Brassai Sámuel

Brassai Sámuel portréja

Fájl:Brassai sammuelML.jpg

Szobra a kolozsvári unitárius kollégium épületében

Brassai Sámuel szobra a szegedi Pantheonban

Sírja a házsongárdi temetőben

Brassai Sámuel (Torockószentgyörgy, 1800. június 15. – Kolozsvár, 1897. június 24.), nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja

Családja

Nagyapja, egy Welmes nevű, tehetős brassói szász családból származó asztalosmester, Torockón telepedett le, ahol származása helyéről Brassainak kezdték nevezni; ennek fia Brassai W. Sámuelnek írta nevét és torockószentgyörgyi, utóbb szentmihályfalvi unitárius lelkész volt.

Élete

Brassai Sámuel a szülői háznál sajátította el a zenét és a természettudományokat. Miután a rendes iskolákat elvégezte, utazásokat tett Magyarországon és Erdélyben, elsősorban természettudományi szempontból; 21 éves korában nevelő volt eleinte egy Makrai, azután a gróf Bethlen családnál és természetrajzból tartott magánokórákat Erdély nevezetesebb családjainál. 1834-ben Kolozsvárra költözött, ahol megalapította a Vasárnapi Ujságot. 1837-ben tanszéket nyert a kolozsvári unitárius főiskolán, ahol 1848-ig a történelmet s földrajzot, később matematikát és természettudományokat tanította; 1845-től a bölcselet tanára is volt. Az ő nevéhez fűződik az 1841-ben elfogadott tanügyi reform, melynek során az oktatás nyelve a latin helyett a magyar lett. 1848-ban az országos katonai iskola (Ludoviceum) tanárává nevezték ki, azonban tudjuk, hogy sem az iskolából, sem a tanárságból nem lett semmi.

A szabadságharc bukása után egy ideig ismeretlen helyen tartózkodott, majd 1850-ben Pestre költözött és itt élt 1859-ig, a Gönczy Pál-féle magán nevelőintézetben tanítva. Ezután visszament Kolozsvárra s az unitáriusok főiskolájában a bölcseletet és matematikát tanította. Ugyanekkor az Erdélyi Múzeum-Egyesület hívta meg a természetrajzi tár őrének és a múzeum igazgatójának; ebben a minőségében a Mikó-kertet füvészkertté alakította át. 1872-ben a kolozsvári tudományegyetem megnyitása alkalmával az elemi matematika rendes tanárává nevezték ki, azonnal prorektornak választották meg; 1875–1876-ban dékán volt a matematikai és természettudományi karnál és 1879–1880-ban egyetemi rektor volt. Előadta még a szanszkrit nyelvet és az általános nyelvtudományt. 1884-ben nyugalomba vonult.

Az MTA 1837. szeptember 7-én levelező taggá választotta a matematikai és természettudományi osztályába, majd 1864 januárjában áttették a bölcseleti szakosztályba, illetve 1865. december 10-én rendes taggá választotta a történelmi és filozófiai osztályba. 1887. május 13-án tiszteleti taggá választották. A bécsi császári és királyi állat- és növénytani s a nagyszebeni természettudományi társaság rendes, a bécsi cs. kir. birodalmi földtani intézet levelező tagja volt. Beszélte a nyugati nyelveket, emellett értett oroszul, szanszkritül, törökül és héberül is.

Munkássága

Számos tudományos értekezést és tudománynépszerűsítő cikket, valamint könyvismertetéseket és zenekritikákat írt, amelyek a következő lapokban, folyóiratokban és egyéb kiadványokban jelentek meg: Acta Reg. Scient. Claudiop., Akadémiai Értesítő, thenaeum, Bud. Szemle, Család és Iskola, Családi Kör, Család Könyve, Divatcsarnok, Egyetemi Philologiai Közlöny, Ellenzék, Emich G. Nagy Naptára, Erdélyi Hiradó, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Múzeum-Egyesület bölcseleti-, nyelv és tört. szakosztály kiadványai, Erdélyi Múzeum-Egyesület évkönyvei, Falusi Gazda, Figyelmező, Figyelő, Gazdasági Lapok, Havi Szemle, Hon, Keresztény Magvető, Kolozsvár, Kolozsvári Nagy Naptár, Kolozsvári Unitárius főiskola értesítője, Korunk, Linnaea, Magyar Hirlap, Magyar Nép Könyve és Könyvtára, Magyar Növénytani Lapok, Magyar Nyelvőr, Magyarország és Erdély Képekben, Magyar Polgár, Magyar Posta, Mezei Gazdaság könyve, Nemzeti Társalkodó, Országos Tanáregylet Közlönye, Österreichische botanische Zeitschrift, Pesti Napló, Szépirodalmi Figyelő, Szépirodalmi Közlöny, Szépirodalmi Lapok, Társalkodó, Természet, Természetbarát, Term. Közlöny, Tudom. Tár, Vasárnapi Ujság, Zeitschrift für allgemeine Sprachwesen, Zeitschrift für Natur und Heilkunde.

Írói álnevei: Canus, Világfi Antal és Zsámbokréti Gyula.

Matematika

A matematika területén kutatóként nem alkotott maradandót, ami nem csoda: tulajdonképp meglepetésként érte, hogy a matematika tanszék élére nevezték ki.

Kolozsvár matematikai élete abban az időben szegényes volt, matematika művekhez nemigen juthattak hozzá még a művelt emberek sem, a kor élvonalába tartozó művekhez végképp. Amikor az egyetemen a matematikai tanszékeket létrehozták, az erdélyiek közül csak Brassai esetén lehetett arról szó, hogy az élére kerüljön, tudományos hírneve, tekintélye miatt (már előtte is több tudományos szervezetben és intézményben fontos szerepet kapott: mint a Természettár őre és a MúzeumEgylet igazgatója), így a lapok sokszor emlegették a jelöltek között. Igazából azt szerette volna, ha a pesti egyetemen a szankrit nyelv tanárának hívják meg (1870-ben meg is pályázta), de báró Eötvös József tanügyminiszter megkérdezte, hajlandó volna-e az alapítandó kolozsvári egyetemen valamilyen tanszéket vállalni. A választást Brassaira bízták, aki több tárgyat is megjelölt (filozófia, növénytan, pedagógia, művelődéstörténet, nyelvtudományok és matematika) - ez utóbb az új tanügyminiszternek, Trefort Ágostnak, amikor végre eljött a döntés ideje, elég nagy fejtörést okozott, „nem könnyen állapodhatván meg abban, melyik tanszékre nevezzék ki”. Végül kinevezték nyilvános rendes tanárnak az Elemi Mennyiségtan tanszékre, amire – Boros György Dr. Brassai Sámuel élete című könyve szerint – maga Brassai is a legkevésbé számított .

Bár jelentős felfedezés nevéhez nem fűződik, viszont elévülhetetlen érdemeket szerzett a matematika oktatásában, tankönyvek és módszertani cikkek írásával. Valamint ő volt az első, aki magyarra fordította és jegyzetekkel látta el Euklidész Elemek című művét.

Az egyik legnagyobb gáncsolója volt viszont Bolyai János elismertetésének .

Nyelvészet

A 19. században a nyelvújítás és a magyar nyelv politikai státusának elismertetéséért folytatott küzdelem kedvezett a „politikai és művészeti motivációjú nyelvészkedés”-nek; maga Brassai „fokozatosan vált nyelv iránt érdeklődő értelmiségből nyelvészetileg művelt nyelvész tudóssá”. Míg azonban a századra inkább a történeti, leíró jellegű nyelvészet volt a jellemző, Brassait az elméleti nyelvészet korát megelőző képviselőjének tekintik; az általa használt fogalmak a 20. századi prágai iskola funkcionalista szemléletének előképei. Magyar mondattani tanulmányában – a generatív nyelvészet felfogásához hasonlóan – a mondatot nem szavakból, hanem tömbökből építi fel, ezzel lehetővé téve olyan algoritmus megfogalmazását, amellyel generálni lehet egy adott értelmű mondat minden lehetséges szabályos változatát.

Brassai ellenezte a korlátlan nyelvújítást, az új szavak megfontolás nélküli szaporítását. Véleménye szerint a szóalkotásban a következő elveket kell érvényesíteni: a szó „1.) egyezzék meg a jelölt tárggyal, s ne keltsen más meg nem felelő fogalmat; 2.) minél ismertebb a szó, annál jobb; tehát régi, népies szó eléje teendő a vadonatújnak; az újat ismert tőből képezzük; 3.) legyen állandó szava minden tárgynak, ne koholjunk egyre újat”

Művei

• Bévezetés a világ, föld és státusok esmeretére. Kolozsvár, 1834.
• A füvészet elveinek vázolata. Lindley János nyomán. Kolozsvár, 1836.
• Számító Sokrates. Fejbeli számolás kérdésekben. Angol mintára hazai viszonyokhoz alkalmazva. Kolozsvár, 1842.
• Bankismeret. Kolozsvár, 1842. (Ism. Athenaeum.)
• A kisdedek számvetése angol mintára. Kolozsvár, 1842.
• Rajzminták fiatal gyermekek számára. Angol előkép után magyarázó szöveggel. Kolozsvár, 1842.
• A fiatal kereskedő arany abc-je. Montag R. J. után. Kolozsvár, 1847. (Kereskedői Könyvtár I. köt.)
• Okszerű vezér a német nyelv tanulásában. Kolozsvár, 1845. Két rész.
• Algebrai gyakorlatkönyv és kulcsa. Pest, 1853–57. Két rész.
• Logika lélektani alapon fejtegetve. Pest, 1858.
• Tigrisvadászat Indiában. Rice William után ford. Pest, 1859.
• Az árnyékóra. (Ugyanott, 1859. , (M. Akadémiai Értesítő XIX. 4.)
• A magyar mondat. Pest, 1860–63. Három közlés.
• Magyar vagy czigány zene. Elmefuttatás Liszt Ferencz: Czigányokról irt könyvére. Kolozsvár, 1860.
• Irodalmi pör a filozofia ügyében (species facti), melyben a tanuságot és botrányt kedvelő több mulatságot fog találni, mint népszerűtlen czíméből itélve gyanítaná. Kolozsvár, 1861.
• Az akadémia igazsága. Kolozsvár, 1862.
• Ingyen tanító franczia nyelvmester. I. rész. Kolozsvár 1863.
• Nem csak az anyag halhatatlan. Kolozsvár, 1865.
• Euklides elemei XV könyv. Pest, 1865.
• A módszerről. Pest, 1867–69. Három értekezés. Székfoglaló a tört. philos. osztályban.
• A magyar bővített mondat. Pest, 1870.
• Számtan a népiskolákban. Az I. és II. osztály tanítója számára. Vezérkönyv és példatár. Pest, 1872. Két rész.
• Számvetés a népiskolában a II. oszt. tanítványok számára. Pest, 1872.
• Hogy kelljen a latin hajtogatást észszerűen gyorsan és sikeresen tanítani? Pest, 1872.
• Commentator commentatus. Tarlózások Horatius satiráinak magyarázói után. Pest, 1872.
• Paraleipomena kai katorthoumena. Virg. Aen. I. és II. Könyve magyarázata. Pest, 1873.
• Laelius. Hogyan kell és hogyan nem kell magyarázni az iskolában a latin autorokat? Kolozsvár. 1874.
• A neo- és palaeologia ügyében. Budapest, 1875.
• A gyógyszerészné. Beszély gróf Sollogub után oroszból ford. Budapest, 1877.
• Logikai tanulmányok. Budapest, 1877.
• A nyelvujítás és Ballagi. Kolozsvár, 1881.
• A magyar nyelv ellenőre. Kolozsvár, 1881–82. (I. és II. fogás.)
• A mondat dualismusa. Budapest, 1884.
• Algebrai gyakorlatok. Budapest, 1883–84. Két rész.
• Nézetek a vallás eszméjéről. Kolozsvár, 1887. Három értekezés.
• Szórend és accehtus. Budapest. 1888.
• A jövő vallása. Kolozsvár. 1886.
• Vallás és hit. Kolozsvár, 1887.
• A Jézus istensége. Kolozsvár, 1887.
• A növény nevek leirása. Kolozsvár, 1888.

Emlékezete

„Brassai kiváló tulajdona a minden jóra megrezzenő szív s a különös agy, mely korának minden mozzanatát, kék szemének átható tekintetével, mint Röntgen-sugarakkal fenékig belátta; ki nemcsak tudott, de nagy tudását közforgalomba tudta hozni; s egyedüli vonása, hogy egy századot élt át úgy, hogy ha nem is előzte meg korát, utolsó percéig a kor élén haladt, s az utána jövőknek folyvást mestere maradott, csakhogy tanítási szenvedélyét kielégítse.”
(Kőváry László)

Források

• Balogh Edgár, Dávid Gyula (szerk.). Brassai Sámuel emlékezete, Romániai magyar irodalmi lexikon. Bukarest és Kolozsvár: Kriterion Könyvkiadó és Erdélyi Múzeum-Egyesület. ISBN 973 26 0369 0 (1981-2002). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 18. 
• Kanitz Ágost: Brassai Sámuel, a botanikus. (Hozzáférés: 2009. augusztus 19.)
• Kőváry László (1897). „Brassai százéves pályafutása”. Erdélyi Múzeum 14 (7-9). (Hozzáférés: 2009. augusztus 19.)  
• Oláhné Erdélyi Mária: Brassai Sámuel a matematikai műveltségért (pdf). (Hozzáférés: 2009. augusztus 19.)
• Péntek János (szerk.). A nyelvész Brassai élő öröksége. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. ISBN 973 8231 52 3 (2005). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 18. 

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  

További irodalom

• Gazda István (összeáll.): Brassai Sámuel emlékezete. Bp., 1997. TKME-MATI. (Műveinek bibliográfiájával.)

Külső hivatkozások

• Gazda István. Brassai Sámuel (1800-1897) akadémikus, unitárius tudós, a kolozsvári egyetem professzora, nyelvész, matematikus, botanikus, irodalmár, zenetudós, fordító munkásságának és az életében róla megjelent írásoknak a kronológiája. Budapest: Neumann Kht. (2004). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 18.