„Romániai Német Demokrata Fórum” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a bővít
a bővítés
21. sor: 21. sor:


==Története==
==Története==
Az RNDF túlélte azt, hogy a románia német lakosságának döntő többsége [[1990]]-t követően kivándorolt [[Németország]]ba. A párt az ezredforduló környékén erősödni kezdett és főként az egykori szász területeken tett szert befolyásra. 2000-ben az RNDF által jelölt [[Klaus Johannis]]-t választották [[Nagyszeben]] polgármesterévé. A pártelnöki tisztséget is betöltő politikus hamar népszerűvé vált, sikere nyomán a [[2004]]-es választásokon a RNDF már három városban ([[Nagyszeben]], [[Medgyes]] és [[Nagydisznód]]) illetve 5 községben szerezte meg a polgármesteri széket. 2008-ban a párt újabb sikert ért el a helyhatósági választásokon, ekkor három város és hét község élére választották meg jelöltjét, további 5 településen pedig frakciót alapíthatott. 2004-től kezdve a párt [[Szeben megye]] második legerősebb politikai pártja.
Az RNDF túlélte azt, hogy a románia német lakosságának döntő többsége [[1990]]-t követően kivándorolt [[Németország]]ba. A párt az ezredforduló környékén erősödni kezdett és főként az egykori szász területeken tett szert befolyásra. 2000-ben az RNDF által jelölt [[Klaus Johannis]]-t választották [[Nagyszeben]] polgármesterévé. A pártelnöki tisztséget is betöltő politikus hamar népszerűvé vált, sikere nyomán a [[2004]]-es választásokon a RNDF már három városban ([[Nagyszeben]], [[Medgyes]] és [[Nagydisznód]]) illetve 5 községben szerezte meg a polgármesteri széket. 2008-ban a párt újabb sikert ért el a helyhatósági választásokon, ekkor három város és hét község élére választották meg jelöltjét, további 5 településen pedig frakciót alapíthatott. 2004-től kezdve a párt [[Szeben megye]] második legerősebb politikai pártja. Románia EU-taggá válását követően 2009-ig a párt egy képviselőt ([[Ovidiu Ganţ]], Európai Néppárt frakció) delegálhatott az [[Európai Parlament]]be.
===Elnökök===
===Elnökök===
1990-1992: Thomas Nägler<br>
1990-1992: Thomas Nägler<br>

A lap 2009. augusztus 10., 22:32-kori változata

Romániai Német Demokrata Fórum

[[Fájl:Fájl:Romániai Német Demokrata Fórum logo.gif|100px]]
Adatok
ElnökKlaus Johannis

Alapítva1989. december

Ideológianemzeti kisebbségvédelem
Politikai elhelyezkedéscentrista
Parlamenti jelenlét1990 óta folyamatosan
Hivatalos színeivörös
[www.klausjohannis.ro Weboldala]

A Romániai Német Demokrata Fórum (románul Forumul Democrat al Germanilor din România; németül Demokratisches Forum der Deutschen in Rumänien) a romániában élő német kisebbség érdekképviseleti szervezete. A pártot az 1989-es román rendszerváltozás idején hozták létre. A párt az ország területén szétszórtan élő német kisebbséget kívánja képviselni, közöttük az erdélyi szászokat, a bánáti és szatmári svábokat, illetve a Kárpátokon kívüli szórványban élő németséget. A román választási törvény értelmében a német kisebbség pártjaként egy képviselőt delegálhat a bukaresti parlamentbe.

Története

Az RNDF túlélte azt, hogy a románia német lakosságának döntő többsége 1990-t követően kivándorolt Németországba. A párt az ezredforduló környékén erősödni kezdett és főként az egykori szász területeken tett szert befolyásra. 2000-ben az RNDF által jelölt Klaus Johannis-t választották Nagyszeben polgármesterévé. A pártelnöki tisztséget is betöltő politikus hamar népszerűvé vált, sikere nyomán a 2004-es választásokon a RNDF már három városban (Nagyszeben, Medgyes és Nagydisznód) illetve 5 községben szerezte meg a polgármesteri széket. 2008-ban a párt újabb sikert ért el a helyhatósági választásokon, ekkor három város és hét község élére választották meg jelöltjét, további 5 településen pedig frakciót alapíthatott. 2004-től kezdve a párt Szeben megye második legerősebb politikai pártja. Románia EU-taggá válását követően 2009-ig a párt egy képviselőt (Ovidiu Ganţ, Európai Néppárt frakció) delegálhatott az Európai Parlamentbe.

Elnökök

1990-1992: Thomas Nägler
1992-1998: Paul Philippi
1998-2002: Wolfgang Wittstock
2002- : Klaus Johannis