Monofiletikus csoport

Az madarakat általában monofiletikusnak tekintjük, a hüllők viszont csak akkor lennének monofiletikusak, ha a madarakat is közéjük értenénk, hiszen azok ősi hüllőkből fejlődtek ki.

A biológiai rendszertanban monofilumnak vagy monofiletikus csoportnak, ritkábban holofiletikus csoportnak nevezzük az egy közös rendszertani őstől származó élőlények összességét (vagyis az őst és összes leszármazottját együttesen).

„	Olyan fajok csoportja, amelyek egyetlen törzsfajtól származnak, ahol minden egyes faj szűkebb rokonságban van egymással, mint azokkal a fajokkal, amelyek a csoporton kívül vannak.	”
– Hennig, 1966

Ha egy élőlénycsoport több ősre vezethető vissza, akkor polifiletikus csoportnak nevezzük, amennyiben pedig a csoport a legközelebbi közös ősnek nem az összes leszármazottját tartalmazza, akkor parafiletikus csoportról beszélünk.

A modern filogenetikus rendszertan (kladisztikus osztályozás) elvei szerint csak monofiletikus csoportokat szabad taxonnak tekinteni, korábban azonban gyakran a parafiletikus (sőt néha polifiletikus) csoportokat is elfogadták taxonnak.

Apomorfia és pleziomorfia

A monofiletikus csoport legfontosabb ismérve legalább egy tulajdonságának szünapomorf jellege. Apomorfiának egy taxonómiai karakter (tulajdonság, bélyeg, jelleg) levezetett (az evolúcióban újonnan megjelent) állapotát tekintjük. Ezzel szemben a karakter ősi karakterállapota a pleziomorfia. Szünapomorfia a levezetett bélyegekben való megegyezés, szümpleziomorfia az ősi bélyegekben való megegyezés. Ha egy csoport ősében megjelent valamilyen új tulajdonság és azt továbbadta utódainak, akkor az utódok között fennáll a szünapomorfia, vagyis felismerhetően monofiletikus csoportot alkotnak. Ha egy csoport tagjai között csak olyan közös tulajdonságok figyelhetők meg amelyek ősiek (szümpleziomorfia), akkor ez a csoport közös őséről nem hordoz érdemi információt, taxonképzés alapja tehát nem lehet.

Könnyen belátható, hogy a biológiában elterjedten használt szembeállító fogalompárok közül rendszerint csak az egyik lehet apomorf, a másik nyilvánvalóan pleziomorf. (Az apomorf jelleg sok esetben egyúttal egy csoport tulajdonneve, ezért gyakran nagybetűvel írjuk, a pleziomorf jelleg azonban csak tulajdonság (melléknév), így kisbetűvel írjuk.)

Példák apomorfiára és pleziomorfiára

Egysejtűeknél:

• Eukarióta apomorf, de prokarióta pleziomorf jelleg.
• Kétfélemagvú (Ciliata s.l.) apomorf, de egyfélemagvú pleziomorf jelleg.

Növényeknél:

• Edényes apomorf, de edénytelen pleziomorf jelleg.
• Virágos apomorf, de virágtalan pleziomorf jelleg.
• Zárvatermő apomorf, de nyitvatermő pleziomorf jelleg.
• Egyszikű apomorf, de kétszikű pleziomorf jelleg.

Állatoknál:

• Valódi szövetes (Eumetazoa) apomorf, de álszövetes pleziomorf jelleg.
• Újszájúak apomorf, de Ősszájúak pleziomorf.
• Hatlábúak (Hexapoda) apomorf, de Soklábúak (Myriapoda) valószínűleg pleziomorf jelleg (lásd Ízeltlábúak).
• Gerinces apomorf, de gerinctelen pleziomorf jelleg.
• Állkapcsosok (Gnathostomata) apomorf, de Állkapocs nélküliek (agnatha) pleziomorf
• Négylábúak (Tetrapoda) apomorf, de nem négylábúak (azaz halak) pleziomorf.
• Magzatburkosok (Amniota) apomorf, de magzatburok nélküliek (anamnia) pleziomorf.
• Tollas (Madarak) apomorf, de pikkelyes vagy tollatlan (Hüllők) pleziomorf jelleg.
• Elevenszülő emlősök (Theria) apomorf, de tojásrakó emlősök (Prototheria) pleziomorf.
• Méhlepényesek (Eutheria) apomorf, de erszényesek (Marsupialia) pleziomorf.
• Ormányosok (Proboscidea) apomorf, de „ormánytalanok” inkább vicc.

Lásd még

• Polifiletikus csoport
• Parafiletikus csoport
• Klád
• Taxon

Külső hivatkozások

Ellenőrzött (lektorált és referált) elektronikus ismeretforrások az újabb eredményekhez:

• BiologyBrowser
• CABI
• Cambridge Scientific Abstracts
• BIOSIS
• Applied Ecology and Environmental Research

Ajánlott magyar nyelvű könyvek

• Korsós Zoltán (1999): Zooszisztematikai gyakorlatok (A fenetikus és kladisztikus osztályozás alapjai) – Állatorvostudományi Egyetem, Zoológiai Intézet, Budapest
• Papp László(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
• Borhidi Attila (1995): A Zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
• Géczy Barnabás (1989): Őslénytan – Tankönyvkiadó, Budapest
• John Maynard Smith, Szathmáry Eörs (1997): Az evolúció nagy lépései, Scientia, Budapest.
• Vida Gábor (szerk, 1982): Az élővilág evolúciója (evolúció II.)- Natura, Budapest.
• Faludi Béla (1974): Származástan – Tankönyvkiadó, Budapest.