Muskéta

Tüzelő muskétások, mellettük pikások egy 2005-ös angliai hadijátékon. Jól megfigyelhető a muskétások öveire felakasztott, kiporciózott lőporos egységcsomagok

A muskéta vagy moskotér a kézi tűzfegyverek csoportjába tartozó fegyver, a mai kézi lőfegyverek tulajdonképpeni elődje. Használója a muskétás.

A puskapor hadászati célú felhasználásával kezdett elterjedni a tűzfegyverek gyártása. Az első muskéták a 14. században jelentek meg, hosszú, tömör, hengerformájú fegyverek voltak, amelynek hátsó végén levő kis nyíláson (gyúlyuk) kanóccal lobbantották be a lőport, mely a csőben lévő lövedéket ellobbanásával kivetette. Eleinte nem is fémlövedékeket használtak, hanem sokszor inkább kavicsot töltöttek a muskétába. Az első muskéták azonban nem voltak annyira hatékony fegyverek, a lövések kis hányada talált telibe, s néha az sem okozott halált, vagy halálos sebet. Inkább pszichikai hatást fejtett ki, például azzal, hogy megrémítette hangjával az ellenséget, vagy annak állatait.
A 15. század második felében megjelenik a lakatszerkezet, amely elsütőbillentyű segítségével mozgatja a gyújtókanócot. A lőport a csőbe, a gyúlyukba és egy, a lakatszerkezet előtt, a cső oldalán elhelyezett serpenyőbe töltötték (utóbbiakba apróra őrölt ún. felporzó lőport töltöttek). A serpenyőn meggyújtott lőpor a gyújtólyukon keresztül a csőben levőt is begyújtotta. A két töltés között az a különbség, hogy a csőben levő puskaport jól betömték (fojtás), amellyel nagyobb töltőűri nyomást és hajtóerőt értek el.
Vigyázni kellett, nehogy benedvesedjék a fegyver, s nem volt szabad túl kevés, vagy túl sok port tölteni bele, mert különben a golyó nem repült ki, vagy a puska szétrobbant. Az esőzések és erős szelek végképp lehetetlenné tették nyílt terepen a muskéták használatát (utóbbiak ellen később a serpenyőket zárófedéllel látták el).
Az európai seregek kezdték először alkalmazni a muskétákat, amiket csak a gyalogosok használtak. Állandó használattal viszont nem európai, hanem ázsiai haderő, az oszmán hadsereg vezette be a muskétát, de csak gyalogosaik egy részét, a janicsárokat fegyverezték fel ezzel a fegyverrel.
Magyarországon Mátyás király serege, a fekete sereg használt nagyobb számban muskétákat.
Bár a tűzfegyverek jelentőségét felismerték az emberek, ez a lőfegyver nem volt pontos, csekély volt a tűzhatása, alacsony volt a tűzgyorsasága és lassan töltötték újra, ezért alkalmazója viszonylag sebezhető volt a harctéren. Célja inkább az ellenség sorainak ritkítása lett, a támadók erejének csökkentése. A döntő szó továbbra is a szálfegyvereké maradt, elsősorban a hosszú lándzsáké (pikáké).
Pontosság és tűzgyorsaság tekintetében még mindig jobb volt egy íj, de alapvető különbség volt a két fegyver használata között. Ahhoz, hogy egy íjat fel tudjon íjásza ajzzani és a nyílvesszőt megfelelően pontosan kilőni, akár több éves gyakorlatra is szükség volt. Egy muskétás kiképzése azonban nem tartott tovább néhány hétnél.
Idővel különböző méretű és minőségű muskéták alakultak ki, mint a súlyos nehézmuskéta (arquebuse), vagy a könnyű kanócos puska. A muskéta kicsinyített változata a pisztoly volt, melyet kis hossza miatt könyebben tudta alkalmazni a lovasság is, akiket így már szintén fel tudtak szerelni tűzfegyverekkel. Az oroszok a 16. században (az oszmánok után) önálló muskétás csapategységeket szerveztek IV. (Rettegett) Iván idején: ezek voltak a sztrelecek, akik nehézmuskétákkal voltak felszerelkezve, emellé kiegészítő fegyverként nagy bárdokat alkalmaztak, amit a közelharcban vetettek be. A törökök a 16. században már minden gyalogosukat muskétával szerelték fel. Ezek a csapattestek viszont továbbra is csak a „tüzet” szolgáltatták, a tényleges támadó erőt a lovasság adta, később ezen bukott meg a török taktika.
A 17. században terjednek el a kovás lőfegyverek. Az elsütőbillentyű meghúzásakor a kakas pofái között lévő tűzkő rácsapott a lőporserpenyő felett elhelyezett ún. szikravető lemezre, amely kialakítása folytán a kicsapott szikrák belehullottak a felporzó lőporba és begyújtották azt. Ezek a fegyverek már nagyobb tűzhatásúak és pontosabbak voltak, ezzel párhuzamosan a hadseregek már csökkentették a szálfegyveresek létszámát is. De nem elsősorban a fegyverek fejlettségére építettek a hadvezetések, hanem hogy minél gyorsabban tudják tölteni és elsütni a muskétások fegyvereiket. Épp ezért állandóvá váltak a rendszeres gyakorlatozások. Egységesítették továbbá a fegyverek űrméreteit, a lövedékeket és a felhasználandó lőpormennyiségeket és -minőségeket is.
A törökök után a lengyel hadsereg volt az, amely minden gyalogost tűzfegyverrel látott el, de ezek mellé a katonák kaptak orosz mintára alabárdot is.
A muskéta végére felhelyezhető szuronyt már a 16. században is használták, de eleinte csak vadászatokon a megsebzett vadállatok ledöfésére. A 17. században egyre elterjedtebb volt a harcászatban is, s a 18. században végleg felváltotta a pikát. Ennek másik oka az volt, hogy az új muskéták már pontos, gyors és könnyebben tölthető fegyverek voltak.

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz Muskéta témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások

• Discovery Civilisation: Háború és civilizáció (War and Civilisation)