„Móri-árok” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Syp (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
a „Magyarország földrajza” kategória hozzáadva (a HotCatet használva)
53. sor: 53. sor:


==Külső hivatkozások==
==Külső hivatkozások==

[[Kategória:Magyarország földrajza]]

A lap 2009. április 28., 18:46-kori változata

Fájl:A móri-árok vázlata.jpg
A Móri-árok vázlata

A Móri-árok a Bakony hegységet a Vértes hegységtől elválasztó, északnyugat-délkelet irányú völgy. A Dunántúli-középhegység északi részének kistája.

Geológiája

Területe 100 km². Genetikailag fiatal, a földtörténet pleisztocén időszakában alakult ki. [1] Vetődések által létrehozott árkos süllyedék. Kétoldalt emelkedő peremeinek legmagasabb röge Bodajktól nyugatra emelkedő Kő-hegy (314 m. Belsejét 50-60 méter vastagságú felső-pleisztocén-alsópliocén folyóvízi homok és homokos kavicsréteg tölti ki. Több helyen hordalékkúpokkal tagolva. Területét a szerkezeti mozgások földrengéstől veszélyeztetetté teszik. Az 1910 évi. móri földrengés is erre utalt. Az árkot alkotó anyagok építőanyagként is hasznosíthatók.

Vízrajza

A kistáj éghajlata mérsékelten hűvös és száraz. Az évi középhőmérséklet 9,5 °C. A csapadék évi átlaga 550-600 milliméter.

A Gaja-patak vízrendszeréhez tartozik. V ízeinek közvetlen levezetője a Mór-Bodajki vízfolyás. Hat állóvízének őszkiterjedése 600 ha. A legnagyobb a fehérvárcsurgói tározó (223 ha). Jelentős a talajvíz készlete is 5 l/sec km². Valamennyi településének közműves vízellátása van. 1980-as években a vízkészlet 40%-os kihasználása mellett a kutak terhelése elérte a 100%-ot. Erdőtársulásai a különböző típusú tölgyesekhez (cseres, molyhos, gyertyános és karszttölgyesek) tartoztak, amelyek a 20. század végére csupán maradványai voltak fellelhetők. A terület háromnegyed része mezőgazdaságilag művelt.

Turisztikai értékei

A kistáj északi része Vértesi Tájvédelmi Körzethez tartozik.Emellett jelentős természetvédelmi érték a Gaja-patak Bodajkhoz közeli szurdoka és a fehérvárcsurgói kastélypark. Országszerte keresettermék a mohai Ágnes -forrásból származó gyógyvíz. A Győrt-Székesfehérvárral összekötő 81-es főút révén jelentős idegenforgalmi tranzitszereppel rendelkezik. Fő turisztikai értékét Mór kulturális értékei jelentik.

Lamberg-kastély,
Lánczos-kastély
kapucinus templom,
Bormúzeum a környékbeli pincékkel
Károlyi-kastély,
Várhegy földvára,
Lamberg-kastély
községháza

és a vidék borkülönlegességei

Települései

Hochburg-Lamberg kastély, Bodajk
Károlyi-kastély, Fehérvárcsurgó
Lamberg-kastély, Mór

A térség településhálózatát 1 város és 4 község alkotja Fejér megyében.

A térséget 22 700-an lakták 2002-ben. Ebből a városi népesség aránya ⅔-os. A kis területű, így magas népsűrűségű tájegység a 20. század során mérsékelt népességfogyás térsége volt, amely [2] vándorlási veszteségből eredt. A népesedési csúcs az 1960-as évekre esett, azóta lassú, de tartós a népesség csökkenése. A településeken kisszámú [német]] nemzetiség él a roma populáció aránya a népességen belül 4-8%. Az egész terület Székesfehérvár munkaerő vonzáskörzetébe tartozik. A vidék iparát a kitermelő ágazatokon kívül (bauxit, barnaszén) az 1980-as években Mór, járműalkatrész üzeme és élelmiszer ipari kisüzemei képviselték (sütőipar, borfeldolgozás) képviselték, amelyek a rendszerváltozás után magánkézbe kerülve, működnek tovább. A kultúrtáj mezőgazdaságát a kukorica, a búza a napraforgó határozza meg. A sík területeket kb. 50 %-ban szántók, a gyep és a legelőterületek 20%-át teszik ki. E mellett a takarmánynövények (lucerna, silókukorica is jelentősek. A Vértes déli lejtőin kitünteti a szőlő és a csonthéjas gyümölcsök (szilva, őszibarack és a kajszibarack). Itt terül el az 1000 ha-s Móri borvidék is.

Megjegyzések

  1. 2,5-1 millió éve
  2. Mórt kivéve

Irodalmak

  • Pécsi Márton: Morfológiai adatok a Móri-árok kavicsainak keletkezési körülményeihez. (Földrajzi értesítő, 1955)
  • Ádám László: A Móri-árok északi előterének kialakulása és fejlődéstörténete (Földrajzi értesítő, 1959)

Források

Külső hivatkozások