„Örökbefogadás az ókori Rómában” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
kieg. |
→Okai: belső link jav. |
||
| 5. sor: | 5. sor: | ||
==Okai== |
==Okai== |
||
A szenátoroknak szükségük volt a fiúutódra, aki vagyonukat és címüket örökölte és továbbvitte a család nevét. A nagy család ugyanakkor költséges és esetenként komplikációkat okozó volt: a lányoknak az adott szenátor rangjához és vagyonához méltó hozományt kellett biztosítani, a fiúutódoknak pedig megfelelő hivatalokat (''[[cursus honorum]]''). Minél magasabb volt egy család státusza, a költségek annál magasabbra rúgtak. A szenátori családok mindezek miatt általában óvakodtak háromnál több gyermeket vállalni. Az [[1. század]]ban élt [[Appius Claudius Pulcher]] hat gyermekét például kortársai „öngyilkosságnak” gondolták. Máskor azonban a kevés gyermek bizonyult hibának, hiszen a gyermekek meghalhattak, vagy előfordulhatott, hogy csak lányok születtek. A fiú nélküli családok számára az adoptálás, a túl sok fiúgyermekkel rendelkezők számára az örökbeadás lehetett megoldás. Még a gazdag [[Lucius Aemilius Paullus Macedonicus]] sem habozott két idősebb fiát örökbeadni: az egyiküket a [[Scipio|Cornelius Scipióknak]] ([[Scipio Aemilianus Africanus| |
A szenátoroknak szükségük volt a fiúutódra, aki vagyonukat és címüket örökölte és továbbvitte a család nevét. A nagy család ugyanakkor költséges és esetenként komplikációkat okozó volt: a lányoknak az adott szenátor rangjához és vagyonához méltó hozományt kellett biztosítani, a fiúutódoknak pedig megfelelő hivatalokat (''[[cursus honorum]]''). Minél magasabb volt egy család státusza, a költségek annál magasabbra rúgtak. A szenátori családok mindezek miatt általában óvakodtak háromnál több gyermeket vállalni. Az [[1. század]]ban élt [[Appius Claudius Pulcher]] hat gyermekét például kortársai „öngyilkosságnak” gondolták. Máskor azonban a kevés gyermek bizonyult hibának, hiszen a gyermekek meghalhattak, vagy előfordulhatott, hogy csak lányok születtek. A fiú nélküli családok számára az adoptálás, a túl sok fiúgyermekkel rendelkezők számára az örökbeadás lehetett megoldás. Még a gazdag [[Lucius Aemilius Paullus Macedonicus]] sem habozott két idősebb fiát örökbeadni: az egyiküket a [[Scipio|Cornelius Scipióknak]] ([[Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanus|Scipio Aemilianust]], a [[harmadik pun háború]] győztesét), a másodikat pedig [[Fabius Maximus|Quintus Fabius Maximus Cunctator]]nak. |
||
[[Kategória:Ókori Róma]] |
[[Kategória:Ókori Róma]] |
||
A lap 2008. december 16., 20:57-kori változata
A fiúk örökbefogadása az ókori Rómában viszonylag gyakori, elfogadott, társadalmilag, illetve egyes esetekben politikailag motivált esemény volt, amely különösen a szenátori rend tagjai közt dívott.
A szenátorok közti kettős késztetés gyümölcse: a szenátori rend alulról többnyire zárt volt, ezért a szenátoroknak szükségük volt fiúörökösre, a sok gyermek eltartása viszont a rend tagjai számára költséges volt. A megoldás gyakran egy fiú örökbefogadása (adoptálása) volt. A császárság időszakában az örökbefogadás intézményének alkalmazása gyakran a uralkodói utódlás zökkenőmentességét biztosította, amikor az uralkodó kijelölt utódját adoptálta.
Okai
A szenátoroknak szükségük volt a fiúutódra, aki vagyonukat és címüket örökölte és továbbvitte a család nevét. A nagy család ugyanakkor költséges és esetenként komplikációkat okozó volt: a lányoknak az adott szenátor rangjához és vagyonához méltó hozományt kellett biztosítani, a fiúutódoknak pedig megfelelő hivatalokat (cursus honorum). Minél magasabb volt egy család státusza, a költségek annál magasabbra rúgtak. A szenátori családok mindezek miatt általában óvakodtak háromnál több gyermeket vállalni. Az 1. században élt Appius Claudius Pulcher hat gyermekét például kortársai „öngyilkosságnak” gondolták. Máskor azonban a kevés gyermek bizonyult hibának, hiszen a gyermekek meghalhattak, vagy előfordulhatott, hogy csak lányok születtek. A fiú nélküli családok számára az adoptálás, a túl sok fiúgyermekkel rendelkezők számára az örökbeadás lehetett megoldás. Még a gazdag Lucius Aemilius Paullus Macedonicus sem habozott két idősebb fiát örökbeadni: az egyiküket a Cornelius Scipióknak (Scipio Aemilianust, a harmadik pun háború győztesét), a másodikat pedig Quintus Fabius Maximus Cunctatornak.