„Ókori görög művészet” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nina~huwiki (vitalap | szerkesztései)
Nina~huwiki (vitalap | szerkesztései)
88. sor: 88. sor:
====Színház====
====Színház====
[[Kép:Epidaurus Theater.jpg|thumb|450px|Epidauroszi színház]]

Az egyik legszebb görög színház [[Epidaurosz]]ban épült [[i.e. 6. század]]ban. A színházakat többnyire olyan kultikus hely szomszédságában építették, amely [[Dionüszosz]]nak volt szentelve. A görög színházban érvényesül a természet kapcsolata, annak ellenére, hogy megtartották a művészi formák hangsúlyozását. Színházaikat meredek dombon építették fel, ahonnan szépes kilátás nyílt. Középen kerek emelvény állt, az ''orkhésztra'', melyen eredetileg egy oltár emelkedett, itt oglalt késbőbb helyet a kar (kórus). A színészek és a kar eredetileg egy szinten helyezkedtek, el a nézők pedig letelepedtek a földre. A cselekmény a szabad ég alatt játszódott. A néző és a színház határát a lapos ''poroszkénion'' jelentette, a színpad. A görög színház formái [[i.e. 5. század]] elején alakultak ki.
Az egyik legszebb görög színház [[Epidaurosz]]ban épült [[i.e. 6. század]]ban. A színházakat többnyire olyan kultikus hely szomszédságában építették, amely [[Dionüszosz]]nak volt szentelve. A görög színházban érvényesül a természet kapcsolata, annak ellenére, hogy megtartották a művészi formák hangsúlyozását. Színházaikat meredek dombon építették fel, ahonnan szépes kilátás nyílt. Középen kerek emelvény állt, az ''orkhésztra'', melyen eredetileg egy oltár emelkedett, itt oglalt késbőbb helyet a kar (kórus). A színészek és a kar eredetileg egy szinten helyezkedtek, el a nézők pedig letelepedtek a földre. A cselekmény a szabad ég alatt játszódott. A néző és a színház határát a lapos ''poroszkénion'' jelentette, a színpad. A görög színház formái [[i.e. 5. század]] elején alakultak ki.



A lap 2006. február 5., 13:34-kori változata

A művészet megfelelt a szabad görögök törekvéseinek, a templomok, színházak, stadionok építése a szokásnak megfelelően elégíttette ki a nép igényeit. Fejlődésének kezdete egybeesik Kréta, Mükéné, részben pedig Egyiptom és Mezopotámia művészetével.

Négy korszakot különböztehetünk meg:

  • geometrikus kor
  • archaikus kor
  • klasszikus kor
  • hellenizmus


Krétai művészet

A Földközi-tenger keleti részén, Krétán fejlődött ki, i.e. 3000 és i.e. 1100 között. A szigeten végzett ásatások során, melyeket Arthur Evans angol régész irányított, tágas paloták maradványaira bukkantak. Kérétában jeletős helyen állt a művészet. Az egyiptomival ellentéteben a krétai művészt az élet vátozékony, múlandó oldala érdekelte.


Építészet

Knószoszi palota

A paloták legnagyobbika Knószoszban és Phaisztoszban vannak. Alaprajzuk nagyon bonolult és zavaros. A bonyolult alaprajz a palota laáóinak nyugtalan életétfekezi ki, az áttekinthetetlen folyosók pedig állhatatlanságukat. A görög hagyományok labirintusként emlegetik, annak alapján, mert a palota díszítőelemei közül a leggyakoribb a kettős bárd (labülosz). A palota közepén egy nagy téglap alakú udvar áll, ami kelet-nyugati irányban fekszik és rituális célokra szolgált, ezt a lakosztályok szövevényes rendszerei övezik.

Delfinek

Az udvart fal vette körül, ezen kívül helyezekedtek el a palota helységei. Ezek a helységek nem hasonlítottak egymásra, volt fedett és nyitott is, egyik részéhet verendák és tornácok csatlakoztak, másikban medencék álltak, voltak közülük négyzet és téglalap alkúak, világosak, sötétek és félhomályba borulók. Voltak olyanok is, amelynek közepén vagy falai mentén oszlopok sorakoztak..

Knószoszi palota tróntrme

Az, ami ezeket a termeket összekötötte, az a mozgás volt, amely átjárta őket Vannak itt dísztermek, fürdő- és hálószobák, műhelyek, pinceraktárak. A csatornahálózat, a gazdagság és a pompa nyomai arról tanúskodnak, hogy a krétai építészet a kényelemre helyezte a hangsúlyt. Az emeleteket lépcsők kötötték össze egymással. A vízszintes födémgerendázatot tartó oszlopok teljes mértékben hasonlítanak a dór oszlopfőre.

A helyiségek megtervezésénél fontos szerepet játszottak az oszlopok. Támasztékul szolgátak, és tagolták a belső teret. A krétai oszlpok fából készültek, és gyakaran zegzug-vonalas minta díszítette őket.

Szobrászat

Krétán nem találtak nagyobb szobrokat, de bronzból, elefántcsontból, és terrakottából készült apró dísztárgyakat igen. A paloták festett dekorációja freskótechnikával készült, de festett reliefek is díszítették a falakat. Ezek arra utalnak, hogy a krétai művészet teljesen eltér attól, mint ami abban az időben Egyiptomban és Mezopotámiában fejlődött. Az embereket, állatokat természethűen,akcióban ábrázolták, miden erőfeszítéstől mentes mozdulatokkal.

A kígyóistennő knósszoszi palotában talált szobra még tükrözi a közel-keleti hagyományok hatását, de ugyanakkor a i.e.15. századi Kréta Minószi kultúra világának teljes fogalmát.

Festészet

Igen változatos, tarka képet mutat a krétai kerámia festett dekorációja is, amelyben az egyszerű díszítőelemektől a tengeri növény-és állatábrázolásokig szinte minden megtalálható. A régi Krétán a művészetnek széles témaköre volt. Láthatunk itt: ünnepi felvonulásokat, elegáns nőkkel, rugalmas testű, karcsú ifjakat, akik korsókat hordoznak, harcosok küzdenek bikákkal. Láthatók sáfrányt szedő alakok, vagy éppen macska is, amint egy fáncánra lesve oson. Szívesen ábrázolták e művészek a vízalatti világot is vízinövényekkel és szárnyas halakkal.

Fájl:Polipváza.jpg
A polipos váza

A krétai vázák finom művészi ízléről tanúskodnak. Némelyik kehely alakú, vagy vékony falú. A Kamarész-stílusú, korai minószi vázák a i.e.2. évezred elejéről származnak, kétszínűek, szabad növényi miták díszítik őket, melyeknek lekerekített sziromleveleik és körbefutó vonalritmikájuk volt. E stílus legjobb példája a tintahalat ábrázoló polipos vagy gurniai váza. A tinathal nem csak mint egyszerű rajz jelenik meg az edényen, hanem

Női alak profilban, knószoszi falfestmény

kürül is ölelei azt. a váza formája lekerekített körvonalaival és füleivel is kitűnő összhangabn van az állat mintájával. Itt mindent hullámzó, lendületes vonalak fejeznek ki, ezekkel érzékeltette a krétai művész az életet. Ez, a polipos váza azt bizonyítja, hogy a kultúrák apró tárgyakból is műértéket tudtak teremteni. A méloszi vázán is, amit egy tulipán mintája díszít, a virág kövonala jál simul az edény falához. A körvonalak lágy hullámzása harmóniát teremt a tárgy és a dekoráció között.

A festészetben a krétai festők bámulatos érzéket fejlesztettek ki a színek és a vonalak iránt. Az élénk, világos színeket kedvelték, a halványkék hátteret, ami a mélység benyomását kelti. Kompozícióikat szívesen állították össze kiegészítő színekből: rózsaszínből és zöldből, vagy világoskékből és sárgából. Vonalvezetésük könnyed és szabad, a lüktető életet fejezik ki hullámzó mozgásukkal. Ez a vonalvezetés azért vonzotta annyira a krétai művészeket, mert a márvány erezetére emlékeztetett, és úgy hatott, mintha természetes lenne.

A krétai művészet alkotóereje fokozatosan elapadt. Ebben az időben egy új stílus, a mükénéi alakult ki.

Mükénéi művészet

Kis-Ázsia nyugati partján, Trójában, a Peloponnézoszon, Mükénében és Tirünszben fejlődött. Felfedezését Heinrich Schliemann német kereskedőnek köszönhetjük, aki régészeti ásatásokat vágzett.


=== Építészet ===

Oroszlánkapu

A mükénéi Oroszlánkapu, amely szerkezetével az ősi megalitokra emlékeztet, a gerendáját a ránehezedő faltömeg nyomásával szemben háromszögű teherbírás védi. Ezt az oroszlános dombormű tölti ki. A két élőlény tökéletesen alkalmazkodik a felülethez, egymás felé fordulásukkal ellensúlyozzák a háromszög formáját. A palotákat hatalmas kőtömbökből összeállított erős falak övezték, amiket kötőanyag nélkül emeltek, a görögök küklopszfalaknak hívták őket.

Az ország lakói többnyire meredek sziklákat szemeltek ki maguknak, és azért építették fel erős fallal körülzárt váraikat. A triünszi palota helyén régebben egy hatalmas körépítmény állt, emberek laktak benne. Már a meredek szikla is biztos védelmet jelentett, de falakat is emeltek köré. Az erőd magasan kiemelkedett a kis falvak környezetéből. Különös figyelmet szenteletek a várkapunak. Úgy helyezték el, hogy a támadó harcosoknak jobb oldalukkal, azzal melyt nem fedett pajzs, kellet a bejárat felé haladniuk. Az erődnek titkos kijárata is volt, melyen át elmenekülhettek lakói. Több kapun áthaladva nyitott, oszlopokkal körülvett udvarba jutotott az ember. Innen léphetett be a megaronba, a téglalap alkú közponi lakóhelységbe, ami közepén a tűzely állt. Itt gyűltek össze a hidegben. "Itt mulatoztak a pháiákok folyton, ettek és ittak, mert bőven volt eleségük" írja Homérosz az Odüsszeiában. Ennek a szomszédságában kisebb helységek sorakoztak, ezek is a nyitott udvarra vezettek. A megaron volt a palota központja, ez előtt oszlopok helyezkedtek el.

Átreusz sírja

A külső falak csupaszak, a belső falak felső részét alabástrom díszíti, a falak többi részét élénkszínű freskók borítják. Az oszlopokat vastagon fedte az arany. A népköltészetben sokáig fennmaradt e szikrázó csarnokok emlélke. A palotákban a világos, szimmetrikus felépítés, és a formák áttekinthetősége uralkodott.

Mükéné várain belül számos sír található. A legnagyobb Átreusz kicsesháza, ami egy domboldalon épült. A sír alapja 15 méter átmérőjű kör, és kupola magasodik fölé, ezért kupolasír a neve. Már kiraboltan fedezték fel, de a többi sírban találtak értékeket, pl. arany halotti maszkokat és sarukat, tőröket, ékszereket és serlegeket. A belső kőfalakat arany virágok díszítették. Az egész építmény áttekinthető, fejlettek az arányviszonyok. A görög utazó, Pauszániász egy piramishoz hasonlítja a síremléket.


==== Templomok ====

Paestumi Poszeidon-templom templom

Csodálatos egyszerűség és harmónia árad ezekből a régi fatemplomok mintájára épített templomokból. Ha szögletes pilléreket, vagy heneger alakú oszlopokat tartalmaznának, az épület nehézkes, otromba volna. De az építőművész középen alig észrevehetően megvastagította az oszlopokat, felülről pedig elvékonyította, és így szinte rugalmasnak látszanak. Érezzük, hogy a tető súlya alatt kicsit összenyomódank, de nem annyira, hogy formájukat elveszítenénk. Olyanok mint akik könnyen hordozzák terhüket. Vannak hatalamas épületek, de egy se kolosszális, mint az egyiptomiaké. A görög templom érezeteti, hogy ember alkotta, ember számára.

A templomok főhelyisége, a cella, vagy naosz négyszög alakú. Itt azt az isten szobrát helyezték el, akié a templom volt. Wilamovitz von Mollendorf így ír erről:Amikor a jámbor hívő belépett a hatalmas ajtón, amely az egyetelen fényforrás volt. Sugarai megvilágították az isten szobrát, az oldalhajókra sötétség borult. Lassú léptekkel közeledett a hívő az istenség szobra felé, lehet, hogy valamilyen üdvözlő szót, vagy csendes imát mormogott. Istentisztelete a földöntúli szépség áhitatos szemlélése volt. A cella előtt a pronaosz (előterem) van, vele szemben pedig a kincsesház, ahol az áldozatokat tartották. Idővel ez az épületszerkezet egy vagy két oszlopsorral bővült.

A távolból nézve, a templom egységes tömbként hat, az oszlopok mintha egybeolvadnának és második falént vennék körül az épületet. Mindez még sem alakítja át a templomot egy hatalmas tömeggé. Goethe, a paestumi templom előtt állva, megértette ezeknek ez építészeti alkotásoknak a lényegét: Csak ha körüljárjuk őket, ha végigmegyünk rajtuk, akkor avatjuk őket igazán élővé, érezzük bennük az életet, amit az építész beléjük tervezett, beléjük lehelt. A görög templom legtöbbször magaslatra épült. Néha ha sík területre épült, olyan volt, mint egy kis domb.

A görög templom és az emebri test kötötti kapcsolatokat is felefedezték. A templom lényegét egy emberi kinézetű isten alkotja, és a templmépítés mértékegységéül a lábat veszik alapul. Azok az emberi alakok, akikhez a templom egész felépítése alkalmazkodott, hősök, félistenek és istenek voltak. A szentélyekben felállított szobrok sokkal nagyobbak voltak az embernél, minden részét e méretnek megfelelően nagyították meg. A templomot minden oldalról körülvevő lépcsőfokok olyan madasak voltak, hogy azoknak, akik fel akartak menni a cellába, lépcsőfokokat kellett közbeiktatni.

==== Archaikus kor====

Argigentumi Héra-Templom

A görgög művészet első virágkorát az önnálló templomtípus, a peripterosz megszületése jellemzi. A legrégibb peripteroszok az i.e. 8. és i.e. 9. századra tehetők. A i.e. 8. század-ban épült az olüpiai Héra-templom és a thermoszi Apollán-templom, az i.e. 5. században a nagy szelinuszi templom, hatalmas, sima oszlopaival, és az ún. paestumi bazilika, melynek belső tere két részre tagolódott.

A dór templomok az i.e. 5. századra érik el legtökéletesebb formájukat, még ekkor is fellelhető benne a szigor. E századi templomok sorához tartozik az Aigina-szigeten épült Aphalia-templom, a paestumi Poszeidon-templom, az olümpiai Zeusz-templom, az athéni Thészeion-templom és az argigentumi templom, amelyet olyan hatalmasra terveztek, hogy nem tudták befejezni.

====Dór stílus====

Korinhoszi Apolló-templom

A dór templomot lépcsők válsztják el a földtől, szilárd alapot adnak neki, a nagyságuk kb. olyan mint a tetőé. Az oszlopok a tetőzetet tartják, de ugyanakkor eltakarják a cella falát is, teret képeznek, barázdáikkal felfogják a napsugarakat. A dór gerendázat három részre oszlik, ami a templomalapzat három lépcsőfokának felel meg. A gerendázat alsó része az architáv, teljesen dísztelen. A középső rész, a fríz, triglüphoszok és methopék alkotják, ezt domborművek díszítik. A triglüphoszok barázdái a oszlopok barázdáinak ismétlődései. A gerendázat felső része, a koszorú-párkány kiugrik, megvédi a gerendát az esőtől, amikor süt a nap, erős árnyékot vet rá, így éles kontúrral választja el az ég hátterétől. A templom oldalain tümpanon van. A templom tetejét akrotérionok díszítik, ezek sokszor növényi motívumok, vagy agyagszobrocskák.

Fájl:Parthenon von SW.jpg
Parthenon

A dór oszloprend a legegyszerűbb. Zömök oszlopfeje sima négyszögletes fejlemezből és ezt alátámasztó részből áll. Törzsét vájatok barázdálják végig, lábazata nincs. Ilyen épület a Partenon, vagy a korinthoszi Apolló-templom. A dór oszloprend középen kissé megvastagodik, azért, hogy ellensúlyozza az elvékonyodás látszatát.

A dór templom egyes részei nagymértékben függetlenek voltak. Az egyes részek körülhatároltságát a színek is fokozták. A tümpanonok és a methopék égszínkék és piros háttere hangsúlyozta a szobrokat és a reliefeket. A márványnak, mivel jól elnyeli a fényt, így a visszavert sugarak és az átmeneti tónusok között gazdag játék alakul ki.


Klasszikus kor

A klasszikus kor legnagyobb temploma a Parthenon, melyben Athéné aranyból, és elefántcsontból készült szobrát őrizték. A másik építészeti remekmű az Erektheion, az oszlopokat emberi alakok váltják fel. A késői klasszikus korban új templomformát (tholosz) vezettek be, kör alapú, oszlopokkal körülvett épület.

A Parthenon bejáratát keletere tették. Az embereknek tehát, hogy megnézhessék Athéné szobrát, körül kellet járniuk a Partheneon északi oldalát. Iktinosz és Kallikratész által emelt épület a görög építészet egyedülálló remekműve. A görög templomtípus itt nagyon szép értelemzést nyert. A Pharteneon megőrizte a hagyományokat: a háromlépcsős alapot, a barázdált oszlopokat és a methopoékkel díszített gerendázatot és a tetőt. A hagyományos formákat az épület alkotói szabadon alakíthattották ki.

Ión stílus

A ión (jón) iskola a kisázsiai parvidék görög települései alakult ki, sokáig a keleti hatások közvetítője volt. Az i.e. 7. és i.e. 6. században egy olyan művészi irányzta alakult ki, ami a legfőbb motívumaokat a keleti műalkotásból meríti. Ezzel amgyarázható a fejelett díszítő kultúrájuk. De a keleti képzelet szülöttei, a szfinxek és a szörnyek a ión vázafestők nyomán kecses művészeti formákká alakulnak át. A vázafestés terén a ión iskola vidám elbeszlő ábrázolásmódot alkotott, itt testesülnek meg a homéroszi költemények. A ión irány sajátos jellege a pompában és az eleganciában nyilvánul meg.

A ión oszlopok formája a kisázsiai városokban alakult ki, nyilván valamelyik keleti növényi motívum változataként. A könnyen hajló indák világosan jelzik az oszlopfő eredeti rendeltetését és érzékeltetik a gerendázat súlyát. A síkok és domborulatok, a mélyedések és barázdák változása különös vonzerőt ad ezeknek az oszlopfőknek, sokkal finomabbá és válozatosabbá teszi őket, mint a dór oszlopokat. Ezek a részek a kompozíció egységét szolgálják.

Színház

Epidauroszi színház

Az egyik legszebb görög színház Epidauroszban épült i.e. 6. században. A színházakat többnyire olyan kultikus hely szomszédságában építették, amely Dionüszosznak volt szentelve. A görög színházban érvényesül a természet kapcsolata, annak ellenére, hogy megtartották a művészi formák hangsúlyozását. Színházaikat meredek dombon építették fel, ahonnan szépes kilátás nyílt. Középen kerek emelvény állt, az orkhésztra, melyen eredetileg egy oltár emelkedett, itt oglalt késbőbb helyet a kar (kórus). A színészek és a kar eredetileg egy szinten helyezkedtek, el a nézők pedig letelepedtek a földre. A cselekmény a szabad ég alatt játszódott. A néző és a színház határát a lapos poroszkénion jelentette, a színpad. A görög színház formái i.e. 5. század elején alakultak ki.

Oszlopok

A görög oszlopok három építészeti stílus valamelyikét követték. Ezek a stílusok más területeken alakultak ki, de később az egész világban elterjedtek. Az egyik, a legrégebbi, a dór, a másik, a jón oszlop karcsúbb, könnyen felismerhető erőteljes csigafejezetéről. Oszloptörzsének talpazata is van, pl. Nike-templom. Ez a stílus Kis-Ázsiában alakult ki, a keleti növénymotívum könnyedsége jellemzi. A lefiatalabb és legkarcsúbb a korintoszi oszloprend oszlopfjezetekben akantuszlevéllel díszített.

Szobrászat

A görög szobrászat a testneveléssel együtt bontakozott ki a stadionokban. Így születhetett meg a görög szobrászatban a ruhátlan emberek egyik szobortípusa, a kürosz, vagy az Apollószobrászat.

Geometrikus kor

Idol-szobrocska, terrakotta,Boiotia

Az i.e. 1 évezred kezdetétől számos agyagszobor maradt ránk. Az emberi alakok a legkülönbözőbb formákat öltik. Tekebábura sőt hegedűre is emlékeztetnek. Sokuk karikatúrának tűnik, de a kor emberei számára ezek az ábrázolások a jellemet fejezték ki. A figurák aránytalanul hosszú nyakúak és kezűek, törzsük túl széles. Színesre festették őket, és vidáman hatottak. Az i.e. 8. század görög szobrai absztraktak, némelyikük szoborváznak tűnik.

A görögök, amikor első szobraikat faragták, ott kezdték, ahol az egyiptomiak és az asszírok abbahagyták. Alaposan ismerték és utánozták az egyiptomiakat, tőlük tanulták, hogy kell megformálni az álló férfialakot, hogy kell tagolni a testet, és feltüntetni a részeket összekötő izomzatot. De azt is elárulják a szobrok, hogy a görög művész nem fogadott el semmilyen szabályt, mégha az jó is volt. Mostmár nem előírás szerint ábrázolják a testet. Az egyiptomi művész azt festette, amit a tárgyról tanult és tudott. A görög azt, amit nyitot szemmel látott. A szobrászműhelyekben új meg új elgondolásokkal, megformálásokkal próbálkoznak, minden újítást kiegészítenek a maguk felefedezésével. Az egyik rájött, hogyan lehet hitelsesebben mintázni a törzset. A másik kitalálta, hogy sokkal élethűbb az alak, ha két lába szorosan nincs egymás mellett a földön. A harmadik a száj vonalát görbítette felfelé, hogy az arc mosolyogjon. Az egyiptomi módszer biztosabb, mert ezek a kísérletek néha rosszul sikerültek. A mosolyból pl. kínos vigyor lett, az új póz talán mesterkéltnek hatott, de a görögök ezt továbbfejlesztették.

Archaikus kor

A görögök szárnyas nőalakjai, a Nikék, és a kentaurok nagyon művészeiek, de vannak szörnyábrázolások is, mint pl. a gorgók, a lófejű Artemisz, vagy a négykarú Apolló.

Mükénében nagyon sok gemmát készítettek. A kőbe vésett harci jeleneteket olyan szenvedély járja át, amilyennel Kréta művészetében nem találkozunk. Az egyik egy viadal legfeszültebb pillanatát ábrázolja, amelyben kifejezésre jut a győztes harcos ellánállása és a makacs fiú hajtatatlansága. A küzdők alakjait két másik figura egyensúlyozza ki: az egyik földön ülő, nyugodt meztelen férfiak, a másik a küzdők segítségére siető harcos, aki egy óriási pajzsot tart maga elé.

A görög szobrászat két szobortípust alkotott. A küroszt, azaza a ruhátlan ifjút és a korét a lányt. Mindkét típus az egyiptomiaktól ered, de a görög szobrok már kezdetben eredetibbek. Sok szobrásznemzedék tökéletesítette tovább őket.

Kürosz

A kürosz fejlett izomzatú fiatal szobra, az egyes testrészek között tér van. I.e. 7. században született meg, kultikus célja még a mai napig sem tisztázott. Lehet, hogy ezeket a szobrokat az atléták ajánlották fel iseneiknek, amikor a versenyeken győztek. De ezek a szobrok nemcsak atlétikai ábrázolásúak. A küroszban az ember minden vonása tülröződik. Az arca sugárzik a felhőteln örömtől, fiatal teste egészséges, mozdulatai erőt és energiát fejeznek ki. Nem sorolhatjuk az atláta-ábrázolások közé sem, de nem is istenek szobrai. Számos kürosz maradt ránk. Egyeseken, mint pl. Polümédész képmásain, az erő és a fejelett izimzat uralkodik. A teneai Apolló viszont nagyon kifinomult, és nem durva. Ezeket az ifjakat mindig egyenesen állva ábrázolták. Határozott mozdulattal lépnek előre, ezért nem hatnak olyan mereven. A görög ifjú nyugodt, energikus lépéssel "megy" előre, miközben megőrzi testének szimmetriáját.

A fejnek csaknem gömb alakja van, ehhez simul az egyenes, fejet keretező haj, ami egyenes tartást ad és szliárd tartást ad. A mellkas szélesen kidomborodó. A csípő erősen henger formájú. Az i.e. 5. század és i.e. 6. századból sok kürosz származik. A Pimbinói Apolló a dór stílus alkotása, de Dél-Olaszországban keletkezett. A test lágy, ezzel ellentétben áll a lapos haj. Az ajkak és a mellbimbók vörösrézből formáltak. Itt is szigorú testtartással találkozunk. A felirat szerint ez a szobor Apollót ábrázolja.

A kürosszal párhuzamosan alakult ki a koré is. Ennek legszebb példáit a jón iskola alkotásainál találjuk. Legjelentősebbek Delphoiből származó áldozati szobrok és az attikai korék. A korékat általában ünnepségek résztvevőiként ábrázolják. Ajándékot hordoznak és mosolyognak. A korék szép, színes khitont viselnek. Hajfürtjeik hosszú fonatokban hullanak vállukra, egybeolvadnak a színes ruha redőivel és a köpeny szegélyével. Vannak sima öltözékbe burkolt alakok is, amiket csupán a vállukra boruló két hajfonatuk díszít. Leghíresebb Antenór koréja, redőzütt köpenyében és göndör hajával ünnepélyesen hat.

A küroszból és a koréból alakult ki a ruhás emberalak, ami hosszú időkön át foglalkoztatta a görög szobrászatot. A ruha a mozgás kifejezője lett, nagyobb hangsúlyt adott az egyes testrészeknek, ritmussal töltötte meg a figurát. A ruha lehet súlyos, párhuzamos vonaalakban aláhulló, vagy zegzugos formájú, ami egybeolvad a hajfürtökkel.

Az i.e. 6. század végéből származó dombormű ökölvívók küzdelmét ábrázolja. A testek rugalmasak, mozgékonyak. A mozgalmas csoport piramisformát alkot. A kézdők mögött álló ifjak olyanok, mintha ők is versenyeznének. Az alkotás olyan, mintha egybefonódó levelek mintája lenne, ilyen bonyolult mintát nem találunk a keleti művészetekben.

Az Akropoliszon talált Moszkoforosz (Borjúvivő) is összetett alkotás. A borjú ívesen öleli körbe az ember fejét, lábait a felemelt kéz fogja. A kezek és lábak a átlósan futnak össze a mellkas közepén, s ez az egész kompzíció középpontja. Az ember mosolya elégettséget, nyugalamt fejez ki.

Klasszikus kor

Delphoi kocsihajtó

A klasszikus kor szobrászata igen „szigorú”. Ebben az időben alkotott tárgyak közül kevés bronszszobor maradt fenn, ezek egyike a Delphoi kocsihajtó. A kocsis hosszú ruhája művészi redőkben omlik alá, jobb kezében tartja a zabla egy darabját, komoly tartása ünnepélyességet fejez ki. Az erdeti görög alkotás más, mint utánzatai. A szem nem élettelen, színes kövekből van kirakva. még látni a hajon, szemhéjon és szájon a vékony aranyozás nyomait, ami melegebbé tette az egész arcot. De hivalkodó vagy közönséges nem lehetett egy ilyen fej. Az is biztos, hogy a művész nem valóságos arcot másolt le, hanem jellegzetes emberi formákból alkotta a fejet. A kocsihajtó szobra áldozati felajánlás volt, egy elpusztult, nagy szoborcsoport része. A szépséget és a nemesség ötvözete. A kocsihajtó fejének kövonalai nem részletezettek. A fej alakja ovális, amit csak a hajfürtök bontanak meg.

Diszkoszvető

E stílus virágkora a i.e. 5. századra, Mürón, Polükleisztosz, és Pheidiász szobrászok idejére esik. Mürón legismertebb műve a Diszkoszevtő, a római márványmásolat szerint a művész egy férfi aktját mintázza meg, a diszkosz elvetését megelőző pillanatban. Az alak felső része a hátravetett vállával és karjával szimmetrikus. A karok kontúrja a hátrahelyezett bal láb vonalában folytatódik, és félkört alkot. A szoborban a stabilitás elemei is érvényre jutnak, a bal láb szilárd függőlegese, mely felett az ifjú jobb válla van, az egész alak támaszát képezi. A kerek kövonalú fejnek a kerek diszkosz felel meg. Ha a szobor előtt állunk, és csak a kövonalakat figyeljük, felfedezzük az egyiptomi tradícióhoz fűződő szálakat. Mindez a lehető legjellemzőbb nézetből van ábrázolva. A törzs előlről, a végtagok oldalról. Müron, ahelyett, hogy a különböző szemszögből mutatott részeket valamilyen természtellenes pózba rakná össze, élő modellt állít be, hogy a mozgás lendületében, de hitelesen mintázza meg a testet. A szobrász mostmár ura a mozgásnak, ahogy a festő a térnek.


Pheidiász jelentős domborműveket alkotott. A kései klasszikus kor szobrászata jobban érdeklődik a tér, a világos és sötét kontrasztok iránt, többet fogalakozik a dinamizmussal, bonyolultabb kompozíciót alkalmaz.

Azok a szobrok, melyek Pheidiászt híressé tették, nem maradtak meg. De a leírásuk alapjá elképzelhetjük, hogy hogyan is nézhettek ki. A nagy ókori alkotások jó része azért puszult el, mert a kerseszténység győzelme után a hívők szétzúzták a pogány bálványokat. Pheidiasz óriási Athéné Parthenosza, nem így nézhetett ki, mint a római képmása. A leírások alapján sejthetjük, milyen lehetett: akkora mint egy nagy fa, 17 méter magas, az alak fából, de drágább anyagokkal borítva. Fegyverét, ruháját arannyal, teste fedetlen részei elefántcsonttal vonták be, a pajzsot és a sisakot, a két szemet is színes

Fájl:Winged victory.jpg
Szárnyas Niké

kövekből rakták ki. Az arany sisakot griffmadarak díszítették, és a pajzs belsejében összetekeredett kígyó drágakőszeme is fénylett. Lélegzetelállító látvány lehetett, mikor az ember belépett a templomba, és szembetalálta magát a gigantikus nőalakkal. Az istenek már nem a régi, félelmets démonok. Pheidiász Athénéje már több, mint bálványkép. A korai leírások mind kiemelik szobor nemmességét, méltóságsát. A szobor nagyságában felfokozott ember. Ereje nem mágikus hatásában van, hanem szépségében.

A Héraklész, Atlasz és a nimfa című releif is ebben a korban keletkezett. Azt a jelenetet mutatja, amikor Atlasz elhozza Héraklésznek a Heszperidák almáit. Ezt a feladatot ugyanis a hős nem tudta, vagy nem akarta elvégezni, és megkérte az égboltot tartó titánt, hogy segítse ki. A dombormű azt a pillanatot örökíti meg, amikor Atlasz visszatér és átnyújtja az almákat. Héraklész keményen tartja terhét, a nimfa pedig egy párnát tett a válla alá, hogy elgalább ennyit könnyítsen rajta. A nimfa a nőieség jegyével gazdagítja a jelenetet, karját felemeli, mitha segítene a hősnek terhet tartani, de az egész alakja nem árul el erőfeszítést, csak a jószándékát fejez ki.

Az i.e. 5. század elején Görögországban egy új reliefstílus alakul ki. A görög művészek feladatukul tűzték ki, hogy megtartva az ábrázolás síkját, ami az alakok elhelyezkedését is meghatározta, olyan mélységábrázolásra és lágy modellekre törekedjenek, hogy az alakok a térben szabadon állva és testszerűen jelnejenek meg.

Hellenizmus

A hellenisztikus korban, i.e.2 keletkezett a Laokoón-szoborcsoport, az ókor legmonumentálisabb szobra. E kor másik jelentős alkotása a szamothrakéi Szárnyas Niké. A test ferde tengelye, a drapéria redőzete, a hatalmas vitorla módjára dagadó öltözet, jól érzrkelteti a repülést, ami a görög szobrászatot régóta foglalkoztatta. Jelentős alkotás még a két szatírszobor, amit a Partenius-palotában találtak. Az egyik furulyázik, a másik táncol. A táncoló szatír üreges, öntött bronzszobor, teste kissé hátrahajlik, kezét előrenyújtja, ujjait széttárja.


Festészet

===Geometrikus kor===

Geometrikus kori váza

A görög vázafestés kezdeteit a geometrikus kor jellemzi. A körbefutó vízszintes vonalközt kizárólag mértani díszítés tölti ki. A görög agyagművesek a kezdetektől fogva fazekaskorongot használnak, a festők vonalzók és körző segítségével díszítették az edényeket. A legrégibb, i.e. 6. századból való vázákon erősen érződik az egyiptomi hatás. A művészek az emberek, állatok és tárgyak sajátságos ábrázolásást dolgozták ki. Csak a leegyszerűsített körvonalakat ábrázolták, de úgy, hogy mindenki felismeri benne a szóbanforgó alakot. Ezek az egyszerű formák segítségével bonyolult mintákat alakítanak ki, amelyek beborítják az edények falait, ornamentikára hasonlítanak. Találunk köztük harci jeleneteket, mulatozást, táncot, szertartást. A színek a tárgyak ismertetőjelévé válnak. A triünszi vaddisznóvadászatot ábrázoló jeleneten pl. a kutyák rikítókék színűek.

Geometrikus stílusú vázarészlet

Az i.e. 8. századtól kezdve a váza mintázatában megjelennek az ember-, és állatfigurák. A legszebb vázákat Athénban készítették, és festették. A Dipülon temetőben kerültek napvilágra, ezért dipülonvázáknak is hívjuk őket. Az állatok és emberek stilizálva, absztrakt módon jelennek meg rajtuk.

Az Akhilleusz pajzsa című történet, amit Homérosz írt, sokkal inkább egy elérhetetlen álom, mint egy megvalósult dologra való visszaemlékezés. Ez is azt bizonyítja, hogy a görögök az egész világot bevonták képzeletükbe, föld és tenger, nap és hold, városok és mezők, férfiak és nők motívumai vonulnak be a művészetbe. E rajzok karakteresek, fantáziadúsak. A tárgyakat olyan garfiaki stílusban ábrázolják, am teljesen eltér az egyiptomi művészettől. A díszítések természetesen, könnyedén fejezik ki a az edények alakját, összhangban vannak velük. A ritmusérzék, és az, hogy a sokalakos jelenetek világosak és áttekinthetőek legyenek teszi ezt a stílust jelentőssé.

Archaikus kor

Görögországban a művészet szorosan összefüggött a vallással és a mitológiával. Később a figurák lassan kitöltik az egész vázát, a geometrikus forma pedig a peremeken jellemző. Az alakokat a vörös alapra feketével festették, a vonalakat pedig éles szerszámmal vésték a váza falába. Csak nőket és világos ruhákat ábrázoltak fehér színnel. Néhány ismertetőjelüről könnyen felismerhetjük a görgög vázák hőseit: Athénét pajzsáról, Héraklészt a legyőzött állat prémjéről és Hermészt szárnyas lábairól.

Fájl:Achilles and Ajax.jpg
Exekiasz:Akhilleusz és Aiasz kockázása

Az egyik feketealakos görög váza, melyen a két homéroszi hős, Akhilleusz és Aiasz kockázik, Exekiasz kézjegyével készült i.e. 540 körül. Mind a két alak teljesen profilban van, de a szemük ránk néz. A karok, kezek rajza nem olyan merev, nincs minden részlet kiterítve. A festő valóságosan akarja mutatni a két egymással szemben ülő alakot. Akhilleusz kezéből csak egy kis darabot láttat, mert a többit a válla eltekarja. Nem fontos neki, hogy minden raja legyen a képen, amiről tudja, hogy az ábrázolt alakon ott van. Felfedezték a rövidülés elvét. Nem sokkal i.e. 500 előtt próbálták az emberi lábat előlről ábrázolni. A ránk maradt egyiptomi és asszír művészi tárgy közül erre egyetlen példát sem találunk.

A vörösalakos vázát, amin a harcos búcsúja látható, Ethümidész készítette i.e. 500 körül. Ez a váza azt is elárulja, hogy a művész büszke volt felfedezésére. A harcba induló ifjút látjuk, mellette kétoldalt szülei állnak, segítenek neki az öltözködésben, valószínűleg tanácsokkal is ellátják. Ezt a két alakot még a hagyományos profilban rajzolta meg a művész, és a harcos fejét is. ha jól megnézzük, azt is észrevesszük, hogy nem egykönnyen sikerült neki az oldalt fordított fejet az elölről ábrázolt testhez illeszteni. Az ifjú egyik lábát oldalról mutatja, a másikat előlről. A bal láb mellet ott a pajzs, és nem kerek, ahogy gondolatban látjuk. De az egyiptomi hagyományt nem dobták egészen félre. A görög művész is pontosan megrajzolta alakjait, igyekszik a lehető legvilágosabban szemláltetni azt, amit az emberi testről tud, de anélkül, hogy természetellnesnek hasson. A tiszta körvonal, a formák kiegyensúlyozottsága most is fontos.

Klitiasz és Erogotimosz vázája az i.e. 6. században készült. Az elbeszélő ábrázolás több sávba rendeződik. Az ábrázolások nagyobbik részén istenek felvonulása látható, akik Tétisz, Neredien és Phéleusz esküvőjére mennek, ebből a házasságból születik majd Akhilleusz. Ünnepélyes sorban követik egymást a négyfogatos harckocsik. A főjelenet alatt és fölött keskeny sávokban mozgalmasabb ábrázolásokat találunk. Az egyikben Akhilleusz üldözi Tróliszt, a másikon kocsiverseny látható. A váza felső peremén a kalüdóniai vadkan, az alsó részén pedig állatok és szfinxek küzdelme tárul elénk. Az edény lábán a pigmeusok harcolnak

Fájl:Greek vase 4 horses chariot.jpg

darvakkal.

A témák azért függenek össze, mert az életet ábrázolják, harcot, mozgást, és ritmust.

A i.e. 6. század közepéről származó vázakép, amely egy négyesfogatot ábrázol, monumentális hatású. A négy ló, melyet szorosan összefog a alakú keret, nem zsánermotívumként jelenik meg. A görög négyesfogat, a ragadozómadarak mágikus hatásúak. Az egész kép úgy hat mint egy figyelemeztetés, amire a forma szigora utall, nem pedig ezek a mágikus jelek.

Klasszikus kor

A klasszikus korban fekete alapra festettek vörös festékkel, különleges fajtája a léküszfestés (henger alakú edény, sírokba rakták). Az alapja szinte teljesen fehér, és erre festették fekete kontúrvonalakkal az elhunyt életében történő eseményeket festették.

A fekete alakos vázák legjelentősebb festője Exekiász. A Csónakázó Dionüszosz a görög festészet egyik remekműve egy külixre festették. Tárgya az az elbeszélés, melyben az isten delfinekké változataja az őt rabul ejtő tengerészeket. A bor, melyet a külixbe öntenek, a tengert jelképezi a benne úszkáló delfinekkel. Dionüszosz úgy nyúlik el benne, mint egy lakoma közben. Az alkotás minden részlete összefügg. A tárgyakat világos kontúrok határolják. Első pillantásra felismerjük a vitorlát, a szőlőfürtöket és a delfineket. Már ezek is meghatározzák a cselekmény színhelyét, a tengert. Dionüszosz csónakját fent és lent is víz öleli körül. A középponti csoportot hét delfin és hét szőlőfürt vesz körül, a delfinek mozgása, a szőlőtőke hajlása és a vitorla nagyszerűen alkalmazkodik a kör alakú kerethez, ami a csónak és a delfinek mozgását teszi simává.

Az i.e. 6. század végén és az i.e. 5. század elején a feketealakos vázafestést felváltja a vörös. A vörösalakos vázákra ecsettel rajzoltak, így a mű élethűbb lett. Andokidész vörös alakos vázái közel állak fekete alakosokhoz. Euohroniszosz rajzainak szokatlan szokatlan gazdagságával emelkedik ki. Az egyik váza szerint híres lehetett. Riválisa, Ethümidész ezt írta fel egyik művére:Ilyen vázát Euphroniosz még nem készített. Epiktétosz csaknem teljesen mellőzi a körvonalakon belüli kidolgozást. Az egyik kehely Durisz vázafestő i.e. 490 körül készített munkája, rajza Eoszt ás Menmót ábrázolja. Az ún. szigorú stílus utolsó művelői közé tartozó Durisz a klasszikus kor előtti átmenet jelentős rajzolója és festője, a nemes, elegáns kompozíciót helyezi előtérbe. Brügosz a kor szabad erkölcsei tükrözi.

A vázafestészet témaköre egyre jobban kiszélesedik. A mitológiai motívumok dinamikusabbak és szabadabbak, a csata- és táncjelenetek a csészék alsó szélén sorakoznak fel, szalagot képezve. Szatírral, az ember karikatúrájával is gyakran találkozunk.


Ornamentika

A görög vázafestészetben jelentős az ornamentika, leggyakoribb motívumai a palmetta és a meánder. A palmetta növényi motívumának sokszoros ismétlésével gyakran frízeket alkotank. A középpont nagy hanegsúlyt kap, vékony indák kötik őket egymással össze, s ez az egész alkotást ritmusosan hullámzó vonalakkal tölt meg. A meánder a maga derékszögű vonalvezetésével, ami talán a szövetek készítésekor alkult ki, a motívumot absztrakttá teszi. Az önmagukabn is befejezett tagok egy folyamatos, ritmikus mozgással kapcsolódnak egymáshoz. A voanalk között üres részek pontosan olyan szélesek, mint a vonalak. Így a meándermita egyensúlyt tükröz.