„Wikipédia:Szerkesztési összefoglaló” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Egy új fotósorozat leírása, keletkezése.
Véletlenül idekerült Visszavontam Sarvarigyulane (v|sz) szerkesztését (oldid: 3933528)
1. sor: 1. sor:
{{rövidítés|[[WP:ÖF]]}}
: Köszöntelek Benneteket, kora reggel. Úgy gondoltam, hogy a mai napon, egy újabb sorozatot szeretnék a Wikinek felajánlani. Csodálatos nyári virágaimból fotóztam le, amit mindenkinek szántam.Szebbnél szebb virágok, egy pár képen, még rajta is vannak azok a kisk kutyakölykök, akiket tíznaposan kaptuk meg egy állatorvostól, ugyanis, dobozba kidobták őket, meg még másik kettőt mellé.Összesen négy faj rotweiler kölyköket. Ebből, mi egy kislányt, s egy fiút választottunk.Sajnos, azon a napon, amikor születtek, meghalt az egyik hűséges belga juhász malinois kutyánk, aki majdnem 14 éves volt. Van egy másik kutyánk is, ő is bizony, már még öregebb.Ónémet juhász, herélt kan. Befogadó kutyusunk, el fogadta a kölyköket, amikor az udvarra már ki lehetett tenni a piciket. Nagyon sok energiába telt , amíg elérték a hat hetes kort.Teljesen a kutyamama dolgát vettük át a frjemmel, eleinte, kétóránként ettek, s ráadásúl, csak kecsketejjel szabad pótólni a kutyatejet. A tehéntej, a magas cukortartalma miatt tilos, teljes bél összeomlást okoz.Éjjel férjem, nappal én etettem cumisüvegből, közben a hátsó részüket, hogy beindúljon az emésztés, tudjanak pisilni,s mást is, masszírozni kellett, utána kimosni azt a részt.Az igazi "mama" is így csinálja.. Az ónémet Lewis, ugyanis, anno itt született, s láttam, meg utána is olvastam. Már , kezdik a virágokat piszkálni, ezért, úgy gondoltam, hogy mielőtt teljesen meg jönne at ősz, s a játékos ebek is tönkre vánák, eleresztek egy csodálatos sorozatot, amit szeretnék feltölteni, mindenki örömére.Eddig nem írtam le, mivel fotózom.SONY félprofi fényképezőgéppel.Remélem, tetszeni fog a sorozatom, több mint 100 kéből áll.Csodálatos színü muskátlik, begóniák, petúniák, leanderek ,érdekes kaktusz, aminek nagyon érdekes virága van, de a szaga! Na, a legyek igen csak bírják, olyan dögszagú.Még van olyan is lefotózva, aminek a magyar nevét sem tudom, latinul meg pláne nem.Mert a virágok nevét, aki esetleg nem tudja, latinul jegyzik be, a kertészeti ismeretek közé.Egyenlőre mára ennyit szerettem vola közölni, s a képeket, sorba feltölteni.2008. augusztus 18. reggel fél 8.-kor.– [[Szerkesztő:Sarvarigyulane|Hajni]] <sup>[[Szerkesztővita:Sarvarigyulane|vita]]</sup> 2008. augusztus 18., 07:32 (CEST): {{rövidítés|[[WP:ÖF]]}}
Biztosan észrevetted már, hogy amikor új cikket írsz, vagy régit szerkesztesz, a megjelenő szerkesztőablak alatti területen, közvetlenül a „Lap mentése” gomb fölött található egy '''Összefoglaló''' című sor.
Biztosan észrevetted már, hogy amikor új cikket írsz, vagy régit szerkesztesz, a megjelenő szerkesztőablak alatti területen, közvetlenül a „Lap mentése” gomb fölött található egy '''Összefoglaló''' című sor.



A lap 2008. augusztus 28., 14:41-kori változata

Biztosan észrevetted már, hogy amikor új cikket írsz, vagy régit szerkesztesz, a megjelenő szerkesztőablak alatti területen, közvetlenül a „Lap mentése” gomb fölött található egy Összefoglaló című sor.

Ebben a sorban röviden (pár szóban, esetleg 1-2 mondatban) összefoglalhatod azt, hogy mit is csináltál: ha egy régi cikket szerkesztettél, akkor itt írd le röviden, hogy mit változtattál és miért; ha új cikket írtál, akkor itt adhatod meg az esetleges megjegyzéseidet, megjelölheted a forrást, stb.

Ezek az összefoglalók minden olyan listában látszanak, ami a változásokat mutatja: a Friss változtatásokban éppúgy, mint a Laptörténetben, mellette a dátummal és a felhasználói neveddel. Használhatsz bennük belső linket és wikiközi linket (de külső linket és sablont nem).

Miért fontos ez?

Sok szerkesztő rendszeresen figyeli azt, hogy milyen változtatások történnek a cikkekben (balra, a Friss változtatások menüpont segítségével). Ha szépen leírod, hogy az adott esetben mit, miért változtattál, azzal segítesz a többieknek figyelemmel kísérni a módosításokat, azok okát, célját.

Ez egyébként neked is segíthet: ha a kedvenc témádban, szócikkedben valami megváltozott, akkor érdemes a Laptörténet menü alatt megnézni, hogy ki és mit változtatott: ha rendesen írta az összefoglalókat, akkor nem csak azt látod, hogy mit változtatott, hanem gyakran azt is, hogy miért.

Mikor ne írjál összefoglalót?

Néhány esetben a Wikipédia szoftvere automatikusan kitölti a szekesztési összefoglalót, ha üresen hagytad. Ezekben az esetekben csak akkor érdemes írni ebbe a rovatba, ha többet vagy mást akarsz mondani, mint amit a gép beírna oda, vagy ha indokolni akarod a változtatást. Ezek az esetek a következők:

  • Új oldal létrehozása. A szoftver a következő üzenetet írja az összefoglalóba: „Új oldal, tartalma: …”, és itt a lap szövegének eleje következik. Ha a szócikked rövid, például egy új vitalap egy mondattal vagy egy üdvözlő/vandalizmus abbahagyására buzdító sablon, akkor teljes terjedelmében megjelenik, egyébként az első 1-2 sor olvasható. Általában felesleges tehát az új oldal, cikk létrehozása vagy efféle összefoglalók készítése, ha más mondanivalód nincs.
  • Új átirányító oldal. Ez az előző speciális esete; ilyenkor a szoftver felismeri az oldal tartalmát, és a friss változások listájában az „Átirányítás ide: …” üzenet jelenik meg. Ez sokkal informatívabb, mint ha beírnád az összefoglalóba, hogy redir. Csak akkor érdemes összefoglalót írni, ha indoklást is fűzöl az átirányításhoz.
  • A lap tartalmának törlése. Ilyenkor a szerkesztési összefoglaló szövege „a lap teljes tartalmának eltávolítása” lesz. Csak akkor érdemes összefoglalót írni, ha indoklásra van szükség. Nem kell indokolni például a felhasználói lapod tartalmának törlését. (A tartalom törlése nem azonos a lap törlésével, azt csak adminisztrátorok végezhetik el.)
  • Csere. Az előző lehetőségek kombinációja, ha új szöveggel helyettesíted a régit, ekkor „A lap tartalmának cseréje erre: …” üzenet jelenik meg.
  • Új szakasz. Ez csak akkor működik, ha az új szakaszt nem az egész oldal vagy egy már létező szakasz szerkesztésével hozod létre, hanem egy külön erre a célra szolgáló, …&action=edit&section=new végződésű URL segítségével. A vitalapokon és egyes Wikipédia lapokon (például a rossz viccek oldalán vagy a Kocsmafalon) ezt a szerkesztés fül melletti + jelre kattintva érheted el. Ilyenkor a szokásos, szerkesztőablak alatti összefoglaló mező helyett a szerkesztőablak fölött jelenik meg egy mező; ennek a tartalma lesz a szakasz címe és a szerkesztési összefoglaló is.

Lásd még