Richard Steele

Sir Richard Steele (Dublin, 1672. március 12. – Caermarthen, Wales, 1729. szeptember 1.) angol író, lapszerkesztő

Élete

Az apja neve szintén Richard Steele volt, aki ügyvédként tevékenykedett, fia hatéves korában halt meg. A fiatal fiú így anyai nagybátyja, Henry Gascoigne felügyelete alá került. Nagybátyja titkára és bizalmasa volt két egymás utáni Ormond hercegnek.

Tanulmányait Charterhouse-ben 1684-ben kezdte meg, itt találkozott Addisonnal, aki barátja és később üzlettársa is lett. Ezután Oxfordban folytatta egyetemi tanulmányait, de nem fejezte be, 1694-ben katonának állt be III. Vilmos franciák elleni hadjárata idején, 1705-ben kapitányi ranggal szerelt le. Anyagi helyzete sem volt rózsás, ezért megházasodott, írt, kockázatos vállalkozásokat folytatott, majd politikai pályára lépett.

Írói tevékenysége

Az első könyve 1701-ben jelent meg, erkölcsi kérdésekkel foglalkozó, a „The Christian Hero” című műve. Még ugyanebben az évben írta meg szentimentális komédiáját, „The Funeral”, címmel. Sikere miatt ezt két komédia követte, a „The Lying Lover”, 1703-ban, és a „The Tender Husband”, 1705-ben. 1722-ben jelentette meg utolsó jelentős írását „The Conscious Lovers” címmel.

Újságírói és lapszerkesztői tevékenysége

1706-ban, miután meghalt az első felesége, összeházasodott Mary Scurlock-kal, így remélvén anyagi helyzetén javítani.

Több különböző kisebb jelentőségű kormányzati pozíciót betöltött, mielőtt kiadta volna a híressé vált folyóiratát, a „Tatler”-t 1709-ben, amely a 17. századi Anglia első fontos kulturális-irodalmi orgánuma volt. Az első száma 1709. április 12-én jelent meg, részben újság, részben politikai és tudományos, művészeti folyóirat volt. Egy héten háromszor jelent meg. Barátja, Joseph Addison a 42.-ik szám megjelenése után csatlakozott hozzá, továbbiakban együtt szerkesztették és adták ki a lapot. Az újság folyamatosan irodalmi híranyagokat közölt, művészettel kapcsolatos kritikákat tett közzé, de megjelentek írások a divattal kapcsolatban is.

1711 januárjában a két barát kénytelen volt megszüntetni a lapot, ekkor a „Tatler” 271. száma jelent meg, melynek kétharmadát maga Steele írta.

Csak két hónap telt el a „Tatler” utolsó és a „Spectrator” első száma között, mely 1711. március 1-jén jelent meg, sikeres lapként alkalmanként elérte a 3000-es példányszámot. Megindult a hirdetők jelentkezése is. A lap bukásához 1712-ben a bélyegadó törvény vezetett, ami anyagilag megrendítette a vállalkozást, a megemelt lap árára már nem volt elegendő fizetőképes kereslet.

Steele kedvét azonban ez sem vette el az újságírástól és lapkiadástól, kockázatos vállalkozási terepen is folytatta tevékenységét, 1713. március 12-én jelent meg a „Guardian”. Akkora sikert nem arathatott, mint az első lapok, csak 176 szám jelent meg, melyből Steele egymaga 82 számot írt meg.

Ezután barátjával, Addisonnal való együttműködése befejeződött, Steele több éven keresztül különböző újságnevek alatt, politikai, művészeti, bulvár tartalommal jelentetett meg újságokat és bennük az írásait is, ezek az újságok rövid időt éltek meg. Az „Englishman”1713-ban, mely a Tory minisztérium politikájával foglalkozott, a „The Lover”, 1714 februárjában, csak két hónapot élt meg, a „Reader”, majd az „Englishman” egy újabb változata, 1715-ben. Ezt követte három rövid életű lap, a „Town Talk”, a „Tea Table” és a „Chit Chat”, majd a Plebeian 1719-ben. 1720-ban alapította meg színházi lapját, a „Theatert”-t. Ez volt az első olyan nyilvános újság, melyben a királyi színház, a Drury Lane mellett más színházi eseményről is tájékoztatott. Ebben jelent meg írása az 1713-as Dunkirk-i okkupációról, az 1714-es krízisről, a későbbiekben a legfontosabb önéletrajzi írásai az „An Apology for Himself”, és a „His Writings”, valamint a „South Sea mania”.

Politikai szerepvállalása

Fanatikus Whig-pártiként Dunkirk idejében dühös kirohanásokat intézett az uralkodó Tory-k felé, megbélyegezte azt, Stockbridge városka tagjaként a parlament tagja lett, támadta a minisztériumot, mind élőszóban, mind írásaival, mind újságíróként is. A képviselőházi tagsága után néhány héttel a képviselőházat el kellett hagynia, a „Crisis” írását zendülésnek tekintették.

A Hannover-ház megerősödésével a szerencséje és politikai irányultsága is megfordult. Csatlakozott a hannoveristákhoz, királypárti lett. Tevékenysége miatt magas ranggal és jutalomban részesült, és fontos beosztásokat töltött be. I. György trónra lépése után lovaggá ütötte őt, annak ellenére, hogy ír származású volt.

A skót Jacobite felkelés elfojtása után egyik kinevezett biztosa volt a visszaszerzett területeknek, több mint két évig Skóciában tartózkodott. Kiváltságlevelet kapott az élő lazac behozatalára Írországból. Számos kis hivatal vezetését betöltötte.

Zavaros pénzügyei miatt azonban kénytelen volt elhagyni Londont.

Életének utolsó szakasza

1724-től utolsó éveit felesége birtokán, a walesi Llangunnor-ban töltötte, visszavonult a szerepléstől, paralízises betegség gyötörte. Carmarthen-ben halt meg 1729-ben.

Fő művei

Írásai

• The Christian Hero: An Argument (1701)
• The Funeral; Or, Grief a la Mode: A Comedy (1701).
• The Lying Lover (1704).
• The Tender Husband (1705).
• The Romish Ecclesistical History of Late Years (1714).
• The Crisis (1714).
• The Conscious Lovers: A Comedy (1723).

újságok

• The Tatler (1709 – 1711)
• The Spectator (1711 – 1713)
• The Guardian (1713)
• The Englishman (1713 – 1715).
• The Theatre (1720)

Halála után gyűjteményes megjelenés

• The Correspondence. Edited by Rae Blanchard. Johns Hopkins, 1941.
• Occasional Verse. Edited by Rae Blanchard. Oxford, 1952.