„Björn Wirdheim” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Gyulaneni (vitalap | szerkesztései)
Gyulaneni (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
6. sor: 6. sor:

=== A kezdetek ===
=== A kezdetek ===
Björn korán elkezdett érdeklődni a motorsport iránt, amíg figyelemmel követte édesapját, Örnulfot, aki Európa versenypályáin különböző GT sorozatokban versenyzett. Evidens volt, hogy Björn 10 évesen apja nyomába lép, ami a junior gokartozás alsó korhatára.
Björn korán elkezdett érdeklődni a motorsport iránt, amíg figyelemmel követte édesapját, Örnulfot, aki [[Európa]] versenypályáin különböző GT sorozatokban versenyzett. Evidens volt, hogy Björn 10 évesen apja nyomába lép, ami a junior gokartozás alsó korhatára.

Björn 1990-ben debütált a mikro-kart sorozatban és az ezt követő öt évben is itt versenyzett. Már a második szezonjában azon kevés ígéretes fiatalok közé tartozott, akiket kiválasztottak Svédország legsikeresebb versenykonzorciuma, a växjöi csapattulajdonos, Christer Johansson által alapított "Itchi Ban Junior Team"-be. Christer azóta is Björn egyik legközelebbi támogatója.
Björn [[1990]]-ben debütált a mikro-kart sorozatban és az ezt követő öt évben is itt versenyzett. Már a második szezonjában azon kevés ígéretes fiatalok közé tartozott, akiket kiválasztottak [[Svédország]] legsikeresebb versenykonzorciuma, a växjöi csapattulajdonos, [[Christer Johansson]] által alapított "[[Itchi Ban Junior Team]]"-be. Christer azóta is Björn egyik legközelebbi támogatója.

1996-ban, egy évvel korábban, mint Björn tervezte, amikor is a Svéd Autósport szövetség módosította a Formula autók versenyzési korhatárát 16 évre, korán debütálhatott a Formula Ford-ban. Az ezt megelőző évben jelentkezett a Skandináv Formula Iskolájába a Svéd Gokart Bajnokság legjobb három versenyzőjével együtt. A szövetség külön részvételi engedélyt adott a 15 éves fiúnak, mivel még nem töltötte be a 16-ot, és végül a második helyen végzett. Björn megkapta az engedélyt és megtette a következő lépést a Formula versenyzés felé.
[[1996]]-ban, egy évvel korábban, mint Björn tervezte, amikor is a Svéd Autósport szövetség módosította a Formula autók versenyzési korhatárát 16 évre, korán debütálhatott a [[Formula Ford]]-ban. Az ezt megelőző évben jelentkezett a Skandináv Formula Iskolájába a Svéd Gokart Bajnokság legjobb három versenyzőjével együtt. A szövetség külön részvételi engedélyt adott a 15 éves fiúnak, mivel még nem töltötte be a 16-ot, és végül a második helyen végzett. Björn megkapta az engedélyt és megtette a következő lépést a Formula versenyzés felé.

Björn még az Itchi Ban szárnyai alatt debütált a Svéd Formula Ford sorozat második felében. Annak ellenére, hogy csak az utolsó hat futamon vett részt, hatodik lett az összetett versenyben, harmadik a fiatalok versenyében, és megszerezte az első Formula Ford győzelmét élete második futamán.

Egy évvel később a Brossons Racing bekebelezte az Itchi Ban-t, biztosítva Björnt egy versenyzői székről, a cél a bajnokság megnyerése volt. Öt futamgyőzelemmel, hét második hellyel és egy kieséssel bebiztosította magának a bajnokságot, és így minden idők legfiatalabb olyan győztese lett, aki egyszerre lett bajnok a fiatalok között, és a teljes mezőnyben. A junior bajnokságban minden versenyt megnyert egy kivételével, amikoris kiesett. Ősszel, a Brands Hatch-i Formula Ford Fesztiválon mutatkozott be a nemzetközi porondon a Swift autógyár versenyzőjeként. A verseny egy nem hivatalos világbajnokságnak számított, és Björn a következő két évben is versenyzett itt, felállítva az utolsó alkalommal, 1998-ban, egy új, hivatalos körrekordot. A szezon egy tesztmeghívással lett teljes, amit a korábbi Formula 1-es versenyző, Stefan Johansson szervezett a Paul Stewart Racing-nél.
Egy évvel később a [[Brossons Racing]] bekebelezte az Itchi Ban-t, biztosítva Björnt egy versenyzői székről, a cél a bajnokság megnyerése volt. Öt futamgyőzelemmel, hét második hellyel és egy kieséssel bebiztosította magának a bajnokságot, és így minden idők legfiatalabb olyan győztese lett, aki egyszerre lett bajnok a fiatalok között, és a teljes mezőnyben. A junior bajnokságban minden versenyt megnyert egy kivételével, amikoris kiesett. Ősszel, a [[Brands Hatch]]-i [[Formula Ford]] Fesztiválon mutatkozott be a nemzetközi porondon a Swift autógyár versenyzőjeként. A verseny egy nem hivatalos világbajnokságnak számított, és Björn a következő két évben is versenyzett itt, felállítva az utolsó alkalommal, [[1998]]-ban, egy új, hivatalos körrekordot. A szezon egy tesztmeghívással lett teljes, amit a korábbi Formula 1-es versenyző, [[Stefan Johansson]] szervezett a [[Paul Stewart Racing]]-nél.

18 évesen Björn külföldre költözött, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzen, Stefan Johansson segített neki egy állást szerezni az egyesült királysági központú Formula Palmer Audi sorozatban. A fiatal svéd a korábbi stratégiájához tartotta magát, miszerint két évet tölt el minden kategóriában, mielőtt tovább állna. Björn úgy döntött, hogy félúton megszakítja a három éves Műszaki Főiskolai tanulmányait, és Angliába költözik, hogy profi autóversenyzői pályájára koncentrálhasson. 100 napot dolgozott versenyigazgatóként Palmer egyik versenyhelyszínén. A Palmer Audi Bajnokságban Björn értékes tapasztalatokat szerzett, és olyanok mellett került párszor a dobogóra, mint Justin Wilson. Egy rendkívüli versenyen a Skandináv Formula 3 Bajnokságban a svéd és az északi elit versenyében a második helyen végzett.
18 évesen Björn külföldre költözött, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzen, [[Stefan Johansson]] segített neki egy állást szerezni az egyesült királysági központú [[Formula Palmer Audi]] sorozatban. A fiatal svéd a korábbi stratégiájához tartotta magát, miszerint két évet tölt el minden kategóriában, mielőtt tovább állna. Björn úgy döntött, hogy félúton megszakítja a három éves Műszaki Főiskolai tanulmányait, és Angliába költözik, hogy profi autóversenyzői pályájára koncentrálhasson. 100 napot dolgozott versenyigazgatóként Palmer egyik versenyhelyszínén. A Palmer Audi Bajnokságban Björn értékes tapasztalatokat szerzett, és olyanok mellett került párszor a dobogóra, mint [[Justin Wilson]]. Egy rendkívüli versenyen a Skandináv Formula 3 Bajnokságban a svéd és az északi elit versenyében a második helyen végzett.

=== Forma 3===
=== Forma 3===

Az Angliában eltöltött két éve után itt volt az ideje, hogy megtegye a következő lépést a karrierje szempontjából, így Björn úgy döntött, hogy a korábbi olasz Formula 1-es versenyző, Piercarlo Ghinzani csapatában, a Német Formula 3-ban szereplő Ghinzani-ban fog versenyezni. A bajnokságban domináló Opel-Spiess motorok mellett a Honda motorral Björnnek nem voltak nagy elvárásai a versenyképességet illetően, legjobb eredménye egy negyedik hely volt Zolderben. Björn készen állt rá, hogy egy élcsapathoz szerződjön, és hasznát vegye az eddigi tapasztalatainak. Három napot tesztelt Valenciában, Spanyolországban a bajnokságot megnyerő KMS csapattal, olyan emberekkel, mint Felipe Massa. A svéd ajánlatot kapott a KMS-től, a Bertram Schäfer Motorsport-tól és a Prema Powerteam-től. A döntés azonban elkésett, megint a Német F3 Bajnokság.
Az Angliában eltöltött két éve után itt volt az ideje, hogy megtegye a következő lépést a karrierje szempontjából, így Björn úgy döntött, hogy a korábbi olasz Formula 1-es versenyző, [[Piercarlo Ghinzani]] csapatában, a Német Formula 3-ban szereplő Ghinzani-ban fog versenyezni. A bajnokságban domináló [[Opel]]-Spiess motorok mellett a Honda motorral Björnnek nem voltak nagy elvárásai a versenyképességet illetően, legjobb eredménye egy negyedik hely volt Zolderben. Björn készen állt rá, hogy egy élcsapathoz szerződjön, és hasznát vegye az eddigi tapasztalatainak. Három napot tesztelt Valenciában, Spanyolországban a bajnokságot megnyerő KMS csapattal, olyan emberekkel, mint [[Felipe Massa]]. A svéd ajánlatot kapott a KMS-től, a [[Bertram Schäfer Motorsport]]-tól és a [[Prema Powerteam]]-től. A döntés azonban elkésett, megint a Német F3 Bajnokság.

2001-ben Björn az olasz Viareggio-ba költözött, hogy közelebb legyen az új csapatához, és, hogy a Formula 1 híres orvosával, Dr. Ricardo Checarelli-vel edzhessen. Eddig ez volt Björn karrierjének legfontosabb éve, hisz betört a nemzetközi köztudatba. Az év jól kezdődött, sok top hat pozícióval és egy dobogós, harmadik hellyel a francia Pau-ban, az első Euró-sorozat színhelyén, ahol a német, az angol, és a francia F3 Bajnokság versenyzői küzdöttek egymás ellen.
[[2001]]-ben Björn az olasz [[Viareggio]]-ba költözött, hogy közelebb legyen az új csapatához, és, hogy a Formula 1 híres orvosával, [[Dr. Ricardo Checarelli]]-vel edzhessen. Eddig ez volt Björn karrierjének legfontosabb éve, hisz betört a nemzetközi köztudatba. Az év jól kezdődött, sok top hat pozícióval és egy dobogós, harmadik hellyel a francia Pau-ban, az első Euró-sorozat színhelyén, ahol a német, az angol, és a francia F3 Bajnokság versenyzői küzdöttek egymás ellen.

Röviddel ezután mindettől könnyes búcsút vehetett volna, ugyanis az egyik szerelője utasaként Björn motorbalesetet szenvedett, egy autóval ütköztek a csapat Vicenza melletti központjánál. Björn szerencsésen megúszta komolyabb zúzódásokkal, és Dr. Checarellinek köszönhetően három héttel az eset után, de nagy fájdalmak mellett már képes volt visszatérni a versenypályára. Annak ellenére, hogy nem volt a legjobb fizikai formában, a szezonja legjobb kvalifikációs idejét érte el, egy második rajthelyet a Berlin melletti Sachsenringen. Sajnos egy defekt miatt vezető helyről kellett feladnia a versenyt. A szezon nehéz második felében a csapat kiküszöbölt egy technikai problémát, így az utolsó három futamon Björn újból az élen volt, pole-ból nyert mind a Nürburgringen, mind az osztrák A1 Ringen.
Röviddel ezután mindettől könnyes búcsút vehetett volna, ugyanis az egyik szerelője utasaként Björn motorbalesetet szenvedett, egy autóval ütköztek a csapat [[Vicenza]] melletti központjánál. Björn szerencsésen megúszta komolyabb zúzódásokkal, és Dr. Checarellinek köszönhetően három héttel az eset után, de nagy fájdalmak mellett már képes volt visszatérni a versenypályára. Annak ellenére, hogy nem volt a legjobb fizikai formában, a szezonja legjobb kvalifikációs idejét érte el, egy második rajthelyet a Berlin melletti Sachsenringen. Sajnos egy defekt miatt vezető helyről kellett feladnia a versenyt. A szezon nehéz második felében a csapat kiküszöbölt egy technikai problémát, így az utolsó három futamon Björn újból az élen volt, pole-ból nyert mind a Nürburgringen, mind az osztrák A1 Ringen.

Björn szerződése a Prema Powerteam-mel magában foglalta a lehetőséget, hogy a szezon végén részt vegyen egy Formula 3-mas versenyen Macaóban, ahol a német, a francia, az angol és a japán F3-mas sorozatok legjobbjai találkoztak egy nem hivatalos VB futam keretei közt. A versenyen, ahol a mai Formula 1-es sztárok is sikeresen szerepeltek. Björn fekete bárányként érkezett, hisz még sosem járt a gyors és szeles utcai pályán, ahol a korábbi tapasztalat nagy kincs. Ez volt a 48. verseny ebben a híres sorozatban, és a három, egyenként 30 perces edzés alatt a svédnek gyorsan kellett tanulnia. Az utolsó felvonás utolsó perceiben Björnnek sikerült megszereznie a pole pozíciót olyan pilótákkal versenyezve, mint Takuma Sato, aki akkor nyerte meg az angol F3-mas bajnokságot minden idők legtöbb pontjával, és írt alá a Formula 1-es Jordan csapathoz. Björn egyike lett annak az öt versenyzőnek, akik első látogatásuk alkalmával szerezték meg a pole-t. Ám Takuma Sato Honda motorja és a japán bajnok, Benoit Treuyler túl erősek voltak Björnnek, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Végre elérte az áttörést, amit remélt.
Björn szerződése a Prema Powerteam-mel magában foglalta a lehetőséget, hogy a szezon végén részt vegyen egy Formula 3-mas versenyen Macaóban, ahol a német, a francia, az angol és a japán F3-mas sorozatok legjobbjai találkoztak egy nem hivatalos VB futam keretei közt. A versenyen, ahol a mai Formula 1-es sztárok is sikeresen szerepeltek. Björn fekete bárányként érkezett, hisz még sosem járt a gyors és szeles utcai pályán, ahol a korábbi tapasztalat nagy kincs. Ez volt a 48. verseny ebben a híres sorozatban, és a három, egyenként 30 perces edzés alatt a svédnek gyorsan kellett tanulnia. Az utolsó felvonás utolsó perceiben Björnnek sikerült megszereznie a pole pozíciót olyan pilótákkal versenyezve, mint [[Takuma Sato]], aki akkor nyerte meg az angol F3-mas bajnokságot minden idők legtöbb pontjával, és írt alá a Formula 1-es [[Jordan]] csapathoz. Björn egyike lett annak az öt versenyzőnek, akik első látogatásuk alkalmával szerezték meg a pole-t. Ám [[Takuma Sato]] [[Honda]] motorja és a japán bajnok, [[Benoit Treuyler]] túl erősek voltak Björnnek, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Végre elérte az áttörést, amit remélt.

=== Forma 3000===
=== Forma 3000===

Christian Horner a Formula 3000-res Arden csapat főnöke volt az, aki felfigyelt Björn sikerére Makaóban és azonnal elkezdtek tárgyalni, hogy csatlakozzon a tapasztalt F3000-res és korábbi Formula 1-es pilóta Tomasz Engéhez. Tökéletes volt Björnnek, hogy egy tapasztalt csapattársat kapjon, akitől tanulhat, és annak ellenére, hogy Björn számára a Nemzetközi Formula 3000-ben szereplő legtöbb pálya ismeretlen volt, mindketten azonnal az élen voltak. Björn szenzációsat produkált a Brazil Nagydíjon, amikor motorhiba miatt a 20. helyről verekedte át magát a mezőnyön az ötödik helyig mindössze 30 kör alatt. Az első dobogós helyét Ausztriában szerezte meg, másodikként végzett a csapattársa, Enge mögött, és ezt a szereplését Hockenheim-ban megismételte. Björn a szezon eleje óta rengeteget fejlődött és egy csalódással teli spa-franchorchamp-i hétvége után, ahol bizonyosan elég gyors volt a győzelemhez, a szezon fináléjában, Monzában megnyerte élete első F3000-res versenyét pole-ból indulva, és új körrekordot felállítva. Björn lett az év újonca az összetettben elért negyedik helyével, így Christian Horner gyorsan leszerződtette a svédet a következő évre is.
[[Christian Horner]] a [[Formula 3000]]-res [[Arden]] csapat főnöke volt az, aki felfigyelt Björn sikerére Makaóban és azonnal elkezdtek tárgyalni, hogy csatlakozzon a tapasztalt F3000-res és korábbi Formula 1-es pilóta [[Tomasz Engéhez]]. Tökéletes volt Björnnek, hogy egy tapasztalt csapattársat kapjon, akitől tanulhat, és annak ellenére, hogy Björn számára a Nemzetközi Formula 3000-ben szereplő legtöbb pálya ismeretlen volt, mindketten azonnal az élen voltak. Björn szenzációsat produkált a Brazil Nagydíjon, amikor motorhiba miatt a 20. helyről verekedte át magát a mezőnyön az ötödik helyig mindössze 30 kör alatt. Az első dobogós helyét Ausztriában szerezte meg, másodikként végzett a csapattársa, Enge mögött, és ezt a szereplését [[Hockenheim]]-ban megismételte. Björn a szezon eleje óta rengeteget fejlődött és egy csalódással teli [[spa-franchorchamp]]-i hétvége után, ahol bizonyosan elég gyors volt a győzelemhez, a szezon fináléjában, [[Monzában]] megnyerte élete első F3000-res versenyét pole-ból indulva, és új körrekordot felállítva. Björn lett az év újonca az összetettben elért negyedik helyével, így [[Christian Horner]] gyorsan leszerződtette a svédet a következő évre is.

2003 volt az az év, amikor eldőlt, hogy áll, vagy bukik Björn karrierje a Formula 1 szempontjából. A Formula 3000 a F1 előszobája, és ahhoz, hogy bekerülj, nyerned kell. És ha egy olyan kis országból származol, mint Svédország, szenzációsan kell nyerned. A szezon nagyszerűen kezdődött egy győzelemmel San Marinóban, és úgy tűnt, a svéd nem tud hibázni. Ha nem pole-ból indult, akkor másodikként kvalifikálta magát, és ha nem nyerte meg a versenyt, második lett. És akkor jött a Monacói Nagydíj. Björn azóta várta ezt a futamot, mióta ez előző évben elhagyta a hercegséget. A makaói sikere után Björn tudta, hogy jó esélye van a győzelemre egy hasonló, utcai pályán és miután megszerezte a pole pozíciót, a győzelem félig a zsebében volt. Kényelmesen vezetett az első kanyartól fogva. A verseny felénél tisztán látszott, hogy kiemelkedik a komplett mezőnyből, 30 másodperces előnnyel vezetett, ami azt jelentette, hogy majd egy másodperccel gyorsabb köröket futott, mint bárki más. De Björn elnézte a célvonalat, ahogy megállt a pályán, hogy gratuláljon a szerelőinek, és a győzelem kicsúszott a kezéből, amint egy másik versenyző elhúzott mellette. Kétség kívül ez volt karrierje legjobb szereplése, bizonyította ezt az álló ováció, amint a sajtószobába ment a futam után. Björn második silverstone-i futamát is megnyerte, azt utolsó Formula 3000-res diadalát pedig Monzában aratta. Öt pole pozícióval, hét leggyorsabb körrel, hat második hellyel és három győzelemmel két futammal a világbajnoki sorozat vége előtt bebiztosította magának a bajnoki címet, minden idők legtöbb pontját begyűjtve.
[[2003]] volt az az év, amikor eldőlt, hogy áll, vagy bukik Björn karrierje a Formula 1 szempontjából. A Formula 3000 a F1 előszobája, és ahhoz, hogy bekerülj, nyerned kell. És ha egy olyan kis országból származol, mint Svédország, szenzációsan kell nyerned. A szezon nagyszerűen kezdődött egy győzelemmel San Marinóban, és úgy tűnt, a svéd nem tud hibázni. Ha nem pole-ból indult, akkor másodikként kvalifikálta magát, és ha nem nyerte meg a versenyt, második lett. És akkor jött a Monacói Nagydíj. Björn azóta várta ezt a futamot, mióta ez előző évben elhagyta a hercegséget. A makaói sikere után Björn tudta, hogy jó esélye van a győzelemre egy hasonló, utcai pályán és miután megszerezte a pole pozíciót, a győzelem félig a zsebében volt. Kényelmesen vezetett az első kanyartól fogva. A verseny felénél tisztán látszott, hogy kiemelkedik a komplett mezőnyből, 30 másodperces előnnyel vezetett, ami azt jelentette, hogy majd egy másodperccel gyorsabb köröket futott, mint bárki más. De Björn elnézte a célvonalat, ahogy megállt a pályán, hogy gratuláljon a szerelőinek, és a győzelem kicsúszott a kezéből, amint egy másik versenyző elhúzott mellette. Kétség kívül ez volt karrierje legjobb szereplése, bizonyította ezt az álló ováció, amint a sajtószobába ment a futam után. Björn második silverstone-i futamát is megnyerte, azt utolsó Formula 3000-res diadalát pedig Monzában aratta. Öt pole pozícióval, hét leggyorsabb körrel, hat második hellyel és három győzelemmel két futammal a világbajnoki sorozat vége előtt bebiztosította magának a bajnoki címet, minden idők legtöbb pontját begyűjtve.

Az eredmény nagy érdeklődést keltett a Forma 1 világában, és a Jordan, a B.A.R. és a Jaguar is meghívta Björnt egy tesztre. A F3000-res győzelmi díjának részeként elutazott az Egyesült Államokba is a CART-os Patrick Racing tesztjére is. Végül a Jaguar állt elő a legjobb ajánlattal, így Björn 2004-ben a Jaguar harmadik pilótájaként mutatkozott be a Formula 1-ben.

40. sor: 40. sor:
Eredetileg Björn csak a pénteki szabadedzéseken vett volna részt a versenyhétvégéken, de a csapat hamarosan sokkal többre használta a svédet. Visszaküldték Angliába a második és harmadik nagydíj között, hogy segítsen kijavítani a rajtautomatikát és az év összes többi tesztjén is legalább egy napot dolgozott. Legjobb eredményei a Formula 1-es mezőny többi tagjával versenyezve egy negyedik leggyorsabb idő Spa-ban és egy ötödik Indianapolisban.

Björn tervei között szerepelt, hogy olyan jól teljesítsen, amilyen jól csak képes, és a következő évben egy versenyzői ülést kapjon a csapatnál. Azonban a Jaguar úgy döntött, hogy eladja a csapatot, így Björn azon reményei, hogy megérkezzen a Formula 1-be, füstbe mentek. Ennek ellenére ezen egy év alatt értékes F1-es tapasztalatokat szerzett.
Björn tervei között szerepelt, hogy olyan jól teljesítsen, amilyen jól csak képes, és a következő évben egy versenyzői ülést kapjon a csapatnál. Azonban a Jaguar úgy döntött, hogy eladja a csapatot, így Björn azon reményei, hogy megérkezzen a Formula 1-be, füstbe mentek. Ennek ellenére ezen egy év alatt értékes F1-es tapasztalatokat szerzett. <ref>1</ref><ref>2</ref>

==Források==
[http://www.wirdheim.com] Hivatalos holnap: www.wirdheim.com

<references/>http://www.wirdheim.com
<references/>http://www.bwfan.cjb.hu

{{DEFAULTSORT:Wirdheim, Bjorn}}
{{DEFAULTSORT:Wirdheim, Bjorn}}

A lap 2008. augusztus 21., 10:18-kori változata

Björn Karl Mikael Wirdheim (Svédország, Växjö, 1980. április 4. – ) svéd autóversenyző, Örnulf Wirdheim, svéd autóversenyző legidősebb fia.

A kezdetek

Björn korán elkezdett érdeklődni a motorsport iránt, amíg figyelemmel követte édesapját, Örnulfot, aki Európa versenypályáin különböző GT sorozatokban versenyzett. Evidens volt, hogy Björn 10 évesen apja nyomába lép, ami a junior gokartozás alsó korhatára.

Björn 1990-ben debütált a mikro-kart sorozatban és az ezt követő öt évben is itt versenyzett. Már a második szezonjában azon kevés ígéretes fiatalok közé tartozott, akiket kiválasztottak Svédország legsikeresebb versenykonzorciuma, a växjöi csapattulajdonos, Christer Johansson által alapított "Itchi Ban Junior Team"-be. Christer azóta is Björn egyik legközelebbi támogatója.

1996-ban, egy évvel korábban, mint Björn tervezte, amikor is a Svéd Autósport szövetség módosította a Formula autók versenyzési korhatárát 16 évre, korán debütálhatott a Formula Ford-ban. Az ezt megelőző évben jelentkezett a Skandináv Formula Iskolájába a Svéd Gokart Bajnokság legjobb három versenyzőjével együtt. A szövetség külön részvételi engedélyt adott a 15 éves fiúnak, mivel még nem töltötte be a 16-ot, és végül a második helyen végzett. Björn megkapta az engedélyt és megtette a következő lépést a Formula versenyzés felé.

Björn még az Itchi Ban szárnyai alatt debütált a Svéd Formula Ford sorozat második felében. Annak ellenére, hogy csak az utolsó hat futamon vett részt, hatodik lett az összetett versenyben, harmadik a fiatalok versenyében, és megszerezte az első Formula Ford győzelmét élete második futamán.

Egy évvel később a Brossons Racing bekebelezte az Itchi Ban-t, biztosítva Björnt egy versenyzői székről, a cél a bajnokság megnyerése volt. Öt futamgyőzelemmel, hét második hellyel és egy kieséssel bebiztosította magának a bajnokságot, és így minden idők legfiatalabb olyan győztese lett, aki egyszerre lett bajnok a fiatalok között, és a teljes mezőnyben. A junior bajnokságban minden versenyt megnyert egy kivételével, amikoris kiesett. Ősszel, a Brands Hatch-i Formula Ford Fesztiválon mutatkozott be a nemzetközi porondon a Swift autógyár versenyzőjeként. A verseny egy nem hivatalos világbajnokságnak számított, és Björn a következő két évben is versenyzett itt, felállítva az utolsó alkalommal, 1998-ban, egy új, hivatalos körrekordot. A szezon egy tesztmeghívással lett teljes, amit a korábbi Formula 1-es versenyző, Stefan Johansson szervezett a Paul Stewart Racing-nél.

18 évesen Björn külföldre költözött, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzen, Stefan Johansson segített neki egy állást szerezni az egyesült királysági központú Formula Palmer Audi sorozatban. A fiatal svéd a korábbi stratégiájához tartotta magát, miszerint két évet tölt el minden kategóriában, mielőtt tovább állna. Björn úgy döntött, hogy félúton megszakítja a három éves Műszaki Főiskolai tanulmányait, és Angliába költözik, hogy profi autóversenyzői pályájára koncentrálhasson. 100 napot dolgozott versenyigazgatóként Palmer egyik versenyhelyszínén. A Palmer Audi Bajnokságban Björn értékes tapasztalatokat szerzett, és olyanok mellett került párszor a dobogóra, mint Justin Wilson. Egy rendkívüli versenyen a Skandináv Formula 3 Bajnokságban a svéd és az északi elit versenyében a második helyen végzett.

Forma 3

Az Angliában eltöltött két éve után itt volt az ideje, hogy megtegye a következő lépést a karrierje szempontjából, így Björn úgy döntött, hogy a korábbi olasz Formula 1-es versenyző, Piercarlo Ghinzani csapatában, a Német Formula 3-ban szereplő Ghinzani-ban fog versenyezni. A bajnokságban domináló Opel-Spiess motorok mellett a Honda motorral Björnnek nem voltak nagy elvárásai a versenyképességet illetően, legjobb eredménye egy negyedik hely volt Zolderben. Björn készen állt rá, hogy egy élcsapathoz szerződjön, és hasznát vegye az eddigi tapasztalatainak. Három napot tesztelt Valenciában, Spanyolországban a bajnokságot megnyerő KMS csapattal, olyan emberekkel, mint Felipe Massa. A svéd ajánlatot kapott a KMS-től, a Bertram Schäfer Motorsport-tól és a Prema Powerteam-től. A döntés azonban elkésett, megint a Német F3 Bajnokság.

2001-ben Björn az olasz Viareggio-ba költözött, hogy közelebb legyen az új csapatához, és, hogy a Formula 1 híres orvosával, Dr. Ricardo Checarelli-vel edzhessen. Eddig ez volt Björn karrierjének legfontosabb éve, hisz betört a nemzetközi köztudatba. Az év jól kezdődött, sok top hat pozícióval és egy dobogós, harmadik hellyel a francia Pau-ban, az első Euró-sorozat színhelyén, ahol a német, az angol, és a francia F3 Bajnokság versenyzői küzdöttek egymás ellen.

Röviddel ezután mindettől könnyes búcsút vehetett volna, ugyanis az egyik szerelője utasaként Björn motorbalesetet szenvedett, egy autóval ütköztek a csapat Vicenza melletti központjánál. Björn szerencsésen megúszta komolyabb zúzódásokkal, és Dr. Checarellinek köszönhetően három héttel az eset után, de nagy fájdalmak mellett már képes volt visszatérni a versenypályára. Annak ellenére, hogy nem volt a legjobb fizikai formában, a szezonja legjobb kvalifikációs idejét érte el, egy második rajthelyet a Berlin melletti Sachsenringen. Sajnos egy defekt miatt vezető helyről kellett feladnia a versenyt. A szezon nehéz második felében a csapat kiküszöbölt egy technikai problémát, így az utolsó három futamon Björn újból az élen volt, pole-ból nyert mind a Nürburgringen, mind az osztrák A1 Ringen.

Björn szerződése a Prema Powerteam-mel magában foglalta a lehetőséget, hogy a szezon végén részt vegyen egy Formula 3-mas versenyen Macaóban, ahol a német, a francia, az angol és a japán F3-mas sorozatok legjobbjai találkoztak egy nem hivatalos VB futam keretei közt. A versenyen, ahol a mai Formula 1-es sztárok is sikeresen szerepeltek. Björn fekete bárányként érkezett, hisz még sosem járt a gyors és szeles utcai pályán, ahol a korábbi tapasztalat nagy kincs. Ez volt a 48. verseny ebben a híres sorozatban, és a három, egyenként 30 perces edzés alatt a svédnek gyorsan kellett tanulnia. Az utolsó felvonás utolsó perceiben Björnnek sikerült megszereznie a pole pozíciót olyan pilótákkal versenyezve, mint Takuma Sato, aki akkor nyerte meg az angol F3-mas bajnokságot minden idők legtöbb pontjával, és írt alá a Formula 1-es Jordan csapathoz. Björn egyike lett annak az öt versenyzőnek, akik első látogatásuk alkalmával szerezték meg a pole-t. Ám Takuma Sato Honda motorja és a japán bajnok, Benoit Treuyler túl erősek voltak Björnnek, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Végre elérte az áttörést, amit remélt.

Forma 3000

Christian Horner a Formula 3000-res Arden csapat főnöke volt az, aki felfigyelt Björn sikerére Makaóban és azonnal elkezdtek tárgyalni, hogy csatlakozzon a tapasztalt F3000-res és korábbi Formula 1-es pilóta Tomasz Engéhez. Tökéletes volt Björnnek, hogy egy tapasztalt csapattársat kapjon, akitől tanulhat, és annak ellenére, hogy Björn számára a Nemzetközi Formula 3000-ben szereplő legtöbb pálya ismeretlen volt, mindketten azonnal az élen voltak. Björn szenzációsat produkált a Brazil Nagydíjon, amikor motorhiba miatt a 20. helyről verekedte át magát a mezőnyön az ötödik helyig mindössze 30 kör alatt. Az első dobogós helyét Ausztriában szerezte meg, másodikként végzett a csapattársa, Enge mögött, és ezt a szereplését Hockenheim-ban megismételte. Björn a szezon eleje óta rengeteget fejlődött és egy csalódással teli spa-franchorchamp-i hétvége után, ahol bizonyosan elég gyors volt a győzelemhez, a szezon fináléjában, Monzában megnyerte élete első F3000-res versenyét pole-ból indulva, és új körrekordot felállítva. Björn lett az év újonca az összetettben elért negyedik helyével, így Christian Horner gyorsan leszerződtette a svédet a következő évre is.

2003 volt az az év, amikor eldőlt, hogy áll, vagy bukik Björn karrierje a Formula 1 szempontjából. A Formula 3000 a F1 előszobája, és ahhoz, hogy bekerülj, nyerned kell. És ha egy olyan kis országból származol, mint Svédország, szenzációsan kell nyerned. A szezon nagyszerűen kezdődött egy győzelemmel San Marinóban, és úgy tűnt, a svéd nem tud hibázni. Ha nem pole-ból indult, akkor másodikként kvalifikálta magát, és ha nem nyerte meg a versenyt, második lett. És akkor jött a Monacói Nagydíj. Björn azóta várta ezt a futamot, mióta ez előző évben elhagyta a hercegséget. A makaói sikere után Björn tudta, hogy jó esélye van a győzelemre egy hasonló, utcai pályán és miután megszerezte a pole pozíciót, a győzelem félig a zsebében volt. Kényelmesen vezetett az első kanyartól fogva. A verseny felénél tisztán látszott, hogy kiemelkedik a komplett mezőnyből, 30 másodperces előnnyel vezetett, ami azt jelentette, hogy majd egy másodperccel gyorsabb köröket futott, mint bárki más. De Björn elnézte a célvonalat, ahogy megállt a pályán, hogy gratuláljon a szerelőinek, és a győzelem kicsúszott a kezéből, amint egy másik versenyző elhúzott mellette. Kétség kívül ez volt karrierje legjobb szereplése, bizonyította ezt az álló ováció, amint a sajtószobába ment a futam után. Björn második silverstone-i futamát is megnyerte, azt utolsó Formula 3000-res diadalát pedig Monzában aratta. Öt pole pozícióval, hét leggyorsabb körrel, hat második hellyel és három győzelemmel két futammal a világbajnoki sorozat vége előtt bebiztosította magának a bajnoki címet, minden idők legtöbb pontját begyűjtve.

Az eredmény nagy érdeklődést keltett a Forma 1 világában, és a Jordan, a B.A.R. és a Jaguar is meghívta Björnt egy tesztre. A F3000-res győzelmi díjának részeként elutazott az Egyesült Államokba is a CART-os Patrick Racing tesztjére is. Végül a Jaguar állt elő a legjobb ajánlattal, így Björn 2004-ben a Jaguar harmadik pilótájaként mutatkozott be a Formula 1-ben.

Forma 1

Eredetileg Björn csak a pénteki szabadedzéseken vett volna részt a versenyhétvégéken, de a csapat hamarosan sokkal többre használta a svédet. Visszaküldték Angliába a második és harmadik nagydíj között, hogy segítsen kijavítani a rajtautomatikát és az év összes többi tesztjén is legalább egy napot dolgozott. Legjobb eredményei a Formula 1-es mezőny többi tagjával versenyezve egy negyedik leggyorsabb idő Spa-ban és egy ötödik Indianapolisban.

Björn tervei között szerepelt, hogy olyan jól teljesítsen, amilyen jól csak képes, és a következő évben egy versenyzői ülést kapjon a csapatnál. Azonban a Jaguar úgy döntött, hogy eladja a csapatot, így Björn azon reményei, hogy megérkezzen a Formula 1-be, füstbe mentek. Ennek ellenére ezen egy év alatt értékes F1-es tapasztalatokat szerzett. [1][2]

Források

  1. 1
  2. 2

http://www.wirdheim.com

http://www.bwfan.cjb.hu