„Tisza Rádió” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Attila007 (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
Attila007 (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
55. sor: 55. sor:

A Tisza Rádiót 1994-ben alapították a szintén szegedi [[Rádió 88]] kereskedelmi rádióból kivált szakemberek, Sibalin Endre és Czérnay Károly. Kezdetben a rádió ideiglenes frekvenciákon szólalt meg, majd 1996-tól 1999-ig megosztott műsoridőben két másik helyi kereskedelmi adással, a Média-6 Rádióval és a Rádió 88-cal. 1999-ben az Országos Rádió és Televízió Testület újra felosztotta a szegedi rádiófrekvenciákat, a három kereskedelmi rádióra azonban csak két frekvencia jutott - a Tisza Rádió került ki vesztesként, így eltűnt az éterből. Ebben a helyzetben a rádiófrekvenciák határok nélküliségét használták ki - 1999 januárjától november végéig "Tiszai Hangok" címmel a szomszédos Jugoszláviából, a magyarkanizsai Panda Rádió frekvenciáján készítettek műsort a rádió munkatársai, mely Szegeden is hallható volt. Az együttműködésben ezen rövid idő alatt is volt szünet az ország elleni NATO-hadjárat miatt. A Tisza Rádió 2000-ben a helyi kábeltelevíziós hálózaton - továbbra is kereskedelmi rádióként - újraindult, ekkor azonban már kisebb műsoridőben, önkéntes fiatalok közreműködésével készítette műsorát, illetve kezdetben a tulajdonos más városokban működő rádióinak műsorát is átvette. 2002 novemberében a magántulajdonos eladta a rádiót a Szegedi Ifjúsági Ház Kulturális Fejlesztő és Médiaközpont Kht.-nak. 2004-ben közműsor-szolgáltatóként folytatta működését. A Szegedi Ifjúsági Ház a tulajdonában lévő televíziós műsorszolgáltatási jogosultság miatt nem nyerhetett földfelszíni kisközösségi frekvenciát, így a Tisza Rádió az erre a célra megalakult Kárász Közhasznú Egyesület üzemeltetésébe került. Pályázatot nyújtottak be, melyet 2005-ben megnyertek, viszont - főként morális okokból - 2005 őszén a rádió felfüggesztette adását. A helyzet gyorsan rendeződött, viszont innentől kezdve erejüket inkább a földfelszíni sugárzásra való felkészülésre fordították. 2006 augusztusában szólalt meg újra a rádió, és azóta is változatlan formában - önkéntes fiatalokkal, közműsor-szolgáltatóként működik.2008 februárban a rádió megújult arculattal jelentkezik, zenék és műsorok terén is megtörténik a vérfrissítés!A rádió egyre jobban fejlődik és fejlődik.

==Munkatársak==

== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==

A lap 2008. június 16., 14:07-kori változata

Tisza Rádió
Jelmondat: "Fiatalok hullámhosszán!"
Adatok
Indulás1994
TársaságKárász Közhasznú Egyesület
OrszágMagyarország
Vételi területSzeged
Székhely6721 Szeged, Dózsa Gy. u. 2.
Vétel
Földi sugárzás
SzegedFM 94.2 MHz. programhely
Kábeles vétel
T-Kábel102.0 MHz. programhely
Online adás
Tisza Rádió[1]
[http://www.tiszaradioszeged.hu Hivatalos oldal]

A Tisza Rádió Szegeden működő közösségi rádió. Műsorát Szegeden földfelszíni sugárzással, interneten és Csongrád megye nagy részén kábeltelevíziós hálózaton közvetíti. Ezen a néven 1999-ig kereskedelmi rádió működött Szegeden, jelenlegi formájában 2000-ben indult újra, és 2006 óta hallható ismét földfelszíni sugárzással.

Jellege

A Tisza Rádió elsősorban a középiskolás korosztályt célozza meg. Zenei kínálatát a popzene és a mainstream zenei irányzatok határozzák meg, minden igényt megpróbál kielégíteni. Műsoraival elsősorban a fiatalok érdeklődési körét kívánja lefedni. A rádió műsorkészítői önkéntes fiatalok, folyamatosan toboroznak újabb műsorkészítőket a rádió számára.

Működésének jogi háttere

A Tisza Rádiót a Kárász Közhasznú Egyesület elnevezésű civil szervezet üzemelteti. Kisközösségi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságát 2005-ben nyerte el az Országos Rádió és Televízió Testülettől. A rádió működése során felmerülő kérdésekről az egyesület vezetősége dönt. Műsorszolgáltatási jogosultsága alapján hétköznap 16 és 20 óra között, hétvégén 8 és 10, illetve 18 és 20 óra között sugározhatja műsorát.Fm 94.2 valamint kábelen 102.0 Mhz és interneten a www.tiszaradioszeged.hu weboldalon.

Története

A Tisza Rádiót 1994-ben alapították a szintén szegedi Rádió 88 kereskedelmi rádióból kivált szakemberek, Sibalin Endre és Czérnay Károly. Kezdetben a rádió ideiglenes frekvenciákon szólalt meg, majd 1996-tól 1999-ig megosztott műsoridőben két másik helyi kereskedelmi adással, a Média-6 Rádióval és a Rádió 88-cal. 1999-ben az Országos Rádió és Televízió Testület újra felosztotta a szegedi rádiófrekvenciákat, a három kereskedelmi rádióra azonban csak két frekvencia jutott - a Tisza Rádió került ki vesztesként, így eltűnt az éterből. Ebben a helyzetben a rádiófrekvenciák határok nélküliségét használták ki - 1999 januárjától november végéig "Tiszai Hangok" címmel a szomszédos Jugoszláviából, a magyarkanizsai Panda Rádió frekvenciáján készítettek műsort a rádió munkatársai, mely Szegeden is hallható volt. Az együttműködésben ezen rövid idő alatt is volt szünet az ország elleni NATO-hadjárat miatt. A Tisza Rádió 2000-ben a helyi kábeltelevíziós hálózaton - továbbra is kereskedelmi rádióként - újraindult, ekkor azonban már kisebb műsoridőben, önkéntes fiatalok közreműködésével készítette műsorát, illetve kezdetben a tulajdonos más városokban működő rádióinak műsorát is átvette. 2002 novemberében a magántulajdonos eladta a rádiót a Szegedi Ifjúsági Ház Kulturális Fejlesztő és Médiaközpont Kht.-nak. 2004-ben közműsor-szolgáltatóként folytatta működését. A Szegedi Ifjúsági Ház a tulajdonában lévő televíziós műsorszolgáltatási jogosultság miatt nem nyerhetett földfelszíni kisközösségi frekvenciát, így a Tisza Rádió az erre a célra megalakult Kárász Közhasznú Egyesület üzemeltetésébe került. Pályázatot nyújtottak be, melyet 2005-ben megnyertek, viszont - főként morális okokból - 2005 őszén a rádió felfüggesztette adását. A helyzet gyorsan rendeződött, viszont innentől kezdve erejüket inkább a földfelszíni sugárzásra való felkészülésre fordították. 2006 augusztusában szólalt meg újra a rádió, és azóta is változatlan formában - önkéntes fiatalokkal, közműsor-szolgáltatóként működik.2008 februárban a rádió megújult arculattal jelentkezik, zenék és műsorok terén is megtörténik a vérfrissítés!A rádió egyre jobban fejlődik és fejlődik.

Munkatársak

Külső hivatkozások

Tüske Ferenc: Hullámtér, avagy a magyar kereskedelmi rádiózás kialakulásának története - II. rész