Dráva-sík

A Dráva-sík Magyarország déli határvidékének egyik kistája, a Nagyalföldhöz sorolt Drávamenti-síkság része, a Dráva folyó keskeny balparti völgysíkja. Területe 1143 km² – ennek nyugati része Somogy, keleti része, az Ormánság és a Pécsi-síkság Baranya megyéhez tartozik. Északi határa éles, teraszszerű, déli határa maga a Dráva folyó.

Fiatal fejlődéstörténete

A kistájon a pleisztocén elején és közepén északról érkező vízfolyások rakták le hordalékukat. A Dráva-árok és a Drávamenti-síkság nem egységes szerkezetű árok, hanem kisebb részmedencék, illetve néha enyhén emelkedő felszínek együttese. A. felszínen és a felszín közelében mindenütt holocén kori folyóvízi üledékek települnek; főként iszap.

Természetföldrajzi viszonyai

A Dráva-sík tökéletes síkság. A tengerszint felett 96–110 m-rel terül el, tehát teljes magasságkülönbsége mindössze 14 m. Átlagos relatív reliefe 2 m/km² – ez nyugaton magasabb egy kissé. A Dráva árterülete a Baranya megyei szakaszon erõsen kiszélesedik, ezért a felszín több mint fele ártéri síkság; 35%-a alacsony ármentes síkság – ezt futóhomokkal fedett, enyhén hullámos síksági részek tagolják. Legjellemzőbb formái az elhagyott meanderek.

A terület nagy része a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik.

Vízrajza

A Drávának ez a szakasza (Drávatamási és Old között) 75 km hosszú. Említésre méltó baloldali mellékvizei:

• Korcsina-csatorna (38 km hosszú, l67 km² vízgyűjtővel).
• Gürü (11 km, 76 km²),
• Fekete-víz (76 km, 2021 km², de csak az alsó, Baranyahídvég alatti, 18 km-es szakasza tartozik a kistájhoz.
• Gordisai csatorna (7 km, 43 km²),
• Lánka-csatorna (25 km, 132 km2)

A terület mérsékelten csapadékos, vízfelesleggel. A Dráván tavaszelőn, a nyár elején és ősszel is lehet árvíz, amitől végig gátak oltalmazzák a bal parti árteret. A gátak mögötti terület belvizeit kb. 400 km csatornahálózat vezeti le.

A Dráva vize jelenleg I. osztályú. A kistáj 24 állóvizéből 18 a Dráva holtága. Ezek felszíne összesen 150 ha, közülük a legnagyobb 24,5 hektáros. A három természetes tó együttes területe kb. 5 ha, a három víztározó felszíne összesen 137 hektár területű. A talajvíz mindenhol 2–4 m között található, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos jellegű, keménysége 15–25 Nk°. A folyó jellemző hordalékanyaga a homok és az iszapos homok.

A rétegvizek nyilvántartott mennyisége 1–1,5 millió m³/km². A 100 m alatti mélységekből az artézi kutak helyenként 500 l/perc feletti vízhozamokat is produkálnak a felső pannon korú folyóvízi üledékekből, de ezek hasznosítását korlátozza a nagy vastartalom. Felsőszentmártonnál 40°C-nál melegebb hévizet tártak fel. A felszínközeli vizek nitrátosodása miatt több kis település vízellátása csak ideiglenes.

Éghajlata

A kistáj éghajlatát alapvetően három hatás határozza meg, így időjárásában

• kontinentális,
• óceáni és
• mediterrán elemeket is megfigyelhetünk.

A fő elemek közül a kontinentális hatás érvényesül a legkevésbé. Ezek a hatások a bonyolult vízrajznak köszönhetően változatos mikroklímákat alakítottak ki. A terület alapvető éghajlata nyugaton mérsékelten meleg és nedves, keskeny, középső részen mérsékelten meleg és mérsékelten nedves, a legnagyobb, kelet felé eső részén pedig meleg és mérsékelten nedves.

A napsütés nyugat és délnyugat felé fokozatosan csökken: kisebb, mint az alföldeken. A hőmérséklet ingadozása ennél kisebb. A nyár kevésbé forró, a tél kevésbé zord, mint az alföldeken. A későtavaszi és koraőszi fagyok ritkábbak.

A csapadék eloszlása kevéssé szeszélyes. Az uralkodó szélirány északi.

Az évi középhőmérséklet a nagyjából 10,5°C. A tél enyhe, így a leghidegebb januári hónapban a középhőmérséklet mindenhol -1°C fölött van. A legmelegebb júliusban a keleti részen 21-22°C az átlagos középhőmérséklet.

Az átlagos évi csapadék összege a terület nyugati részén 800 mm-hez közeli; kelet felé 700 mm-re csökken; az éves változékonyság igen jelentős. A legtöbb csapadék május-július között esik. A legesősebb hónap általában a május, a legszárazabb pedig a január és a február.

A tenyészidőszak 250 nap körül alakul. Az első fagyos nap rendszerint október végén köszönt be; az utolsó fagyos tavaszi nap április 5. környékén szokásos. A vegetációs idõszakban mintegy 420–440 mm csapadék hullik. A több esőnek köszönhetően a meleg nyár ellenére is kedvezõ a vízellátottság: az évi átlagos vízhiány 75 mm körüli. Hó is viszonylag sok hull; telente 35-40 hótakarós napra számíthatunk. Az ariditási index 0,94–0,96. Az átlagos középhőmérséklet a teljes vegetációs időszakra számítva eléri a 17,5°C-ot.

A Dráva-sík talajai

A kistáj legnagyobb részén folyóvízi üledékeken kialakult talajokat találunk; a Dráva meandereinek sorozatos kialakulása és lefűződése következtében az egyes típusok többnyire szórtan, mozaikos foltokban helyzkednek el. Másodlagos jelentőségű a holtágak antropogén feltöltése, valamint a kiszáradó felszíneken kialakult defláció. A talajok fejlődésére jelentős hatást gyakorol a talajvíz szélsőséges, a folyóhoz igazodó ingadozása. A Dráva közelében a humuszosodás, kifejlődését a rendszeres hordalékborítás akadályozza, ezért itt magasabb humusztartalmú területek csak a mélyvonulatokban találhatók.

A talajképző üledék a Dráva árterén döntően iszapos vályog, homokos vályog és homok. A mélyebben fekvő részeken agyagos vályog és iszapos-agyagos vályog is előfordul. Jellemző, hogy a mélyebben fekvő részeken az iszapos fedő vastagabb. A folyótól távolodva egyes részeken az agyagos, máshol a homokos jelleg erősödik.

A terület talaja a genetikai és talajföldrajzi osztályozási rendszerben az alábbi fő típusokba sorolható (jellemző előfordulásokkal):

• öntéstalajok – végig a Dráva mentén:
  • nyers öntéstalajok a hordalékkal rendszeresen elborított részeken,
  • humuszos öntéstalaj a régóta el nem öntött területeken (a humusztartalom 2% alatt marad, a humuszos réteg vékony);
• réti talajok – a folyótól távolabb,
• barna erdőtalajok — a Drávától távolabb, inkább Somogyban,
• homoktalajok – főként Barcs környékén és Somogyban,
• láptalajok – holtmedrek partján, vizenyős részeken, ritkán,
• váztalajok – csak néhány kisebb folton.

Helyenként kétrétegű öntéstalajok is előfordulnak. A nyers öntéstalajok döntő része mára az ármentesítés és a földművelés hatására öntés réti talajjá alakult.

A talajok vízgazdálkodása az aránylag sok és kedvező eloszlású csapadék miatt is viszonylag jó – kivéve a kis területen előforduló homoktalajokat és az elenyésző arányú váztalajokat. A talajok nagy többsége jól vagy közepesen víznyelő és vízvezető, nagy vagy közepes vízraktározó képességű.

A talajok szervesanyag-készlete többnyire közepes (100–200 t/ha), a folyótól távolabb és inkább a somogyi részeken néhol kicsi (50–100 t/ha). A termőréteg vastagsága a váztalajok és az erodált részek kivételével több mint 1 méter. A talajok mészellátása heterogén: a somogyi részek talaja általában savanyú vagy gyengén savanyú, a baranyai szakaszán viszont a talaj általában már a felszíntől karbonátos, a gyengén savanyú részek ritkábbak.

Növényzete

A síkságok

A terület a zárt tölgyes övbe tartozik, de természetes növényzetének elsöprő többségét mezőgazdasági kultúrák helyettesítik. A természetes(hez közeli) növénytakaró hellyel-közzel csak a vízfolyások (egy része) mentén maradt meg: a síkságot zöld szalagokként tagolják a Dráva és a lefűződött holtágak mentén növő galériaerdők; ezek a Duna-Dráva Nemzeti Park részeiként védett természetvédelmi területek.

Növényzete alapján a Dráva-sík – pontosabban, a teljes Drávamenti-síkság a közép-európai flóraterület Pannonicum flóratartományának alföldi flóravidékéhez tartozik; ezen belül egyes szerzők a dél-alföldi flórajárás részének tekintik, míg mások önálló, Dravense flórajárásként (Drávamenti flórajárás) különböztetik meg.

A Dráva-sík somogyi része egyrészt a Zákányi-dombsággal (Zákány-őrtilosi dombsággal), másrészt a Belső-somogyi homokvidékkel határos. Zákányi-dombság meredek lejtőinek alapján viszonylag könnyen meghúzható a két tájegység határa, és ezek növényzete is radikálisan különbözik (mivel a Zákányi-dombság az Illiricum flóratartomány szlavóniai flóravidékének őrtilosi flórajárása). Más a helyzet a pannóniai flóratartomány Praeilliricum flóravidékéhez sorolt homokvidékkel, ami felé a domborzat és a növényzet átmenete is többé-kevésbé folyamatos: a legnagyobb különbség, hogy a somogyi Dráva-ártérről szinte teljesen hiányzik a Belső-Somogyra (Somogyicum flórajárás) általánosan jellemző homokpusztai flóra és vegetáció. A Dráva-sík somogyi részén megjelenő, de Belső-Somogy homokvidékéről hiányzó, keményfás ligeterdőkben és gyertyános-tölgyesekben élő növények:

• fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides),
• bókoló gyűrűvirág (Carpesium cernuum),
• kockás liliom (Fritillaria meleagris),
• hegyi csipkeharaszt (Selaginella helvetica),
• magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare),
• csermelyciprus (Myricaria gemanica),
• parti fűz (Salix elaeagnos) és a
• hamvas éger (Alnus incana).

A Dráva-sík baranyai részén is megjelenik, illetve gyakori számos olyan faj, amely a környező dombságokon hiányzik, illetve nagyon ritka. Ilyen növények:

• téli zsurló (Equisetum hiemale),
• ligeti szőlő (Vitis sylvestris),
• jerikói lonc (Lonicera caprifolium),
• gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata),
• fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides),
• bókoló gyűrűvirág (Carpesium cernuum),
• békaliliom (Hottonia palustris),
• kockás liliom (Fritillaria meleagris),
• nyári tőzike (Leucojum aestivum),
• kálmos (Acorus calamus).

Ide tartoznak még a Dráva mentén levándorolt dealpin elememek:

• hegyi csipkeharaszt (Selaginella helvetica),
• magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare),
• fehér acsalapu (Petasites albus)
• hamvas éger (Alnus incana).

Vízi élőhelyek

A terület növényzetének érdekességei a változatos vízi élőhelyek növénytársulásai. Ezek legjellemzőbb előfordulásai:

• Darány (Tündérrózsás-tó)),
• Felsőszentmárton (Borjencei morotvák),
• Drávakeresztúr (Kiserdei-holtág),
• Drávakeresztúr-Révfalu (Tökleveles, Felsőlókai holtág),
• Drávasztára (Nagy-szigeti mellékág, Nagy-szigeti morotva, Kis-vájási morotvák, Vájás-tó, Nagy-füzesi mellékág),
• Zaláta (Adravica, János-szigeti mellékág, János-szigeti holtágak),
• Kemse, Piskó (Gyöngyszigeti-mellékág, Kemsei morotvák, Gyöngyszigeti morotvák), Vejti (Csárdai holtág),
• Hirics (Mérnökházi-tó),
• Cún, Kémes-Szaporca (Szilahi-tó, Sárga-víz, Belső-hobogy, Külső-hobogy, Kisinci-tó, Lanka-tó),
• Tésenfa (Roza-tó),
• Drávapalkonya (Kenderáztató, Dázsonyi-tó),
• Alsószentmárton (Parancsnoki-tó),
• Old (Boros-Dráva),
• Adravica,
• Hótedra,
• Mrtvica.

Jellemző növénytársulásaik a lebegő hínártársulások:

• Lemno-Utricularietum,
• Hydroclzari-Stratiotetum,
• Wolffio-Lemnetum gibbae,
• Salvinio-Spirodeletum,
• Ceratophylletum demersi,
• Ceratophylletum submersi;

és a gyökerező hínártársulások:

• Batrachio trichophylli-Callitrichetum cophocarpae,
• Myriophyllo-Potametum,
• Nymphaeetum albo-luteae,
• Nymphoidetum peltatae,
• Trapetum natantis.

A lebegő hínártársulások növényei közvetlenül a vízből veszik fel a tápanyagot. Jellemző növényeik:

• közönséges rence (Utricularia vulgaris),
• lápi rence (Utricularia brem),
• békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae),
• kolokán (Stratoides aloides)
• békalencse (Lemna minor, Lemna trisulca, Spirodela polyrhiza).
• vízidara (Wolffia arrhiza)
• rucaöröm (Salvinia natans).

A gyökerező hínártársulások növényeit gyökerek, rizómák rögzítik az iszapos aljzathoz. (A) Helyenként tömegesen jelenik meg:

• fehér tündérrózsa (Nymphaea alba),
• sulyom (Trapa natans),
• úszó békaszőlő (Potamogeton natans),
• tündérfátyol (Nymphoides peltata),
• vízitök (Nuphar lutea),
• hínáros víziboglárka (Batrachium trichophyllum).

(B) Alámerült gyökerező hínárok:

• mocsárhúr (Callitriche palustris)
• imbolygó békaszőlő (Potamogeton granzineus)
• füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum),
• gyűrűs süllőhínár (Myriophyllum verticillatum),
• sertelevelű békaszőlő (Potamogeton trichoides),
• bodros békaszőlő (Potamogeton crispus).

Mocsarak, partszegélyek

A tavakban, lápszemekben, holtágakban és morotvákban élő mocsári növények ugyan a víz alatti iszapban gyökereznek, de asszimiláló felületük a víz színe fölé emelkedik.

Nádasok

• Jellemző, nádas típusú növénytársulásaik:
  • valódi nádas (Phragmitetum communis),
  • széleslevelű gyékényes (Typhetum latifoliae),
  • keskenylevelű gyékényes (Typhetum angustifoliae).
  • vízi harmatkásás (Glycerietum maximae),
  • tavi kákás (Schoenoplectetum lacustris).

Barcstól délkeletre található egy

• kálmos társulás (Acoretum calami) is.

A fűzlápok (Calamagrostio-Salicetum cinereae) felé vezető szukcessziós út fontos állomása a tőzegpáfrányos-keskenylevelű gyékényes társulás (Thelypteridi-Typhaetum angustifoliae) a maga jellegzetes, úszó szigeteivel.

A nádasok általánosan elterjedt növényei:

• széleslevelű békakorsó (Sium latifolium),
• mocsári galaj (Galium palustre),
• réti füzény (Lythrum salicaria),
• sövényszulák (Calystegia sepium),
• közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris),
• vízi lórom (Rumex hydrolapathum),
• egyszerű békabuzogány (Sparganium simplex),
• tavi káka (Schoenoplectus lacustris),
• vízi harmatkása (Glyceria maxima),
• rizsfű (Leersia oryzoides),
• nád (Phragmites australis),
• pántlikafű (Phalaroides arundinaceum),
• parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites),
• széleslevelű gyékény (Typha latifolia),
• keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia).

Ritka fajok:

• gyökerező erdei káka (Scirpus radicans)
• kálmos (Acorus calamus).

Sásosok

A part felé közeledve, a sekélyebb vizű termőhelyeken a nádasokat magas sásosok váltják fel. A leggyakoribb sásos növénytársulások:

• éles sásos (Caricetum gracilis),
• parti sásos (Caricetum riparicce),
• hólyagos sásos Caricetum vesicariae,
• zsombéksásos (Caricetum elatae);

ezek domináns növényei értelemszerűen:

• éles sás (Carex gracilis),
• parti sás (Carex riparia),
• hólyagos sás (Carex vesicaria),
• zsombéksás (Carex elata).

Mivel sekélyebb a víz, mások a kísérő fajok is:

• mocsári zsurló (Equisetum palustre),
• torzsikaboglárka (Ranunculus sceleratus),
• mételykóró (Oenanthe aquatica),
• hídőr (Alisma plantago-aquatica),
• virágkáka (Butomus umbellatus),
• nyílfű (Sagittaria sagittifolia),
• háromélű káka (Schoenoplectus triqueter),
• szemcsés csetkáka (Eleocharis mamillata),
• sárga nőszirom (Iris pseudacorus),
• vízilófark (Hipuris vulgaris).

Mocsárrétek

Az ártéri puhafaligetek kiirtása és a termőhely rendszeres kaszálása, valamint a legeltetés ezek helyén mocsárréteket alakított ki:

• Deschampsietum caespitosae,
• Agrostio-Poetum trivialis,
• Agrostio-Plzalaridetum,
• Carici Alopecuretum pratensis,
• Cirsio cani-Festucetum pratensis stb.

Ezeket rendszeresen elönti az árvíz. Mivel rendszeresen jut rájuk oxigéndús, friss víz, ezekben tőzeg nem képződik és mohaszintjük is jelentéktelen. Fontosabb növényeik:

• sédbúza (Deschampsia caespitosa),
• fehér tippan (Agrostis stolonifera),
• pántlikafű (Phalaroides arundinacea),
• réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis),
• réti csenkesz (Festuca pratensis)
• mocsári nefelejcs (Myosotis palustris),
• fekete nadálytő (Symphytum officinale),
• vízi peszérce (Lycopus europaeus),
• csikorgófű (Gratiola officinalis),
• üstökös veronika (Veronica catenata),
• vízi kányafű (Rorippa amphibia),
• bókoló farkasfog (Bidens cernuus),
• fülemüleszittyó (Juncus articulatus),
• réti szittyó (Juncus compressus),
• vékony szittyó (Juncus tenuis),
• réti harmatkása (Glyceria fluitans).

Láprétek

A láprétek olyan, lefolyástalan élőhelyek, amelyeken a talajvíz időszakonként (tavasszal és ősszel vagy az áradások idején) elönti a felszínt. Az ilyen termőhelyek, oxigénszegények, pangó vízzel és tőzeges talajjal. Két alaptípusuk:

• mocsári vagy átmeneti láp,
• kiszáradó láp.

Mindkettőre jellemző a tőzegesedés, de míg az előző nem szárad ki (vagy csak ritkán), utóbbival ez rendszeresen megtörténik. A kiszáradó lápréten ritkábbak a nedvességet kedvelő, gyakoribbak a réti elemek. Mohaszintje gazdag; rajta a sások mellett a pázsitfűfélék is jelentős szerephez jutnak.

Átmeneti lápok

Az átmeneti vagy mocsári lápokban a mocsári növényzet alatt egy idő után tőzeg halmozódik fel: ilyenkor a mocsár láppá alakul. Így alakulnak ki az elláposodott zsombékosok is; ezek két fő növéyntársulása:

• Caricetum appropinquatae,
• Caricetum elatae.

Legjellegzetesebb növényeik:

• zsombéksás (Carex elata),
• rostos tövű sás (Carex appropinquata),
• villás sás (Carex pseudocyperus),
• tóalma (Ludzuigia palustris),
• vidrafű (Menyanthes trifoliata).

Az átmeneti lápokra jellemző a békaboglárkás-csikorgófüves társulás (Ranunculo flammulae-Gratioletum officinalis). Ez leginkább a láptavak homokos szegélyein, vízlevezető árkok oldalain és égerlápok szegélyzónáiban alakul ki; Magyarországon csak a Barcs és Darány közötti homokvidéken ismert. Jellemző növényei:

• békaboglárka (Ranunculus flammula),
• csikorgófű (Gratiola officinalis),
• sűrű csetkáka (Eleocharis carniolica),
• tóalma (Ludwigia palustris),
• gázló (Hydrocotyle vulgaris).

A kistáj több pontján megtalálhatók még a tőzegmohás átmeneti lápok (Carici lasiocarpae-Sphagnetum, Carici stellulatae-Sphagnetum) is, bár ezek mérete egyre zsugorodik. Gyakori növényeik a tőzegmohák (Sphagnum lescurü, Sphagnum palustre, Sphagnum subsecundum). Ritka és védett növényeik:

• gyapjas magvú sás (Carex lasiocarpa),
• töviskés sás (Carex stellulata),
• hengeres sás (Carex diandra).

Kiszáradó láprétek

A másik alaptípus a kiszáradó lápréteké (Junco-Molinietum): ezek a lápok részleges lecsapolásával és termőhelyük rendszeres kaszálásával jöttek létre. Jellemző növényeik:

• Carex leporina,
• Carex pallescens,
• réti sás (Carex distans),
• deres sás, (Carex flacca),
• gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa),
• kékperje (Molinia coerulea).

A kétszikűek közül gyakori:

• őszi vérfű (Sanguisorba opcinalis),
• ördögharapta fű (Succisa pratensis),
• festő zsoltina (Serratula tinctoria),
• szürke aszat (Cirsium canum),
• csermelyaszat (Cirsium rivulare).

Védett növényfajok:

• kockás liliom (Fritillaria meleagris),
• tavaszi tőzike (Leucojum vernum),
• szibériai nőszirom (Iris sibirica),
• mocsári nőszőfű (Epipactis palustris),
• mocsári kosbor (Orchis laxiflora),
• hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata).

Lápréteket a Dráva-síkon:

• Barcs,
• Gyékényes,
• Sellye,
• Drávafok,
• Szaporca,
• Felsőszentmárton,
• Révfalu,
• Piskó

határában találunk.

Gyomnövényzet

A sok gyomnövénytársulást nem soroljuk fel. Értékes növényritkaságok a gyomnövényzetből:

• szapora zsombor (Sisymbrion officinalis),
• magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare),
• bársonyos görvélyfű (Scrophularia scopolü),
• fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides).

A Dráva kavics- és homokzátonyain megjelenő pionír ruderális (Bidention tripartitae és Chenopodion fluviatile) és félruderális (Agropyro-Rumicion crispi) növénytársulások a szukcesszió jelei, mint ahogy a kiirtott ártéri puhafa ligetek és a földmunkák helyén megjelenő magas aranyvesszős ártéri gyomnövényzet (Rudbeckio-Solidaginetum) is. A ruderális növénytársulások ritkaságai:

• vitéz kosbor (Orchis militaris),
• magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare).

Szukcessziót jelző gyomnövénytásulásokat találhatunk a Dráva árterén, valamint az alábbi helyeken:

• Őrtilos,
• Révmelléki-sziget,
• Zákányi-sziget.

Iszapnövényzet

A Dráva mellékágaiban a víz lassan folyik, ezért hordaléka többnyire iszap, amin különböző iszaptársulások:

• Eleochari aciculari-Schoenoplectetum supini,
• Dichostyli-Gnaphalietum uliginosi,
• Cypero Juncetum alakulnak ki.

Az ilyen iszapos partok jellemző növényei:

• iszapkányafű (Rorippa amphibia),
• iszaprojt (Limosella aquatica),
• iszapgyopár (Gnaphalium uliginosum),
• apró csetkáka (Eleocharis acicularis),
• sárga palka (Pycreus flavescens) stb.

Védett növények:

• iszapfű (Lindernia procumbens),
• kisvirágú boglárka (Ranunculus parviflorus),
• csipkeharaszt (Selaginella helvetica).

Lápok

Az élőhely vízellátottságától függően a fűzlápok két fajtáját különböztetjük meg; mellettük helyenként még égerlápokat is találhatunk.

Pangóvizes fűzlápok

A pangóvizes fűzláp (Calamagrostio-Salicetum cinereae) a lápi szukcesszió első fás társulása. A holtágak és a morotvák, lápok lágyszárú növényzetét szegélyezi a part felől. A kisebb és kevésbé mély élőhelyeket teljesen beboríthatja.

Jellegzetes cserjéje a lapított kupolára emlékeztető, legfeljebb öt-hat méter magasra növő rekettyefűz (Salix cinerea). Szálanként a kutyabenge (Frangula alnus) is előfordul benne. Aljnövényzetének értékes vízi és lápi növényei:

• rucaöröm (Salvinia natans),
• fehér tündérrózsa (Nymphaea alba),
• tündérfátyol (Nymphoides peltata),
• kolokán (Stratiotes aloides),
• villás sás (Carex pseudocyperus),
• tőzegpáfrány (Thelypteris palustris),
• lápi csalán (Urtica kioviensis),
• békaliliom (Hottonia palustris).

Kiszáradó fűzlápok

Kiszáradó fűzláp (Molinio-Salicetum cinereae) rendszerint a sekély vizű nádasok (Phragmitetum communis), zsombékosok (Caricetum elatae) és kiszáradó láprétek (Succiso-Molinietum) határvidékén alakul ki. A bozót domináns növénye a rekettyefűz (Salix cinerea). Hasonló növényzet a fűzmocsarak (Berulo erecti-Salicetum cinereae) és fűzlápok (Calamagrostio-Salicetum cinereae) részleges kiszáradásával is kialakulhat.

Mivel talaja kevésbé nedves, mint a pangóvizes fűzlápé, ebben a rekettyefűz (Salix cinerea) mellett megélnek egyéb cserjék is:

• veresgyűrű som (Cornus sanguinea),
• egybibés galagonya (Crataegus monogyna),
• kányabangita (Viburnum opulus).

Gyepszintjük erősen hasonlít a kiszáradó láprétek (Succiso-Molinietum) növénytársulásához. Így például jellemző rá:

• őszi vérfű (Sanguisorba offcinalis),
• festő zsoltina (Serratula tinctoria),
• szürke aszat (Cirsium canum),
• kékperje (Molinia coerulea).

Kiszáradó fűzlápokat találunk:

• Darány,
• Somogyudvarhely,
• Vecsenye,
• Matty,
• Zaláta,
• Drávasztára,
• Vejti,
• Cún,
• Kémes-Szaporca,
• Alsószentmárton

határában.

Égerláp

A Dráva-sík talán legértékesebb és leginkább veszélyeztetett növénytársulása a fűzlápok feltöltődésével kialakuló tőzegmohalápokkal tarkított égerláp (Carici elongatae Alnetum).

Talajában tőzeg halmozódik fel. Lombkoronaszintjében a mézgás éger (Alnus glutinosa) uralkodik; a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) csak szálanként fordul elő. Cserjeszintje a gyakori vízborítás miatt fejletlen – szórványosan megjelenik benne a kutyabenge (Frangula alnus) és a rekettyefűz (Salix cinerea). Említendő még a fekete ribiszke (Ribes nigrum).

• A lábasfák palánkgyökerein él a három védett tőzegmohafaj:
  • Sphagnum lescurü,
  • Sphagnum palustre,
  • Sphagnum subsecundum).
• Mohák:
  • ezüstös vánkosmoha (Leucobryum glaucum),
  • seprőmoha (Dicranum scoparium),
  • fatermetű moha (Climacium dendroides),
  • lápmoha (Aulacomnium pcclustre).
• Harasztok:
  • szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana),
  • széles pajzsika (Dryopteris dilatata),
  • hegyi pajzsika (Dryopteris assimilis),
  • tőzegpáfány (Thelypteris palustris)
  • királypáfrány (Osmunda regalis) – ez az egyetlen magyarországi élőhelye.
• Sások:
  • nyúlánk sás (Carex elongata),
  • gyapjasmagvú sás (Carex lasiocarpa).

Égerlápokat:

• Felsőszentmárton (Ogreda),
• Kisszentmárton (Ataki-erdő),
• Csurgó,
• Lázi-berek,
• Maty,
• Majláthpuszta

határában találhatunk.

Mocsarak

A fűzmocsarak (Beulo erecti-Salicetum cinereae) helyenként az ármentett területek lassú vagy időszakos vízfolyásait szegélyezik. Növényzetük a fűzlápokéhoz hasonló, de a tőzegesedés kevésbé intenzív. Aljnövényzetük egyik jellemző növénye a kis békakorsó (Berula erecta).

Fűzmocsarat:

• Dombó-csatorna,
• Vejti-Luzsoki csatorna,
• Kelemenligeti csatorna

mellett találhatunk

A szukcesszió fűzmocsár utáni stádiuma az égermocsár (Angelico sylvestri Alnetum). Ezeket is az igen lassú vagy időszakos vízfolyások mentén találjuk – a víu és az égermocsár között néhol fűzmocsár nő. Növényzetük az égerlápokéhoz hasonló, de a sekélyebb vízborítás miatt gyepszintjük zártabb, így tömegesen fordulnak elő bennük a magas termetű sások:

• posvány sás (Carex acutiformis),
• parti sás (Carex riparia),
• éles sás (Carex gracilis),
• hólyagos sás (Carex vesicaria).

Égermocsár a

• Dombó-csatorna,
• Korcsina

mellett alakult ki.

Ligetek

Hordalékliget

A hordalékliget növénytársulást csak néhány éve fedezték fel Magyarországon. A csermelyciprus hordalékliget (Myricario-Epilobietunz) a nyers öntéskavics és az azt fátyolszerűen borító iszap- és homokzátonyok pionír társulása. A csermelyciprussal együtt jelenik meg a parti fűz (Salix elaeagnos) és a homoktövis (Hippophae rhamnoides).

E növénytársulást életideje igen rövid: hamarosan csigolya bokorfüzes váltja fel. Igen veszélyeztetett társulás, mert a horvát szakaszon épített vízlépcsők hatására a Dráva hordalékában egyre kevesebb a kavics.

A vízierőművek működtetésének eredményeképp a Dráva főmedre – és így kavicsos-homokos zátonyok vízjárása igen szélsőséges: a napi vízingadozás meghaladhatja a 80 cm-t. A durva hordalék nem képes tartja vissza a vizet.

Az ilyen élőhelyeken a ruderális és félruderális lágyszárú növénytársulások becserjésedésével fejlődnek ki a csigolya bokorfüzesek (Rumici crispi-Salicetum purpureae). Ezek cserjeszintjében:

• csigolyafűz (Salix purpurea),
• fehér fűz (Salix alba),
• fekete nyár (Populus nigra).

A gyepszint növényei:

• fehér tippan (Agrostis stolonifera),
• mocsári perje (Poa palustris),
• pántlikafű (Phalaroides arundinaceum),
• fodros lórom (Rumex crispus),
• hegyeslevelű libatop (Chenopodium polyspermum),
• meddő rozsnok (Bromus sterilis).

Mandulalevelű bokorfüzes

A Dráva mellékágaiban a folyó hordaléka finom iszap. A lerakott iszapból először zátony alakulnak ki, majd a hordalék apránként feltölti a medret. Az iszappadok vízgazdálkodása lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint a kavics- és homokzátonyoké, ezért tartós apály esetén sem száradnak ki. Becserjésedésükkel jön létre a mandulalevelű bokorfüzes (Polygono hydropiperi-Salicetum triandrae). Ennek fontosabb fái:

• mandulalevelű fűz (Salix triandra),
• kosárkötő fűz (Salix viminalis),
• fehér fűz (Salix alba).

Aljnövényzetükben tömegesen fordulnak elő mocsári növények:

• mocsári nefelejcs (Myosotis palustris),
• mocsári tisztesfű (Stachys palustris),
• iszapkányafű (Rorippa amphibia),
• mocsári nőszirom (Iris pseudacorus),
• éles sás (Carex gracilis),
• parti sás Carex riparia).

Sokáig túlélnek benne az iszapvegetációból visszamaradt növények:

• iszaprojt (Limosella aquatica),
• iszapgyopár (Gnahalium uliginosum),
• barna palka (Cyperus fuscus)
• apró csetkáka (Eleocharis acicularis).

Növényritkaságok:

• iszapfű (Lindernia procumbens),
• csermelyciprus (Myricaria germanica)
• hegyi csipkeharaszt (Selaginella helvetica).

Fekete nyárliget

A sekély, laza, alig kötött öntéstalajt kedvelő fekete nyár túlnövi és árnyékolásával kiszorítja a csigolyafüzet. Ezzel (a szukcesszió újabb lépéseként) a csigolya bokorfüzes fekete nyárligetté (Carduo crispi-Populetum nigrae) alakul át. A közepesen zárt lombkoronaszint körülbelül 20 méter magas; ebben a fekete nyár (Populus nigra) mellett a fehér fűz (Salix alba) is részt vesz. Cserjeszintjében megtalálható:

• veresgyűrű som (Conus sanguinea),
• csigolyafűz (Salix purpurea) – az előző társulásból visszamaradt, túlélő.

A gyepszintben:

• hamvas szeder (Rubus caesius)
• sövényszulák (Calystegia sepium),
• szegfűbogyó (Cucubalus baccifer),
• vízi csillaghúr (Myosoton aquaticum),
• komló (Humulus lupulus),
• pántlikafű (Phalaroides arundinaceum),
• téli zsurló (Equisetum hiemale).

A nemes nyár és nemesített fűz kultúrák térhódítása miatt a fekete nyárligetek a Dráva hullámterén már csak szórványosan fordulnak elő; a legjellemzőbben Drávapalkonynál (Szerb-sziget). Megmaradt állományaik túlnyomó része kicsiny, többségük degradált.

Fűzliget

Az előbb leírt folyamathoz hasonlóan a mellékágak iszapos partjain és zátonyain a mandulalevelű bokorfüzeseket fűzliget (Leucojo aestivi-Salicetum albae) váltja fel. Ezekben

• fehér fűz (Salix alba) vagy
• törékeny fűz (Salix fragilis) növi túl és árnyékolja be a cserje termetű mandulalevelű és kosárkötő füzet. A lombkoronaszint itt is közepesen zárt, olykor igen ritka, ennek magassága is elérheti a 20 métert. A lágyszárúak főleg mocsári növények:
• széles levelű békakorsó (Sium latifolium),
• mocsári galaj (Galium palustre),
• mocsári nefelejcs (Myosotis palustris),
• iszapkányafű (Rorippa amphibia),
• mocsári nőszirom (Iris pseudacorus)
• magas termetű sások:
  • Carex gracilis,
  • Carex riparia,
  • Carex vesicaria.

Fehér nyárliget

A fehér nyárligetek (Senecioni sarracenici-Populetum albae) jellemzően nyers, laza vagy közepesen kötött öntéstalajon alakulnak ki az alacsony ártér magasabb részén találjuk, ahol ritkábban önti el a víz. Viszonylag hosszú feltöltődés és talajképződés eredményeként, fokozatosan alakulhatnak ki a fekete nyárligetekből, illetve a fűzligetekből. A szukcesszióval ezekben egyre inkább tért hódít, és a kétszintű lombkoronaszint felső szintjének domináns fajává válik a fehér nyár (Populus alba).

• A felső lombkoronaszint elérheti a huszonöt méter magasságot. További fái:
  • fehér fűz (Salix alba),
  • fekete nyár (Populus nigra) – ritkásan,
  • magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) – szálanként,
  • kocsányos tölgy (Quercus robur) – szálanként,
  • vénic szil (Ulnaus laevis) – szálanként.

• Az alsó lombkoronaszint fái:
  • ligeti szőlő (Vitis sylvestris),
  • veresgyűrű som (Cornus sanguinea),
  • hamvas éger (Alnus incana) – ritkaság.

• Lágyszárú fajok:
  • hamvas szeder (Rubus caesius),
  • mocsári galaj (Galium palustre),
  • ebszőlő (Solanum dulcamara),
  • szegfűbogyó (Cucubalus baccifer),
  • vízi csillaghúr (Myosoton aquaticum),
  • komló (Humulus lupulus),
  • mocsári perje (Poa palustris),
  • pántlikafű (Phalaroides arundinaceum).
  • patakparti aggófű (Senecio sarracenicus) – ritka és védett,
  • fehér acsalapu (Petasites albus) – ritka és védett,
  • téli zsurló (Equisetum hiemale) – ritka és védett.

Fehér nyárligeteket a Dráva hullámterén találhatunk – szórványosan, Szentborbástól Alsószentmártonig. A nemes nyár kultúrák térhódítása miatt a fehér nyárligetek erősen megfogyatkoztak, de faültetvénnyé alakított állományaik többsége viszonylag könnyen regenerálódik.

Égerliget

Égerligetek (Paridi quadrifoliae-alnetum) a Dráva-sík baranyai részén nőnek – mindig nedves termőhelyeken, mélyebb öntés erdei talajon. Domblábak patakpartjain, homokbuckák közt, magas árterek mélyebb, nagyobb esők vagy áradások idején elöntött részein fejlődhetnek ki.

• A lombkoronaszintben állományalkotó:
  • mézgás éger (Alnus glutinosa),
  • magas kőris (Fraxinus excelsior),
  • hamvas éger (Alnus incana, néhol),
  • magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica, néhol).

• A cserjeszintre jellemző:
  • kutyabenge (Frangula alnus),
  • zselnicemeggy (Padus avium),
  • vörös ribiszke (Hibes rubrum),
  • kányabangita (Viburnum opulus),
  • mogyoró (Corylus avellana),
  • veresgyűrű som (Cornus sanguinea),
  • fekete bodza (Sambucus nigra) – nitrogénjelző indikátor növény.

• A gyepszint ben sok ligeterdei elem tűnik fel:
  • [[rezgő sás (Carex brizoides),
  • [[ritkás sás (Carex remota),
  • [[lecsüngő sás (Carex pendula),
  • [[aranyos veselke (Chrysosplenium alternifolium),
  • [[óriás zsurló (Equisetum telmateja),
  • [[farkasszőlő (Paris quadrifolia);
• további gyakori lágyszárúak:
  • sárga árvacsalán (Galeobdolon luteum),
  • kapotnyak (Asarum europaeum),
  • erdei madársóska (Oxalis acetosella),
  • hóvirág (Galanthus nivalis),
  • odvas keltike (Corydalis cava),
  • ujjas keltike (Corydalis solida),
  • hagymás fogas-ír (Dentaria bulbifera);
• értékes, védett növények:
  • farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia),
  • tündérfürt (Aruncus sylvestris),
  • borostás sás (Carex strigosa),
  • szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana),
  • szártalan kankalin (Primula vulgaris),
  • nyugati csillagvirág (Scilla drunensis),
  • pirítógyökér (Tamus communis),
  • fehér zászpa (Veratrum album).

A Dráva hullámterének magasabb szintjein az égerligeteket tölgy-kőris-szil ligeterdő (Carici brizoidis-Ulmetum) váltja fel. Ilyen Drávakeresztúron a „Zokoga” erdő, Révfalu mellett pedig a „Lóka”.

Tölgy-kőris-szil liget

A tölgy-kőris-szil ligetek (Knautio drymeiae-Ulmetum) a Dráva-sík somogyi részén az ármentett oldal olyan, talajvízzel közepesen befolyásolt területein (a hullámtéren a magas ártéren, míg a mentett oldalon és a dombvidéken a kisebb vízfolyások vagy feltöltődésben lévő horpadások, égerlápok peremén) fordulnak elő olyan helyeken, amiket csak a nagyobb árvizek öntenek el. A szukcessziós sorban az égerliget és a gyertyános-tölgyes közötti átmenetnek tekinthetjük őket.

• A lombkoronaszint 25–30 méter magas. Állományalkotó fái:
  • kocsányos tölgy (Quercus robur),
  • magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica),
  • vénic szil (Ulmus laevis).

• A cserjeszintben a kutyabenge (Frangula alnus) mellett megjelenik a ligeti szőlő (Vitis sylvestris) és a jerikói lonc (Lonicera caprifolium).

• Gyepszintjükben egyre ritkábbak a valódi ligeterdei fajok, amiket a hegy- és dombvidéki bükkösökre jellemző növények váltanak fel. Jellemző fajok:
  • berki szellőrózsa (Anemone nemorosa),
  • galambvirág (Isopyrum thalictroides),
  • kapotnyak (Asarum europaeum),
  • podagrafű (Aegopodium podagraria),
  • odvas keltike (Corydalis cava),
  • hagymás fogas-ír (Dentaria bulbifera),
  • erdei madársóska (Oxalis acetosella),
  • erdei kutyatej (Euphorbia amygdaloides),
  • erdei szélfű (Mercurialis perennis),
  • pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis),
  • sárga árvacsalán (Galeobdolon luteum),
  • vicsorgó (Lathraea squamaria),
  • hóvirág (Galanthus nivalis),
  • salátaboglárka (Ficaria verna),
  • podagrafű (Aegopodiun podagraria),
  • erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere),
  • szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana),
  • széles pajzsika (Dryopteris dilatata),
  • fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides),
  • szártalan kankalin (Primula vulgaris),
  • borostás sás (Carex strigosa),
  • szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus),
  • pirítógyökér (Tamus communis),
  • békakonty (Listera ovata),
  • nyugati csillagvirág (Scilla drunensis),
  • tavaszi tőzike (Leucojum vernum),
  • kockás liliom (Fritillaria meleagris),
  • hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia),
  • bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides),
  • pofók árvacsalán (Lamium orvala).

Gazdaságföldrajzi viszonyai

Leglényegesebb, hasznosítható nyersanyaga a kovácshidai tőzeg (0,5 M m³). A Drávához és mellékpatakjaihoz simuló, ármentesített felszínen igen egysíkú a gazdálkodás.

Források

• ÁTTEKINTÉS A DRÁVA ALSÓ VÍZGYŰJTŐJÉNEK TÁJHASZNÁLATÁRÓL
• Dráva - Baranyai szakasz