Dráva-sík

A Dráva-sík Magyarország déli határvidékének egyik kistája, a Nagyalföldhöz sorolt Drávamenti-síkság része, a Dráva folyó keskeny balparti völgysíkja. Területe 1143 km² – ennek nyugati része Somogy, keleti része, az Ormánság és a Pécsi-síkság Baranya megyéhez tartozik. Északi határa éles, teraszszerű, déli határa maga a Dráva folyó.

Fiatal fejlődéstörténete

A kistájon a pleisztocén elején és közepén északról érkező vízfolyások rakták le hordalékukat. A Dráva-árok és a Drávamenti-síkság nem egységes szerkezetű árok, hanem kisebb részmedencék, illetve néha enyhén emelkedő felszínek együttese. A. felszínen és a felszín közelében mindenütt holocén kori folyóvízi üledékek települnek; főként iszap.

Természetföldrajzi viszonyai

A Dráva-sík tökéletes síkság. A tengerszint felett 96–110 m-rel terül el, tehát teljes magasságkülönbsége mindössze 14 m. Átlagos relatív reliefe 2 m/km² – ez nyugaton magasabb egy kissé. A Dráva árterülete a Baranya megyei szakaszon erõsen kiszélesedik, ezért a felszín több mint fele ártéri síkság; 35%-a alacsony ármentes síkság – ezt futóhomokkal fedett, enyhén hullámos síksági részek tagolják. Legjellemzőbb formái az elhagyott meanderek.

A terület nagy része a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik.

Vízrajza

A Drávának ez a szakasza (Drávatamási és Old között) 75 km hosszú. Említésre méltó baloldali mellékvizei:

• Korcsina-csatorna (38 km hosszú, l67 km² vízgyűjtővel).
• Gürü (11 km, 76 km²),
• Fekete-víz (76 km, 2021 km², de csak az alsó, Baranyahídvég alatti, 18 km-es szakasza tartozik a kistájhoz.
• Gordisai csatorna (7 km, 43 km²),
• Lánka-csatorna (25 km, 132 km2)

A terület mérsékelten csapadékos, vízfelesleggel. A Dráván tavaszelőn, a nyár elején és ősszel is lehet árvíz, amitől végig gátak oltalmazzák a bal parti árteret. A gátak mögötti terület belvizeit kb. 400 km csatornahálózat vezeti le.

A Dráva vize jelenleg I. osztályú. A kistáj 24 állóvizéből 18 a Dráva holtága. Ezek felszíne összesen 150 ha, közülük a legnagyobb 24,5 hektáros. A három természetes tó együttes területe kb. 5 ha, a három víztározó felszíne összesen 137 hektár területű. A talajvíz mindenhol 2–4 m között található, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos jellegű, keménysége 15–25 Nk°. A folyó jellemző hordalékanyaga a homok és az iszapos homok.

A rétegvizek nyilvántartott mennyisége 1–1,5 millió m³/km². A 100 m alatti mélységekből az artézi kutak helyenként 500 l/perc feletti vízhozamokat is produkálnak a felső pannon korú folyóvízi üledékekből, de ezek hasznosítását korlátozza a nagy vastartalom. Felsőszentmártonnál 40°C-nál melegebb hévizet tártak fel. A felszínközeli vizek nitrátosodása miatt több kis település vízellátása csak ideiglenes.

Éghajlata

A kistáj éghajlatát alapvetően három hatás határozza meg, így időjárásában

• kontinentális,
• óceáni és
• mediterrán elemeket is megfigyelhetünk.

A fő elemek közül a kontinentális hatás érvényesül a legkevésbé. Ezek a hatások a bonyolult vízrajznak köszönhetően változatos mikroklímákat alakítottak ki. A terület alapvető éghajlata nyugaton mérsékelten meleg és nedves, keskeny, középső részen mérsékelten meleg és mérsékelten nedves, a legnagyobb, kelet felé eső részén pedig meleg és mérsékelten nedves.

A napsütés nyugat és délnyugat felé fokozatosan csökken: kisebb, mint az alföldeken. A hőmérséklet ingadozása ennél kisebb. A nyár kevésbé forró, a tél kevésbé zord, mint az alföldeken. A későtavaszi és koraőszi fagyok ritkábbak.

A csapadék eloszlása kevéssé szeszélyes. Az uralkodó szélirány északi.

Az évi középhőmérséklet a nagyjából 10,5°C. A tél enyhe, így a leghidegebb januári hónapban a középhőmérséklet mindenhol -1°C fölött van. A legmelegebb júliusban a keleti részen 21-22°C az átlagos középhőmérséklet.

Az átlagos évi csapadék összege a terület nyugati részén 800 mm-hez közeli; kelet felé 700 mm-re csökken; az éves változékonyság igen jelentős. A legtöbb csapadék május-július között esik. A legesősebb hónap általában a május, a legszárazabb pedig a január és a február.

A tenyészidőszak 250 nap körül alakul. Az első fagyos nap rendszerint október végén köszönt be; az utolsó fagyos tavaszi nap április 5. környékén szokásos. A vegetációs idõszakban mintegy 420–440 mm csapadék hullik. A több esőnek köszönhetően a meleg nyár ellenére is kedvezõ a vízellátottság: az évi átlagos vízhiány 75 mm körüli. Hó is viszonylag sok hull; telente 35-40 hótakarós napra számíthatunk. Az ariditási index 0,94–0,96. Az átlagos középhőmérséklet a teljes vegetációs időszakra számítva eléri a 17,5°C-ot.

A Dráva-sík talajai

A kistáj legnagyobb részén folyóvízi üledékeken kialakult talajokat találunk; a Dráva meandereinek sorozatos kialakulása és lefűződése következtében az egyes típusok többnyire szórtan, mozaikos foltokban helyzkednek el. Másodlagos jelentőségű a holtágak antropogén feltöltése, valamint a kiszáradó felszíneken kialakult defláció. A talajok fejlődésére jelentős hatást gyakorol a talajvíz szélsőséges, a folyóhoz igazodó ingadozása. A Dráva közelében a humuszosodás, kifejlődését a rendszeres hordalékborítás akadályozza, ezért itt magasabb humusztartalmú területek csak a mélyvonulatokban találhatók.

A talajképző üledék a Dráva árterén döntően iszapos vályog, homokos vályog és homok. A mélyebben fekvő részeken agyagos vályog és iszapos-agyagos vályog is előfordul. Jellemző, hogy a mélyebben fekvő részeken az iszapos fedő vastagabb. A folyótól távolodva egyes részeken az agyagos, máshol a homokos jelleg erősödik.

A terület talaja a genetikai és talajföldrajzi osztályozási rendszerben az alábbi fő típusokba sorolható (jellemző előfordulásokkal):

• öntéstalajok – végig a Dráva mentén:
  • nyers öntéstalajok a hordalékkal rendszeresen elborított részeken,
  • humuszos öntéstalaj a régóta el nem öntött területeken (a humusztartalom 2% alatt marad, a humuszos réteg vékony);
• réti talajok – a folyótól távolabb,
• barna erdőtalajok — a Drávától távolabb, inkább Somogyban,
• homoktalajok – főként Barcs környékén és Somogyban,
• láptalajok – holtmedrek partján, vizenyős részeken, ritkán,
• váztalajok – csak néhány kisebb folton.

Helyenként kétrétegű öntéstalajok is előfordulnak. A nyers öntéstalajok döntő része mára az ármentesítés és a földművelés hatására öntés réti talajjá alakult.

A talajok vízgazdálkodása az aránylag sok és kedvező eloszlású csapadék miatt is viszonylag jó – kivéve a kis területen előforduló homoktalajokat és az elenyésző arányú váztalajokat. A talajok nagy többsége jól vagy közepesen víznyelő és vízvezető, nagy vagy közepes vízraktározó képességű.

A talajok szervesanyag-készlete többnyire közepes (100–200 t/ha), a folyótól távolabb és inkább a somogyi részeken néhol kicsi (50–100 t/ha). A termőréteg vastagsága a váztalajok és az erodált részek kivételével több mint 1 méter. A talajok mészellátása heterogén: a somogyi részek talaja általában savanyú vagy gyengén savanyú, a baranyai szakaszán viszont a talaj általában már a felszíntől karbonátos, a gyengén savanyú részek ritkábbak.

Növényzete

A terület a zárt tölgyes övbe tartozik, de természetes növényzetének elsöprő többségét mezőgazdasági kultúrák helyettesítik. A természetes(hez közeli) növénytakaró hellyel-közzel csak a vízfolyások (egy része) mentén maradt meg: a síkságot zöld szalagokként tagolják a Dráva és a lefűződött holtágak mentén növő galériaerdők; ezek a Duna-Dráva Nemzeti Park részeiként védett természetvédelmi területek.

Növényzete alapján a Dráva-sík – pontosabban, a teljes Drávamenti-síkság a közép-európai flóraterület Pannonicum flóratartományának alföldi flóravidékéhez tartozik; ezen belül egyes szerzők a dél-alföldi flórajárás részének tekintik, míg mások önálló, Dravense flórajárásként (Drávamenti flórajárás) különböztetik meg.

A Dráva-sík somogyi része egyrészt a Zákányi-dombsággal (Zákány-őrtilosi dombsággal), másrészt a Belső-somogyi homokvidékkel határos. Zákányi-dombság meredek lejtőinek alapján viszonylag könnyen meghúzható a két tájegység határa, és ezek növényzete is radikálisan különbözik (mivel a Zákányi-dombság az Illiricum flóratartomány szlavóniai flóravidékének őrtilosi flórajárása). Más a helyzet a pannóniai flóratartomány Praeilliricum flóravidékéhez sorolt homokvidékkel, ami felé a domborzat és a növényzet átmenete is többé-kevésbé folyamatos: legnagyobb különbség, hogy a somogyi Dráva-ártérről a Belső-Somogyra (Somogyicum flórajárás) általánosan jellemző homokpusztai flóra és vegetáció szinte teljesen hiányzik. A Dráva-sík somogyi részén megjelenő, de Belső-Somogy homokvidékéről hiányzó, keményfás ligeterdőkben és gyertyános-tölgyesekben élő növények:

• fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides),
• bókoló gyűrűvirág (Carpesium cernuum),
• kockás liliom (Fritillaria meleagris),
• hegyi csipkeharaszt (Selaginella helvetica),
• magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare),
• csermelyciprus (Myricaria gemanica),
• parti fűz (Salix elaeagnos) és a
• hamvas éger (Alnus incana).

A Dráva-sík baranyai részén is megjelenik, illetve gyakori számos olyan faj, amely a környező dombságokon hiányzik, illetve nagyon ritka. Ilyen növények:

• téli zsurló (Equisetum hiemale),
• ligeti szőlő (Vitis sylvestris),
• jerikói lonc (Lonicera caprifolium),
• gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata),
• fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides),
• bókoló gyűrűvirág (Carpesium cernuum),
• békaliliom (Hottonia palustris),
• kockás liliom (Fritillaria meleagris),
• nyári tőzike (Leucojum aestivum),
• kálmos (Acorus calamus).

Ide tartoznak még a Dráva mentén levándorolt dealpin elememek:

• hegyi csipkeharaszt (Selaginella helvetica),
• magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare),
• fehér acsalapu (Petasites albus)
• hamvas éger (Alnus incana).

A terület növényzetének érdekességei a változatos vízi élőhelyek növénytársulásai. Ezek legjellemzőbb előfordulásai:

• Darány (Tündérrózsás-tó)),
• Felsőszentmárton (Borjencei morotvák),
• Drávakeresztúr (Kiserdei-holtág),
• Drávakeresztúr-Révfalu (Tökleveles, Felsőlókai holtág),
• Drávasztára (Nagy-szigeti mellékág, Nagy-szigeti morotva, Kis-vájási morotvák, Vájás-tó, Nagy-füzesi mellékág),
• Zaláta (Adravica, János-szigeti mellékág, János-szigeti holtágak),
• Kemse, Piskó (Gyöngyszigeti-mellékág, Kemsei morotvák, Gyöngyszigeti morotvák), Vejti (Csárdai holtág),
• Hirics (Mérnökházi-tó),
• Cún, Kémes-Szaporca (Szilahi-tó, Sárga-víz, Belső-hobogy, Külső-hobogy, Kisinci-tó, Lanka-tó),
• Tésenfa (Roza-tó),
• Drávapalkonya (Kenderáztató, Dázsonyi-tó),
• Alsószentmárton (Parancsnoki-tó),
• Old (Boros-Dráva),
• Adravica,
• Hótedra,
• Mrtvica.

Jellemző növénytársulásaik a lebegő hínártársulások:

• Lemno-Utricularietum,
• Hydroclzari-Stratiotetum,
• Wolffio-Lemnetum gibbae,
• Salvinio-Spirodeletum,
• Ceratophylletum demersi,
• Ceratophylletum submersi;

és a gyökerező hínártársulások:

• Batrachio trichophylli-Callitrichetum cophocarpae,
• Myriophyllo-Potametum,
• Nymphaeetum albo-luteae,
• Nymphoidetum peltatae,
• Trapetum natantis.

A lebegő hínártársulások növényei közvetlenül a vízből veszik fel a tápanyagot. Jellemző növényeik:

• közönséges rence (Utricularia vulgaris),
• lápi rence (Utricularia brem),
• békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae),
• kolokán (Stratoides aloides)
• békalencse (Lemna minor, Lemna trisulca, Spirodela polyrhiza).
• vízidara (Wolffia arrhiza)
• rucaöröm (Salvinia natans).

A gyökerező hínártársulások növényeit gyökerek, rizómák rögzítik az iszapos aljzathoz. (A) Helyenként tömegesen jelenik meg:

• fehér tündérrózsa (Nymphaea alba),
• sulyom (Trapa natans),
• úszó békaszőlő (Potamogeton natans),
• tündérfátyol (Nymphoides peltata),
• vízitök (Nuphar lutea),
• hínáros víziboglárka (Batrachium trichophyllum).

(B) Alámerült gyökerező hínárok:

• mocsárhúr (Callitriche palustris)
• imbolygó békaszőlő (Potamogeton granzineus)
• füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum),
• gyűrűs süllőhínár (Myriophyllum verticillatum),
• sertelevelű békaszőlő (Potamogeton trichoides),
• bodros békaszőlő (Potamogeton crispus).

A tavakban, lápszemekben, holtágakban és morotvákban élő mocsári növények ugyan a víz alatti iszapban gyökereznek, de asszimiláló felületük a víz színe fölé emelkedik.

• Jellemző, nádas típusú növénytársulásaik:
  • valódi nádas (Phragmitetum communis),
  • széleslevelű gyékényes (Typhetum latifoliae),
  • keskenylevelű gyékényes (Typhetum angustifoliae).
  • vízi harmatkásás (Glycerietum maximae),
  • tavi kákás (Schoenoplectetum lacustris).

Barcstól délkeletre található egy

• kálmos társulás (Acoretum calami) is.

A fűzlápok (Calamagrostio-Salicetum cinereae) felé vezető szukcessziós út fontos állomása a tőzegpáfrányos-keskenylevelű gyékényes társulás (Thelypteridi-Typhaetum angustifoliae) a maga jellegzetes, úszó szigeteivel.

A nádasok általánosan elterjedt növényei:

• széleslevelű békakorsó (Sium latifolium),
• mocsári galaj (Galium palustre),
• réti füzény (Lythrum salicaria),
• sövényszulák (Calystegia sepium),
• közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris),
• vízi lórom (Rumex hydrolapathum),
• egyszerű békabuzogány (Sparganium simplex),
• tavi káka (Schoenoplectus lacustris),
• vízi harmatkása (Glyceria maxima),
• rizsfű (Leersia oryzoides),
• nád (Phragmites australis),
• pántlikafű (Phalaroides arundinaceum),
• parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites),
• széleslevelű gyékény (Typha latifolia),
• keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia).

Ritka fajok:

• gyökerező erdei káka (Scirpus radicans)
• kálmos (Acorus calamus).

A part felé közeledve, a sekélyebb vizű termőhelyeken a nádasokat magas sásosok váltják fel. A leggyakoribb sásos növénytársulások:

• éles sásos (Caricetum gracilis),
• parti sásos (Caricetum riparicce),
• hólyagos sásos Caricetum vesicariae,
• zsombéksásos (Caricetum elatae);

ezek domináns növényei értelemszerűen:

• éles sás (Carex gracilis),
• parti sás (Carex riparia),
• hólyagos sás (Carex vesicaria),
• zsombéksás (Carex elata).

Mivel sekélyebb a víz, mások a kísérő fajok is:

• mocsári zsurló (Equisetum palustre),
• torzsikaboglárka (Ranunculus sceleratus),
• mételykóró (Oenanthe aquatica),
• hídőr (Alisma plantago-aquatica),
• virágkáka (Butomus umbellatus),
• nyílfű (Sagittaria sagittifolia),
• háromélű káka (Schoenoplectus triqueter),
• szemcsés csetkáka (Eleocharis mamillata),
• sárga nőszirom (Iris pseudacorus),
• vízilófark (Hipuris vulgaris).

Az ártéri puhafaligetek kiirtása és a termőhely rendszeres kaszálása, valamint a legeltetés ezek helyén mocsárréteket alakított ki; ezeket rendszeresen elönti az árvíz. A durva homokkal fedett kavicszátonyok részleges feltöltődésével a csigolya bokorfüzesek fekete nyárligetekké alakulnak úgy, hogy a csigolya bokorfüzesekben általában megtalálható fekete nyár (Populus nigra) fokozatosan túlnövi és beárnyékolja a csigolya füzet (Salix purpurea), és az kiszorul az élőhelyről. A mintegy 20 méter magas, közepesen zárt lombkoronaszint kialakításában a fekete nyár mellett a fehér fűz (Salix alba) is részt vesz. A fekete nyárligetek jellegzetes, védett növényük a gyakran tömegesen megjelenő téli zsurló (Equisetum hiemale). A nemes nyár és nemesített fűz kultúrák térhódítása miatt a fekete nyárligetek a Dráva hullámterén már csak szórványosan fordulnak elő. Megmaradt állományaik túlnyomó része kicsiny, többségük degradált.

Az alacsony ártér magasabb részein alakultak ki a fehér nyárligetek. Ezek lombkoronaszintje elérheti a huszonöt méteres magasságot, uralkodó növényük a fehér nyár (Populus alba). A nemes nyár kultúrák térhódítása miatt a fehér nyárligetek is erősen megfogyatkoztak, de faültetvénnyé alakított állományaik többsége viszonylag könnyen regenerálódik. A Dráva hullámterének magasabb szintjein az égerligeteket tölgy-kőris-szil ligeterdő (Carici brizoidis-Ulmetum) váltja fel. Ilyen Drávakeresztúron a „Zokoga” erdő, Révfalu mellett pedig a „Lóka”.

Gazdaságföldrajzi viszonyai

Leglényegesebb, hasznosítható nyersanyaga a kovácshidai tőzeg (0,5 M m³). A Drávához és mellékpatakjaihoz simuló, ármentesített felszínen igen egysíkú a gazdálkodás.

Források

• ÁTTEKINTÉS A DRÁVA ALSÓ VÍZGYŰJTŐJÉNEK TÁJHASZNÁLATÁRÓL
• Dráva - Baranyai szakasz