Ősharasztok

Ősharasztok
Botrychium pumicola
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Harasztok (Pteridophyta) Osztály: Ősharasztok (Psilotopsida)
Rendek
Rhyniales – kihaltak Zosterophyllales – kihaltak Trimerophytales – kihaltak Psilotales Kígyónyelvpáfrányok (Ophioglossales)
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Ősharasztok témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Ősharasztok témájú kategóriát.

Az ősharasztok vagy őscserjék (Psilotopsida) a harasztok (Pteridophyta) legősibb osztálya. A korpafüvekkel (Lycopodiophyta) együtt valószínűleg telepes zöldmoszatoktól származnak, amelyek hosszú idő alatt képesekké váltak a partmenti zónában való életre. Alkalmazkodtak az ottani viszonyokhoz (szárazság, magas sókoncentráció stb). A legújabb genetikai kutatások szerint az ősharasztok további fejlődése eredményezte a szövetes növények (Tracheophyta) többi nagy csoportjának, a valódi levelűek (Euphyllophyta) törzseinek kialakulását (közvetve vagy közvetlenül). A kihalt korai ősharasztok jellegzetes képviselője a Rhynia major, amely még evél és valódi gyökér nélküli ősharaszt volt. Ma élő képviselőik a Psilotales rendbe és a kígyónyelvpáfrányok (Ophioglossales) rendjébe tartoznak. A kígyónyelvpáfrányokat korábban nem sorolták az ősharasztok közé, hanem a páfrányok (Pteropsida) osztályába helyezték. Egyes újabb rendszerezések a kígyónyelvpáfrányokat Ophioglossophyta néven külön növénytörzsnek tekintik.

Közös sajátosságok

A kihalt korai ősharasztrendek (Rhyniales, Zosterophyllales és Trimerophytales) közös sajátosságai:

• Az elágazásrendszer mindig villás volt. (A korábban az ősharasztok közé helyezett Asteroxylon-féléknek (Asteroxylaceae) monopodális elágazásrendszere volt, ki is derült, hogy ezek a növények egyértelműen a korpafüvek (Lycopodiophyta) kezdetleges képviselőinek tekinthetők.)
• A szár felületén leveleket még nem találunk, esetleg epidermisz-eredetű pikkelyeket vagy tüskéket (pl. Psilophyton princeps). Az Asteroxylonnál már kezdetleges mikrofillumok találhatók.
• Mivel levél nem volt, a fotoszintetizációt a szár végezte. (A mai növények között is van hasonló, természetesen ez csak másodlagos jelleg, pl. a zsurlók).
• A szárban középütt helyezkedett el a farész, kezdetleges tracheidasejtekkel, e körül a kezdetleges háncs. Ez a kezdetleges edényrendszertípus az ún. protosztélé (protostele).
• Általában földön kúszó (és nem a föld alatti) hajtástengelyük volt, és erről ágaztak felfelé a meddő és termő hajtásrészek.
• A sporangiumok a hajtások csúcsán álltak, alakjuk elliptikus, néha erősen csúcsos. A sporangiumot viselő ágak a termő hajtásrészek (telómák).
• A hajtáson kezdetleges gyökérkezdeményeket is találtak, melyek valószínűleg az epidermisz kinövései, a korpafüvekéhez hasonlóan. Ebből fejlődtek ki később a valódi levelűek (Euphyllophyta) gyökerei.
• Izospórásak voltak, a metagenezis még valószínűleg kezdetleges izomorf típusú volt, azaz a sporofiton és a gametofiton nemzedék alig különbözött egymástól.

Forrás és ajánlott irodalom

• Urania Növényvilág – Magasabbrendű növények I.
• Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana
• Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan
• Andreánszky Gábor: Ősnövénytan
• Géczy Barnabás: Őslénytan