„Zsidó–római háború” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kategorizálás
a +nincs bevezető +forma sabl.
1. sor: 1. sor:
{{nincs bevezető}}
{{forma}}
A '''zsidó háború''' i. sz. 66-tól 70-ig tartó Júdea ellen vezetett római hadjárat, mely [[Jeruzsálem]] pusztulását és a zsidók teljes szétszóródását eredményezte.
A '''zsidó háború''' i. sz. 66-tól 70-ig tartó Júdea ellen vezetett római hadjárat, mely [[Jeruzsálem]] pusztulását és a zsidók teljes szétszóródását eredményezte.



A lap 2008. március 24., 13:17-kori változata

A zsidó háború i. sz. 66-tól 70-ig tartó Júdea ellen vezetett római hadjárat, mely Jeruzsálem pusztulását és a zsidók teljes szétszóródását eredményezte.

I. Agrippa halála után Júdea ismét római provincia lett, élén újra helytartók álltak. Zendülések követték egymást, a zelóták kifosztották azokat, akik a római uralommal rokonszenveztek. A zendülések a vélt és valódi, vallási és adófizetési sérelmek következtében Galileában, Júdeában és Szamariában is mindennaposak volt. Antonius Felix igyekezett békét teremteni, ugyankkor a már számottevő messiásvárók vallási mozgalmát igyekezett elfojtani. Súlyos belső, társadalmi ellentétek is körejátszottak, a parasztságot a végsőig kihasználták, emelkedett a nincstelenek száma, ugyanakkor nőtt a papi hatalom.

Kr. e. 46-ban leváltották Felix helytartót, helyére Portius Festus került. Az ő idején Cezareában robbant ki egy általános felkelés, Cezarea ugyanis a római közigazgatásban fontos szerepet töltött be. A görögök a zsidók vallását sértő módon viselkedtek, ez tettlegességig vezetett. A zavargások Jeruzsálemre is átterjedtek, mikor Gessius Florus helytartó 17 talentumot kizsarolt a templom kincseiből, és az emiatt háborgó népet terrorral akarta elcsitítani. Cestuis Gallus és II. Agrippaa békéltető kísérletei sem hoztak sikert. A nem zsidók által felajánlott, a császárnak szóló áldozatot a templom nem fogadta el a nép nyomására, hiába akarták ezt a főpapok és farizeusok. A császárért bemutatandó áldozat visszautasítása már hadüzenetnek számított.

A zelóták és a hozzájuk csatlakozó esszénusok a békepártiakat elhallgattatták, és súlyos veszteségek árán kiverték Gallus seregeit is i. sz. 66-ban. Néró utasítására Vespasianus 67 tavaszán 3 légió és segédcsapatok élén megtorló hadjáratba kezdett, elsőként Galileát foglalta el. Galileát könnyen meghódíthatta az ottani egységes vezetés hiánya miatt, illetve a jeruzsálemi kormányzat által kijelölt Josephus Flavius alkalmatlansága miatt. Josephus maga is fogságba esett. Vespasianus 68 tavaszán kelt át a Jordánon, Jeruzsálem felé haladt. Néró halála és az azt követő trónviszályok miatt azonban átmenetileg leállította az előrenyomulást, mely csak 70 tavaszán, immár Titus vezetésével folytatódott. Titus 70 húsvétja után körülzárta Jeruzsálemet, a körülfogott tömeg az éhség és a fellépő járványok dacára hevesen ellenállt. Öthavi ostrom után esett el, s teljesen rommá vált, leégett a salamoni templom utódja is. A vezéreket foglyul ejtették, hogy azután 700 válogatott férfival együtt részt vegyenek Titus diadalmenetében.

A helyi ellenállás csak akkor szűnt meg végleg, mikor az I. Heródes idejében épült és többször is megerősített város, Mesada 73-ban elesett. Mesada elestével megszűnt az önálló zsidó állam utolsó esélye is, továbbá megszűnt a zsidó kultusz össztartó ereje.

Irodalom

  • Bibliai kislexikon, Kossuth Könyvkiadó, Bp, 1984.
  • Josephus Flavius: A zsidó háború