„Idő” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
nyelvi ellenőrzést igényel (tele van magyartalanságokkal) |
|||
293. sor: | 293. sor: | ||
====Időrészecske==== |
====Időrészecske==== |
||
Az "idő kvanta", [[krónon]] az időt nem folyamatosnak tartó elméletek részére javasolt oszthatatlan időrészecske. [[Caldirola]] 1980-ban előadott modelljében erre 2×10<sup>−23</sup> másodpercet javasolt az idő legkisebb értére, amivel szerinte megválasztható az a kérdés, hogy egy szabadon eső részecske kibocsát sugárzást vagy sem. |
Az "idő kvanta", [[krónon]] az időt nem folyamatosnak tartó elméletek részére javasolt oszthatatlan időrészecske. [[Caldirola]] 1980-ban előadott modelljében erre 2×10<sup>−23</sup> másodpercet javasolt az idő legkisebb értére, amivel szerinte megválasztható az a kérdés, hogy egy szabadon eső részecske kibocsát sugárzást vagy sem. |
||
A jelenlegi fizikai elméletek szerint az idő mérésének határai vannak. A (''t<sub>P</sub>'')-vel jelölt [[Planck-idő]] e határt jelöli meg. Megjegyzendő, hogy mennyiség nem az idő részecske-természetére, hanem arra utal, hogy események ennél közelebbi állapotai számunkra megkülönböztethetetlenek. |
A jelenlegi fizikai elméletek szerint az idő mérésének határai vannak. A (''t<sub>P</sub>'')-vel jelölt [[Planck-idő]] e határt jelöli meg. Megjegyzendő, hogy mennyiség nem az idő részecske-természetére, hanem arra utal, hogy események ennél közelebbi állapotai számunkra megkülönböztethetetlenek. Planck-idő az az időtartam, amennyi egy fénysebességgel haladó fotonnak szükséges, hogy [[Planck-hossz]] hosszúságú utat megtegyen. Értéke ~5.4×10<sup>−44</sup> másodperc. |
||
==Idő és az Ősrobbanás== |
==Idő és az Ősrobbanás== |
A lap 2008. január 6., 23:02-kori változata
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Ez a cikk az idő fogalmáról szól.
Világunkban az egyetlen állandó a változás maga. A világmindenség nem rögzített valami, összetevő részei a húroktól a galaxisokig állandó mozgásban vannak, változnak és fejlődnek. Az idő e változás értelmezésére és mérésére kialakult fogalom. A megfigyelés tárgyai időben különböző állapotokban találhatók, melyeket azok múlt-, jelen- és jövőbeni állapotának tekintünk.
Az emberiség történelme során a különböző kulturákban és korokban bekövetkező jelentős tényleges- és gondolati, világnézeti változásoknak megfelelően az idő mibenlétéről alkotott fogalmak is jelentősen változtak. Ezen felül pedig megfigyelhető, hogy a korok gondolkodói és a mindennapok emberei gyakran eltérő nézeteket vallanak az idő és a haladás tekintetében, melyek egymást kölcsönösen befolyásolták. Meg kell említenünk azt is, hogy a huszadik században a lélekelemzés és pszichológia fejlődése új elemeket hozott e kérdéskörbe, melyek az évszázadok óta minden tudományágban vitatott kérdést tovább élezik. A kérdés az, hogy az idő a világmindenség alapvető tulajdonsága-e, vagy egyszerűen szellemi megfigyelésünk, azaz érzékelésünk terméke? Bár e kérdésre adott válaszok száma elégtelen az idő fogalmának tisztázására, azok értelmezése és viszonyaik feltárása érdekes válaszokat eredményez.
Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal. A probléma abból adódik, hogy az idő emberi érzékelése a természetes haladással gyakran nem egyezik meg: Az időnként mindegyikőnk által tapasztalt "időeltolódás" jelensége meghatározó jelentőségű. A szubjektív idő, az egyén belső időészlelése eseményekhez, történésekhez kötődik. Ez az idő sohasem egyformán telik, s tartamérzete függ az életkortól és főként az események jelentőségétől, körülményeitől. Az idő nem látható, érzékszervekkel nem érzékelhető mivolta a művészi képzeletben néhány allegorikus ábrázolási típus kialakulásához vezetett.
A modern fizikai időfogalom teljesen elszakadt a hétköznapi tapasztalattól és az erre épített filozófiai gondolkodástól. Fizikailag az időt a megfigyelt rendszer entrópiája növekedéseként értelmezhetjük. Nevezetesen, a rendszer állapotának két egymást követő megfigyelése két eseményt szolgáltat, melyek a múltból a jelenen keresztül a jövőbe való haladást írják le.
Ténylegesen, az idő mérésí módszereiben bekövetkező változások nagymértékű behatással voltak az emberi gondolat fejlődésére a történelem folyamán. Az ősi kezdetleges napórák idejétől a modern atomórákig nagy utat tettünk meg. E fejlődés nem csak az idő mérési pontosságát befolyásolta, hanem az emberek mindennapi életére és mindenekfelett a tudományos-, filozófiai- és vallási gondolkodásra is nagy hatással volt.
Az idő mérése
Az idő mérésének jelenlegi rendszere a sumér civilizációig nyúlik vissza. E mérési rendszer a megszokott tízes alap helyett hatvanas alapot használ: 60 másodperc van egy percben, és 60 perc van egy órában, valamint 360 nap (60x6) egy évben (néhánnyal kiegésztve). E számrendszerben a 12 is jelentős szám: a napnak 12 nappali és 12 éjszakai órája van (régen a napnyugta jelezte a nap végét) és 12 hónap van egy évben.
Időmérési eszközök
Az idők során meglehetősen sokféle időmérési eszközt készítettek. Ezen eszközök tanulmányozásával a horológia foglalkozik.
A napóra egy álló pálcát használ, melynek árnyéka órára kalibrált beosztásokra vetül. Ez az eszköz mindig a helyi időt mutatja. Pliniusz feljegyezte, hogy Róma első napóráját a szicíliabeli Catania-ból rabolták Kr.e. 254-ben, mely egy egész évszázadig hibásan mutatta az időt, míg Kr.e. 164-ben Róma hosszúsági fokának megfelelő beosztásokat készítettek.
Az ókor legpontosabb időmérési eszközei az először Egyiptomban talált vízórák (clepsydra) voltak. Ezek Amenhotep (Kr.e. 1525-1504) egyiptomi fáraó sírjából kerültek felszínre. A vízórák használatosak voltak Alexandriában, s onnan terjedtek el világszerte. A görögökhöz Kr.e. 400-ban került. Előnyük az volt, hogy a napórákkal ellentétben éjszaka is mutatták az időt. Úgy mondják, hogy Platón Kr.e. 378-ban vízórás ébresztőórát készített, melyben egy tartályból szivárgó víz átbillentett egy rekeszt, melyből ólomgolyók estek egy rézlapra, s a zaj felébresztette tanítványait. Csillagászati megfigyeléseikről a görögök és káldeusok egyaránt rendszeres feljegyzéseket készítettek. Ezek alapján arab mérnökök a középkorig javították a vízórát.
A homokóra homokszemek folyását használja az idő múlásának mérésére. Ferdinand Magellan 18 homokórát tartott minden hajóján, mikor 1522-ben körülhajózta a földet.
A középkor apátságaiban, kolostoraiban és zárkáiban világszerte gyertyákat, tömjénfüstölő pálcákat használtak. A vízórák, s később mechanikus órák is elterjedtek. A Szent Alban apátság apátja, Wallingfordi Richard (1292-1336) készítette a híressé vált mechanikus óraként hsznált naprendszer-modelljét.
Hétköznapjainkban az egy napnál rövidebb idő általánosan használt időmérő eszköze az óra, annál hosszabb időhöz naptárt használunk. Az órák különböző formái a karórától a Hosszú-Most óráig terjed. Hajthatják őket rugóval, gravitációval, elektromos árammal és sokféle ingával szabályozhatják. A naptárak is sokfélék lehetnek, mint például hold-naptár, szoláris naptár, de a legáltalánosabb a Gergely-naptár.
A "kronométer" egy bizonyos pontossági szabványoknak megfelelő hordozható időmérő, melyet eredetileg a hosszúsági fokok csillagászati módszerekkel való meghatározásához használták. Az elnevezést manapság a svájci COSC ügynökség pontossági követelményeinek megfelelő karórákra is használják. Az egyenként hitelesített órák pontosságát napokon keresztül tartó különböző helyzetekben és hőmérsékleteken végzett vizsgálatokon ellenőrzik és saját sorozatszámával regisztrálják.
A legpontosabb időmérőeszköz az ezerévekig másodperces pontosságú atomóra, melyet más órák kalibrálására használnak. Az atomóra a céziumatom rezgési tulajdonságára épül, s 1967 óta a nemzetközi mértékügyi intézet (SI) a másodpercet a 133Cs atom 9 192 631 770 rezgéseként határozza meg.
Érdekességek
- Egy másodperc kb.1.855×10-43 Planck-idő hosszúágú.
- A világmindenség kb. 4.3×1017 másodpercnyi idős az Ősrobbanás elmélete alapján, ami kb 8x1060 Planck-idónek felel meg.
- Az átlagos emberi élet kb.3.9x1052 Planck-idő
- 2006-ban a legrövidebb közvetlenül mért időtartam az atto-másodperc 10-18 nagyságrendű, ami kb. 1026 Planck-időnek felel meg.
Meghatározások és szabványok
Név | Érték | Megjegyzés |
---|---|---|
Planck-idő | ~5.4x10-44 másodperc | Elméletileg legkisebb időtartam |
atto-másodperc | 10-18 másodperc | a 2006-ban közvetlenül mért legkisebb időtartam |
pico-másodperc | 0.000 000 000 001 másodperc | |
nano-másodperc | 0.000 000 001 másodperc | |
micro-másodperc | 0.000 001 másodperc | |
milli-másodperc | 0.001 másodperc | |
másodperc | SI alapegység | |
perc | 60 másodperc | |
óra | 60 perc | |
nap | 24 óra | |
hét | 7 nap | |
fortnight | 14 nap | angol 2 hét |
hónap | 28-31 nap | |
negyedév | 3 hónap | |
év | 12 hónap | |
év | 365 nap | 52 hét + 1 nap |
szökőév | 366 nap | 52 hét + 2 nap |
tropikus év | 365.24219 nap | átlag |
Gergely év | 365.2425 nap | átlag |
Olympiád | 4 év ciklus | |
évtized | 10 év | |
score | 20 év | angol |
generació | 25 év | közelítően |
évszázad | 100 év | |
millennium | 1,000 év |
Az idő SI alapegysége az SI másodperc. Az ebből származó nagyobb időegységek, mint perc, óra és nap, nem-SI egységek, mert egyrészt nem tizes számrendszerűek, másrészt szükség van egy időnkénti 'szökő-másodperc'-re, mégis hivatalosan elfogadott az SI rendszerrel való használatra, bár a hónapoknak és éveknek nincs meghatározott másodperc-hosszúsága.
A másodperc hivatalos meghatározása a következő:
A másodperc a cézium 133 atom alapállapotában a két hiperfinom szint közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9,192,631,770 periódusa.
Az 1967 előtti meghatározás a következő volt:
A másodperc a trópikus év 1900 január 0 földi idő szerinti 12 órakor mért 1/31,556,925.9747-ad része.
Az idő definiciója egyaránt nagy fontosságú a tudományban és mindennapi életünkben is. Az idő minden ismert tuajdonsága ebből a definicióból származik. Például, az idő e definiciója a tér jelenlegi definiciójával együtt alkotott téridőnk képezi a Minkowski téridőt és a speciális relativitáselmélet e definiciók alapján abszolút igaz.
Világidő
Az időmérés olyan kritikus jelentőségű a modern társadalmak működése szempontjából, hogy azt nemzetközi szinten egyeztetik. A tudományos idő alapja a világkörüli atomórák másodperceinek számlálása. Ezt nemzetközi atomidőnek hívják és TAI-nak rövidítik. Ezen alapul minden más időmérce is, beleértve az egyezményes koordinált világidőt (UTC) is, mely a közidő alapja. A Föld időzónákra van osztva, melynek legtöbbje pontosan egy órára van egymástól és hagyományosan a UTC-hez, vagyis greenwichi középidőhöz viszonyítják. Például Budapest idejét UTC+1-ként jelölik, a Párizstól Varsóig terjedő európai idősáv részeként.
Csillagidő
A köznapi életben is használt, fentebb említett világidő a Földnek a Nap körüli keringésén alapul, gyakran szoláris időnek is nevezik. A csillagidőt (a viszonylag közeli Nap helyett) a távoli csillagokhoz képest mérik. Ezt a módszert a csillagászatban a csillagok Földhöz viszonyított helyzetének meghatározására használják. A Földnek a Nap körüli keringése miatt a csillagnap a szoláris napnál egy kicsivel rövidebb.
Kronológia
Az időmérés másik formája a múlt tanulmányozása. A múlt eseményei időszerinti sorrendbe rendezhetőek és azon belül csoportosíthatóak, melyet periódizálásnak neveznek. Az egyik legfontosabb ilyen periodizálási rendszer a geológiai idő (földészeti idő), mely a Földet és a rajta lévő életet formáló eseményeket rendezi. Kronológia, periodizálás és a múlt értelmezése együtt képezi a történelemtudományt.
Az idő lényegéről alkotott uralkodó nézetek
Az idő a legérdekesebb dolgok egyike.
Szubjektív és objektív egyszerre.
Elmúlt és lesz.
A múltat felidézzük, kutatjuk, a jövőt tervezzük, megpóbáljuk megjósolni az elkövetkezőket.
Legrövidebb a jelenben. Mire megragadnánk, tovatűnik.
Az idő tehát a változás mérésére szolgáló fogalom, melyről az idők során különböző nézetek alakultak ki:
Az egyik nézet szerint az idő a világmindenség alapvető szerkezetének része, egy kiterjedés, melyben események egymásutáni sorrendben történnek és az idő maga is mérhető. Ez un. "realista nézet"-et, melyet Sir Isaac Newton is használt, gyakran newtoni időnek is nevezik.
Az ezzel ellenkező nézet szerint az idő az emberi szellem alapvető szerkezetének része olyan elvonatkoztatott fogalmakkal együtt mint a "tér", vagy "szám". Immanuel Kant ezen " idealista nézet"-ében az idő az emberek által használt mérési rendszer része, melyet néha kanti időnek is neveznek. Gottfried Leibniz szerint, az idő egyfajta mérési eszköz, mellyel mi az események sorrendjét, azok időtartamát és a köztük lévő (időbeli) távolságot állapítjuk meg, valamint a tárgyak mozgását hasonlítjuk össze. Ez elmélet tehát elveti Newton olyan gondolatait, melyek szerint az idő valami ténylegesen mérhető lényeg lenne mely "folyik", melyen a tárgyak a múltból a jövőbe"haladnak át", vagy valami, az eseményeket tartalmazó egyfajta "edény" lenne.
Ugyanakkor a fizikában mi az időt a térrel együtt un. alapmennyiségnek tekintjük, minthogy minden más fizikai fogalmat -mint sebesség, erő, energia, stb- ezek segítségével határozzuk meg. Emiatt tehát az idő fogalmát csupán operációs módon definiálhatjuk, azaz leírjuk az alkalmazott mérési módozatot és a választott mértékegységet.
Másrészről pedig, minthogy az idő csupán valami megfigyelt változással együtt értelmezhető (legyen az valamilyen mozgás, vagy bizonyos események feltűnése), az időt általában e megfigyelésekhez viszonyított relatív mennyiségnek tekintjük. Az Ősrobbanás (Big Bang) elmélete óta azonban lehetővé vált az un. galaktikus időszámítás is, ami világunkban abszolút időnek tekinthető. E tekintetben az időt a világmindenség entrópiájának növekedéseként értelmezhetjük, és bizonyos értelemben alapot adhatunk a newtoni abszolut idő fogalmának..
A filozófia folyamatosan kutatja az idő -világnézetünket alapjaiban befolyásoló- lényegét. A idő kulcsfontosságú a fizikai-, biológiai- és társadalomtudományokban egyaránt. Az idő alapvető fontosságú paraméter minden mozgás tanulmányozásában legyen az egy dinamikus szociológiai rendszer, gazdaságtudomány vagy akár krono-biológia. A pszichológia az idő emberi érzékelését vizsgálja.
Az érzékelt idő
Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékek lassan legendákká halványulnak, majd mítoszokká válnak, s lassan a feledés homályába merülnek, mielőtt a kor, melyből eredtek, visszatérhetne. ...Egy korban, amely még nem jött el, egy korban, amely rég elmúlt már, a Fény és az Árnyék újra vívja soha véget nem érő háborúját.
A külvilággal érzékszerveinken keresztül tartunk tanult kapcsolatot. Hasonlóan, az idő észlelését is a közösségi tapasztalataink során sajátítjuk el. Az időhöz kultúrális környezetünk által támasztott elvárások és társadalmi normáknak megfelelően viszonyulunk. Ezek legtöbbje életkorunk és helyzetünkkel együtt változik, s így életünk folyamán szinte minden múló pillanat személyreszabott élménynek minősül. A tudományokban használt absztrakt időfogalommal szemben hétköznapi ember élete a munkája, ünnepnapjai és egyes rendkívülinek tartott pillanatok emlékezetessé való tételével múlik. Legtöbbünk a jelenben élünk, s olykor szeretnénk megállítani az időt, vagy - legalább átmenetileg - függetleníteni magunkat tőle, s megpróbáljuk fürkészni a bizonytalan jövőt. Személyes időszámításunk születésünk után kezdődik, de tudatunk csak sokkal később válik képessé felfogni a múló idő fogalmát. Felnőtt korunkban azután semmi nem figyelmeztet bennünket jobban az idő múlására mint a feltartóztathatatlan öregedés és a közelgő halál tudata.
Természeti közösség időtudata
Különböző kultúrákban az időtudat jelentősen eltérően alakult a környezetük és életformájuknak megfelelően. A természetes környezetben élő társadalmak nagymértékben alkalmazkodtak a területükön található állat- és növényvilág évszakos ritmusához. Például, a szibériai Amur vidékén élő népek gazdasági és rituális életét két évszak, a meleg nyár és a higed tél szabja meg. A nyár a heringek érkezésével köszönt be és halászattal telik. A halat tartósítják, bőréből ruhát készítenek. A nyár végét a lazacok és tokhalak megjelenése jelezi. Az első hó leestével a családok a folyótól távolabb, az erdő peremén lévő téli szállásaikra költöznek. A tél a közösségi alkalmak, rokonlátogatás, szórakozás, szertartások és házasságkötések ideje és nyest vadászattal, prémkereskedéssel tellik. A tél végét a medveszertartással jelölik meg és készülnek a heringek fogadására... Így az egyes időszakok mennyiségi mérésére sem igény, sem módszer nem alakult ki.
Vidéki időtudat
A kultúrális különbségek időtudatunkra való hatásának érzékelésére gondoljunk csak egy paraszti közösségben élő családra, ahol az egyének élete a birtok fenntartása és gyarapítása körül szerveződik. Életük legtöbb részletét a közösségben érvényes normák szabályozzák. Az egyének öltözködése, gondolkodása, beszédmodora egyaránt e helyi közösség kultúráját tükrözi és építi. A parasztok munkarendje a nap járása, az évszakok és a termesztett növények tenyészideje szerint alakult. Tavasztól őszig végigdolgozzák az egész napot, csak vasár- és ünnepnapokon pihennek. Ősztől tavaszig azután a házban és a telken végezhető munkák mellett idejük egy részét hétköznapokon is pihenéssel, mulatságokkal tölthetik. Idejük használatát tehát az elvégzendő feladatok határozták meg, a munkaidő tartama ezek jellegétől és az időjárástól függ. Ebben a környezetben az évszakok mellett az évenkénti ünnepnapok szolgálnak az idő mérésére, s az események az "aratás", "szüret", " Szent Pál napja" vagy "télvíz" idejéhez, stb. kötődtek.
Városi időtudat
Hasonlóképpen, a modern városi társadalomban élő ember élete is munkája köré szerveződik, de környezetének változatossága és mérete, világát kiterjeszti, s közösségével való kapcsolata fellazul. Az időt személyes tulajdonának tekintve tervezi életpályáját. Életét elvégzendő feladatok sorává alakítja saját adottságai érvényesítése útján - az adott kultúra normarendszerén belül, annak segítségével, de esetleg akár annak ellenében is.. A városban és az ipartelepen élő munkások, vállalati alkalmazottak életmódját a rendszeresség jellemezi. A gyári termelési ciklus évszakoktól és időjárástól függetlenül tervezhető. A munka- és a szabadidő váltakozása adja az ipari társadalom mindennapi életének ritmusát. Ez a ritmus az évet hetekre, a napokat pedig órákra bontotta le és a navigáció szükségleteire kifejlesztett egyre pontosabb időmérési eszközök számára új szükségletet teremtett: Hamarosan a munkaidőt napok helyett órákban kezdték mérni...
Nemzeti időtudat
Az egyéni életünk mellett, legtöbbünk ismerjük szüleinket, felmenőinket, családi örökségünket és rokonainkat, s tudatában vagyunk annak, hogy mi egy nemzedéki láncolat tagjai vagyunk. Ezzel az egyéni életidőnk némileg kitágul mely az ősök tiszteletével, hagyományok ápolásával és a történelem ismeretével erősödik. A falvak népe, a földművesek és iparosok számára a nagyobb időtávlatok gondolata nehezen volt elsajátítható, mert az emlékezet három generáción alig terjedt túl. Inkább a múlt hősi figurái váltak a történelmi emlékezet tudatosulásának eszközeivé. Magyarországon a nemzeti öntudat a reformkorban, a polgárosodás folyamatával párhuzamosan fogalmazódott meg és alakult ki. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot követő kiegyezés(1863) hozta létre azt a társadalmi légkört, ami a következő harminc évben lehetővé tette a honfoglalás ezer éves megünneplésére való nemzeti felkészülést. Az emlékezés és számvetés ezen különleges alkalma a nemzeti időtudat olyan különleges kikristályosodásához vezetett, amely a mindennapi élet körülményei között nem észlelhető, csak eszmeileg megfogható időtartamra terjedt ki. A 1896-os millenniumi ünnepségek erőt, biztonságot, optimizmust sugalltak, a művészi alkotások a nép alkotóművészetének erejét, az elmúlt idők dicsőségét és a jövő reménységét mutatták. Ebben a három évtizedben -manapság elképzelhetetlen méretű építkezés keretében- épült fel Pest jelenlegi térképe, Gustave Eiffel tervezte a Nyugati Pályaudvar épületét, s a világ második földalattiját Budapesten építették...
Idő érzékelése
E példákból is kiviláglik, hogy mindennapjainkban az időt nem annyira fogalmilag fogjuk fel, mint inkább kézzelfogható jelenségekkel társítjuk: Metafórákat alkotunk és azt mondjuk például, hogy az idő 'folyik'. E fogalomtársítás életünkben meglehetősen gyakori jelenség és eredetük gyakran a feledés homályába merültek és egyszerű kifejezéssé degradálódtak. Az idő esetében azonban az általánosan használt 'folyam' metafóra Hérakleitosz görög filozófusig vezethető vissza. Hérakleitosz folyója feltartóztathatatlanul egy irányba halad, és csak a munka, szokások és ünnepek pillanatai osztják csak fel. Ez osztásokon keresztül érzékeljük az események közötti -érzékszerveinkkel nem tapasztalható, de érzett- „távolságok”-at, az időviszonyokat
A pillanat tehát az emberi észlelés természetes biológiai működésének megnyílvánulása. E pillanatok értéke nyílvánvalóan nem egyforma, s az egyidejű érzékelők számára is meglehetősen különböző lehet. A pillanatok rögzítése, megőrzése az írás bevezetésől a fényképezésen át a modern információhordozókon át és a tárgyak szimbólikus jelentésével történik. A személyes értékeken túl, a múlt megőrzésének a társadalomépítés keretében hatalmi, politikai jelentősége van. A múlt mítoszai, legendái és történelme mind a jelenlegi és a jövő aspiráló hatalmának szervező eszközei. Például Heribert Illig kutatásai egyértelműen kimutatják III. Ottó német-római császár a múlt ilyen célú alkalmazását.
Az idő érzékelését elzártság, világnézet, vallásos rituálék, szórakozás egyaránt nagymértékben befolyásolja, s megállapíthatjuk, hogy az érzékelt idő személyes, politikai és kultúrális jelentőségű, így abszolút, tudományos értelemben nem tekinthető megbízhatónak, inkább csak a hit világába sorolható.
Idő a vallásban
A vallásokban az időről három eltérő fogalom alakult ki: kör-körös, egyenes és elrendelt.
A legtőbb ősi kultúrák időfogalma egyfajta időkerék, melyet az időt a világmindenség minden lényének születése és elmúlásából álló ismétlődő korok ciklikusainak tekintik. Ilyen kultúrák voltak a -többek között- a babilón, ó-görög, hindu, buddhista, jainista, valamint az inka, maya és hopi is.
A zsidó gondolatban -mértani hasonlattal élve- az idő egy sugár mely az isteni teremtéssel kezdődik. A kereszténység ezt szakasszá cserélte, mely Krisztus visszatérése utáni Ítélettel bekövetkező a világvégével végződik. E világtörténelmi nézetet Szent Ágoston az Isten Városa című művében írta le. A keresztény nézet szerint Isten örökkévaló, és természetfölötti világában (a mennyekben) az időn kívül, az öröklétben van.
Az Ó-szövetség A Prédikátorok Könyvében Salamon (970-928 K.e) az időt elrendelt események történésének időpontjaként írja le (ahogy héber עדן ~iddan(idő) és זמן ~zĕman(szezon) és זמן ~zman(alkalom) szavakat gyakran fordítják):
Mindennek rendelt ideje van, és ideje van minden dolognak az ég alatt.
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.
Ideje van a kövek szétszórásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelésnek és ideje az öleléstôl való tartózkodásnak.
Ideje van a szerzésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a tépésnek és ideje a varrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
- Prédikátorok Könyve 3:1-8
Más helyen, Jézus hasonlóképpen nyilatkozik:
"Betelt az idő, és elközelített már az Isten Országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.".
- Márk 1:15
Idő a filozófiában
Az idő az ontológia (~léttan) és episztemológia (~eredettan) kutatásainak központi tárgya. A tárgy főbb kérdésköreihez tartoznak olyan dilemmák, mint hogy létezik-e az idő és tér tudattól függetlenül, hogy csak együtt, vagy külön is léteznek-e, mi az oka az idő látható egyirányúságának, hogy léteznek-e idők a jelen pillanaton kívüli is, valamint az időbeli azonosságot érintő kérdések is.
Az időről talált legkorábbi feljegyzés Ptahhotep (2650-2600 Kr.e.) az egyiptomi ötödik dinasztia vezír-jétől származik, aki azt írta, hogy "Ne csökkentsd a folyó kívánság idejét, mert az időpazarlást a lélek gyűlöli."
Ezután sok ó-kori gondolkodó írt hosszú értekezéseket az időről. Egy híres analógia az élet idejét a homokóra homokjának az órán való átfolyásához hasonlította. Az óra felső részén lévő homok a jövőt jelképezte, az áthulló szemek a jelenent, míg az alullévő halmaz a múltat képviselte. A múlt egyre terjeszkedik a jövő rovására, s a változás a jelenen keresztül történik.
A jelenleg uralkodó nézetek az időt az egymást követő történések, események kiragadott pillanatai sorának tekinti. Az idő tehát egy gondolati elvonatkoztatás, minthogy egy történés nulla hosszúságúra redukált időtartama -a pillanat- számunkra megfoghatatlan. A múlt ugyanakkor ez elmúlt pillanatok összessége, pontosabban az események időrendi sorrendjét és tartamát megjelölő feljegyzések szervezete. Az idő a pillanatok folyamatos áramlásaként való elképzelése ősi eredetű, de a kérdés felmerül, hogy az idővel kapcsolatban pontosan mit is értünk 'folyamatos' alatt? A mozgásanalógiát a filozófusok széles körben használják különböző mértékű absztrakciókkal. Eleai Zénón híres paradoxonjában írja le a mozgás, és a végsősoron véges idő kettősségét. Valóban, az első benyomásunk az, hogy a mozgás a tér két pontját végtelen számú közbenső helyzetekkel elválasztott távolságok közötti helyváltoztatás. Ugyanakkor, az érzékszerveinkkel megfigyelt mozgás véges időben történik. Ez a kettősség az alapja ez ellentmondásnak: Hogy lehetséges végtelen számú helyzeten áthaladni véges időben? Az ellentmondás feloldása sokáig váratott magára és lényege az, hogy nincsenek végtelen kis távolságok, hanem végtelen számú véges távolságok vannak csak, s az idő hasonló természetű: az idő véges időtartamokból áll össze (ma ezt Planck-időnek nevezzük, ami 10-45 másodperc hosszúságú).
Az idő a változás mérőeszköze, melyet sokan a történéseket tartalmazó edénynek tekintik. Hérakleitosz folyó metafórájánál maradva a pillanat az idő folyóján hajózó történés. A zsidóktól eltérően a görögöknek nem volt elképzelésük a teremtésről. Úgy vélték, hogy a kozmosz mindig is létezett, számukra az idő az asztronómiai ciklusoktól elválaszthatatlan volt és a megjelenést, a forma lényegét, az anyagot örökké létezőnek vélték. A forma változását információ illanásának tekintették -legalábbis a fizikai világ tekintetében. Az emberi létet pillanatnyinak (ephemerális) tartották mint ahogy Jean-Pierre Vermant is azt írta, hogy az ember "feltűnik hogy eltünjön mint az árnyék vagy a füst" - nincs benne állandóság. Az élet nem tart csak a mai napig, akármikor a halálba tűnik és hamarosan feledésbe merül. Nem csoda hát, hogy az ember az isteneknek fenntartott örökkévalóságra vágyik. A görögök felismerték, hogy az örökkévalósággal ellentétben, az állandóság az időnben létezik. A dialektikus gondolkodás kifejlesztése volt válaszuk erre a problémára: A tézis és ellentéte ütközésével egy végeláthatatlan körforgásban jön létre a szintézis. A világ spirál-szerűen fejlődik, a dolgok mindig visszatérnek, de fejlettebb állapotban. Első pillantásra az állandóság könnyen összetéveszthető magával az idővel. Erre jegyezte meg Kant hogy: "Általában az állandóságot idővel fejezzük ki, mintha az állandó sajátossága lenne minden jelenség létezésének, minden változásnak, vagy minden egyidejűségnek. Valójában, a változás nem magára az időre, hanem csupán az időbeni jelenségre vonatkozik." Ezt úgy is mondhatnánk, hogy nem minden létezik "mindig", amit "mindig" látunk. Ezért kérdezte az Úr Jóbtól: "Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?" (Jób 38:4).
A tér matematikai elméletével az időről alkotott értelmünk is pontosodott, mégis könyen összekeverünk olyan fogalmakat mint végtelenség és öröklét... Kant, akinek az idő nem egy fogalom, hanem egyfajta a'priori intiució volt, jól megkülönböztette a határtalanságot és a végtelent a A józan ész kritikája-ban. Az idő se nem végtelen, se nem véges, minthogy az csupán saját intuiciónk egy formája. A dolgok sem időben, sem térben nem léteznek magukban. Ha összevetjük az idő fogalmát benyomásainkkal, megállapíthajuk, hogy az idő néha elillan, máskor szünetelni látszik, néha világosnak, máskor homályosnak érezzük. Nem csak Szent Ágoston írt ezekről, mindannyiunknak van hasonló tapasztalta.
A lét, a tér és az idő viszonyának értelmezése a filozófia (egyik) központi feladata. A lét és idő kapcsolatát a Rendszerdinamika is vizsgálja. A létezőt egy rendszernek tekintve, a lét e rendszer keretében nyilvánul meg. A rendszer tagjai visszacsatolásokon keresztül kapcsolódnak. Az egyik tag mennyiségi változása e kapcsolatokon keresztül egy, vagy több másik tag változását idézi elő, ami a kapcsolati láncon keresztül folyásolja be magát az eredeti tagot is. E kör-körös összefonódás alakítja ki a fejlődési spirált, melyben az idő pusztán egy paraméter, ami a rendszer állapotában bekövetkező változásokat számunkra követhetővé teszi. E gondolati modell alkalmas a lét kérdéseit értelmezni, minthogy a vizsgálat tárgyát képező rendszer, a tagoknak egy nagyobb rendszerbe tartozó részek halmázából önkényesen kiválasztott részeiből tevődik össze. A kiválasztás egyedüli szempontja a vizsgált rendszer dinamizmusára való hatása: Egy tag a rendszerhez tartozik, ha annak dinamizmusát befolyásolja (amit érzékenységi vizsgálattal dönthetünk el). Emiatt, mikor a rendszer nyugalmi állapotba kerül, azaz dinamizmusát elveszti, akkor létjogosultsága is megszűnik, s rendszerünk azonosító határai a nagyobb rendszer homályába olvadnak. E "halál" nem a tagok elmúlását, csupán a rendszer identitásának megsemmisülését jelenti. Minthogy a vizsgált rendszerünk tagjai a rendszer megalkotása előtt is léteztek a nagyobb rendszer részeként, s rendszerünk halála után a tagok továbbra is e nagyobb rendszer részei maradnak, így rendszerünk létének -- sem macro- (a nagyobb rendszer szintjén) sem pedig micro- (a tagok szintjén) szinten -- nincs jelentősége a vizsgálati célunkon túl. Érdekes következtetésekre jutunk, mikor felismerjük hogy végsősoron csak egy rendszer van, mégpedig az, amit mi világmindenségnek nevezünk és benne minden létezés csupán egy önkényes csoportosítás által létrehozott -"teremtett"- alrendszer. Ez az a keret, amiben a lét célját lehet értelmeznünk. A végső kérdés úgy merül fel, hogy mi a tudatunk hatása a rendszer egészére? Befolyásoljuk-e választásainkkal az EGÉSZ viselkedését? És ha a válasz "IGEN" is lenne, akkor is felmerül a kérdés, hogy "MI CÉLBÓL?". E kérdéseknek valószínűleg még filozófiai válasza sem lehetséges. A válasz esetleg teljesen a vallás területéhez tartozik.
Szent Ágoston is a Vallomások című művének 11.könyvében azon tűnődik:
"Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom."
Végül is abban állapodik meg, hogy könnyebb meghatározni azt, hogy az idő mi nem... Azt találta, hogy az idő csupán addig tart amíg a jelen el nem múlik. A múlt a jelen emléke, a jövő pedig a jelen várakozása. Az ember ideje nem mérhető kozmikus eseményekkel, hanem az egy lelki mennyiség. Úgy gondolta, hogy az idő egyfajta kitágulás, valószínűleg az Istehez visszatérő lélek kitágulása (distentio animi) az Ő megjelentetése, az Ő misztikuma. Szerinte a keresztények kötelessek az adományozott időt hatékonyan és ájtatos őszinteségben használni a véglegesség gazdagítására és reményben hozni azt Krisztushoz.
Newton úgy gondolta, hogy az idő és tér az események számára egyfajta edényt formál, mely a ugyanolyan valóság, mint a benne lévő tárgyak:
1 (Az) Abszolut, igaz és matematikai idő magában, saját természetében, bármilyen külső viszonyítás nélkül folyik egyenletesen és másnéven időtartamnak is hívják. (A) Viszonylagos, látszólagos és közönséges idő az az időtartam, amit érzékelhetünk és külsőleges mozgással mérhetünk (pontosan, vagy pontatlanul); az ilyen mérés -például egy óra, nap, hónap, egy év- általánosan használt az igaz idő helyett.
Newton abszolut-tér és -idő (Newtoni Idő) értelmével ellentében, Kant a Józan ész kritikája című munkájában az időt a térhez hasonlóan, tapasztalattól függetlenül érzékelhetőnek (Kanti Idő) írta le. Szerinte a sem a tér, sem az idő nem valóság mint az anyag, hanem mindkettő a megfigyelő alany tapasztalatainak értelmezéséhez szükséges eszmei szerkezet része. A térbeli mérések a tárgyak fizikai távolságát, míg az idő mérésével az események időbeli távolságát határozzuk meg.
Leibniz is ehhez hasonlóan az időt és teret az események közötti kölcsön-viszonyok leírására szolgáló fogalmi szerkezetnek gondolta és azt írta, hogy "Én a teret valami viszonylatnak tartom, mint amilyen az idő.". Szerinte a tér és idő valóságként kezelt ideális viszonyok. Annyiban tényleg valóságosak, amennyiben az anyagi különbségeket szimbolizálják, de illúziók, amennyiben 1) a tér vagy idő magában lévő dologként értelmezett, vagy 2) a tér- és időbeli viszonyok az anyaghoz képest redukálhatatlan lényegként értelmezettek, vagy 3) a kiterjedés, vagy tartam valóságként, vagy ha csak az anyag alapvető tulajdonságaként is értelmezett[1]. A Newton és Leibniz nézetei közötti eltérések a híres Leibniz-Clarke levelezésben éleződtek ki.
Az egzisztencializmus központi témája a lét és idő viszonyának kérdése. A Lét és idő szerzője Heidegger sajátos új értelmet ajánlott az idő fogalmára. Szerinte a filozófia hagyománya az időt -hibásan- az örökkévalóság mozgatható képének tartja. Kimutatta, hogy ez a nézet csak az örökkévalóságból tekintve értelmezhető, s mivel az ember nem tapasztalhatja az örökkévalóságot, s nem tekintheti a világot onnan, az idő jelenségét is csak saját halandó és véges helyzetéből értelmezheti. A filozófia hagyományaival ellentétben, Heidegger szerint az idő saját lényegének értelmét nem az örökkévalóságban, hanem a halálban találja meg[2]. Nézeteit Emmanuel Lévinas és Maurice Blanchot is vitatta.
Henri Bergson úgy találta, hogy az idő se nem valóságos egynemű közeg, se nem szellemi szerkezet, hanem valami, aminek 'tartam'a van. Bergson ezt a "tartam"ot a valóság lényegi részét képező alkotóképességnek és emlékezetnek tartotta, melyet a képzelet egyszerű intuiciójával lehet csak megfogni. A Bevezetés a metafizikába című művében három érzékletes képet mutat be e "tartam" fogalmának megvilágosítására és az Alkotó Evolució(1907)-ban részletesen kifejti hogy az idő nem matematikai absztrakció, tárgyilagosan mérhető "óra-idő", hanem egyfajta személyi érzékelés, mint a gyönyör, vagy szépség.
Az idő e személyes élményként való értelmezése (Bergson idő) az alapja a gyakran emberi hanyagságnak tűnő "idő-hajlás"-jelenségnek is. Kifejezések, mint "indián-idő" (az időpontokat rugalmasan kezelőkre), vagy "Clinton-idő" (az értekezlet félóra késéssel indul és kétóra késéssel ér véget) és az unalomról ismert élmény (..elmúlt húsz percben csak két perc telt el...), valamint az idő "zsugorodása" (mint: "..Az a pillanat tíz évig tartott."), stb. is erre utalnak.
"Valótlan" idő
Az Kr.e. 5. században élő görög szofista, Antiphón, töredékekben fennmaradt fő munkája Az igazságról-ban olvashatjuk, hogy "Az idő nem lényeg (hipostasis), hanem egy fogalom (noéma), vagy mérés (metrón)." Parmenidész messzebb ment, úgy tartotta, hogy az idő, mozgás és változás csak illuziók, ahonnan követője Zénon, a korábban is említett paradoxonjai is származnak. Az idő mint illuzió a Buddhizmusban is egy visszatérő gondolat, s némely modern filozófus is tovább viszi ezt a fonalat. Például J.M.E. McTaggart Az idő valótlansága-ban (1908) az A-sor és B-sor példájával mutatta be, hogy az idő érzékelése ön-ellentmondásos, végsősoron zavaros illuzió, s az idő maga is csupán egy képzelet.
Megjegyzendő, hogy e viták gyakran a "valós" értelme körül forogtak. A modern fizikusok általában az időt olyan "valós"nak értik mint a teret, bár mások, mint Julian Barbour Az idő vége-ben azt állítja, hogy a világmindenség quantum-egyenletei igazi formájukat akkor veszik fel, ha azokat az összes lehetséges "MOST"-ot tartalmazó időtlen un. konfigurációs térben, vagy az általa "platónia"-nak nevezett pillanatnyi konfigurációban fejezzük ki.
Jelen és Örök
A filozófusok egy része kihangsúlyozza, hogy az idő különböző valóságok időbeli rendeződése: Egyes dolgok léteznek egy adott időben, mások pedig nem. Szerintük ez az egyetlen valóság amivel mi bánhatunk. Például nem mondhatjuk azt, hogy Homérosz létezik, mert a jelen időben ő nincs. Ugyanakkor pedig más filozófusok úgy tartják, hogy az idő a három térbeli kiterjedéssel egyenrangú dimenzió. Emiatt minden dolgokról -legyenek azok a múlté, jelené, vagy jövőé- mondhatjuk hogy ugyanolyan valósak mint a jelené. Szerintük pl. Homérosz ténylegesen létezik, de egy sajátos nyelvezetet használunk a múlt dolgainak említésekor ugyanúgy, mint mikor a jövő dolgairól szólunk. Az olyan szavak, mint közeli, távoli, feletti, alatti, itteni, stb, szerepe pontosan ugyanaz, mint a tegnapi, holnapi, egy évvel ezelőtt, vagy jövőre...
Tartós és állandó
A tárgyak állandóságáról alkotott nézetek bizonyos értelemben hasonlóak. A tartósságot vallók úgy látják, hogy az időben létező tárgyak teljesen különböző időkben léteznek, azaz a létezés minden alkalmát a múltbeli, vagy jövőbeli alkalmaktól valahogy elválasztva kell értékelnünk, mégha számszerűen azok meg is egyeznek. Az állandóságot vallók -pl. David Lewis- ugyanakkor úgy tartják, hogy az időben létező tárgyak folyamatos valóságként léteznek és mi azok összes időbeli létezésének egészét tartjuk a tárgyak egészének. Ez megegyezik a hagyományos nézettel, mely a velünkszületett belső értelmeinkből származik. Például, mikor valakivel beszélgetek, beszélgetőpartneromat teljes egységként kezelem, s nem csupán egy átmeneti lény egy részeként. Megfigyelhető, hogy a legtöbb esetben a Jelen és Tartós, valamint a Örök és Állandó nézetek összetartanak, bár elvétve találkozhatunk kivételes véleményekkel is.
Az idő természete a fizikai tudományokban
A klasszikus mechanika az un. "newtoni idő"-n alapszik. Az időt Newton korától "abszolut"-nak és minden megfigyelőnek egyenletesen "folyó"-nak tekintették egészen addig, amíg Einstein elképzelése újrafogalmazott az idővel és térrel kapcsolatos minden fizikai fogalmat.
Einstein speciális relativitáselméletnek alaptétele a minden megfigyelő számára állandó és véges fénysebesség volt. Kimutatta, hogy ez az alaptétel -a két esemény egyidejűségének egy elfogadható definiciójával együtt- megköveteli, hogy a megfigyelőhöz képest mozgásban lévő tárgyakkhoz tartozó távolságok megrövidüljenek, és időközök meghosszabbodjanak. Einstein munkájából következik, hogy ha az időt és téret elektromágneses módszerrel (mint két tükör között oda-vissza verődő fénnyel) mérjük, akkor a fénysebesség állandósága miatt a tér és idő egy bizonyos módon matematikailag összebonyolódik (un. Minkowski-tér), ami egy bizonyos 4-vektoros módon Lorentz transzformációt eredményez az összes más leszármaztatott fizikai mennyiséggel (mint energia, mozgásmennyiség, tömeg, erő, stb.).
Idő a klasszikus mechanikában
A klasszikus mechanikában Newtons "viszonylagos, látszólagos és közönséges idő" fogalma jól használható a órák szinkronizálására. Két, egymáshoz képest relatív mozgásban lévő megfigyelő által követett események a legtöbb ember tapasztalatának mindennapi jelenségét elég jól leíró matematikai fogalmat képez.
Idő a modern fizikában
A tizenkilencedik század végén a fizikusok az elektromossággal és mágnesességgel való munkájuk során az idő klasszikus értelméval megmagyarázhatatlan problémákba botlottak. Einstein e problémákat az órák, a maximum jelsebesség, az állandó és véges fénysebesség elméletén alapuló módszerével való szinkronizálásával oldotta meg. Ez elméletből közvetlenül következett, hogy az egymáshoz képest mozgásban lévő megfigyelők részére az idő múlása különböző mértékűnek tűnjön.
Téridő
A modern fizika a téridő tárgyak körülötti görbületét a tárgy térfogata és tömege jellemzőjének tekinti.
Történelmileg az időt és a teret egymással mindig közeli kapcsolatban tartották, s Einstein speciális- és általános relativitáselméletében e kettő az un. "téridő" fogalmát képezi. Ez elméletek szerint az idő fogalma a megfigyelő(k) térbeli viszonyítási pontjától függ. Az időtartamok emberi érzékelése az órákkal való műszeres mérésekhez hasonlóan a viszonylagos mozgásban lévő megfigyelők számára eltérő. Még az események időbeli sorrendje is megváltozhat, de a múltat és jövőt az előre és hátra vetülő fénykúp határozza meg, melyek soha nem változnak. A múlt tehát azon események halmaza, melyek a megfigyelő számára fényjeleket küldhetnek, míg a jövő eseményei azok, amelyek a megfigyelő küldhet fényjeleket. Minden más képezi a jelent képviseli, és ebben az eseményhalmazban az időbeli sorrend a különböző megfigyelők számára eltérő.
Időtágulás
Einstein egyszer azt mondta, hogy "'Az idő a természet módszere a mindennek egyszerre való történésének megakadályozására.'" Woody Allen szerint az idő lényegében nem más, mint amit az óra figyel. Az óraként akármilyen activitás, vagy változás -mint a nap mozgása is- szolgálhat. Einstein kimutatta, hogy a különböző sebességgel mozgó emberek az események időbeli hosszát és a köztük lévő időbeli távolságot, a tárgyak közötti fizikai távolsághoz hasonlóan eltérőnek mérik, bár a különbségek nagyon kicsik, hacsak a köztük lévő sebességkülönbség a fénysebesség közelébe esik. A legtöbb atom-részecske a laboratóriumi kisérletekben csak a pillanat törekedéig létezik és viszonlyagos nyugalomban, de egyesek, a fényhez közeli sebességgel mozgók (például a muon) mérhetően messzebbre jutnak és tovább tartanak mint azt elvárhatnánk. A speciális relativitáselméletnek megfelelően a nagysebességű részecske saját viszonyítási keretében átlagosan közepes élethossznak nevezett szabványos ideig létezik, s minthogy sebessége zéro, úgy haladási távolsága is zéro. A nyugalomban lévő viszonyítási kerethez viszonyítva ugyanakkor, az idő a részecske számára "lelassulni" látszik. A gyors részecskéhez viszonyítva a távolságok rövidülni tűnnek.
Mégha az időt newtoni értelemben negyedik kiterjedésként értelmezzük is, Einstein munkájából láthatjuk, hogy nagysebességű mozgások esetében az idő- és térbeli méretek eltorzulnak. Ő ezt így fejezte ki: "'Egy rendszer 'K' két 'A' és 'B' pontjában történő események egyidejűek, ha az AB távolság 'M' közepéről megfigyelve pontossan ugyanabban a pillanatban tűnnek fel. Az idő tehát 'K'-hez képest nyugalomban lévő, az eseményt egyidejűleg regisztráló hasonló órak jelzésének együttese.'". A Relativitás-ban Einstein megemlítette, hogy az egyidejüség maga is relatív, minthogy egy bizonyos viszonyítási keretben egyidejüként megfigyelt két esemény nem szükségszerűen tűnik egyidejűnek egy másik viszonyítási keretben lévő megfigyelő számára.
Az idő nyila
Megfigyelhetően, az időnek iránya van: A múlt, rögzítve és változtahatatlanul fekszik mögöttünk, míg a jövő előttünk van, s nem szükségszerűen rögzített. Ugyanakkor a fizika legtöbb törvénye un. " időtükrözés invariáns", ami azt jelenti, hogy minden ami az időben előremozdulva megtörténhet, ugyanúgy lehetséges az időben visszafelé mozogva. Másképp megvilágítva a fizika szemén keresztül nézve, a lehetőségek tekintetében, nincs különbség abban hogy mi történik mikor egy filmet nézünk, vagy azt visszafelé forgatjuk. Azonban időtapasztalásunk -legalábbis makroszkópikus szinten- nem "időtükrözés invariáns": Poharak gyakran leesnek és összetörnek, de még soha nem láttuk hogy a szilánkok összegyűlnének és a pohár vissza emelkedne az asztalra. Emlékezetünk van a múltról, de nem a jövőről. Érezzük, hogy a múltat nem változtathatjuk meg, de a jövőt befolyásolhatjuk. A kérdés az hogy miért van ez így? Természetes megfigyelésünkkel egyezik a világmindenség teljes entrópiája, melyet elméletileg a kozmológiai idő mutatójának tekinthetjük. Ez "nyíl" az ősrobbanástól irányul a jövő felé. Hasonlóan, a fénysugár is csak egyirányban halad az időben. Részecskefizikában ismert a CPT-szimmetriából és kvantummechanika méréseiből származó un. "gyenge időnyíl".
Az okozati megoldás
Az üveg törése problémájára metafizikai megoldást ajánl az a magyarázat, hogy az idő iránya az okozat aszimmetriájából származik. Eszerint, azért tudunk többet a múltról, mert a múlt részei az érzékelésünket képező hatások okozatai. Mi pontosan azért érezzük, hogy a múltat nem változtathatjuk meg, de a jövőt befolyásolhatjuk, mert ténylegesen úgy is van: A múltat nem változtathatjuk meg, de befolyásolhatjuk a jövőt. E megoldással sokan két nehézségre hívják fel a figyelmet. 'Először'is az ok és az okozat nem mindig azonosítható egyértelmüen. Az okozatiság időrendi sorrend meghatározására való alkalmazása könnyen kör-körösségre vezethet (mint azt a rendszerdinamika visszacsatolásai is mutatják). 'Másodsor'ban nem is annyira a következetesség hiánya, mint a történések magyarazhatósága a gond. Míg egy sikeres okozatiság elfogadható magyarázatot adhat bizonyos idő-aszimmetrikus jelenségre, mint pl. a cselekvés-érzékelés páros, addig más esetekben a magyarázat gyakran elégtelennek bizonyulhat.
A termodinamikai megoldás
A másik fő megoldás-család, a legelterjedtebb nézetet képviseli, mely az idő irányát a termodinamika természetéhez való rokonságban látja. A klasszikus termodinamika szerint míg az alapvető fizikai elméleteink tényllegesen időtükrözés invariáns, addig a termodinamika nem az. A termodinamika második törvénye szerint ugyanis a zárt rendszer nettó entrópiája (rendezetlensége) soha nem csökkenhet, s ezzel magyarázható, hogy az üveg gyakran eltörik, de soha nem áll megint össze (a szilánkok az üveg rendezetlenségének magasabb szintjét képviselik). Megjegyzendő, hogy a statisztikus mechanika területén a dolgok sokkal bonyolultabbá válnak. Egyrészről az üveg eltörése a fizikai törvények statisztikai feltételezésekkel kiegészítve pontosan magyarázható, másrészről viszont a statisztikus mechanika időtükrözés invariáns. A termodinamika második törvénye ebben a keretben az abszolut törvényt egyszerű kijelentéssé redukálja mondván: 'A zárt rendszer netto entrópiája nagy valószínűséggel növekszik'.
A törvények?
Tim Maudlin úgy látja, hogy kvantummechanika jelenség mellett téridő fizikánk (általános relativitáselméletnek) is ténylegesen " időtükrözés-aszimmetrikus". Tagadja az időtükrözés szimmetrikus -gyakran túl bonyolult- definíciókat és azzal érvel, hogy ezek e definiciók maguk felelősek az idő irányával kapcsolatos látszólagos problémákért... Mindenesetre, az -ha nem is nagyon széleskörben- köztudott, hogy a kvantummechanika bizonyos, a gyenge kölcsönhatással kapcsolatos folyamatai nem időtükrözés-szimmetrikusak. E szemlélet kritikusai rámutatnak, hogy a kvantummechanika időtükrözés-szimmetrikus jelenségei túl kisszámúak a makroszkópikus idő-szimmetria egységességének magyarázásához, valamint, hogy e szemlélet feltételezi, hogy a kvantummechanika, a fizikai folyamatok végső és helyes elmélete.
Időrészecske
Az "idő kvanta", krónon az időt nem folyamatosnak tartó elméletek részére javasolt oszthatatlan időrészecske. Caldirola 1980-ban előadott modelljében erre 2×10−23 másodpercet javasolt az idő legkisebb értére, amivel szerinte megválasztható az a kérdés, hogy egy szabadon eső részecske kibocsát sugárzást vagy sem. A jelenlegi fizikai elméletek szerint az idő mérésének határai vannak. A (tP)-vel jelölt Planck-idő e határt jelöli meg. Megjegyzendő, hogy mennyiség nem az idő részecske-természetére, hanem arra utal, hogy események ennél közelebbi állapotai számunkra megkülönböztethetetlenek. Planck-idő az az időtartam, amennyi egy fénysebességgel haladó fotonnak szükséges, hogy Planck-hossz hosszúságú utat megtegyen. Értéke ~5.4×10−44 másodperc.
Idő és az Ősrobbanás
Stephen Hawking azon a véleményen volt, hogy az idő az Ősrobbanással kezdődött, s az az előtti történések egy másik időkeret és más világ részei voltak, amivel többek között Mortimer J. Adler sem értett egyet. Hawking az Idő rövid története-ben azután sok más modern fizikussal egyetértésben pontosította véleményét mondván, ha idő nem az Ősrobbanással kezdődött és más időkeret is létezett korábban, arról semmit nem tudhatunk, és semmi korábbi esemény nem lehet hatással az Ősrobbanás utáni időkeretünkre.
Az Ősrobbanáson túli spekulációs fizika
Tudósok közeli egyetértésre jutottak az Ősrobbanást követő első 10-35 másodpercben történtekkel, de általánosan egyetértenek abban, hogy az egy Planck-idő előtti események egyszerű spekulációk maradnak. A Penrose-Hawking szingularitás-elméletek szerint a kozmikus idő kezdetén egy szingularitásnak kellet léteznie. Kritikusok kimutatták, hogy ez elméletek az általános relativitáselméletnek helyességére épülnek, s mivel az csupán a Planck-hőmérséklet eléréséig értelmezett, úgy a kvantumgravitáció helyes értelmezése elkerülheti e szingularitást.
Bizonyos elképzelések szerint lehetséges, hogy a világmindenségnek az elméletileg megfigyelhető határain túl is vannak részei. Ha tágulás valóság, akkor ez valószínű lehet, mert az exponenciális tágulás nagy régiókat nyomna megfigyelésünk horizonján túlra. Más elképzelések ellenőrizetlen feltételéseken alapulnak:
- A Hartle-Hawking határérték-állapot szerint a téridő egésze véges, az Ősrobbanás az idő határát képviseli a szingularitás szüksége nélkül
- A Brane-kozmológiai modellek szerint a tágulás a húrelmélet membránjaiban létrejövő mozgás eredménye. Az un. ekpyrotic (görög ~tűzből) modell, a húrelmélet egyik fajtája, melyben az Ősrobbanás a membránok ütközésének eredménye. A ciklikus modell szerint ekpyrotic modell periódikus.
- A kaotikus tágulás elmélete szerint a kvantum-gravitációs-habban az ősrobbanás helyenként és időnként történik, s mindegyik eredménye egy világmindenség-buborék, a saját bing-bangjából való kiterjeszkedéssel.
Ez utóbbi két elmélet az Ősrobbanást egy sokkal nagyobb és régibb univerzum (vagy univerzumok) részeként kezelik, nem valóságos kezdetként.
Az Ősrobbanás filozófiai és vallásos értelmezései
Az Ősrobbanás egy tudományos elmélet, s mint olyan, megfigyelésekkel való egyezése fogja megtartani, vagy elvetni. Viszont, minthogy ez elmélet a valóság eredetével foglalkozik, mindigis összebonyolódott a teológiai és filozófiai vonatkozásaival. Az 1920-30-as években csaknem minden kozmológus a világmindenséget öröknek tekintette, és jónéhányan panaszkodtak, hogy az Ősrobbanás vallásos elemeket hoz a fizikába. Ez ellenérzések egyik fő tüzelője az a tény volt, hogy az Ősrobbanás eredeti elgondolója, Georges Lemaître, egy Római Katolikus pap volt, így idővel kifejlődött az un. állandó állapot elmélet(1948), mely szerint a világmindenség tágulásával folyamatosan "teremtődik" új anyag, hogy az un. tökéletes kozmológiai elv sértetlen maradjon. (Ez elmélet kezdeti nagy támogatottságát a 20.század közepére a kozmikus mikóhullámú háttérsugárzás felfedezésével csaknem teljesen elvesztette.)
Keresztény- és zsidó nézet
Georges Lemaître mindig is hangoztatta, hogy az Ősrobbanás a fizikának egy tudományos elmélete, s nincsen semmi vallásos vonatkozása. Ugyanakkor írás és beszédmodora elkerülhetetlenül olajjal próbálta oltani a tüzet: Kifejezései, mint "tegnap nélküli nap" egyértelműen a Biblia teremtéstörténetére emlékeztette a gyanakvókat. George Gamow minden bűntudat nélkül "isteni teremtés görbék"-nek nevezte az Ősrobbanás állapotát leíró munkáit, s A világmindenség teremtése című könyvének egy példányát a Pápának is elküldte. A köznép túlnyomó többsége számára az Ősrobbanás elmélete mind mai napig csak aszerint tűnik elfogadhatónak, hogy az vallási meggyőződésükkel és filozófiai világnézetükkel milyen mértékben felel meg. Az Ősrobbanás-elmélet néhány értelmezése a tudomány határain túl megy, és megpróbálja a Ősrobbanás okát (ld. az Első Ok) is megmagyarázni. E nézeteket némely természeti filozófus 'modern teremtés mítosz'-oknak nevezte. Míg sokan az Ősrobbanás emlétet a Biblia teremtéstörténetével összeegyeztethetetlennek tartják, addig mások, mint pl. az Ó-Föld teremtést valló csillagász, Hugh Ross szerint az Ősrobbanás elmélete támogatja a ex nihilo (latin, ~semmiből) teremtés gondolatát. Számos keresztény és zsidó forrás fogadta el az Ősrobbanást mint a világmindenség eredetének egy lehetséges leírását, és értelmezésükben helyet hagytak a filozófiai első ok részére. XII.Pius Pápa az elmélet lelkes híve volt még mielőtt az tudományos értékelést kapott volna, s ennek következményeként a Római Katolikus Egyház élenjáró támogatója az ex nihilo teremtés gondolatának is. A rabbinikus zsidóság minden ágazata megosztja ezt a nézetet, s némely csoportok a kabalával is összeegyeztethetőnek tartja.
Iszlám nézet
Sok muszlim hite szerint a Allah több helyen is ír az Ősrobbanás elméletéről a Korán-ban [www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/6het/tori/koran1.html][3]:
"Nem látják talán a hitetlenek hogy a Mennyek és Föld egybeforrt volt mielőtt széthasítottuk volna? Mi vízből formáltunk minden élő lényt. Nem fognak ők hinni akkor?"
- Szura 21, Al-Anbiyaa, Ayath 30
"...Akkor az éghez fordult, mikor az még mindig üveg volt, és a földhöz, mondván: 'Jöjjetek a létezésbe, akarva, vagy akaratlanul!' és ők válaszoltak: 'Akarva jövünk.'"
- Szura 41, Ayath 11
"...És az egeket mi teremtettük kezeinkkel és mi okozzuk tágulását".'"
- Szura 51, Ayath 47
Taoista nézet
A konfucianizmus kínai filozófia alapját is képező tao alapgondolata az ellentétek egysége (ld. jin és jang). Némelyek úgy találják, hogy a Tao Te King első verse az Ősrobbanásról szól:
"Az a Névtelentől volt, hogy a Menny és a Föld kikelt. A neves csupán a saját fajtáját nevelő tízezer teremtménynek az anyja."
Egyéb vonatkozások
Időutazás
Az idő egyirányúsága régóta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Az időutazás a térben való mozgáshoz hasonlóan, az idő különböző pontjaiba való előre, vagy hátra való mozgásra utal. Sokszor ábrándozunk arról, hogy is történt egy múltbeli esemény, vagy hogy milyen lesz a jövő... A [[történelem| történész], a régész munkáját, vagy a jövőkutatást is egyfajta időutazásnak tekinthetjük, de általános értelemben az időutazás a tudományos fantázia irodalom egyik kedvenc témája, mely nem csupán egy gondolati kisérlet, vagy tudományos trendek meghatározása, hanem a cselekvőképesség múltba, vagy jövőbe való áthelyezése, esetleg az un. párhuzamos valóságok, vagy univerzumok közötti mozgás is. Az egy dolog hogy megfigyeljük, vagy kikövetkeztetjük bizonyos események lefolyását, és egy teljesen más ügy azon események (főleg a múlt eseményeinek) befolyása. A időben való mozgás jelenlegi fizikai értelmünk szerint elméletileg lehetetlen. A fő problémát a logika jelenti. A kauzalitás -ok>okozat lánc- megsértése, ellentmondásos helyzeteket teremthet, pl. ha visszamegyek és megölöm a nagypapámat kiskorában, akkor nem születek meg, és akkor nem tudok visszamenni..
Pszichologia
A mentális időmérték kutatói foglalkoznak olyan jelenségek okaival, hogy különböző embereknek miért tűnik egy adott időtartam eltérő hosszúságúnak. Magunk is tapasztalhattuk már, hogy néha repül az idő, azaz egy hosszú időszak gyorsan elmúlni tűnik, vagy éppenséggel az idő "szinte megáll". Megfigyelhettük, hogy e jelenségek érzelmi állapotunktól függenek: Ha az adott történést érdekesnek, izgalmasnak, vagy kellemesnek, kívánatosnak tartjuk, akkor az időt rendszerint felgyorsulni érezzük, ha ugyanazt unalmasnak, vagy kellemetlennek érezzük, számunkra az idő lelasul. Jean Piaget az idő ilyen jellegű érzékelését "megélt idő"-nek nevezte.
Másik érdekes megfigyelés a korral függ össze. Ha az időt a tapasztalatokal mérnénk, akkor megállapíthatnánk, hogy egy év az ötéves gyermek életének 20%-át képviseli, míg ugyanaz egy 50 éves életének csupán 2%-a, tehát az életkor növekedésével minden időszakasz a tapasztalatok összességének kisebb hányadát jelölik, s az idő öregkorban felgyorsul. A gyermek számára öt év életének kétszerese -mintegy örökkévalóságnak tűnik (..ő sokkal idősebb nálam, már elmúlt hat.!), míg 50 fölött minden pillanat számít, s öt év egy pillanat alatt elfut...
E természetes megfigyelések mellet meg kell említenünk a vegyszere által módosított tudatállapotot is. Némely un. pszichoaktív anyagok, mint pl. az entheogének, megdöbbentő mértékben befolyásolják időérzékelésünket. LSD, tudattágító gombák és peyote (lophophora williamsii ~ dóm alakú kaktusz) hatására az óra furcsa eszközzé válhat, az általa mutatott idő nem egyezik a megfigyelő érzékelésével: az idő lelassul, megáll, felgyorsul és visszafelé pörögni látszik, vagy az események elvesztik egymásutániságukat, s a sorrendek összekeverednek. A megfigyelő úgy érzi: "Hihetetlen hogy még csak 8 óra van, de mit is jelent a 8 óra?" Ahogy az időérzékelés korlátai leomlanak, az idő jelentősége is lecsökken. E szerek használói gyakran határtalan időtlenséget tapasztalnak, mintha egyfajta lelki végtelenségbe pillantanának be. Ez az időn-kívüliség élménye a tudattágítás-utazás varázsa (ld. Szelid motorosok c.filmet, és Jimi Hendrix). Gyengébb pszichedelikus szerek, mint pl. a marihuána is, kisebb mértékben folyásolják be időérzékelésünket.
A buddhista hagyományokban gyakorolt meditáció célja az elmének saját magáról való gondolkodása, mely az időtapasztalást megváltoztatja. Ezt a "mostba lépés"-nek , vagy egyszerűen csak "a pillanat"-nak nevezik.
Einstein relativitás-elméletének magyarázásakor gyakran megjegyezte: "...míg egy szép lány mellett való ülés egy órája csupán egy percnek, addig a forró tűzhely megérintése egy órának tűnik." Ez megfigyelés hasonló az un. kappa hatáshoz, minthogy mindkettő a rámutat arra, hogy két esemény között eltellő időtartamot különböző megfigyelők eltérőnek érzékelnek.
Kultúra
Az idő érzékelését a kultúra is befolyásolja. Benjamin Lee Whorf antropológus a hopi indiánok kultutárájának tanulmányozásakor feljegyezte, hogy "...a hopi nyelvben nincsen szó, nyelvtani szerkezet vagy kifejezés mely a mi 'idő' fogalmunkra, vagy a 'múlt'-ra, 'jelen'-re, vagy 'jövő'-re utalna... ". Pinker és Malotki később megcáfolták ezt.
Az idő használata
Ahogy modern világunkban életünket a végrehajtandó feladatok elvégzése- és problémák megoldása sorának tekintjük, az idő felgyorsulni látszik, és egyre fontosabbnak tűnik az idő felhasználásának pontos megértése. Az időbeosztás-kutatás egy fejlődő terület, mely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi-módon osztjuk be időnket (beleértve az otthon-, munkában, vagy bevásárlással, st. töltött időket). Az időbeosztásunk környzetünk, életmódunk függvénye és változik a technológiával: Televizió és Internet jelentősen megváltoztatta szokásainkat. Ugyanakkor bizonyos tevékenységekre fordított idő hosszú időn át viszonylagosan állandó: Például Amerikában a közlekedésben bekövetkező jelentős változások ellenére a munkábajárás ideje mostmár évtizedek óta csaknem teljesen állandó 20-30 perc között mozog: Az útrendszer javulásával az emberek munkahelyüktől távolabbra költöznek, vagy távolabb vállalnak munkát.
Az időszervezés a teendők és esmények optimális módon való elrendezése. E témának meglehetősen kiterjedt irodalma van. Stephen R. Covey Első dolgok először-ben a Sűrgős / Fontos táblát ajánlja teendőink csoportosítására: Szerinte a nem-sürgős és nem-fontos dolgokra nem szabad időt találnunk. A nagykövek és kavicsok példája szemléletes útmutatás a sorrend helyes megállapítására. A 'nagy kövekre', a fontos és sűrgős teendőkre koncentrálva, megbecsüljük azok elvégzéséhez szükséges időt és határidejüket, a 'kavicsok', a fontos, de nem sürgős teendőket (életünk sok teendője) azután ezek köré rendezve biztosíthatjuk, hogy időnket hatékonyan használjuk: a 'sűrgős, de nem fontos' teendőink a nap végére szorulnak, s anem sürgős és nem fontos' dolgok pedig -nem véletlenül- esetleg elmaradnak. Naptárak és naplók, újabban pedig elektrónikus megfelelőjük PDAk (~personal digital assistant) használatosak.
Többek között Arlie Russel Hochschild és Norbert Elias végzett jelentős kutatást az időbeosztás szociológiai vonatkozásairól.
Források
- elzártság
- világnézet
- --Fantázia Regény
- Szent Ágoston: Isten Városa
- Szent Ágoston: Vallomások magyarul
- Newton: Principia - SCHOLIUM.
- Leibnitz: "Én a teret valami viszonylatnak tartom, mint amilyen az idő."
- Leibnitz: Az abszolut ellenébe
- Leibniz-Clarke levelezés
- Heidegger az idő lényegéről
- Részletek a Koránból magyarul
- Korán eredtiben angol fordítással
- Tao Te King magyarul
- Immanuel Kant: A józan ész kritikája
- Martin Heidegger: Lét és idő
- Henri Bregson: Bevezetés a metafizikába
- Henri Bregson: Alkotó Evolució
- Antiphón: Az igazságról
- Heribert Illig: Kitalált középkor
- J.M.E. McTaggart: Az idő valótlansága
- Julian Barbour: Az idő vége
- MBT Biblia
- Károli Gáspár - Jób könyve (Jób 38)
- Károli Gáspár - Prédikátor könyve (Préd 3)
- Albert Einstein: Relativitás
- Stephen Hawking: Az idő rövid története
- George Gamow: A világmindenség teremtése
- Stephen R. Covey: Első dolgok először
- Stephen R. Covey: A nagyon sikeres emberek hét szokása