Manicheizmus

Manicheizmus
Mani próféta
Kialakult	3. század
Alapító	Mání
Szent iratok	Mání Evangéliuma
Korábban	Ujgur Kánság (762–847)
Követők száma	napjainkra kihalt
Főbb események:   250 körül – Mani fellépése   276 – Mani kivégzése   297 – követésének tilalma a Római Birodalomban   762 – államvallás az Ujgur Birodalomban

A manicheizmus terjedése 300-500 között

A manicheizmus (újperzsául: آیین مانی, átírva Āyin e Māni; kínaiul: 摩尼教; pinjin: Móní Jiào) iráni eredetű, az egyik legnagyobb gnosztikus, szinkretista, részletesen kidolgozott vallás volt, amely a 3. és a 7. század között virágzott, és ekkor a Föld egyik legelterjedtebb vallása, az iszlám elterjedése előtt a kereszténység legfőbb riválisa volt.

A manicheizmusban számos vallás eleme egyaránt jelen volt, alapvető tanításában és kozmológiájában azonban tipikus zarathusztrai dualista, amely leírja a jó (lelki vagy fény-) világ és a gonosz (sötét) világ közötti harcot. Mindez olyannak tűnik, mint a kereszténységben Isten és Sátán birodalmának harca, de a manicheizmusban a Jó és Gonosz alapjában véve azonos hatalommal bírt. A manicheusok az ember lelkét a Jóval, testét a Gonosszal azonosították. Az emberi történelemben zajló folyamat révén a fény fokozatosan eltávolodik az anyag világából, és visszatér abba a világba, ahonnan jött.

A manicheizmus mai napig tartó népszerűsége annak köszönhető, hogy a korabeli fő vallásokat: a zoroasztrizmust, a buddhizmust, a judaizmust és a kereszténységet megkísérelte egy vallási rendszerbe integrálni. Habár az alapító próféta, Máni írásainak többsége elveszett, számos fordítás és töredékes szöveg fennmaradt.

Története

A 3. századi Máni (az alapító próféta) Zarathusztra, Buddha, az ószövetségi zsidó próféták és Jézus utódjának tartotta magát, akiknek a vallását beteljesíteni volt hivatott. Máni, miután Indiában 1 évig prédikált, 242 körül visszatért Perzsiába, ahol a szászánida uralkodó pártfogását élvezte. A manicheizmus I. Bahrám király trónra lépéséig virágzott, aki Mánit börtönbe vetette, majd 276-ban kivégeztette. A manicheizmust ekkor már itt elnyomták, de nyugati és keleti irányban is gyors ütemű terjeszkedésnek indult. Már Máni életében rendkívül erős térítőtevékenységet végeztek hívei. Csakhamar az egész Római Birodalomban is voltak követői. Nagy számban voltak Észak-Afrikában, mintegy 9 évig hozzájuk tartozott Szt. Ágoston is.

lásd még: Szt. Ágoston manicheista évei

Ágoston ugyan szakított a manicheizmussal – és ádázan támadta azt – de sohasem tudta magát teljesen függetleníteni a radikális dualizmus eszméjétől. Más formákban ugyan – mint az eredendő bűn gondolata – de belecsepegtette a katolicizmusba a dualizmus ideáját.

A Római Birodalomban 297-től tiltott vallás lett. Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár ekkor mondta el alexandriai beszédét, amelyben az ellenséges perzsáktól származó „rút és visszataszító vallás”t üldözendőnek nyilvánította, majd később az ehhez hasonló rendeleteket a kereszténnyé lett római császárok 326, 372 és 381-383-ban adták ki.

312-ben, Miltiadész pápa idején Rómában már léteztek manicheus kolostorok. A manicheus közösségek a 4. században szinte az egész római és szászánida birodalomban és a szomszédos országokban is megjelentek. A római, majd később a bizánci állam is tűzzel-vassal irtotta a híveit. A kereszténység mindegyik irányzata is élesen szemben állt velük, mozgalmukat a legveszélyesebb eretnekségnek tartották.

Az egykori Római Birodalom területén teljesen eltűnt a 6. században, de tanaikat Európában több eretneknek nyilvánított szekta újította fel a középkorban. A történelem folyamán gyakran tévesen nevezték az eretnekségek és szekták képviselőit "manicheusok"nak, ha hasonló jellemzőket láttak a tanításukban. (→ paulikiánusok, bogumilok, katharok)

Keleten még nagyobb volt Mani tanának hatóköre. Hívei egyházi közösséget alkottak, melynek élén a babiloni püspök állt. Perzsiában az üldözött szekta rejtett életét élték; és amikor az iszlám uralomra jutott Perzsiában, a manichaeusok térítő célzattal fordították le könyveiket pehleviből szír és arab nyelvekre. Volt idő, mikor a kalifák részéről pártfogásban részesültek, de aztán ellenük fordultak.

Kínai manicheus templom, az egyetlen a világon, amely a mai napig fennmaradt (Fucsien)

A nesztoriánus keresztények és a buddhisták méltó riválisaként, a manicheus hittérítők végigjárták az egész selyemutat. 700 körül Kínába is eljutottak.

Az Ujgur Birodalom 762-ben államvallássá is tette. (A turfáni ásatásokból sok emlék került felszínre.) Amikor ez a birodalom a 840-es években romba dőlt, a manicheizmus elvesztette állami pártfogását. A kínaiak a 9. században üldözni kezdték a manicheusokat, akiket vegetáriánusoknak és ördögimádóknak neveztek. Mindazonáltal a manicheizmus továbbra is kitartott Kínában, főképp Fucsien tengerparti vidékén. Taoista szektaként és a későbbiekben elszórtan, titkos társaságok álcája mögött létezett tovább. Az időnkénti ellenállás dacára, a jelek szerint egészen a közelmúltig fennmaradt.

Keleten olyan tradíciók bizonyítják a manicheizmus befolyását, mint a taoizmus vagy a tibeti vallások.

Életvitelük, nézeteik

Mání szerint kezdetben két őselv létezett: a Fény és a Sötétség. A Fény Atyja vagy a Fény Birodalmának Istene több konkrét "nyúlvánnyal", emanációval rendelkezik: ezek az Ész, az Értelem, a Felfogóképesség, a Gondolat és a Megértés. Továbbá számtalan eón – isteni lény – veszi körül őt. A Fény Birodalmának tükörképe a Sötétség Birodalma. A Sötétség Atyját Sátánnak vagy Ahrimannak nevezi. Neki is vannak attribútumai, méghozzá a Fény Atyjának negatív megfelelői, mint a Sötét Ész, a Sötét Értelem stb.

Mání szerint a jó erői számtalan isteni hírnököt küldtek, hogy észre térítsék az emberiséget gyötrelmes szendergéséből, s ezáltal az emberekben rejlő Fény visszatérhessen őseredeti helyére. Az elődei (Zoroaszter, Buddha, Jézus) az igazságot hirdették, de a követőik az idők folyamán beszennyezték a tanításukat. Mání (a „Fény Apostola”) – aki a tökéletes, végső kinyilatkoztatást hirdette – azért jött, hogy helyreállítsa mindazt, ami megromlott. Az ember legfőbb feladata az, hogy válaszoljon a folyamatosan hozzá szóló isteni megnyilvánulásokra, a magasabb rendű Fényvilág hívó üzenetére.

Az üdvözülés két dologtól függ. Minden embernek fel kell ismernie helyzete igazi, valós természetét és meghatározott gyakorlatokat kell folytatnia. Tudatára kell ébredünk saját magunknak, aminek radikális önmegtartóztatással kellett egybekapcsolódnia.

Nincs isten, aki a bűnöket megbocsáthatná, vagy azoktól megváltást nyújthatna: éppen ellenkezőleg mindaddig, amíg a Fény egy része a sötétséggel keveredik, vagy annak fogságában van, addig maga a Fény Atyja szorul megváltásra – nem Isten váltja (vagy váltotta) meg az embert, hanem az ember váltja meg az isteni világot.

Az ember halála jó, hiszen annak a folyamatnak a tartozéka, amelynek során az emberi testbe zárt fény egy újabb részecskéje kiszabadul börtönéből. Ez a fényrészecske azután vagy – immár egy fokkal megtisztultabb állapotban – visszatér egy újabb testbe (reinkarnáció), vagy végleges megváltást nyerve a Fény birodalmába tér vissza. A megváltási folyamat addig tart, amíg minden emberi lélek el nem éri a tökéletesség fokát, és vissza nem tér a Fény birodalmába.

A manicheus "egyház" két csoportra tagolódott: a kiválasztottakra (igazak) és a hallgatókra. Nézetük alapján a kiválasztottak lelke haláluk után egyenesen a Paradicsomba jutott, míg a hallgatóké valamivel hosszabb utat kellett hogy megtegyen odáig. A manicheus etika legfontosabb feladatai a kiválasztottakra hárult.

A vallásos szertartások jól ismert formákban öltöttek alakot: imádság, böjt, heti bűnmegvallás. Imájukban leborultak a földre, és minden imában tizenkétszer felemelkedtek. Nappal a nap felé, éjszaka pedig a Hold felé fordultak. Ha a hold nem volt látható, akkor észak felé fordultak. Az égitestek nem az istentisztelet tárgyai voltak, csak „közvetítők”, a legfelsőbb istenség kisugárzásai. Ágoston írása szerint napi tíz imát végeztek el, az elsőt a Nagyság Atyjának szentelték, a következőket pedig a szellemi lényeknek és az angyaloknak, végül pedig a választottakért imádkoztak.

Hetente két napot böjtöltek. Vasárnap mindkét csoport böjtölt, hétfőn csak a választottak. Márciusban egy egész héten át böjtöltek, a Béma-ünnep előtt pedig 1 teljes havi böjt volt előírva.

Áldozataik – úgy tűnik – kezdetben nem voltak. Mání gondoskodott arról, hogy a liturgia szép és felemelő legyen, utódai azonban Mání személyét állították a kultusz középpontjába. A Béma-ünnep is az ő tiszteletére szolgált, amelyet Mání szenvedéstörténetének emlékére tartottak meg évenként.

Nem ettek húst, nem ittak bort, állatot nem öltek, a "választottak" pedig szüzességben éltek. Mání nekik megtiltotta, hogy bármit is szerezzenek, kivéve egy napi táplálékot és egy évre elegendő ruházatot (anyagi lemondás). Mindig úton kellett lenniük a világon igehirdetés és útmutatás végett (misszió). Életformájukat al-Birúni középkori tudós így jellemezte: a szegénység szeretete, a mohóság és a szenvedély megzabolálása, az evilág elutasítása és az iránta való közömbösség, a meg nem szűnő böjtölés és alamizsnálkodás, amennyire csak lehetséges.

A nép számára (hallgatók) előírt életszabályok már enyhébbek voltak, de nekik is javaik egytizedét kellett alamizsnaként odaadni, életük hetedrészében böjtölni, egyetlen asszonnyal megelégedniük, és a választottakat segíteniük, bajaikat enyhíteniük.

A főpapok Máni utódjának tartották magukat, nekik volt alárendelve tizenkét magister, hetvenkét püspök és sok presbiter, diakónus. Víz helyett olajjal kereszteltek. Az úrvacsoránál csak kenyeret használtak, bor nélkül.

A manicheus egyház felépítéséhez és jellegéhez van néhány fontos – manicheus és ellenfelektől lejegyzett – forrásunk, amelyek alapján viszonylag pontos képet rajzolhatunk a szervezet formáiról. Az ötfokozatú hierarchia jellemzését a kínai Kompendiumban találjuk. Itt az öt fokozatot plasztikus módon írja le a kínai szöveg megfogalmazója:

A kínai manicheus "Kompendium" 摩尼教文獻

• 12 mushe, „aki a Tant megkapta és az igazságot tanítja.” (középperzsa: (ham)mózsag). Ők Mání tanának gondos őrzői.
• A 72 sabosai, „aki a tanra vigyáz.” (középperzsa: iszpaszag). Ők a kultusz végrehajtói, akik felügyelik az egyházközség ügyeit.
• A 360 moxixide, „a Tan csarnokának vezetője.” (középperzsa: mahisztag). Ők egy-egy manicheus közösség vezetői, akik irányítják a közösséget, és segítik a „püspököket” (sabosai) a pasztorális feladatokban.
• Az aluohuanok, amelynek jelentése: minden becsületes és jó ember. Ők a „kiválasztottak” (középperzsa: árdáván).
• A noushayanok, melynek jelentése: minden tiszta és hívő hallgató. Ők a „hallgatók” (középperzsa: niyósagán).

A volt manicheus Ágoston hasonlóan jellemzi a hirarchiát.

A gyónás, mint kötelező intézmény korábban volt meg a manicheizmusban, mint a katolikus kereszténységben; az egyházi hierarchia egyes intézményei is hatást gyakoroltak a kereszténységre. A szerzetesi életforma kialakításában a manicheizmus tanítványa volt a keleti vallásoknak, de valószínűleg tanítója a kereszténységnek.

A keresztény szerzetességhez képest sokkal közelebb állt a korai théraváda buddhizmushoz vándorszerzetesi eszményéhez; mindkettő a radikális evilágtagadás jegyében alakította ki a szigorú életvitelt, s annak szervezeti formáit. Abban is hasonlók voltak egymáshoz, hogy a keresztény klérus–szerzetesség–laikus hívők hármasságával szemben az egyház maga volt a kiválasztottak (electi) és laikus hívők (auditores) gyülekezete, vagyis a manicheizmus úgy jelentkezett antistruktúra gyanánt, hogy az általa elvetett struktúra nem a valláson belül létezett, hanem az éppen adott világot igénylő környezet számított annak. Ez, ha lehetett, még a buddhizmusnál is radikálisabb világelutasító megváltásvallást tételezett. Az egyház kettős felépítésében, electi-re és auditores-re, a buddhizmus vagy a markionita egyház lebeghetett előtte példa gyanánt.

A Fény vallása nem a különböző (szászánida, bizánci, római stb.) társadalmakkal szemben alakított ki anti-struktúrát, hanem az evilág-igenlő életformával szemben, amelyet a hatalommal összefonódó vallások (kereszténység, iszlám, zurvánizmus) felvállaltak.

A hitvitázó irataik az egyistenhívő vallások ellen a későbbi valláskritikának is forrásául szolgáltak.

Közvetett vagy közvetlen módon nagy hatást gyakoroltak a középkori kereszténységben megjelenő dualista jellegű mozgalmakra: a bogumilok és a katharok nézeteire.

Szent Könyvek

Mání hét könyvet írt, amelyek tartalmazzák a vallás tanításait. Az üldözések miatt csak elszórtan töredékek és fordítások maradtak meg, a legtöbbet Egyiptomban és a közép-ázsiai Turkisztánban fedezték fel a 20. század során.

Manicheista könyv illusztrációja (Tarim-medence 8–9. század)

Eredetileg szír nyelven íródott művek

• A Mání Evangéliuma (görögül: Ευαγγελιον, és jó híreket jelent) Az első fejezettől szereplő idézetek arabul íródtak és szerzőjük al-Nadim volt, aki még abban az időben élt Bagdadban, amikor a manicheusok is ott éltek. Fihrist című könyvében, ami 938-ban íródott, minden művet leír, ami számára ismert volt.
• Az Élet Kincse
• Az értekezés (Pragmateia)
• Titkok
• Az Óriások Könyve : Az eredeti töredékeket Kumránban és a kínai Turfan régiójában fedezték fel. "Protomanicheus" írás.
• Episztolák: Szent Ágoston Mani "Fundamentális Leveléből" idéz latinul néhány antimanicheus munkájában.
• Zsoltárok és Imák: Felfedeztek egy kopt manicheus zsoltárt Egyiptomban az 1900-as évek elején. Charles Allberry adta ki a Chester Beatty-féle gyűjteménybeli és a Berlini Akadémiától származó manicheus kéziratokból.

Eredetileg középperzsául íródott művek

• Shabuhragan : Eredeti középperzsa szövegeket fedeztek fel Turfánnál, amelyek al-Birúni által írt arab nyelvű idézeteket tartalmaztak és Mani I. Sápúrnak ajánlotta.

Egyéb művek

• Arzsang (Arzhang) , a "Képes Könyv": Az iráni hagyomány szerint ez Mani szent könyveinek egyike volt, amelyek emlékezetessé váltak a későbbi perzsa történelemben. Aržangnak is hívják, amely szó pártus nyelven Bölcsességet jelent. Gyönyörű festéssel is díszítették. Ezért az irániak a Festő címet adták neki, a kopt fordításban pedig a Kephalaia nevet adták neki, mely Beszélgetéseket jelent.
• Az Ő teste eredetéről: ez a címe egy Mani-kódexnek, mely egy, eredetileg arámi nyelven írt könyv görög fordítása. Ez a mű Mani előéletéről szól.

A Manicheus Egyház által fennmaradt nem manicheista művek

Az Enoch könyve bibliográfiájának néhány része és egy kevés irodalom, amely Tamás apostolra vonatkozik, aki a hagyomány szerint Indiába ment, de még Szíriában is tisztelték. Ilyenek Tamás cselekedeteinek néhány része és Tamás zsoltárai.

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz Manicheizmus témájú médiaállományokat.

• ↑ Máni és a fény vallása: Simon Róbert, Simonné Pesthy Mónika (szerk.): Máni és a fény vallása - A manicheizmus forrásai, Corvina, Budapest, 2011.
• Richard Smoley: Tiltott hit, 2006, ISBN 9789634261018
• Hahn István: Istenek és népek
• ↑ Johannes van Oort Augustine and Manichaean Christianity: : Selected Papers from the First South African Conference on Augustine of Hippo, University of Pretoria, 24–26 April 2012 BRILL, 01.08.2013 ISBN 9789004255067 p. 74-75
• Krawczuk, Aleksander. Nagy Konstantin. Gondolat Kiadó (1981). ISBN 963-281-026-0 , 54–55. old.
• ↑ Kühár Flóris: Egyetemes vallástörténet, Szent István Társulat, Bp., 1936.

Fordítás

• Szent Könyvek: Ez a szócikk részben vagy egészben a Manicheism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.