„Jean-Paul Belmondo” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a 2021-ben elhunyt személyek kategória eltávolítva (a HotCattel)
Címke: Visszaállítva
Címke: Kézi visszaállítás
232. sor: 232. sor:
{{DEFAULTSORT:Belmondo Jeanpaul}}
{{DEFAULTSORT:Belmondo Jeanpaul}}
[[Kategória:1933-ban született személyek]]
[[Kategória:1933-ban született személyek]]
[[Kategória:2021-ben elhunyt személyek]]
[[Kategória:Francia színészek]]
[[Kategória:Francia színészek]]
[[Kategória:Francia filmproducerek]]
[[Kategória:Francia filmproducerek]]

A lap 2021. szeptember 6., 22:13-kori változata

A „Belmondo” szócikk ide irányít át. Hasonló címmel lásd még: Belmondo (egyértelműsítő lap).
Jean-Paul Belmondo
Jean-Paul Belmondo 2013-ban
Jean-Paul Belmondo 2013-ban
Életrajzi adatok
Született1933. április 9.
Neuilly-sur-Seine
Elhunyt2021. szeptember 6. (88 évesen)[1][2][3][4]
Párizs
SírhelyMontparnasse-i temető
HázastársaElodie Constantin (1953–1965)
Natty Belmondo (2002–2008)
Élettárs
Gyermekei
  • Paul Belmondo
  • Stella Belmondo
  • Patricia Belmondo
  • Florence Belmondo
Pályafutása
Iskolái
  • École alsacienne
  • CNSAD
  • Lycée Louis-le-Grand
Aktív évek1954–2015
További díjak
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka (2006. július 14.)[5]
  • Tiszteletbeli Pálma (2011-es cannes-i fesztivál, 2011)[6]
  • a francia Becsületrend főtisztje (2019. július 13.)[7]
  • César-díj a legjobb színésznek (Egy elkényeztetett gyermek utazásai, 1989, Philippe Noiret, César-díjak 1989, Richard Bohringer)[8]
  • a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének főtisztje (2017. május 2.)[9]
  • Knight of the Order of Leopold (2012. június 19.)[10]
  • Arany Oroszlán díj (Tan Tun, Paulo Mendes da Rocha, Maguy Marin, Declan Donnellan, Jerzy Skolimowski, 2016, 73rd Venice International Film Festival, El Anatsui, Anne Teresa De Keersmaeker, Christoph Marthaler, Bertrand Tavernier, Jórgosz Apérjisz)[11]
  • Prix Citron, Orange et Bourgeon (1972)
  • Prix du Brigadier (Claude Winter, 1987, Kean, Laurent Terzieff)[12]
  • A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének parancsnoka (1994. május 14.)[13]
  • a francia Becsületrend parancsnoka (2007. április 6.)[14]
  • a francia Becsületrend tisztje (1991. május 6.)
  • a francia Becsületrend lovagja (1980)
Jean-Paul Belmondo aláírása
Jean-Paul Belmondo aláírása
Jean-Paul Belmondo IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Paul Belmondo témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jean-Paul Belmondo (Neuilly-sur-Seine, 1933. április 9. – Párizs, 2021. szeptember 6.) francia színész, producer. Közismert beceneve: Bébel. Az 1950-es évek óta filmezett. Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjével egy csapásra ismert színész lett. Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is. Az 1980-as években jelentős sikereket aratott színpadi színészként is.

Élete

A gyermekkor világa

Belmondo édesapja, Paul Belmondo szobrászművész volt, édesanyja, Madeleine Reinaud-Richard festő. Apai ágról a család olasz származású. Apja Algírban született még, az ő családja szicíliai-piemonti keveredésű família volt. Főleg az apának köszönhetően Jean-Paul és bátyja, Alain nagy érdeklődést mutattak a művészetek iránt, miközben úgy tanultak illemet és fegyelmet, hogy megőrizték vidámságukat és gyermeki önállóságukat is. A család évekig vidéken élt. A mindössze hatéves Jean-Paul eleinte bohóc szeretett volna lenni. Noha éles eszű gyerek volt, nem szeretett tanulni, sokkal inkább verekedni. A sportok közül különösen a labdarúgás és az ökölvívás érdekelte. Egy sportklub tagjaként aktívan foglalkozni kezdett az ökölvívással. A legenda ellenére orrát nem egy mérkőzésen, hanem egy iskolai bunyó során törték be. 17 évesen a Comédie-Française egyik előadásán látta A púpost. Ez olyan nagy hatással volt rá, hogy elhatározta, színész lesz.

Színitanulmányok

Mivel reménytelennek látszott, hogy Jean-Paul eljusson az érettségiig, abbahagyta az iskolát, és rövid munkaviszony után sikerült bekerülnie Raymond Girard színitanfolyamára. Első találkozása a közönséggel egy kórházban volt: beteg gyereknézők előtt a királyfit játszotta a Csipkerózsikában. 1950. december 26-án volt az utolsó mérkőzése bokszolóként: a vereség után végleg felhagyott az ökölvívással, bár rajongása e sportág iránt tartós maradt. Girard tanfolyamán Belmondo felismerte, hogy a komikus, vígjátéki szerepek sokkal közelebb állnak hozzá, mint a drámai karakterek. A Színművészeti Főiskolán a francia színjátszás későbbi nagyjaival járt együtt: Jean-Pierre Marielle, Annie Girardot, Françoise Fabian, Bruno Cremer és Jean Rochefort is akkoriban tanulták a szakmát.

Tanára, Georges Leroy kitartóan hitt Belmondo tehetségében, noha a tanítvány első nyilvános fellépései nem arattak egyöntetű sikert. Sajnos Jean-Paul rövidesen átkerült Pierre Dux-hoz, akivel nem értették meg egymást. A fiatal színészpalánta ezért a főiskolán kívül próbált újabb tapasztalatokra szert tenni. 1954-ben egy rövidfilmben játszotta élete első filmszerepét: a 25 perces Molière című munka a klasszikus szerző híres darabjainak főiskolások által előadott részleteiből állt. Ugyanebben az évben színpadi lehetőségeket kapott, s barátságot kötött Michel Galabruvel. 1956-ban befejezte a főiskolát, s színpadi színészként kezdett ténykedni.

Az első filmszerepek

Henri Aisner Vasárnapi haverok (1956) című alkotásában kapta újabb filmszerepét, de a mű megkésve került a közönség elé, különösebb visszhang nélkül. A Gyalog, lovon, kocsin (1957) siker volt ugyan, a színész parányi szereplésére viszont senki nem figyelt fel. Marc Allégret Légy szép és tartsd a szád! (1958) című alkotása ma már leginkább arról nevezetes, hogy ez volt Belmondo és Alain Delon első közös filmje: természetesen itt még csak mellékszereplők voltak. Marcel Carné Csalók (1958) című munkája szintén nem hozta meg a várt népszerűséget Belmondo számára. Ennek egyik oka az lehetett, hogy Carné az utolsó pillanatban meggondolta magát, és Laurent Terzieff-nek adta a Jean-Paulnak szánt főszerepet, Belmondónak pedig be kellett érnie egy jóval kisebb szereppel. A fiatal színész ekkoriban találkozott Jean-Luc Godard-ral, ám kezdetben nem találta őt különösebben rokonszenvesnek. Végül hajlandó volt egy kis szerepet eljátszani a rendező Charlotte és az ő pasija című rövidfilmjében, melyet Belmondo katonai szolgálata miatt aztán maga Godard utószinkronizált. Jean-Paul két, ma már filmtörténeti értékű alkotás kapcsán is a legesélyesebb főszereplők között volt, de aztán sem Louis Malle Felvonó a vérpadra (1958), sem Henri-Georges Clouzot Az igazság (1960) című filmjei nem vele készültek el. A magyar Radványi Géza se hozott neki szerencsét: az Egy angyal a Földön (1959) című filmben az akkor már népszerű Romy Schneider volt Jean-Paul partnernője, a szerep is jelentős volt, ám a mű sem a kritikusoknak, sem a közönségnek nem tetszett.

Aztán megtörtént a fordulat: a megbetegedett Jean-Claude Brialy helyére kellett beugrania Claude Chabrol Kettős küldetésben (1959) című filmjébe. A szerep hozzá illő volt, a forgatókönyv pedig éppúgy tetszett neki, mint Chabrol munkastílusa. A rendező ugyanis úgy gondolta, a kiválasztott színészek annyira magukban hordozzák a megformálandó szerep legfőbb vonásait, hogy nem kell különösebben rendezgetni, instruálni őket, hanem minimális próba után máris kezdődhet a felvétel. A színészek a dialógusok megalkotásában is nagy szabadságot kaptak.

Kifulladásig

A francia új hullám, a nouvelle vague alapfilmjének tartott Kifulladásig (1960) François Truffaut ötlete alapján készült, Jean-Luc Godard rendezésében. Ma már nehezen elképzelhető körülmények között forgattak: 400 000 frank volt a költségvetés, stúdiók helyett az utcán filmeztek, sokszor azt sem tudták, mit csinálnak másnap. Valójában Godard módszere nagy példaképéhez, Alfred Hitchcockéhoz hasonlított: szó sem volt káoszról, maga a film már előre készen volt a rendező fejében, a forgatás csupán a kikerülhetetlen technikai megvalósítást jelentette. A külső helyszínek miatt Godard sem tudta előre, hogyan tudja majd felhasználni a beállításokban a környezeti elemeket, a természetes fényviszonyokat stb. A rendező igyekezett a legspontánabb körülményeket teremteni, ezért például nem zárták le a forgatási helyszíneket, s olykor maguk a színészek se tudták, hol van a kamera. A két főszereplő (Belmondo partnernője Jean Seberg volt) nagy önállóságot kapott a figurák megformálásában, a párbeszédeket is beleértve. Godard nem azt kívánta, hogy játsszák, hanem azt, hogy éljék a szerepüket. Belmondo nagyon szerette a filmet, és saját szerepét rokonnak érezte azzal a figurával, amelyet egyik példaképe, James Dean formált meg a Ok nélkül lázadó (1955) című drámában. Godard alkotása a kritikusok körében óriási sikert aratott: dicsérték frissességét, formanyelvi eszközeit, színészeit. A közönség nem tódult ugyan a mozikba (legalábbis eleinte), de akik megnézték a művet, el voltak ragadtatva, s a korábban alig ismert Belmondo rövid idő alatt egy nemzedék bálványozott példaképe és sztárja lett.

Az 1960-as évek

Következő néhány munkája nem lendített számottevően a pályáján, noha ekkor forgatta Jeanne Moreau partnereként a Moderato cantabile (1960) című filmet is. A Marguerite Duras művéből készült dráma férfi főszerepe azonban nem igazán illett Jean-Paul egyéniségéhez, a rendezővel, Peter Brookkal sem volt harmonikus az együttműködés. Fokozta a problémákat, hogy a forgatás idején a színész karambolozott, s utasa, Moreau tízéves fia komolyan megsérült. Művészi szempontból figyelemre méltó volt Belmondo olaszországi kitérője. Elsőként mindjárt Sophia Loren partnere lehetett az Egy asszony meg a lánya (1960) című drámában. A rendező, Vittorio De Sica nagy hatást tett Belmondóra, igaz, inkább az egyéniségét díjazta, s csak utána a művészi kvalitásait. Loren után Gina Lollobrigida oldalán játszott az Őrült tenger című kevésbé sikerült filmben, aztán Alberto Lattuada (Egy novícia levelei), majd Mauro Bolognini irányításával forgatott: Az utcalányban Claudia Cardinale volt a női főszereplő. A film nem lett különösebb siker, viszont egyike Belmondo kedvenc munkáinak.

Jean-Paul Belmondo (1962)

Franciaországba visszatérve egy újabb Godard-műben kapott szerepet, de Az asszony az asszony (1961) inkább a női főszereplő, Anna Karina karrierje szempontjából jelentős darab. Drámai alakítást nyújtott Jean-Pierre Melville Léon Morin, a pap (1961) című alkotásában. A filmnek nem volt különösebb visszhangja, mivel a kritika és a közönség nem tudta elfogadni Jean-Pault reverendában, a korábbiaktól eltérő szerepkörben. Nagy sikernek bizonyult viszont a Cartouche (1962) című kosztümös kalandfilm, melyben Belmondo partnere ismét Claudia Cardinale volt. A sikeren felbuzdulva a következő években még két kalandfilmet forgatott ugyancsak Philippe De Broca rendezésében: Riói kaland (1964), Egy kínai viszontagságai Kínában (1965). Ezek mellett persze az igényesebb feladatokat sem kerülte: Henri Verneuil Majom a télben (1962) című alkotásában Jean Gabinnel játszott, Melville-lel pedig újabb két filmet készített: A besúgó (1962); A legidősebb Ferchaux (1963). Utóbbi opusz érdekessége, hogy Belmondo bokszol benne.

1963-ban Belmondo életében két fontos esemény történt. Áprilisban egy közúti baleset szemtanújaként a színészt hatóság elleni erőszakkal vádolták, és pénzbüntetésre ítélték, noha kiderült, hogy az ominózus ütést kapta, és nem adta. Az eset nagy port kavart Franciaországban. Novemberben Belmondót megválasztották a Francia Színészek Szakszervezete (SFA) elnökének: három évig viselte a tisztséget. 1964-ben Jean-Paul újra együtt játszott Jean Seberggel, és az Aranycsempész című film nagy kasszasikernek bizonyult. Henri Verneuil drámája, a Két nap az élet Robert Merle regényéből készült, s Belmondo mellett a francia színjátszás számos nagyágyúját vonultatta fel. A deheroizáló alkotást hárommillió francia nézte meg. 1965-ben Godard Bolond Pierrot című filmje újfent jelentős szakmai és közönségsikernek bizonyult. A rendező „az utolsó romantikus szerelmespár históriája”-ként aposztrofálta a művet – női főszereplő: Anna Karina –, s nem titkolta, hogy Belmondo népszerűsége tette lehetővé az opusz megszületését.

A Glasgow és London között közlekedő postavonat kirablása ihlette A nagy zsákmány (1969) című filmet, melyben Belmondo mellett Bourvil, David Niven és Eli Wallach játszották a főszerepeket. Érdekes művészi feladat volt Francois Truffaut A Mississippi szirénje (1969) című művének férfi főszerepe, egy ültetvényes, aki egy szépséges nő áldozatául esik. A nőt Catherine Deneuve alakította. (A sztorit néhány éve Hollywoodban újra megfilmesítették, Angelina Jolie és Antonio Banderas főszereplésével, Eredendő bűn címmel.) A közönség megint kedvezőtlenül fogadta, hogy kedvencét nem a tőle leginkább elvárt szerepkörben láthatta. Valamivel jobb volt a visszhangja az Egy férfi, aki tetszik nekem (1969) című Claude Lelouch-vígjátéknak. A filmet az Egyesült Államokban forgatták, Jean-Paul partnere régi barátja, Annie Girardot volt.

Az 1970-es évek

Az új évtized Belmondo számára három bombasikerrel kezdődött. Elsőként Alain Delon partnereként szerepelt Jacques Deray ma már klasszikus gengsztertörténetében, a Borsalinóban (1970). A film minden idők egyik legnagyobb francia kasszasikerének bizonyult, ám a két sztárt hosszú időre eltávolította egymástól. Belmondo kifogásolta, hogy előzetes megállapodásukkal ellentétben Delon neve kétszer is szerepel a plakátokon (mint producer és színész). A pereskedés végül Belmondo győzelmével ért véget, de nem tett jót a két színész barátságának. Hogy Jean-Paulnak mekkora szerepe volt a sikerben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nélküle készült folytatás már nem keltett különösebb figyelmet. A Romániában forgatott Egy válás meglepetései (1971) leginkább azért jelentős állomás Belmondo életében, mert ekkor ismerkedett meg egyik élettársával, az olasz Laura Antonelli színésznővel. Óriási sikernek bizonyult Henri Verneuil-jel forgatott két filmje: A betörésben (1971) a Hollywoodban világhírűvé vált egyiptomi Omar Sharif volt a partnere, s a két színész szép emlékeket őriz a közös munkáról. A Félelem a város felett (1975) a sorozatgyilkosos filmek egyik előfutárának tekinthető. Belmondo először itt játszott zsarut, és hajmeresztő mutatványokat produkált a párizsi háztetőkön, továbbá egy mozgó metrószerelvény tetején. A két film hatását nagyban fokozta Ennio Morricone emlékezetes kísérőzenéje.

A Verneuil-filmek közötti időszakban Jean-Paul produceri minőségben is közreműködött Alain Resnais Stavisky (1974) című alkotásának elkészítésében. A történet egy hírhedt szélhámosról szól, a forgatókönyvet a világhírű Jorge Semprún írta. A nagy nevek ellenére a film nem lett igazán sikeres. Jean-Paul azonban büszke arra, hogy támogathatta Resnais-t, és sem produceri, sem filmsztári minőségben nem diktált neki, hanem teljes alkotói szabadságot biztosított számára. Ha Resnais nem is, de Philippe De Broca ismét szerencsét hozott a színésznek: A javíthatatlan (1975) elnyerte a közönség tetszését. Néhány kevésbé jelentős film után Belmondo megint megtalálta az ideális alkotótársat maga mellé Georges Lautner személyében. Négy filmjük mindegyike kasszasikernek bizonyult. (Ötödik közös filmjük, az 1992-es Idegen a házban már kevesebb figyelmet keltett.) A legelső, a bohózati fordulatokat és bűnügyi izgalmakat egyesítő Zsaru vagy csirkefogó? a '70-es évek lezárását jelentette Belmondo pályáján.

Az 1980-as évek

Belmondo 1988-ban

A Szabadlábon Velencében (1980) ugyanazon sikerrecept alapján készült, mint a Zsaru vagy csirkefogó?: a látványos jeleneteket és a szinte már burleszknek mondható epizódokat variáló film egyben Velence szépségét is be kívánta mutatni a nézőknek. A Zsaru vagy csirkefogó? filmben Belmondo számos barátot szerzett kollégái közül. Köztük volt Charles Gérard, akivel később csúnyán összeveszett. Claude Brosset-tel, filmbéli ellenfelével viszont mindvégig barátok maradtak egészen Brosset 2007-ben bekövetkezett haláláig.

Magyarországon is kultuszfilmnek bizonyult A profi (1981), amelyet csak Franciaországban több mint ötmillióan láttak. Ennek a filmnek a Garas Dezsővel készült magyar nyelvű szinkronja örvend nagy népszerűségnek idehaza, s noha azóta már készült egy másik szinkron Gáti Oszkárral, a rajongói vélemények inkább az első verziót tartják a filmhez méltó, színvonalas magyarításnak. Noha A profiban, a Belmondo által alakított főhős meghal a történet végén, még ez a szokatlan befejezés sem ártott az opusz népszerűségének. A Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984) ismét a vígjátékhoz való visszatérést jelentette. Jean-Paul partnere a francia film új csillaga, a fiatal Sophie Marceau volt. Két Lautner-film között elkészült az Ászok ásza (1982), melynek sikere rosszindulatú sajtótámadásokat eredményezett: számos kritikus petíciót tett közzé a film ellen, kifogásolván, hogy ez a „felszínes alkotás” elhalászta a nézőket Jacques Demy ugyanakkor bemutatott, s az ítészek szerint értékesebb munkája elől! Belmondo méltatlankodva tiltakozott a kisstílű támadások ellen. Azért persze ekkor sem csak támadások érték a sztárt: a francia állam Becsületrenddel tüntette ki, melyhez a régi barát, Alain Delon is nyilvánosan gratulált. Ez a gesztus az első lépés volt régi barátságuk felelevenítéséhez.

Jacques Deray, a Borsalino alkotója Jean-Paul egyik kedvenc rendezője volt: 1983-ban A kívülálló, 1987-ben pedig A magányos zsaru című krimiket készítették együtt. Az előbbiben Belmondo még egy melegbárban is látogatást tesz: szokatlan fordulat volt ez, hiszen bűnügyi filmek nyomozói többnyire sztriptízbárokban szoktak megfordulni. A magányos zsaru nem lett igazán sikeres, ráadásul a címet az utolsó pillanatban meg kellett változtatni. Eredetileg ugyanis Kobra lett volna a cím, de épp akkoriban jelent meg a mozikban Sylvester Stallone azonos című akciófilmje. A Deray-krimik között Jean-Paul elkészítette a Montreáli bankrablás (1985) című filmet, ám Alexandre Arcady rendezése balszerencsét hozott neki. Jean-Paul ugyanis a forgatáson ezúttal olyan jellegű balesetet szenvedett, amely miatt kénytelen volt felhagyni azzal a bevett szokásával, hogy személyesen hajtsa végre filmjei kaszkadőrmutatványait. Mindezen felül a mű ráadásul megbukott a mozikban.

Az Arcady- és a második Deray-film kudarca is szerepet játszott abban, hogy Belmondo hosszú szünet után visszatért a színpadra. Dumas Kean, a színész című darabjában lépett fel – óriási sikerrel. A közönség tódult az előadásokra, melyet hosszadalmas próbák előztek meg. A rendező egy kolléga volt: Robert Hossein, aki A profiban a kegyetlen és álnok Rosen felügyelőt, Belmondo ellenfelét játszotta. Hossein és Belmondo a valóéletben a mai napig jóbarátok. A színdarab tévéverzióját az 1990-es évek elején a Magyar Televízió is bemutatta. Ezzel párhuzamosan filmszínészi képességeit is végre elismerték: Claude Lelouch Egy elkényeztetett gyermek utazása (1988) című melodrámájában nyújtott alakításáért végre elnyerte a francia filmszakma legrangosabb elismerését, a César-díjat, amit azonban nem vett át.[15]

Az 1990-es évektől haláláig

Belmondo népszerűsége élete végéig töretlen maradt, noha kora miatt az utolsó években már egyre kevesebb szerepet vállalt mind a színpadon, mind a filmvásznon. Elsősorban a családjának igyekezett szentelni magát, különösen azután, hogy idősebb lánya, Patricia 1994-ben tragikus körülmények között tűzhalált szenvedett. Filmen és színpadon egyaránt sikerrel játszotta Jean Valjean szerepét Victor Hugo A nyomorultak című művének adaptációiban. 1998-ban ismét Alain Delonnal forgatott. Újabb közös filmjük, a Két apának mennyi a fele? nem tűnik annyira maradandónak, mint a Borsalino, de a közönség örömmel nézte meg őket az új csillag, Vanessa Paradis társaságában. Belmondo 2001-ben állt utoljára kamerák elé: majdnem 4 évtizedes filmje, A legidősebb Ferchaux (1963) remake-jében, Az utolsó kalandorban vállalt szerepet. Ugyanezen év augusztus 8-án, Korzikán szélütés érte, melynek következményeként arcának jobb oldala lebénult. Egy párizsi kórházba szállították, s csak több nap után hagyhatta el az intenzív osztályt. 2006-ban újabb súlyos baleset érte: megcsúszott a fürdőszobában, és combnyaktörést szenvedett. A kórházban még tüdőgyulladást is kapott, állapota heteken át válságos volt. Majd visszatért a filmvászonra Vittorio De Sica Umberto D. – A sorompók lezárulnak című neorealista filmremekének remake-jében (Egy ember és kutyája). A produkciót barátja, a főleg színészként ismert Francis Huster rendezte.

Barátja, Brosset ekkoriban hunyt el, de időközben rendezte viszonyát Charles Gérard-ral, akivel azóta újból jóbarátok voltak.

Az évtizedeken át akcióhősként ismert Belmondo hosszú ideje visszautasított minden, akciófilmre szóló újabb ajánlatot, a De Sica-film főszereplőjében azonban magára ismert, ezért vállalta a felkérést. Újra kedvet kapva a filmezéshez, 2013-ban már a Fegyveres banditák című akciófilmet forgatta. A film rendezője a sok közös filmmel ismert Claude Lelouch. 2016-ban Belmondo sokadszor tette tiszteletét a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol átvehette az Arany Oroszlán-életműdíjat.

Magánélete

Noha Belmondónak számos nőügye volt, magánélete mentes volt az olyan zajos botrányoktól, melyek barátja, Delon szerelmi életét kísérték. Jean-Paul húszévesen, 1953. december 4-én házasodott. Feleségétől (Elodie Constantin) három gyermeke született: Patricia, Florence és az autóversenyzővé lett Paul. A házaspár 1965-ben elvált. Belmondo ekkor került össze Ursula Andress-szel, akit az Egy kínai viszontagságai Kínában forgatásán ismert meg. Őt 1971-ben az olasz Laura Antonellivel váltotta fel, aki az Egy válás meglepetéseiben volt a partnernője. 2002. december 29-én feleségül vette a nála évtizedekkel fiatalabb Nattyt (Nathalie Tardivel), akivel már 1989 óta ismerték egymást. 2003. augusztus 13-án lányuk született, akinek a Stella nevet adták.

Filmjei

Magyarországon forgalmazott/vetített filmjei (*)

Díjak és jelölések

Art Film Festival

  • 2001 Életműdíj (Actor’s Mission Award)

BAFTA-díj

  • 1963 jelölés Léon Morin, a pap, legjobb külföldi színész
  • 1967 jelölés Bolond Pierrot, legjobb külföldi színész

César-díj

Televíziós megjelenések

1964. november 15. vasárnap 20:10-21:45 Légy szép és tartsd a szád! (1. szinkron) című filmje film volt a legelső, amit a Magyar Televízió bemutatott.[16]

1992. december 5. szombat MTV-2 20:55-21:30 között mutatta be Világsztárok-Belmondo című portréfilmet.Itt Vinkó József volt a szerkesztő riporter. Ez a magyar készítésű műsor volt az első portéfilm, ami a Magyar Televízióban bemutatásra került a szinészről. Ekkor éppen Belmondo sorozat volt a televízióban, A Montreáli Bankrablás című filmet követte az előbb említett portré.

1997. szeptember 25-én csütörtök az MTV-1 Friderikusz-Show című műsorában megjelentek a francia filmgyártás 70-80 éveinek ikonikus alakjai: Jean-Paul Belmondo és Alain Delon először, együtt egy magyar készítésű televíziós műsorban. Időtartama: 28:40. A műsort egyszer megismételték a legjobb Friderikusz-Show-kból készített ismétlő válogatásban.[17]

Könyvek magyarul

  • Philippe Durant: Belmondo; ford. Ásin Márta, Kostyál Ferenc, Sóvágó Katalin; Szabad Tér, Bp., 1990
  • Gilles Durieux: Belmondo; ford. Eszes Fruzsina; Kelly, Bp., 2010

Jegyzetek

  1. ↑ Jean-Paul Belmondo est mort (francia nyelven). Societe Editrice Du Monde, 2021. szeptember 6.
  2. ↑ https://www.lefigaro.fr/cinema/jean-paul-belmondo-le-magnifique-est-mort-20210906
  3. ↑ Fichier des personnes décédées. (Hozzáférés: 2021. október 15.)
  4. ↑ Who's Who in France (francia nyelven)
  5. ↑ https://www.culture.gouv.fr/Nous-connaitre/Organisation/Conseil-de-l-Ordre-des-Arts-et-des-Lettres/Arretes-de-Nominations-dans-l-ordre-des-Arts-et-des-Lettres/Nomination-ou-promotion-dans-l-ordre-des-Arts-et-des-Lettres-juillet-2006
  6. ↑ https://www.festival-cannes.com/fr/74-editions/retrospective/2011/actualites/articles/une-palme-d-or-pour-jean-paul-belmondo
  7. ↑ Légifrance
  8. ↑ https://www.academie-cinema.org/palmares/
  9. ↑ Légifrance
  10. ↑ https://www.7sur7.be/cinema/jean-paul-belmondo-decore-de-la-medaille-de-l-ordre-de-leopold~a99e21fe/
  11. ↑ https://www.labiennale.org/en/history/recent-years
  12. ↑ http://www.regietheatrale.com/index/index/Theatre-prix%20du%20brigadier.htm#recemment
  13. ↑ Légifrance
  14. ↑ Légifrance
  15. ↑ Durieux 2009: Belmondo már jelölése pillanatában jelezte, nem érdekli az elismerés, és jobban szeretné, ha abban kollégái részesülnének. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia figyelmen kívül hagyta nyilatkozatát és a beérkezett legtöbb szavazat alapján nyertesnek hirdették ki. A színész a díjat azóta sem kereste. A César-díj iránti nyílt megvetése egyik okaként sokan tudni vélik, hogy a színész ellenszenvet érzett a díj szobrocskájának alkotója, César Baldaccini iránt, mert annak idején a díj elkészítésére apja, Paul Belmondo is pályázott.
  16. ↑ Légy szép és tartsd a szád! Rádió és Televízió Újságban. (Hozzáférés: 2020. július 31.)
  17. ↑ 20 éve járt Alain Delon és Jean-Paul Belmondo a Friderikusz Show-ban. (Hozzáférés: 2020. július 31.)

Források

További információk

Commons:Category:Jean-Paul Belmondo
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Paul Belmondo témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jean-Paul_Belmondo&oldid=24195289”