„I. Napóleon francia császár” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
| 53. sor: | 53. sor: | ||
Valamivel több mint egy [[évtized]] alatt seregei majdnem minden [[Európa országai|európai országgal]] harcoltak gyakran egyidejűleg, valamint [[Franciaország]] uralma alá vonták a kontinentális [[Európa]] nagy részét, hódítás vagy szövetség által. Ám a katasztrofális [[Oroszország francia inváziója (1812)|oroszországi invázió]] fordulópontot jelentett. Az [[oroszország|orosz]] hadjárat és a [[Lipcsei csata|lipcsei vereség]] után a szövetséges államok [[1814]]-ben betörtek Franciaország területére, ezzel lemondásra kényszerítve Napóleont. [[Elba]] szigetére száműzték, de a következő évben visszatért, és [[100 nap|100 napra]] újra magához ragadta a hatalmat. [[1815]]. [[június 18]]-án a [[Waterlooi csata|waterlooi csatában]] végső vereséget szenvedett. A nagyhatalmak azért, hogy soha ne térhessen vissza, az [[Atlanti-óceán]] déli részén fekvő [[Szent Ilona]] szigetére száműzték, ahol [[1821]]-ben bekövetkezett haláláig [[Nagy-Britannia|brit]] felügyelet alatt élt. |
Valamivel több mint egy [[évtized]] alatt seregei majdnem minden [[Európa országai|európai országgal]] harcoltak gyakran egyidejűleg, valamint [[Franciaország]] uralma alá vonták a kontinentális [[Európa]] nagy részét, hódítás vagy szövetség által. Ám a katasztrofális [[Oroszország francia inváziója (1812)|oroszországi invázió]] fordulópontot jelentett. Az [[oroszország|orosz]] hadjárat és a [[Lipcsei csata|lipcsei vereség]] után a szövetséges államok [[1814]]-ben betörtek Franciaország területére, ezzel lemondásra kényszerítve Napóleont. [[Elba]] szigetére száműzték, de a következő évben visszatért, és [[100 nap|100 napra]] újra magához ragadta a hatalmat. [[1815]]. [[június 18]]-án a [[Waterlooi csata|waterlooi csatában]] végső vereséget szenvedett. A nagyhatalmak azért, hogy soha ne térhessen vissza, az [[Atlanti-óceán]] déli részén fekvő [[Szent Ilona]] szigetére száműzték, ahol [[1821]]-ben bekövetkezett haláláig [[Nagy-Britannia|brit]] felügyelet alatt élt. |
||
Pancser |
|||
==Fiatalkora== |
|||
[[Kép:Napoleonbonaparte5.jpg|160px|thumb|left|'''Napóleon Bonaparte''' mint fiatal tiszt, katonai egyenruhában.]] |
|||
Napóleon "Napoleone di Buonaparte" ([[korzikai nyelv|korzikaiul]]: "Nabolione" vagy "Nabulione") néven született a [[Korzika|korzikai]] [[Ajaccio|Ajaccióban]], hivatalosan [[1769]]. [[augusztus 15]]-én, mindössze egy évvel azután, hogy a szigetet a [[Genovai Köztársaság|Genovai Köztársaságtól]] [[Franciaország|Franciaországhoz]] csatolták. (Később nevét megváltoztatta a franciásabban csengő Napoléon Bonaparte névre.) Első feleségével, [[Joséphine de Beauharnais]]-vel [[1796]]. [[március 9]]-én kötött házassága okmányán azonban [[1768]]. [[február 5]]-e szerepel születési dátumaként. |
|||
[[Olaszország|Olasz]] kisnemesi családból származott, mely [[Korzika|Korzikán]] élt. Apja, [[Carlo Buonaparte|Carlo Bonaparte]], aki ügyvéd volt, [[1778]]-tól több éven keresztül [[XVI. Lajos francia király|XVI. Lajos]] udvarában szolgált mint [[Korzika]] szigetének képviselője. Gyermekkorára döntő befolyással azonban anyja, [[Letizia Ramolino]] volt. Szigorú nevelése segített megfékezni a a fiatal Bonaparte izgágaságát. [[Letizia Ramolino|Letizia]] fiát Rabullione-nak ([[magyar nyelv|magyarul]] ''kotnyeles'') nevezte. |
|||
[[1779]]-ben még nem volt tíz éves, amikor édesapja Franciaországba vitte, ahol néhány hónapig az [[Autun|autuni]] kollégiumba járt, majd [[május 15]]-én beiratták a [[Brienne-le-Château]]-i királyi katonai nevelőintézetbe. Az ekkor még harcos franciaellenes korzikai hazafi Napóleon sorozatosan összetűzésbe került iskolatársaival. Miután [[1784]]-ben befejezte a brienne-i iskolát, tüzér hadapródként a [[Párizs|párizsi]] [[École Royale Militaire]] katonai iskola diákja lett. [[1785]] [[szeptember]]ében [[Pierre Simon Laplace|Laplace]] előtt tette le a tiszti vizsgát, és [[hadnagy|hadnaggyá]] (egyes források szerint [[alhadnagy|alhadnaggyá]]) nevezték ki. |
|||
[[1786]] [[január|januárjában]] lépett szolgálatba. Napóleon a [[Valence|valencei]] és az [[Auxonne|auxonnei]] helyőrségekben szolgált a [[Nagy francia forradalom|forradalom]] [[1789]]-es kitöréséig. Ezután néhány évet [[Korzika|Korzikán]] töltött, ahol hármas küzdelem alakult ki a korzikai [[nacionalizmus|nacionalisták]], a royalisták és a forradalmárok között. Családja [[1793]] [[június|júniusában]] a [[Franciaország|Franciaországba]] való költözésre kényszerült, mivel összetűzésbe kerültek a [[konzervativizmus|konzervatív]], [[nacionalizmus|nacionalista]] vezérrel, [[Pasquale Paoli|Pasquale Paolival]]. |
|||
[[Kép:Luny_Thomas_Battle_Of_The_Nile_August_1st_1798_At_10pm.jpg|273px|thumb|left|'''A nílusi csata''' Luny Thomas festményén.]] |
|||
A [[Korzika|korzikai]] [[Antoine Christophe Saliceti]] közbenjárásával Bonapartét megbízták a [[Toulon|Toulont]] ostromló [[Franciaország|francia]] hadsereg tüzérségi osztagának vezetésével. A városban az [[Első Francia Köztársaság|republikánus kormány]] ellen tört ki lázadás, valamint [[Toulon|Toulont]] a [[Egyesült Királyság|brit]] hadsereg foglalta el. Sikeres tervet eszelt ki: ágyúkat helyezett a [[Point l'Eguillete|Point l'Eguilletehez]], fenyegetve ezzel a kikötőben állomásozó [[Egyesült Királyság|brit]] hajókat, amelyek ezáltal menekülésre kényszerültek. Egy sikeres rohamban,(amiben egyébként Napóleont combtalálat érte) a [[Franciaország|franciák]] visszaszerezték a várost, őt magát pedig [[dandártábornok|dandártábornoknak]] léptették elő. Zseniális tervei a [[Közbiztonsági Bizottság]] figyelmének középpontjába emelték, [[Augustin de Robespierre]], a forradalmár [[Maximilien de Robespierre]] fiatalabb bátyjának közeli társa lett. Az idősebb [[Maximilien de Robespierre|Robespierre]] bukása után [[1794]]. [[augusztus 6]]-án bebörtönözték a [[Chateau d'Antibes|Chateau d'Antibesba]], de két hét után szabadon engedték. |
|||
== A győztes tábornok == |
== A győztes tábornok == |
||
A lap 2007. november 16., 16:26-kori változata
- A „Napóleon” szócikk ide irányít át. Más jelentésekhez lásd a Napóleon (név) lapot.
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| I. Napóleon Franciaország császára | ||
|---|---|---|
| ||
| Napóleon Bonaparte, Evert A. Duykinck festményén | ||
| Uralkodása | 1804. március 20. – 1814. április 6. 1815. március 1. – 1815. június 22. | |
| Koronázása | 1804. december 2. | |
| Teljes neve | Napoleon Bonaparte | |
| Címei | Franciaország császára Svájc közbenjárója A Rajnai Szövetség védője Olaszország királya | |
| Születése | 1769. augusztus 15. Ajaccio, Korzika | |
| Halála | 1821. május 5. Szent Ilona | |
| Előző uralkodó | XVI. Lajos | |
| Következő uralkodó | XVIII. Lajos | |
| Felesége | Joséphine de Beauharnais Mária Lujza | |
| Utódai | II. Napóleon | |
| Dinasztia | Bonaparte | |
| Apja | Carlo Buonaparte | |
| Anyja | Letizia Ramolino | |
Bonaparte Napóleon (született Napoleone di Buonaparte) (1768. február 5./1769. augusztus 15. – 1821. május 5.) tábornok a nagy francia forradalom idején, 1799. november 11-e és 1804. május 18-a között az Első Francia Köztársaság konzulja, 1804. május 18-a és 1814. április 6-a illetve 1815. március 20-a és június 22-e között I. Napóleon (franciául Napoléon Ier) néven "a franciák császára".
Valamivel több mint egy évtized alatt seregei majdnem minden európai országgal harcoltak gyakran egyidejűleg, valamint Franciaország uralma alá vonták a kontinentális Európa nagy részét, hódítás vagy szövetség által. Ám a katasztrofális oroszországi invázió fordulópontot jelentett. Az orosz hadjárat és a lipcsei vereség után a szövetséges államok 1814-ben betörtek Franciaország területére, ezzel lemondásra kényszerítve Napóleont. Elba szigetére száműzték, de a következő évben visszatért, és 100 napra újra magához ragadta a hatalmat. 1815. június 18-án a waterlooi csatában végső vereséget szenvedett. A nagyhatalmak azért, hogy soha ne térhessen vissza, az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben bekövetkezett haláláig brit felügyelet alatt élt.
Pancser
A győztes tábornok
1795-ben Napóleon Párizsban szolgált, ahol a royalisták október 3-án fegyveres tüntetést szerveztek a Nemzeti Konvent ellen. Bonapartét a Tuileries palotában levő Konvent védelmére gyorsan összetoborzott seregek élére nevezték ki. Számos tüzérségi egységet szerzett meg a fiatal lovas-tiszt, Joachim Murat segítségével, aki később a sógora lett. Az ágyúkat másnap a támadók visszaszorítására használta. Később azzal dicsekedett, hogy kartácstűzzel tisztította meg az utcákat, habár a harc erkölcstelen volt egész Párizsban. Győzelmei hírnevet, gazdagságot és az új Direktórium (kiváltképp annak vezetőjének, Barrasnak) támogatását hozták el neki. Heteken belül romantikus kapcsolata lett Barras volt szeretőjével, Josephine de Beauharnais-vel, akivel 1796. március 9-én összeházasodott.
Az 1796-97-es olaszországi hadjárat
Napokkal házassága után Bonaparte átvette a francia "Olaszországi Hadsereg" vezetését, és 1796. március 27-én sikeres inváziót indított Olaszország ellen. Lodinál a "Kis tizedes" becenevet adták neki. Kikergette ausztriát Lombardiából, valamint legyőzte a Pápai Államok hadseregét. Mivel VI. Pius pápa ellenezte XVI. Lajos kivégzését, Franciaország annektálta a Pápai Államok kisebb területeit. Napóleon ignorálta a Francia Direktórium parancsát, hogy meneteljen Rómába, és fossza meg a pápát hatalmától. Egy évvel később azonban Louis Alexandre Berthier tábornok elfoglalta az "örök várost", és február 20-án a pápát börtönbe záratta. VI. Pius a fogvatartása alatt meghalt. 1797-ben Bonaparte Ausztria ellen vezette seregeit, és tárgyaláshoz kényszerítette azt. A campo formiói-béke Észak-Olaszország területének nagy részét Franciaország uralma alá rendelte, Németalfölddel és a Rajna meletti területekkel együtt. Napóleon Velencébe menetelt, és kényszerítette a várost hogy adja meg magát, ezzel véget vetett Velence 1000 éves függetlenségének. Bonaparte 1797 végén az olaszországi francia területek nagy részét Cisalpinai Köztársaság néven egyesítette.
Olaszországi hadjárata során Bonaparte franciaországi politikai befolyása nőtt. Két folyóiratot jelentetett meg, látszólag seregei számára, de ezeket Franciaországban is igen széles körben olvasták. 1797 májusában Párizsban kiadta harmadik újságát, Le Journal de Bonaparte et des hommes vertueux néven. Az 1797-es évi választások megnövelték a royalista párt hatalmát, figyelmeztetve Barrast és szövetségeseit a Direktóriumban. A royalisták Napóleont kezdték támadni olaszországi fosztogatása miatt. Bonaparte szeptember 4-én Pierre Augereau tábornokot elküldte Párizsba, hogy hajtson végre egy puccsot, és tisztítsa meg a royalistáktól a várost (18 Fructidor). Ez ismét Barras és republikánusai kezébe adta a hatalmat, de Napóleon seregeinek a városban kellett maradniuk, hogy fenntartsák a rendet. Bonaparte béketárgyalásokat kezdeményezett az osztrákokkal, és decemberben úgy tért vissza a francia fővárosba, mint győztes hódító és vezető erő a kormányban. Ekkora már sokkal népszerűbb volt mint a Direktórium tagjai.
Későbbi élete és halála
Egyiptom meghódításával meg akarta törni a brit kereskedelmi hegemóniát, elfoglalta Kairót. A brumaire 18-i államcsínyt (1799. november 9.) követően átvette a hatalmat. Mint első konzul katonai diktatúrát vezetett be. 1804-ben császárrá koronázatta magát. Közigazgatási, katonai, oktatási és jogi reformjai (Code Napoleon) döntő hatást gyakoroltak a francia társadalom fejlődésére. Felújította az Angliával folytatott háborút, flottaépítésbe kezdett, és komolyan foglalkozott a brit szigeteken történő partraszállás gondolatával, de a trafalgari csatában (1805) bebizonyosodott Anglia megkérdőjelezhetetlen tengeri fölénye, ezért felhagyott az invázió tervével. Megtámadta az oroszokat és a osztrákokat, győzelmet aratott Ulmnál, Austerlitznél (1805); a poroszok Jénánál és Auerstadtnál (1806) szenvedtek vereséget, az oroszok pedig Friedlandnál (1807). A tilsiti béke után ő lett Európa irányítója. Angliát kontinentális zárlat-tal próbálta térdre kényszeríteni.
1809-ben lerohanta Spanyolországot és Portugáliát (félszigeti háború).
Az osztrákok újabb támadást indítottak ellene, Károly főherceg vezetésével Aspern-Esslingnél komoly küzdelemre késztették (itt szerzett halálos sebesülést egyik legjobb barátja Jean Lannes marsall), de Ausztria Wagram-nál ismét vereséget szenvedett.
Sötétlila: a Franciaországhoz tartozó területek;
Világoslila: Franciaország szövetségesei.
Első feleségétől, Joséphine-től 1810-ben elvált és feleségül vette Mária Lujza osztrák főhercegnőt.
- 1811-ben megszületett a trónörökös, II. Napóleon.
- 1812-ben Oroszország ellen indított hadjáratot, de Borogyinónál csak óriási veszteségek árán tudott győzni.
- 1813-ban A lipcsei csatában a koalíciós csapatok vereséget mértek rá. Vesztesége: 600.000 katonából 20.000 tért vissza.
- 1814-ben Napóleon lemondásra kényszerült, Elba szigetére száműzték.
- 1815 márciusában hűséges emberei segítségével visszatért, 100 napos uralmát azonban a waterloo-i vereség (1815. június 18.) fejezte be. Ezután tett egy sikertelen próbálkozást a szökésre az Egyesült Államokba, de végül formálisan megadta magát Bellerophon nevű hajóján (1815. július 15.), majd Szent Ilona szigetére száműzték, ott halt meg.
- Halálával kapcsolatban felmerült az arzénmérgezés lehetősége. Az állítólag Napóleontól származó hajtincsekben az egészséges arzénszint sokszorosát mutatták ki, de ez származhat a korban divatos gyógyszerből és a szintén divatos, arzéntartalmú hajápolószerektől, ezért a mérgezés teóriájának nincs igazi támogatottsága. A császár orvosának feljegyzései és sok más egyéb bizonyíték gyomorrákra látszik utalni, ma a kutatók többsége ezt fogadja el.
Egyes feltételezések szerint szobájának a falát díszítő tapéta ragasztóanyaga legyengítette szervezetét így egy influenza által elhunyt. Ezt a feltevést kevés történész fogadja el.
Napóleoni háborúk
1792 és 1815 között Franciaország állandóan hadban állt az európai hatalmakkal. Már a forradalmi Franciaország szembe került Nagy-Britannia, Ausztria, Oroszország és Poroszország monarchiáival, amelyek akkor a forradalomtól féltették saját hatalmukat, később pedig az egyre erősödő Napóleontól tartottak. 1799-ben uralomra jutó Napóleon vezetésével a franciák Anglia és Oroszország kivételével csaknem egész Európát meghódították. Egyes szövetségre kényszerített területeken (pl. Nápolyi Királyság, Spanyolország) gerillamozgalmak bontakoztak ki a francia fennhatóság ellen.
Források
- Feleki László: Napoleon. "A csodálatos kaland". I-III. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1976.
Külső hivatkozások
- Befejeződhet a vita Napóleon haláláról (mult-kor.hu, 2005. október 14.)
- Napóleon tömeggyilkos volt (mult-kor.hu, 2005. december 12.)
- Kalapács alatt Napóleon levele (mult-kor.hu, 2006. február 16.)
- Napóleon katonái lecsúszott nadrággal menekültek Oroszországból (mult-kor.hu, 2006. október 10.)
- A gyomorrák végzett Napóleonnal (mult-kor.hu, 2007. január 24.)
- Felújítják Napóleon elbai villáit (mult-kor.hu, 2007. május 17.)