Apraxin Júlia

Apraxin Júlia
Apraxin Júlia (Marastoni József kőrajza)
Életrajzi adatok
Születési név	Юлия Александровна Апраксина
Művésznév	Eiluj Nixarpa, Budai Júlia
Született	1830. október 16. Bécs
Elhunyt	1913. május 16–23. között Spanyolország
Házastársa	Batthyány Arthúr, Lorenzo Rubio di Espinosa
A Wikimédia Commons tartalmaz Apraxin Júlia témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Apraxin Júlia (Bécs, 1830. október 16. – Spanyolország, 1913. május 16–23. között) félig orosz származású grófnő, színésznő, írónő.

Waldmüller: Apraxin Júlia grófnő, Bécs, 1835

Apraxin Júlia egy szerepében

Élete

Apraxin Júliát a Bécsben élő orosz házaspár – Alexandr Petrovics Apraxin gróf és Jelena Nyikolajevna Bezobrazova – gyermekeként anyakönyvezték 1830. október 16-án. Alexandr Petrovics Apraxin gróf Bécsben szolgálatot teljesítő orosz diplomata, anyja a híres Bezobrazov család tagja volt. A házaspár 1837-ben visszatért Oroszországba. Válásuk után Júlia anyja 1841-ben férjhez ment Eszterházy József grófhoz, akivel már 1828 óta szoros kapcsolatban volt, s aki saját lányának tartotta Júliát és akinek a birtokán, a Pozsony melletti Cseklészen éltek. Az Apraxin-gyerekeket – Júliát és Demetert – Georg Waldmüller, édesanyjukat és a kis Júliát együtt pedig Anton Einsle festette le. Júlia gondos nevelésben részesült, az akkor idők nőknek szánt ismereteinél jóval többet sajátított el mind családja jóvoltából, mind saját érdeklődéséből fakadóan. Nyelveket, irodalmat, filozófiát és asztronómiát tanult, s még asszonykorában is foglalkozott jogi és történelmi ismeretek szerzésével – magántanára Toldy Ferenc volt – s Lenhossék József professzor anatómiai előadásain is részt vett. Már gyermekkorában érdeklődött a színészet és irodalom iránt, nyolcévesen műkedvelő előadásban szerepelt és verseket is írt.

1849. október 15-én házasságot kötött Batthyány Arthúr gróffal. A gróf a kiterjedt család aulikus ágához tartozott, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc idején egy császári ezredben szolgált. Bécsben telepedtek le, ahol több mint tíz évig élték a felsőbb körök gondtalan életét. Estélyekkel, táncmulatságokkal, maszkabálokkal és kikocsizásokkal foglalták el magukat napról napra. 1850-ben a farsangi bálok szenvedélyes táncosa Ferenc József, a fiatal császár volt, aki a keringőhöz Apraxin grófnőt választotta partneréül. Az egyik álarcosbált 1852-ben rendezték a császári udvarban az átutazó Miklós és Mihály orosz nagyhercegek tiszteletére, és a résztvevőket művészi színes litográfiák örökítették meg. Öt gyermekük született, Ilona (1850), Katalin (1852), Arthúr (1854), Georgina (1854) és Tasziló (1858). Júlia már édesanyja bécsi otthonában központi alakja volt a társasági összejöveteleknek és regényírással is kísérletezett. Júlia kedvelt személyiség volt a bécsiek körében, nem véletlen, hogy ifjabb Johann Strauss 1853-ban neki ajánlotta egyik polkáját, a Tanzi Bäri (Táncoló medve) címűt arra célozva, hogy Júlia úgy megtáncoltatja a férfiakat, ahogy a medvetáncoltató a medvéjét. 1860-ban férjével átköltöztek Pestre egy Nádor utcai palotába. Nagy házat vittek, Júlia irodalmi szalonjában maga köré gyűjtötte a kor hírességeit, Prielle Kornélia, Hollósy Kornélia, Bulyovszky Lilla, Kánya Emília, Liszt Ferenc, Reményi Ede, sőt Jókai Mór is gyakori vendég volt itt. Az arisztokrácia részéről Waldstein János gróf, Szapáry Gyula – később miniszterelnök –, Vécsey József báró, Széchenyi Béla és természetesen a Batthyány család tagjai voltak vendégei. Először itt élte ki szereplési vágyait, ahogy barátnője, Kánya Emília írta: "Aztán … Júliára került a sor. Deklamált. A terem közepére állt, kiegyenesítette szép termetét, végignézett a hallgatóságán, és csengő, erős hangon, kissé idegen hangzású kiejtéssel, recitálta Petőfi hangzatos költeményeit: Ha férfi vagy, légy férfi ,/ S ne hitvány gyönge báb… Melegséggel, de túlzott erővel szavalt, és meglepetve néztem fel reá, annyi tűz, annyi szent hevület csengett végig szép, de szerintem kissé színpadias előadásán". Nagy tisztelője volt báró Eötvös Józsefnek, Széchenyi Istvánt többször is meglátogatta a döblingi elmegyógyintézetben. Széchenyi őt barátságosan fogadta, férjét viszont semmirekellőnek tartotta.

Férje elhanyagolta, elhidegültek egymástól és egyik rajongójával, Vécsey báróval folytatott viszonya során elköltözött a Nádor utcából. Vécsey aztán házassági ígérete elől megszökött egy balerinával. A szerelmi dráma után néhány héttel Molnár György, a Budai Színház igazgatója lett társa, akivel szorosan együttműködött annak színháza érdekében. Pénzügyileg támogatta (1862. júliusában 2000 forintot adományozott a színház részére), darabokat írt számára és fel is lépett benne Budai Júlia néven. Írásaiban és fellépéseiben központi elem volt a hazafiság, a magyarsághoz való tartozás kihangsúlyozása, az összefogásra felhívás. Színpadi és prózai történetei romantikus, elég valószínűtlen fordulatokban bővelkedő írások voltak. Elbeszélései a következő lapokban jelentek meg Divatcsarnok (1861), Délibáb (1861) és Nefelejts (1862).

Jókai Mór Egy ember, aki mindent tud című regényében Fantissa néven szerepelteti a franciául író grófnőt, akinek regényét szeretője fordítja magyarra, de elszökik előle, amikor a grófnő férjétől elválva szabad lesz.

1861. március 4-én A honfoglalók című drámáját adták elő a Nemzeti Színházban, 1862. április 7-én pedig Országgyűlési beszéd című 3 felvonásos vígjátékának volt a bemutatója ugyanott. Ezen időtájban szavalta a nyilvánosság előtt Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály költeményeit; ezután: Hiába beszélnek c. regényét közölte Huszár Imre a Nefelejtsben 1860-ban Batthyányiné Eiluj Nixarpa névvel.

Színésznői karrierje botrányt okozott, első színre lépésekor (1863. febr. 3., a Gyertyatartó és a Fél az örömtől egyfelvonásosokban) a páholyok tüntetően kiürültek, és ezzel a felsőbb körök szimbolikusan kivetették maguk közül a renitens grófnőt. A közönség viszont kíváncsisággal vegyes lelkesedéssel övezte a társadalmi állását otthagyó színésznőt.

1863-ban Párizsba utazott Molnárral, és ott próbálta folytatni színészi pályáját. A színházi siker elmaradt, s kedvese, Molnár György is elhagyta. Rossz körülmények közé került, vagyontalan és beteg volt. Szerencséjére családjával szemben megnyert egy örökösödési pert és férjhez ment Lorenzo Rubio di Espinosahoz, egy spanyol lovastiszthez. Párizsban élt férjével a francia arisztokrácia körében, itt is jeles társaság látogatta szalonját. 1880-ban és 1894-ben két újabb regénye jelent meg. Izabella spanyol királynő párizsi emigrációjának udvartartásába került udvarhölgyként, szép fizetéssel. Férje halála után Spanyolországba költözött, s 1913. május 24-én jelent meg a halálhíre egy hetilapban, tehát 16–23-a között hunyt el.

Szabadkőműves pályafutása

Az első néhány szabadkőműves nő közé tartozott, öt évvel Hadik-Barkóczy Ilona után és két évvel Maria Deraismes előtt lett szabadkőműves.

1880. június 14-én Madridban vették fel a Spanyol Nemzeti Nagyoriens 15. számú, Fraternidad Iberica (Ibéria Testvérisége) nevű szabadkőműves páholyába. Nyilván problémát jelentett a kereső neme, mert a felvételhez maga a nagymester adta meg az engedélyt. Az iniciáción a házigazda Fraternidad Iberica páholy tagjain kívül számos vendég szabadkőműves vett részt, ezek listája szabadkőműves neveikkel fennmaradt. Júlia magának a Buda szabadkőműves nevet választotta. Ezt követően még néhány nőt felvettek, de ez inkább kivétel volt, mint szabály. A Chaîne d'Union francia szabadkőműves lap részletesen beszámolt az esetről. A lap később is visszatért az avatás szabályosságára a házaspár párizsi nyilatkozata alapján, ugyanis Júlia férje is páholytag volt. Majd Júlia 1880-ban megjelent regényét is figyelmébe ajánlotta a testvéreknek a szabadkőműves újság.

A felvétel jegyzőkönyvében szerepel Seoane nagymester elismerése Apraxin Júliának a francia hadsereg számára nyújtott szolgálatairól. Molnár György, Apraxin Júlia színész kollégája és kedvese visszaemlékezéseiben azt írta, hogy „a Párizsból kiadott, nagyobbára ő általa szervezett egyik tábori vöröskereszt egylet lévén a karlista háborút végig élte” Ez lehetett tehát az a szolgálat, amelyet az Izabella királynő pártján álló spanyol szabadkőművesek oly nagyra értékeltek. Nem tudjuk, hogy a grófnő a felvételén kívül máskor is látogatta volna páholyának munkáit. Az viszont ismert, hogy még néhány nő felvétele után a nők felavatását abbahagyták, s inkább egy adopciós páholyt hoztak létre 1892-ben a nők részére.

Munkái

1. On a beau dire, Paris, 1860 (Eiluj Nixarpa álnévvel), az Amazon-on 2014-től reprintként megrendelhető: [1], online elérés: [2]
2. Ilona, regény 2 kötet, ford.: Ágai Adolf, Pest, 1861 (Eiluj Nixarpa álnévvel, ism. Divatcsarnok. Eredetije Párisban jelent meg 1860-ban)
3. A honfoglalók (1861)
4. Két nőszív, regény franciából ford. Toldy István. U. ott,^{[pontosabban?]} 1861, (Batthyányi Arthurné névvel. Ism. Nefelejts.)
5. Szeréndy Ilma naplója, francziából ford. Toldy István. U. ott,^{[pontosabban?]} 1862, (Batthyányi Júlia névvel. Ismert. Nefelejts. Eredetije Párisban, 1861)
6. Országgyűlési beszéd', 3 felvonásos vígjáték, bemutató: Nemzeti Színház, 1862. április 7.
7. Fogság és szerelem, 1 felvonásos vígjáték, bemutató: Budai Színház, 1862. június 25.
8. Kóra, a cigány, vagy a halászleány, népies dráma, bemutató: Budai Színház, 1863. ?
9. Önvád térít, 4 felvonásos dráma, bemutató: Budai Színház, 1863. május 23.
10. Quelques feuilles détachées des Memoires de la tragédienne hongroise, Paris, 1863 (Julie b. Apraxin névvel)
11. L'Une ou l'autre?, Paris, 1880 (Julie Apraxin Batthyány névvel)
12. Deux Passions, avec une préface de M. Alexandre Dumas fils, Paris, 1895, (Julie Apraxin Batthyány névvel)

Kiadótulajdonosa és főmunkatársa volt Batthyányi Júlia néven a Budai Lapok-nak 1863. január 25-től június 28-ig, a lap megszűnéséig. Arcképe megjelent a Magyar írónők arczképcsarnoka c. műlapon, melyet Grimm rajzolt kőre és a Pollák-testvérek nyomtattak 1862-ben Pesten.

Grimm: Magyar írónők arczképcsarnoka, Apraxin Júlia grófnő arcképe a második sor végén látható

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.  
• Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
• Címszó: Apraxin Julia, Magyar Színművészeti Lexikon. Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 56–58. o. (1929–1931) 
• ↑ Apraxin 1863: La comtesse Julie B. Apraxin. Quelques feuilles détachées des Memoires de la tragédienne hongroise (francia nyelven). E. Dentu (1863) 
• ↑ Barna 1934: Catherine Barna (Barna Katalin). Une femme de lettre du second Empire. La Comtesse Julie Apraxin. Sa vie, ses oeuvres – Batthyányné Apraxin Júlia grófnő (Eiluj Nixarpa) élete és művei, Études françaises (Francia tanulmányok) 12. (francia nyelven). L'Institut Français de l'Université de Szeged (A Szegedi Egyetem Francia Philologiai Intézete) (1934) 
• Bódis Mária (1997). „A grófnő fittyet hány (Apraxin Júlia, 1830-1917)”. Színház 30 (12), 41–42. o. ISSN 0039-8136.  
• Bulyovszky Gyula (1863. február 20.). „Budai Julia”. Az ország tükre 2. évf. (6), 64–66. o.  
• Hankiss János (1934). „Apraxin Júlia és Alfred de Vigny”. Egyetemes Philologiai Közlöny LVIII (7–8), 111–114. o.  
• ↑ Jókai 1874: Jókai Mór. II. fejezet, Egy ember, aki mindent tud. Franklin, 13–16. o. [1874] 
• Kovács Eleonóra. Batthyányné (Budai) Apraxin Júlia, Széphalom, 19. kötet. a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 463–476. o. (2009) 
• ↑ Kovács 2013: Kovács Eleonóra (2013). „„Hiába beszélnek” Gróf Batthyány Artúrné Apraxin Júlia kísérlete a művészi-értelmiségi pályán”. Turul 86 (3), 89-99. o. ISSN 1216-7258.  
• Mályuszné Császár Edit (1959). „A Budai Népszínház és közönsége”. Tanulmányok Budapest Múltjából 13, 261-314. o. ISSN 0238-5597.  
• Mátay Mónika (2009). „Egy nődandy karrierje: képek Batthyány Apraxin Júlia életéből”. Médiakutató 10 (4), 81–86. o. ISSN 1586-8389.  
• Pukánszkyné Kádár Jolán. A Budai Népszínház története. Magyar Színházi Intézet (1979) 
• Rónay Mária (1931. december 25.). „Különös asszonysorsok, Érdekes női figurák”. Magyar Hirlap XLI (12), 30. o.  
• ↑ Vári 2020: Vári, László. Buda, the first woman Freemason in Spain: life and career of countess Julia Apraxin (1830-1913)., La masonería. Mito e historia en el III centenario de la fundación de la masonería moderna, Vol. 2. (angol nyelven). Sevillai Egyetem, 889–906. o. (2020). ISBN 978-84-472-3014-3 
• ↑ Vári 2021: Vári, László (2021. január–június). „Women freemasons in Hungary since the beginnings” (angol nyelven). REHMLAC+ (Revista de Estudios Históricos de la Masonería Latinoamericana y Caribeña plus) 13 (1), 22-45. o. ISSN 2215-6097.  
• Vay Sándor (Sarolta). "NIXARPA EILUJ", A királyné poétája és más elbeszélések, Gróf Vay Sándor munkái, 4.. Országos Monográfia Társaság, 27–29. o. (1909) 

További információk

• Apraxin Júlia. Szabadkőműves Wiki. (Hozzáférés: 2014. augusztus 2.)