„Névmagyarosítás” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
29. sor: 29. sor:
A kor legfontosabb új vonásai tárgyunk szempontjából elsősorban a németek és a zsidóság helyzetének változásai voltak. 1944 előtt a magyarországi németség a nem-magyar etnikumok, a magyarországi ''allogének'' között a legjobb helyzetben volt; a német származásúaknak még az a kivételes lehetőségük is megvolt, hogy a korábban felvett magyar névről visszanémetesítsék családnevüket. 1945-ben viszont ez a helyzet a visszájára fordult. A német háttér privilégiumból súlyos hátránnyá változott, és ezt sokan közülük névváltoztatással, magyarosítással is próbálták enyhíteni.{{refhely|Karády-Kozma|274. o.}}
A kor legfontosabb új vonásai tárgyunk szempontjából elsősorban a németek és a zsidóság helyzetének változásai voltak. 1944 előtt a magyarországi németség a nem-magyar etnikumok, a magyarországi ''allogének'' között a legjobb helyzetben volt; a német származásúaknak még az a kivételes lehetőségük is megvolt, hogy a korábban felvett magyar névről visszanémetesítsék családnevüket. 1945-ben viszont ez a helyzet a visszájára fordult. A német háttér privilégiumból súlyos hátránnyá változott, és ezt sokan közülük névváltoztatással, magyarosítással is próbálták enyhíteni.{{refhely|Karády-Kozma|274. o.}}


A zsidóság helyzetének változása ellentétes irányú volt. Az életben maradottak kollektív szenvedéseik nyomán egyfajta morális tőkére tettek szert. Akik közülük nem a kivándorlás felé fordultak, hanem jövőjüket a magyarországi asszimiláció folytatásában látták, azok közül sokan éltek a lehetőséggel, hogy megszűnt a számukra még 1938-ban bevezetett névváltoztatási tilalom.{{refhely|Karády-Kozma|275. o.}}
A zsidóság helyzetének változása ellentétes irányú volt. Az életben maradottak kollektív szenvedéseik nyomán egyfajta morális tőkére tettek szert. Akik közülük nem a kivándorlás felé fordultak, hanem jövőjüket a magyarországi asszimiláció folytatásában látták, azok közül sokan éltek a lehetőséggel, hogy megszűnt a számukra még 1938-ban bevezetett névváltoztatási tilalom.{{refhely|Karády-Kozma|275. o.}} A német név viselése pedig különösen nehéz teherré vált sokuk számára. Néhányan pedig, akik a magyarországi kommunista mozgalom csúcsaira emelkedtek, politikai okokból is elkerülhetetlennek tartották a magyar név felvételét.{{refhely|Karády-Kozma|276. o.}}


== Megjegyzések ==
== Megjegyzések ==

A lap 2021. január 21., 16:48-kori változata

A névmagyarosítás, azaz az idegen vagy idegen hangzású családnevek magyarosítása a 19. és a 20. században Magyarországon elterjedt társadalmi és politikai jelenség volt. Méreteire jellemző, hogy 1835 és 1956 között mintegy 300 ezer családnév-változtatási kérelmet adtak be az illetékes hatóságokhoz. A családtagokkal együtt tehát legalább félmillió ember volt közvetlenül érintett ebben a társadalmi mozgásban.

A névmagyarosítás több évszázados folyamata hozzájárult a magyar nemzet egységesüléséhez, a magyar nép mai arculatának kialakulásához.

Előzmények

Magyarországon a török kiűzését követően, a hatalmas elnéptelenedett területekre, nagyarányú betelepítés, bevándorlás indult meg a környező és a távolabbi országokból is. Ennek eredményeképpen a magyar etnikum a 18. század végére relatív kisebbségbe került és becslések szerint az ország nyolc milliós lakosságának már csak mintegy 40%-át tette ki, szemben a Hunyadiak korával, amikor a négy milliónyi lakos 80%-a magyar etnikumú lehetett. Ennek megfelelően a magyarországi személynévállomány is tovább töltődött idegen vagy idegen hangzású nevekkel.[1]

A családnév azonban ekkoriban sem volt feltétlen bizonyítéka az illető személy és család etnikai hovatartozásának. Idegen eredetű szavak is válhattak magyar családnevekké, és viszont, nem magyarok is kaphattak magyar környezetben magyar vezetékneveket. Ennek a középkorban alig tulajdonítottak jelentőséget: a rendi társadalomban az anyanyelv és az etnikum társadalmi fontossága háttérbe szorult a rendi státus, a vagyonosság, a törzsökösség (helybenlakás), a rokoni vagy szövetségesi hálózat ereje és a felekezeti hovatartozás mögött is.[2]

Az állami névszabályozás kezdetei

II. József, az állami névszabályozás kezdeményezője

A 18. század utolsó negyedében a Habsburg Birodalomban még általában véve is változatos névadási gyakorlat létezett, azonban különösen jellemezte ez a fajta heterogenitás a zsidóságot. Körükben még mindig elterjedtek voltak az egyelemű nevek, gyakran nem volt családi nevük. A kételemű nevek között is gyakori volt a családnév helyett az apai név alkalmazása, amelyek között az eredeti zsidó (bibliai vagy posztbibliai héber, jiddis) nevek domináltak.[3] II. József, a felvilágosodás és az államszervezet korszerűsítésének híve, a zsidóság integrálására, egyenjogúsítására, az évszázados konfliktusok végleges megszüntetésére irányuló törekvéseinek egyik eszközeként 1788 januárjától rendeletben kötelezte őket a kételemű nevek viselésére.[4] Ez volt az egyik oka annak, hogy a birodalom területén, ezen belül Magyarországon élő zsidók vezetékneve túlnyomórészt német lett.

I. Ferenc folytatta II. József rendteremtését és 1814 és 1817 között több rendeletben szabályozta a családnevek viselését illetve megváltoztatását.[5] Ekkor szabályozták többek között a görögkeleti szerbek névviselését is, mivel addig csak keresztnevet és apai nevet viseltek, vezetéknevet nem, így minden generációnak más neve volt. I. Ferenc rendeletében kötelezte a szerbeket arra, hogy az aktuális generáció apai neve a továbbiakban állandósuljon, és ez legyen a családi név. Persze a rendelet nem érvényesült azonnal és teljes mértékben, még a 19. század végén előfordult a szerbek körében az archaikus névviselés, vezetéknév helyett az apa keresztnevének használata.[6]

A magyarok körében az uralkodó rendelet elsősorban a közrendűek spontán névváltoztatásának megakadályozására irányult. A nemesek esetében ez nem volt veszély, mert nemesi rangjuk, vagyonuk a nevükkel állt szoros összefüggésben, ezért annak önkényes megváltoztatása nem fordult elő. A közrendűek körében azonban ez sokféle ok miatt gyakori volt. A 19. század elejétől ezen okok közé emelkedett a nemzeti érzések erősödése, emiatt sokan igyekeztek magyarosabb nevet választani maguknak, különösen, ha erre nevük kisebb megváltoztatásával lehetőség volt (például Hollober helyett Hollóbér, Hoffman helyett Hoffmányi). Ez is jelzi, hogy a társadalomban megjelent az igény a nemzeti identitás felvállalására, jelzésére a családnevekben is.[7] I. Ferenc, elsősorban a közigazgatás érdekeinek védelmében, 1814-ben rendeletet hozott, miszerint csakis helyhatósági engedéllyel és kizárólag fontos okok miatt lehessen nevet változtatni.[6] Az uralkodói törekvés a családnevek állandósítására magyar földön sem járt teljes sikerrel. Még a későbbiekben is előfordult, egészen a 20. század elejéig, hogy hivatalos engedély kérése nélkül, csak az anyakönyvvezető plébános közreműködésével magyarították a családok kisebb változtatások révén a neveiket. Fülöp László a Kapos völgyében jegyzett fel ebből a korból ilyen „kiigazításokat”, mint Mayer helyett Major, Hertzig helyet Herceg, Gasparovics helyet Gáspár, Radovics helyett Radó.[8]

Nemzetépítés és névmagyarosítás a reformkortól a dualizmusig

Petrovicsból magyarosított Petőfi Sándor is

A modern magyar nemzetállam megvalósítására irányuló politikai és kulturális mozgalom, a reformkor idején a névváltoztatási kérelmek indokai között egyre inkább a magyar nemzethez tartozás megjelenítése szerepelt. Az 1840-es évektől aztán ez a szempont uralkodóvá vált és ez így is maradt több mint egy évszázadon át, egészen az 1940-es évek végéig. A hivatalos kérelmek száma azonban nem volt túl magas, 1834 és 1880 között összesen mindössze 4767 ilyen kérelmet hagytak jóvá. Az évi átlag 101 volt, de a politikai helyzettől függően jelentős hullámzások voltak, például az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején 674 esetre került sor, majd a kiegyezés után újra jelentősen megélénkült ez a folyamat.[9] A korszak névváltoztatói körében aránytalanul sok volt földrajzi alapú és a -fi, -ffy végű név, ami azt is jelezheti, hogy a névváltoztatók egy része a magyarság mellett az egyébként elérhetetlen nemességhez is igyekezett, legalább névben, közelíteni családját.[10] A sok szótagú, Szent- előtagú és -vári, -földi és más hasonló túlzásokat mutató felvett nevek néha gúnyt váltottak ki, az uralkodó közvélemény azonban a névmagyarosítást általában rokonszenvvel fogadta, bár a kérdés ekkoriban még különösebb érdeklődést nem váltott ki.[11]

A kiegyezéstől az első világháborúig

A két világháború között

A második világháború után

Magyarországnak a náci uralom alóli felszabadulása után a névmagyarosítás új lendületet kapott, de egészen más indokok alapján, mint a háborút megelőzően. A nevük magyarosítását kérők száma egészen az első világháború előtti szintekre emelkedett, és 1956-ig – jelentős évenkénti ingadozásokkal – ott is maradt.[12] Jelentős változás volt a korábbiakhoz képest a kérelmek indokain kívül az is, hogy az államhatalom – mind a koalíciós korszakban, mind pedig a kommunisták hatalomátvétele után – nem vagy csak kivételes esetekben avatkozott be ennek a társadalmi mozgásnak a folyamataiba.[13]

A kor legfontosabb új vonásai tárgyunk szempontjából elsősorban a németek és a zsidóság helyzetének változásai voltak. 1944 előtt a magyarországi németség a nem-magyar etnikumok, a magyarországi allogének között a legjobb helyzetben volt; a német származásúaknak még az a kivételes lehetőségük is megvolt, hogy a korábban felvett magyar névről visszanémetesítsék családnevüket. 1945-ben viszont ez a helyzet a visszájára fordult. A német háttér privilégiumból súlyos hátránnyá változott, és ezt sokan közülük névváltoztatással, magyarosítással is próbálták enyhíteni.[14]

A zsidóság helyzetének változása ellentétes irányú volt. Az életben maradottak kollektív szenvedéseik nyomán egyfajta morális tőkére tettek szert. Akik közülük nem a kivándorlás felé fordultak, hanem jövőjüket a magyarországi asszimiláció folytatásában látták, azok közül sokan éltek a lehetőséggel, hogy megszűnt a számukra még 1938-ban bevezetett névváltoztatási tilalom.[15] A német név viselése pedig különösen nehéz teherré vált sokuk számára. Néhányan pedig, akik a magyarországi kommunista mozgalom csúcsaira emelkedtek, politikai okokból is elkerülhetetlennek tartották a magyar név felvételét.[16]

Megjegyzések

Hivatkozások

  1. Karády-Kozma 20. o.
  2. Karády-Kozma 19. o.
  3. Karády-Kozma 21. o.
  4. Karády-Kozma 22. o.
  5. Karády-Kozma 23. o.
  6. a b Karády-Kozma 24. o.
  7. Karády-Kozma 25. o.
  8. Karády-Kozma 25. o.
  9. Karády-Kozma 28. o.
  10. Karády-Kozma 31. o.
  11. Karády-Kozma 32. o.
  12. Karády-Kozma 269. o.
  13. Karády-Kozma 271. o.
  14. Karády-Kozma 274. o.
  15. Karády-Kozma 275. o.
  16. Karády-Kozma 276. o.

Források