„2303-as mellékút (Magyarország)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
j
a Burumbátor átnevezte a(z) 2303-as közút lapot a következő névre: 2303-as mellékút (Magyarország): megbeszélés szerint
(Nincs különbség)

A lap 2020. december 30., 18:38-kori változata

2303-as mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza21 km
Ország Magyarország
TartományokNógrád megye
Az út elejeSalgótarján
Az út végeMátraterenye–Nádújfalu

A 2303-as számú mellékút egy négy számjegyű országos közút Nógrád megyében.

Nyomvonala

A 211-as főútnak abból a salgótarjáni körforgalmú csomópontjából ágazik ki, amelybe a 21 601-es út is beletorkollik. Északkelet felé indul, Salgó út néven, a Salgó-patakkal párhuzamosan. Elhalad Szabadságtelep, Művésztelep és Ponyipuszta városrészek mellett, ezalatt elhalad az Acélgyár 50 méteres téglakéménye mellett is, majd keletebbnek fordul. 3 kilométer után éri el Pintértelepet, itt Tarjáni út a neve, és délkelet felé veszi az irányt. 4,100-as kilométer-szelvénye előtt ágazik ki belőle a 2304-es út Zabar felé, és nagyjából ugyanitt csatlakozik hozzá észak felől a Zagyva. 6 kilométer megtétele után lép ki Salgótarján területéről és pár méterrel arrébb átvált a Zagyva keleti oldalára.

Itt mintegy 3 kilométeren át Kazár területén halad – messze elkerülve a község lakott területét –, majd a 8,900-as kilométer-szelvénye körül kiágazik belőle északkelet felé a Bárnára vezető 23 106-os út. Innentől pár száz méteren át Kazár és Mátraszele határán halad, majd átlép ez utóbbi településre; ennek központját a 12. kilométerénél éri el. 12,600-as kilométer-szelvénye közelében csatlakozik bele a 2301-es út, szűk 7 kilométer megtétele után.

Következő települése Mátraterenye, aminek határát a 15. kilométernél éri el, előtte az út ismét keresztezi a Zagyva folyását. A 18. kilométernél, a falu központjában (Homokterenye településrész) aztán a Zagyva ismét átfolyik az út alatt, innentől eltávolodnak egymástól. 18,100-as kilométer-szelvénye közelében ágazik ki északkelet felé a 23 109-es út; ugyanott átfolyik az út alatt a Bárna-patak is. Nádújfalu településrészen ér véget, több iránytörést követően, beletorkollva a 23-as főútba, annak 12,500-as kilométer-szelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartására szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 20,953 kilométer.

Források

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 26.

Jegyzetek