„Covid19-koronavírus-járvány Magyarországon” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Csonkagi (vitalap | szerkesztései)
1 334. sor: 1 334. sor:
|8077
|8077
|14206
|14206
|-
|2020-10-07
|8088
|15000
|}
|}



A lap 2020. október 7., 10:34-kori változata

A fertőzöttek számának 1 havi változása 100 000 lakosra vetítve

A 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány magyarországi első regisztrált esetét március 4-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök mint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs irányítója, az első elhunyt beteget pedig március 15-én jelentették. Március 18-án Müller Cecília országos tisztifőorvos, epidemiológiai szakember már arról adott tájékoztatást, hogy Magyarországon bárhol jelen lehet a fertőző vírus.

A járvány eddig két hullámban tört az országra. Az első, márciusban kezdődő hullám során az aktív esetek száma egészen május elejéig nőtt, meghaladta a 2000-et is, majd folyamatosan csökkenni kezdett. Ez a csökkenés július második feléig tartott, ám ettől kezdve a szám először lassú, majd augusztustól, a második hullám beköszöntével gyors emelkedésnek indult. A második hullám során jóval több beteget azonosítottak, ám ezúttal többségében fiatalokat, akikre a betegség kevésbé veszélyes, ezért a második hullámban a halálozási arány sokkal alacsonyabb volt, mint az elsőben.

Magyarország érintettségére felkészülve a kormány már 2020. január 31-én egy operatív törzset hozott létre. A járvány megjelenése után, március 11-én országos veszélyhelyzetet hirdettek ki, amellyel különleges jogrend lépett életbe Magyarországon: a békétől, az állami működés általános szabályaitól eltérő időszak. Ahogy a világ legtöbb országában történt, Magyarországon is az emberek mindennapi életét korlátozó intézkedéseket vezettek be, amelyeket csak fokozatosan, a járvány első hullámának lecsengésével oldottak fel. A gazdaság (ahogy a világ többi részén is) jelentősen visszaesett, tízezrek vesztették el munkájukat, igaz, többnyire csak rövidebb időre. A sportélet is hónapokra teljesen leállt.

A második hullámban, amikorra az egészségügy már jobban fel lett készítve a járványra, kevésbé szigorú védelmi intézkedéseket vezettek be, többek között azért, hogy a gazdaság működésben maradhasson.

Események

2019 decemberének végén a kínai Vuhanban megmagyarázhatatlan vírusos tüdőgyulladásos megbetegedések történtek. Ez a 2019 végén megjelent koronavírusos betegség később COVID–19 néven vált ismertté, és egy új világjárvány kezdetét jelentette, amelyet egy új ismeretlen kórokozó okozott, az új humán koronavírus (SARS-CoV-2).[1]

A SARS-CoV-2 is, mint a legtöbb vírus általi fertőzés, programozott sejthalált (apoptózis) vált ki.[2] Az ismert terápia nélküli betegséget okozó új fertőzés szövődménye, a veszélyes tüdőgyulladás (akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség). Végső esetben a légzési elégtelenség állapotába kerülhet a beteg, és néhány esetben még légzőkészülékkel sem sikerül a légzési gázok szükséges mennyiségét vagy egyensúlyát (oxigén/széndioxid homeosztázist) biztosítani, és emiatt bekövetkezhet a halál.[3][4][5]

Mivel a COVID–19 pandémia eleinte a járvány kitörésének helyén, a kínai Vuhan városában és Hupej tartomány régiójában alakult ki, ezért február 2-án (Franciaországon keresztül) hazaszállították az ott élő magyarok közül azokat, akik haza kívántak térni. A hét személyt 14 napra karanténba helyezték, mivel ennyi az új típusú tüdőgyulladást okozó betegség leghosszabb ismert lappangási ideje.[6] Akik a következő 14 nap alatt egészségesek maradtak, február 16-án kiengedték a karanténból.[7]

2020 februárjában a koronavírus terjedésével kapcsolatos események, hírek hatására, ugyanúgy, ahogy a világ többi részén is, a magyarországi üzletekben is elkezdtek hiánycikké válni a kézfertőtlenítők, az arcmaszkok és a tartós élelmiszerek.[8] Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint „a kormány megérti az emberek félelmét, de szakértők szerint indokolatlan és fölösleges elkezdeni tartós élelmiszereket felhalmozni”.[9] Ez a „felvásárlási pánik” azonban hamar csillapodott: amikor márciusban megjelent a vírus, az már nem okozott jelentős mértékű fennakadást a kereskedelemben.[10]

2020. március 4-én Magyarország Kormánya elindította a koronavírussal kapcsolatos hivatalos tájékoztató honlapját és egy kapcsolódó tartalmú, de technikailag független Facebook-oldalt.[11][12]

Az operatív törzs önmérsékletre, felelős magatartásra intő figyelmeztetése ellenére egy 30 éves érettségizett biztonsági őr ellen rendőri intézkedés történt, amiért álhírt közölt az interneten, a járvánnyal kapcsolatos intézkedések vonatkozásában.[13]

Orbán Viktor március 13-án bejelentette egy országos koronavírus-kutatási akciócsoport létrehozását professzor Jakab Ferenc vezetésével, amely gyógyszer- és vakcinafejlesztésért felel.[14]

A külföldi laboratóriumokban már izolált vírust a magyar kutatók először március 17-én a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában izolálták sikeresen[15] egy magyar beteg mintájából, hogy szaporíthassák és felhasználhassák a magyar vakcinakutatáshoz.[16] Ezt a tényt az országos tisztifőorvos, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertette. A szakember szerint ezzel lehetőség nyílt a magyarországi tudósok számára is a vakcinafejlesztés lehetősége és új vírusellenes terápiák kifejlesztésére, kipróbálására és védőoltás kifejlesztésére.[17] A magyar vakcinakutatás érdekében egy konzorcium jött létre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Immunológiai Tanszéke, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Biológiai Intézete, a Richter Gedeon Nyrt. és a biotechnológiai fejlesztéseket nemzetközi szinten végző ImmunoGenes Kft. szakemberei részvételével.[18][19] Kacskovics Imre az ELTE Immunológiai Tanszékének vezetője szerint, a kifejlesztendő gyógyszer azonban még nem védőoltás, nem oltóanyag, hanem csak rövid ideig tartó passzív immunitást biztosít, azonban arra nem képes a szervezetet felkészíteni, hogy az maga vegye fel a harcot a kórokozó ellen.[20] A magyar kutatócsapat kétkomponensű, fehérjealapú készítmény előállítását tervezi, és olyan gyógyszer létrehozásán dolgozik, amely semlegesíti a szervezetbe került koronavírust és azokat a sejteket is elpusztítja majd, amelyeket a kórokozó megfertőzött.[21] Néhány nappal a sikeres izolálás után, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Bioinformatikai Kutatócsoportja és PTE virológus szakemberei meghatározták az új SARS-CoV-2 humán koronavírus magyarországi genomját is, amely a további komplex evolúciós vizsgálatokra nyújt lehetőséget és a specifikus gyógyszerfejlesztéshez.[22][23] A teljes munkafolyamatot Kemenesi Gábor irányításával Urbán Péter, Tóth Gábor Endre és Herczeg Róbert végezték el.[24] További genomi epidemiológiai vizsgálatokat végzett a professzor Jakab Ferenc vezetésével működő pécsi kutatócsoport, melynek során a magyarországi járvány eredetére vonatkozóan megállapították, hogy a kezdeti időszakban több, független behozatallal jutott az országba, főleg európai desztinációkból.[25][26]

A Pécsi Tudományegyetem virológusai március 23-án kezdték meg a koronavírus-ellenes hatóanyagok vizsgálatát, olyan vírusizolátumokon, melyeket a megelőző napokban sikeresen, egy általuk kidolgozott rutineljárás keretében izoláltak.[27]

Miután március közepére Kínában már visszaszorult a járvány, a távol-keleti országban rengeteg egészségügyi felszerelés maradt felesleges, illetve felszabadult Kína gyártókapacitása is. A kínai eszközökből a különböző országok (egymással versengve, mert még így sem volt elegendő áru) világszerte nagy mennyiséget rendeltek. Magyarországra március 23-án érkezett meg az első szállítmány Kínából: 82 000 darab orvosi maszk és 30 050 darab védőruha.[28] Másnap újabb 100 000 védőruha, 100 000 pár kesztyű, 100 000 teszt, 86 lélegeztetőgép és 3 milliónál is több orvosi maszk érkezett az országba,[29] 28-án pedig újabb 27 tonnányi védőfelszerelés.[30] Április 4-én 4 millió maszk, 400 000 védőruha, 100 000 védőszemüveg, 30 000 pár kesztyű és több mint 6000 arcvédő plexi volt a rakománya az újabb repülőgépeknek, amelyek Budapestre érkeztek,[31] de a későbbi napokban is folyamatosan érkeztek újabb és újabb szállítmányok. Április közepén például 24 óra alatt 10,7 millió maszk, 24 600 izolációs köpeny és 900 liter fertőtlenítő,[32] majd 1,5 millió védőruha, 100 000 kesztyű, 50 000 vírusteszt és 200 lélegeztetőgép.[33]

Az utazási korlátozások bevezetése után számos magyar állampolgár rekedt külföldön, hazajutásukhoz a külügyminisztérium adott segítséget.[34]

Az érettségi vizsgák szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlottak. Néhány kivételtől eltekintve csak írásbeli érettségit tartottak, de azokon sem volt kötelező a részvétel: akinek nem kellett az egyetemi felvételihez, az elhalaszthatta őszre. A május 4-én kezdődő vizsgákra a diákok és a tanárok maszkokat kaptak, kézfertőtlenítőket helyeztek el az intézményekben, egy teremben pedig csak legfeljebb 10 diák tartózkodhatott, és meg kellett tartaniuk a másfél méteres védőtávolságot egymás között.[35]

Május elejétől közepéig tömeges tesztelés indult meg az országban. A Semmelweis Egyetem vezetésével, több vidéki intézmény közreműködésével közel 18 000 embert kértek fel, hogy vegyenek részt a vírusteszten. Kiválasztásuk statisztikusok számításai alapján történt, így a minta reprezentatívnak tekinthető, belőle következtetéseket lehet levonni arról, hogy korcsoportonként, területi eloszlás szerint és településtípusonként hányan lehetnek az országban, akik akár tünetek nélkül hordozzák a betegséget vagy átestek már rajta.[36] Szintén május elején megnyílt a külföldi példa alapján létrehozott első autós tesztállomás Budapesten, ahol (befizetett díj ellenében) bárkit néhány perc alatt megvizsgálnak.[37]

Június 4-én a koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezdett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég. Jakab Ferenc professzor, az országos koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője és Nagy Eszter a Cebina GmbH vezérigazgatója ismertették, hogy a közös fejlesztés során egy alegység vakcina kidolgozása a cél.[38]

Fertőzések Magyarországon

Az első két személy, akiről Magyarországon hivatalosan bejelentették, hogy SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzött, két iráni származású, Magyarországon tanuló egyetemista. Egyikük a Semmelweis Egyetem gyógyszerész hallgatója,[39] aki nem tartotta be az egyetem által kért kéthetes otthontartózkodást, így 1 hétig járt egy 16 fős angol nyelvű évfolyamon a gyakorlati órákra.[40] Másikuk a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója, aki hazatérte után önkéntes karanténba vonult, nem járt be az egyetemre, hanem jelentkezett a Szent László Kórházban, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett.[41]

A két iráni diák a Szent László Kórházba került elhelyezésre,[40] tüneteik enyhék voltak. Az egyikük február 26-án, a másikuk február 28-án érkezett Magyarországra.[42]

A harmadik fertőzöttet március 5-én jelentették be: az illető egy 69 éves brit férfi, aki Milánóban dolgozik, és rendszeresen ingázik az olaszországi város és Debrecen között. Február 29-én érkezett az országba, később belázasodott, ezért orvoshoz fordult: a helyi Kenézy Gyula Kórházba szállították.[43][44] Hamarosan hír érkezett a negyedik betegről, aki az egyik iráni diák barátnője, és már akkor elkülönítették, amikor az iráni fertőzöttet beazonosították.[45] 6-án 39 ember volt karanténban, és eddig a napig 269 mintavétel történt.[46] Március 7-én azonosították az ötödik fertőzöttet, egy 70 éves férfit, akit a feltételezések szerint külföldön élő, Olaszországban is járt, majd őt meglátogató fia fertőzhetett meg.[47] A hatodik és a hetedik betegről március 8-án érkezett hír: mindketten összefüggésbe hozhatók a korábbi öt fertőzöttel. Egyikük az egyik iráni diák 22 éves ismerőse, akivel korábban egy közös születésnapi ünnepségen vettek részt, másikuk a debreceni brit férfi magyar felesége.[48] Másnap újabb kettővel növekedett a fertőzöttként azonosítottak száma: hasonlóan az előző naphoz most is egy, az első beteggel kapcsolatba került iráni diákról és a korábbi beteg férfi magyar feleségéről derült ki, hogy vírusfertőzött.[49] Március 10-én újabb három iráni egyetemistánál mutatták ki a vírust, mindannyian az első esetekhez kapcsolódnak, ezért már napok óta járványügyi zárlatban tartották őket.[50] A tizenharmadik fertőzöttet, egy magyar nőt, másnap jelentették be, ő az első debreceni kontaktjaként került az orvosok látókörébe, emiatt már napok korábban is kórházban tartották.[51]

Március 12-én újabb három esetet jelentettek. Egy iráni diáknál (ő is az első beteg kontaktja volt) és két magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust. A két magyar közül az egyik egy nő, aki már napok óta a Szent László Kórházban volt elkülönítve, a másik egy Izraelből beutazó férfi.[52] Ugyanezen a napon közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője, hogy meggyógyult az egyik, karanténban lévő iráni állampolgár. A sorozatban elvégzett tesztjei negatívak lettek.[53]

Március 13-án hárommal nőtt az igazolt betegek száma, mindannyian magyar állampolgárok. Egyikük, egy 67 éves férfi, munkájából adódóan sok külföldivel találkozott, másikuk egy 41 éves férfi, aki Hollandiában és Angliában járt korábban, a harmadik pedig egy 27 éves férfi, aki egy korábbi fertőzöttel együtt járt Izraelben.[54]

Március 14-től már nem közöltek annyi részletet az újonnan megbetegedett személyekről, mint korábban, többnyire csak az új betegek számát ismertették. Az összes ismert fertőzött száma (a gyógyultakkal és az elhunyttal együtt) március 17-én érte el az 50-et: ebből 39 magyar, 9 iráni, 1 brit és 1 kazah állampolgár volt.[55] Ugyanekkor 137 személyt tartottak karanténban, az elvégzett vizsgálatok száma közel 1600 volt. 19-én hat fertőzött beteg volt súlyos állapotban, akiket intenzív osztályon kezeltek a Dél-Pesti Centrumkórházban.[56] Az azonosított betegek száma március 21-én lépte át a 100-at. Eddig a napig az akkreditált laboratóriumi tesztek száma 3447 volt, de emellett végeztek teszteket más laborokban is. Ugyanezen a napon megjelent a fertőzöttek között egy vietnámi állampolgár is.[57]

Március 11-22-e között 959 tünetmentes ember szűrése 12 pozitív esetet (1,3%) mutatott.[58]

Március 26-án már a 250-et is meghaladta az azonosított fertőzöttek száma, és ugyanekkor lépte át a 8000-et az akkreditált tesztek száma is.

Március 29-án hozták nyilvánosságra, hogy a nagymágocsi idősotthon nyolc ápoltja koronavírussal fertőzött.[59]

Március 30-án az érdi Szent József Idősotthon 90 lakója közül egy fertőzött személyt azonosítottak.[60]

Április 2-án derült ki, hogy Győr polgármesterének, egyik alpolgármesterének és jegyzőjének pozitív tesztjét követően a képviselő-testület egyik tagja is megfertőződött.[61]

Április 3-i hír, hogy megfertőződött az Uzsoki Utcai Kórház egyik főnővére is.[62]

Április 5-én jelentették be, hogy az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatójának tesztje is pozitív lett.[63] 9-én elhagyhatta a kórházat egy 7 éves koronavírusos kislány, aki 8 napot volt lélegeztetőgépen.[64]

Március 23-a és április 5-e között 2634 tünetmentes ember szűrése 22 pozitív esetet (0,8%) mutatott.[58]

Az 1000-et az április 10-i adatok szerint érte el a fertőzöttek száma, eddig a napig összesen 29 948 tesztet végeztek el akkreditált laborban.

Április 11-ig az úszók közül 16-an,[65] a Veszprém kézilabda csapatából egy ember,[66] míg a tornászok között a junior válogatott egyik tagja és edzője fertőződött meg.[67] Kardos Bence öttusázónál április 16-án mutatta ki a teszt, hogy már korábban átesett a betegségen.[68]

A borsodnádasdi otthonban 31 ápolt beteg tesztje lett pozitív, további 14 ember pedig a városban és három környező településen fertőződött meg a vírussal.[69]

Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg - közölte Szirmai Viktor főigazgató. Még két munkatársuknak lett pozitív a tesztje, ők már az elmúlt tíz-tizennégy napban nem dolgoztak, ugyanakkor az összes többi munkavállaló tesztje negatív.[70]

Április 14-én derült ki, hogy egy 2 éves gyermek is megfertőződött a vírussal Sátoraljaújhelyen,[71] egy Dunakeszi bentlakásos otthonban pedig az egyik ápolt pozitív tesztet produkált.[72] Ugyanezen a napon a Magyar Tudományos Akadémia egyik doktora is bejelentette, hogy tesztje pozitív lett.[73]

Április 15-én hozták nyilvánosságra, hogy a dabasi Zárdakert Idősek Otthonában is van egy fertőzött lakó.[74]

Április 16-i hír, hogy a hónap elején egy 5 hónapos kislánynál is kimutatták a vírus jelenlétét.[75]

Április 6-a és április 19-e között 5207 tünetmentes ember szűrése 11 pozitív esetet (0,2%) mutatott.[58]

Április 19-én hozták nyilvánosságra, hogy az XV. kerületi Erdőkerülő Nyugdíjasház egyik dolgozója is megfertőződött.[76] Müller Cecília azt is jelezte, hogy április 20-án a fent felsoroltakon kívül további négy budapesti otthonban, Tökölön, Sződligeten, Mezőszilason, Győrben, Töltéstaván, Csákánydoroszlón, Bodajkon és Seregélyesen jelent meg a vírus az idősotthonokban. Egerben 3 lakó és egy dolgozó tesztje lett pozitív.[77]

Március 31-e és április 20-a között 5146 tünetmentes OTP Bank alkalmazott szűrése 50 pozitív esetet (0,97%) mutatott.[58]

Április 21-én derült ki, hogy a XIII. kerületi Madridi úti hajléktalanszállón 23 ember fertőződött meg.[78] Április 27-re már három szállón találtak fertőzötteket, köztük Oroszlányban is.[79]

Április 24-re berobbant a járvány a tatabányai Szent Borbála Kórházban is, 14 dolgozó és 9 beteg fertőződött meg, egy orvos lélegeztetőgépre került,[80] egy 41 éves beteghordó, Bohák Csaba pedig másnap életét vesztette.[81] Magyarországon ő a járvány első egészségügyben dolgozó áldozata.

V. Naszályi Márta polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 360 tünetmentes önkormányzati dolgozó szűrése 18 pozitív esetet (5%) mutatott.[82]

Megjelent a vírus Százhalombattán is: a Gondozóházban két lakónál és egy gondozónál azonosították a betegséget.[83]

Április 11-e és április 25-e között 1585 tünetmentes ember magánlaborban végzett szűrése 2 pozitív esetet (0,13%) mutatott.[58]

Április 25-re gócpont alakult ki a XI. kerületi Szent Imre Kórházban is; közel 100 beteg esetében mutatták ki a fertőzést, ezen felül legalább 20 alkalmazott is elkapta a betegséget.[84] Megjelent a vírus a szegedi Vakok és Gyengénlátók intézetében is, ahol 31 lakónál és egy dolgozónál mutatták ki a fertőzést.[85]

Április 27-én Verőcéről 6 embert szállítottak kórházba,[86] Hódmezővásárhelyen pedig korábban egy 15 hónapos kislány is átesett a betegségen.[87]

Április 28-án hozták nyilvánosságra, hogy Zalaegerszegen két idősotthonban jelent meg a vírus. Az önkormányzati fenntartású intézményben 10 lakó és 5 gondozó fertőződött meg. Az állam által működtetett otthonban szintén vannak COVID-19 pozitív esetek.[88]

2020. április 29-én és április 30-án összesen 380 gyorstesztet végeztek tünetmentes Budavári önkormányzati dolgozókon. A vizsgált személyek között 13 pozitív esetet (3,4%) találtak.[89]

Május 11-re már 32 otthonban találtak fertőzötteket; A Pesti úti idősotthonban május 11-ig összesen 305 lakó és 26 gondozó fertőződött meg, míg a Rózsa utcai otthonban jelenleg 75 fertőzött van, 55 gondozott és 20 dolgozó. A kamaraerdei otthonban 41 fertőzött lakó és 12 érintett dolgozó van. A zuglói Olajág Idősotthon 51 lakója és 14 dolgozója fertőzött.[90] A Rupphegyi otthonban, a Kútvölgyi úton és a Bánk bán utcai otthonban egy-egy lakó fertőződött meg.[91] Eddig a napig 67 19 évesnél fiatalabb személynél azonosították a vírus jelenlétét, ketten vannak kórházban.[92]

Május 12-i hír, hogy a tömeges tesztelésre kiválasztott 17 778 ember 49%-át sikerült eddig tesztelni; mindössze két pozitív esetet, illetve 9 olyan személyt találtak, akik korábban már átestek a fertőzésen.[93]

Május közepén közölték, hogy Zala megyében két otthonban is megjelent a fertőzés: a hónap végére a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben már 79 gondozott és 19 gondozó szervezetében volt jelen a vírus,[94] míg a Zalaegerszegi Gondozási Központban 38 bentlakó és 13 gondozó esetében mutatták ki a koronavírust.[95]

Április 5-e és május 22-e között 7385 tünetmentes MOL alkalmazott szűrése 2 pozitív esetet (0,03%) mutatott.[58]

Május 22-ig összesen 49 14 év alatti gyermek fertőződött meg, 0-1 év között négy, 1-2 év között nyolc, 3-5 év között hét, 6-9 év között 9, míg 10-14 év között 24 gyermek volt fertőzött.[96]

Az óvodák és bölcsődék május 25-i nyitását megelőzően Budaörs önkormányzata 310 dolgozó esetében végzett teszteket, közülük 7 óvodai és egy bölcsődei alkalmazott szervezetében volt jelen a fertőzés, az első jelentések szerint tünetmentesek.[97]

Május 27-én hozták nyilvánosságra, hogy Bujákon 10 ember fertőződött meg a vírussal.[98]

Május 31-ig 576 egészségügyi dolgozó fertőzött meg a vírussal.[99]

Június 23-án jelentették be, hogy néhány nappal korábban, június 18-án a járvány magyarországi történetében először fordult elő, hogy koronavírussal fertőzött kismamának született gyermeke. A gyermeket császármetszéssel segítették világra a Semmelweis Egyetemen, szervezetében nem volt jelen a vírus.[100]

Június 30-án közölték, hogy a Váci NKSE felnőtt csapatának több játékosa COVID-19 tüneteket mutatott. A PCR teszt 10 főnél mutatta ki a koronavírus-fertőzést.[101]

Július 1-én tették közzé a 2020. május 1-16. között végzett országos, reprezentatív koronavírus szűrővizsgálat (H-UNCOVER) eredményeit. A vizsgált 10500 személy közül 3 főnek (Budapest, Komárom-Esztergom, Heves megye, ebből 2 kórházi eset) lett pozitív a COVID-19 fertőzöttséget mutató PCR tesztje és 70 főnél mutatta azt a vérvizsgálat, hogy átesett a SARS-CoV-2 okozta fertőzésen. A teljes 14 éven felüli, nem valamely intézményben élő magyar lakosságra vetítve az aktív fertőzöttek száma 2 421-re, a fertőzésen átesettek személyek száma 56 439-re becsülhető. Ez alapján vizsgálat időszakában 1 millió lakosra vetítve körülbelül 290 (0-670) fő aktív fertőzött és 6 800 (5 000-8 600) fő átfertőzött lehetett (zárójelben a lehetséges alsó és felső határt adták meg).[102]

Július 3-án hozták nyilvánosságra, hogy egy hétvégi, tolnai lakodalomban a vőlegény Ausztriában dolgozó bátyja koronavírussal fertőzött volt. Több mint 60-an kerültek házi karanténba.[103] A Tolna megyei összes fertőzött számát június 30-án 13-ról 14-re emelték, majd július 4-én visszaállították 13-ra és azóta változatlan.

Július 7-én hozták nyilvánosságra, hogy 21 ember fertőződött meg koronavírussal Mezőkövesden egy általános iskolai zárt értekezleten.[104] Ez a szám július 11-re 22-re emelkedett,[105] július 14-re pedig már 30 beteget azonosítottak.[106] Az MTI közleménye szerint a járványban Borsod megyeiek mellett egy Heves megyei lakos is érintett. Jelenleg három embert ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infektológiai osztályán.[107] A Mezőkövesdi Általános Iskola Szent Imre Tagiskolája Covid-19 gyanúja miatt előreláthatólag 2020. július 27-ig nem látogatható.[108][109] A mezőkövesdi általános iskolában egy fertőzött tanár, aki lázas volt és köhögött bejárt dolgozni, majd június 16-án részt vett egy 27 fős iskolai értekezleten, ahol senki nem viselt maszkot; egy másik, június 23-i értekezleten is részt vett és két családtagjának is átadta a fertőzést. A tanár egy másik településre is elment egy továbbképzésre, ahol 17 emberrel került kapcsolatba, de ott az eddigi adatok alapján senkinél nem diagnosztizálták a koronavírust.[110] Julius 20-áig a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint, a Mezőkövesden elvégzett PCR-vizsgálatok 42 főnél igazoltak COVID–19-fertőzést. Miskolcon[111] is növekedett a koronavírusos esetek száma és Sárospatakon is van igazolt koronavírus-beteg.[112] Végül 43 fertőzöttet azonosítottak, közülük 27-en tünetmentesek voltak, 16-an mutattak tüneteket, öt beteg került kórházba.

Július 8-i hír, hogy megfertőződött a vírussal egy Tompán szolgálatot teljesítő rendőr. Meg nem erősített hírek szerint 20 kollégája számára rendeltek el otthoni karantént.[113]

Július 10-én közölték, hogy a Békéscsabai Előre NKSE egyik játékosa is elkapta a koronavírust. Komolyabb tünetei nincsenek, íz- és szagérzékelését veszítette el.[114]

2020. július 12-ig összesen 33 idősotthonban azonosítottak koronavírusos betegeket. Összesen 921 lakó és 137 dolgozó lett beteg (az összes eset 25%-a), több mint felük már meggyógyult, 140-en meghaltak (az összes elhunyt 23,5%-a).[115]

Július 14-én az országos tisztifőorvos a Nemzeti Népegészségügyi Központban kezelt adatok alapján arról tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a járvány kezdete óta az egészségügyi intézményekben nozokomiális (olyan fertőzés, amely az egészségügyi ellátás következtében alakul ki a kórházi felvételt követő 48 órán túl)[116] járványhoz köthetően 1062 személynél (az összes eset 25%-a) igazoltak PCR-vizsgálattal COVID-19 fertőzést, közülük 260 fő ápolt hunyt el (az összes elhunyt 43,7%-a).[115]

Július 16-án jelentették be, hogy egy nagykőrösi csomagolóüzemben összesen négy fertőzött dolgozót azonosítottak.[117] Július 23-ra a városban regisztrált megbetegedések száma 11-re emelkedett, de nem ismert, hogy az újabb esetek köthetőek-e a korábbiakhoz.[118] Július 28-ra a fertőzöttek száma tovább nőtt, 14-re emelkedett.[119]

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség július 29-én jelentette be, hogy a közösség öt tagja, köztük Köves Slomó főrabbi pozitív tesztet produkált. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig jelezte, hogy két hétre bezáratja budapesti zsinagógáit, mert az egyik náluk táborozó gyerek hozzátartozója igazoltan koronavírusos lett.[120]

Augusztus 3-i hír, hogy egy soproni házibuliban 36 embert kapta el a vírust, mely keresztülvágott az országon. 22 Hajdú-Bihar megyei lakos - Hajdúböszörményből és Téglásról - 11 soproni és három sárvári illetőségű személy esetében igazolták a fertőzést, többen kórházi ellátásra szorulnak.[121]

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere augusztus 5-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a városban összesen 17 fertőzöttet találtak, köztük a Teveli utcai otthonház egy lakójánál, az erzsébetvárosi óvoda egyik dolgozójánál és a Lidl egyik dolgozójánál.[122] Az otthon lakója tünetmentes. Az óvoda vezetői, dolgozói és 20 gyermek karanténba került.[123] Másnapra a koronavírusban megbetegedettek száma 22-re emelkedett, információk szerint több eset is a Hit Gyülekezete felekezet helyi közösségéhez köthető.[124][125] Augusztus 7-re a fertőzésszám 26 volt,[126] megfertőződött egy gyermekorvosi asszisztens és egy felnőtt háziorvos is.[127] A fertőzöttek száma augusztus 11-re 37-re emelkedett,[128] elkapta a koronavírust a helyi Napsugár Bölcsőde egyik dolgozója,[129] valamint egy a Vajda Péter Lakótelep Óvodájába járó kisgyermek is.[130] Augusztus 14-re a fertőzöttek száma 43-ra emelkedett.[131] A szomszédos településen, Mezőlakon található Adient gyár két dolgozójánál is igazolták a fertőzés jelenlétét.[132]

Augusztus 6-án a Suzuki esztergomi gyára elismerte, hogy július 21-én tudomásukra jutott, hogy egy munkatársuk megfertőződött. A kontaktkutatás további egy személynél azonosította a betegséget.[133] Ugyanezen a napon két koronavírusos beteget azonosítottak a siófoki kórházban, egy beteg és egy ápoló produkált pozitív tesztet.[134]

Augusztus 9-én derült ki, hogy egy ötfős mecseknádasdi család is megfertőződött; korábban Horvátországban jártak, de valószínűleg nem ott kapták el a betegséget. A család legidősebb tagját kórházban ápolják.[135]

A Ferencváros vízilabdacsapata augusztus 12-én jelentette be, hogy a reggeli teszt során négy játékos tesztje pozitív lett. A folyamatban lévő Magyar Kupa hátralévő meccseit ennek következtében elhalasztották. Az érintett játékosok tünetmentesek.[136] Augusztus 14-én este hozta nyilvánosságra az egri vízilabda csapat, hogy egy játékosuk pozitív tesztet produkált. Debrecenben szintén egy játékos fertőződött meg a vírussal, valamint az is kiderült, hogy a Miskolci Vízilabda Club szakmai igazgatója korábban, valószínűleg február folyamán már átesett a fertőzésen.[137] Augusztus 16-i hír, hogy az UVSE három játékosa is megfertőződött.[138] A szegedi vízilabda csapat tagjai első körben negatív eredményt produkáltak, a második teszt eredménye egy játékos esetében lett pozitív. A Szolnoknál ugyanaz volt a forgatókönyv, a második, augusztus 16-án elvégzett teszt egy játékosnál mutatta ki a fertőzöttséget.[139] Ugyanazen a napon jelentették be, hogy koronavírusos az UTE egy jégkorongozója, majd 19-re kiderült, összesen kilenc játékos fertőződött meg.[140] A Puskás Akadémia FC-nál először egy, majd több megbetegedést jelentettek be, egy román napilap nyolc fertőzöttet említett.[141][142] A DEAC egyik jégkorongozója szintén megfertőződött egy augusztus 19-én közölt cikk tanúsága szerint.[143]

Szatmárcseke polgármestere augusztus 14-én közleményben jelentette be, hogy a községben összesen hét fertőzöttet azonosítottak, köztük van önkormányzat egyik dolgozója is. Egy főt kórházban ápolnak.[144]

Nagy Bálint, Keszthely polgármestere augusztus 16-án jelentette be, hogy egy idős hölgy elhunytát követően családi halmozódás során összesen 11 fertőzöttről szereztek tudomást a városban.[145]

Augusztus 17-i hír, hogy Újfehértón összesen kilencen fertőződtek meg a vírussal.[146] 19-én a város polgármestere bejelentette, hogy pozitív tesztet produkált, tünetei nincsenek.[147]

Augusztus 19-én derült ki, hogy Jászfényszarun is többen megfertőződtek a vírussal, pontos számot nem közöltek.[148]

Augusztus 20-án közölték, hogy a III. kerületi TVE női vízilabdacsapatának egyik játékosa is elkapta a betegséget.[149]

Augusztus 21-én az EMMI közölte: 2020. július 1-től 168 fő esetében állapítható meg, hogy külföldről hurcolta be a vírust, mert ezek a személyek a megbetegedés előtt, a lappangási időben külföldön tartózkodtak.[150]

A Vígszínház augusztus 21-én bejelentette, hogy a társulat egyik külsős tagja koronavírusos, ezért minden tervezett előadást törölnek, az évad csak szeptember 4-én indul.[151] Az Átrium augusztus 25-én közölte, hogy társulatának egyik tagja elkapta a fertőzést, így az előadások két hét szünet után folytatódnak.[152] Augusztus 28-i hír, hogy a Thália Színház társulatának egy tagja is érintett a betegségben, ott is elmaradnak az előadások.[153]

Augusztus 22-én derült ki, hogy elkapta a vírust a DK nyári egyetemének egyik résztvevője is.[154] Ugyanezen a napon hozták nyilvánosságra, hogy a debreceni Pallagi úti idősotthon egyik lakójánál is kimutatták a betegséget.[155] Augusztus 26-ra kiderült, az intézményben egy dolgozó és további három ápolt is megfertőződött.[156]

Augusztus 23-án közölte a miskolci Minap.hu hírportál, hogy egyik kollégájuk pozitív tesztet produkált.[157]

Somogyi László, Szabolcsbáka polgármestere augusztus 24-én közleményben jelentette be, hogy a településen több személy is megfertőződött. Pontos számot nem közöltek.[158]

Augusztus 25-én hozták nyilvánosságra, hogy két fiatalnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést a Pécsi Tudományegyetem sikondai gólyatáborában,[159] és a Szent István Egyetem Budai Campus hallgatói számára augusztus 15 és 19. között, Szarvason megrendezett gólyatábor résztvevői közül öt főnél mutatták ki a COVID-19 fertőzést.[160]

Szintén augusztus 25-i hír, hogy a Rádió 1 egyik munkatársa is megfertőződött, emiatt a Retro Rádió és a Best FM is otthoni munkavégzésre állt át.[161] Augusztus 25-én közölték, hogy az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, valamint Békés megye régióban 219 pozitív egyént diagnosztizált PCR-módszerrel.[162]

Augusztus 26-án jelentették be, hogy megfertőződött a mátészalkai kórház két bőrgyógyász szakorvosa; egyikük lélegeztetőgépre került. A berettyóújfalui kórház egyik orvosa szintén elkapta a betegséget, ő egyébként Nagyváradon él.[163] A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban két beteg koronavírus tesztje pozitív lett.[164]

2020. augusztus 27-ig összesen 38 idősotthonban igazoltak koronavírus-fertőzést, 14 budapesti és 24 vidéki intézményben. Összesen 923 idősotthon lakónál és 148 dolgozónál mutatták ki a koronavírust, 142 idős gondozott hunyt el és 875-en már meggyógyultak. A 142 elhunytból 99 fő Budapesten található idősotthonban hunyt el, közülük 87 fő Fővárosi Önkormányzat által fenntartott idősotthonban 43-an vidéki idősotthonokban.[165]

Augusztus 27-én hozták nyilvánosságra, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megfertőződött.[166] Kiderült az is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium Infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, Solymár Károly Balázs és egyik munkatársa még a nyár elején törökországi nyaralás során kapta el a vírust, de ezt eddig nem hozták nyilvánosságra.[167] Elkapta a vírust Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter is, aki 2019 óta az Európai Parlament képviselője.[168]

Ugyanezen a napon derült ki, hogy a törökbálinti Walla óvoda egyik dolgozójának szervezetében is kimutatható a fertőzés, így az óvodát bezárták.[169]

Bejelentették azt is, hogy a székesfehérvári Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonában két dolgozó tesztje pozitív lett, így az intézményben látogatási tilalmat rendeltek el.[170]

Két hétre leállítják a Gyermekvasutat, miután augusztus 28-án kiderült, hogy egy ifivezető is elkapta a vírust.[171]

Augusztus 28-án erősítették meg, hogy a birkózóválogatott négy tagja is megfertőződött egy rendezvényt követően, tüneteik enyhék.[172] Ugyanezen a napon derült ki az is, hogy több debreceni védőnő is elkapta a betegséget. A fertőzöttek pontos számát nem közölték.[173]

Augusztus 30-i hír, hogy az óbudai Százszorszép Óvoda három dolgozója fertőződött meg. A teljes dolgozói állomány és nagyjából 70 gyermek kerül karanténba, az óvodát határozatlan időre bezárják. A fertőzöttek tünetmentesek.[174] Ezen a napon derült fény arra is, hogy a Loki környezetében is találtak fertőzöttet.[175] Nagy László pozitív koronavírustesztje miatt maradt el a Veszprém Kiel elleni meccse.[176] Fertőzöttet találtak a DVTK környezetében is,[177]

Augusztus 31-én hozták nyilvánosságra, hogy Győrújfaluban a tanítás csak szeptember 7-én kezdődhet meg, mivel az egyik tanítónő elkapta a koronavírust.[178]

Szeptember 1-én közölték, hogy Szegedi Tudományegyetemen végzett koronavírus-szűrések során az egyik rektorhelyettes tesztje pozitív lett.[179] A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint szeptember 1-éig 18 fő pozitív COVID-19 esetet találtak a Budapesti Corvinus Egyetem 2020. augusztus 17-21. között Bükkszéken tartott gólyatáborának résztvevői között.[180] Az óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában három pedagógus fertőzöttségét jelentették be a tanév első napján. A VIII. kerületi Berzsenyi Gimnáziumban pedig több diák kapta el a betegséget.[181] Megfertőződött a paksi atomerőmű egy dolgozója, illetve korábban egy biztonsági őre is.[182] Az érdi szakrendelő laborját szintén a betegség miatt zárták be, miután az egyik munkatárs elkapta a betegséget.[183] A kőbányai Gépmadár Óvodát két hétre bezárták, mivel az egyik dolgozó megfertőződött.[184] A kerület polgármestere jelezte, hogy a Egyesített Bölcsődék Balaton utcai tagintézményét szintén be kellett zárni, mivel az egyik dolgozó elkapta a betegséget.[185]

Szeptember 2-től bezárták a nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolát koronavírus fertőzés miatt. Nem tisztázott, hogy a diákok vagy a tantestület tagjai között jelent-e meg a betegség.[186] A Dunaújvárosi Acélbikák hokicsapat játékosainál elvégzett COVID-19 teszteknél 10-ből 8 játékos pozitív eredményt produkált.[187] Szintén mai hír, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 12 hallgatója,[188] a Budapesti Gazdasági Egyetem több hallgatója,[189], az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy meg nem nevezett helyettes államtitkára,[190] és a Fradi jégkorongozói közül ketten is elkapták a vírust. Az Orvosegyetem SC vízilabdacsapata közleményben tudatta, hogy miután többen egészségügyi problémákról számoltak be, a játékosok és a stábtagok közül 10 esetben pozitív lett a tesztek eredménye.[191] Néhány nappal korábban a Vasas csapata jelezte, hogy két játékosuk fertőződött meg.[192] A Magyar Vívó Szövetség bejelentette, hogy a felnőtt férfi párbajtőr-válogatott négy tagjának koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott.[193] A mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium egyik tanára is megfertőződött, így a teljes tanári kar, valamint a technikai dolgozók karanténba kerültek. Jövő héttől várhatóan átállnak a digitális oktatásra.[194] Két hétre bezárták a tótkomlósi Ligeti Óvodát, miután egy pedagógus elkapta a koronavírust.[195] Lakitelek polgármestere, Madari Róbert szeptember 3-án jelentette be, hogy pozitív tesztet produkált.[196]

Szeptember 4-i hír, hogy a salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát bezárták, mert az egyik pedagógus megfertőződött. A városban egy másik iskola is digitális oktatásra áll át, mert a fent említett középiskola több tanára ott is tanít.[197] A budapesti Kamaraerdei Úti Idősek Otthona egy dolgozója, valamint két ellátottja is megfertőződött. A lakók ugyan tünetmentesek, de elővigyázatosságból kórházba szállították őket.[198] Az EMMI meg nem nevezett fertőzött helyettes államtitkára kontaktkutatásának keretében további 14 fertőzött minisztériumi dolgozót azonosítottak.[199] Találtak két fertőzött diákot a győri Széchenyi István Egyetemen is.[200] Az egyik óvodát bezárják Hajdúböszörményben, miután az intézmény egyik dolgozója is elkapta a betegséget.[201] Gáspár Laci énekes, a Sztárban sztár produkció egyik zsűritagja szintén jelezte, hogy elkapta a betegséget.[202] Egy másik televíziós műsor, A Konyhafőnök forgatása is leállt a fertőzés miatt.[203]

Szeptember 5-én derült ki, hogy MB II-es Csákvár csapatából összesen nyolcan, játékosok, edző és klubvezető is megfertőződtek.[204] A Paksi FC nyilatkozatban közölte, hogy több játékosuk megfertőződött a Covid-19 vírussal.[205]

Szeptember 6-án hozták nyilvánosságra, hogy a Barátok közt forgatását is le kellett állítani, mert a közreműködők közül is elkapta valaki a betegséget. További részleteket nem közöltek.[206] D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere közleményben jelentette be, hogy megfertőződött, tünetei között szerepel a gyengeség, fejfájás és végtagfájdalom.[207] A pannonhalmi Bencés Gimnázium nyilatkozatban közölte, hogy egy végzős diákjuk is érintett a betegségben.[208] Megfertőződött a salgótarjáni polgármesteri hivatal egyik hivatalvezetője is,[209] valamint Tótkomlós minden oktatási intézményét - a korábban említett óvodán kívül két általános iskolát és egy gimnáziumot bezárnak, mivel a településen további öt személy fertőződött meg.[210] Koronavírus fertőzöttet találtak a balatonfüredi református iskolában is.[211] A dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata közleményben tájékoztatott, hogy a felnőtt csapat tesztelése után a juniorokat, az ifiket, edzőket és a körülöttük dolgozókat vizsgálva, a közlemény megfogalmazása szerint "rengeteg" pozitív mintát találtak.[212]

Szeptember 7-én közölték, hogy egy oroszlányi óvodában és gimnáziumban is megjelent a vírus. Az óvodát bezárták, az iskolában tovább folyik a hagyományos oktatás.[213] A nap folyamán sok oktatási intézményből jelentettek fertőzéseket: a hajdúszoboszlói Gönczy Pál Általános Iskola egyik ötödik osztályos tanulója kapta el a vírust,[214], Szeged három iskolában, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, a Tömörkény István Gimnáziumban és a szőregi Kossuth Lajos Általános iskolában jelent meg a betegség, 91 diák és 15 tanár van karanténban,[215] Kapuváron pedig három diák fertőződött meg.[216] A szolnoki Szakképzési Centrum Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégiumban egy tanárnál jelentkeztek a betegség tünetei.[217] Az újbudai József Attila Gimnáziumban két diák és egy tanár kapta el a koronavírust.[218] A budaörsi 1. sz. Általános Iskola egyik tanáránál, a Latinovits Színházban pedig 9 embernél mutatták ki a fertőzést.[219] A vírus megjelent a kaposvári vízilabdaklubban is, egy játékos fertőződött meg.[220]

Szeptember 8-án derült ki, hogy Vajna Tímea[221] és Hódi Pamela[222] médiaszemélyiségek is megfertőződtek a vírussal. A Budapesti Operettszínház közleményben tudatta, hogy a társulat egyik tagja megfertőződött.[223] A székesfehérvári Vörösmarty Színház hasonlóképpen járt el, ott is egy fertőzésről számoltak be.[224] Az esztergomi Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskolában három tanulóról derült ki, hogy megfertőződtek, míg a tatai Református Gimnáziumban egy pedagógus érintett.[225] A székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatója közleményben tudatta, hogy iskolájuk egyik tanulója elkapta a betegséget. Egy napig volt magas láza, azóta jobban van.[226] A VLS Veszprém NB III-as futballcsapatának egyik játékosa szintén megfertőződött, ennek okán a városi stadiont is bezárták.[227]

Szeptember 9-én a Magyar Judo Szövetség közölte, dunavarsányi edzőtáboruk egyik résztvevője, egy fiatal lány, is elkapta a betegséget. A hírről még vasárnap este szereztek tudomást, de csak szerdán tették közzé.[228] A Szent János Kórház jelezte, hogy három dolgozójuk fertőzött, míg a Semmelweis Egyetem "több" munkatársról tett említést.[229] Kiderült az is, hogy a gyulai Pándy Kálmán kórház egyik orvosa megfertőződött, jelenleg kórházban ápolják; betegen járt be dolgozni, felmerült az is, hogy műtött. Rajta kívül öt másik orvos is karanténban van.[230] Megbetegedést jelentettek a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban - egy végzős tanuló fertőződött meg -,[231] a veszprémi Lovassy Gimnáziumban, ahol egy diák kapta el a betegséget,[232], illetve a nagyrécsei általános iskolában, ahol egy tanár szervezetében mutatták ki a vírust.[233] Az SBS-Eger kézilabda csapatának Fradi elleni mérkőzését elhalasztották, mivel az Eger hat játékosa fertőződött meg.[234]

Szeptember 10-i hír, hogy fertőzötteket azonosítottak a Pécs csapatában,[235], a Kaposvár vízilabdacsapatában három új fertőzöttet találtak,[236] megfertőződött a női birkózóválogatott két tagja,[237], illetőleg megjelent a betegség a székesfehérvári Jáky József Technikumban, ahol egy diák,[238], a Árpád Technikum Szakképzőben, ahol szintén egy diák,[239] és Szarvason, ahol ugyancsak egy diák fertőződött meg.[240] A fővárosi Kamaraerdei úti otthonban 25 ápoltnál és négy dolgozónál mutatták ki a fertőzést. Az érintettek többségében vagy tünetmentesek, vagy enyhe tüneteik vannak, egy beteg azonban elhalálozott.[241] A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházban egy urológus kapta el a fertőzést, további négy orvos karanténba került, így az osztály átmenetileg nem fogad új beteget, csak a sürgősségi ellátást biztosítják. A megyében máshol nincs urológiai ellátás.[242]

Szeptember 11-én a 24.hu portál összegyűjtötte azokat az iskolákat, ahol ezidáig felütötte a fejét a megbetegedés; a korábban felsoroltakon kívül ezek az alábbiak: szekszárdi Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskolája, egy diák hozzátartozója fertőzött, Bicske, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, egy fertőzött, Diósd, Eötvös József Általános Iskola, Kiskőrös, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, egy fertőzött, Kecskemét, Kandó Kálmán Technikum, egy tanuló fertőzött, Szombathely, Kanizsai Dorottya Gimnázium, egy diák fertőzött, a város Bartók Béla Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskolája, egy tanár fertőzött - 15-re a szám négyre emelkedett [243] és a budapesti Szent Margit Gimnázium három tanulója.[244] Később derült ki, hogy a pécsi Babits Mihály Gimnáziumban egy végzős diák lett Covid-19 fertőzött,[245], Békéscsabán pedig egy ötödik osztályos gyermek kapta el a vírust.[246] A bonyhádi Petőfi Gimnázium három diákja is elkapta a betegséget.[247] Megbetegedést jelentett a debreceni Csokonai Nemzeti Színház is, az egyik közreműködő kapta el a vírust, így több előadás elmarad.[248]

Szeptember 12-én a Vígszínház bejelentette, hogy két előadást el kell halasztaniuk, mivel egy közreműködő megfertőződött.[249] A betegség megjelent a szombathelyi Brenner Iskolában is, egy tanárnő és gyermeke fertőződtek meg.[250] Egy tanár megfertőződött a celldömölki Városi Általános Iskolában is, így az általa tanított osztályok digitális oktatásra álltak át.[251] Az öttusázók edzőtáborát is törölni kellett, mivel egy felnőtt és egy ifjúsági korosztálybeli versenyző produkált pozitív tesztet.[252] Nyergesújfaluban egy gyermek szervezetében mutatták ki a betegséget.[253] Karanténba helyezték a veszprémi Báthory Iskola egyik alsós osztályát, miután egy gyermek és egy szülő tesztje lett pozitív. Bezárt a Szent Margit Katolikus Óvoda is a városban, mert egy dolgozó megfertőződött.[254] Szeptember 19-re kiderült, hogy a Báthory Iskolában újabb eseteket találtak, négy pedagógust és több tanulót említettek.[255]

Szeptember 13-án jelezték, hogy a szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola egyik tanáránál is azonosították a betegséget; hét osztályt helyeztek karanténba.[256] A Nyitra utcai Általános Iskolában pedig egy hatodik osztályos gyermeknél jelentkezett a fertőzés.[257] Előadások maradnak el a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban is, mivel több közreműködő is megfertőződött.[258] A székesfehérvári Fehérvári Titánok csapatának egy játékosa, illetve a stáb egyik tagja pozitívnak bizonyult.[259] Ismét megfertőződtek néhányan a Felcsút játékosai közül is.[260] Káptalanfán meg nem nevezett számú eset miatt bezárt a Pusztai Ferenc Általános Iskola.[261] Elkapta a koronavírust a kispesti Berzsenyi utcai gyermekorvosi rendelő egyik dolgozója is.[262]

Szeptember 14-én is számos intézményből jeleztek fertőzéseket: a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium egyik osztálya karanténba vonult, a fertőzöttek pontos számát nem közölték;[263] Bicskén a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola egyik ötödik osztályos tanulója produkált pozitív tesztet.[264] A budapesti Lauder Javne Iskolában tömeges tesztelésbe kezdtek, melynek keretében eddig 30 fertőzöttet - 21 diákot és 9 tanárt - találtak, hárman pedig már korábban átestek a fertőzésen.[265] Tinnyén a település háziorvosa betegedett meg.[266] Törökszentmiklóson a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskola három pedagógusa fertőződött meg, az iskola szeptember 25-től digitális oktatásra áll át.[267] Az egyik dolgozó fertőzöttsége miatt egy hétre bezárják a soltvadkerti bölcsődét is.[268] A pécsi Integrált Nappali Szociális Intézmény (INSZI) egyik dolgozója egyik dolgozója szintén megfertőződött.[269] Szegeden, a mikrobiológiai laborban, ahol a Covid-19 mintákat is ellenőrzik, négy dolgozó kapta el a fertőzést.[270] Dorogon a Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskolában,[271] a tatai Vaszary János Általános Iskolában[272], a pécsi PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolában,[273] és a kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskolában egy-egy pedagógusa fertőződött meg.[274] Zalaegerszegen a Deák Ferenc Technikum hét diákja, kilenc egyetemista és egy önkormányzati dolgozó kapta el a vírust. A Széchenyi István Technikumban 1 koronavírusos diák van. Megfertőződött a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik tanára is.[275] A szombathelyi Bolyai iskolában egy diák érintett a betegségben,[276], illetve pozitív tesztet produkált a Vas Megyei Kormányhivatal egyik dolgozója is.[277] A komlói férfi kézilabda csapat öt játékosa is megbetegedett, tüneteik vannak.[278] A szám szeptember 20-ra már 12-re emelkedett.[279]

Szeptember 15-én jelentették, hogy a ferencvárosi Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnáziumban négy diáknál mutatták ki a fertőzöttséget, így három osztály digitális oktatásra állt át.[280] A DVSC több játékosa is pozitív tesztet produkált.[281] A debreceni Ady Endre Gimnázium két osztálya és egy pedagógus került karanténba egy igazolt koronavírus fertőzés miatt.[282] A miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában négy pedagógusnál mutatták ki a betegséget.[283] Az Index portál három munkatársa pozitív tesztet produkált.[284] A Széchenyi István Egyetem 51 hallgatója került karanténba, közülük 24-nél igazolták a tesztek a vírus jelenlétét az egyetem közleménye szerint.[285] A pusztaszabolcsi Manóvár Óvoda egyik dolgozója is megfertőződött, az odajáró gyermekek mindegyike karanténba került.[286] Fertőzöttet találtak a kőbányai Kékvirág Óvodában is, a gyermekek itt sem léphettek be az intézménybe.[287] A budakeszi Nemzetiségi Általános Iskolában egy hatodikos gyermek fertőződött meg a vírussal, így az osztály digitális oktatásra állt át.[288] Bejelentette Soroksár polgármestere is, hogy szervezetében kimutatták a vírust.[289] Az Alapvető Jogok Biztosának hivatalában is megbetegedett egy munkatárs, ezért a dolgozók otthoni munkavégzésre álltak át.[290] Pozitív tesztet produkált a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia balatonfüredi szekciójának egyik játékosa is.[291] A cég közleményéből kiderült, hogy a Denso két dolgozójának szervezetében is kimutatták a fertőzöttséget.[292] A rendőrség közölte, hogy szeptember 8-ig összesen 34 fertőzöttet találtak az állományban.[293]

Szeptember 16-án az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola arról tájékoztatott, hogy egyik alsó tagozatos tanulójuk megfertőződött, tünetei nincsenek.[294] A hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában két tanárnál mutatták ki a fertőzést.[295] A fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskola egyik harmadikos osztálya került karanténba, miután osztályfőnökük is elkapta a betegséget.[296] Hírek szerint, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium is digitális tanrendre állt át, mivel már múlt hét közepén 10 fertőzött volt ismert a tanulók között.[297] A másodosztályú BFC Siófok 4 játékosa[298] és a szintén másodosztályú DEAC 2 két játékosa is elkapta a koronavírust.[299] A Vasasban két,[300] míg a MOL Fehérvár FC-nél egy játékosnál azonosították a vírust.[301] Nyíregyházán a Tündérkert Szeretetotthonban a 67 gondozottból 21-en megfertőződtek.[302] Ismét leállították a Barátok közt és az újonnan induló Keresztanyu sorozatok forgatását, mivel újabb fertőzötteket találtak.[303] Napvilágot látott, hogy megfertőződött Polyák Lilla[304] és Liptai Claudia színésznő[305] és Gömöry Zsolt, az Edda Művek billentyűse is elkapta a fertőzést, utóbbi kórházba is került.[306] Megfertőződött az együttes énekese, Pataky Attila és gitárosa, Kicska László is. Patakyt egy hétig ápolták kórházban.[307] Eseteket találtak a tatabányai Szakképzési Centrumban és a Péch Antal – Bánki Donát Technikumban is,[308] a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium két osztályában,[309] kimutatták a vírust a komáromi Kultsár István Szakgimnázium és Szakközépiskolában egy diáknál,[310], a szombathelyi Neumann János Általános Iskolában egy harmadik osztályos gyermeknél,[311], a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolából egy tanárnál[312], a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumban egy diáknál,[313] és a pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban egy diáknál.[314] Fertőzöttet találtak az Győri ETO FC csapatában,[315] elkapta a betegséget a tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat bentlakásos otthonának dolgozója,[316] valamint az Országos Onkológiai Intézet 15 dolgozója.[317]

Szeptember 17-i hír, hogy a fertőzés miatt kórházba került Jászapáti[318] és Tokaj polgármestere is.[319] Kiderült, hogy megfertőződött a magyar gyorskorcsolya válogatott három tagja, köztük Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok is.[320][321] Ismét találtak fertőzöttet a győrújfalui általános iskolában,[322], pozitív tesztet produkált a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium egyik diákja,[323] és a salgótarjáni Gyermekkert Tagóvoda egyik óvónője is.[324] Tata polgármestere közölte, hogy újabb iskolákban találtak fertőzötteket, a TSZC Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban egy diák, az Eötvös József Gimnáziumban egy tanár és egy diák, a Kőkúti Általános iskolában két diák és egy tanár kapta el a vírust.[325] Az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium egyik tanulójánál szintén igazolódott, hogy fertőzött.[326] A Magyar Állami Operaház október 1-ig minden előadást és próbát felfüggeszt, miután a kórusban és a Magyar Állami Balettben néhány, a zenekarban viszont több megbetegedést észleltek, valamint szólisták is megbetegedtek.[327] A kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum egyik 13. évfolyamos tanulója is pozitív eredményt produkált.[328] A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumból két esetet jelentettek.[329] Két fertőzött dolgozót azonosítottak a dunaharaszti óvodákban és bölcsődékben,[330] és jelezték, hogy egy miskolci óvodás is elkapta a betegséget.[331] A balatonfüredi Szent Benedek Iskola online oktatásra áll át, mivel két diák és egy tanár pozitív lett koronavírusra.[332] A Testnevelési Egyetemen naponta több fertőzött hallgatót azonosítanak, pontosabb számot azonban nem közöltek.[333] A sátoraljaújhelyi Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában egy első osztályos gyermek kapta el a betegséget, a Jókai Mór Tagiskolában pedig egy pedagógus.[334] A mátészalkai fertőzöttek között van egy középiskolás diák is.[335] Az egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolájának egyik tanulójánál is azonosították a fertőzést.[336] A békéscsabai Gészi, a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium egyik 11. osztályos tanulója is megfertőződött.[337] A tihanyi óvodát is be kellett zárni, mivel több dolgozónál kimutatták a betegséget.[338] Leállították a Mintaapák forgatását is, mert több közreműködő elkapta a vírust.[339] A Csurgói KK kézilabdacsapatában is több fertőzött személyt találtak, a pontos szám nem ismert.[340]

Szeptember 18-án a szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban is online oktatást rendeltek el. Az intézményben 2 tanár, 2 takarító és 4 diák koronavírus tesztje lett pozitív.[341] Az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium egyik tanulójánál is igazolták a koronavírus-fertőzést.[342] Az orosházi Székács Evangélikus Iskola egyik tizedik osztályos tanulója is elkapta a betegséget.[343] A szombathelyi Herman Mezőgazdasági technikum egyik diákjánál is igazolták a fertőzést.[344] A veszprémi Vetési Gimnázium öt osztálya digitális oktatásra állt át, a fertőzöttek pontos száma nem ismert.[345] A pálházai Általános Iskola egyik diákja is elkapta a betegséget, korábban pedig a helyi óvodában is azonosítottak egy fertőzött személyt.[346] Kazincbarcikán a Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium egyik tanárának is pozitív lett a tesztje.[347] A budapesti Kempelen Farkas Gimnáziumban tizenhárom koronavírusos diákot találtak.[348] Megbetegedett a Várkonyi Andrea műsorvezető is.[349] Az NBII-es Tiszavasvári kézilabdacsapat két tagja is a város hat fertőzöttje között van.[350] A Pick Szeged hat játékosa is megfertőződött, egyikük Bánhidi Bence, egy másik közülük Dean Bombač.[351][352] 27-re újabb játékos fertőződött meg.[353] A Ferencváros női kézilabda csapatánál a szeptember 16-i magyar koronavírus teszt mindenkinél negatív eredményt adott, a másnap Kristiansandban elvégzett norvég teszt két játékosnál pozitív COVID-19 eredményt mutatott.[354] Szeptember 21-re a fertőzöttek száma hatra emelkedett.[355] 23-án pedig már 10 fertőzöttről tettek bejelentést (8 játékos és 2 stábtag).[356]

Óbuda polgármestere szeptember 19-én jelentette be, hogy a Meseerdő Óvoda Szivárvány Tagóvodájában az egyik dolgozó tesztje pozitívnak bizonyult. Két további dolgozó gyanús, őket hétfőn tesztelik újra.[357] Király Linda közösségi oldalán jelentette be, hogy korábban ő is megfertőződött, de már gyógyult.[358] A pécsi PVSK-Panthers csapatában hét fertőzött játékost találtak.[359] A VLS Veszprém csapatában a korábbi kettőt követően új fertőzötteket találtak, a pontos szám nem ismert.[360]

Az óbudai önkormányzat szeptember 20-án közölte, hogy egy a Pitypang Művészeti Óvodába járó gyermek is elkapta a fertőzést.[361] Cegléden az újonnan igazolt fertőzöttek között van a Kossuth Gimnázium egy diákja és a Lövécs utcai óvoda pedagógusa is.[362] Megjelent a fertőzés a siófoki Szakképzési Centrum Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskolában is, egy diák szervezetében mutatták ki a vírust.[363] Az orosházi Vörösmarty Általános Iskola felső tagozata is digitális oktatásra áll át, miután mind a diákok, mind a tanárok között találtak fertőzötteket.[364] A Nemzeti Ménesbirtok teljes személyi állományának tesztelése során öt fertőzött személyt találtak.[365] A Balatonfüredi KSE csapata egy fertőzöttről tett bejelentést.[366] Pély Barna, aki jelenleg a Sztárban sztár egyik résztvevője, videóüzenetben jelentette be, hogy nem tud fellépni a műsorban, mert elkapta a betegséget.[367]

A Páli Szent Vince Iskolaközpont szeptember 21-én jelentette be, hogy a szeptember 3-i állapothoz képest héttel növekedett az esetszám, további hat diáknál és egy tanárnál mutatták ki a fertőzést.[368] Kaposváron is találtak két új fertőzöttet, egyet-egyet a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnáziumban és a Munkácsy Mihály Gimnáziumban.[369] A Soproni Egyetem közölte, hogy három pozitív hallgatót találtak.[370] A szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egyik tanáránál is igazolták a vírus jelenlétét.[371]

Szeptember 22-én hozták nyilvánosságra, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön 38 fogvatartottja fertőződött meg.[372] Szeptember 25-re a fertőzöttek száma 43-ra emelkedett, mivel öt őr szervezetében is kimutatták a betegséget.[373] Létavértes polgármestere közleményben jelentette be, hogy ő is megfertőződött, tünetei enyhék.[374] Körmend polgármestere szintén közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy megfertőződött.[375] Szolnokon a Hétszínvirág Tagintézményükben dolgozó egyik pedagógus tesztje pozitív lett, a Kassai úti Általános Iskolában pedig egy hatodikos gyermek kapta el a betegséget. A jászapáti Margaréta Óvodában több fertőzöttet azonosítottak.[376] Az ebesi óvodát és bölcsődét is bezárták, mivel két dolgozó igazoltak fertőzött, többen pedig gyanúsak.[377] A maglódi Napsugár Óvoda szintén leáll, négy dolgozó már biztosan fertőzött.[378] A siófoki Krúdy Gyula Technikum és Gimnáziumban egy tanár produkált pozitív tesztet.[379] Az egri Kemény Ferenc Sportiskolában egy fertőzött tanulót találtak.[380] Szintén megfertőződött a kaposvári Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola egy tanulója is.[381] Egy, Mátészalkán dolgozó, de nem ott élő gyermekorvosnál is jelentkeztek a koronavírus tünetei.[382] Az egyik színésznő fertőzöttsége miatt 10 napra bezárták az egri Harlekin Bábszínházat is.[383] A Miskolci Nemzeti Színház egyik színésze is elkapta a fertőzést, a színház három napra bezár.[384] Szeptember 25-re a fertőzöttek száma megemelkedett; a pontos szám nem ismert, az előadások október 5-ig elmaradnak.[385] Az Orosházi FKSE kézilabdacsapatában két játékos fertőződött meg.[386] A győri jégkorongklub két munkatársa bizonyult fertőzöttnek, így a városi Jégsport Központot is bezárják.[387]

Szeptember 23-án a szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Technikum bejelentette, hogy egy oktatónál kimutatták a vírus jelenlétét, ezért két évfolyam digitálisan tanul a hét folyamán.[388] Megjelent a fertőzés a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola több osztályában, a szolnoki Verseghy Gimnáziumban és a Ligeti úti Általános Iskolában is, a fertőzöttek pontos száma nem ismert.[389] A sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában egy tanár tesztje lett pozitív, így osztálya házi karanténba került.[390] A kőszegi Jurisich Miklós Gimnáziumban egy diák kapta el a betegséget.[391] A pécsi Széchenyi István Gimnáziumban is megfertőződött egy diák, emiatt az ő osztálya is átállt digitális oktatásra.[392] Az egri Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium is jelentette, hogy egy diákjuk szervezetében kimutatták a vírust.[393] Megfertőződött a vírussal az Európa-bajnok kenus, Balla Virág is, ezért kihagyja a Világkupát is.[394]

Szeptember 24-i hír, hogy a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban és az Árpád Fejedelem Gimnáziumban egy-egy fertőzött diákot találtak. Mindkét iskolában két osztály állt át digitális munkarendre.[395][396] A város Pollack Mihály Technikumában egy pedagógus kapta el a betegséget, ott is digitális oktatás következik.[397] A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban három diák és egy dolgozó fertőződött meg.[398] Csonka András közösségi oldalán jelezte, hogy megfertőződött, tünetei enyhék.[399]

A Vasas labdarúgócsapata szeptember 25-én közölte, hogy a bő egy héttel ezelőtti állapothoz képest a fertőzöttek száma hatra emelkedett.[400] A Fehérvár AV19 jégkorongcsapatánál öt fertőzött játékost azonosítottak.[401] A Színház- és Filmművészeti Egyetem 10 hallgatója fertőződött meg koronavírussal.[402] A település honlapján közölte, hogy pozitív lett Szurdokpüspöki polgármesterének tesztje is.[403] A kiskunhalasi Bibó Gimnáziumban új fertőzött diákot találtak.[404] A kazári Idősek Napközi Otthonát 10 napra bezárják, mivel az odalátogatók közül hárman megfertőződtek a vírussal.[405] Leáll az Éjjel-nappal Budapest forgatása, mivel egy kontaktkutatás során kiderült, hogy a stáb egyik tagja is megfertőződött.[406]

Az Operatív Törzs szeptember 27-ig 28 óvodában és 8 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 187 osztálynál és 7 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet a koronavírus-megbetegedések miatt.[407] A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum egyik 13. osztályos tanulójának pozitív lett a koronavírustesztje.[408] A nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumban egy tizedikes tanuló produkált pozitív tesztet.[409] A kalocsai Kertvárosi Általános Iskola egyik tanára is megfertőződött, öt másik tanár, és két teljes osztály, valamint több diák került karanténba.[410] Az egyházasgergei óvodát bizonytalan időre bezárták, mivel az egyik dolgozó megfertőződött.[411] A szegedi klinika szívsebészeti osztályát lezárták, mivel az Index információi szerint négy beteg és legalább nyolc dolgozó megfertőződött.[412] A győri Petz Aladár Kórház főigazgatója videónyilatkozatában bejelentette, 24-én tegnap hat orvos és legalább tíz egészségügyi szakdolgozó került karanténba vagy pozitivitás miatt kitiltásra, kettő intenzíves orvos biztosan fertőzött.[413] A szombathelyi Sberbank két dolgozója elkapta a betegséget, így a fiók minden dolgozója karanténba került.[414]

Kuncze Gábor egykori belügyminiszter és az SZDSZ korábbi elnöke szeptember 27-én közösségi oldalán tudatta, hogy feleségével mindketten megfertőződtek, őt magát intenzív osztályon kezelik.[415] A Nyíregyháza Spartacus FC labdarúgócsapat két játékosa is megfertőződött, de mérkőzés nem marad el a vírus miatt.[416] A Boglári Akadémia-SZISE női kézilabda csapatánál két játékos koronavírustesztje is pozitív lett.[417] Rákóczi Ferenc és Vadon János rádiósok is megfertőződtek, emiatt egy ideig a Rádió 1 összes műsora otthon készül majd.[418] A jászkiséri Városi Óvoda a Bocskay úti épületét határozatlan időre bezárják egy dolgozó koronavírus fertőzése miatt.[419] A barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium egyik diákja megfertőződött, így osztálya digitális oktatásra áll át hat pedagógussal egyetemben.[420] A bánhidai református egyházközség lelkésze és felesége szintén elkapták a betegséget, tüneteik vannak, az istentiszteletek határozatlan időre elmaradnak.[421]

Petőfibánya önkormányzata szeptember 28-án közleményben jelentette be, hogy az egyik felsőtagozatos osztály karanténba került, mivel egy tanulónál megállapították a fertőzést; tünetei enyhék.[422] A Soroksár SC vezetőedzője, Lipcsei Péter válogatott labdarúgó is megfertőződött a vírussal.[423]

Az orosházi Táncsics Gimnázium szeptember 29-én közölte, hogy egy végzős diák is elkapta a betegséget.[424] Ácson a Gárdonyi Géza Általános Iskola egyik pedagógusa, és az önkormányzat egyik dolgozója is pozitív tesztet produkált. A komáromi Szent imre Gimnáziumban az egyik pedagógus tesztje lett pozitív.[425]

A gödöllői Református Líceum,[426], és a Premontrei Iskolaközpont egy diákja[427], valamint a Gödöllői Röplabda Klub egy játékosa is megfertőződött.[428] A nagykanizsai Miklósfai Óvoda bezárt, mivel két dolgozó megfertőződött.[429] A Szolnok Városi Óvodák Hétszínvirág tagintézményének kettes épületében a vírus a korábbiakhoz képest még jobban elterjedt, a hónap végére majdnem minden dolgozó megfertőződött.[430] Tatán a Bartók Béla úti óvodában két csoport került karanténba, mivel egy dada is elkapta a fertőzést.[431] A szentesi Pollák Antal Technikumban egy kilencedik osztályos diák szervezetében mutatták ki a fertőzést.[432] A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában négy osztály került karanténba, miután három tanár és három diák kapta el a betegséget.[433] Nyírmada polgármestere és felesége is karanténba kerültek a fertőzés miatt, betegségük enyhe lefolyású.[434] A veszprémi KKFT kézilabdacsapatánál 10 játékos és két stábtag fertőződött meg, legközelebb valószínűleg november vége felé léphetnek újra pályára.[435] Szeptember 28-ig országosan 48 fogvatartottnál és a személyi állomány 50 tagjánál mutatták ki a fertőzöttséget.[436]

A magyar férfi kézilabda-válogatott október 1-jén közölte, hogy a hétvégi edzéseket elhalasztják, mivel több kerettag megfertőződött.[437] A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata ugyancsak közölte, hogy több játékosuk fertőzött, később kezdik a szlovák bajnokságot, ahol szerepelnek.[438] A Szentesi VK vízilabdacsapata két fertőzöttről tett jelentést.[439] Az Egis Körmend kosárlabdacsapatánál három játékosnál igazolták a fertőzést.[440] Egyházasgergén egy általános iskolás lánynál is igazolták a fertőzést.[441] Békefi Viktória is bejelentette, hogy megfertőződött.[442] A 444.hu portál részletes cikkében közölte, az Országos Rendőrfőkapitányság szeptember 27-i adatai szerint 147 dolgozó kapta el a vírust, a katasztrófavédelemnél ez a szám 21. 20 hazai büntetés-végrehajtási intézetben jelent meg a betegség, 48 fogvatartott és 51 dolgozó szervezetében mutatták ki a fertőzöttséget.[443]

A Grundfos Tatabánya KC október 2-án jelentette be, hogy három meccset halasztaniuk kell, illetve az Euroligabeli szereplésük is kétségessé vált, mivel négy játékosuk megfertőződött a koronavírussal.[444] Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata szintén jelentette, hogy a korábbi egy fertőzött után újra vannak COVID-19 fertőzött játékosaik, ezúttal négyen.[445] Kótaj háziorvosa közösségi oldalán jelentette be, hogy ő is elkapta a betegséget.[446]

A Győri Nemzeti Színház október 3-án tudatta, hogy nem tartják meg egyik előadásukat, mert több közreműködő (a leírás alapján legalább három) megfertőződött.[447] Az Iváncsa KSE még korábban jelezte, meccseket kell halasztaniuk, mert több játékos megfertőződött.[448] Az előszállási óvoda két dolgozója is elkapta a betegséget.[449] A daruszentmiklósi általános iskola két tanítónője szintén pozitív tesztet produkált.[450] Megfertőződött egy momentumos gödi önkormányzati képviselő is.[451] és egy Budakeszi önkormányzati képviselő is.[452]

Tar[453] és Hajdúsámson polgármesterei szintén elkapták a koronavírust.[454] Az Újpest FC október 4-én tudatta közleményben, hogy ugyan több játékos és munkatárs megfertőződött, szereplésüket folytatják.[455] A ZTE KK kosárlabdacsapata szintén közleményt adott ki, miszerint hat játékosuk fertőzött, így meccsek maradnak el.[456]

Október 5-én az Oroszlányi Sport Egylet jelentette be, hogy egy játékosuk elkapta a betegséget, de meccset nem kell halasztaniuk.[457]

Tiszaújváros polgármestere október 6-án jelentette be, hogy a város újonnan épülő MOL-hoz köthető gyárában gócpont alakult ki, mivel 200-an megfertőződtek. Mindannyian tünetmentesek, jól vannak.[458] A A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kollégiumának egyik nevelőtanára is koronavírusos, ezért a kollégiumot be kellett zárni, az iskolában zavartalanul működik az oktatás.[459] Két osztály került karanténba a gyulai Karácsonyi János Katolikus Általános Iskolában, miután egy tanár megbetegedett.[460] Az orosházi Táncsics Gimnáziumban újabb fertőzést észleltek, egy tanár betegedett meg, néhány kollégája és diákjai karanténba kerültek.[461]

Magyarországi adatok

Időrendben

Járványügyi sajátosság, hogy akiket új fertőzöttként regisztrálnak, azok a nyilvántartásba vételük előtt néhány nappal korábban betegedhettek meg, mert a vírus inkubációs ideje átlagosan 5,2 nap (2-14 nap terjedelmen belül), ezért a fertőzöttség tényleges időpontja nem pontosan ismert. A halálesetek és a gyógyulások napja ennél pontosabban ismert.[462]

A magyarországi statisztikák sajátos vonása volt sokáig az alacsony esetszám mellett a magas (14%-os) halálozási arány, amit csak kiemelkedően rossz és/vagy rendkívül túlterhelt egészségügyi ellátórendszer magyarázhatott volna. Az országos reprezentatív felmérésből, a halálozások számából, valamint a nemzetközi tapasztalatokból azonban kitűnt, hogy valójában az alacsony detektálás okozta az eltérést: csak minden 14–15. esetet derítettek fel.[102][463]

Összesítő

Dátum Aktív fertőzött Elhunyt Gyógyult Összesen Aktív fertőzöttek változása Napi új elhunyt Napi új gyógyult Napi új fertőzött
2020-09-01 1820 616 3821 6257 57 1 60 118
2020-09-02 2100 619 3903 6622 280 3 82 365
2020-09-03 2373 620 3930 6923 273 1 27 301
2020-09-04 2817 621 3944 7382 444 1 14 459
2020-09-05 3316 624 3952 7892 499 3 8 510
2020-09-06 3811 624 3952 8387 495 0 0 495
2020-09-07 4377 625 3961 8963 566 1 9 576
2020-09-08 4706 626 3972 9304 329 1 11 341
2020-09-09 5103 628 3984 9715 397 2 12 411
2020-09-10 5571 630 3990 10 191 468 2 6 476
2020-09-11 6264 631 4014 10 909 693 1 24 718
2020-09-12 7134 633 4058 11 825 870 2 44 916
2020-09-13 7603 637 4069 12 309 469 4 11 484
2020-09-14 8394 642 4117 13 153 791 5 48 844
2020-09-15 9103 646 4130 13 879 709 4 13 726
2020-09-16 9653 654 4153 14 460 550 8 23 581
2020-09-17 10 280 663 4227 15 170 627 9 74 710
2020-09-18 11 202 669 4240 16 111 922 6 13 941
2020-09-19 11 863 675 4382 16 920 661 6 142 809
2020-09-20 12 916 683 4391 17 990 1053 8 9 1070
2020-09-21 13 779 686 4401 18 866 863 3 10 876
2020-09-22 14 246 694 4559 19 499 467 8 158 633
2020-09-23 15 104 702 4644 20 450 858 8 85 951
2020-09-24 15 673 709 4818 21 200 569 7 174 750
2020-09-25 16 464 718 4945 22 127 791 9 127 927
2020-09-26 17 248 730 5099 23 077 784 12 154 950
2020-09-27 18 137 736 5141 24 014 889 6 42 937
2020-09-28 18 815 749 5152 24 716 678 13 11 702
2020-09-29 19 637 757 5173 25 567 822 8 21 851
2020-09-30 19 806 765 5890 26 461 169 8 717 894
Dátum Aktív fertőzött Elhunyt Gyógyult Összesen Aktív fertőzöttek változása Napi új elhunyt Napi új gyógyult Napi új fertőzött
2020-10-01 20 410 781 6118 27 309 604 16 228 848
2020-10-02 21 484 798 6349 28 631 1074 17 231 1322
2020-10-03 22 081 812 6824 29 717 597 14 475 1086
2020-10-04 22 283 822 7470 30 575 202 10 646 858
2020-10-05 22 482 833 8165 31 480 199 11 695 905
2020-10-06 22 722 853 8723 32 298 240 20 558 818
2020-10-07 23 088 877 9149 33 114 366 24 426 816

Az aktív fertőzöttek területi eloszlása

Az aktív fertőzötteket illetően 2020. május 19. előtt naponta mindössze két számot közöltek: Budapest és Pest megye összesített adatát, valamint a többi megye összesített adatát. Május 19-től a felosztás Budapest–vidék megosztásra változott, majd június 5-től megjelentek a megyei bontású adatok, sőt, Budapestet is kettéválasztották Buda és Pest adataira.

Forrás: Tájékoztató oldal a koronavírusról. Koronavírus.gov.hu

Dátum Budapest Vidék
2020-09-01 795 1025
2020-09-02 940 1159
2020-09-03 1052 1321
2020-09-04 1234 1583
2020-09-05 1440 1876
2020-09-06 1638 2173
2020-09-07 1885 2492
2020-09-08 2033 2673
2020-09-09 2220 2883
2020-09-10 2422 3149
2020-09-11 2684 3580
2020-09-12 3022 4112
2020-09-14 3554 4840
2020-09-15 3904 5199
2020-09-16 4100 5553
2020-09-17 4373 5907
2020-09-19 4901 6962
2020-09-20 5309 7607
2020-09-21 5564 8215
2020-09-22 5664 8582
2020-09-23 5863 9241
2020-09-25 6274 10190
2020-09-26 6472 10776
2020-09-27 6760 11377
2020-09-28 6962 11853
2020-09-29 7341 12465
Dátum Budapest Vidék
2020-10-02 7833 13651
2020-10-04 8077 14206
2020-10-07 8088 15000

Budapest esetében a zárójelben található első szám a budai, a második a pesti aktív fertőzöttek számát jelzi.

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-06-05 0 0 0 2 487 (89+398) 13 146 5 4 2 3 135 22 144 1 6 0 3 8 202 1183
2020-06-08 0 0 0 3 480 (87+393) 13 141 5 4 2 2 141 27 146 1 7 0 2 8 200 1182
2020-06-09 0 0 0 2 467 (84+383) 12 138 5 4 2 2 139 25 144 1 7 0 2 8 185 1143
2020-06-12 0 0 2 1 421 5 134 2 6 1 0 135 22 141 0 10 0 2 2 167 1051
2020-06-17 0 0 2 1 376 6 127 2 4 0 1 128 24 128 0 11 0 2 1 151 964
2020-07-16 5 0 1 41 198 12 27 3 5 8 0 27 10 77 0 8 0 2 1 103 528
2020-07-22 9 1 1 56 171 25 21 3 8 10 3 16 5 75 2 3 0 3 3 72 487
2020-07-23 9 1 1 52 170 26 20 4 17 7 3 16 3 74 2 1 0 3 4 71 484
2020-07-29 8 1 0 50 176 27 17 10 24 10 6 15 3 88 5 2 1 8 5 74 530
2020-08-04 6 3 2 44 193 24 9 14 32 8 7 12 3 86 5 1 5 10 11 65 540

Koronavírus-fertőzésből meggyógyultak eloszlása megyék szerint

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-07-23 20 38 14 63 1488 106 316 85 23 15 15 250 47 494 21 49 11 16 54 175 3300
2020-07-29 22 38 15 70 1500 106 320 86 25 16 15 254 47 499 21 49 11 16 54 175 3339

Az összes fertőzött eloszlása megyék szerint

A megyei adatokat 2020. április 1-től kezdve közlik. A táblázat az adott megyéhez (illetve a fővároshoz) sorolt azonosított fertőzöttek összesített számát mutatja. Ez az adott időpontban aktív fertőzött, az addig meggyógyult és az addig elhunyt személyek számának összege. Emiatt az egy bizonyos megyéhez tartozó fertőzöttek száma nem csökkenhet egyik napról a másikra, kivéve, amikor „adattisztítás” történik, vagyis amikor amikor utólag más megyébe sorolnak át valakit, mert korábban nem a lakcíme szerinti területen regisztrálták.[464][465]

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-09-01 72 96 26 188 2762 176 432 156 189 47 50 336 70 886 41 172 33 49 189 287 6257
2020-09-02 78 96 29 194 2960 187 437 164 210 45 51 346 71 945 43 184 34 51 201 296 6622
2020-09-03 86 111 29 201 3076 195 452 175 228 66 53 348 78 987 45 198 40 55 204 296 6923
2020-09-04 103 118 33 210 3262 220 463 191 254 77 63 352 78 1054 54 221 47 57 223 302 7382
2020-09-05 112 121 34 223 3471 231 498 204 282 81 69 358 84 1147 60 250 54 63 235 315 7892
2020-09-06 120 149 36 230 3669 259 534 225 287 91 72 372 87 1202 75 270 70 69 248 322 8387
2020-09-07 127 174 38 253 3921 263 556 244 322 105 76 377 97 1284 83 293 84 75 255 336 8963
2020-09-08 143 181 41 276 4069 277 554 253 340 111 84 383 102 1314 94 310 87 76 266 343 9304
2020-09-09 153 182 53 283 4260 300 575 262 347 111 88 389 102 1404 97 315 85 85 279 345 9715
2020-09-10 161 205 55 295 4466 316 598 274 363 120 98 401 106 1464 108 333 96 88 295 349 10191
2020-09-11 195 219 68 315 4735 334 630 303 410 134 118 407 113 1568 120 375 111 91 311 352 10909
2020-09-12 211 234 75 346 5092 372 671 363 437 149 148 445 129 1681 135 379 126 117 333 382 11825
2020-09-13 214 247 76 348 5330 388 697 394 460 153 153 454 139 1752 145 381 130 121 342 385 12309
2020-09-14 229 260 85 391 5640 423 748 442 491 172 181 469 149 1852 156 430 142 137 365 391 13153
2020-09-15 254 270 88 392 5992 476 770 487 495 192 207 488 153 1960 159 417 155 145 378 401 13879
2020-09-16 267 283 90 407 6202 495 799 523 532 193 214 502 168 2031 165 468 155 151 407 408 14460
2020-09-17 279 299 103 438 6500 515 802 556 546 201 232 533 168 2138 178 501 162 173 430 416 15170
2020-09-18 302 318 111 465 6822 587 818 622 614 202 248 562 172 2225 197 566 181 195 474 430 16111
2020-09-19 321 349 118 506 7059 637 850 664 648 213 276 586 199 2296 227 608 191 228 492 452 16920
2020-09-20 335 370 134 557 7472 666 899 703 694 231 299 619 207 2455 257 667 199 239 520 467 17990
2020-09-21 350 395 141 581 7734 712 926 783 733 241 328 647 219 2634 262 709 206 250 541 474 18866
2020-09-22 372 409 153 622 7883 786 945 811 803 256 343 679 227 2679 268 779 203 257 550 474 19499
2020-09-23 407 424 186 669 8114 870 1009 886 813 269 375 697 242 2771 277 820 221 344 570 486 20450
2020-09-24 428 450 226 686 8337 944 1026 937 834 282 403 717 250 2883 310 840 225 351 576 495 21200
2020-09-25 459 476 244 740 8618 1002 1046 1048 861 300 430 728 287 2973 342 854 231 376 603 509 22127
2020-09-26 474 503 259 803 8852 1042 1079 1138 913 337 495 745 311 3050 358 923 235 400 632 528 23077
2020-09-27 493 568 270 840 9155 1068 1115 1182 955 358 514 767 323 3165 382 970 250 440 654 545 24014
2020-09-28 513 611 283 846 9362 1097 1177 1233 958 368 546 799 337 3238 420 970 261 459 670 568 24716
2020-09-29 548 616 293 896 9649 1129 1200 1275 981 385 598 802 362 3362 424 1006 263 506 688 584 25567
2020-09-30 563 657 299 955 9961 1157 1212 1329 1052 391 621 831 379 3489 433 1055 265 522 696 594 26461
Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-10-01 583 688 308 962 10293 1178 1231 1367 1060 417 655 843 388 3737 440 1056 272 525 702 604 27309
2020-10-02 605 712 328 1128 10576 1234 1290 1466 1190 431 676 869 428 3866 471 1174 282 565 730 610 28631
2020-10-03 643 759 348 1203 10835 1295 1316 1539 1263 471 726 910 448 3974 496 1220 292 603 756 620 29717
2020-10-04 656 784 355 1262 11015 1319 1333 1623 1363 487 754 940 481 4049 504 1302 301 631 786 630 30575
2020-10-05 664 798 350 1424 11231 1335 1353 1667 1400 527 771 954 556 4164 514 1328 303 656 837 648 31480
2020-10-06 677 822 364 1541 11424 1371 1370 1737 1419 538 798 983 575 4254 552 1349 311 675 865 673 32298
2020-10-07 704 845 378 1672 11572 1398 1402 1805 1498 558 812 999 584 4324 557 1433 313 688 876 696 33114

Grafikonok

A gyógyultak, a fertőzött állapotban levők és az elhunytak napi száma:

A COVID–19 világjárvány magyarországi napi új regisztrált fertőzötteinek száma:

Elhunytak

Az elhunytak neme és életkora

Utolsó frissítés: 2020. október 7.

Forrás: Elhunytak. Koronavírus.gov.hu

Az elhunytak átlagos életkora: 76,3 év. A Magyarországon készülő statisztikákban koronavírus általi halálozásnak számítanak minden olyan esetet, amikor egy beteg (függetlenül attól, hogy más betegsége is volt) koronavírustesztje pozitív lesz, és meghal. Sok országban másként számolnak (például csak azokat számolják, akik egyértelműen a vírus miatt vesztették életüket), ezért az egyes országok halálozási arányai összehasonlíthatatlanok egymással.

Életkori csoport Elhunyt férfi Elhunyt nő Összesen
0–9 0 0 0
10–19 0 0 0
20–29 0 0 0
30–39 6 2 8
40–49 11 6 17
50–59 36 10 46
60–69 100 48 148
70–79 145 131 276
80–89 137 156 293
90–99 22 63 85
100– 2 1 3
Összesen 459 418 877

Az elhunytak területi eloszlása

Az összesítő szám melletti kérdőjel azt jelzi, hogy a megyei bontású adatok összege nem egyezik meg az összesítőben közölt számmal. Ennek oka ismeretlen.

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-06-10 1 2 0 6 328 6 43 2 2 2 2 37 1 91 1 0 3 0 8 16 551
2020-06-17 1 2 0 6 340 6 43 2 2 2 2 38 2 93 1 0 2 0 8 16 566 (?)
2020-07-16 1 2 0 6 360 6 43 2 0 2 2 43 3 95 1 3 2 0 8 16 595
2020-07-23 1 2 0 6 361 6 43 2 0 2 2 43 3 95 1 3 2 0 8 16 596

A szomszédos országok fertőzöttsége

Intézkedések

2020 januárjának végén hozták létre a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzset, amelynek vezetője Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, további tagjai pedig Müller Cecília országos tisztifőorvos, Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, Balogh János országos rendőrfőkapitány, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Terrorelhárítási Központ, a Dél-Pesti Centrumkórház, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Országos Mentőszolgálat főigazgatói.[466] A törzs azonnal nyilvánosságra hozta a járvány elleni védekezés céljából megalkotott akciótervét.[467] Amikor később bizonyítottan megjelent a fertőzés az országban, bejelentették, hogy az operatív törzs innentől kezdve naponta, délben ülésezik.[468]

Február elsején Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) szóvivője bejelentette, hogy a büntetésvégrehajtási szervezet debreceni és sátoraljaújhelyi,[469] fogvatartottakat alkalmazó üzemében megkezdődött az egészségügyi védőmaszkok tömeges gyártása. Napi 12 órás munkával 20 000 darab maszkot készítenek el naponta, amelyet az ország különböző pontjain található raktárakban helyeztek el,[470] illetve folyamatosan szállították ki a háziorvosok számára.[471]

Még mielőtt az első iráni fertőzött diákot megtalálták volna, Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója bejelentette: Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális bevándorlók beengedését a tranzitzónába, mivel állítása szerint az oda érkezők jelentős része a COVID–19 járvány egyik gócpontjából, Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, ezért fennáll a fertőzésveszély.[472]

Március 6-án úgy döntöttek, Magyarország innentől kezdve nem ad ki vízumot iráni állampolgárok számára, valamint azt is elrendelték, hogy a járvány elleni védőfelszereléseket mostantól csak az operatív törzs engedélyével lehet külföldre vinni, hogy ne alakuljon ki hiány belőlük Magyarországon.[473]

Március 7-én, amikor az ismert fertőzöttek száma 5 volt, bejelentették, az operatív törzs ajánlására, biztonsági okokból nem fogják megtartani a március 15-i központi állami ünnepséget.[474] Ugyanilyen okból Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is bejelentette, nem tartják meg a városházi ünnepi rendezvényt sem.[475] Ugyanígy döntött több nagyváros, köztük Székesfehérvár, Szeged, Kaposvár[476][477] és Miskolc[478] is, emellett elhalasztották a március 18–19-re tervezett műegyetemi állásbörzét is.[479]

Az Országos Mentőszolgálat minden megyében és a fővárosban újabb kocsikat állított szolgálatba az esetlegesen megnövekedő szükséglet kielégítésére.[480] A Dél-pesti Centrumkórház Szent László telephelyén 145 ágyat szabadítottak fel, hozzátéve: a telephely kapacitása 81 kórterem 189 ággyal. Ha a kórház kapacitása kimerülne, akkor szerte az ország területén lévő, elkülönítésre alkalmas kórházakba szállítják a karanténban őrizendő személyeket.[474] Március 8-ától az összes fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális intézményében látogatási tilalmat rendeltek el.[481]

Az operatív törzs azt is javasolta, szüneteltessék a Milánó és Budapest, valamint a Milánó és Debrecen közötti repülőjáratokat, mivel a járvány európai gócpontja Észak-Olaszországban található.[474] Március 9-étől ez életbe is lépett: a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér nem fogad több észak-olasz járatot.[482]

A budapesti tömegközlekedésben sűrítették a fertőtlenítéseket, az első ajtós felszállást pedig felfüggesztették, hogy megszűnjenek a tumultusok.[483] Március 13-ától Miskolcon is felfüggesztették az első ajtós felszállást.[484]

Március 11-ei közleményében az Országos Vérellátó Szolgálat tudatta: 30 napra kizárnak minden olyan személyt a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt.[485] Ezen a napon megjelent a 41/2020. (III. 11.) kormányrendelet, a hatályos jogszabály az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről rendelkezett.[486]

A pandémia magyarországi kezelése során számos esetben szükség volt hatósági házi karantén elrendelésére is. A kiadott rendelet szerint a potenciálisan fertőzött, de tünetmentes személy két hétig köteles az otthonában tartózkodni és vendéget sem fogadhat.[487] A Fővárosi Önkormányzat március 14-ei döntése értelmében március 16-ától leállt az óvodai és bölcsődei ellátás. Bezárt a Fővárosi Állat- és Növénykert, továbbá az összes fürdő. Szintén 16-ától 100 forintos áron lesz használható a MOL Bubi közbringarendszer, illetve életbe lépett az első ajtós felszállási rend megszűnése.[488]

A budapesti járművek vezetőkabinjának környezetét a COVID–19 járvány során, a vezetők egészségének védelme érdekében lezárták

Március 19-én Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és az általa vezetett munkacsoport elfogadta és kidolgozta a korábban bejelentett gazdasági intézkedések alapjául szolgáló javaslatokat a gazdaság újraindításáért.[489]

Március 24-én, a védekezés tizenharmadik napján, a csak külföldön beszerezhető arcmaszkok és a védekezéshez szükséges egyéb eszközök hiányának pótlásában áttörés történt, Orbán Viktor Facebook oldalán jelentette be, hogy „befutott a keleti portyázók újabb szállítmánya. Több mint 3 millió maszk, 100 ezer teszt, 86 lélegeztetőgép Kínából.”[490] Ugyanezen a napon elkészült a Nyelvtudományi Intézet által elkészített koronavírus-tájékoztató jelnyelven és cigány nyelven is, az Országos Mentőszolgálat számára.[491]

Március 25-én áttörés történt a védekezéshez szükséges fertőtlenítőszer kialakult átmeneti hiányának megszüntetésében, amikor bejelentették, hogy a magyar tulajdonú MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.(Mol) óriásvállalat almásfüzitői telepe megkezdte a Mol Hygi elnevezésű, egyelőre 2 literes, újrahasznosítható műanyagból készült flakonban elérhető fertőtlenítőszereinek gyártását, a fertőtlenítőszert eljuttatja a kiskereskedelmi forgalomba is, és az állandóan nyitva tartó Mol kutaknál is elérhetőek lesznek.[492] Ugyanezen a napon elkészült a budapesti Szent László Kórház udvarán az a sátorrendszer, amelyet a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve épített fel. Az ideiglenes sátrak használhatóak a betegek előosztályozására, lehetővé teszik, hogy a koronavírus fertőzésben megbetegedett súlyos betegek a lehető legrövidebb időn belül a legoptimálisabbnak számító gyógyító helyre kerülhessenek.[493]

Április 6-tól országszerte ingyenessé vált a parkolás minden közterületen. Az indoklás szerint a döntés célja, hogy kevesebben használják a fertőzésveszélyt magában hordozó tömegközlekedést.[494]

Április 27-től kötelező a maszk vagy egy kendő, sál. El kell takarni az arcot a tömegközlekedést igénybe vevőknek.

Szeptember 15-től leszállíthatóak a BKV, Volán járatairól azok az utasok, akiken nincsen arcot, orrot takaró maszk vagy sál.

Az országos veszélyhelyzet kihirdetése

A kijárási korlátozásról tájékoztató hirdetőoszlop Budapesten, a Kossuth térnél 2020. április 3-án.
Turistáktól és járókelőktől mentes Kossuth tér a kijárási korlátozás alatt, 2020. április 3-án.

Március 11-én Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a Kormány döntött az országos veszélyhelyzet bevezetéséről. Az egyetemeken felfüggesztik az oktatást (távoktatásra állnak át),[495] a négy legfertőzöttebb országból (Kína, Irán, Olaszország és Dél-Korea) senki nem jöhet be Magyarországra, csak a magyar állampolgárok. A kormánytisztviselők és az államtitkárok csak miniszteri engedéllyel utazhatnak. A szlovén és az osztrák határon visszaáll az ellenőrzés, ezekből az országokból nem érkezhetnek vonatok, buszok és repülők az országba. Az utazási tilalom területéről hazatérő magyaroknak automatikusan 14 nap karantén lesz kötelező. A zárt térben tartandó, legalább 100 fős rendezvények, köztük például a színházi előadások megtartása tilos, az 500 főnél nagyobb kültéri sporteseményeket zárt kapuk mögött tarthatják meg. Felfüggesztésre került a „Határtalanul” program és a magyar diákok külföldi nyelvtanulási programja is. Mivel úgy vélik, a vírus kifejezetten az idősekre veszélyes, a gyerekekre nem, ezért az iskolákban egyelőre nem szünetel az oktatás, az óvodák és bölcsődék esetében pedig az önkormányzatok dönthetnek, hogy vezetnek-e be korlátozó intézkedéseket. Gulyás elmondta, ha lesz rá ok, az iskolákat is bezárják.[496][497]

Hozzátette, ezek visszavonásig lesznek érvényesek, előre láthatólag hónapokig is fennmaradhatnak.[498][499] A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a rendelkezések „pillanatnyilag visszavonásig érvényesek, nem látjuk meddig szükséges fenntartani ezeket az intézkedéseket, de konszenzus van arról hogy nem hetekről, hanem hónapokról beszélhetünk.[500]

A „40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet Veszélyhelyzet kihirdetéséről” a Magyar Közlöny 2020. március 11-én a 39. számában jelent meg. A Kormány a veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelölte ki. A rendelet a kihirdetése napján 15 órakor lépett hatályba.[501] A rendkívüli jogrend 15 napig tartható fent, utána a parlament jóváhagyására van szükség, hogy meghosszabbíthassák azt.[502]

A bejelentést követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben arra kérte az intézmények vezetőit, hogy minden iskolai programot mondjanak le, március 15-ei és más ünnepséget, tábort, erdei iskolát, külföldi utazást, osztálykirándulást, a Határtalanul! programot, az Erasmus és Erasmus+ programot, külföldi nyelvtanfolyamot, a testvériskolai látogatásokat is.[503]

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy kárpótolja-e az állam a moziüzemeltetőket, Gulyás Gergely azt válaszolta a keletkezett kár megosztásáról, hogy „a lex Rhodia[504] nevű régi jogelv szerint a közös érdekből okozott kárt közösen is kell viselni.”[505] Március 13-án, pénteken reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy az iskolák bezárása nem indokolt, részben azért, mert a gyerekek elhelyezéséről a szülőknek kéne gondoskodniuk, a tanárokat fizetés nélküli szabadságra kéne küldeni.[506] Egy magyar munkaügyi portál szerint a miniszterelnök kijelentése azonban a hatályos jogszabályokkal ellentétes.[507] Miután azonban pénteken az összes parlamenti frakció (kormánypártok és ellenzék egyaránt) az iskolák bezárása mellett foglalt állást, a miniszterelnök még aznap este bejelentette, hogy hétfőtől bezár az összes oktatási intézmény. Tíz területen állítottak fel akciócsoportokat, többek között (mint később kiderült, Kiskunhalason[508]) egy ideiglenes konténerkórházat is létrehoznak a járvány idejére. Ötödik országként Izraelt is felvették arra a listára, ahonnan nem léphetnek be külföldiek Magyarország területére.[509]

Miután elrendelték, hogy március 16-tól kezdve bezárják az iskolákat és tantermen kívüli digitális munkarend lesz bevezetve, az Oktatási Hivatal március 14-én déluán közreadta az első módszerani ajánlását.[510][511] 14-én jelent meg a rendelet, amely a bíróságokon rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el.[512]

Március 16-án az országgyűlésben napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor újabb intézkedéseket ismertetett. Éjféltől az összes nem magyar állampolgár előtt lezárják a határokat, és minden rendezvényt betiltanak. Az éttermek és a kávézók csak 15 óráig lehetnek nyitva.[513]

Március 27-én hirdették ki, hogy másnaptól április 11-ig kijárási korlátozások lépnek életbe az egész ország területén. Mindenki csak alapos indokkal (például munkavégzés, vásárlás) tartózkodhat lakóhelyén kívül, az üzletekben pedig 9 és 12 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak, máskor csak a legfeljebb 65 évesek.[514]

Március 30-tól a kórházak élére úgynevezett kórházparancsnokok kerültek, akik fő feladata az, hogy segítsék az intézmények készlet- és erőforrás-gazdálkodását. Orvosszakmai kérdésekben sem döntéseket nem hozhatnak, sem javaslatokat nem tehetnek.[515]

Április 16-án 11 iráni állampolgár hagyta el az országot, közülük nyolcan önként, hárman hatósági kitoloncolás keretében. Néhány nappal később újabb három iráninak kellett távoznia. Köztük vannak azok is, akik korábban rendbontó viselkedéssel megsértették a karantén szabályait.[516] Az egyik iráni diák szerint csak egyszer tört ki „kisebb zűrzavar” az egyik kórteremben, és szerinte indulatuk érthető volt. Mint mondta, a diákok egyikének pozitív lett a teszteredménye, de az orvos megtiltotta, hogy elmondja ezt társainak, akikkel egy szobában van. Amikor ezt mégis megtudták a szobatársai, „kiakadtak”, és számon kérték az orvoson a tájékoztatás elmaradását.[517]

Gazdasági intézkedések a veszélyhelyzet következtében

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a koronavírus hatásai kapcsán a kormánynak a gazdaság valós igényére kell reagálnia, ehhez még várják a kereskedelmi és iparkamara összesítését.[518] Március 18-án a kora délutáni órákban Orbán Viktor ismét néhány fontos bejelentést tett a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban. Ezt azonban nem az erre fenntartott kommunikációs eszközökön keresztül, hanem a saját Facebook-oldalán tette meg.[519] Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő emberek és gazdasági szereplőkkel kapcsolatban meghozott első döntésekről tájékoztatott:

  • Minden magánszemély és vállalkozás március 18. huszonnégy órakor fennálló hitelének tőke- és kamatfizetési kötelezettsége az év végéig felfüggesztésre kerül. A törlesztési moratórium lejárta után a hiteleket tovább kell fizetni. A bankok a moratórium alatt kamatot számolhatnak fel a tartozásra, ezáltal a teljes visszafizetendő összeg növekedhet, ugyanakkor a havi törlesztő összege nem változhat 2021-től sem. Ez a gyakorlatban a hitel futamidejének a meghosszabbodását jelenti.[520]
  • A rövidlejáratú vállalkozási hitelek június 30-ig meghosszabbításra kerülnek.
  • A 2020. március 19-től felvett lakossági fogyasztási hitelek THM-ét a Kormány 5,9%-ban (jegybanki alapkamat plusz 5 százalékpont) maximalizálja az év végéig. A maximalizált THM nem vonatkozik a jelzáloghitelekre.[521]
  • A Kormány június 30-ig a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatás, a sport, a kultúra és a személyszállítás területén a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljesen elengedi, míg a munkavállalók esetében nyugdíjjárulékot nem kell fizetni, és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken.
  • A KATA szerint adózó taxisok átalányfizetési kötelezettsége alól június 30-ig mentesülnek.
  • A fenti ágazatokban a helyiségek bérleti szerződését nem lehet felmondani, a bérleti díjat nem lehet megemelni.
  • Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást sem kell megfizetni.
  • A munkavállalási szabályok rugalmasabbak lesznek, hogy a munkaadók és a munkavállalók könnyebben megegyezésre jussanak.[522]
Bezárt bolt a járvány idején, a veszélyhelyzet az idegenforgalom mellett a kereskedelemnek is jelentős veszteségeket okozott

Március 19-én a Magyar Közlönyben megjelentek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei.[523] Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség (MBSZ) képviselőivel egyeztetett a magánszemélyek és a vállalkozások 2020. március 17-ig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségének felfüggesztéséről.[524]

A miniszterelnök már a járvány kezdeti szakaszában kijelentette, hogy a 2020-as és a 2021-es költségvetést teljesen újra kell tervezni. Április elején több olyan intézkedést jelentettek be, amelyek során nagy mennyiségű pénzt csoportosítanak át, illetve vonnak el más szektoroktól a járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindításának céljára. A különböző minisztériumoktól 1345 milliárd forint került átcsoportosításra, míg az összes pártnak járó támogatás fele, a multinacionális láncok kereskedelmi adója, a pénzügyi szektortól elvont 55 milliárd forint és a gépjárműadó eredetileg az önkormányzatoknak szánt része kerül ide.[525]

A biztonsági intézkedések enyhítése

Azzal párhuzamosan, hogy számos európai országban április második felétől kezdve (a gazdasági károk mérséklése érdekében) enyhíteni kezdték a korábban meghozott szigorú korlátozásokat, május 4-én Magyarországon is megkezdődött az enyhítés. Mivel a fertőzöttek és az elhunytak száma Budapesten és Pest megyében volt a legmagasabb, ezért itt megmaradtak a korábbi korlátozások, de az ország többi részén megszűnt a kijárási korlátozás, kinyithattak a vendéglők és kávézók teraszai, megtarthatókká váltak esküvők és temetések, és újra lehetővé vált sportesemények megrendezése, igaz, csak nézők nélkül.[526]

Május 18-tól vidéken (mostantól Pest megyét is beleértve) a vendéglátóegységek már beltérben is fogadhattak vendégeket, megnyithattak a szálláshelyek, Budapesten pedig feloldották a kijárási korlátozást, és bevezették ugyanazokat az enyhítéseket, amiket a vidéki megyékben két héttel korábban.[527] Május 25-től (Budapest kivételével, ahol egy héttel később) az (addig csak ügyeletet biztosító) óvodák és bölcsődék visszatértek a veszélyhelyzet előtti működéshez.[528]

Mivel májusra–júniusra Európa legtöbb országában jelentősen javult a járványhelyzet, sorozatban oldották fel az utazási korlátozásokat Magyarország és egyes országok között. Korábban sok esetben negatív vírustesztre volt szükség egy országba való belépéshez, illetve az oda utazóknak vagy az onnan hazatérőknek két hetes hatósági karanténba kellett vonulniuk: ezek a korlátozások szűntek most meg. Először május végén Szerbia, aztán Szlovénia, később Szlovákia, Ausztria, Csehország, Németország, június 12-től Horvátország, majd 17-től már Románia felé is szabaddá vált az utazás.[529][530]

Az egészségügyi ellátás is fokozatosan tért vissza a régi működéséhez, a teljes ellátórendszer június 15-től indult újra.[531] A legtöbb intézmény feloldotta a látogatási tilalmat is.[532]

A márciusban kihirdetett veszélyhelyzet június 18-án szűnt meg, helyette legalább 6 hónapra járványügyi készültséget vezettek be. Ugyanekkor megszűnt a 65 év felettiek 9 és 12 óra közti vásárlási idősávja.[533]

Július elején a vírushelyzet világ számos helyén súlyosbodott, köztük néhány európai országban is. Ezért az operatív törzs felhívására az országos tisztifőorvos ismét szigorításokat jelentett be a külföldről beutazók számára: a Föld országait három (zöld, sárga és piros) kategóriába sorolták, és a színekhez különböző szigorúságú karanténszabályokat léptettek életbe. Kezdetben Európa legtöbb országa zöld (alacsony kockázatú) besorolást kapott, kivéve például a szomszédos országok közül Szerbia és Románia (sárga), valamint és Ukrajna (piros), a többi földrész szinte összes országa piros minősítésű volt. A besorolást időről időre felülvizsgálták.[534]

A második hullám

Vasárnapi mise a Fejér megyei Mány római katolikus templománál 2020. október 4-én

Augusztusra nyilvánvalóvá vált, hogy elkezdődik a járvány második hulláma. Ennek során azonban (a világ nagy részéhez hasonlóan) nem hoztak olyan szigorú intézkedéseket, mint az első hullámban. Szeptember elsején újra „lezárták a határokat”, ami azt jelentette, hogy aki külföldről lépett be az országba, annak két hétre (később 10 napra) karanténba kellett vonulnia, kivéve, ha ezen időszak alatt két (önköltséges) negatív vírustesztet tudott felmutatni. Az iskolák és óvodák a megszokott módon működtek, de ha egy-egy osztályban fertőzött tanulót találtak, akkor az osztály egy időre digitális oktatásra állt át. Néhány iskolát teljesen be kellett zárni egy-egy rövidebb időszakra.

A második hullám során elsősorban nem az otthon maradásra, hanem a közösségben történő maszkviselésre hívták fel különféle kampányokban az emberek figyelmét.

Kritikák, vitás ügyek

A járvány kapcsán kialakult kritikák eleinte a védőeszközök (például szájmaszk, arcmaszk, részecskeszűrő maszk) elégtelen számát és a kormányzat, valamint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs kommunikációit érintették. Vélemények szerint hiányos és egymásnak ellentmondó információk hangoztak el fertőzésről, tesztekről, valamint a rendelkezésre álló egészségügyi eszközökről és személyzetről, de arra is volt eset, hogy a Magyar Orvosi Kamara javaslatait politikai akciónak minősítette Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, aki egy újságírói kérdésre is kioktatással válaszolt. Ezen kívül az Operatív Törzs demográfiai adatokat sem hozott nyilvánosságra a járvány okozta fertőzések eloszlásáról, szemben más országokkal. Kritika érte azt a járványmegelőzési intézkedést is, hogy az addig élő sajtótájékoztatóikat a fertőzés lehetősége miatt, videókonferenciára cserélte az Operatív Törzs, amitől viszont nehezebb lett a kérdésekre választ kapni. Kritikus vélemények jelentek meg azért is, mert időkímélés céljából egy újságíró csak egy kérdést tehetett fel.[535][536][537][538][539] Főleg egészségügyben dolgozók kritizálták kezdetben a szájmaszkok és egyéb orvosi védőeszközök elégtelen számát is, ami miatt fertőzésveszélybe kerülnek az orvosok, ápolók és gyógyszerészek.[540][541][542] Orbán Viktor miniszterelnök március 20-i rádióinterjújában tagadta ezt, mert szerinte elég védőeszköz áll rendelkezésre.[543] Közben a megvásárolható arcmaszkok árát is a sokszorosára emelte néhány piaci szereplő a járvány árfelhajtó hatására.[544] Volt olyan önkormányzat, például az újbudai, amelyik saját költségén vett arcmaszkokat, László Imre ellenzéki polgármester szerint ugyanis Orbán nyilatkozatával ellentétben nincs elegendő maszk.[545] Néhány nappal ezen események után Kínából több millió maszk és több tízezer védőruha érkezett Magyarországra, amelyeket elsőként az egészségügyi dolgozók körében osztottak szét.[28][29] Viszont az is kiderült, hogy az egyik védőeszközszállítmányt küldő cég Kovácsics Iván, az ITM egyik tanácsadójának apjáé, mely emiatt több mint 5 milliárd forintban részesült.[546] Utólagos számítások szerint Magyarország kötötte a legrosszabb üzletet lélegeztetőgépek beszerzésére az Unióban, miután darabáron ő költötte a legtöbbet ilyen gépekre.[547]

A kormány százezres nagyságrendben küldött szájmaszkokat Magyarországon kívüli rászorulóknak, elsősorban a határon túl élő magyar szervezeteknek, illetve néhány balkáni országba és a Vatikánba is 50 000 darabot, az idős papok, valamint a Pápai Német-Magyar Kollégiumban szolgálatot teljesítők számára.[548][549] Parlamenti felszólalásában az ellenzéki Szabó Tímea bírálta ezt az adományozási gyakorlatot.[550] Később erre válaszul, több határon túli magyar szervezet is bírálta Szabó Tímeát.[551][552] A szakképzési intézetek tanulói közel 100 000 maszkot készítettek: a kormányoldal szerint gyakorlatként, az ellenzék szerint azért, mert nekik a vizsgák idejére nem jutott a központilag beszerzett maszkokból.[553][554]

Az országos vészhelyzet kihirdetésével a települések polgármesterei jogosítványt kaptak a közösségük ügyeiben egy személyben eljárni, közgyűlési jóváhagyás nélkül is,[555] ezt a járvány leküzdése érdekében megteremtett hasznos lehetőséget azonban, némelyik választott polgármester nem feltétlenül járványügyi intézkedések végrehajtására használta. Polics József, Komló fideszes polgármestere, aki egyedül fogadta el a városi költségvetést, majd döntött arról, hogy a veszélyhelyzet végéig megvonja az ellenzéki többségű képviselők tiszteletdíját.[556] Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere szintén egymaga fogadta el a települése költségvetését, majd visszaállította korábbi fideszes kabinetjét.[557] A XI. kerület DK-s polgármestere, László Imre ugyanekkor egy parkolási és egy médiacéget alapított a testület megkerülésével,[558] Karácsony Gergely pedig megemelte több fővárosi cég vezetőjének fizetését.[559] Michl József, Tata fideszes polgármestere pedig a képviselő-testületet mellőzve, széles körű lakossági tiltakozás ellenére luxusszálloda-építést engedélyezett az Öreg-tó partján.[560]

A március 22-én benyújtott koronavírus pandémia elleni védekezés miatt megszületett törvényjavaslat[561] több civil jogvédő szervezet szerint nem felel meg a különleges jogrenddel szemben támasztott demokratikus és az Alaptörvényből is következő követelményeknek.[562]

A március 16-tól bevezetett tantermen kívüli digitális munkarend, vagyis az otthontanulás kapcsán felmerült probléma, hogy a mélyszegénységben élő családoknak legtöbbször se pénzük, se tudásuk nincs a megfelelő informatikai eszközök megvásárlására és használatára, ami tovább növelheti az amúgy is meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. Itt a tananyag papír alapú eljuttatása merült fel megoldásként.[563] A gyermekfelügyelet kérdése is felmerült azon szülők részéről, akik nem tudtak otthonról dolgozni. A problémára Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár a „szomszédok segítségét” javasolta.[564] Később viszont az is kiderült, hogy a Miniszterelnökség több mint négymillió forint közpénzért fogadott pedagógusokat az ott dolgozók gyerekeinek felügyeletéhez. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője sérelmezte, hogy ez a lehetőség a minisztériumi dolgozókon kívül másnak nem állt rendelkezésre, ráadásul ezek a pedagógusok az átlagnál magasabb bérezésben részesültek.[565]

Rovó László orvosprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, valamint a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója annak ellenére nem vonult önként otthoni önkéntes karanténba, hogy a szintén fertőzött Ausztriából utazott haza, csak az után, hogy produkálta a fertőzés tüneteit. A közben eltelt időben a rektor bejárt az általa vezetett klinikára, sokakkal találkozott, ráadásul még operált is, miközben rektorként az egyetemi Coronavirus Ügyi Operatív Bizottságot is vezeti, amely a klinikák és egyetemi intézmények védelmi intézkedéseit hivatott meghatározni és azokat betartatni. A rektor később közleményt adott ki, amiben elismerte a történteket, de arról is beszámolt, hogy március 8-án jött haza, amikor még nem volt a vészhelyzet kihírdetve, és Ausztria sem számított járvány sújtotta térségnek, valamint hogy nem tapasztalt magán semmit, így az sem zárható ki, hogy még belföldön lett fertőzött. Az eset után a Rektori Hivatal és a klinika dolgozóira is vizsgálat, majd minden valószínűség szerint karantén vár.[566][567][568] A Magyar Orvosi Kamara jelezte, hogy etikai eljárást indít Rovóval szemben, mert közleményük szerint a rektor felelőtlen viselkedése számos egészségügyi dolgozót kivon az ellátási rendszerből pont a járvány idején.[569] A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei Területi Szervezete későbbi hivatalos határozata alapján Rovó nem követett el mulasztást.[570]

A március 23-án parlament elé került járvány-ellenes törvényt az ellenzék a benne lévő szerintük visszaélésre alkalmas joglehetőségek miatt kritizálta, ezért azt nem is támogatták.[571] A házi karantént hátrahagyva ment be az ülésnapra B. Nagy László fideszes képviselő, aki azért vonult el, mert együtt koszorúzott március 15-én Rovó László rektorral. B. Nagy szerint „a parlamentben kötelező megjelenni, nem tehetem meg, hogy ezekben az időkben kivonjam magam a korlátozott parlamenti működésből.” Hozzátette, hogy nem hatósági karanténból távozott, önként vonult karanténba, és „nem ment közel senkihez”.[572] A Fidesz-frakció szerint is fontos volt B. Nagy megjelenése az országgyűlésben.[573] Amennyiben sok képviselő megbetegedne a járvány során, az Alkotmánybíróság bármikor felülvizsgálhatja a vészhelyzet alatti megszavazott különleges rendeleteket, ezt az alapvető jogok biztosa indítványozhatja, vagy az országgyűlési képviselők egynegyede.[574] Ugyanekkor kritika ért két ellenzéki (Momentumos) önkormányzati képviselőt is: egyikük Olaszországból való hazatérése után nem vonult önkéntes karanténba, hanem részt vett az önkormányzati munkában és a Paksi Atomerőműbe is bement, másikuk Brüsszelből hazatérve vett részt Magyarországon több rendezvényen.[575]

Szél Bernadett közgazdász végzettségű ellenzéki képviselő az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon ajánlását[576][577] kritizálta, amit a tisztifőorvos is kommunikált, amelyben úgy fogalmazott, hogy csak az viseljen maszkot, aki beteg. Szél a Columbia Egyetem kutatóinak megállapításaira hivatkozott, akik szerint a január 23-án elrendelt utazási korlátozások előtt a kínai fertőzöttek 86%-a tünetmentes volt, és így észrevétlenül is képesek voltak fertőzni. Kezdettől vita tárgya volt, hogy hogyan és mikor teszteljenek embereket a koronavírusra, valamint hogy ki és mikor viseljen szájmaszkot, amit szintén nem egyértelműen kommunikáltak, azt pedig egy átlagember nehezen tudja megállapítani mikortól is számít betegnek.[578] Korábban úgy nyilatkozott az Operatív Törzs, hogy a teszt nem ad teljes körű bizonyosságot a fertőzésre és nem akadályozza a terjedést sem. Ehelyett a személyes higiénia fontosságát emelték ki.[579] A WHO ajánlását magáévá tevő Operatív Törzs és a nemzetközi szervezet szakmai véleményét figyelmen kívül hagyó Magyar Orvosi Kamara szakmai véleménye, később is homlokegyenest szemben állt egymással a szájmaszk viselésének kérdésében. A lakosság kénytelen volt a külföldi tapasztalatok alapján vagy a magyar újságírók és más egészségügyi szakértők véleményére hagyatkozni a fontos kérdésben.[580] Április vége felé kezdett a kormányzat és az Operatív Törzs is a tesztelés mellett állást foglalni, hogy monitorozni lehessen a vírus terjedését és fertőzését.[581][582][583]

A 2020. március 30-án elfogadott koronavírus-törvényt leginkább amiatt kritizálták, mert az a kormányzat számára a kormányrendeletekkel történő kormányzást időhatár nélkül tette lehetővé.[584][585][586] Ezzel egyidőben került a Parlament elé az ún. salátatörvény,[587] amelynek semmi köze a járványügyi védekezéshez, azonban ellenzéki oldalról összekötötték azzal.[588][589] Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szerint a törvény nem ellentétes az európai uniós joggal.[590]

Felháborodást váltott ki az a Kásler Miklós egészségügyi miniszter által kiadott rendelkezés is,[591][592] miszerint április 15-ig (a „legrosszabb forgatókönyvre” felkészülve) fel kellett szabadítani a kórházi ágyak 60%-át a járvány esetleges jövőbeli betegei számára, mert ehhez számos, addig kórházban ápolt beteg hazaküldésére volt szükség. Az operatív törzs azt hangsúlyozta, hogy akinek a hazaküldése egészségkárosodást okozna, az maradhat a kórházban, és az, hogy kit küldenek haza, orvosszakmai megállapításokon alapuló döntés lesz, mégis volt olyan eset, amikor az orvosi vélemény kielégítő állapotúnak mondott egy beteget, aki hazaküldése után elhunyt, több esetben pedig valóban rászorult embereket küldtek el. A betegek otthoni ellátására lehetne kérni segítséget az önkormányzatoktól, például otthonápolást, vagy palliatív ellátást, ám nagy valószínűséggel most ezek sincsenek erre a helyzetre felkészülve és erőforráshiánnyal küzdenek. Ugyanakkor volt olyan intézményigazgató is, aki azt mondta: jobb is, ha a krónikus belosztályokon fekvő idősek a járvány alatt inkább nem maradnak a kórházak többágyas szobáiban.[593][594][595] Más vélemények szerint ekkora ágyszám-felszabadítás és az Orbán Viktor által említett 7-8000 lélegeztetőgép nem indokolt, inkább a politikai kommunikáció része.[596][597] Sérelmezték azt is, hogy az ágyfelszabadítás kalkulációját nem transzparensen hajtották végre, hanem csak bejelentették végrehajtandó feladatként, ami mögött hozzánemértés is állhat.[598] Az Eötvös Károly Intézet állásfoglalása szerint a miniszteri rendelet alkotmányellenes, mert az élethez, az emberi méltósághoz, vagy az egészségügyi ellátáshoz való jogot sérti, és noha ezen jogok sérülése alapvető morális problémákba is ütközik, Káslernak nem is lett volna joga így rendelkezni a hatályos magyarországi törvények alapján.[599] Sokakat felháborított az is, hogy a miniszter egy később vele készített interjúban letagadta azt, hogy ő adta ki az utasítást a kórházi ágyak 'felszabadítására', mondván szerinte ez az orvosok döntésén alapult, ezért a felelősség is az övék.[591][600][601][602] A Magyar Orvosi Kamara visszautasította Kásler szavait, a Magyar Helsinki Bizottság pedig pert helyezett kilátásba az EMMI-vel szemben az eset kapcsán.[603] Az intézkedésről az ENSZ is kérdéseket tett fel levélben Szijjártó Péter külügyminiszternek, aki válaszában visszautasította a szerinte bíráló megkeresést.[604]

Kritika érte a kormányzat munkahelyteremtésre vonatkozó elképzeléseit is, miután a járvány következtében rengeteg ember elveszítette az állását. A legfontosabb kritika arra irányult, hogy a munkanélküliek állami támogatása az EU országai között Magyarországon a legrövidebb idejű – három hónap – és ez is meglehetősen alacsony, ugyanakkor a kormányzat ezt nem is kívánta megváltoztatni, mondván ők a „munkaalapú társadalomban” hisznek, nem a „segélyezésben” és hogy „annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus elpusztított”. Az a vállalás is elhangzott részükről, miszerint három hónap múlva „nem lesz olyan ember Magyarországon, aki ne kapna állásajánlatot munkáltatótól vagy az államtól”. Érintettek és kormánytól független szakértők viszont bizonytalannak és kivitelezhetetlennek tekintették az optimista szólamok mögött vélelmezett terveket, amelyek valószínűleg a közmunkát jelenthetik.[605][606] Illetve az ígéret az tulajdonképpen fenyegetés, hiszen sokan katonai szolgálatra fognak kényszerülni.[607] Arra is rámutattak, hogy a sokaknak eddig sem sok segítséget jelentő járulékrendszer mellett a sok, hirtelen munkahelyét elvesztő ember mentálisan is megsínyli az elbocsátásokat, akik közül többen elveszíthetik albérletüket vagy feketén kénytelenek dolgozni, ezért az államnak igenis dolga lenne az ellátórendszer fejlesztése, hogy a rászorulók több ideig magasabb vásárlóértékű támogatáshoz jussanak, amíg nem sikerül ismét elhelyezkedniük.[608] Akadtak olyan munkanélküliek is, akik az álláskeresői támogatás megigénylése után három hónappal(!) kaptak csak pénzt az államtól, amikor már egyébként sikerült elhelyezkedniük.[609] Közben elérhetetlenné váltak a foglalkoztatást érintő statisztikai adatok.[610] Júliusban viszont már megjelentek a KSH foglalkoztatottsági számai, melyek szerint visszatért az aktív dolgozók száma a válság előtti szintre, ugyanakkor százezerrel több lett az álláskeresők száma.[611]

Egy felmérés szerint a megkérdezett vidékiek 79, a budapestiek 68%-a inkább egyetértett az országszerte ingyenessé tett parkolással,[612] azonban voltak olyanok, akik részéről kritika érte az ingyenes parkolást is, ugyanis szerintük a döntés a tömegközlekedést igénybe vevők számát nem mindenhol csökkentette, ugyanakkor az autóforgalom elsősorban Budapest belső kerületeiben, és néhány vidéki nagyvárosban 10-15%-kal megnövekedett (néhány budapesti városrészben 50 %-kal), és ez a nem elégséges számú parkolóhely miatt komoly gondokat okozott.[613][614]

Kásler Miklós egészségügyi miniszter rendelete alapján május 4-én hétfőn újraindult az egészségügyi ellátás. A rendelet szerint a páciensek csak telefonos egyeztetés és negatív koronavírus-teszt birtokában látogathatják a rendeléseket, az intézményeknek pedig vedőeszközöket kell biztosítaniuk számukra. Azonban az egészségügyi dolgozók szerint kérdéses a páciensek tesztjeinek elvégzése, költségvonzatának és a védőeszközöknek a biztosítása, miközben ők sem rendelkeznek továbbra sem elegendő számú védőfelszereléssel. Szerintük az operatív törzs által támogatott rendelkezéseket átgondolatlanul és túl gyorsan (egyetlen hétvége alatt) hozták meg.[615][616][617] Több pácienst a teszt hiánya miatt elutasítottak, akiknek a feltételezések szerint a PCR-teszt kiértékelésének ideje alatt is súlyosbodhat az állapota.[618] A kormány és az EMMI kommunikációja szerint a szakrendelők feladata a tesztek elvégzése. A szakrendelésekhez előírt PCR-teszteket pedig az NNK határozata alapján kijelölt laboratóriumok végzik.[619] Ettől függetlenül a visszajelzések az orvosi ellátások további nehézségeiről szóltak.[620]

Politikai csörtére is sor került a kormányzat és az ellenzéki főpolgármester, Karácsony Gergely között, miután egy fővárosi fenntartású, Pesti úti idősotthonban április elején nagy számban találtak fertőzötteket, akik közül később több mint 40-en elhunytak. A kormány képviselői az eset kapcsán többször is a főpolgármester „hanyagságát” igyekeztek kihangsúlyozni, a kormányzat pedig számos vizsgálatot is lefolytatott az intézményben, míg Karácsony felhívta a figyelmet, hogy a többi idősotthon és egészségügyi intézmény átfertőzöttségéről és ellenőrzéséről a kormányzat részéről alig valami hangzott el, ezen kívül tételesen cáfolta a vizsgálatok elmarasztaló megállapításait. Hozzátette azt is, hogy a kormány elhallgatja az egészségügyi dolgozók megfertőződöttségéről szóló adatokat,[621][622][623][624] a Gulyás Gergely által tartott Kormányinfón és az operatív törzs tájékoztatóin viszont többször elhangzott, hogy a fertőzött személyek közül hányan vagy milyen arányban találhatók egészségügyi dolgozók.[625] A Pesti úti otthon ügyében a kormánypárti politikusok többször hangoztatták, hogy nem volt jelen orvos az intézményben, Zacher Gábor toxikológus szerint viszont ez „huszadrangú kérdés”, mert egy járvány idején az eleve legyengült szervezetű idősek körében a halál mindenképpen „aratni fog”.[626] Karácsony hazugsággal vádolta a kormányt, a kormány szerint viszont Karácsony hazudott,[627][628] majd újabb egymást minősítő üzengetések történtek.[629][630][631] Később Kásler Miklós is beszállt az üzengetésbe, amikor a Pesti úti idősek állítólagos „elhanyagoltságáról” beszélt, majd arra is kitért, hogy szerinte a leveleit a sajtóban „meghamisították”.[632] Karácsony Gergely a főváros újranyitása kapcsán a kormányt kritizálta,[633][634] Orbán pedig a főpolgármesterre tett - nem először - elmarasztaló megjegyzéseket.[635][636]

Polémia alakult ki a kormányzat azon törvényjavaslatai körül is, melyek a „szolidaritás jegyében” nagyobb adóbevételeket vonnának el az önkormányzatoktól a korábbiakhoz képest, mert egyes vélemények szerint ezek főleg az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat sújtanák, beleértve a fővárosi önkormányzatot is.[637][638][639] A május 26-án benyújtott 2021-es költségvetésben Karácsony Gergely főpolgármester szerint több tétel is a fővárost bünteti.[640][641]

A járvány miatt elfogadott „gazdaságvédelmi tervből” is jelentős összegek kerültek átcsoportosításra olyan célokra, amelyeknek semmi köze sincs a hazai gazdaság megóvásához.[642][643][644] Közben Kásler Miklós videosorozatot indított a Facebookon, ahol a kormányzati intézkedéseket magyarázta és az ellenzéket kritizálta.[601] Orbán Viktor később úgy fogalmazott az ellenzék által bírált Káslerról,[602] hogy „érdemei történelmiek”.[645] Más vélemények szerint viszont Kásler teljesen alkalmatlan volt a problémák kezelésére.[646]

Előfordult olyan eset, amikor a miniszterelnök szavai és tettei ellentétben voltak egymással. A május 15-i reggeli beszédében azt állította, hogy „a felelős viselkedés most a távolságtartás és a maszk viselése.” Néhány órával később elutazott Belgrádba, ahol mind az őt kísérőkön, mind az őt fogadó személyeken volt maszk, csak őrajta nem.[647]

Más politikusok is hasonlóképpen jártak el: május végén Tiba István fideszes képviselő Hajdúböszörményben Fórizs László alpolgármester és Molnár Imre, a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjének társaságában mindenféle védőeszköz nélkül osztottak szét adományokat rászoruló családok között, majd egy napra rá Tiba már az Operatív Törzs védekezési ajánlásait osztotta meg közösségi oldalán.[648]

Kásler Miklós augusztusban maszk nélkül, kézfogási szándékkal találkozott Plácido Domingo operaénekessel, aki maszkban érkezett és „könyökpacsival” reagált. Domingo korábban már átesett a koronavírus-fertőzésen.[649]

Az augusztus 20-án megtartott kormányzati rendezvények, a tisztavatás és a Szent István-bazilikában tartott szentmise alkalmával se viselt senki maszkot.[650]

Müller Cecília tisztifőorvost Államalapító Szent István-emlékéremmel tüntették ki Székesfehérváron augusztus 19-én, a rendezvényen, ahol főleg veszélyeztetett korcsoport volt jelen semmilyen vírusvédelmi intézkedésnek nem volt jele.[651]

Nagy port vert fel, amikor az MSZP-s Korózs Lajos június 7-én egy videót tett közzé pártja támogatásával, ahol egy magát mentősnek kiadó nő beszélt Korózzsal a kórházi ágykiürítések miatt hazaküldött és emiatt életüket vesztett betegekről. Hamar kiderült, hogy a nőt semelyik mentősszervezet nem ismeri, és tagadták, hogy bármikor náluk dolgozott volna, innentől pedig nem voltak szavahihetők az állításai, a videót emiatt később törölték is. Az ügy miatt az EMMI feljelentést tett rémhírterjesztés miatt, és nyomozás is indult, ezen kívül az MSZP-t is érték kritikák, amiért nem ellenőrizték eléggé a videójukban szereplő személyek hitelességét és állításaik tényszerűségét.[652][653][654]

Felháborodást váltott ki, hogy míg a járványhelyzet ellenére focimeccseket meg lehet tartani, mint június 3-án a Magyar Kupa rangadóját a Puskás Arénában,[655] addig koncertek szervezésére tovabbra sincs lehetőség, ami ennek a szektornak a megélhetését veszélyezteti.[656] Több érintet előadó is kritikát fogalmazott meg ezzel kapcsolatban kettős mércét emlegetve.[657][658][659][660] Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter július 16-án jelentette be, hogy a 2020. augusztus 20-i ünnepségek és a tűzijáték is elmarad, ekkor azzal indokolta a koncertszervezési tilalmat, hogy „a focimeccseken nem lehet alkoholt venni”.[661] Ez az állítás azonban egyertelműen nem felelt meg a valóságnak,[662] a valótlan indoklás pedig újabb bírálatokat váltott ki.[656][660] Demeter Szilárd, a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos állítása szerint „virológusokkal beszélgetett arról, miért veszélyesebb tömegrendezvény egy koncert egy futballmeccsnél”, akik szerint a sportesemények helyre szóló ültetett nézőtere biztonságosabb a koncertek kontrollálatlan tömegeihez képest, mert így a kontaktkutatás is könnyebb,[663] mások viszont vitatják ezt az indoklást.[656] A rendezvény és fesztivál-szervezők többször adtak hangot aggodalmuknak, mivel a járvány és az amiatt hozott intézkedések ellehetetlenítik ebben a szektorban érdekelt vállalkozásokat és dolgozókat, ezt erősítette, hogy a kormány augusztus 15. után sem engedélyezte az 500 fősnél nagyobb zenés rendezvények megtartását. Cserébe a kormány „garázskoncertek” támogatását helyezte kilátásba a Magyar Turisztikai Ügynökség válogatásával, 5,3 milliárd forintos támogatással.[664] Többek közt Demjén Rózsi, Balázs Fecó vagy a Tankcsapda is a támogatottak közé került.[665] A szervezők és előadók számára viszont továbbra sem volt világos, hogy a gyakorlatban hogy fog kinézni ez a támogatási forma.[666] Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő augusztus 6-i közleménye szerint a kormány újabb, 2 milliárd 120 millió forintos csomagról döntött a könnyűzenei klubok és a fesztiválszervezők támogatására.[667]

Az év májusában először a RegionalBahn blog osztotta meg, hogy a KTI javaslatára az ITM ideiglenes járványügyi menetrendet tervez bevezetni számos vasúti mellékvonalon, mely során több járatot autóbusszal pótolnának.[668][669] A kezdeti híresztelést se a minisztérium, se a MÁV nem erősítette meg, mégis többen tiltakozni kezdtek ellene, köztük számos Nógrád megyei politikus is, élükön Csach Gábor balassagyarmati polgármesterrel, akik nyílt levelet is küldtek Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár számára az üggyel kapcsolatban.[670] A tiltakozások ellenére végül május 28-án tette közzé a MÁV-START a június 6-ától életbe lépő változtatásokat.[671] A változtatások 36 vidéki vasútvonalat érintett, java részükön csupán pár vonatpárt hagyott meg, a többit autóbuszokkal pótolta, de 11 vonal esetében nem szerveztek pótlást. A változtatások bevezetését azzal indokolták, hogy a veszélyhelyzet következtében a vonatok átlagos utasforgalma jelentős mértékben lecsökkent.[671] A bejelentést követően a járványügyi menetrendet sorra érték a kritikák. Egyesek úgy vélték, a járványt ürügyként próbálják felhasználni további vonalbezárásokra, mások a megnövekedett menetidőket sérelmezték,[672] de arra is rámutattak, hogy a MÁV-START nem tartotta a kéthetes menetrend-előrejelzést,[673] Csach Gábor polgármester pedig élő adásban mutatta be a vonatritkítás abszurditását: hogy egyes, az ideiglenes menetrendben pótolt személyvonatokat utasok nélkül is mindenképp leközlekedtetik, és ezek a szerelvényvonatok egy időben érkeznek be a vonatpótló buszokkal a végállomásra.[674][675][676] A kritikákra reagált Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója, és kijelentette, hogy a járványügyi menetrendet felül kell vizsgálni, és ahol a vasút versenyképesebb az autóbuszoknál, ott az alapmenetrendet vissza kell állítani.[676][677] A felülvizsgálatnak csak egy hónappal később lett eredménye: a MÁV július 14-én tette közzé, hogy augusztus 1-jétől 10 vonalon állítják vissza a június 6-a előtti menetrendet.[678][679][680] Ezek a vonalak első sorban azokból a térségekből kerültek ki, ahol a helyiek legjobban lobbiztak a járványmenetrend ellen,[681] azonban a többi 26 vonal esetében továbbra sincs meghatározva, meddig akarják érvényben tartani az ideiglenes menetrendet.

2020. szeptember 16-án Orbán Viktor újabb szigorításokat jelentett be, ezek alapján a maszk használata kötelező a tömegközlekedés és az üzletek mellett már a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, és az ügyfélfogadási irodákban is, és hogy a tesztek hatósági ára 19 500 forint lesz.[682] A lépést azért kritizálták, mert a hatósági ár miatt több cég kiszállt a tesztelésekből, szűkítve a tesztelési lehetőségeket, ezért a tesztek teljesen ingyenessé tételét követelték ellenzéki politikusok és egészségügyi szakemberek is. Szerintük az anyagiak a lakosságot is megfontolásra készteti, hogy tudnak vagy akarnak e fizetni a tesztekért, miközben a tesztelést alapvetően fontosnak gondolják a fertőzöttség nyomonkövetésére.[683][684]

Közben Orbán szeptember 27-én Becsehelyen vett részt egy pálinkafőző rendezvényen mindenféle védekezés nélkül: se maszkot nem viselt, se távolságtartást nem tartott a résztvevőkkel, ahogy azok sem egymással.[685]

Kritika érte a 2020. szeptember 25-én tartott Bayern München és Sevilla FC közti Szuperkupa-rangadót is, amit NB1-es focimeccsként közönség előtt is meg lehetett tartani a Puskás Arénában. Többen, mint Markus Söder bajor miniszterelnök és Hansi Flick, a Bayern edzője is bírálta a meccs közönség előtti megtartását, de Joachim Löw német szövetségi kapitány és magyar ellenzéki politikusok is így vélekedtek.[686][687][688][689][690] Gulyás Gergely egy hónappal korábban még teljes határzárról beszélt, de a kupát megtarthatónak mondta: „Egy megoldást látunk: a futballdrukkerek akkor léphetnek be az országba, ha két negatív tesztet hoznak. A reptérről rögtön a meccsre visszük őket, ha annak vége, akkor vissza visszük őket a repülőtérre.”[691] Ennek ellenére ezek az intézkedések a rangadó napjára elmaradtak: ekkorra már elég volt egy negatív teszt is, a drukkerek mozgását pedig csak a stadionig irányították szervezetten, előtte mindenki szabadon közlekedhetett, voltak, akik több napot is a fővárosban töltöttek,[692] de sok drukker le is mondta a meccsen való részvételét.[693] Az UEFA mindenesetre sikeresnek ítélte a rangadó lebonyolítását.[694]

Civil és közösségi kezdeményezések

Idős emberek számára készített felhívás egy kaposvári társasházban

Már a járvány kezdeti szakaszában egyre több járványügyi szakember hangoztatta, hogy a betegség terjedését legjobban úgy lehet lassítani, ha minden állampolgár minél kevesebbet tartózkodik közösségekben, ha teheti, otthon marad egész nap, akár heteken át. A „Maradj otthon!” felhívást a közismert hírességektől kezdve az „egyszerű emberekig” egyre többen terjesztették, főként a világhálós közösségi oldalakon. Otthon maradásra biztató „karanténdalokat” írt például Kovács András Péter,[695] FankaDeli,[696] a Fatal Error,[697] a Csík zenekar,[698] a KFT,[699] Nagy Feró,[700] Csík János[701] és a Republic[702] is. Online koncertet adott a Tankcsapda,[703] és alakult egy úgynevezett karanténszínház is.[704] Március 21-én indult újra a Maradj Otthon! Fesztivál, amelyhez számos előadó csatlakozott.[705]

Több városban önkéntes csoportok szerveződtek, amelyek tagjai olyan, többnyire fiatal emberekből állnak, akik vállalták, hogy segítenek az otthonukba bezárkózott idős embereknek vásárolni illetve gyógyszereiket kiváltani.[706]

Egy közösségi oldalon szerveződött csoport kezdeményezésére minden nap este 8 órakor a mozgalomhoz csatlakozó személyek erkélyükre vagy például házuk ablakába kiállva tapsolni kezdenek, hogy így fejezzék ki nagyrabecsülésüket és bíztatásukat az egészségügyben és a szociális ellátásban az ezekben a hetekben megnövekedett tehertétel mellett dolgozó emberek irányába.[707] Egy alkalommal több száz taxis gyűlt össze a budapesti Hősök terén, ahol dudálással nyilvánítottak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak.[708]

A HWSW informatikai hírportál programozói versenyt hirdetett, amelyen több kategóriában kell majd elkészíteni a versenyfeladatokat:

  • Ments életeket!
  • Ments meg közösségeket!
  • Ments meg vállalkozásokat!
  • Mentsd meg az oktatást![709]

Hatásai

Sport

A veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése szinte minden sportrendezvényt érintett, ugyanis kimondták: tilos 100 fősnél nagyobb beltéri, illetve 500 fősnél nagyobb kültéri rendezvényeket tartani az ország területén. Ennek következtében a labdarúgó-bajnokság soron következő, 25. fordulójának mérkőzéseit már zárt kapuk között kellett megrendezni.[710] (Az 55 UEFA-tagállam bajnoksága közül már csak 6-ban rendeztek az ezt követő hétvégén mérkőzéseket, köztük volt az NB1 is.[711]) Március 16-án született döntés arról, hogy a teljes bajnokságot felfüggesztik, még zárt kapus mérkőzések sem lesznek.[712]

Március 11-én befejezettnek nyilvánították az elődöntőknél tartó és a magyar jégkorong bajnoki címről is döntő Erste Liga szezont,[713] majd 13-án minden alacsonyabb osztályú és korosztályos bajnokságról is hasonló döntés született.[714] A Magyar Kézilabda-szövetség március 14-től minden bajnokságot és kupasorozatot felfüggesztett,[715] és ugyanezt a döntést hozta meg a Magyar Vízilabda-szövetség is.[716] Szintén leállt Magyarországon a kosárlabda- és a röplabda-bajnokság,[717][718] valamint elhalasztották a március végére tervezett magyar úszóbajnokságot is.[719] Továbbá a Magyar Karate Szakszövetség versenynaptárába tartozó karate versenyeket ideiglenesen elhalasztották.[720] Március 13-án lemondták a Giro d’Italia kerékpárverseny három magyarországi szakaszát,[721] 17-én pedig májusról októberre halasztották a legrangosabb hazai verseny, a Tour de Hongrie időpontját.[722]

Mivel Bulgáriában is vészhelyzetet hirdettek, ezért legalább március 29-ig tilos minden sportesemény megtartása Bulgáriában, emiatt a március 26-ra tervezett bolgár–magyar Európa-bajnoki pótselejtező labdarúgó-mérkőzés is halasztásra került.[723] Március 16-án a Magyar Ökölvívó Szövetség a londoni olimpiai kvalifikációs tornán szereplő sportolók azonnali evakuálását jelentette be.[724] Március 17-én a 2020-ra tervezett labdarúgó-Európa-bajnokságot, aminek egyik társházigazdája Magyarország lett volna, az UEFA egy évvel elhalasztotta.[725] Ugyancsak későbbre halasztották a május 11–24 közöttre tervezett vizes Európa-bajnokságot is, aminek a budapesti Duna Aréna adott volna otthont.[726] Április 9-én a Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség is úgy döntött, hogy befejezettnek tekinti a szezont és nem avatnak bajnokot.[727][728] Május 11-én a Magyar Vízilabda-szövetség törölte a teljes hazai szezont.[729]

Miután májusban jelentősen javult a járványhelyzet, újra engedélyezetté váltak először az edzések, majd a zárt kapus sportrendezvények, később pedig a szabadtéri rendezvényekre már a nézők is bemehettek. Az NBI 70 nap szünet után, május 23-án indult újra,[730] a közönség először a következő hétvégén lehetett jelen.[731]

Jegyzetek

  1. Priorities for the US Health Community Responding to COVID–19 (angol nyelven). Johns Hopkins Egyetem, Center for Health Security, 2020. március 3. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  2. Viruses and apoptosis. (angol nyelven), 1999. január 7. [2019. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  3. A koronavírus tünetei és kezelése. egeszsegkalauz.hu, 2020. március 17. [2020. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  4. Akut légzési elégtelenség. vitalitas.hu. [2017. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  5. Akut légúti distressz szindróma (ARDS). egeszsegkalauz.hu, 2017. március 16. [2020. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  6. Karanténban helyezik el a Vuhanból kimenekített magyarokat. Híradó, 2020. február 2. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  7. Hazamehettek a Vuhanból hazahozott magyarok a kórházból. Magyar Nemzet, 2020. február 16. [2020. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  8. Molnár Réka; Pálúr Krisztina: Fogynak a maszkok és a fertőtlenítők, de már a konzerveket is viszik itthon a koronavírus miatt (magyar nyelven) (HTML). Index.hu. Index.hu Zrt., 2020. február 26. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  9. Csurgó Dénes: Kormány: Nem indokolt a nagy felvásárlási láz (magyar nyelven) (HTML). Index.hu. Index.hu Zrt., 2020. február 28. [2020. február 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  10. A kereskedelemben nem okozott sokkhatást a koronavírus magyarországi megjelenése. Híradó, 2020. március 6. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  11. Elindult az új koronavírus járványról tájékoztató kormányzati honlap és Facebook oldal. NKI, 2020. március 6. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  12. Elindította a koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalát a kormány (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2020. március 4. [2020. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  13. Elkapták a youtube-vloggert, aki elkezdte a pletykát Budapest lezárásáról, 2020. március 15. (Hozzáférés: 2020. március 15.)
  14. A PTE professzora lett az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője! (magyar nyelven). univpecs.com. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  15. Sikeresen izolálták a koronavírust Magyarországon. hirado.hu, 2020. március 17. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  16. Magyarok izolálták a koronavírust – mit jelent ez?. 24.hu, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  17. Országos tisztifőorvos: sikeresen izolálták az NNK laborjában a koronavírust. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 17. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  18. Koronavírus – Magyar gyógyszerfejlesztés kezdődik. Népszava, 2020. március 14. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  19. Exkluzív részleteket tudtunk meg a koronavírus elleni magyarországi gyógyszer fejlesztéséről. portfolio.hu, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  20. Magyar gyógyszert fejlesztenek a koronavírus ellen. Index.hu, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  21. Hogyan hat a koronavírus elleni új magyar gyógyszer?. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  22. Megvan az első magyar koronavírus genom. index.hu. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  23. Virológia Pécs. facebook.com. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  24. Pécsi Tudományegyetem: sikerült meghatározni a vírus teljes genetikai kódját. koronavirus.gov.hu. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  25. Kemenesi, Gábor, Balázs A. (2020. május 6.). „Multiple SARS-CoV-2 introductions shaped the early outbreak in Central Eastern Europe: comparing Hungarian data to a worldwide sequence data-matrix” (angol nyelven). bioRxiv, 2020.05.06.080119. o. DOI:10.1101/2020.05.06.080119.  
  26. Máté, Varga: Hány SARS-CoV-2-vírustörzsről tudunk? (magyar nyelven). Qubit, 2020. május 25. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  27. Megkezdi a potenciálisan vírusellenes hatóanyagok tesztelését a vírust kutató akciócsoport (magyar nyelven). koronavirus.gov.hu, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  28. a b Megérkezett az első, orvosi eszközöket szállító gép Kínából. Magyar Hírlap, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  29. a b Orbán Viktor újabb jelentős egészségügyi szállítmány érkezését jelentette be. Origo, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  30. Szijjártó: hosszú távra kell berendezkedni a járvány elleni védekezésben. Híradó, 2020. március 28. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  31. Szijjártó Péter: 4 millió maszk és több mint 400 ezer védőruházat érkezett Kínából - videó. Origo, 2020. április 4. (Hozzáférés: 2020. április 4.)
  32. Huszonnégy óra alatt 10,7 millió maszk érkezett Magyarországra. Koronavírus.gov.hu, 2020. április 15. (Hozzáférés: 2020. április 15.)
  33. Szijjártó Péter: Újabb komoly egészségügyi szállítmány jött Magyarországra. Origo, 2020. április 16. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  34. Újabb hat gazdaságvédelmi intézkedést hoztak - a nap hírei. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  35. Megkezdődött az idei érettségi. Origo, 2020. május 4. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  36. Kiderülhet, hányan estek át eddig a fertőzésen hazánkban. Híradó, 2020. május 1. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  37. Fővárosi autós tesztállomás deríti ki, átesett-e már a fertőzésen az alany. Híradó, 2020. május 2. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  38. Koronavírus-vakcinát fejleszt a Pécsi Tudományegyetem egy osztrák biotech céggel közösen (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  39. A Semmelweis Egyetem hallgatója az egyik fertőzött (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2020. március 4. [2020. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  40. a b Pálfi Rita: Koronavírus: két fertőzött van Magyarországon (magyar nyelven) (HTML). Euronews, 2020. március 5. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  41. Önkéntes karanténban volt a Szent István Egyetem fertőzött iráni hallgatója, miután visszajött Iránból. Origo, 2020. március 5. [2020. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  42. MTI; Kovács Attila: Enyhe tünetei vannak a Magyarországon tanuló iráni diákoknak (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2020. március 5. [2020. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  43. Egy 69 éves brit férfi a debreceni fertőzött. Origo, 2020. március 6. [2020. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  44. Debreceni férfi a harmadik koronavírus-fertőzött. Híradó, 2020. március 5. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  45. Diagnosztizálták a negyedik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon. Híradó, 2020. március 6. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  46. Koronavírus Magyarországon: négy fertőzött, 39-en karanténban. origo.hu, 2020. március 6. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  47. Diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  48. Hétre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Híradó, 2020. március 8. [2020. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  49. Újabb 2 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon: egy iránit és egy magyart. Origo, 2020. március 9. [2020. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  50. Újabb három iráni egyetemistát diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel. Híradó, 2020. március 10. (Hozzáférés: 2020. március 10.)
  51. Újabb magyar nőnél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  52. Újabb 3 személynél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 12. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 12.)
  53. Megvan az első gyógyult fertőzött Magyarországon. ATV, 2020. március 12. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  54. Újabb 3 személynél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 13. [2020. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  55. 50-re nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma. Koronavírus.gov.hu. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  56. Müller Cecília: Hat fertőzött van súlyos állapotban. Magyar Hírlap, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  57. 103-ra nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma (2020 már 21 - 08:07). koronavirus.gov.hu. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  58. a b c d e f H-UNCOVER. (Hozzáférés: 2020. július 5.)
  59. Király A.: Nyolc koronavírusos esetet jelentettek a szentesi kórházból. 444.hu, 2020. március 29. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
  60. Spirk József: Karantén az irgalmasok 90 fős idősotthonában, az egyik bentlakó mintája pozitív lett. 24.hu, 2020. április 16. (Hozzáférés: 2020. március 30.)
  61. Iván-Nagy Szilvia: Egy győri önkormányzati képviselő is megfertőződött a koronavírussal. Index, 2020. április 2. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
  62. Presinszky Judit: Nem szólt kollégáinak az Uzsoki főnővére, hogy koronavírusos, a Facebookra posztolta ki. Index, 2020. április 3. (Hozzáférés: 2020. április 4.)
  63. Cseke Balázs: Pozitív lett a koronavírus tesztje a kardiológiai intézet főigazgatójának. Index, 2020. április 5. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
  64. Csatári Flóra Dóra: Meggyógyult egy hétéves koronavírusos kislány Magyarországon. Index, 2020. április 9. (Hozzáférés: 2020. április 14.)
  65. K.E., N.T.: Úszás: Kozma Dominik tesztje is pozitív – és ezzel még koránt sincs vége. nso.hu, 2020. március 31. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  66. Koroknai Gergely: Koronavírusos a Veszprém egyik kézilabdázója. index.hu, 2020. április 11. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
  67. Koronavírus: egy magyar tornász és egy edző megfertőződött. nso.hu, 2020. április 22. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  68. L.Á.: Öttusa: Kardos Bence átesett a koronavírus-fertőzésen. nso.hu, 2020. április 16. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  69. Megvan a borsodnádasdi szociális dolgozók koronavírustesztjének eredménye – Részletek. Blikk, 2020. április 22. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  70. Czinkóczi Sándor: Öt lakó fertőződött meg egy zuglói idősotthonban. 444.hu, 2020. április 12. (Hozzáférés: 2020. április 14.)
  71. hvg.hu: Egy kétéves kisgyerek is elkapta itthon a koronavírust. hvg, 2020. április 13. (Hozzáférés: 2020. április 14.)
  72. Német Tamás: Egy dunakeszi idősotthonban is megjelent a koronavírus. Index, 2020. április 14. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  73. Legeza Örs: „Hallgatásommal bűnt követnék el” – egy magyar koronavírusos naplója. Válasz Online, 2020. április 14. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  74. Pintér Luca: Müller Cecília: 60 ember van lélegeztetőgépen. Index, 2020. április 16. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  75. Az öt hónapos kislány koronavírusos lett, a szülőket viszont nem tesztelik. 24.hu, 2020. április 16. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  76. Flachner Balázs: Újabb idősotthonban kapta el a koronavírust egy gondozó. Index, 2020. április 19. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
  77. Csatári Flóra Dóra: Mirkóczki: Egy egri idősotthonban is vannak koronavírus-fertőzöttek. Index, 2020. április 20. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
  78. Koroknai Gergely: 23 lakónál jelzett koronavírus-fertőzöttséget az előszűrés egy XIII. kerületi hajléktalanszállón. Index, 2020. április 21. (Hozzáférés: 2020. április 22.)
  79. Herczeg Márk: Megjelent a koronavírus az oroszlányi hajléktalanszállón. 444.hu, 2020. április 17. (Hozzáférés: 2020. április 27.)
  80. 24.hu: Lélegeztetőgépen van a tatabányai kórház egyik koronavírusos orvosa. 24.hu, 2020. április 24. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  81. Pintér Luca: A tatabányai kórház betegápolója a 41 éves férfi, aki koronavírus áldozata lett. Index, 2020. április 25. (Hozzáférés: 2020. április 25.)
  82. Tenczer Gábor: Az I. kerületi önkormányzat dolgozóinak 5%-a koronavírusos. Index, 2020. április 24. (Hozzáférés: 2020. április 25.)
  83. Három fertőzött a gondozóházban. hirtukor.hu, 2020. április 24. (Hozzáférés: 2020. május 5.)
  84. Magyar Hang: Kitört a járvány a Szent Imre-kórházban is. magyarhang.hu, 2020. április 25. (Hozzáférés: 2020. április 25.)
  85. Kovács M. Dávid: Megtízszereződött a fertőzöttek száma a Szegedi Vakok Otthonában. Index, 2020. április 29. (Hozzáférés: 2020. április 29.)
  86. Kálmán Attila: Kórházba szállították egy verőcei idősotthon hat lakóját. 24.hu, 2020. április 27. (Hozzáférés: 2020. április 27.)
  87. 24.hu: 15 hónaposan kapta el a koronavírust egy hódmezővásárhelyi kislány. 24.hu, 2020. április 27. (Hozzáférés: 2020. április 27.)
  88. Csatári Flóra Dóra: Zalaegerszegi idősotthonokban is megjelent a koronavírus. Index, 2020. április 28. (Hozzáférés: 2020. április 28.)
  89. Koronavírus-teszt sajtóközlemény (magyar nyelven). Budavar.hu. (Hozzáférés: 2020. július 6.)
  90. Kovács Angel Marianna: Tizenkét fővárosi és húsz vidéki idősotthonban jelent meg a koronavírus. 24.hu, 2020. május 11. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  91. Eddig 6 fővárosi fenntartású idősotthonban jelent meg a vírus. Origo, 2020. április 30. (Hozzáférés: 2020. május 5.)
  92. Katona Marianna: Eddig összesen 67 gyerek betegedett meg. Magyar Hang, 2020. május 11. (Hozzáférés: 2020. május 12.)
  93. Joób Sándor: Csak 2 pozitív esetet találtak eddig az országban az orvosegyetemek. Index, 2020. május 12. (Hozzáférés: 2020. május 12.)
  94. Vas András: Gócponttá tett zalai otthonok. nepszava.hu]], 2020. május 23. (Hozzáférés: 2020. május 30.)
  95. Csatári Flóra Dóra: Zala megyében két idősotthonban összesen 106 embert fertőzött meg a koronavírus. Index, 2020. május 14. (Hozzáférés: 2020. május 14.)
  96. Csatári Flóra Dóra: Müller Cecília: Kisgyermekeknek nem szükséges a maszkviselés. Index, 2020. május 22. (Hozzáférés: 2020. május 30.)
  97. Iván-Nagy Szilvia, Bolcsó Dániel: Budaörs leteszteltette az óvodai és bölcsődei dolgozókat, nyolc főnél pozitív lett. Index, 2020. május 26. (Hozzáférés: 2020. május 30.)
  98. Matalin Dóra: Tíz koronavírus-fertőzöttet találtak a Nógrád megyei Bujákon. Index, 2020. május 27. (Hozzáférés: 2020. május 30.)
  99. Joób Sándor: 576 egészségügyi dolgozó kapta el a koronavírust Magyarországon. Index, 2020. június 1. (Hozzáférés: 2020. július 6.)
  100. Koronavírusos kismama szült a Semmelweis Egyetemen. infostart.hu, 2020. június 23. (Hozzáférés: 2020. július 8.)
  101. Közlemény – www.vacinkse.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. július 3.)
  102. a b H-UNCOVER: 56 ezer főre becsülhető az új koronavírus fertőzésen átesettek száma Magyarországon az országos szűrés végéig (magyar nyelven). semmelweis.hu. (Hozzáférés: 2020. július 4.)
  103. Házi karanténba került a teljes násznép. rtl.hu. (Hozzáférés: 2020. július 4.)
  104. Újabb részletek: kiderült, hogyan kapta el 21 ember a koronavírust Mezőkövesden. Ripost.hu. (Hozzáférés: 2020. július 7.)
  105. Iván-Nagy Szilvia: Hat újabb fertőzött, két beteg meghalt. Index, 2020. július 11. (Hozzáférés: 2020. július 11.)
  106. Koronavírus: harminc fertőzöttet regisztráltak Mezőkövesden. heol.hu, 2020. július 14. (Hozzáférés: 2020. július 18.)
  107. Zsanett, Makkai: 21 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Mezőkövesden | EgerHírek (magyar nyelven). www.egerhirek.hu, 2020. július 7. (Hozzáférés: 2020. július 7.)
  108. Szent Imre Tagiskola Mezőkövesd (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. július 8.)
  109. Balázs, Cseke: Mindenki a koronavírusról beszél Mezőkövesden (magyar nyelven). index.hu, 2020. július 8. (Hozzáférés: 2020. július 8.)
  110. Operatív törzs: a megbetegedések jelentős része külföldi vonatkozású (magyar nyelven). koronavirus.gov.hu, 2020. július 10. (Hozzáférés: 2020. július 11.)
  111. Megosztom, járvány 2020 07 16 13:50: Koronavírusos lett a Vodafone egyik miskolci diákmunkása (magyar nyelven). BOON. (Hozzáférés: 2020. július 21.)
  112. Megosztom, koronavírus 2020 07 20 09:00: Negyvenkét koronavírusos eset van Mezőkövesden (magyar nyelven). BOON. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  113. Dezső András: Koronavírusos lett egy rendőr a tompai határátkelőn. Index, 2020. július 8. (Hozzáférés: 2020. július 11.)
  114. Ághassi Attila: Koronavírusos a békéscsabai női kézicsapat egyik tagja. Index, 2020. július 10. (Hozzáférés: 2020. július 11.)
  115. a b Marianna, Biró: Minden negyedik beteg és minden második elhunyt kórházi fertőzésként kapta el a koronavírust Magyarországon (magyar nyelven). index.hu, 2020. július 16. (Hozzáférés: 2020. július 16.)
  116. Nozokomiális fertőzések (magyar nyelven). semmelweis.hu. (Hozzáférés: 2020. július 21.)
  117. Molnár H. Boglárka: Négy koronavírusfertőzött dolgozó egy nagykőrösi üzemben. hiros.hu, 2020. július 16. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  118. POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY A KORONAVÍRUS NAGYKŐRÖSI HELYZETÉVEL KAPCSOLATBAN. facebook.com. Önkormányzati Hírek Nagykőrös Facebook-oldal, 2020. július 23. (Hozzáférés: 2020. július 24.)
  119. POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY A KORONAVÍRUS NAGYKŐRÖSI HELYZETÉVEL KAPCSOLATBAN. facebook.com. Önkormányzati Hírek Nagykőrös Facebook-oldal, 2020. július 27. (Hozzáférés: 2020. július 28.)
  120. Pozitív lett Köves Slomó koronavírustesztje. hvg.hu, 2020. július 29. (Hozzáférés: 2020. július 29.)
  121. Egy soproni családi rendezvény után 36 ember kapta el a koronavírust. 24.hu, 2020. augusztus 3. (Hozzáférés: 2020. augusztus 3.)
  122. Szalóky Zsolt: Pápai Lidl dolgozó is érintett a koronavírusban. infopapa.hu, 2020. augusztus 5. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  123. Koronavírus: 17 fertőzöttet találtak Pápán. portfolio.hu, 2020. augusztus 5. (Hozzáférés: 2020. augusztus 5.)
  124. Szalóky Zsolt: Több megbetegedés is összefüggésbe hozható a Hit Gyülekezete pápai közösségével. infopapa.hu, 2020. augusztus 5. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  125. Szalóky Zsolt: Müller Cecília: Pápa a következő gócpont!. infopapa.hu, 2020. augusztus 6. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  126. Szalóky Zsolt: 26-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma Pápán. infopapa.hu, 2020. augusztus 6. (Hozzáférés: 2020. augusztus 8.)
  127. Szalóky Zsolt: A gyermekorvosi ügyeleten dolgozó egyik asszisztens mintája is pozitív lett. infopapa.hu, 2020. augusztus 6. (Hozzáférés: 2020. augusztus 8.)
  128. Szalóky Zsolt: Nem nőtt az igazolt fertőzöttek száma. infopapa.hu, 2020. augusztus 11. (Hozzáférés: 2020. augusztus 11.)
  129. Szalóky Zsolt: Koronavírusos a Napsugár Bölcsőde egyik dolgozója is. infopapa.hu, 2020. augusztus 10. (Hozzáférés: 2020. augusztus 11.)
  130. Szalóky Zsolt: Egy kisgyermek tesztje lett pozitív - Bezárják a vajdai óvodát is!. infopapa.hu, 2020. augusztus 11. (Hozzáférés: 2020. augusztus 11.)
  131. Szalóky Zsolt: 306 pápai van karanténban. infopapa.hu, 2020. augusztus 14. (Hozzáférés: 2020. augusztus 16.)
  132. Szalóky Zsolt: A mezőlaki Adient két dolgozójának mintája lett pozitív. infopapa.hu, 2020. augusztus 13. (Hozzáférés: 2020. augusztus 16.)
  133. Baksa Roland: Két koronavírusos munkás a Suzuki-gyárban. 24.hu, 2020. augusztus 6. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  134. Cite web-hiba: a title paramétert mindenképpen meg kell adni!. portfolio.hu, 2020. augusztus 9. (Hozzáférés: 2020. augusztus 13.)
  135. Koronavírusos lett egy ötfős család Mecseknádasdon. index.hu. Index, 2020. augusztus 9. (Hozzáférés: 2020. augusztus 9.)
  136. I. SZ.: Vízilabda: koronavírus az FTC-nél, elhalasztják az MK programját. nemzetisport.hu. Nemzeti Sport, 2020. augusztus 12. (Hozzáférés: 2020. augusztus 13.)
  137. Covid-körkép: sok helyen tesztelik a játékosokat, a miskolci vezető, Bachner András vére már ellenanyagot termel!. vlv.hu, 2020. augusztus 14. (Hozzáférés: 2020. augusztus 16.)
  138. Három koronavírus-fertőzött az UVSE vízilabdacsapatában. index.hu. Index, 2020. augusztus 16. (Hozzáférés: 2020. augusztus 17.)
  139. Covid-körkép: sok helyen tesztelik a játékosokat, a miskolci vezető, Bachner András vére már ellenanyagot termel!. vlv.hu, 2020. augusztus 14. (Hozzáférés: 2020. augusztus 29.)
  140. Az újpesti hokicsapat egyharmada elkapta a koronavírust. index.hu. Index, 2020. augusztus 19. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.)
  141. Több felcsúti játékos is koronavírusos. index.hu. Index, 2020. augusztus 18. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.)
  142. Nyolc koronavírusos felcsúti futballista van, állítja egy román sportlap. index.hu. Index, 2020. augusztus 17. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.)
  143. Pozitív lett a DEAC egyik hokisának koronavírus-tesztje. dehir.hu, 2020. augusztus 19. (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)
  144. Tájékoztatás. facebook.com. Facebook, 2020. augusztus 16. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.)
  145. Tájékoztatás. facebook.com. Facebook, 2020. augusztus 14. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.)
  146. Kilencen fertőződtek meg koronavírussal Újfehértón. szabolcsihir.hu, 2020. augusztus 17. (Hozzáférés: 2020. augusztus 19.)
  147. Pozitív lett az újfehértói polgármester koronavírustesztje. szabolcsihir.hu, 2020. augusztus 19. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)
  148. Banka Csaba: POZITÍV KORONAVÍRUS TESZTEK MIATT MARADNAK EL A RENDEZVÉNYEK JÁSZFÉNYSZARUN. jttv.hu, 2020. augusztus 17. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  149. POZITÍV MINTA A III. KERÜLETI TVE NŐI CSAPATÁNÁL. waterpolo.hu, 2020. augusztus 20. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)
  150. ATV: Az EMMI elárulta, hogy július elejétől hányan hurcolták be biztosan külföldről a vírust. ATV.hu. (Hozzáférés: 2020. augusztus 21.)
  151. Koronavírus miatt szeptember 4-ig elmarad minden előadás a Vígszínházban és a Pesti Színházban. index.hu. Index, 2020. augusztus 21. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)
  152. Elmarad az Átrium néhány előadása koronavírus miatt. index.hu. Index, 2020. augusztus 25. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  153. Koronavírusos a Thália Színház egyik színésze. index.hu. Index, 2020. augusztus 28. (Hozzáférés: 2020. augusztus 29.)
  154. Koronavírusos lett a DK nyári egyetemének egyik résztvevője. index.hu. Index, 2020. augusztus 22. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  155. Pozitív PCR-teszt a Pallagi úti idősotthon egyik lakójánál. haon.hu. Hajdú-Bihar megyei hírportál, 2020. augusztus 22. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  156. Teljes körű szűrést végeztek a debreceni idősotthonokban, öt teszt pozitív lett – videóval. dehir.hu, 2020. augusztus 26. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  157. POZITÍV LETT A KORONAVÍRUS-TESZTJE EGYIK KOLLÉGÁNKNAK. minap.hu, 2020. augusztus 23. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  158. TÖBB SZEMÉLYNÉL IS KIMUTATTÁK A KORONAVÍRUS JELENLÉTÉT SZABOLCSBÁKÁN. minap.hu, 2020. augusztus 24. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  159. Két koronavírussal fertőzött fiatalt találtak a PTE sikondai gólyatáborában (magyar nyelven). BAMA. (Hozzáférés: 2020. augusztus 25.)
  160. Megosztom, Koronavírus 2020 08 25 11:11: Nem Békés megyeiek fertőződtek meg a szarvasi gólyatáborban (magyar nyelven). BEOL. (Hozzáférés: 2020. augusztus 25.)
  161. Koronavírusos a Rádió 1 egyik munkatársa. index.hu. Index, 2020. augusztus 25. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  162. A régióban 219 pozitív személyt diagnosztizáltak PCR-módszerrel (magyar nyelven). DÉLMAGYAR. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  163. Lélegeztetőgépen van egy koronavírusos orvos a mátészalkai kórházból. index.hu. Index, 2020. augusztus 26. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  164. Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. www.fmkorhaz.hu. (Hozzáférés: 2020. augusztus 27.)
  165. Idősotthonok - 142 koronavírussal fertőzött gondozott hunyt el, közülük 55-en a Pesti úton (magyar nyelven). koronavirus.gov.hu, 2020. augusztus 27. (Hozzáférés: 2020. augusztus 27.)
  166. Hollik István koronavírusos, több kormánytag karanténban van. index.hu. Index, 2020. augusztus 27. (Hozzáférés: 2020. augusztus 28.)
  167. Átlátszó: Eltitkolták, hogy megjelent a koronavírus az államigazgatásban. index.hu. Index, 2020. augusztus 27. (Hozzáférés: 2020. augusztus 28.)
  168. Koronavírusos Trócsányi László fideszes EP-képviselő is. index.hu. Index, 2020. augusztus 28. (Hozzáférés: 2020. augusztus 29.)
  169. Koronavírusos az egyik dolgozó a törökbálinti Walla óvodában. hvg.hu. HVG, 2020. augusztus 27. (Hozzáférés: 2020. augusztus 28.)
  170. Cser-Palkovics András: "A feketehegy-szárazréti otthonban két dolgozó gyorstesztje pozitív lett". fmc.hu, 2020. augusztus 27. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  171. Koronavírus-fertőzés miatt leállítják a Gyermekvasutat. index.hu. Index, 2020. augusztus 28. (Hozzáférés: 2020. augusztus 28.)
  172. Koronavírusos a birkózóválogatott négy tagja. hvg.hu. HVG, 2020. augusztus 28. (Hozzáférés: 2020. augusztus 29.)
  173. Polgár Tóth Tamás: Koronavírus-fertőzött lett több debreceni védőnő. debreciner.hu, 2020. augusztus 28. (Hozzáférés: 2020. augusztus 29.)
  174. Spirk József: Óbudán három óvodai dolgozónál mutattak ki koronavírus-fertőzést. 24.hu. 24.hu, 2020. augusztus 30. (Hozzáférés: 2020. augusztus 30.)
  175. Koronavírusos személyt találtak a Loki környezetében, Korhut kimarad a válogatottból. dehir.hu, 2020. augusztus 30. (Hozzáférés: 2020. augusztus 30.)
  176. Nagy László pozitív koronavírustesztje miatt maradt el a Veszprém Kiel elleni meccse (magyar nyelven). M4 Sport. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  177. R.B.: Koronavírus: a DVSC-játékosok tesztje negatív lett; egy DVTK-alkalmazott pozitív. nemzetisport.hu. Nemzeti Sport, 2020. augusztus 31. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  178. Nagy Flóra: Nem kezdődhet meg a tanítás Győrújfaluban. index.hu. Index, 2020. szeptember 1. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)
  179. Koronavírusos az egyik rektorhelyettes az SZTE-n (magyar nyelven). DÉLMAGYAR. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  180. Hivatalosan 18-an fertőződtek meg koronavírussal a Corvinus gólyatáborában, de többen lehetnek -. Az én pénzem. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  181. Újabb budapesti iskolában találtak fertőzötteket. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 1. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  182. Vaskor Máté: Megfertőződött a Paksi Atomerőmű egyik dolgozója. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 1. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  183. Érden bezárt a szakrendelő laborja, mert az egyik dolgozó koronavírusos. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 1. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  184. Koronavírusos lett egy dolgozó, bezárt egy budapesti óvoda. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 2. (Hozzáférés: 2020. szeptember 2.)
  185. Bezártak egy V. kerületi bölcsődét, miután pozitív lett egy dolgozó koronavírus-tesztje. atv.hu. ATV, 2020. szeptember 1. (Hozzáférés: 2020. szeptember 5.)
  186. Koronavírus miatt bezártak egy nagyvázsonyi iskolát. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 2. (Hozzáférés: 2020. szeptember 2.)
  187. Több játékos is elkapta a koronavírust az Acélbikáknál (magyar nyelven). DUOL. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  188. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 12 hallgatójánál mutatták ki a koronavírust. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 2. (Hozzáférés: 2020. szeptember 2.)
  189. Koronavírusos a BGE több hallgatója is. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 2. (Hozzáférés: 2020. szeptember 2.)
  190. Koronavírusos lett egy helyettes államtitkár, de nem közölték, melyik. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 2. (Hozzáférés: 2020. szeptember 2.)
  191. Tíz pozitív teszteredmény az OSC-nél. vlv.hu, 2020. szeptember 2. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  192. Két és fél Covid-eset a Vasasnál. vlv.hu, 2020. augusztus 31. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  193. Negatív is, pozitív is. MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  194. Megerősítve: koronavírus miatt rendelték el a rendkívüli tanítási szünetet Mohácson. szabadpecs.hu, 2020. szeptember 3. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  195. B.O.: Koronavírus: két hétre bezártak egy tótkomlósi óvodát. beol.hu, 2020. szeptember 2. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  196. Vajda Piroska: Pozitív lett a lakiteleki polgármester Covid tesztje. baon.hu, 2020. szeptember 3. (Hozzáférés: 2020. szeptember 3.)
  197. Vahor Máté: Koronavírusos tanár miatt bezártak két salgótarjáni középiskolát. 24.hu, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  198. Két lakó koronavírusos az egyik fővárosi idősotthonban, kórházba szállították őket. 24.hu, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  199. Nagy Flóra: EMMI: 14 dolgozó került karanténba. index.hu. Index, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  200. Nagy Flóra: Két egyetemi hallgató lett koronavírusos Győrben. index.hu. Index, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  201. Elkapta a vírust egy óvónő, bezár egy óvoda Hajdúböszörményben. dehir.hu, 2020. szeptember 3. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  202. Orbán Violetta: Az RTL Klub váratlan bejelentése: két új nyomozó szerepel az Álarcos énekesben. femina.hu, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  203. Koronavírus miatt leállt a Konyhafőnök VIP forgatása. hvg.hu. HVG, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  204. Több focista is koronavírusos lett az NB I-es csapatnál. rangado.24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  205. Hivatalos közlemény. paksifc.hu, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  206. Ágoston Zoltán: Hétfőtől koronavírus miatt leállítják a Barátok közt forgatását. index.hu. Index, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  207. Ágoston Zoltán: Kőbánya polgármestere elkapta a koronavírust. index.hu. Index, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  208. Fődi Kitti: Koronavírusos lett a Pannonhalmi Bencés Gimnázium egyik diákja. 444.hu. 444, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  209. Koronavírusos a salgótarjáni polgármesteri hivatal irodavezetője. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  210. Koronavírus miatt bezár az összes tótkomlósi oktatási intézmény. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  211. Nagy Flóra: Koronavírus-fertőzött miatt rendkívüli szünetet rendeltek el egy balatonfüredi iskolában. index.hu. Index, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  212. doszerk: Sok a pozitív minta, elmaradnak az edzések!. dunaujvaros.com. Dunaújváros, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  213. Kálmán Attila: Bezártak egy oroszlányi óvodát koronavírus miatt. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  214. Koronavírusos lett egy általános iskolás gyerek Hajdúszoboszlón is. dehir.hu, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  215. Csaknem száz fertőzött diák lehet Szegeden. delmagyar.hu, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  216. Nagy Flóra: 90 diák és 13 tanár került karanténba koronavírus miatt Kapuváron. index.hu. Index, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  217. Karanténban az egész oktatói kar egy szolnoki szakiskolában. hvg.hu. HVG, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  218. Kacskovics Mihály Béla: Két diák és egy tanár kapta el a koronavírust az Újbudai József Attila Gimnáziumban. hvg.hu. HVG, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  219. BPK: Bezártak egy budaörsi iskolát koronavírus miatt, a Latinovits színházban pedig 9 fertőzöttet találtak. budapestkornyeke.hu, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  220. Covid-19: Újabb csapat a "klubban" - elmaradhat a pénteki Kaposvár-Fradi. vlv.hu, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  221. Szabó Zsuzsanna: Vajna Tímea is elkapta a koronavírust. napi.hu, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  222. Blonszki Renáta: Hódi Pamela is elkapta a koronavírust. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  223. Közlemény a COVID-19 tesztelésekkel kapcsolatban. operett.hu, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  224. Szántó Eszter: Koronavírusos a Vörösmarty Színház egyik tagja, csúszik az évadkezdés. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  225. Koronavírus a Tatai Református Gimnáziumban: igazgatói szünetet rendeltek el. kemma.hu, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  226. Szabó Petra: Egy osztály és öt tanár van karanténban a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumból. fmc.hu, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)
  227. Nagy Flóra: Koronavírussal fertőzött sportolók miatt bezárják a veszprémi stadiont. index.hu. Index, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)
  228. Koronavírusos lett a Magyar Judo Szövetség edzőtáborának egyik résztvevője. index.hu. Index, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)
  229. Benke Ágnes: Három dolgozó lett koronavírusos a János kórházban. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  230. Gabay Dorka: Horvát nyaralás után dolgozott a koronavírusos orvos Gyulán. magyarjelen.hu, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)
  231. Kibédi Péter: A Deák Ferenc Gimnáziumban is találtak koronavírusos diákot. szegedma.hu, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)
  232. EGY TELJES OSZTÁLY HATÓSÁGI KARANTÉNBAN A LOVASSYBAN. vehir.hu, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)
  233. Koronavírusos lett egy tanár, nem lesz tanítás a nagyrécsei iskolában. 24.hu, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)
  234. Dajka Balázs: Félúton szóltak a Fradi kéziseinek, hogy nincs meccs, mert a koronavírus tarolt az ellenfélnél. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
  235. Férfi OB I: a Pécs csapatában is van egy koronavírusos. vizipolo.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
  236. Újabb pozitív Covid-tesztek - "kármentés" a bajnoki meccsek felcserélésével. vlv.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  237. Koronavírusos két magyar válogatott női birkózó. hirklikk.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
  238. Fiers Gábor: Koronavírusos a Jáky egyik diákja. fmc.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
  239. Egy tanár és egy egész osztály van karanténban a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskolából. fmc.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
  240. Koronavírusos az egyik diák: Az egész iskola digitális oktatásra áll át Szarvason. koroshircentrum.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
  241. Huszonkilenc ember fertőződött meg koronavírussal a Kamaraerdei úti idősotthonban, egy beteg meghalt. index.hu. Index, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 10.)
  242. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházban is megjelent a koronavírus. hvg.hu. HVG, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  243. Tóth Kata: Bartók Béla Zeneiskola: eddig négy teszt eredménye pozitív. vaol.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  244. Vaskor Máté: A szülőknek küzdeniük kell a tesztekért, a kontaktkutatás lassú, a protokoll átláthatatlan. 24.hu, 2020. szeptember 11. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  245. Nagy Flóra: Újabb gimnazista osztályt küldtek haza, Pécsett egy végzős lett koronavírusos. index.hu. Index, 2020. szeptember 11. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  246. Egy ötödikes diáknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Békéscsabán. koroshircentrum.hu, 2020. szeptember 11. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  247. Szeri Árpád: Koronavírusos lett három bonyhádi diák. teol.hu, 2020. szeptember 11. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  248. Elkapta a koronavírust egy közreműködő, elmarad az előadás a debreceni Csokonai Színházban. index.hu. Index, 2020. szeptember 11. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  249. Koronavírusos a Vígszínház egyik tagja, elmarad két előadás. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 12. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  250. [hhttps://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-szombathelyi-brenner-iskola-egy-pedagogusa-es-gyermeke-lett-koronavirusos-4263596/ A szombathelyi Brenner-iskola egy pedagógusa és gyermeke lett koronavírusos]. vaol.hu, 2020. szeptember 12. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  251. Öt osztály karanténban a Celldömölki Városi Általános Iskolában – egy pedagógus fertőződött meg. vaol.hu, 2020. szeptember 11. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  252. Koronavírus miatt mondták le a tatai edzőtábort az öttusázók. kemma.hu, 2020. szeptember 12. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  253. Elérte Nyergesújfalut is a koronavírus: egy igazolt fertőzöttet találtak. kemma.hu, 2020. szeptember 12. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  254. Marton Attila: Alsó tagozatos osztály került karanténba Veszprémben. veol.hu, 2020. szeptember 12. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  255. Négy osztály került karanténba a Báthory István Sportiskolai Általános Iskolában. veol.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
  256. Sz. J.: Hét osztályt helyeztek karanténba a szombathelyi Derkovits általános iskolában. nyugat.hu, 2020. szeptember 13. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  257. A Nyitra utcai Általános Iskolában is pozitív lett egy diák koronavírus-tesztje. vaol.hu, 2020. szeptember 11. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  258. A színházban támad a koronavírus Nyíregyházán. szabolcsihir.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  259. Közlemény. titanok.fehervarav19.hu, 2020. szeptember 13. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  260. Újabb Felcsút-játékosok kapták el a koronavírust. hvg.hu, 2020. szeptember 13. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  261. Határozatlan időre bezárt a káptalanfai iskola. veol.hu, 2020. szeptember 13. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  262. Koncz Tamás: Koronavírusos lett egy dolgozó a kispesti gyermekorvosi rendelőben. nepszava.hu. Népszava, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  263. Soós Kata: Megjelent a koronavírus a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. hodpress.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  264. Közlemény (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  265. Vaskor Máté: Egy budapesti iskolában elkezdtek tömegesen szűrni, eddig 30 koronavírus-fertőzöttet találtak. 24.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  266. Covid-19 tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  267. Covid-19 tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  268. Botos Tamás: Bezár a soltvadkerti bölcsőde: 9 dolgozó, 19 gyerek került karanténba. 444.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  269. Elkapta a koronavírust a pécsi Integrált Nappali Szociális intézmény egyik dolgozója. pecsiujsag.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  270. A mintákat vizsgáló laborban is terjedni kezdett a koronavírus Szegeden. hvg.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  271. Az egész felső tagozat karanténba került Dorogon. kemma.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  272. Covid az általánosban: egy elsős osztály került karanténba a Vaszaryból. kemma.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  273. A Deákban is felbukkant a koronavírus, hazaküldtek hét osztályt. bama.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  274. Tőth Kata: Négy pedagógus és 19 gyerek karanténban a kőszegi Balog iskolában. vaol.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  275. Zalaegerszegen összesen 17 igazolt fertőzött van – Részletes tájékoztatót adott ki Balaicz Zoltán. zaol.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  276. Merklin Tímea: Két osztály karanténba került a szombathelyi Bolyai iskolából. vaol.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  277. Merklin Tímea: Karanténba kerültek a Vas Megyei Kormányhivatal egyes dolgozói. vaol.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  278. Karanténba kényszerült a komlói keret. bama.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  279. Teljes a bizonytalanság a komlói kézicsapatnál a koronavírus miatt. index.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  280. Vaskor Máté: Négy koronavírus-fertőzöttet találtak egy ferencvárosi gimnáziumban. 24.hu. 24.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  281. Többen koronavírusosak a Loki focicsapatában. dehir.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  282. Debreceni gimnazisták maradnak otthon a koronavírus miatt. civishir.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  283. Kálmán Attila: Két tanár is megfertőződött, azonban sem a tankerület, sem a járványügy nem segít egy miskolci iskolának. 24.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  284. Kálmán Attila: Az Indexet is elérte a koronavírus. 24.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  285. A Széchenyi István Egyetem 24 hallgatója koronavírusos. 24.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  286. Óvodás és bölcsődés gyermekek kerülnek kéthetes karanténba. duol.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  287. Rendkívüli zárlat. kekviragovoda.hu, 2020. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  288. Karantén és online oktatás jön a felső tagozaton a Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskolában (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  289. Farkas György: Soroksár polgármestere is koronavírus-fertőzött. 24.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  290. Szabó Dániel: Koronavírusos lett az egyik dolgozó, kiürült az ombudsmani hivatal. napi.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  291. B. Virág Rita: Koronavírusos a kézilabda-akadémia egyik játékosa. veol.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  292. Kiss László: Koronavírus – a Denso két dolgozójának is pozitív lett a tesztje. feol.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  293. Legalább 34 koronavírusos van a rendőrségnél. hvg.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  294. Koronavírusos lett Egerben egy általános iskolás gyerek, karanténba került az egész osztály. egriugyek.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  295. Megyeri József: Két tanár koronavírusos lett a Varga Tamásban!. promenad.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  296. Molnár-Révész Erika: Az egyik fegyverneki általános iskola tanára is elkapta a vírust. szoljon.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  297. Ballai Vince: Digitális tanrendet vezettek be a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium nyolc osztályában. hvg.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  298. Koronavírus: siófoki focisták is megfertőződtek (MTI). hirbalaton.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  299. B.D.K: DEAC: két játékos koronavírustesztje is pozitív lett. nso.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  300. A Vasas két játékosa is koronavírusos. atv.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  301. A MOL Fehérvárban egy labdarúgó koronavírusos. debreceninap.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  302. 67 idős gondozottból 21-en koronavírusosak egy nyíregyházi otthonban. debreceninap.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 16.)
  303. Koronavírus miatt leállítják a Barátok közt és a Keresztanyu forgatását. media1.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  304. Polyák Lilla is koronavírusos, a férje még a tesztje eredményére vár. nlc.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  305. Liptai Claudia is megfertőződött koronavírussal. hvg.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  306. A koronavírusos Gömöry Zsolt: „Pocsékul vagyok, fájdalmaim is vannak". metropol.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  307. Hazaengedték a kórházból Pataky Attilát. hvg.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  308. Koronavírus a tatabányai szakképzésben: egy osztály nem mehet iskolába. kemma.hu, 2020. szeptember 13. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  309. 167-en karanténban Dorogon: két gimnáziumi osztály is érintett. kemma.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  310. Koronavírus a komáromi szakképzésben: egy osztály nem mehet iskolába. kemma.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  311. A szombathelyi Neumann-iskolában egy harmadikos diák koronavírusos. vaol.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  312. Tersztyánszky Krisztina: Digitális tanítás több vasi iskola néhány osztályában – Újabb megyei közszereplő karanténban. vaol.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  313. L.B.: Koronavírusos lett egy diák az Andrássyban. beol.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  314. Polgár Bettina: Tíz tanár és negyvenkét diák került karanténba a pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban. veol.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  315. Koronavírusos lett az egyik játékos az ETO-nál. beol.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  316. Huszonkilenc koronavírusost regisztráltak Tótkomlóson. beol.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  317. Mathinse Dénes Joao: Koronavírussal fertőzött az Országos Onkológiai Intézet 15 dolgozója. index.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  318. Koronavírus: megfertőződött és kórházba került a vidéki polgármester. hellovidek.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  319. Kórházba kellett vinni a koronavírus-fertőzött tokaji polgármestert – Újabb híresség tesztje lett pozitív (+videó). baznyesz-miskolc.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  320. Pozitív tesztek. hunskate.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  321. Pozitív lett Liu Shaolin Sándor koronavírus-tesztje. index.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  322. Nem indul el a tanítás a győrújfalui iskolában, mert egy tanítónő tesztje pozitív lett. szeretlekmagyarorszag.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  323. Jáger Levente: Koronavírusos lett egy halasi diák. halasmedia.hu, 2020. szeptember 13. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  324. Remenár János: Koronavírus: megfertőződött egy salgótarjáni óvónő, karanténba kerültek a gyerekek. concretemedia.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  325. A Bláthyba is betört a koronavírus: 171-en vannak karanténban Tatán. kemma.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  326. B.K.: Az egri Közgében is megjelent a koronavírus. heol.hu, 2020. szeptember 16. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  327. Jankovics Márton: Koronavírus miatt leáll az Operaház. 24.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 17.)
  328. Pozitív lett egy Noszlopys diák koronavírus-tesztje. kapos.hu, 2020. szeptember 12. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  329. NAPI COVID ADATOK. http://ujweb.zrinyinyh.hu/napi-covid-adatok/, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  330. Jó hír! Csak két dolgozónak lett pozitív a COVID gyorstesztje a dunaharaszti óvodákban és bölcsődékben - tünetmentesek, de házi karanténban vannak. dunaharaszti.hu, 2020. szeptember 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  331. Egy miskolci óvodás is elkapta a koronavírust. borsodihir.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  332. Koronavírus: online oktatást rendeltek el a balatonfüredi Szent Benedek iskolában (balatonfured.hu). hirbalaton.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  333. A Testnevelési Egyetemen sorra kerülnek elő a koronavírusos hallgatók, mégsem állnak át digitális oktatásra. 24.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  334. Nagy László: Két sátoraljaújhelyi iskolában is megjelent a koronavírus. borsod24.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  335. MÁR 6 FŐ POZITÍVAN VISSZAIGAZOLT FERTŐZÖTTRŐL TUDNAK MÁTÉSZALKÁN. haromhatar.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  336. Még egy egri iskolában találtak koronavírusos tanulót. heol.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  337. L.B.: Pedagógusok kerültek karanténba a csabai Gésziben. beol.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  338. Kovács Erika: Koronavírus miatt bezárták a tihanyi óvodát. veol.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  339. Koronavírusos a TV2 Mintaapák című sorozatának több stábtagja. media1.hu, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  340. Közlemény! (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  341. Szolnok TV (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  342. Koronavírusos az egri Pásztorvölgyi egyik diákja is. heol.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  343. Koronavírusos egy Orosházán tanuló diáklány. koroshircentrum.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  344. Tóth Kata: Koronavírusos lett a szombathelyi Herman iskola egy diákja: az egész osztály karanténba került (Frissítve). vaol.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  345. Két veszprémi iskolában is online tanítanak koronavírus-fertőzés miatt. veol.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  346. Tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  347. Koronavírusos egy kazincbarcikai tanár, több diák karanténban. borsodihir.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  348. Tizenhárom koronavírusos diákot találtak egy budai gimnáziumban. 24.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  349. Várkonyi Andi is elkapta a koronavírust, meggyógyult, de súlyos tünetektől szenved. indirekt.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  350. Aktuális Koronavírus Információk (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  351. HAT KORONAVÍRUSOS ESETRE DERÜLT FÉNY A MOL-PICK SZEGEDNÉL. molcsapat.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  352. K.T.I.: Férfi kézi: Bombac is egyike a hat fertőzött szegedinek. nso.hu, 2020. szeptember 19. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
  353. Újabb szegedi kézilabdázó fertőződött meg. hirtv.hu, 2020. szeptember 27. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  354. Közlemény: pozitív koronavírus teszt (magyar nyelven). www.fradi.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
  355. Újabb csapás érte a Fradit. infostart.hu, 2020. szeptember 21. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  356. Dajka Balázs: Már tízen fertőződtek meg a koronavírussal a Fradi kézicsapatánál. 24.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  357. Újabb óbudai óvodában jelent meg a koronavírus. vg.hu. Világgazdaság, 2020. szeptember 19. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
  358. Csáka Eszter: Király Linda is koronavírusos volt. 24.hu, 2020. szeptember 19. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
  359. Hét koronavírusos játékos van a PVSK kosárcsapatánál. bama.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
  360. Horváth Gábor: Újabb fertőzöttek, elmarad a Veszprém-Szeged találkozó. veol.hu, 2020. szeptember 19. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
  361. Botos Tamás: Óbudai óvodásnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. 444.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  362. Polgármesteri tájékoztató. cegled.hu, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  363. Közlemény (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  364. Az orosházi Vörösmarty Általános Iskolában a felsősök nem mehetnek iskolába. koroshircentrum.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  365. N.T.: Kilencszázból öt teszt lett pozitív a ménesbirtokon. beol.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  366. Koronavírus a Füred kézicsapatánál, elmarad a keddi El-meccs. index.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  367. Pély Barna is elkapta a koronavírust. index.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  368. Kustor Réka: Vizsgálták a kapuvári katolikus iskola 90 diákját és 13 tanárát, tíz gyerek fertőzött. kisalfold.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  369. Góz Lilla: Két diák betegedett meg koronavírussal Kaposváron fertőzött. sonline.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
  370. A Soproni Egyetemen három hallgató vírustesztje pozitív, harmincöten karanténban vannak. kisalfold.hu, 2020. szeptember 20. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  371. Gyöngyössy Péter: Pozitív a Covid-tesztje az egyik bolyais tanárnak. vaol.hu, 2020. szeptember 21. (Hozzáférés: 2020. szeptember 21.)
  372. Gyorsan terjed a koronavírus a szegedi börtönben, már 38 fertőzöttet azonosítottak. 24.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  373.  Nagyfa: elítéltek és a börtön dolgozói között is van koronavírusos - Szegedi Hírek - 20.09.22. (vlc) (hu nyelven). Szeged Televízió. (Hozzáférés ideje: 2020-09-25.)
  374. Tájékoztató (magyar nyelven). facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  375. Koronavírusos lett Körmend polgármestere. 24.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  376. lllés Anita, P. Pusztai Nóra: Már megyei óvodákban is megjelent a vírus. szoljon.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  377. Bezárták az óvodát Ebesen, legalább két dolgozó elkapta a vírust. dehir.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  378. Bezárnak egy maglódi óvodát: 8 alkalmazottból 4-en fertőzöttek meg. budapestkornyeke.hu, 2020. szeptember 21. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  379. Koronavírusos lett egy tanár Siófokon. kapos.hu, 2020. szeptember 21. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  380. Koronavírus: az egri Kemény Ferenc sportiskolában is igazolták a fertőzést. heol.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  381. Gőz Lilla: Csaknem félszáz osztály tanul online a megyében. sonline.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  382. EGY NEM A VÁROSBAN LAKÓ, DE MÁTÉSZALKÁN PRAKTIZÁLÓ HÁZI GYERMEKORVOS TESZTJE LETT POZITÍV. haromhatar.hu, 2020. szeptember 21. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  383. Tíz napra bezárt a Harlekin Bábszínház. heol.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  384. Bodnár Judit Lola: Koronavírusos egy színész, három napig elmaradnak a Miskolci Nemzeti Színház előadásai. 24.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  385. Október 5-ig elhalasztjuk minden előadásunkat (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  386. G.P.: Két játékos fertőződött meg az Orosházi FKSE-Linamarnál. beol.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  387. Bezár a bazár, meg a nemrég átadott győri Jégsport Központ is. sport365.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  388. Molnár-Révész Erika: Újabb szolnoki iskolában jelent meg a koronavírus. szoljon.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  389. Tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  390. Karanténba került egy osztály az egyik sárvári iskolában. vaol.hu, 2020. szeptember 23. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  391. Koronavírusos a Jurisich gimnázium egy diákja. vaol.hu, 2020. szeptember 23. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  392. A pécsi Széchenyi István Gimnáziumban is felbukkant a koronavírus. bama.hu, 2020. szeptember 23. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  393. Koronavírus: az egri Neumann gimnázium diákjának is pozitív lett a tesztje. heol.hu, 2020. szeptember 23. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  394. Balla Virág koronavírusos, nem indul a világkupán. 24.hu, 2020. szeptember 23. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  395. A Janus Pannonius Gimnáziumban is találtak egy vírusos diákot, két osztályt hazaküldtek. pecsma.hu, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  396. Az Árpád Fejedelem Gimnázium egyik diákja is vírusos, két osztály áll át digitális tanrendre. pecsma.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  397. Babos Attila: Koronavírusos egy tanár a pécsi “kis Pollackon”, több osztály is karanténba került, online oktatással folytathatják. szabadpecs.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  398. Járványhelyzeti tájékoztató. mmgsz.sulinet.hu, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  399. Mészáros Júlia: Csonka András koronavírustesztje is pozitív lett. 24.hu, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  400. Helyzetjelentés - 2020.09.25. vasasfc.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)
  401. Öt pozitív teszt a Fehérvárnál, nincs veszélyben az idényrajt. propeller.hu, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)
  402. Öt pozitív teszt a Fehérvárnál, nincs veszélyben az idényrajt. 888.hu, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)
  403. Remenák János: Koronavírusos lett Szurdokpüspöki polgármestere. concretemedia.hu, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)
  404. Juhász D. Géza: Bibó-gimnázium: Újabb osztály került karanténba. halasmedia.hu, 2020. szeptember 21. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)
  405. Remenák János: Bezárták a kazári idősek otthonát koronavírus-fertőzés miatt. concretemedia.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)
  406. Pozitív COVID-teszt miatt áll le az Éjjel-Nappal Budapest forgatása. 24.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 25.)
  407. 950 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 12 beteg. koronavirus.gov.hu, 2020. szeptember 26. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  408. Mester-Horváth Nikolett: Újabb halasi gimnáziumban találtak fertőzött diákot. baon.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  409. Pozitív lett egy nagyatádi diák koronavírus tesztje. sonline.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  410. Illés György Cinó: Koronavírus a Kertvárosi Általános Iskolában - Öt tanár és mintegy félszáz diák karanténban. kalohirek.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  411. G.K.: Koronavírus miatt, bizonytalan időre bezárták az egyházasgergei óvodát. nool.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  412. Nagy Flóra: Koronavírus miatt zárlat alá került a szegedi szívsebészet. index.hu, 2020. szeptember 26. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  413. Benke Ágnes: Győri kórház főigazgatója: egymás után fertőződnek meg az intenzíves orvosok. 24.hu, 2020. szeptember 26. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  414. Egy szombathelyi bankfiók minden munkatársa karanténba került. vaol.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
  415. Porkoláb Zsófia: Intenzíven fekszik Kuncze Gábor koronavírussal. index.hu, 2020. szeptember 27. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  416. NB II: koronavírusos két Szpari-játékos, de lesz meccs vasárnap. nemzetisport.hu, 2020. szeptember 26. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  417. K.T.I.: Női kézi: két pozitív koronavírusos eset a NEKA-n. nemzetisport.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  418. Rákóczi Feri és Vadon Jani is koronavírusos. hvg.hu, 2020. szeptember 27. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  419. Jászkisér sem maradt ki (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  420. Egy gimnazista diák is megfertőződött Barcson, orvosa, szülei és osztálya is karanténba került. barcsihirek.hu, 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  421. Lelkipásztori közlemény (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 27.)
  422. COVID–19 tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  423. LIPCSEI PÉTER ELKAPTA A KORONAVÍRUST. origo.hu, 2020. szeptember 28. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  424. Cs. I.: Elkapta a vírust az egyik orosházi diák. beol.hu, 2020. szeptember 28. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  425. Ácsi tanár is megfertőződött, nem lehet személyesen felkeresni az önkormányzatot. kemma.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  426. Tájékoztató. grl.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  427. Tájékoztatás. iskola.premontrei.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  428. Olykor a negatív is pozitív. grcvolley.hu, 2020. szeptember 1. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  429. Koronavírus – Bezárt a Miklósfai-óvoda. kanizsaujsag.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  430. Tovább fertőzött a koronavírus a szolnoki óvodában. szoljon.hu, 2020. szeptember 28. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  431. Tata polgármestere: elhunyt egy helyi koronavírus-fertőzött. kemma.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  432. A szentesi Pollák technikumban is megjelent a koronavírus. hodpress.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  433. „Becsapott” a járvány a Gothard-iskolába – Négy osztály és tizenkét pedagógus került karanténba. vaol.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  434. POZITÍV LETT NYÍRMADA POLGÁRMESTERÉNEK KORONAVÍRUS TESZTJE. haromhatar.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  435. Tizenkét fertőzöttet találtak a Veszprémi KKFT kézilabdacsapatánál. veol.hu, 2020. szeptember 30. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  436. Szász Péter: Kezd berobbanni a vírus a börtönökben is. napi.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 30.)
  437. Kiderült, hogy több magyar válogatott kézis is koronavírusos. 24.hu, 2020. október 1. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  438. A miskolci csapat több tagja is koronavírusos!. borsodihir.hu, 2020. szeptember 30. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  439. Koronavírus: fájó közleményt tett közzé a Szentes. vizipolo.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  440. Tóth Judit: Egis Körmend – Három játékos koronavírustesztje pozitív lett. vaol.hu, 2020. október 1. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  441. Egy általános iskolás lánynál is kimutatták a koronavírust Egyházasgergén. nool.hu, 2020. szeptember 30. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  442. Friss! A Sztárban sztár leszek! győztese is elkapta a koronavírust - énekes szerelmével karanténban vannak. borsonline.hu, 2020. szeptember 30. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  443. Fődi Kitti: A rendőröknél 147, a katasztrófavédelemnél 21, a börtönökben pedig 99 koronavírusos van. 444.hu, 2020. október 1. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
  444. Négy tatabányai kézilabdázó esett ki a Covid miatt az Európa-Liga előtt. kemma.hu, 2020. október 2. (Hozzáférés: 2020. október 3.)
  445. Elmarad a szombati Olaj-meccs. szoljon.hu, 2020. október 2. (Hozzáférés: 2020. október 3.)
  446. Koronavírusos a kótaji háziorvos is. szabolcsihir.hu, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. október 3.)
  447. Elmarad a Menyasszonytánc című premier a színházban. gyorplusz.hu, 2020. október 2. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  448. Koronavírusos focisták az Iváncsa KSE csapatánál. duol.hu, 2020. szeptember 18. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  449. COVID–19 tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  450. COVID–19 tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  451. COVID–19 tájékoztatás (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  452. Elkapta a koronavírust a Momentum politikusa, komoly tünetekről számolt be. propeller.hu, 2020. október 4. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  453. Koronavírus tájékoztató. tarkozseg.hu, 2020. szeptember 27. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  454. Koronavírusos lett Hajdúsámson polgármestere. haol.hu, 2020. október 3. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  455. Bolcsó Dániel: Az Újpest több labdarúgója is koronavírusos. telex.hu, 2020. október 4. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  456. ZH: Hat pozitív eset a Zalakerámia ZTE KK csapatában. zaol.hu, 2020. október 4. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  457. Nem kell elhalasztani az OSE-meccset a covidos játékosuk miatt. kemma.hu, 2020. október 5. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
  458. Magyari Péter: Kétszázan fertőződtek meg a tiszaújvárosi poliol gyár építői közül. 444.hu, 2020. október 6. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
  459. Tóth Kata: A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium kollégiuma zárva, de az iskola működik. vaol.hu, 2020. október 6. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
  460. P.G.: Egy gyulai iskola két osztálya is karanténba került. beol.hu, 2020. október 6. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
  461. P.G.: Karanténban van egy megbetegedett orosházi pedagógus. beol.hu, 2020. október 6. (Hozzáférés: 2020. október 7.)
  462. Nagyon könnyű félreérteni a járványról szóló statisztikákat. index.hu, 2020. március 26. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  463. Koronavírus: Végre kiderült, hogy miért voltak a világon is egyedülállóak a magyar adatok (Portfolio.hu, 2020. július 3.)
  464. Koronavírus: fény derült a csökkenő megyei betegszámok rejtélyére. Portfolio, 2020. április 28. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  465. Már 33 idősotthonban jelent meg a koronavírus, 110-en haltak meg. Origo, 2020. május 20. (Hozzáférés: 2020. május 20.)
  466. Orbán: Egy operatív törzs jött létre a koronavírussal kapcsolatban. Hír TV, 2020. január 31. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  467. Az Operatív Törzs Akcióterve a koronavírus-járvány elleni védekezésért. Kormany.hu, 2020. január 31. [2020. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  468. Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon. Híradó, 2020. március 4. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  469. Megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtás. BV. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  470. Megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet. Híradó, 2020. február 1. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  471. Emmi: Több ezer doboz maszkot kaptak háziorvosok. Híradó, 2020. március 14. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  472. Bakondi: Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális migránsok beengedését a tranzitzónába. Mandiner, 2020. március 1. [2020. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  473. Új információk jelentek meg a magyarországi koronavírus-helyzetről. Portfolio, 2020. március 6. [2020. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  474. a b c Biztonsági okokból lemondta a kormány a március 15-ére tervezett központi ünnepséget. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  475. A főpolgármester is lemondja a március 15-i ünnepséget. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  476. Szeged és Székesfehérvár is lemondja a március 15-i ünnepséget. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  477. Elmaradnak a kaposvári ünnepi megemlékezések, a zászlófelvonást megtartják. Kaposvár Most, 2020. március 9. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  478. Veres Pál polgármester nyilatkozata
  479. Elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  480. Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az OMSZ. Híradó, 2020. március 8. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  481. Országos látogatási tilalom lépett érvénybe. Híradó, 2020. március 8. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  482. Hétfőtől Milánóból, Bergamóból és Trevisóból nem fogad járatokat a budapesti reptér. Origo, 2020. március 8. [2020. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  483. Járványvédelmi lépéseket vezet be Budapest. Híradó, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  484. Péntektől felfüggeszti az MVK Zrt. az elsőajtós felszállást. MVK Zrt., 2020. március 12. (Hozzáférés: 2020. március 12.)
  485. Harminc napra mindenkit kizárnak a véradásból, aki február 5. után külföldön járt. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 11. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  486. 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet. net.jogtar.hu, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  487. Koronavírus: Itt vannak a házi karantén szabályai, 2020. március 19. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  488. Záborszky Ede: Főváros: bezárnak az óvodák, bölcsődék, fürdők és az Állatkert (magyar nyelven). index.hu, 2020. március 14. [2020. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  489. Elfogadta a kormány a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport egyes javaslatait. kormany.hu. Magyar Kormány, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  490. 3 milliónál több maszkot és 100 ezer tesztet hozott egy újabb repülőgép Kínából, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  491. Jelnyelven és cigány nyelven is elkészült az Országos Mentőszolgálat koronavírus-tájékoztatója, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  492. Óriási áttörés: Magyarország önellátó lesz fertőtlenítőszerből, 2020. március 25. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  493. Tábori kórházat állítottak fel a katonák a Szent László Kórház udvarán, 2020. március 25. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  494. Az ingyenes parkolás is a járvány lassítását szolgálja. Híradó, 2020. április 6. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
  495. Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország egészére. Híradó, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  496. Koronavírus: Kihirdette a kormány a veszélyhelyzetet. Origo, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  497. Veszélyhelyzetet rendelt el a kormány. Index.hu. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  498. Gulyás: az operatív törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak. Népszava, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  499. Koronavírus: Kihirdette a kormány a veszélyhelyzetet. origo.hu, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  500. Bezárnak a mozik, a színházak, minden nagyobb esemény elmarad Magyarországon. Index.hu, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  501. MAGYAR KÖZLÖNY 39. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2020. március 11., szerda 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet Veszélyhelyzet kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  502. Mit jelent a különleges jogrend és a vészhelyzet kihirdetése?. origo.hu, 2020. március 11. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  503. Emmi: minden iskolai programot, ünnepséget mondjanak le az intézmények!. koronavirus.gov.hu, 2020. március 11. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  504. Gönczi Gergely: A kármegosztás jogintézménye a lex Rhodia tükrében, kitekintéssel annak modern továbbélésére. Szegedi Tudományegyetem, 2012. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  505. Bezárnak a mozik, a színházak, minden nagyobb esemény elmarad Magyarországon, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  506. Orbán szerint biztosan lesznek csoportos megbetegedések, és valószínűleg halálos áldozatok is. 444.hu, 2020. március 13. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  507. Archivált másolat. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  508. Megkezdődik a járványügyi mobil konténerkórház építése Kiskunhalason. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 15. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 15.)
  509. Orbán Viktor 21:15 órakor bejelentést tesz! Kövesse élőben!. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 13. (Hozzáférés: 2020. március 13.)[halott link]
  510. Módszertani ajánlás az oktatás megszervezésére a koronavírus-járványban bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarendre. oktatas.hu. Oktatási Hivatal, 2020. március 14. [2020. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  511. https://index.hu/belfold/2020/03/14/a_kreta-rendszert_javasolja_az_oktatasi_hivatal_a_tavoktatashoz/. index.hu, 2020. március 14. [2020. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  512. Megjelentek a rendeletek a koronavírus-járvány elleni védekezésről. Híradó, 2020. március 14. (Hozzáférés: 2020. március 15.)
  513. Orbán Viktor is felszólal ma az Országgyűlésben - kövesse a fejleményeket tudósításunkban. Origo, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  514. Kijárási korlátozást vezetnek be. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 27. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
  515. Szolgálatba álltak a kórházakat segítő kórházparancsnokok. Híradó, 2020. március 30. (Hozzáférés: 2020. március 30.)
  516. Operatív törzs: április 19-ig kell kiüríteni a kórházi ágyak felét a koronavírusos betegek fogadására. Napi.hu, 2020. április 15. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
  517. https://nepszava.hu/3069987_koronavirus-a-magyar-elkulonitesi-eljaras-ahogy-egy-irani-diaklany-latja
  518. Varga Mihály: a járvány hatásainak megfelelően fog reagálni a kormány. infostart.hu, 2020. március 10. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  519. Archivált másolat. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  520. Törlesztési moratórium | Bank360 (magyar nyelven). bank360.hu. [2020. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  521. Hatalmas bejelentés: holnaptól minden személyi kölcsön maximum 5,9 százalékos THM-mel igényelhető | Bank360 (magyar nyelven). bank360.hu. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  522. Orbán Viktor hitel-, adó- és járulékfizetési moratóriumot jelentett be. Magyar Nemzet, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  523. Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek. koronavirus.gov.hu, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  524. Folyamatos lesz az egyeztetés a Bankszövetség és a kormány között. Magyar Nemzet, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  525. A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot. Híradó, 2020. április 6. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
  526. Vidéken újraindul az élet hétfőtől. Híradó, 2020. május 3. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  527. Megszűnik a kijárási korlátozás Budapesten is. Híradó, 2020. május 18. (Hozzáférés: 2020. május 18.)
  528. A bölcsődék és óvodák visszatérnek a normális működési rendhez. Híradó, 2020. május 24. (Hozzáférés: 2020. május 25.)
  529. A külügyminiszter bejelentette, hogy újabb magyar határátkelők nyílnak meg. Híradó, 2020. június 10. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  530. Holnaptól szabadon átjárható a határ Magyarország és Románia között. Híradó, 2020. június 16. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  531. Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás. Koronavírus.gov.hu, 2020. június 12. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  532. Feloldották a kórházi látogatási tilalmat. Koronavírus.gov.hu, 2020. június 13. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  533. Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. Koronavírus.gov.hu, 2020. június 18. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  534. Térképen a piros, a sárga és a zöld jelzésű országok. Koronavírus.gov.hu, 2020. július 12. (Hozzáférés: 2020. július 14.)
  535. Koronavírus: Veszélyes a kormánykommunikáció jelenlegi formája a legnagyobb hazai újságíró-szervezet szerint. Media1, 2020. március 18. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  536. Rombolja a bizalmat a titkolózás, az operatív törzs mégis makacsul hallgat. Népszava, 2020. március 18. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  537. Kovács Zoltán a magyar embereket veti meg, ha így tájékoztat. 24.hu, 2020. március 15. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  538. Megtalálta a közös hangot a kormánnyal a Magyar Orvosi Kamara. 24.hu, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  539. Védelem nélkül a frontvonalban. Népszava, 2020. március 21. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  540. Kamara: nincs elég védőfelszerelés az egészségügyi dolgozóknak. 24.hu, 2020. március 11. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  541. Szájmaszkért és kesztyűért esedeznek a gyógyszertárak. Index, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  542. Nincs elég védőfelszerelésük a háziorvosoknak. Index, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  543. Orbán: Nem igaz, hogy nincs elegendő eszköz. 24.hu, 2020. március 20. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  544. Vagyonokért árulják a szájmaszkot a dörzsölt árusok: nekik bőven van belőle. Pénzcentrum.hu, 2020. március 21. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  545. Újbuda rendelt 50 ezer szájmaszkot, de a 17 millió forintnyi adóra szívesen nemet mondana. hvg.hu, 2020. március 20. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  546. Keletre küldték portyázni a minisztériumi tanácsadót. Végül olyan cégnél talált maszkokat, ahol az apja az egyik vezető 444.hu, 2020. április 17.
  547. Magyarország kötötte a legrosszabb lélegeztetőgép-üzleteket az egész Európai Unióban 24.hu, 2020. augusztus 27.
  548. Folyamatosak a szállítások kínai nagyvárosokból. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  549. https://168ora.hu/itthon/maszknagyhatalom-50-ezer-maszkkal-segiti-ki-segiti-ki-a-vatikant-szijjarto-184622
  550. Kormánypárti tapsvihar Szabó Tímea beszéde alatt. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  551. Szabó Tímeának Kárpátaljáról válaszoltak. Szabolcsi Hír, 2020. április 21. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  552. A felvidéki magyarok is üzentek Szabó Tímeának. 888, 2020. április 26. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  553. Közel százezer maszkot készítettek a szakképzésben tanulók. Kapos.hu, 2020. május 3. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  554. https://168ora.hu/itthon/maszk-diakok-szakkepzes-vizsga-varras-184906
  555. A veszélyhelyzet hirtelen helyi diktátort csinál a polgármesterekből. 24.hu, 2020. március 12. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  556. A koronavírus megoldotta: Komló fideszes polgármestere egyedül fogadta el a költségvetést. 24.hu, 2020. március 12. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  557. Visszaállítja a fideszes kabinetjét a vészhelyzet adta jogosítványával Szekszárd polgármestere. 24.hu, 2020. március 13. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  558. Újbuda Gyurcsány-párti polgármestere kihasználta a veszélyhelyzetet, és cégeket alapított. Origo, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  559. Karácsony megemelte a fővárosi cégek vezetőinek fizetését. Magyar Hírlap, 2020. április 18. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  560. Eldőlt: az Öreg-tó partján épít ötcsillagos hotelt a Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon. Átlátszó. (Hozzáférés: 2020. május 27.)
  561. 5 évet is kaphat, aki valótlanságokkal akadályozza a járvány elleni védekezés eredményességét. Index, 2020. március 22. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  562. Civil szervezetek tiltakoznak a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat ellen. Index, 2020. március 22. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  563. Digitális oktatás? Itt vannak házak, ahol áram sincs!. Index, 2020. március 21. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  564. Maruzsa: „mindenki vegye elő a pozitívabb énjét” Mérce, 2020. március 14.
  565. VIP-gyerekmegőrző közpénzből Népszava, 2020. augusztus 5.
  566. Karantén helyett inkább operált a Szegedi Tudományegyetem rektora. Magyar Hang, 2020. március 21. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  567. A szegedi egyetem rektora a fertőzötten operáló orvos. hvg.hu, 2020. március 21. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  568. Közleményben ismerte el a szegedi rektor, hogy koronavírusos. 24.hu, 2020. március 21. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  569. Etikai eljárást indít a szegedi egyetem koronavírusos rektora ellen az orvosi kamara. Index, 2020. március 22. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  570. Kamarai vizsgálat: semmit nem csinált rosszul a koronavírus-fertőzöttként is operáló szegedi rektor Népszava, 2020. június 22.
  571. Nem szavazta meg a koronavírus-törvény holnapi elfogadását a parlament. [2020. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  572. Megszólalt a szegedi fideszes képviselő, aki házi karantén helyett bement a Parlamentbe. Index, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  573. RTL Híradó 2020. március 23.. RTL Klub, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  574. Tisztázunk mindent a koronavírus-törvényről. Index, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  575. Idősekkel is érintkezett a fertőzött területről hazaérkezett momentumos. Magyar Nemzet, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  576. Coronavirus disease (COVID-19) advice for the public: When and how to use masks (angol nyelven). who.int. WHO. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  577. Mit tegyen? (2020, március 2 - 10:17). koronavirus.gov.hu, 2020. március 2. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  578. "Ne viseljen maszkot, ha nem beteg!" – ajánlja a tisztifőorvos hivatalos közösségi oldalán. Népszava, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  579. Az egész országban jelen van a koronavírus. Index, 2020. március 18. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  580. Mást gondolnak az orvosok a maszkviselés hasznosságáról, mint Müller Cecília és az NNK. Index, 2020. március 26. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  581. Így áll Magyarország a koronavírus-teszteléssel. Portfolio, 2020. április 22. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  582. Palkovics: Megnézzük, milyen az ország átfertőzöttsége. Index, 2020. április 24. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  583. Hogyan működik a koronavírusteszt, és miért tesztelünk hirtelen 17 ezer embert?. 24.hu, 2020. április 29. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  584. Nem támogatta az ellenzék a felhatalmazási törvény keddi elfogadását. 24.hu, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  585. Diktatúrát hoz vagy a járvány elleni védekezés egyetlen eszköze a felhatalmazási törvény?. 24.hu, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  586. Átment a törvény, Orbán megkapta a felhatalmazást. 24.hu, 2020. március 30. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  587. Salátatörvény. (Hozzáférés: 2020. június 1.)
  588. Koronavírus: A salátatörvény már ki is jelölte, mennyire lehet rugalmas egy gumiszabály. 24.hu, 2020. április 4. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  589. Hogyan volt erre idejük? Index, 2020. május 11.
  590. Jourová: A magyar intézkedések nem ellenkeznek az európai uniós joggal. Híradó, 2020. április 19. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  591. a b Kásler miniszter az orvosokra hárítja a kórházkiürítés felelősségét, miután maga rendelte el Mérce, 2020. május 20.
  592. Mindenre felkészültünk az emberi életek védelmében Koronavírus.gov.hu, 2020. április 22.
  593. Ágyfelszabadítás súlyos áldozatokkal. Népszava, 2020. április 14. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  594. Kórházkiürítés miatt küldték haza félig lebénulva, hamarosan meghalt. Index, 2020. április 23. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  595. „Anyám lelkileg összetört” – így megy a kórházak kiürítése 24.hu, 2020. április 15.
  596. Értelmetlen átszervezés: a kórházak kiürülnek, a betegek otthon maradnak 24.hu, 2020. április 15.
  597. Lantos Gabriella: A nyolcezer lélegeztetőgép és a 36 ezer kórházi ágy lett az új kerítés 24.hu, 2020. április 17.
  598. Három oka lehet az óriási, rohamtempójú kórházkiürítésnek Index, 2020. április 18.
  599. Kásler alkotmányellenesen rendelte el a kórházi betegek hazaküldését az EKINT szerint Mérce, 2020. április 25.
  600. Kásler: Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni Index, 2020. május 20.
  601. a b Kásler Miklós a Facebookon hallatja hangját Index, 2020. május 19.
  602. a b DK: Kásler Miklós az ország szemébe hazudott 24.hu, 2020. május 21.
  603. Ledöbbentek az orvosok Kásler szavaitól, a Helsinki Bizottság perel Mfor.hu, 2020. május 26.
  604. A kórházkiürítésekről kért tájékoztatást az ENSZ, Szijjártó jól beolvasott nekik Index, 2020. július 17.
  605. Olyanban reménykedik Orbán Viktor, amire nem nagyon van példa Mfor.hu, 2020. április 29.
  606. Vezénylés és közmunka is lehet Orbán Viktor ígérete Népszava, 2020. április 29.
  607. https://fuggetlenhirek.info/2020/05/20/a-honvedseg-varja-a-munkanelkulieket-havi-brutto-161-ezer-forintert/
  608. Mire megy munka nélkül Orbán munkaalapú társadalma? Index, 2020. április 24.
  609. Elveszítette munkáját, az államtól a 110. napon érkezett a segítség, amikor már újra volt állása 24.hu, 2020. augusztus 13.
  610. Akkor tűntek el a munkanélküliségre vonatkozó adatok, mikor a legnagyobb szükség lenne rájuk Index, 2020. május 2.
  611. Micsoda?! Magyarország máris túl van a válságon? Portfolio, 2020. július 24.
  612. Koronavírus-járvány: a magyarok háromnegyede egyetért a díjmentes parkolás bevezetésével. Századvég. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
  613. https://www.facebook.com/vekehu/photos/a.137065131986/10156830403331987/?type=3&theater
  614. https://index.hu/belfold/2020/04/09/megugrott_budapest_belvarosaban_a_forgalom/
  615. Kásler elrendelte: hétfőn újraindul az egészségügyi ellátás Index, 2020. május 2.
  616. Újraindul a magyar egészségügy, de ki fizeti a koronavírus-tesztet? Portfolio, 2020. május 4.
  617. Újraéled a félig fagyott egészségügy, de nem térhet vissza a régi mederbe 24.hu, 2020. május 4.
  618. Hazaküldtek betegeket, mert nem volt koronavírustesztjük, amit az Emmi szerint az állam finanszíroz 24.hu, 2020. május 5.
  619. Elárulta az Emmi: A rendelőkben kell megcsináltatni a kezelésekhez szükséges PCR-tesztet hvg.hu, 2020. május 5.
  620. Mielőtt elindul orvoshoz, inkább telefonáljon! Index, 2020. május 6.
  621. Ismét mindent rendben találtak a Pesti úti idősotthonban Index, 2020. április 12.
  622. 11 nap elteltével reagált a kormányhivatal Karácsony vádjaira Index, 2020. április 21.
  623. Karácsony nyilvánossá tette a Pesti úti idősotthon vizsgálati anyagát 24.hu, 2020. május 5.
  624. Karácsony: A járvány elsősorban kórházakban terjed Index, 2020. május 8.
  625. Nem lehet még fellélegezni. Koronavírus.gov.hu, 2020. április 30. (Hozzáférés: 2020. május 10.)
  626. Zacher: mindegy, hogy van-e egy idősotthonban orvos, ha bejut a vírus, úgyis végigmegy Index, 2020. május 14.
  627. Karácsony: a kormány "hazudik, mint az állat". Napi.hu, 2020. április 20. (Hozzáférés: 2020. május 10.)
  628. Önleleplezés - Bebizonyosodott, hogy Karácsony hazudott. Magyar Hírlap, 2020. május 7. (Hozzáférés: 2020. május 10.)
  629. Kovács Zoltán: Karácsony Gergely nem készítette fel az idősotthonokat a járványra. Index, 2020. május 11. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  630. Áll a bál a fővárosi Fidesz és Karácsony között a vészhelyzetben hozott rendeletek miatt hvg.hu, 2020. május 22.
  631. Soltész Miklós letutyimutyizta Karácsony Gergelyt Index, 2020. május 22.
  632. Kásler szerint a Pesti úti otthon lakóin a teljes elhanyagolás jelei mutatkoztak Index, 2020. május 25.
  633. Karácsony Gergely: A kormány vagy töketlen, vagy politikai alapon bünteti a budapestieket 24.hu, 2020. május 14.
  634. Karácsony: Orbán ne tökörésszen tovább, döntsön 24.hu, 2020. május 15.
  635. Orbán: Az ellenzék egy idősotthon fenntartásával sem tud megbirkózni Mandiner, 2020. április 10.
  636. Orbán Karácsonyról: Az a fajta, aki disznóvágáson vacsorára érkezik, de nem bánja senki, mert legalább nincs láb alatt 24.hu, 2020. május 15.
  637. "Levegő után kapkodunk" - új módot talált a kormány az önkormányzatok kisemmizésére Népszava, 2020. május 14.
  638. Egymásnak ment az 1 milliárdos VIII. kerületi elvonás miatt Pikó András és Kocsis Máté Index, 2020. május 14.
  639. Ellenzéki polgármesterek: ne vonjon el több forrást a kormány az önkormányzatoktól Mérce, 2020. május 19.
  640. Jövőre is elveszik a gépjárműadót az önkormányzatoktól Index, 2020. május 26.
  641. Karácsony: Orbán nyíltan hadat üzent az önkormányzatoknak Népszava, 2020. május 26.
  642. Átpakoltak 82 milliárd forintot a Gazdaságvédelmi Alapból a Budapest-Belgrád vasútvonalra 24.hu, 2020. május 16.
  643. A koronavírus miatti mentőcsomagból 36 milliárd forint megy határon túli gazdaságfejlesztésre 24.hu, 2020. május 19.
  644. A kormány gyorsan szétdobott 192 milliárd forintot a gazdaságvédelmi alapból Index, 2020. május 29.
  645. Orbán: Kásler miniszter úr érdemei történelmiek Index, 2020. május 22.
  646. Lantos Gabriella: Kásler Miklós egy senki ebben a rendszerben, semmit nem lehet tőle várni 24.hu, 2020. május 26.
  647. Orbán bejelentette, hogy felelős ember maszkot hord, majd elrepült Belgrádba, ahol éppen csak rajta nem volt Röviden, 2020. május 15.
  648. Fideszes politikusok már akkorát lazítottak, hogy maszk nélkül mennek idősekhez mások által felajánlott élelmiszercsomagot átadni 444.hu, 2020. május 31.
  649. Kásler Miklós találkozott a koronavírusból felgyógyult Placido Domingóval és beszéltek a fociról 24.hu, 2020. augusztus 14.
  650. Lásd bármelyik tudósítást az eseményekről.
  651. Államalapító Szent István-emlékérmet kapott Müller Cecília Kőröshírcentrum, 2020. augusztus 19.
  652. A kórházkiürítésről tett fel videót az MSZP, majd törölte Index, 2020. június 7.
  653. Rémhírterjesztés miatt nyomozás indult az MSZP álmentős videója miatt Index, 2020. június 11.
  654. Könnyű dolguk van a közéleti szélhámosoknak Index, 2020. június 11.
  655. Tele van a világsajtó a 10 ezer néző előtt megrendezett Magyar Kupa-döntővel hvg.hu, 2020. július 4.
  656. a b c Lehetetlen helyzetbe hozza a fesztiválokat a kormány Index, 2020. július 16.
  657. Pásztor Anna szerint igazságtalan, hogy koncerteket nem szervezhetnek, focimeccseket viszont igen 24.hu, 2020. május 13.
  658. Majka szerint az országban tökéletesen működik a kettős mérce 24.hu, 2020. május 14.
  659. Harcsa Veronika végtelen közömbösséget és tájékozatlanságot érzékel a kormány felől hvg.hu, 2020. július 16.
  660. a b Fluor is kiakadt a lehetséges koncertszigorításokon 24.hu, 2020. május 17.
  661. Gulyás: Elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek Index, 2020. július 16.
  662. Hiába állítja Gulyás, nem tilos alkoholt árulni vagy inni a stadionokban hvg.hu, 2020. július 16.
  663. Demeter Szilárd szerint veszélyesebb egy koncert, mint egy focimeccs Index, 2020. július 17.
  664. Augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés rendezvényeket tartani 24.hu, 2020. július 30.
  665. Raktárkoncert lett a garázskoncertből, van már néhány név is, akit a kormány támogat hvg.hu, 2020. augusztus 5.
  666. Fluor Tomi: Fogalmam sincs, mit takar a garázskoncert, de izgatottan várjuk a részleteket 24.hu, 2020. július 31.
  667. További kétmilliárdot kapnak a klubok és a fesztiválszervezők 24.hu, 2020. augusztus 6.
  668. Magyarics Zoltán: Mellékvonali fűnyíró: újra berántva, 2020. május 22. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  669. 34 vonalon ritkít járatot a MÁV, állítja egy vasúti szaklap. index.hu, 2020. május 23. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  670. Tiltakozás a vasút újabb leépítése ellen. gyarmatihirek.hu, 2020. május 28. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  671. a b Ideiglenes járványügyi menetrendek a regionális vasútvonalakon is. mavcsoport.hu, 2020. május 28. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  672. Tenczer Gábor: Össztűz alatt a vasúti járatritkítás, a bírálók szerint baromság, kártékony, nevetséges. index.hu, 2020. június 4. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  673. Bogtain Bence: Hírlap: az államtitkár adott felmentést a MÁV-nak a járatritkítások előtt a kéthetes menetrend-előrejelzés alól Pesti Hírlap: az államtitkár adott felmentést a MÁV-nak a járatritkítások előtt a kéthetes menetrend-előrejelzés alól. merce.hu, 2020. június 18. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  674. Joób Sándor: Balassagyarmat polgármestere élő videóban mutatta be a vonatritkítás örkényi abszurditását. index.hu, 2020. június 10. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  675. (2020. június) „Örkényi abszurditás a városban”. Gyarmati Hírek, Balassagyarmat XVII. (6.), 5. o, Kiadó: Gyarmati Sajtó és Reklám Kft.. ISSN 1786-0148. (Hozzáférés: 2020. július 20.)  
  676. a b Vas András: Csonka járványmenetrend: már a MÁV szerint is felül kell vizsgálni. nepszava.hu, 2020. június 13. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  677. Pósfai Orsi: Még a MÁV vezérigazgatója szerint se működőképes a vasúti járatritkítás. merce.hu, 2020. június 12. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  678. Augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon visszaáll a korábbi menetrend. mavcsoport.hu, 2020. július 14. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  679. Pál Tamás: Tíz vasútvonalon visszaáll a régi menetrend. index.hu, 2020. július 14. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  680. Vasút: eltörlik a járványmenetrendet. gyarmatihirek.hu, 2020. július 17. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  681. Halász Péter: Hátra arc! – Helyi érdekű menetrendváltozás. regionalbahn.hu, 2020. július 13. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  682. Orbán Viktor szigorításokat jelentett be - még hónapokig tart a második hullám Napi.hu, 2020. szeptember 16.
  683. Nem tűnik nagyvonalúnak a koronavírusteszt hatósági ára hvg.hu, 2020. szeptember 16.
  684. Hatósági áras tesztelés: egyre biztosabb, hogy az átlagember nem fog jól járni vele hvg.hu, 2020. szeptember 21.
  685. Orbán úgy ünnepelte a pálinkafőzést, mintha nem egy járvány közepén lennénk Nyugatifény.hu, 2020. szeptember 27.
  686. „Ha tömegközlekedve is elkaphatom a vírust, akkor miért félnék kijönni a kedvenc csapatom meccsére?” 24.hu, 2020. szeptember 25.
  687. Zugló polgármestere az európai szuperkupáról: Ez nem focimeccs, hanem emberkísérlet 24.hu, 2020. szeptember 22.
  688. Bangóné: emberkísérlet lesz a Szuperkupa-döntő Index, 2020. szeptember 16.
  689. Joachim Löw szerint rossz üzenet nézőket engedni a Szuperkupa-meccsre Index, 2020. szeptember 24.
  690. Őrültség volt Budapesten Szuperkupa-döntőt szervezni? hvg.hu, 2020. szeptember 25.
  691. Lezárja a határokat a magyar kormány Napi.hu, 2020. augusztus 28.
  692. A Szuperkupa külföldi szurkolóinak egy része szabadon jár-kel Budapesten RTL Klub, 2020. szeptember 24.
  693. Egyre több Bayern-drukker mondja le a magyarországi utazást 24.hu, 2020. augusztus 23.
  694. Az UEFA szerint sikeres volt a nézők beengedése Budapesten 24.hu, 2020. augusztus 26.
  695. Az otthon maradás fontosságáról rappel Kovács András Péter humorista – VIDEÓ. Híradó, 2020. március 17. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  696. Újabb slágergyanús szerzemény született a karanténban – Megjelent FankaDeli új dala (videóval). Pesti Srácok, 2020. március 21. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  697. A Fatal Error zenekar is csatlakozott a Maradj otthon! kampányhoz. Híradó, 2020. március 20. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  698. Már csaknem egy hete tart a Maradj otthon! Fesztivál. Híradó, 2020. március 27. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  699. Egy igazi vírusvideóval buzdít otthon maradásra a KFT zenekar. Híradó, 2020. március 29. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
  700. A Beatrice szerint továbbra is szóljon a rock, de mindenki maradjon otthon. Híradó, 2020. március 31. (Hozzáférés: 2020. március 31.)
  701. A Maradj otthon! felhíváshoz csatlakozott Csík János és a Mezzo zenekar is. Híradó, 2020. március 31. (Hozzáférés: 2020. március 31.)
  702. A Republic is csatlakozott a Maradj otthon!-kampányhoz. Híradó, 2020. április 2. (Hozzáférés: 2020. április 2.)
  703. Online koncertet adott a Tankcsapda. BeHír, 2020. március 22. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  704. Megalakult az Első Magyar Karanténszínház. Sonline, 2020. március 18. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  705. Már hatvanezren követik a Maradj Otthon! Fesztivált. Híradó, 2020. március 22. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  706. Kaposváron mintegy 100 önkéntes segíti az idősek mindennapjait. Kaposvár Most, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  707. Egyre népszerűbb az egészségügyben dolgozók megtapsolása. Origo, 2020. március 22. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  708. Taps helyett dudáltak a taxisok. Tények, 2020. március 28. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  709. Meghekkelik a járványt a magyar programozók, 2020. március 25. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  710. MLSZ: zárt kapusak lesznek a magyarországi mérkőzések – hivatalos. Nemzeti Sport, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  711. Koronavírus: Európában már csak hat futballbajnokság megy. Nemzeti Sport, 2020. március 14. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  712. MLSZ: azonnali hatállyal felfüggesztették az NB I-es meccseket is. Nemzeti Sport, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  713. A Fradi és a Sportklub is bajnok az Erste Ligában. www.jegkorongblog.hu (2020. március 11.) (Hozzáférés: 2020. március 18.) arch
  714. Vége a szezonnak Magyarországon! www.jegkorongblog.hu (2020. március 13.) (Hozzáférés: 2020. március 18.) arch
  715. Kézilabda: az MKSZ felfüggesztette a magyar bajnokságokat – hivatalos. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  716. Vízilabda: az ob I-es meccseket és a korosztályos bajnokikat is halasztják. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  717. Röplabda: az MRSZ áprilisig felfüggesztette a magyar bajnokságot. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  718. Koronavírus: szombattól szünetel a kosárlabdaélet Magyarországon. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  719. Koronavírus: a március végi úszó ob-t is elhalasztották. Nemzeti Sport, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  720. Ideiglenesen elmaradnak az MKSZ versenyei! (magyar nyelven) (HTML). karate.hu. Magyar Karate Szakszövetség, 2020. 03. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  721. Giro d’Italia: lemondták a magyarországi szakaszokat. www.nemzetisport.hu (2020. március 13.) (Hozzáférés: 2020. március 18.) arch
  722. Koronavírus: a Tour de Hongrie-t is elhalasztották. www.nemzetisport.hu (2020. március 17.) (Hozzáférés: 2020. március 18.) arch
  723. Koronavírus: elhalasztják a bolgár–magyart – hivatalos!. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  724. Ökölvívás: evakuálják sportolóinkat Londonból. Nemzeti Sport Online, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  725. UEFA: megszületett a döntés, elhalasztják az Eb-t. Nemzeti Sport, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  726. Vizes Eb: elhalasztották a budapesti kontinenstornát – hivatalos. Nemzeti Sport, 2020. március 20. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  727. Kézilabda: az MKSZ véget vetett az idénynek, nem hirdetnek bajnokot. www.nemzetisport.hu (2020. április 9.) (Hozzáférés: 2020. április 9.)
  728. Koronavírus: a magyar röplabdás klubidényt is lezárták. www.nemzetisport.hu (2020. április 9.) (Hozzáférés: 2020. április 10.)
  729. Vízilabda: az MVLSZ törölte a 2019–2020-as klubidényt. www.nemzetisport.hu (2020. május 11.) (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  730. Sigér Dávid duplája döntött a nagy gólok mérkőzésén. Nemzeti Sport, 2020. május 23. (Hozzáférés: 2020. június 4.)
  731. MLSZ-ajánlás: hőmérés, alkohol mellőzése – így térhetnek vissza a szurkolók. Nemzeti Sport, 2020. május 28. (Hozzáférés: 2020. június 4.)

Kapcsolódó szócikkek

További információk

Sablon:COVID–19