„2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
TomcsyBot (vitalap | szerkesztései)
a szövegmódosítások
946. sor: 946. sor:
{{Bővebben|2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)}}
{{Bővebben|2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)}}


Az egyenes kieséses szakaszban az a 16 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek. A nyolcaddöntők sorsolásakor minden párosításnál egy csoportgyőztest (kiemeltek) egy másik csoport második helyezettjével párosítottak. A nyolcaddöntőben azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen. A negyeddöntőktől kezdődően nem volt kiemelés és más korlátozás sem.
Az egyenes kieséses szakaszban az a 16 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek. A nyolcaddöntők sorsolásakor minden párosításnál egy csoportgyőztest (kiemeltek) egy másik csoport második helyezettjével (nem kiemeltek) párosítottak. A nyolcaddöntőben azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen. A negyeddöntőktől kezdődően nem volt kiemelés és más korlátozás sem.


===Nyolcaddöntők===
===Nyolcaddöntők===
A nyolcaddöntők sorsolását 2018. december 17-én tartották.<ref name="R16_draw">{{cite web|url=https://www.uefa.com/uefachampionsleague/season=2019/draws/round=2000981/|title=UEFA Champions League round of 16 draw|publisher=UEFA}}</ref> Az első mérkőzéseket 2019. február 12. és 20. között, a visszavágókat március 5. és 13. között játsszák.
A nyolcaddöntők sorsolását 2018. december 17-én tartották.<ref name="R16_draw">{{cite web|url=https://www.uefa.com/uefachampionsleague/season=2019/draws/round=2000981/|title=UEFA Champions League round of 16 draw|publisher=UEFA}}</ref> Az első mérkőzéseket 2019. február 12. és 20. között, a második mérkőzéseket március 5. és 13. között játsszák.
{{#lst:2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)|R16}}
{{#lst:2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)|R16}}


===Negyeddöntők===
===Negyeddöntők===
A negyeddöntők sorsolását 2019. március 15-én tartották.<ref name="QF_SF_F_draw">{{cite web|url=https://www.uefa.com/uefachampionsleague/season=2019/draws/round=2000982/|title=UEFA Champions League quarter-final, semi-final and final draws|publisher=UEFA}}</ref> Az első mérkőzéseket 2019. április 9-én és 10-én, a visszavágókat április 16-án és 17-én játszották.
A negyeddöntők sorsolását 2019. március 15-én tartották.<ref name="QF_SF_F_draw">{{cite web|url=https://www.uefa.com/uefachampionsleague/season=2019/draws/round=2000982/|title=UEFA Champions League quarter-final, semi-final and final draws|publisher=UEFA}}</ref> Az első mérkőzéseket 2019. április 9-én és 10-én, a második mérkőzéseket április 16-án és 17-én játszották.
{{#lst:2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)|R8}}
{{#lst:2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)|R8}}


===Elődöntők===
===Elődöntők===
Az elődöntők sorsolását 2019. március 15-én tartották, a negyeddöntők sorsolását követően.<ref name="QF_SF_F_draw"/> Az első mérkőzéseket 2019. április 30-én és május 1-jén, a visszavágókat május 7-én és 8-án játszották.
Az elődöntők sorsolását 2019. március 15-én tartották, a negyeddöntők sorsolását követően.<ref name="QF_SF_F_draw"/> Az első mérkőzéseket 2019. április 30-én és május 1-jén, a második mérkőzéseket május 7-én és 8-án játszották.
{{#lst:2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)|R4}}
{{#lst:2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)|R4}}



A lap 2020. október 6., 02:13-kori változata

2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája
Adatok
Dátum2018. június 28.
2019. június 1.
CsapatokCsoportkör: 32
Összesen: 79 (54 szövetségből)
HonlapUEFA.com

CímvédőSpanyolország Real Madrid
GyőztesAnglia Liverpool FC (6. cím)
Statisztika
Mérkőzések125
Gólok366 (átlag: 2,93)
Nézőszám
Összesen6 163 044 (átlag: 49 304)

GólkirályLionel Messi
(12 gólos)
Legjobb játékosKapus: Brazília Alisson (Liverpool FC)
Védő: Hollandia Virgil van Dijk (Liverpool FC)
Középpályás: Hollandia Frenkie de Jong (Ajax)
Csatár: Argentína Messi (Barcelona)

 ← 2017–20182019–2020 → 

A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgókupa, mely jelenlegi nevén 27., jogelődjeivel együttvéve 64. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a madridi Wanda Metropolitano Stadion adott otthont. A győztes részt vett a 2019-es UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az ellenfele a 2018–2019-es Európa-liga győztese, a Chelsea volt, valamint a 2019-es FIFA-klubvilágbajnokságra is kijutott. A BL-t az angol Liverpool FC nyerte, története során 6. alkalommal.[1]

Miután a döntő résztvevői a bajnokságban kiharcolták a következő évi szereplést a sorozatban, így a a 2018–2019-es osztrák Bundesliga bajnoka, a Red Bull Salzburg kapta meg az automatikus főtáblás indulási jogot a 2019–2020-as idényre.[2]

Ez volt a sorozat első idénye amikor a kieséses szakasztól kezdve alkalmazták a videobírót.[3]

A Bajnokok Ligája elmúlt három kiírásának bajnoka, a spanyol Real Madrid a nyolcaddöntőben esett ki a holland AFC Ajax ellenében.[4][5]

A lebonyolítás változásai

2016. december 9-én az UEFA bejelentette, hogy 2018-tól változik az UEFA-bajnokok ligája lebonyolítása.[6][7]

Az új szabályok szerint az Európa-liga címvédője biztosan a csoportkörben indulhat. A rangsor szerinti első négy ország negyedik helyezettjei is közvetlenül a csoportkörbe kerülnek. A csoportkörben így az eddigi 22 helyett 26 csapat kap helyet közvetlenül. A selejtezőből a bajnokcsapatok ágáról az eddig 5 helyett 4, a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok ágáról az eddigi 5 helyett 2 csapat jut be a csoportkörbe. A selejtezőben vesztes valamennyi csapat átkerül az Európa-ligába, ahol a bajnokcsapatok külön ágon szerepelnek és a BL-ből kiesők közül 8 bajnok bejut az Európa-liga csoportkörébe. A csoportkör mérkőzéseit az eddig 20.45-ös kezdés helyett két idősávra bontják, a mérkőzések 19 és 21 órakor kezdődnek.[8]

A besorolás rendszere

A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligájában az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 54 tagországának 79 csapata vett részt (Liechtenstein nem rendezett bajnokságot). Az országonként indítható csapatok számát, illetve a csapatok selejtezőköri besorolását az UEFA ország-együtthatója alapján végezték.[9][10]

A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligájában országonként indítható csapatok száma
  • Az 1–4. helyen rangsorolt országok négy csapatot,
  • az 5–6. helyen rangsorolt országok három csapatot,
  • a 7–15. helyen rangsorolt országok két csapatot,
  • a 16–55. helyen rangsorolt országok (kivéve Liechtenstein) egyaránt egy-egy csapatot indíthattak.
  • A BL 2017–2018-as és az EL 2017–2018-as kiírásának győztesének a csoportkörben biztosítottak helyet, amelyek egyébként is indulási jogot szereztek, így ezeket a helyeket nem használták fel.

Rangsor

A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája kiosztott helyeihez a 2017-es ország-együtthatót vették alapul, amely az országok csapatainak teljesítményét vette figyelembe a 2012–13-as szezontól a 2016–17-esig.[11]

Az együtthatótól függetlenül, a következő megjegyzéssel indulási jogot szerzők:

  • BL – 2017–2018-as UEFA-bajnokok ligája győztese
  • EL – 2017–2018-as Európa-liga győztese
Hely. Szövetség Koeff. Cs Mj
1. Spanyolország Spanyolország 104,998 4
2. Németország Németország 79,498
3. Anglia Anglia 75,962
4. Olaszország Olaszország 73,332
5. Franciaország Franciaország 56,665 3
6. Oroszország Oroszország 50,532
7. Portugália Portugália 49,332 2
8. Ukrajna Ukrajna 42,633
9. Belgium Belgium 42,400
10. Törökország Törökország 39,200
11. Csehország Csehország 33,175
12. Svájc Svájc 32,075
13. Hollandia Hollandia 31,063
14. Görögország Görögország 27,900
15. Ausztria Ausztria 25,350
16. Horvátország Horvátország 25,250 1
17. Románia Románia 24,350
18. Dánia Dánia 24,000
19. Fehéroroszország Fehéroroszország 19,875
Hely. Szövetség Koeff. Cs Mj
20. Lengyelország Lengyelország 19,750 1
21. Svédország Svédország 19,725
22. Izrael Izrael 19,375
23. Skócia Skócia 18,925
24. Ciprusi Köztársaság Ciprus 18,550
25. Norvégia Norvégia 18,325
26. Azerbajdzsán Azerbajdzsán 17,750
27. Bulgária Bulgária 15,875
28. Szerbia Szerbia 15,375
29. Kazahsztán Kazahsztán 15,250
30. Szlovénia Szlovénia 13,125
31. Szlovákia Szlovákia 11,750
32. Liechtenstein Liechtenstein 11,000 0
33. Magyarország Magyarország 9,500 1
34. Moldova Moldova 9,500
35. Izland Izland 8,375
36. Finnország Finnország 7,650
37. Albánia Albánia 6,625
Hely. Szövetség Koeff. Cs Mj
38. Írország Írország 6,575 1
39. Bosznia-Hercegovina Bosznia-Hercegovina 6,500
40. Grúzia Grúzia 6,375
41. Lettország Lettország 6,125
42. Észak-Macedónia Macedónia 5,625
43. Észtország Észtország 5,250
44. Montenegró Montenegró 5,250
45. Örményország Örményország 5,125
46. Luxemburg Luxemburg 4,875
47. Észak-Írország Észak-Írország 4,500
48. Litvánia Litvánia 4,125
49. Málta Málta 4,000
50. Wales Wales 3,875
51. Feröer Feröer 3,500
52. Gibraltár (brit tengerentúli terület) Gibraltár 2,500
53. Andorra Andorra 1,165
54. San Marino San Marino 0,333
55. Koszovó Koszovó 0,000

Lebonyolítás

A torna lebonyolítása az alábbi volt.[12][9]

A BL címvédője (Real Madrid) a bajnokságban elért helyezése alapján is részvételi jogot szerzett. Emiatt a következő változások voltak a lebonyolításban:[13]

  • A 11. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Csehország) a rájátszásból a csoportkörbe került.
  • A 13. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Hollandia) a 3. selejtezőkörből a rájátszásba került.
  • A 15. helyen rangsorolt bajnokság győztese (Ausztria) a 2. selejtezőkörből a 3. selejtezőkörbe került.
  • A 18. és 19. helyen rangsorolt bajnokságok győztesei (Dánia, Fehéroroszország) az 1. selejtezőkörből a 2. selejtezőkörbe került.

Az EL címvédője (Atlético Madrid) a bajnokságban elért helyezése alapján is részvételi jogot szerzett. Emiatt a következő változások voltak a lebonyolításban:[13]

  • Az 5. helyen rangsorolt bajnokság harmadik helyezettje (Franciaország) a 3. selejtezőkörből a csoportkörbe került.
  • A 10. és 11. helyen rangsorolt bajnokság második helyezettjei (Törökország, Csehország) a 2. selejtezőkörből a 3. selejtezőkörbe került.
A szakaszban bekapcsolódó csapatok Az előző forduló továbbjutói
Előselejtező
(4 csapat)
  • 4 bajnok az 52–55. helyen rangsorolt bajnokságokból
1. selejtezőkör
(32 csapat)
  • 31 bajnok a 20–51. helyen rangsorolt bajnokságokból
    (kivéve Liechtenstein)
  • 1 győztes az előselejtezőből
2. selejtezőkör Bajnoki ág
(20 csapat)
  • 4 bajnok a 16–19. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 16 győztes az 1. selejtezőkörből
Nem bajnoki ág
(4 csapat)
  • 4 második a 12–15. helyen rangsorolt bajnokságokból
3. selejtezőkör Bajnoki ág
(12 csapat)
  • 2 bajnok a 14–15. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 10 győztes a 2. selejtezőkörből
Nem bajnoki ág
(8 csapat)
  • 5 második a 7–11. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 1 harmadik a 6. helyen rangsorolt bajnokságból
  • 2 győztes a 2. selejtezőkör nem bajnoki ágáról
Rájátszás Bajnoki ág
(8 csapat)
  • 2 bajnok a 12–13. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 6 győztes a 3. selejtezőkör bajnoki ágáról
Nem bajnoki ág
(4 csapat)
  • 4 győztes a 3. selejtezőkör nem bajnoki ágáról
Csoportkör
(32 csapat)
  • 11 bajnok az 1–11. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 6 második az 1–6. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 5 harmadik az 1–5. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 4 negyedik az 1–4. helyen rangsorolt bajnokságokból
  • 4 győztes a rájátszás bajnoki ágáról
  • 2 győztes a rájátszás nem bajnoki ágáról
Egyenes kieséses szakasz
(16 csapat)
  • 8 csoportgyőztes
  • 8 csoportmásodik

Csapatok

A 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligájában az alábbi csapatok vettek részt.[14] Zárójelben a csapat bajnokságban elért helyezése olvasható.

Csoportkör
Spanyolország Real MadridBL (3.) Németország Borussia Dortmund (4.) Olaszország AS Roma (3.) Portugália FC Porto (1.)
Spanyolország Atlético de MadridEL (2.) Anglia Manchester City (1.) Olaszország Internazionale (4.) Ukrajna Sahtar Doneck (1.)
Spanyolország FC Barcelona (1.) Anglia Manchester United (2.) Franciaország Paris Saint-Germain (1.) Belgium Club Brugge (1.)
Spanyolország Valencia CF (4.) Anglia Tottenham Hotspur (3.) Franciaország AS Monaco (2.) Törökország Galatasaray (1.)
Németország Bayern München (1.) Anglia Liverpool (4.) Franciaország Olympique Lyonnais (3.) Csehország Viktoria Plzeň (1.)
Németország Schalke 04 (2.) Olaszország Juventus (1.) Oroszország Lokomotyiv Moszkva (1.)
Németország TSG 1899 Hoffenheim (3.) Olaszország SSC Napoli (2.) Oroszország CSZKA Moszkva (2.)
Rájátszás
Bajnoki ág Nem bajnoki ág Nem bajnoki ág
Svájc Young Boys (1.) Hollandia PSV Eindhoven (1.)
3. selejtezőkör
Bajnoki ág Nem bajnoki ág Nem bajnoki ág
Görögország AÉK (1.) Ausztria Red Bull Salzburg (1.) Oroszország Szpartak Moszkva (3.) Belgium Standard de Liège (2.)
Portugália Benfica (2.) Törökország Fenerbahçe SK (2.)
Ukrajna Dinamo Kijiv (2.) Csehország Slavia Praha (2.)
2. selejtezőkör
Nem bajnoki ág Nem bajnoki ág
Románia CFR Cluj (1.) Dánia FC Midtjylland (1.) Svájc FC Basel (2.) Görögország PAÓK (2.)
Horvátország Dinamo Zagreb (1.) Fehéroroszország BATE Bariszav (1.) Hollandia Ajax (2.) Ausztria Sturm Graz (2.)
1. selejtezőkör
Lengyelország Legia Warszawa (1.) Szerbia Crvena zvezda (1.) Albánia Kukësi (2.)ALB Örményország Alashkert (1.)
Svédország Malmö FF (1.) Kazahsztán Asztana FK (1.) Írország Cork City (1.) Luxemburg F91 Dudelange (1.)
Izrael Hapóél Beér-Seva (1.) Szlovénia Olimpija Ljubljana (1.) Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar (1.) Észak-Írország Crusaders (1.)
Skócia Celtic (1.) Szlovákia Spartak Trnava (1.) Grúzia Torpedo Kutaiszi (1.) Litvánia Sūduva Marijampolė (1.)
Ciprusi Köztársaság APÓEL (1.) Magyarország MOL Vidi (1.) Lettország Spartaks Jūrmala (1.) Málta Valletta FC (1.)
Norvégia Rosenborg (1.) Moldova Sheriff Tiraspol (1.) Észak-Macedónia Skendija (1.) Wales The New Saints (1.)
Azerbajdzsán Qarabağ (1.) Izland Valur (1.) Észtország Flora Tallinn (1.) Feröer Víkingur Gøta (1.)
Bulgária Ludogorec Razgrad (1.) Finnország HJK (1.) Montenegró Sutjeska Nikšić (1.)
Előselejtező
Gibraltár (brit tengerentúli terület) Lincoln Red Imps (1.) Andorra FC Santa Coloma (1.) San Marino La Fiorita (1.) Koszovó Drita (1.)
Jegyzetek

  • Albánia (ALB): 2018 márciusában a Skënderbeu Korçë csapatát az UEFA 10 évre kizárta a nemzetközi tornákról, mérkőzés-befolyásolás miatt.[15] A Skënderbeu Korçë a bajnokság győzteseként végzett, így a második helyezett Kukësi indult.

Fordulók és időpontok

A mérkőzések időpontjai a következők (az összes sorsolást az UEFA székházában Nyonban, Svájcban tartják, az ettől eltérő külön jelölve):[16][17]

Szakasz Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
Selejtezők Előselejtező 2018. június 12. 2018. június 26. (elődöntők) 2018. június 29. (döntő)
1. forduló 2018. június 19. 2018. július 10–11. 2018. július 17–18.
2. forduló 2018. július 24–25. 2018. július 31–augusztus 1.
3. forduló 2018. július 23. 2018. augusztus 7–8. 2018. augusztus 14.
Rájátszás 2018. augusztus 6. 2018. augusztus 21–22. 2018. augusztus 28–29.
Csoportkör 1. mérkőzésnap 2018. augusztus 30.
(Monaco)
2018. szeptember 18–19.
2. mérkőzésnap 2018. október 2–3.
3. mérkőzésnap 2018. október 23–24.
4. mérkőzésnap 2018. november 6–7.
5. mérkőzésnap 2018. november 27–28.
6. mérkőzésnap 2018. december 11–12.
Egyenes kieséses szakasz Nyolcaddöntők 2018. december 17. 2019. február 12–13., 19–20. 2019. március 5–6., 12–13.
Negyeddöntők 2019. március 15. 2019. április 9–10. 2019. április 16–17.
Elődöntők 2019. április 30–május 1. 2019. május 7–8.
Döntő 2019. június 1., Wanda Metropolitano Stadion, Madrid

Pénzdíjazás

Az UEFA a résztvevők között következő pénzdíjakat osztja ki. Valamennyi összeg euróban értendő.[18]

Cél elérése Összeg Megjegyzés
Előselejtező 230 000
1. selejtezőkör 280 000
2. selejtezőkör 380 000
3. selejtezőkör 480 000 Csak a bajnoki ágról kiesettek részére,
mert a nem bajnoki ágról kiesők az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.
Csoportkör alapdíja 15 250 000
Győzelem a csoportkörben 2 700 000
Döntetlen a csoportkörben 900 000
Nyolcaddöntő 9 500 000
Negyeddöntő 10 500 000
Elődöntő 12 000 000
A döntő vesztese 15 000 000
A döntő győztese 19 000 000

Előselejtező

Az előselejtezőben 4 csapat vett részt. A csapatok egymérkőzéses egyenes kieséses rendszerben játszottak (elődöntő és döntő). A döntő győztese az 1. selejtezőkörbe jutott. A 3 vesztes csapat az Európa-liga 2. selejtezőkörébe került.

Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Nem kiemelt csapatok
Párosítások

A sorsolást 2018. június 12-én tartották.[19] Az elődöntőket június 26-án, a döntőt 29-én játszották.[20]

1. csapat Eredmény 2. csapat
Elődöntők
FC Santa Coloma AND 0–2 (h.u.) KOS Drita
La Fiorita SMR 0–2 GIB Lincoln Red Imps
Döntő
Lincoln Red Imps GIB 1–4 (h.u.) KOS Drita

Selejtező

1. selejtezőkör

Az 1. selejtezőkörben 32 csapat vett részt. A csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek. A párosítások győztesei a 2. selejtezőkörbe jutottak. A vesztes csapatok az Európa-liga 2. selejtezőkörének bajnoki ágára kerültek.

  • T: Az előselejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Párosítások

Az 1. selejtezőkör sorsolását 2018. június 19-én tartották.[21] Az első mérkőzéseket július 10-én és 11-én, a második mérkőzéseket július 17-én és 18-án játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Torpedo Kutaiszi Grúzia 2–4 Moldova Sheriff Tiraspol 2–1 0–3
FK Skendija Észak-Macedónia 5–4 Wales The New Saints 5–0 0–4
Sūduva Marijampolė Litvánia 3–2 Ciprusi Köztársaság APÓEL 3–1 0–1
Olimpija Ljubljana Szlovénia 0–1 Azerbajdzsán Qarabağ 0–1 0–0
F91 Dudelange Luxemburg 2–3 Magyarország MOL Vidi 1–1 1–2
Drita Koszovó 0–5 Svédország Malmö FF 0–3 0–2
Víkingur Gøta Feröer 2–5[s1 1] Finnország HJK 1–2 1–3
Ludogorec Razgrad Bulgária 9–0 Észak-Írország Crusaders 7–0 2–0
Cork City Írország 0–4 Lengyelország Legia Warszawa 0–1 0–3
Valur Izland 2–3 Norvégia Rosenborg 1–0 1–3
Kukësi Albánia 1–1 (i.g.) Málta Valletta FC 0–0 1–1
Flora Tallinn Észtország 2–7 Izrael Hapóél Beér-Seva 1–4 1–3
Spartaks Jūrmala Lettország 0–2 Szerbia Crvena zvezda 0–0 0–2
Alashkert Örményország 0–6 Skócia Celtic 0–3 0–3
Spartak Trnava Szlovákia 2–1 Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar 1–0 1–1
Asztana FK Kazahsztán 3–0 Montenegró Sutjeska Nikšić 1–0 2–0
  1. A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

2. selejtezőkör

A 2. selejtezőkör két ágból állt. A bajnoki ágon 20 csapat, a nem bajnoki ágon 4 csapat vett részt. A csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek. A párosítások győztesei a 3. selejtezőkörbe jutottak. A bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga bajnoki ágának 3. selejtezőkörébe kerültek. A nem bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga nem bajnoki ágának 3. selejtezőkörébe kerültek.

  • T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját vették figyelembe.
Bajnoki ág
Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Nem bajnoki ág
Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Párosítások

A 2. selejtezőkör sorsolását 2018. június 19-én tartották.[21] Az első mérkőzéseket július 24-én és 25-én, a második mérkőzéseket július 31-én és augusztus 1-jén játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Bajnoki ág
Asztana FK Kazahsztán 2–1 Dánia FC Midtjylland 2–1 0–0
Ludogorec Razgrad Bulgária 0–1 Magyarország MOL Vidi 0–0 0–1
Kukësi Albánia 0–3 Azerbajdzsán Qarabağ 0–0 0–3
CFR Cluj Románia 1–2 Svédország Malmö FF 0–1 1–1
Dinamo Zagreb Horvátország 7–2 Izrael Hapóél Beér-Seva 5–0 2–2
Crvena zvezda Szerbia 5–0 Litvánia Sūduva Marijampolė 3–0 2–0
BATE Bariszav Fehéroroszország 2–1 Finnország HJK 0–0 2–1
FK Skendija Észak-Macedónia 1–0 Moldova Sheriff Tiraspol 1–0 0–0
Legia Warszawa Lengyelország 1–2 Szlovákia Spartak Trnava 0–2 1–0
Celtic Skócia 3–1 Norvégia Rosenborg 3–1 0–0
Nem bajnoki ág
PAÓK Görögország 5–1 Svájc FC Basel 2–1 3–0
Ajax Hollandia 5–1 Ausztria Sturm Graz 2–0 3–1

3. selejtezőkör

A 3. selejtezőkör két ágból állt. A bajnoki ágon 12 csapat, a nem bajnoki ágon 8 csapat vett részt. A csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek. A párosítások győztesei a rájátszásba jutottak. A bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga rájátszásába, a nem bajnoki ág vesztes csapatai az Európa-liga csoportkörébe kerültek.

  • T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját vették figyelembe.
Bajnoki ág
Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Nem bajnoki ág
Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Párosítások

A 3. selejtezőkör sorsolását 2018. július 23-án tartották.[22] Az első mérkőzéseket augusztus 7-én és 8-án, a második mérkőzéseket augusztus 14-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Bajnoki ág
Celtic Skócia 2–3 Görögország AÉK 1–1 1–2
Red Bull Salzburg Ausztria 4–0 Észak-Macedónia FK Skendija 3–0 1–0
Crvena zvezda Szerbia 3–2 Szlovákia Spartak Trnava 1–1 2–1 (h.u.)
Qarabağ Azerbajdzsán 1–2 Fehéroroszország BATE Bariszav 0–1 1–1
Asztana FK Kazahsztán 0–3 Horvátország Dinamo Zagreb 0–2 0–1
Malmö FF Svédország 1–1 (i.g.) Magyarország MOL Vidi 1–1 0–0
Nem bajnoki ág
Standard de Liège Belgium 2–5 Hollandia Ajax 2–2 0–3
Benfica Portugália 2–1 Törökország Fenerbahçe SK 1–0 1–1
Slavia Praha Csehország 1–3 Ukrajna Dinamo Kijiv 1–1 0–2
PAÓK Görögország 3–2 Oroszország Szpartak Moszkva 3–2 0–0

Rájátszás

A rájátszás két ágból állt. A bajnoki ágon 8 csapat, a nem bajnoki ágon 4 csapat vett részt. A csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek. A párosítások győztesei a csoportkörbe jutottak. A vesztes csapatok az Európa-liga csoportkörébe kerültek.

  • T: A 3. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok a 3. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját vették figyelembe.
Bajnoki ág
Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Nem bajnoki ág
Kiemelt csapatok: Nem kiemelt csapatok:
Párosítások

A rájátszás sorsolását 2018. augusztus 6-án tartották.[23] Az első mérkőzéseket augusztus 21-én és 22-én, a második mérkőzéseket augusztus 28-án és 29-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Bajnoki ág
Crvena zvezda Szerbia 2–2 (i.g.) Ausztria Red Bull Salzburg 0–0 2–2
BATE Bariszav Fehéroroszország 2–6 Hollandia PSV Eindhoven 2–3 0–3
Young Boys Svájc 3–2 Horvátország Dinamo Zagreb 1–1 2–1
MOL Vidi Magyarország 2–3 Görögország AÉK 1–2 1–1
Nem bajnoki ág
Benfica Portugália 5–1 Görögország PAÓK 1–1 4–1
Ajax Hollandia 3–1 Ukrajna Dinamo Kijiv 3–1 0–0

Csoportkör

Az alábbi csapatok vettek részt a csoportkörben:

A csoportkörben 32 csapat vett részt. A sorsolás előtt a csapatokat 4 kalapba sorolták be, a következők szerint:

  • Az 1. kalapba került a UEFA-bajnokok ligája címvédője, az Európa-liga címvédője és a 2017-es ország-együttható szerinti első hat ország bajnokcsapata.[11]
  • A 2., 3. és 4. kalapba került a többi csapat, a 2018-as klub-együtthatóik sorrendjében.[24]

A csoportkör sorsolását 2018. augusztus 30-án tartották Monacóban.[25] Nyolc darab, egyaránt négycsapatos csoportot alakítottak ki. Azonos országból érkező csapatok, valamint az orosz és ukrán csapatok nem kerülhettek azonos csoportba.

A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A játéknapok: szeptember 18–19., október 2–3., október 23–24., november 6–7., november 27–28., december 11–12. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek a 2018–2019-es Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.

1. kalap
2. kalap

3. kalap
4. kalap

A csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás DOR ATM BRU MON
1. Németország Borussia Dortmund 6 4 1 1 10 2 +8 13[m 1] Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 4–0 0–0 3–0
2. Spanyolország Atlético de Madrid 6 4 1 1 9 6 +3 13[m 1] 2–0 3–1 2–0
3. Belgium Club Brugge 6 1 3 2 6 5 +1 6 Átkerült az Európa-ligába 0–1 0–0 1–1
4. Franciaország AS Monaco 6 0 1 5 2 14 −12 1 0–2 1–2 0–4
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni gólkülönbség: Borussia Dortmund +2, Atletico de Madrid –2.

B csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAR TOT INT PSV
1. Spanyolország FC Barcelona 6 4 2 0 14 5 +9 14 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–1 2–0 4–0
2. Anglia Tottenham Hotspur 6 2 2 2 9 10 −1 8[m 1] 2–4 1–0 2–1
3. Olaszország Internazionale 6 2 2 2 6 7 −1 8[m 1] Átkerült az Európa-ligába 1–1 2–1 1–1
4. Hollandia PSV Eindhoven 6 0 2 4 6 13 −7 2 1–2 2–2 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni idegenben szerzett gólok: Tottenham Hotspur 1, Internazionale 0.

C csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás PAR LIV NAP ZVE
1. Franciaország Paris Saint-Germain 6 3 2 1 17 9 +8 11 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–1 2–2 6–1
2. Anglia Liverpool FC 6 3 0 3 9 7 +2 9[m 1] 3–2 1–0 4–0
3. Olaszország SSC Napoli 6 2 3 1 7 5 +2 9[m 1] Átkerült az Európa-ligába 1–1 1–0 3–1
4. Szerbia Crvena zvezda 6 1 1 4 5 17 −12 4 1–3 2–0 0–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Szerzett gólok száma: Liverpool FC 9, SSC Napoli 7.

D csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás POR SCH GAL LOM
1. Portugália FC Porto 6 5 1 0 15 6 +9 16 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 3–1 1–0 4–1
2. Németország Schalke 04 6 3 2 1 6 4 +2 11 1–1 2–0 1–0
3. Törökország Galatasaray 6 1 1 4 5 8 −3 4 Átkerült az Európa-ligába 2–3 0–0 3–0
4. Oroszország Lokomotyiv Moszkva 6 1 0 5 4 12 −8 3 1–3 0–1 2–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben

E csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAY AJX BEN AEK
1. Németország Bayern München 6 4 2 0 15 5 +10 14 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–1 5–1 2–0
2. Hollandia Ajax 6 3 3 0 11 5 +6 12 3–3 1–0 3–0
3. Portugália Benfica 6 2 1 3 6 11 −5 7 Átkerült az Európa-ligába 0–2 1–1 1–0
4. Görögország AÉK 6 0 0 6 2 13 −11 0 0–2 0–2 2–3
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben

F csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás MC LYO SHK HOF
1. Anglia Manchester City 6 4 1 1 16 6 +10 13 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–2 6–0 2–1
2. Franciaország Olympique Lyonnais 6 1 5 0 12 11 +1 8 2–2 2–2 2–2
3. Ukrajna Sahtar Doneck 6 1 3 2 8 16 −8 6 Átkerült az Európa-ligába 0–3 1–1 2–2
4. Németország TSG 1899 Hoffenheim 6 0 3 3 11 14 −3 3 1–2 3–3 2–3
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben

G csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás RM ROM PLZ CSKA
1. Spanyolország Real Madrid 6 4 0 2 12 5 +7 12 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 3–0 2–1 0–3
2. Olaszország AS Roma 6 3 0 3 11 8 +3 9 0–2 5–0 3–0
3. Csehország Viktoria Plzeň 6 2 1 3 7 16 −9 7[m 1] Átkerült az Európa-ligába 0–5 2–1 2–2
4. Oroszország CSZKA Moszkva 6 2 1 3 8 9 −1 7[m 1] 1–0 1–2 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni pontok: Viktoria Plzeň 4, CSZKA Moszkva 1.

H csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás JUV MU VAL YB
1. Olaszország Juventus 6 4 0 2 9 4 +5 12 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–2 1–0 3–0
2. Anglia Manchester United 6 3 1 2 7 4 +3 10 0–1 0–0 1–0
3. Spanyolország Valencia CF 6 2 2 2 6 6 0 8 Átkerült az Európa-ligába 0–2 2–1 3–1
4. Svájc Young Boys 6 1 1 4 4 12 −8 4 2–1 0–3 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben

Egyenes kieséses szakasz

Az egyenes kieséses szakaszban az a 16 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek. A nyolcaddöntők sorsolásakor minden párosításnál egy csoportgyőztest (kiemeltek) egy másik csoport második helyezettjével (nem kiemeltek) párosítottak. A nyolcaddöntőben azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen. A negyeddöntőktől kezdődően nem volt kiemelés és más korlátozás sem.

Nyolcaddöntők

A nyolcaddöntők sorsolását 2018. december 17-én tartották.[26] Az első mérkőzéseket 2019. február 12. és 20. között, a második mérkőzéseket március 5. és 13. között játsszák.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Schalke 04 Németország 2–10 Anglia Manchester City 2–3 0–7
Atlético de Madrid Spanyolország 2–3 Olaszország Juventus 2–0 0–3
Manchester United Anglia 3–3 (i.g.) Franciaország Paris Saint-Germain 0–2 3–1
Tottenham Hotspur Anglia 4–0 Németország Borussia Dortmund 3–0 1–0
Olympique Lyonnais Franciaország 1–5 Spanyolország FC Barcelona 0–0 1–5
AS Roma Olaszország 3–4 Portugália FC Porto 2–1 1–3 (h.u.)
Ajax Hollandia 5–3 Spanyolország Real Madrid 1–2 4–1
Liverpool FC Anglia 3–1 Németország Bayern München 0–0 3–1

Negyeddöntők

A negyeddöntők sorsolását 2019. március 15-én tartották.[27] Az első mérkőzéseket 2019. április 9-én és 10-én, a második mérkőzéseket április 16-án és 17-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Ajax Hollandia 3–2 Olaszország Juventus 1–1 2–1
Liverpool FC Anglia 6–1 Portugália FC Porto 2–0 4–1
Tottenham Hotspur Anglia 4–4 (i.g.) Anglia Manchester City 1–0 3–4
Manchester United Anglia 0–4[s1 1] Spanyolország FC Barcelona 0–1 0–3
  1. A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.


Elődöntők

Az elődöntők sorsolását 2019. március 15-én tartották, a negyeddöntők sorsolását követően.[27] Az első mérkőzéseket 2019. április 30-én és május 1-jén, a második mérkőzéseket május 7-én és 8-án játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Tottenham Hotspur Anglia 3–3 (i.g.) Hollandia Ajax 0–1 3–2
FC Barcelona Spanyolország 3–4 Anglia Liverpool FC 3–0 0–4

Döntő

A döntőt az Wanda Metropolitano Stadionban játszották Madridban. A döntő pályaválasztójának sorsolását 2019. március 15-én tartották, az elődöntők sorsolását követően.[27]

Közvetítés

Magyarországon kizárólag az M4 Sport és a Spíler1 TV és a Spíler2 TV közvetítette. A csoportmérkőzéseket mind a 3 csatorna, míg az egyenes kieséses szakaszt az M4 Sport és a Spíler 2 TV sugározta.

Statisztika

Góllövőlista

# Játékos Csapat Gólok száma Pályán töltött perc
1 ARG Lionel Messi ESP Barcelona 12 837
2 POL Robert Lewandowski GER Bayern München 8 714
3 ARG Sergio Agüero ENG Manchester City 6 510
POR Cristiano Ronaldo ITA Juventus 749
MLI Moussa Marega POR Porto 840
SRB Dušan Tadić NED Ajax 1080
7 CRO Andrej Kramarić GER Hoffenheim 5 481
ARG Paulo Dybala ITA Juventus 518
BRA Neymar FRA Paris Saint-Germain 532
BIH Edin Džeko ITA AS Roma 570
BRA Lucas Moura ENG Tottenham Hotspur 725
ENG Harry Kane ENG Tottenham Hotspur 778
ENG Raheem Sterling ENG Manchester City 871
EGY Mohamed Szaláh ENG Liverpool 1058

Forrás:[28]

Legtöbb gólpassz

# Játékos Csapat Gólpasszok száma Pályán töltött perc
1 GER Leroy Sané ENG Manchester City 5 395
URU Luis Suárez ESP Barcelona 900
ESP Jordi Alba ESP Barcelona 990
SRB Dušan Tadić NED Ajax 1080
5 BEL Kevin De Bruyne ENG Manchester City 4 247
ALG Rijad Mahrez ENG Manchester City 388
ESP Carlos Soler ESP Valencia 390
BIH Edin Džeko ITA AS Roma 570
FRA Kylian Mbappé FRA Paris Saint-Germain 701
ENG Trent Alexander-Arnold ENG Liverpool 921

Forrás:[29]

Jegyzetek

  1. Szalahot kárpótolta az élet, a Liverpool az idei BL-győztes. NSO, 2019. június 1.
  2. Real Madrid and Spain top UEFA rankings again. UEFA, 2018. május 29.
  3. VAR to be used in UEFA Champions League knockout phase”, UEFA, 2018. december 3. (Hozzáférés ideje: 2018. december 3.) 
  4. CNN, Matias Grez: Real Madrid eliminated from Champions League after humiliating defeat by Ajax. CNN. (Hozzáférés: 2019. március 14.)
  5. Champions League: Defending champion Real Madrid eliminated after shock loss to Ajax. DNA India , 2019. március 6. (Hozzáférés: 2019. március 14.)
  6. Evolution of UEFA club competitions for 2018-21 cycle. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. augusztus 26. (Hozzáférés: 2017. november 3.)
  7. Lyon to host 2018 UEFA Europa League final. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. december 9. (Hozzáférés: 2017. november 3.)
  8. Döntött az UEFA – ilyen lesz a megújuló BL. csakfoci.hu, 2016. december 9. (Hozzáférés: 2017. november 19.)
  9. a b Access list for the 2018/19 UEFA club competitions (PDF). UEFA, 2018. február 27. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  10. 2018/19 UEFA Champions League regulations (PDF). UEFA, 2018. május 10. (Hozzáférés: 2018. május 12.)
  11. a b Country coefficients 2016/17. UEFA, 2017. június 6. (Hozzáférés: 2018. február 28.)
  12. Champions League and Europa League changes next season”, UEFA, 2018. február 27. (Hozzáférés ideje: 2018. február 27.) 
  13. a b Access list for the 2018/19 UEFA club competitions (modified). UEFA, 2018. június 4. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  14. 2018/19 UEFA Champions League participants. UEFA. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  15. Albania’s Skenderbeu handed 10-year ban over match-fixing in worst ever UEFA punishment. Tirana Times, 2018. március 29.
  16. UEFA European Football Calendar 2018/2019. Bert Kassies. [2018. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 19.)
  17. Hajduk bez problema za Ultru 2018. godine. nogometplus.net, 2017. október 27. [2017. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 19.)
  18. UEFA.com: How clubs' 2018/19 UEFA Champions League revenue will be shared (angol nyelven). UEFA.com . (Hozzáférés: 2018. június 5.)
  19. UEFA Champions League preliminary round draw. UEFA
  20. 1st ever Champions League Preliminary Round competition to be held in Gibraltar. Gibraltar Football Association, 2018. április 26. [2018. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 26.)
  21. a b UEFA Champions League first and second qualifying round draws. UEFA
  22. UEFA Champions League third qualifying round draw. UEFA
  23. UEFA Champions League play-off draw. UEFA
  24. Club coefficients. UEFA, 2018. augusztus 10. (Hozzáférés: 2018. augusztus 10.)
  25. UEFA Champions League group stage draw. UEFA.com
  26. UEFA Champions League round of 16 draw. UEFA
  27. a b c UEFA Champions League quarter-final, semi-final and final draws. UEFA
  28. Statistics — Tournament phase — Players — Goals. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2019. június 1.)
  29. Statistics — Tournament phase — Players — Assists. UEFA. (Hozzáférés: 2019. június 1.)

Kapcsolódó szócikkek