„Trebitsch Gyula” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Újabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Készült a(z) „Gyula Trebitsch” oldal lefordításával
 
Jav.
9. sor: 9. sor:
Trebitsch Márk (1888–?) hitközségi hivatalnok és Rosenbaum Melánia (1892–?) fia.<ref>{{Cite web |url=https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-62YS-V8T?i=87 |title=Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 1154/1913. folyószáma alatt |accessdate=2020-08-12}}</ref> Felsőkereskedelmi iskolában érettségizett, majd 1932 júliusától a német UFA budapesti irodájában dolgozott, ahol kitanulta a filmkészítést.
Trebitsch Márk (1888–?) hitközségi hivatalnok és Rosenbaum Melánia (1892–?) fia.<ref>{{Cite web |url=https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-62YS-V8T?i=87 |title=Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 1154/1913. folyószáma alatt |accessdate=2020-08-12}}</ref> Felsőkereskedelmi iskolában érettségizett, majd 1932 júliusától a német UFA budapesti irodájában dolgozott, ahol kitanulta a filmkészítést.


22 éves korában alapította meg első filmvállalatát, az Objektiv Film Kft-t és egy évvel később mutatták be első filmjét a ''Rád bízom a feleségem címmel'' [[Vaszary János (színművész)|Vaszary János]] rendezésében, bankhitelből. Ezt kilenc további produkció követte. 1939-ben a [[Zsidó holokauszt Magyarországon|zsidótörvények]] miatt a cégét névlegesen [[Ráthonyi Ákos]] vette át tőle. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, mert zsidóként nem teljesíthetett katonai szolgálatot. Többek között árkokat kellett ásnia és aknákat szednie a keleti fronton. Később a [[Bor (Szerbia)|Bor]]<nowiki/>i rézbányákban dolgoztatták. Ezt követően a Sachsenhausen-i, a Barth-i (Rostock közelében) és Wöbbelin-i (Ludwigslust közelében) koncentrációs táborokba deportálták. Testvéreit meggyilkolták a [[holokauszt]] során, míg szülei [[Budapest|Budapesten]] életben maradtak, és a háború után kivándoroltak [[Izrael|Izraelbe]].
22 éves korában alapította meg első filmvállalatát, az Objektiv Film Kft-t és egy évvel később mutatták be első filmjét a ''Rád bízom a feleségem címmel'' [[Vaszary János (színművész)|Vaszary János]] rendezésében, bankhitelből. Ezt kilenc további produkció követte. 1939-ben a [[Zsidó holokauszt Magyarországon|zsidótörvények]] miatt a cégét névlegesen [[Ráthonyi Ákos (rendező)|Ráthonyi Ákos]] vette át tőle. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, mert zsidóként nem teljesíthetett katonai szolgálatot. Többek között árkokat kellett ásnia és aknákat szednie a keleti fronton. Később a [[Bor (Szerbia)|Bor]]<nowiki/>i rézbányákban dolgoztatták. Ezt követően a Sachsenhausen-i, a Barth-i (Rostock közelében) és Wöbbelin-i (Ludwigslust közelében) koncentrációs táborokba deportálták. Testvéreit meggyilkolták a [[holokauszt]] során, míg szülei [[Budapest|Budapesten]] életben maradtak, és a háború után kivándoroltak [[Izrael|Izraelbe]].
[[Fájl:Itzehoe,_Germany_Den_Opfern_des_Nationalsozialismus_2.jpg|bélyegkép| A nemzetiszocializmus áldozatainak emlékműve ]]
[[Fájl:Itzehoe,_Germany_Den_Opfern_des_Nationalsozialismus_2.jpg|bélyegkép| A nemzetiszocializmus áldozatainak emlékműve ]]
A Wöbbelin-i koncentrációs táborban szabadult fel, majd [[Itzehoe]]-ben a brit katonaság gondoskodott róla. 1946-ban ő volt az egyik kezdeményezője Németország első, a [[nemzetiszocializmus]] áldozataira emlékező szobor felállításának.<ref>[https://www.shz.de/lokales/norddeutsche-rundschau/erbaut-verdraengt-wiederentdeckt-id18176151.html Itzehoer Mahnmal für die Opfer des NS-Regimes : Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt]</ref> A tervet a hamburgi építész, [[Fritz Höger]] készítette. Az emlékmű ma Itzehoe központjában található.
A Wöbbelin-i koncentrációs táborban szabadult fel, majd [[Itzehoe]]-ben a brit katonaság gondoskodott róla. 1946-ban ő volt az egyik kezdeményezője Németország első, a [[nemzetiszocializmus]] áldozataira emlékező szobor felállításának.<ref>[https://www.shz.de/lokales/norddeutsche-rundschau/erbaut-verdraengt-wiederentdeckt-id18176151.html Itzehoer Mahnmal für die Opfer des NS-Regimes : Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt]</ref> A tervet a hamburgi építész, [[Fritz Höger]] készítette. Az emlékmű ma Itzehoe központjában található.
15. sor: 15. sor:
Trebitsch a háború utáni brit katonai vezetéstől engedélyt kapott két mozi üzemeltetésére. Nem tért vissza Magyarországra, mert szerelmes lett [[ Erna Sander |Erna Sander]] jelmeztervezőbe, akivel 1947-ben kelt egybe.
Trebitsch a háború utáni brit katonai vezetéstől engedélyt kapott két mozi üzemeltetésére. Nem tért vissza Magyarországra, mert szerelmes lett [[ Erna Sander |Erna Sander]] jelmeztervezőbe, akivel 1947-ben kelt egybe.


1947-ben Trebitsch Gyula társával, a szintén holokauszt-túlélő [[Walter Koppel]]<nowiki/>lel felépítette a Real-Film filmgyártó céget és ennek részeként a Studio Hamburgot, melyek együtt Észak-Németország legnagyobb film- és televíziós szolgáltató központjává, valamint Európa egyik legnagyobb médiabirodalmává váltak.
1947-ben Trebitsch Gyula társával, a szintén holokauszt-túlélő [[Walter Koppel]]<nowiki/>lel felépítette a Real-Film filmgyártó céget és ennek részeként a Studio Hamburgot, melyek együtt Észak-Németország legnagyobb film- és televíziós szolgáltató központjává, valamint Európa egyik legnagyobb médiabirodalmává váltak.


A háború utáni első filmjét (''Die letzte Nacht'') 1949-ben készítette, [[Margarete Haagen]] és [[Carl-Heinz Schroth]] főszereplésével. Néhány vígjáték után, mint a ''Keine Angst vor großen Tieren'' (1953), vagy ''Des Teufels General'' (1955) Helmut Käutnertől rendezésében Curd Jürgenssel és Viktor de Kowa-val hamar nagy sikert hoztak számára.
A háború utáni első filmjét (''Die letzte Nacht'') 1949-ben készítette, [[Margarete Haagen]] és [[Carl-Heinz Schroth]] főszereplésével. Néhány vígjáték után, mint a ''Keine Angst vor großen Tieren'' (1953), vagy ''Des Teufels General'' (1955) Helmut Käutner rendezésében Curd Jürgenssel és Viktor de Kowaval hamar nagy sikert hoztak számára.


1957-ben Trebitsch még a legjobb idegen nyelvű film [[Oscar-díj]] kategóriájában is esélyesnek számított ''Der Hauptmann von Köpenick'' című filmjével. Ezt a díjat végül [[Federico Fellini]] nyerte el ''a [[Cabiria éjszakái]] (Le Notti di Cabiria)'' című filmjéért.
1957-ben Trebitsch még a legjobb idegen nyelvű film [[Oscar-díj]] kategóriájában is esélyesnek számított ''Der Hauptmann von Köpenick'' című filmjével. Ezt a díjat végül [[Federico Fellini]] nyerte el ''a [[Cabiria éjszakái]] (Le Notti di Cabiria)'' című filmjéért.
33. sor: 33. sor:
== Filmográfia (válogatás) ==
== Filmográfia (válogatás) ==


* Rádbízom a feleségem (1937)
* 1951: Weh’ dem, der liebt!
* Édes a bosszú (1937)
* Tokaji rapszódia (1937)
* Finale (1948)
* Die letzte Nacht (1949)

* Kätchen für alles (1949)
* Schicksal aus zweiter Hand (1949)
* Die Freunde meiner Frau (1949)
* Derby (1949)
* Gefährliche Gäste (1949)
* Gabriela (1950)
* Die Dritte von rechts (1950)


== Díjai, kitüntetései (németül) ==
== Díjai, kitüntetései (németül) ==
48. sor: 60. sor:
== Jegyzetek ==
== Jegyzetek ==
<references />
<references />

== Fordítás ==

* {{Fordítás|de|Gyula Trebitsch|oldid=202420786}}


== Források ==
== Források ==
55. sor: 71. sor:
* Wolfgang Bittner, Mark vom Hofe: ''Der Autor ist für mich der größte Star. Gyula Trebitsch''. In: ''Ich bin ein öffentlicher Mensch geworden. Persönlichkeiten aus Film und Fernsehen''. Horlemann Verlag, Bad Honnef 2009.
* Wolfgang Bittner, Mark vom Hofe: ''Der Autor ist für mich der größte Star. Gyula Trebitsch''. In: ''Ich bin ein öffentlicher Mensch geworden. Persönlichkeiten aus Film und Fernsehen''. Horlemann Verlag, Bad Honnef 2009.
* Michael Legband: ''Das Mahnmal. Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt.'' Verlag Peter Gerbers, Itzehoe 1994.
* Michael Legband: ''Das Mahnmal. Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt.'' Verlag Peter Gerbers, Itzehoe 1994.
* [[imdbname:0871632|Trebitsch Gyula]] az [[Internet Movie Database]] oldalán (angolul)
⚫
*[https://www.welt.de/print-welt/article588921/Personifizierte-Filmgeschichte.html Personifizierte Filmgeschichte] zum 85. Geburtstag von Gyula Trebitsch in [[:de:Die_Welt|DIE WELT]]


== Írásai ==
== Írása ==

⚫
* Trebitsch Gyula (Szerk.): ''Dokumentation 3. Hamburger Autorenseminar über die Erstellung von Drehbüchern''. Studio-Hamburg-Atelier, 1981

== Források ==

* {{Imdb|nm0871632}}
⚫
* [https://www.welt.de/print-welt/article588921/Personifizierte-Filmgeschichte.html Personifizierte Filmgeschichte] zum 85. Geburtstag von Gyula Trebitsch in [[:de:Die_Welt|DIE WELT]]
⚫
{{Nemzetközi katalógusok|GND=131655175|VIAF=33137469|LCCN=no/2015/057112}}


⚫
* Trebitsch Gyula (Szerk.): ''Dokumentation 3. Hamburger Autorenseminar über die Erstellung von Drehbüchern''. Studio-Hamburg-Atelier, 1981.
⚫
{{Nemzetközi katalógusok|GND=131655175|VIAF=33137469|LCCN=no/2015/057112}}{{Portál|Filmművészet}}
{{DEFAULTSORT:Trebitsch, Gyula}}
{{DEFAULTSORT:Trebitsch, Gyula}}


[[Kategória:Filmproducerek]]
[[Kategória:Filmproducerek]]
⚫
[[Kategória:Televíziós producerek]]
⚫
[[Kategória:Forgatókönyvírók]]
[[Kategória:1914-ben született személyek]]
[[Kategória:1914-ben született személyek]]
[[Kategória:2005-ben elhunyt személyek]]
[[Kategória:2005-ben elhunyt személyek]]
[[Kategória:A holokauszt túlélői]]
[[Kategória:A holokauszt túlélői]]
[[Kategória:Budapesten született személyek]]
[[Kategória:Budapesten született személyek]]
⚫
[[Kategória:Forgatókönyvírók]]
⚫
[[Kategória:Televíziós producerek]]

A lap 2020. augusztus 12., 14:02-kori változata

Trebitsch Gyula
Született1914. november 3.[1][2][3][4][5]
Budapest[6]
Elhunyt2005. december 12. (91 évesen)[1][2][3][4][5]
Hamburg[7]
Állampolgársága
HázastársaErna Sander
GyermekeiKatharina Trebitsch
Foglalkozása
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Trebitsch Gyula témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Trebitsch Gyula (Julius) (Budapest, Józsefváros, 1914. november 3.[8] – Hamburg, 2005. december 12.) magyar származású német filmproducer, gyártásvezető.

Élete

Trebitsch Márk (1888–?) hitközségi hivatalnok és Rosenbaum Melánia (1892–?) fia.[9] Felsőkereskedelmi iskolában érettségizett, majd 1932 júliusától a német UFA budapesti irodájában dolgozott, ahol kitanulta a filmkészítést.

22 éves korában alapította meg első filmvállalatát, az Objektiv Film Kft-t és egy évvel később mutatták be első filmjét a Rád bízom a feleségem címmel Vaszary János rendezésében, bankhitelből. Ezt kilenc további produkció követte. 1939-ben a zsidótörvények miatt a cégét névlegesen Ráthonyi Ákos vette át tőle. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, mert zsidóként nem teljesíthetett katonai szolgálatot. Többek között árkokat kellett ásnia és aknákat szednie a keleti fronton. Később a Bori rézbányákban dolgoztatták. Ezt követően a Sachsenhausen-i, a Barth-i (Rostock közelében) és Wöbbelin-i (Ludwigslust közelében) koncentrációs táborokba deportálták. Testvéreit meggyilkolták a holokauszt során, míg szülei Budapesten életben maradtak, és a háború után kivándoroltak Izraelbe.

A nemzetiszocializmus áldozatainak emlékműve

A Wöbbelin-i koncentrációs táborban szabadult fel, majd Itzehoe-ben a brit katonaság gondoskodott róla. 1946-ban ő volt az egyik kezdeményezője Németország első, a nemzetiszocializmus áldozataira emlékező szobor felállításának.[10] A tervet a hamburgi építész, Fritz Höger készítette. Az emlékmű ma Itzehoe központjában található.

Trebitsch a háború utáni brit katonai vezetéstől engedélyt kapott két mozi üzemeltetésére. Nem tért vissza Magyarországra, mert szerelmes lett Erna Sander jelmeztervezőbe, akivel 1947-ben kelt egybe.

1947-ben Trebitsch Gyula társával, a szintén holokauszt-túlélő Walter Koppellel felépítette a Real-Film filmgyártó céget és ennek részeként a Studio Hamburgot, melyek együtt Észak-Németország legnagyobb film- és televíziós szolgáltató központjává, valamint Európa egyik legnagyobb médiabirodalmává váltak.

A háború utáni első filmjét (Die letzte Nacht) 1949-ben készítette, Margarete Haagen és Carl-Heinz Schroth főszereplésével. Néhány vígjáték után, mint a Keine Angst vor großen Tieren (1953), vagy Des Teufels General (1955) Helmut Käutner rendezésében Curd Jürgenssel és Viktor de Kowaval hamar nagy sikert hoztak számára.

1957-ben Trebitsch még a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díj kategóriájában is esélyesnek számított Der Hauptmann von Köpenick című filmjével. Ezt a díjat végül Federico Fellini nyerte el a Cabiria éjszakái (Le Notti di Cabiria) című filmjéért.

Sok sikeres film következett ezután, mint például a Die Zürcher Verlobung (1957), <i>Liselotte Pulver</i>, Dr. Crippen lebt (1958) Elisabeth Müllerrel és Peter van Eyckkel, Der Schinderhannes (1958) Curd Jürgenssel és a Frau Warrens Gewerbe (1960) Lilli Palmerrel .

De cége a televízióban is számos népszerű produkciót készített mint például a Gestatten, Mein Name ist Cox (1961) Günter Pfitzmann, Ellen Schwiers és Paul Edwin Roth főszereplésével,Hafenpolizei (1963) John Olden-től, a Polizeifunk ruft Josef Dahmen-nel és Karl-Heinz Hess-sel (1965), a Hamburg Transit Karl-Heinz Hess-szel és Eckart Dux-szal, (1970) Gertrud Stranitzki (1966) és Ida Rogalski (1969), mindkettő Inge Meysellel és Martin Böttcher zenéjével. A Trebitsch Studio Hamburg legsikeresebb produkciói közé tartozik: Die Bertinis, Diese Drombuschs és a Hafenkrankenhaus Anneli Grangettel .

Trebitsch 1951-től a hamburgi zsidó közösség tagja volt, amelyet haláláig pénzügyileg is támogatott. 1992-ben megkapta a hamburgi CDU-tól a Bürgerpreist, annak ellenére, hogy hosszú évekig az SPD tagja volt.

Az 1991-ben elhunyt feleségétől, Erna-tól három gyermeke született: Katharina Trebitsch (1949), Markus Trebitsch (1950), akik egyaránt televíziós producerek lettek, és Ulrike.

Egy Hamburg-Tonndorf-ban található iskola az ő nevét viseli: Gyula Trebitsch Schule Tonndorf.

Filmográfia (válogatás)

  • Rádbízom a feleségem (1937)
  • Édes a bosszú (1937)
  • Tokaji rapszódia (1937)
  • Finale (1948)
  • Die letzte Nacht (1949)
  • Kätchen für alles (1949)
  • Schicksal aus zweiter Hand (1949)
  • Die Freunde meiner Frau (1949)
  • Derby (1949)
  • Gefährliche Gäste (1949)
  • Gabriela (1950)
  • Die Dritte von rechts (1950)

Díjai, kitüntetései (németül)

  • 1979: Ehrenplakette des Senats der Hansestadt Lübeck für seine Verdienste um die Nordischen Filmtage
  • 1983: Goldene Kamera
  • 1984: Verleihung des Professoren-Titels durch den Senat der Freien und Hansestadt Hamburg
  • 1985: Ehren-Schleusenwärter
  • 1992: Hamburger Bürgerpreis der CDU Hamburg
  • 1994: Ehrensenator der Hochschule für Musik und Theater Hamburg
  • 1997: Telestar Sonderpreis für das Lebenswerk
  • 2000: Ehrenpreis des Deutschen Films für sein Lebenswerk

Jegyzetek

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 4.)
  2. ↑ a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b BnF források (francia nyelven)
  5. ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 17.)
  7. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. január 1.)
  8. ↑ Születési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári születési akv. 6586/1914. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 12.)
  9. ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 1154/1913. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 12.)
  10. ↑ Itzehoer Mahnmal für die Opfer des NS-Regimes : Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gyula Trebitsch című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • Michael Töteberg, Volker Reißmann: Gyula Trebitsch, Ellert & Richter Verlag, Hamburg 2004.
  • Kay Weniger: Zwischen Bühne und Baracke. Lexikon der verfolgten Theater-, Film- und Musikkünstler 1933 bis 1945. Mit einem Geleitwort von Paul Spiegel. Metropol, Berlin 2008. S. 349.
  • Wolfgang Bittner, Mark vom Hofe: Der Autor ist für mich der größte Star. Gyula Trebitsch. In: Ich bin ein öffentlicher Mensch geworden. Persönlichkeiten aus Film und Fernsehen. Horlemann Verlag, Bad Honnef 2009.
  • Michael Legband: Das Mahnmal. Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt. Verlag Peter Gerbers, Itzehoe 1994.
  • Trebitsch Gyula az Internet Movie Database oldalán (angolul)
  • Personifizierte Filmgeschichte zum 85. Geburtstag von Gyula Trebitsch in DIE WELT

Írása

  • Trebitsch Gyula (Szerk.): Dokumentation 3. Hamburger Autorenseminar über die Erstellung von Drehbüchern. Studio-Hamburg-Atelier, 1981.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Trebitsch_Gyula&oldid=22942677”