„Kovács Dénes (színművész)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Cenk55 (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
a PZoli átnevezte a(z) Kovács dénes színművész lapot Kovács Dénes (színművész) lapra átirányítás nélkül: Hibás cím
(Nincs különbség)

A lap 2020. augusztus 4., 00:30-kori változata


Kovács Dénes (1925)-(2016) színművész

nívódíjas, a Pécsi Nemzeti színház örökös tagja

Életpályája

1948-ban végzett a Színművészeti Akadémián, pályáját a Művész Színházban kezdte, játszott a Belvárosi Színházban, az Ifjúsági, majd a Petőfi Színházban és Győrben. 1958–1967 között az Irodalmi Színpad tagja. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttes tagja 1959-67-ig,1967-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színház társulatához, ahol nyugdíjazásáig játszott. 1992-től a színház örökös tagja, 2005-ben megkapta a ”Pécsi Nemzeti Színházért” alapítvány nívódíját. Minden műfajban otthonosan mozgott, többnyire kisebb és nagyobb jellemszerepeket alakított. legutóbb az Ördögök című előadásban láthatta őt a pécsi közönség 2006-ban, azt megelőzően az Oliver című musicalben, a Csókos asszony című operettben, de olyan drámákban is remekelt, mint a Három nővér, a IV. Henrik, vagy a Romeo és Júlia.

Főbb szerepei:

Jakobi Viktor: Leányvásár - Harrison (1969)

Sophokles : Oidipus király (1969)

Charles Dickens: Twist Olivér (1970)

Miller: Pillantás a hídról – Marco (1970)

Charles Dickens: Twist Oliver (1970)

Molière Tartuffe

Schiller: Don Carlos - Alessandro Farnese

John Whiting: Ördögök

Albert Camus: Caligula (1976)

A vészmadás - avagy hamar munka ritkán jó (2000)

Osztrigás Mici - papa (2000)

Danton halála (2001)

Illatszertár - detektív (2002)

Fekete Péter (2003)

Bűntény a kecskeszigeten (2001)

Mesél a bécsi erdő (2001)

Valahol Európában (2002)

IV. Henrik (2003)

Romeo és Júlia (2003)

A csókos asszony (2004)

Három nővér (2004)

Oliver (2004)

Vízkereszt, vagy bánom is én (2005)