„Zsúptető” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
a Népi építészet kategória hozzáadva (a HotCattel) |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 17. sor: | 17. sor: | ||
A legalsó lécnél kezdték el a fedést. A kis zsúpcsomót a lécre fektették, a belőle elvett néhány szalmaszálból kötelet sodortak, amellyel a csomót a léchez kötötték. A mellé fektetett következő csomót az előzőből sodort kötéllel kötötték le. A második sortól kezdve a tövénél megkötött csomókat használták, kalászos végével lefelé. A tető, mivel a kalászos vége vékonyabb, egyenletesen sima lett. |
A legalsó lécnél kezdték el a fedést. A kis zsúpcsomót a lécre fektették, a belőle elvett néhány szalmaszálból kötelet sodortak, amellyel a csomót a léchez kötötték. A mellé fektetett következő csomót az előzőből sodort kötéllel kötötték le. A második sortól kezdve a tövénél megkötött csomókat használták, kalászos végével lefelé. A tető, mivel a kalászos vége vékonyabb, egyenletesen sima lett. |
||
A magyar nyelvterület nagy részén alkalmazták a kötött zsúptetőt a |
A magyar nyelvterület nagy részén alkalmazták a kötött zsúptetőt a [[Dunántúl]]on, a [[Kisalföld]] peremén és a Felföldön egyaránt. Szórványosan előfordult Erdélyben is.<ref>http://mek.oszk.hu/06700/06758/pdf/revai19_3.pdf</ref> |
||
A lap 2020. április 22., 07:21-kori változata
A zsúptető lakóépületek illetve gazdasági épületek rozsszalma héjazata.
A zsúp
A zsúp a kézzel gondosan kicsépelt rozs után nyert egyenes szálú szalma, amelyt kévékbe kötve hoztak forgalomba és részint szecskának, részint tetők fedésére, kévék, szőlők és egyebek kötésére, továbbá szalmazsákok megtöltésére használták.[1]
A zsúptető
A zsúptető Készítéséhez kézzel csépelt rozsszalmát használtak fel, amelyet kisebb csomókba (ú.n. zsúpokba) kötöttek a fedés megkezdése előtt. Típusai a készítés technikája szerint: a) teregetős vagy felvert zsúptető és b) kötött zsúptető.
- a) teregetős vagy felvert zsúptető. Ennél a zsúpcsomókat kibontva alulról felfelé, sorról sorra, kalászos végükkel lefelé (a legelőn sorban fordítva) terítik a tetőlécekre. Ezt egy zsúpverőnek nevezett eszközzel felfelé ütögetve egyenletesre verik, ezt követően pedig fűzfavesszővel félméterenként a lécekhez korcolják. Főleg Észak-Dunántúlon, Dél-Nógrádban, Dél-Heves vidékén terjedt el, szórványosan az Alföld déli részén alkalmazták.
- b) A kötött zsúptető tartósabb és elterjedtebb technológia. Itt a szalmacsomó a megkötés helye és az alkalmazás helye szerint háromféle lehet:
- kalászos végénél megkötött (ez a legalsó sorba és a tető élére került),
- derékon megkötött (legalsó sorban és a gerincen használták) és
- a tövénél megkötött (a tető legnagyobb részén ezt használták).
A legalsó lécnél kezdték el a fedést. A kis zsúpcsomót a lécre fektették, a belőle elvett néhány szalmaszálból kötelet sodortak, amellyel a csomót a léchez kötötték. A mellé fektetett következő csomót az előzőből sodort kötéllel kötötték le. A második sortól kezdve a tövénél megkötött csomókat használták, kalászos végével lefelé. A tető, mivel a kalászos vége vékonyabb, egyenletesen sima lett.
A magyar nyelvterület nagy részén alkalmazták a kötött zsúptetőt a Dunántúlon, a Kisalföld peremén és a Felföldön egyaránt. Szórványosan előfordult Erdélyben is.[2]
Források
Jegyzetek
További információk
- Pápay Károly: A palóc faház (Ethn., 1893);
- Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914);
- Selmeczi Kovács Attila: A zsúpfedél készítése a keleti palócoknál (Ethn., 1968).