„III. Celesztin pápa” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Orsini-család kategória hozzáadva (a HotCattel) |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
18. sor: | 18. sor: | ||
}} |
}} |
||
'''III. Celesztin''' ([[Róma]], [[1106]] – [[Róma]], [[1198]]. [[január 8.]]) uralkodói néven foglalta el a [[katolikus egyház]] legfőbb hivatalát a történelem 175. [[pápa (egyházfő)|pápája]]. Celesztin nyolcvanöt évesen foglalta el a trónt, azonban korához mérten igen erélyesen lépett fel az egyház védelmében. Pontifikátusának jelentős része a [[Német-római Birodalom]] ifjú és energikus császárja, [[VI. Henrik német-római császár|VI. Henrik]] elleni hadakozásból állt. |
'''III. Celesztin''' ([[Róma]], [[1106]] – [[Róma]], [[1198]]. [[január 8.]]) uralkodói néven foglalta el a [[római katolikus egyház]] legfőbb hivatalát a történelem 175. [[pápa (egyházfő)|pápája]]. Celesztin nyolcvanöt évesen foglalta el a trónt, azonban korához mérten igen erélyesen lépett fel az egyház védelmében. Pontifikátusának jelentős része a [[Német-római Birodalom]] ifjú és energikus császárja, [[VI. Henrik német-római császár|VI. Henrik]] elleni hadakozásból állt. |
||
== Élete és pályája == |
== Élete és pályája == |
||
[[1106]] körül született [[Róma|Rómában]] ''Giacinto Borbone-Orsino'' néven. Az ősi nemes Orsini-család első tagja volt, aki az egyházi pályán elérte az egyházfői méltóságot. A város egyik legbefolyásosabb családjának sarjaként elsőrangú neveltetésben részesült, majd egyházi pályára lépett. Több évig [[Pierre Abélard]] tanítványa volt, majd [[1144]]-ben bíboros-diakónussá szentelték. [[IV. Adorján pápa]] idejében került a pápai udvar közelébe, majd [[Németország]]ba utazott, hogy közvetítsen az egyházfő és [[I. Frigyes német-római császár|Barbarossa Frigyes]] császár között. Később [[III. Sándor pápa|III. Sándor]] pontifikátusa alatt is gyakran Frigyes udvarába utazott, hogy tárgyaljon a császár követeivel.[[1154]]-ben és [[1172]]-ben [[Spanyolország|Hispánia]] pápai követe volt. |
[[1106]] körül született [[Róma|Rómában]] ''Giacinto Borbone-Orsino'' néven. Az ősi nemes [[Orsini-család]] első tagja volt, aki az egyházi pályán elérte az egyházfői méltóságot. A város egyik legbefolyásosabb családjának sarjaként elsőrangú neveltetésben részesült, majd egyházi pályára lépett. Több évig [[Pierre Abélard]] tanítványa volt, majd [[1144]]-ben bíboros-diakónussá szentelték. [[IV. Adorján pápa]] idejében került a pápai udvar közelébe, majd [[Németország]]ba utazott, hogy közvetítsen az egyházfő és [[I. Frigyes német-római császár|Barbarossa Frigyes]] császár között. Később [[III. Sándor pápa|III. Sándor]] pontifikátusa alatt is gyakran Frigyes udvarába utazott, hogy tárgyaljon a császár követeivel.[[1154]]-ben és [[1172]]-ben [[Spanyolország|Hispánia]] pápai követe volt. |
||
== Pápaként Henrik ellen == |
== Pápaként Henrik ellen == |
||
27. sor: | 27. sor: | ||
Mindannak ellenére, hogy Giacinto nem volt olyan rangban, amely a pápaválasztáskor őt a jelöltek közé emelte volna, [[1191]]. [[március 30.|március 30-án]] a bíborosok kollégiuma őt választotta meg [[III. Kelemen pápa|III. Kelemen]] utódjának. [[április 13.|Április 13-án]] [[diakónus]]i rangját a klérus [[presbiter]]ivé, majd másnap [[püspök]]ivé szentelte fel. <br /> |
Mindannak ellenére, hogy Giacinto nem volt olyan rangban, amely a pápaválasztáskor őt a jelöltek közé emelte volna, [[1191]]. [[március 30.|március 30-án]] a bíborosok kollégiuma őt választotta meg [[III. Kelemen pápa|III. Kelemen]] utódjának. [[április 13.|Április 13-án]] [[diakónus]]i rangját a klérus [[presbiter]]ivé, majd másnap [[püspök]]ivé szentelte fel. <br /> |
||
Pontifikátusának kezdete igen visszás ceremóniával vette kezdetét, ugyanis felszentelése után egy nappal a [[Szent Péter-bazilika]] falai között császárrá koronázta a korábbi egyházfők ellen állást foglaló [[VI. Henrik német-római császár|VI. Henriket]] és [[szicília]]i feleségét, [[Hauteville-i Konstancia német-római császárné|Konstanciát]]. A [[Laterán]] ettől a gesztustól várta a császári korona és a pápa viszonyának rendeződését, már csak azért is, mert Henrik sereget akart küldeni [[Tankréd szicíliai király|Tankréd]], szicíliai király ellen, aki a pápa támogatásával foglalhatta el a trónt. A Pápai Állam minden igyekezete ellenére Henriket nem lehetett eltéríteni akaratától, és serege élén Tankréd ellen vonult. A császár [[Róma|Rómától]] is segítséget várt, azonban a város lakói kikötötték, hogy csak akkor segítenek Henriknek, ha ráveszi Celesztint, hogy engedélyezze Róma bosszúját [[Tusculum]] város felett. Ugyan a pápának nem sok beleszólást engedett a császár, mégis az ő tudtával rohanták meg Tusculum városát, amelyet porig rombolt a dühös római nép, mert a város segített elbújtatni Róma ellenségeit. Celesztin soha nem tudta megbocsátani magának, hogy nem volt olyan erős, mint [[II. Ince pápa]] [[Tivoli]]val kapcsolatban. |
Pontifikátusának kezdete igen visszás ceremóniával vette kezdetét, ugyanis felszentelése után egy nappal a [[Szent Péter-bazilika]] falai között császárrá koronázta a korábbi egyházfők ellen állást foglaló [[VI. Henrik német-római császár|VI. Henriket]] és [[szicília]]i feleségét, [[Hauteville-i Konstancia német-római császárné|Konstanciát]]. A [[Laterán]] ettől a gesztustól várta a császári korona és a pápa viszonyának rendeződését, már csak azért is, mert Henrik sereget akart küldeni [[Tankréd szicíliai király|Tankréd]], szicíliai király ellen, aki a pápa támogatásával foglalhatta el a trónt. A Pápai Állam minden igyekezete ellenére Henriket nem lehetett eltéríteni akaratától, és serege élén Tankréd ellen vonult. A császár [[Róma|Rómától]] is segítséget várt, azonban a város lakói kikötötték, hogy csak akkor segítenek Henriknek, ha ráveszi Celesztint, hogy engedélyezze Róma bosszúját [[Tusculum]] város felett. Ugyan a pápának nem sok beleszólást engedett a császár, mégis az ő tudtával rohanták meg Tusculum városát, amelyet porig rombolt a dühös római nép, mert a város segített elbújtatni Róma ellenségeit. Celesztin soha nem tudta megbocsátani magának, hogy nem volt olyan erős, mint [[II. Ince pápa]] [[Tivoli]]val kapcsolatban. |
||
[[Fájl:Celestin III Den Tyske Orden.jpg|200px| |
[[Fájl:Celestin III Den Tyske Orden.jpg|200px|bélyeg|III. Celesztin megadományozza a [[Német Lovagrend]]et]] |
||
Henrik a vérengzést követően Szicília ellen vonult, azonban Tankréd óriási vereséget mért az uralkodóra, és még Konstancia császárnét is foglyul ejtette. A Németországba menekülő császár kérte Celesztin befolyását felesége megmentéséért. A szicíliai uralkodó hallgatott a pápa szavára, és szabadon engedte a császárnőt. Azonban Henrik nem érzett hálát a pápa iránt, és [[Német-római Birodalom|birodalmában]] azonnal saját elképzelése szerint kezdte alakítani az egyházi méltóságokat, elnyomva az egyház hatalmát. |
Henrik a vérengzést követően Szicília ellen vonult, azonban Tankréd óriási vereséget mért az uralkodóra, és még Konstancia császárnét is foglyul ejtette. A Németországba menekülő császár kérte Celesztin befolyását felesége megmentéséért. A szicíliai uralkodó hallgatott a pápa szavára, és szabadon engedte a császárnőt. Azonban Henrik nem érzett hálát a pápa iránt, és [[Német-római Birodalom|birodalmában]] azonnal saját elképzelése szerint kezdte alakítani az egyházi méltóságokat, elnyomva az egyház hatalmát. |
||
37. sor: | 37. sor: | ||
A Henrikkel szembeni konfliktus annyira lekötötte a pápa erejét, hogy Európa más részeivel addig nem is tudott foglalkozni. 1197 után azonban változott a helyzet. Immár kilencvenkettedik életévében hozzáfogott a házasság szentségének védelméhez. Sikerült rávennie [[VIII. Alfonz kasztíliai király|IX. Alfonzot]], [[Kasztília]] királyát, hogy felbontsa vérfertőző jegyességét egy [[Portugália|portugál]] hercegnővel. Megromlott a kapcsolata [[Franciaország]]gal, miután érvénytelennek nyilvánította [[II. Fülöp Ágost francia király|II. Fülöp Ágost]] király első házasságát. ''Gregorius de Chrescentio bíboros'' személyében pápai legátust küldött [[Magyarország]]ra, hogy [[1192]]-ben [[I. László magyar király|I. Lászlót]] szentté avassák. Megerősítette pápai levelében az [[Eger|egri]], a [[Csanádi püspökség|csanádi]] és a [[kalocsa]]i [[érsek]]i széket is. Az ő pontifikátusa alatt fejezte be [[III. Honorius pápa|Cencio Savelli]] a ''Liber censuum''ot, amely a pápaság javainak teljes jegyzéke volt. Celesztin álma egy elsöprő erejű keresztes hadjárat indítása volt, és ezért megerősítette a [[Német Lovagrend]] jogait. |
A Henrikkel szembeni konfliktus annyira lekötötte a pápa erejét, hogy Európa más részeivel addig nem is tudott foglalkozni. 1197 után azonban változott a helyzet. Immár kilencvenkettedik életévében hozzáfogott a házasság szentségének védelméhez. Sikerült rávennie [[VIII. Alfonz kasztíliai király|IX. Alfonzot]], [[Kasztília]] királyát, hogy felbontsa vérfertőző jegyességét egy [[Portugália|portugál]] hercegnővel. Megromlott a kapcsolata [[Franciaország]]gal, miután érvénytelennek nyilvánította [[II. Fülöp Ágost francia király|II. Fülöp Ágost]] király első házasságát. ''Gregorius de Chrescentio bíboros'' személyében pápai legátust küldött [[Magyarország]]ra, hogy [[1192]]-ben [[I. László magyar király|I. Lászlót]] szentté avassák. Megerősítette pápai levelében az [[Eger|egri]], a [[Csanádi püspökség|csanádi]] és a [[kalocsa]]i [[érsek]]i széket is. Az ő pontifikátusa alatt fejezte be [[III. Honorius pápa|Cencio Savelli]] a ''Liber censuum''ot, amely a pápaság javainak teljes jegyzéke volt. Celesztin álma egy elsöprő erejű keresztes hadjárat indítása volt, és ezért megerősítette a [[Német Lovagrend]] jogait. |
||
Pontifikátusának utolsó hónapjaiban le akart mondani trónjáról és utódot jelölt [[Szent Péter]] trónusára, azonban a klérus ezt nem engedte. [[1198]]. [[január 8.|január 8-án]] halt meg és testét a Lateránban helyezték örök nyugalomra. |
Pontifikátusának utolsó hónapjaiban le akart mondani trónjáról és utódot jelölt [[Péter apostol|Szent Péter]] trónusára, azonban a klérus ezt nem engedte. [[1198]]. [[január 8.|január 8-án]] halt meg és testét a Lateránban helyezték örök nyugalomra. |
||
==Művei== |
== Művei == |
||
*{{cite web | title = Documenta Catholica Omnia | publisher = |
*{{cite web | title = Documenta Catholica Omnia | publisher = | url = http://www.documentacatholicaomnia.eu/01_01_1191-1198-_Coelestinus_III.html | language = latin | accessdate = 2011-12-06}} |
||
== Jegyzetek == |
== Jegyzetek == |
||
{{jegyzetek}} |
|||
<references/> |
|||
{{Pápa|előző=[[III. Kelemen pápa|III. Kelemen]]| |
{{Pápa|előző=[[III. Kelemen pápa|III. Kelemen]]| |
A lap 2020. április 20., 23:09-kori változata
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
III. Celesztin pápa | |||||
a katolikus egyház vezetője | |||||
Eredeti neve | Giacinto Bobone | ||||
Született | 1106[1] Róma | ||||
Megválasztása | 1191. március 21. | ||||
Beiktatása | 1191. április 14. | ||||
Pontifikátusának vége | 1198. január 8. | ||||
Elhunyt | 1198. január 8. (92 évesen) Róma | ||||
III. Celesztin pápa aláírása | |||||
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Celesztin pápa témájú médiaállományokat. |
III. Celesztin (Róma, 1106 – Róma, 1198. január 8.) uralkodói néven foglalta el a római katolikus egyház legfőbb hivatalát a történelem 175. pápája. Celesztin nyolcvanöt évesen foglalta el a trónt, azonban korához mérten igen erélyesen lépett fel az egyház védelmében. Pontifikátusának jelentős része a Német-római Birodalom ifjú és energikus császárja, VI. Henrik elleni hadakozásból állt.
Élete és pályája
1106 körül született Rómában Giacinto Borbone-Orsino néven. Az ősi nemes Orsini-család első tagja volt, aki az egyházi pályán elérte az egyházfői méltóságot. A város egyik legbefolyásosabb családjának sarjaként elsőrangú neveltetésben részesült, majd egyházi pályára lépett. Több évig Pierre Abélard tanítványa volt, majd 1144-ben bíboros-diakónussá szentelték. IV. Adorján pápa idejében került a pápai udvar közelébe, majd Németországba utazott, hogy közvetítsen az egyházfő és Barbarossa Frigyes császár között. Később III. Sándor pontifikátusa alatt is gyakran Frigyes udvarába utazott, hogy tárgyaljon a császár követeivel.1154-ben és 1172-ben Hispánia pápai követe volt.
Pápaként Henrik ellen
Mindannak ellenére, hogy Giacinto nem volt olyan rangban, amely a pápaválasztáskor őt a jelöltek közé emelte volna, 1191. március 30-án a bíborosok kollégiuma őt választotta meg III. Kelemen utódjának. Április 13-án diakónusi rangját a klérus presbiterivé, majd másnap püspökivé szentelte fel.
Pontifikátusának kezdete igen visszás ceremóniával vette kezdetét, ugyanis felszentelése után egy nappal a Szent Péter-bazilika falai között császárrá koronázta a korábbi egyházfők ellen állást foglaló VI. Henriket és szicíliai feleségét, Konstanciát. A Laterán ettől a gesztustól várta a császári korona és a pápa viszonyának rendeződését, már csak azért is, mert Henrik sereget akart küldeni Tankréd, szicíliai király ellen, aki a pápa támogatásával foglalhatta el a trónt. A Pápai Állam minden igyekezete ellenére Henriket nem lehetett eltéríteni akaratától, és serege élén Tankréd ellen vonult. A császár Rómától is segítséget várt, azonban a város lakói kikötötték, hogy csak akkor segítenek Henriknek, ha ráveszi Celesztint, hogy engedélyezze Róma bosszúját Tusculum város felett. Ugyan a pápának nem sok beleszólást engedett a császár, mégis az ő tudtával rohanták meg Tusculum városát, amelyet porig rombolt a dühös római nép, mert a város segített elbújtatni Róma ellenségeit. Celesztin soha nem tudta megbocsátani magának, hogy nem volt olyan erős, mint II. Ince pápa Tivolival kapcsolatban.
Henrik a vérengzést követően Szicília ellen vonult, azonban Tankréd óriási vereséget mért az uralkodóra, és még Konstancia császárnét is foglyul ejtette. A Németországba menekülő császár kérte Celesztin befolyását felesége megmentéséért. A szicíliai uralkodó hallgatott a pápa szavára, és szabadon engedte a császárnőt. Azonban Henrik nem érzett hálát a pápa iránt, és birodalmában azonnal saját elképzelése szerint kezdte alakítani az egyházi méltóságokat, elnyomva az egyház hatalmát.
Celesztin többször is kiközösítéssel fenyegette meg a császárt, főként miután 1192-ben Leopolddal, Ausztria hercegével elfogatta Oroszlánszívű Richárdot, Anglia királyát. A keresztes hadakozásaiból hazafelé tartó uralkodó szabadulásáért százezer fontot követelt. Celesztin 1193-ban végül kénytelen volt kiátkozni Leopold herceget és segítőit, majd megígérte, hogy ugyanez a sors vár a császárra is, ha nem engedi útjára Richárdot. Henrik végül engedett, de a pápa ellen bosszút fogadott. Erre 1194-ben megfelelő alkalom nyílt, ugyanis meghalt Tankréd, Szicília királya. A nyomába lépő gyenge uralkodó pedig nem volt képes feltartóztatni Henrik seregét. A pápa igyekezett diplomáciai eszközökkel megakadályozni, hogy Közép-Itália a császár két állama közé kerüljön, azonban ez nem sikerült. Sőt a császár elérte, hogy Celesztin elismerje őt Szicília urának, és 1194 karácsonyán Palermóban fejére tegye a királyi koronát.
Henrik ezek után birodalmának központját Szicíliába helyezte át, és minden erejével azon volt, hogy a pápa fennhatósága alá tartozó területekből minél nagyobb részt hajtson uralma alá. Celesztin és Henrik hadakozásának végül a császár váratlan halála vetett véget 1197 szeptemberében.
A Henrikkel szembeni konfliktus annyira lekötötte a pápa erejét, hogy Európa más részeivel addig nem is tudott foglalkozni. 1197 után azonban változott a helyzet. Immár kilencvenkettedik életévében hozzáfogott a házasság szentségének védelméhez. Sikerült rávennie IX. Alfonzot, Kasztília királyát, hogy felbontsa vérfertőző jegyességét egy portugál hercegnővel. Megromlott a kapcsolata Franciaországgal, miután érvénytelennek nyilvánította II. Fülöp Ágost király első házasságát. Gregorius de Chrescentio bíboros személyében pápai legátust küldött Magyarországra, hogy 1192-ben I. Lászlót szentté avassák. Megerősítette pápai levelében az egri, a csanádi és a kalocsai érseki széket is. Az ő pontifikátusa alatt fejezte be Cencio Savelli a Liber censuumot, amely a pápaság javainak teljes jegyzéke volt. Celesztin álma egy elsöprő erejű keresztes hadjárat indítása volt, és ezért megerősítette a Német Lovagrend jogait.
Pontifikátusának utolsó hónapjaiban le akart mondani trónjáról és utódot jelölt Szent Péter trónusára, azonban a klérus ezt nem engedte. 1198. január 8-án halt meg és testét a Lateránban helyezték örök nyugalomra.
Művei
- Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)
Jegyzetek
- ↑ The New Cambridge Medieval History, Vol.1, Ed. David Luscombe, Jonathan Riley-Smith, (Cambridge University Press, 2004), 417.
Előző pápa: III. Kelemen |
|
Következő pápa: III. Ince |