„Gyurin Zsolt” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Pályája: Pontosítás
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
→‎Pályája: Tartalom hozzáadása
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
27. sor: 27. sor:


== Pályája ==
== Pályája ==
Színészi pályáját [[1993]]-ban kezdte a [[Nemzeti Színház]]ban (ma [[Pesti Magyar Színház]]) [[Sík Ferenc]] főrendező irányításával. [[1995]]-ben a [[Budapesti Operettszínház]]ban, majd [[1996]]-tól három évadon át a [[Vígszínház]] előadásaiban játszott. [[1999]]-ben a [[Honvéd Kamaraszínház]] művésze lett, 4 évadon át volt a társulat tagja. Játszott a [[Soproni Petőfi Színház]], a [[Gyulai Várszínház]], a [[Thália Színház]] és a [[Budapesti Kamaraszínház]] előadásaiban 2012-ig, a színház megszűnéséig. 2013-ig, 15 éven át, tagja volt az [[Evangélium Színház]] társulatának. Egyaránt otthonosan mozog a prózai és zenés színház világában. 2010 óta szinkronizál. 2015-től szinkronrendezőként is megismerhettük munkásságát.
Színészi pályáját [[1993]]-ban kezdte a [[Nemzeti Színház]]ban (ma [[Pesti Magyar Színház]]) [[Sík Ferenc]] főrendező irányításával. [[1995]]-ben a [[Budapesti Operettszínház]]ban, majd [[1996]]-tól három évadon át a [[Vígszínház]] előadásaiban játszott. [[1999]]-ben a [[Honvéd Kamaraszínház]] művésze lett, 4 évadon át volt a társulat tagja. Játszott a [[Soproni Petőfi Színház]], a [[Gyulai Várszínház]], a [[Thália Színház]] valamint a [[Budapesti Kamaraszínház]] előadásaiban 2012-ig, a színház megszűnéséig. 1998-2013 között, állandó tagja volt az Udvaros Béla által alapított és vezetett [[Evangélium Színház]] társulatának. Egyaránt otthonosan mozog a prózai és zenés színház világában. 2010 óta szinkronizál. 2015-től szinkronrendezőként is megismerhettük munkásságát.


== Szerepei ==
== Szerepei ==

A lap 2020. február 28., 18:38-kori változata

Gyurin Zsolt
Életrajzi adatok
Született1973szeptember 25. (50 éves)
Budapest magyar
Pályafutása
Aktív évek1993 – napjainkig
Díjai
További díjakKazinczy-díj (1996)

Gyurin Zsolt weboldala
Gyurin Zsolt IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
SablonWikidataSegítség

Gyurin Zsolt (Budapest, 1973. szeptember 25. –) magyar színművész.

Pályája

Színészi pályáját 1993-ban kezdte a Nemzeti Színházban (ma Pesti Magyar Színház) Sík Ferenc főrendező irányításával. 1995-ben a Budapesti Operettszínházban, majd 1996-tól három évadon át a Vígszínház előadásaiban játszott. 1999-ben a Honvéd Kamaraszínház művésze lett, 4 évadon át volt a társulat tagja. Játszott a Soproni Petőfi Színház, a Gyulai Várszínház, a Thália Színház valamint a Budapesti Kamaraszínház előadásaiban 2012-ig, a színház megszűnéséig. 1998-2013 között, állandó tagja volt az Udvaros Béla által alapított és vezetett Evangélium Színház társulatának. Egyaránt otthonosan mozog a prózai és zenés színház világában. 2010 óta szinkronizál. 2015-től szinkronrendezőként is megismerhettük munkásságát.

Szerepei

Színház

  • Shakespeare: Rómeó és Júlia – Rómeó (vizsgaelőadás:1993, Nemzeti Színház – Háziszínpad; R:Kovács G.- Sík Ferenc)
  • Shakespeare: Lear király – Burgund fejedelme (1993, Várszínház; R: Sík Ferenc)
  • Vörösmarty: Csongor és Tünde – Balga (vizsgaelőadás: 1993, Nemzeti Színház – Házi Színpad; R: Kovács G.- Sík Ferenc)
  • Shakespeare: Hamlet – Cornelius (1994, Várszínház; R: Sík Ferenc)
  • Móricz Zs.: Úri muri – Kondás (1994, Nemzeti Színház; R: Bodolay Géza)
  • Huszka Jenő: Gül baba (1994, Gyulai Várszínház; R: Agárdy Gábor)
  • Kálmán Imre: Zsuzsi kisasszony – Prebnyák (1994, Soproni Petőfi Színház; R: Szombathy Gyula)
  • Fényes Sz.: Szeretni bolondulásig – Bárány István (1995, Fővárosi Operettszínház – Házi Színpad; R: Domonkos Zsuzsa)
  • Tom Jones: Ez fantasztikus – Matt (1995, Fővárosi Operettszínház – Házi Színpad; R: Mikolay László)
  • Lerner – Loewe: My Fair Lady – Strici (1995, Nemzeti Színház; R: Sík Ferenc)
  • Tolsztoj – Piscator: Háború és béke – Francia tiszt (1995, Vígszínház; R: Valló Péter)
  • Pavlovics M.: Ördög a zsákban – Marcona (1996, Napsugár Gyerekszínház; R: Szécsi Vilma)
  • Sík Sándor: István király – Sebös (1996, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Kovách A.: Téli zsoltár – Bese András (1996, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Hašek – Spíró: Svejk – Kalmük, Adjutáns, Rendőr, Ápoló (1996, Vígszínház; R: Pinczés István)
  • Márai S.: A kassai polgárok – Kristóf (1996, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Illyés Gy.: Különc – Podmaniczky (1997, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Németh L.: Galilei – Rodolfó (1998, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Ibsen: Peer Gynt – Mas Moen (1999, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Árvai – Csongrádi – Papp: Huncut a lány – Pityke Pál (1999, Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió; R: Csongrádi Mária)
  • Herczeg F.: A híd – Sándor Móricz (1999, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Örkény I.: Pisti a vérzivatarban – Félszeg Pisti (2000, Thália Színház; R: Harsányi Sulyom László)
  • Grimm – Divinyi: Rigócsőr király – Ketyere (2000, Budapesti Kamaraszínház – Tivoli; R: Radó János)
  • Főrévi karácsonyi pásztorjéték – Rufinus (2000, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Herczeg – Csongrádi: A vasárnapi asszony – Misike (2001, Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió; R: Csongrádi Mária)
  • Rober Bolt: Egy ember az örökkévalóságnak – William Roper (2002, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • G. B. Shaw: Szent Johanna – Martin Ladvenu testvér (2002, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Tóth M.: Üzenet – Laci (2003, Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió; R: Csongrádi Mária)
  • Bal – Tarján: Kamaraoperett (2003, Honvéd Művészegyüttes; R: Bal József)
  • Illyés Gyula: Fáklyaláng – Molnár Ferdinánd (2003, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Giraudoux: Trójában nem lesz háborúParisz (2004, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Kiszely Gábor: Fiatalok voltunk – Angyal (2005, Bubik István Irodalmi Színpad; R: Kiszely Gábor)
  • Németh László: Nagy család – Vogel Károly (2005, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Nyírő József: A Próféta – Sadoch (2005, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Csongrádi Kata: Énekelj, Déryné! – Joseph (2005, Budapesti Kamaraszínház; R: Csongrádi Mária)
  • Hubay Miklós: Hová lett a rózsa lelke? – Marcus (2006, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Szabó Magda: Szent Bertalan nappala – Lengyel József (2006, Evangélium Színház, R:Udvaros Béla)
  • Heltai Jenő: Egy fillér – Károly (2007, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Vörösmarty: Csongor és Tünde - Berreh (2007, Evangélium Színház; R: Udvaros Béla)
  • Karinthy Frigyes müveiből: Utazás Karinthyában (2008, Theatro Társulat)
  • Móra Ferenc müveiből: Egy óra Móra (2008, Theatro Társulat)
  • Radnóti Miklós müveiből: Oly korban éltem én (2008, Theatro Társulat)
  • Németh László: VII. Gergely - Donizo (2009, Evangélium Színház; R: Pataki András)
  • Madách Imre: Az ember tragédiája - 12 különböző karakterszerep (2010, Evangélium Színház; R.: Udvaros Béla)
  • Huszti- Csik- Laczó: Pizsamabál - Apa (2010, Evangélium Színház- Kazán Kamaraszinház közös produkciója, R.: Kriszt László)

Tévé, film

  • Mohács (1995)
  • Angyali történetek – sorozat (1998)
  • Szilveszteri gálaműsorok (1997, 1999, 2000)
  • Vers (2000)
  • Operettvarázs (2000)
  • Musicalvarázs (2001)
  • Zenés Kataságok (2000–2001)
  • Szombat éjszaka (2001)
  • A jányok nem angyalok (2001)
  • Sláger Tv (2001)
  • Huncut a lány
  • Számháború helyett…
  • Jóban rosszban (tv-sorozat, 2009-2017 között: dr. Hegedüs Zoltán ügyvéd)
  • Illúziók (2009)

Szinkron:

SOROZATOK:


37-es kód - Bart Maes (Maarten Ketels)

A Bosszú (Revenge) - Fabrizio

A Grace klinika - Chad (Santiago Segura)

A kis menyasszony - Hukum singh-Pratap apja (Pankaj Jha)

A klón - Miguel (Fernando Perea)

A múlt fogságában - Raul Fonseca

A SÖTÉT TENGEREN - Sinclaire (Carvin White)

A Toledo család - Alcides Castro Maquina (Anderson Balsero)

A vihar - Macario (Tony Vela)

A VISSZAESŐ - Jefferson (Nick Hounslow)

Az Álmosvölgy legendája - Andy Brooks (John Cho)

Az ifjú fáraó - Amun (Alexander Siddig)

Banks nyomozó az ördög cimborája -Blackstone (Jack Deam)

Carpoolers a melójárat - Gracen Brooker (Fred Goss)

Csajos hármas - Alexander Rosenhoff (Ravi Patel)

Csók és csata - Diogenes (Andres Mistage)

Dél Királynője - Cucho Malespina (Diego Mignone)

Diabolical: Deadly love - George Kalomeris (Artan Telqiu)

Empire - Blake (Chet Hanks)

Fargo - Skip Sprang (Mike Bradecich)

Glades: Tengerparti gyilkosságok - Carl Stewart (Jay Paulson)

Graceland: Ügynökjátszma - Sean Logan (Lawrence Gilliard Jr.)

Helix - Sergio Balleseros (Mark Ghanime)

Humans - Journalist (Adam Astill)

Karibi szerelem - Ciro hadnagy (Max Fercondini)

Kettős játszma - Rojas (Carlos Lauricella)

L.A. to Vegas a Jackpotjárat - Bernard (Nathan Lee Graham)

Medici - Mario de' Medici (Lorenzo Balducci)

Merlin kalandjai - Trickler (Kevin Eldon)

Modern család (Comedy Central változat) - Ronaldo (Christian Barillas)

Murdoch nyomozó rejtélyei (Sorozat+ szinkron változat) - George Crabtree (Jonny Harris)

Oroszlánkölykök - Justin Carmody (Socratis Otto)

PANDORA SZELENCÉJE - Justin Cop (Daniel Mompi)

Pigalle, éjszaka - Kéknyúl nyuszi a transzvesztita (Philippe Lazoore)

Preacher - Adolf Hitler (Noah Taylor)

Smaragdszív, az örökös - dr. Jaime Batista (Rhandy Pinango)

Sr Ávila - Apostol (Carlos Gajardo)

Twist Oliver - Bírósági tisztviselő (Steven O’Neill)

Wersailles - Thomas Beaumont (Mark Rendall)

Will 2017 - Baxter (Tadhg Murphy)

X akták: az új évad - Gupta (Vik Sahay)


FILM SZINKRON SZEREPEK:


A kém - Amerikai turista (Ben Falcone)

A szerelem epizódjai - Pierre (Roby Schinasi)

Az igazság ligája:Háború - Thomas Morrow (Ioan Gruffudd)

Az Olsen banda nyakig zűrben - Jawal Al Jalalahbad (Hassan El Sayed)

Balra tarts - Fats (Joe Ransom)

Colombiana - Ryan (Billy Slaughter)

Fellini: Casanova - Du Bois márki (Daniel Emilfork)

Halálos mulatság - Rendőr (Errol Sandiford)

Ház az erdő mélyén - Ronald (Tom Lenk)

John Wick - Alexander (Alexander Frekey)

Kaguya hercegnő története - Kuramochi

Láttam a fényt - Jud Collins (Michael Haskins)

Menyasszony kerestetik - Carlos (Octavio Gómez Berrios)

Nagytudásúak 2. - Edward professzor (Eric Lampaert)

NYARALÓ TÉLAPÓ - Stuffer (Ravi Narayan)

Odd Thomas a halottlátó - Doktor (James Lawrence Sicard)

Pippi hajóra száll - Dunder Karlsson (Hans Clarin)

Sánta kutya - Tan (Raughi Yu)

Seven: A hetedik - Paramedic (Paul Eckstein)

Uno- Kjetil (Espen Juul Kristiansen)

Zéró elmélet- Doctor (Ben Whishaw)


RAJZFILMEK - RAJZFILM SOROZATOK, ANIME SOROZATOK:


Family Guy - John Travolta

Firkavilla - Nivó bíró

Garfield a macsk - Keszeg, a tisztiszolga

Helen iskolája - Zaboosh

KENYÉRKIRÁLYOK - Midi a bagoly

Pig - Zsiráf

SZÓFIA HERCEGNŐ - King Habib

Űrzavar - Gork Yodol

A VARÁZSITAL TITKA -Aepyornix (Nicky Naude)

Dragon Ball Super - Dermesztő

Tsubasa kapitány - Kihshugi

YOGIOH - Jégcsap

Könyve

  • Gyurin Zsolt: Egyszer újra óriás leszek (A-Z Kiadó, 1996)

Róla

  • Csongrádi Kata: Ne add fel! (Mandala-Veda Kiadó, 2005)
  • Csongrádi Kata: Szeress úgy, mint a Nap! (Mandala-Veda Kiadó, 2007)
  • Udvaros Béla: Egy kis Nemzeti színház (Nap kiadó, 2015)

Díjai

  • 1996-ban Kazinczy-díj
  • 2000-ben Évad színésze díj (Honvéd művészegyüttes-társulati szavazat alapján)
  • 2005-ben Magyar Kulturális Örökség díj (az Evangélium Színház társulatának tagjaként)

Források

További információk