„Puchner Antal Szaniszló” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
{{Katona infobox}} |
{{Katona infobox}} |
||
[[Kép:Puchner Antal Kriehuber.jpg|bélyegkép|Puchner tábornok [[Josef Kriehuber]] [[litográfia|litográfiáján.]]]] |
[[Kép:Puchner Antal Kriehuber.jpg|bélyegkép|Puchner tábornok [[Josef Kriehuber]] [[litográfia|litográfiáján.]]]] |
||
'''Puchner Antal Szaniszló''', '''Stanislaus |
'''Puchner Antal Szaniszló''', ('''Anton Stanislaus Freiherr von Puchner'''), báró ([[Selmecbánya]], [[1779]]. [[november 11.]] – [[Bécs]], [[1852]]. [[december 28.]]) magyar nemzetiségű császári-királyi lovassági tábornok (''k.k. General der Kavallerie''), az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|1848–49-es szabadságharccal]] ellenséges [[erdély]]i császári-királyi csapatok főhadparancsnoka, majd a [[Lombard-Velencei Királyság]] részét képező Velence tartomány tartomány kormányzója. |
||
== Életpályája == |
== Életpályája == |
A lap 2020. február 22., 13:17-kori változata
Puchner Antal Szaniszló | |
Született | 1779. november 11.[1][2] Selmecbánya |
Meghalt | 1852. december 28. (73 évesen)[1][2] Bécs[2] |
Állampolgársága | |
Rendfokozata | lovassági tábornok |
Kitüntetései | Katonai Mária Terézia-rend parancsnoka |
A Wikimédia Commons tartalmaz Puchner Antal Szaniszló témájú médiaállományokat. |
Puchner Antal Szaniszló, (Anton Stanislaus Freiherr von Puchner), báró (Selmecbánya, 1779. november 11. – Bécs, 1852. december 28.) magyar nemzetiségű császári-királyi lovassági tábornok (k.k. General der Kavallerie), az 1848–49-es szabadságharccal ellenséges erdélyi császári-királyi csapatok főhadparancsnoka, majd a Lombard-Velencei Királyság részét képező Velence tartomány tartomány kormányzója.
Életpályája
Pozsonyban végezett jogi tanulmányok után állt katonai szolgálatba. 1799 és 1801 között hadnagyként a nemesi testőrség tagja volt. Egy könnyűlovas ezred főhadnagyaként részt vett a napóleoni háborúkban. Azután Itáliában szolgált, 1824-től ezredesi, 1832-től vezérőrnagyi rangba léptették elő. 1834 és 1840 között ő volt a pápai államot megszálló osztrák csapatok parancsnoka. 1840-től altábornagyként a bécsi Udvari Haditanácsnál szolgált, majd 1846-ban erdélyi főhadparancsnokká nevezték ki. E minőségében 1848. május 29-én ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta a Magyarországgal való uniót.
A Batthyány-kormány megalakulása után az erdélyi főhadparancsnokságot is a magyar hadügyminiszter alá rendelték, Puchner azonban magyar származása ellenére nem volt sem az unió, sem az alkotmány híve. A magyar minisztérium utasításait rendre figyelmen kívül hagyta és Latour bécsi hadügyminiszter – többnyire titkos csatornákon eljuttatott – utasításait követte. Az 1848. október 3-ai uralkodói manifesztum következményeként október 18-án nyíltan megtagadta az engedelmességet a magyar országgyűlésnek és ostromállapotot hirdetett ki. Nagyszebeni főhadiszállásáról irányította az erdélyi hadműveleteket, melyek következtében december közepéig – Háromszék kivételével – egész Erdély a császáriak kezére jutott.
Az erdélyi magyar csapatok élére december 8-án kinevezett Bem tábornok sikerei után Puchner maga állt az erdélyi császári hadsereg élére. Az erdélyi téli hadjárat kezdetben váltakozó sikerrel folyt. Puchner a január 17-i gálfalvi ütközetet elvesztette, de Bem Nagyszeben ellen indított január 21-ei támadását sikerült visszavernie, majd február 4-én, a vízaknai ütközetben csaknem döntő vereséget mért a magyar csapatokra. Az 1849. február 9-i piski ütközetben végül Bem csapatai győztek és rövidesen felszabadították Erdélyt. Puchner a megmaradt császári és cári csapatokkal Havasalföldre szorult ki. A szabadságharc elleni akciókban ezután már nem vett részt.
Rövidesen Bécsbe utazott, hogy vereségét igazolja. Mentségeit el is fogadták, mert Bem elleni január 21-ei nagyszebeni és február 4-ei vízaknai győzelmei jutalmául március 13-án lovassági tábornokká léptették elő, és megkapta a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. 1849 októberében az Osztrák Császárság egyik koronatartományát képező Lombard-Velencei Királyság (Königreich Lombardo-Venetien) Velence tartományának kormányzója lett, de rövidesen, 1850. július 22-én lemondott, betegsége miatt nyugalomba kellett vonulnia. Bikali birtokán temették el.
Jegyzetek
Források
- Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
- Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
- Révai nagy lexikona
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában