Ímely

Imely (szlovákul: Imeľ) 2227 lakosú (2001) község Szlovákiában a Nyitrai kerület Révkomáromi járásában, a Nyitra és a Zsitva folyók közötti síkságon, Ógyallától 6 km-re északnyugatra, Érsekújvártól 12 km-re délre. A település testvérkapcsolatokat ápol a magyarországi Héreggel.

Demográfia

A lakosainak többsége római katolikus, akik önálló plébániát alkotnak. A reformátusok – filiaként – a martosi gyülekezethez tartoznak. Az itt élők közül a 2001-es népszámlálás során 1036 fő magyarnak, 1159 szlováknak és 13 csehnek vallotta magát.

Gazdaság és infrastruktúra

A Balogh Ilona polgármester vezette település – többek között – óvodával, szlovák tannyelvű alapiskolával, művelődési házzal, CSEMADOK szervezettel rendelkezik. A falu földjeinek többségét az imelyi székhelyű Agrocoop használja. Szlovákia egyik legnagyobb burgonyatermesztőjének számító Agrocoop burgonyatisztító és burgonyacsomagoló üzemet is működtet a faluban.

Története

A terület régészeti leletekben gazdag. Kerültek elő leletek a neolitikumból, a réz- és bronzkorból, de megtalálták a vaskori kelták és a népvándorlás nyomait is. Magyar szempontból legbecsesebbnek a honfoglalás és kora Árpád-kori magyar temető tekinthető. A település első említése – Hemeu formában – 1312-ből való. Neve talán a régi magyar „imo”, „imola” főnévvel rokon, amely „hínár, mocsár” jelentéssel bír. Első említésekor már az esztergomi érsekség faluja. 1312 előtt Csák Máté híve, Chelleus elfoglalta, elpusztította, és jobbágyait megadóztatta. 1333-ban – amikor Emew a neve – létezett Szűz Máriáról elnevezett egyháza. 1404-ben Eme, 1438-ban Imee alakban bukkan fel okiratokon. Az 1487-es Hippolit-kódexekben is érseki birtokként szerepel. A török hódoltság idején – a környék többi falvához hasonlóan – Imely is sokat szenvedett. Ám sokszor nem is a töröktől, de inkább – Huszár Gál és társai révén a környéken elterjedt – református hitük miatt. Az 1561-es Oláh-féle vizitáció szerint a falunak már nincs plébánosa, a hívek a templom földjeit eladták a töröknek, hogy megváltsák magukat. Ennek ellenére 1561-ben a török elpusztította, ám hamarosan újraépült. 1584-ben – amikor a protestáns Kielmann András után Pálffy Miklós, a „katolikus egyház igaz híve” lett a komáromi várkapitány – Imely református lakosai (több más faluval egyetemben) nem a törökre, hanem Pálffyra panaszkodtak, mert rétjeiket elvette, lovaikat és ökreiket elhajtotta, az embereket agyondolgoztatta és teljesen vagyontalanná, nyomorulttá tette. Imelyen volt református prédikátor a XVII. sz. legelején Veresmarti Mihály (1572-1645), aki ebbéli tevékenységével Forgách Ferenc nyitrai püspök haragját vívta ki. A püspök elfogatta, s a nyitrai várba záratta. (Szabadulása után, 1610-ben katolikus hitre tért.) 1654-ben a reformátusok Martos filiájaként működtek. Az 1664. évi török defter szerint az esztergomi szandzsák „komaráni” náhiéjéhez tartozó Imő falunak 45 háztartása és 58 fejadófizető személye volt. Összes adóját 12470 akcsében állapították meg. 1672-ben – Szelepcsényi érsek közbenjárására – Maholányi komáromi várparancsnok szigorú rendeletbe írta elő, hogy az érsekség területéről a református lelkipásztorok elűzessenek. Ennek értelmében a martosi bírónak is – jószág- és fővesztés terhe mellett – kötelessége volt a helyi papot elkergetni. 1681-ben – Mikolai István prédikátor vezetésével – ismét önálló az imelyi eklézsia. 1685-ben – Érsekújvár visszafoglalásakor – elpusztult a szomszédos Bajcs falu. A néptelen területet az imelyi határhoz csatolták. A XVIII. sz. elején Imely magyar lakosai mellé a földesúr szlovák nemzetiségűeket telepített. A római katolikusok plébániája 1787-ben alakult, s az anyakönyveket is onnantól kezdték vezetni. Fényes Elek 1851-ben az alábbiakat jegyezte fel róla: „Imely magyar falu Komárom vármegyében, Nyitra vize mellett, Komáromhoz éjszakra 2 mérföldnyire, 1086 katholikus, 4 evangélikus, 192 református, 11 zsidó lakossal, katholikus anya-, református fiókegyházzal. Határa 5133 hold, mellyből 4250 holdat árviz jár. Földe részint homokos, részint lapályos, fekete agyag. Az egész határt jobbágyság birja, majorság itt nincs. Földes ura az esztergomi érsek”. 1881-ben a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus templomának az esztergomi érsek a kegyura. Az 1045 hívőnek kis-rákói Lehoczky Gyula plébános magyar és tót nyelven celebrálta a misét. A XX. sz. elején a Komárom vármegye udvardi járásához tartozó nagyközség római katolikus és református elemi iskolákkal, római katolikus ifjúsági szervezettel, postaügynökséggel, telefonállomással, valamint 1478 – közte 1434 magyar és 44 szlovák – lakossal (1900) rendelkezett. Lakosai földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, faeszközöket készítettek, dohányt termesztettek. Gyakori tevékenység volt a takácsipar, a kosárfonás és a hímzés is. A trianoni békeszerződés következményeképp Csehszlovákiához került, s 1927-ben Imeľ formára módosították a nevét. 1930-ban 1777 lakosa közül 805 magyarnak, 961 szlováknak vallotta magát. 1938-1945 között ismét Magyarországhoz tartozott. Ebben az időben körjegyzőségi székhely. A II. világháborút követően újra Csehszlovákiának adták. 1945-ben magyar lakói közül többeket csehországi kényszermunkára vittek, illetve 1947-ben 19 családot Magyarországra telepítettek át. Helyükbe magyarországi szlovák családok érkeztek. 1949 után megalakult a CSEMADOK, illetve 1949-ben létrejött a helyi tsz (efsz). 1993-tól – a csehszlovák állam felbomlása óta – Imely is Szlovákia része.

Nevezetességei

A falu egyik jelentősebb építészeti értéke a korábbi templom felhasználásával 1888-ban épült, neoklasszicista református templom. Feltétlen említést érdemel még az 1800-ból való, klasszicista stílusú római katolikus templom is. A faluban született Blaskovics József (1910-1991) nyelvész, turkológus, műfordító; illetve Árendás József (1946–) Aranyrajszög Életműdíjas grafikus.