Konitzi csata (1454)

Sablon:Csata A Konitzi csata 1454. szeptember 18-án a történeti Poroszországban lezajlott ütközet Lengyelország és a Német Lovagrend között, a hosszú tizenhárom éves háború keretében, amely háborúnak az első megmérettetése volt. Konitz neve ma Chojnice (Lengyelország).

A Porosz Konföderáció megkötése

A Grünewald véget vetett egyszersmindenkorra a Német Lovagrend terjeszkedésének, mellyel Kelet-Európát akarták meghódítani. Az a potenciális gazdasági erő, mely a hadakozásokra épült, most elvesztette alapját és a Hanza baltikumi uralmát is gyengítette, emiatt az már nem támogatta a lovagrendet.

A rend, minthogy már nem tudott keresztesekből hadat toborozni német zsoldosokat kellett, hogy fogadjon, ha meg akarta tartani hatalmát és megvédhesse magát a terjeszkedő lengyelekkel szemben. Ez óriási pénzt emésztett el, s elapasztotta az állami kincstár vagyonát, így meg kellett, hogy emeljék az adókat, amelyet áthárítottak a polgárságra, a parasztságra és a nemességre. Az adók annyira magasak lettek már, hogy azt porosz és livóniai lakosság már nem tudta megfizetni.

1440 a poroszországi és pomerániai városok, a polgárok és a nemesek (poroszok és németek együtt) megkötötték a Porosz Szövetséget, amely az ország a német lovagrend uralma alóli felszabadítását tűzte ki célul, s ehhez támogatást keresett a szomszédos országoknál, mint a legközelebbi hatalomnál, Lengyelországnál.

1452-ben Ludwig von Erlichshausen nagymester (1450–67) felszólította a lázongókat, hogy oszlassák fel szervezetüket és ismerjék el a rend államát, de a vezetők ezt kereken megtagadták, s fellázadtak ellene (1453). A felkelők IV. Kázmér lengyel királyhoz fordultak segítségért.

A csata

1454-ben Kázmér, hadat üzent a lovagrendnek, s benyomult Poroszországba.

A lovagrendi erők

A Német Lovagrend 15 ezer német zsoldosból (9000 lovas, 6000 gyalogos) álló haderővel állt fel, ennek vezére a morva Bernard von Zinnenberg (lengyelesen: Bernard Szumborski, magyarul: Zinnenbergi Bernát) parancsnok volt, helyettese Kaspar Nostyc.

A lengyel erők

A zsoldosokkal szemben Kázmér és Jan Koniecpolski, valamint Szczekociny Piotr kancellárok több mint 18 000 fős sereget vezettek, ebből 16 ezer lovas, több száz gyalogos, 500 danzigi zsoldos, vagy polgár és 2000 porosz konföderáns volt (utóbbi kettő szintén gyalogos).

Az ütközet menete

Ebben a korban már alkalmazta a tűzfegyvereket a lengyel sereg, de inkább nagyobb előnyben részesítette a megszokott, hagyományos hadakozási módszert, amelyben nagyobb súly helyeződik a lovasságra. Ez a harcmodor – mint azt Csehországban már mutatta a történelem majdnem negyven évvel ezelőtt a huszita háborúkban –, elavult volt, hasznavehetetlen, s a modern harci technikában a tűzfegyverekre és a gyalogságra fektettek komolyabb erőt. A rendi sereg katonái ugyancsak ezekkel az új módszerekkel rendelkeztek, képzetebbek, harcedzetebbek voltak és vezérük nem utolsó sorban kivételés tehetségű katona volt.

Kezdetben minden jól alakult: a lengyel lovasság rohamával csaknem áttörte a német arcvonalat, s elesett az egyik seregvezér Rudolf herceg, ráadásul Zinnenbergt is foglyul ejtették. A lovagrendi haderő lovassága Konitz irányába menekült, átverekedve magát a lengyelek sorain, viszont gyalogságuk, egy roppant ügyes taktikával a szekérvárral (németül: Wangeburg), rendezte sorait és Konitz felől váratlanul hátba támadta az ellenséget. A lengyeleken pánik lett ekkor úrrá és fejvesztve menekültek. A menekülők közül sokat levágtak, mások a közeli mocsarakban lelték halálukat. A halottak közt volt Szczekociny Piotr is, s maga a király is csak nehezen tudott kijutni. A lengyelek 3000 halotatt hagytak a csatatéren, 300 fogságba estek, köztük három vezér is: Mikołaj Szarlejski, Łukasz Górka és Wojciech Kostka. A német lovagok zsoldosai összesen 100 embert vesztettek. Zinnenbergi noha fogoly volt, a győzelemről szóló jelentést megírhatta a lengyel táborban.

Ugyanezen a helyen több mint húsz évvel ezelőtt szenvedett vereséget a lovagrendi sereg a lengyelektől és a huszitáktól.

1410-ben a grünwaldi csatában a lengyelek cseh és román katonái bevetették a harcban a szekérvár módszert, s ez is segítette a győzelem kivívását. A harcmodor a huszita háborúk óta más európai országoknál is elterjedt, ide a német zsoldosok hozták be.

Győzelem után vereségek

A rend nem sokáig örülhetett a győzelmének, mert elfogyott a hadi kiadásokra kiutalt összes pénze és a kincstár is üresen tátongott. Minthogy a német-római császártól nem kapták meg a kért segítséget, újból zsoldossereget állított ki, akik fizetetlenül kóboroltak ide-oda az országban és fosztogattak, olykor lázadoztak, s ez mégjobban ösztönözte az ellenállást és felbátorította Kázmért a harc folytatására, aki soraiba később toborzott cseh, magyar és sziléziai zsoldosokat, s a porosz szövetség anyagilag támogatta ebben, amit Kázmér nagyméretű kiváltságok adományozásával honorált.

Gyors egymást követő csatákban a lovagrend sorozatos vereséget szenvedett, városai és várai sorra nyitották meg kapuikat a lengyelek előtt.

A Tizenhárom éves háború csatái

• Konitz, 1454. szeptember 18.
• Eylau, 1455. május 25.
• Rhein, 1456. január 30.
• Máriavár (Marienburg), 1457. június 8. – 1458. augusztus 16.
• Bornholm, 1457. augusztus 14-15.
• Schippenbeil, 1460. szeptembere
• Praust, 1460. augusztus vége
• Schwetz, 1462. szeptember 17.
• Friches Haff, 1463. szeptember 15.

Források

• Az angol wikipedia szócikkei:

en:Battle of Chojnice and en:Thirteen Years'War