Balázsfalvi paktum

Balázsfalvi paktum, szerződés vagy egyezmény néven ismert az a megállapodás, amelyet 1687. október 27-én írt alá Lotharingiai Károly császári hadvezér és I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem. A megállapodás a császári csapatok ellátásáról és annak fejében az Erdélyi Fejedelemség önállóságának garantálásáról szólt.

Előzményei

1687. augusztus 12-én a Szent Liga Lotharingiai Károly által vezetett hadereje döntő győzelmet ért el az Oszmán Birodalom hadserege felett. A törökök Buda visszavételére indultak, de a császári sereg eléjük ment és a mohácsi csata helyszínéhez közel vállalták a csatát. A győzelem után a hadvezetés nem tudott megegyezni a további célokról, ezért Nándorfehérvár ostroma helyett téli szállásaikra vonultak. A császári csapatok az 1686-os Haller-féle diploma alapján Erdélyben kívántak telelni. Az 1686-os teleltetés Erdélynek akkora áldozatába került, hogy Apafi igyekezett elkerülni a következő évit.

Az egyezmény

Apafi Mihály

Lotharingiai Károly

Lotharingiai Károly azonban Nagyharsány alól egyenesen Erdélybe vonult. Somlyó, Kolozsvár és Szamosújvár elfoglalása után tárgyalásba bocsátkozott Apafi követeivel. Károly elsősorban a hadseregét kívánta élelmezni és nem hódítási szándékkal érkezett. A tárgyalások ezért arról folytak, hogy Erdély a katonatartásért mit kap cserébe. Károly garantálta Apafi önállóságának fenntartását az ellátmányért, mindez az előző évi Haller-féle diploma alapján az abban vállalt kötelezettségek teljesítésének számított. Apafi ismét felesküdött a császárra, elismerte a korona jogát Erdélyre.

Erdély vállalása:

• 700 000 tallér kifizetése
• 66 000 köböl búza
• 120 000 köböl zab
• 144 000 mázsa széna
• 500 000 kéve szalma
• 40 000 mázsa hús
• 7000 hordó bor

Károly vállalásai:

• a kormányzás önállósága a jövőben is (Apafi utódja idején is)
• a belügyekre és Erdély gazdaságára „semmilyen igény nem formáltatik”
• ingyenmunkára nem kényszerítik a jobbágyokat
• a lakosságnak nem esik bántódása

Következményei

A paktum nyílt katonai uralom alapját teremtette meg, amely ellen Bethlen Miklós emlékirattal fordult a császári udvarhoz. Bécsben nem fogadták el a paktumot, illetve a vállalt garanciáit, Lotharingiai Károlyt visszarendelték, helyette Antonio Caraffát nevezték ki főparancsnoknak, aki már 1688 májusára elérte, hogy Erdély a fogarasi deklarációval csatlakozzon Magyarországhoz. Ezt a pozsonyi országgyűlés alapján mondták ki, amely kimondta a Habsburg dinasztia örökös jogát Szent István koronájára. A balázsfalvi paktumban foglalt önállóságot azonban az 1691-es Diploma Leopoldinum visszaállította. A korona jogának kimondása miatt sok történész ezt a pillanatot tekinti az önálló Erdély végének. Ez azonban vitatható megállapítás, mivel az önállóság nem azonos a függetlenséggel és Erdély még legalább néhány évig folytatott önálló de nem független politikát. Az bizonyos, hogy a fejedelmi kormányzat mozgástere erősen beszűkült, és az elkerülhetetlen bukás már látható volt. De még nem zárult le az a kérdés, hogy Erdély milyen formában lesz a Habsburg Birodalom része.

Források

• Albert András: Bethlen Miklós kancellár Erdély önállóságáért tett politikai lépései az 1687–1704 között keletkezett röpiratai tükrében, Miskolci Egyetem
• Albert András: Gróf Bethlen Miklós, a protestáns politikus, Miskolci Egyetem
• Kereszt és félhold, politika- és hadtörténet
• Makkai László – Szász Zoltán: Erdély története, II. köt. 874. o.
• Sulinet: A török kiűzése Magyarországról