„Erőltetett menet” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
→A vers szövege: elrendezés Címke: HTML-sortörés |
||
21. sor: | 21. sor: | ||
'''Erőltetett menet''' |
'''Erőltetett menet''' |
||
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,<br> |
|||
<div style="width: 30%; float: left;"> |
|||
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,<br> |
|||
:Bolond, ki földre rogyván |
|||
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,<br> |
|||
:s vándorló fájdalomként |
|||
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,<br> |
|||
:de mégis útnak indul, |
|||
⚫ | |||
:s hiába hívja árok, |
|||
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.<br> |
|||
⚫ | |||
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok<br> |
|||
:hogy várja őt az asszony |
|||
⚫ | |||
:Pedig bolond a jámbor, |
|||
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,<br> |
|||
⚫ | |||
⚫ | |||
:hanyattfeküdt a házfal, |
|||
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom<br> |
|||
⚫ | |||
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;<br> |
|||
:Ó, hogyha hinni tudnám: |
|||
⚫ | |||
:mindazt, mit érdemes még, |
|||
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,<br> |
|||
⚫ | |||
⚫ | |||
:a béke méhe zöngne, |
|||
⚫ | |||
⚫ | |||
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,<br> |
|||
⚫ | |||
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, –<br> |
|||
:és Fanni várna szőkén |
|||
⚫ | |||
:s árnyékot írna lassan |
|||
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!<br> |
|||
⚫ | |||
:Ne menj tovább, barátom, |
|||
</div> |
|||
:fölkél és újra lépked, |
|||
:mozdít bokát és térdet, |
|||
:mint akit szárny emel, |
|||
:maradni úgyse mer, |
|||
:még visszaszól talán, |
|||
:s egy bölcsebb, szép halál. |
|||
:mert ott az otthonok |
|||
:a perzselt szél forog |
|||
:eltört a szilvafa, |
|||
:a honni éjszaka. |
|||
:nemcsak szivemben hordom |
|||
:s van visszatérni otthon; |
|||
:a régi hűs verandán |
|||
:míg hűl a szilvalekvár, |
|||
:az álmos kerteken, |
|||
:ringnának meztelen, |
|||
:a rőt sövény előtt, |
|||
:a lassú délelőtt, - |
|||
:a hold ma oly kerek! |
|||
:kiálts rám! s fölkelek! |
|||
Bor, 1944. szeptember 15. |
Bor, 1944. szeptember 15. |
A lap 2019. szeptember 15., 09:41-kori változata
Az Erőltetett menet Radnóti Miklós költeménye, utolsó előtti verse. 1944. szeptember 15-én írta a bori lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak Győr felé. Bemutatja a hadifoglyok – köztük a zsidók – szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is.
Keletkezés
A munkatábor foglyai állandóan a kétségbeesés és a remény végletei között hányódtak. Ez a lelkiállapot jelenik meg az Erőltetett menetben is (1944 szeptember 15.). A vers 13-14 szótagos ún. „nibelungizált alexandrinokból” áll. Radnóti itt is egy sok évszázados, középkori sorfajt használ: Walther von der Vogelweide (kb. 1170–1230) ugyanilyen formában írta Ó jaj, hogy eltűnt minden... kezdetű elégiáját (a verset Radnóti is lefordította). A jambikus lejtésű sor közepén kihagyással is hangsúlyozott, erőteljes sormetszet található. Maga a forma, a szünettel kettétört sorok tartalmi mondanivalót hordoznak: az el-elbukó, majd feltápászkodó foglyok menetét érzékeltetik.
A költemény drámai feszültségű párbeszéd, belső vita: a költő két énje kerül egymással szembe. Az egyik én még reménykedik, s az élet makacs folytatása érdekében „fölkél és újra lépked”, a másik inkább ottmaradna az árok szélén, s várná a szenvedésektől megváltó halált.
Elemzés
Felépítés
A vers négy mondatból áll:
- Az elsőben a józan, keserű bölcsesség, a kiábrándult pesszimizmus szólal meg: értelmetlen, „bolond” dolog tovább is ragaszkodni az élethez, az összeesés után újra vonszolni a vándorló fájdalmat. Ehhez a biztatást a hazaváró asszony és „egy bölcsebb, szép halál” hamis illúziója adja.
- A második szerkezeti egységben (mondatban) a végletes kétségbeesés szétrombolja a reménykedés érveit: a vers szétbombázott otthonokat láttat, mindent átszövő félelmet, védtelenséget, kiszolgáltatottságot érzékeltet: nincs már hová hazatérni.
- A harmadik mondat a vers érzelmi, hangulati fordulópontja: a nyers, durva valóságot az álmokat szövő ábrándozás váltja fel. Az egyes szám első személyében megszólaló énben felébred az irreális remény, a feltételes mellékmondatok tétova bizonytalanságában apró részképekből áll össze a béke, a vágyott otthon vonzó idillje. A hazatérés ábrándja impresszionista képsort teremt, s a lelassult idő nyugalmában békésen szemlélődik a képzelet. Felidézi a nyárvégi, őszi kertet, a szilvalekvárfőzés családias hangulatát, a szerető hitves törékeny alakját, a pihentető csöndet. Az igék mozdulatlanságot (hűl, napozna, várna) vagy alig észlelhető mozgást (ringnának, írna) érzékeltetnek, s festői és zenei elemek (szinesztéziák, halk alliterációk, megszemélyesítések) teszik kifejezővé a szöveget. – Az ész persze tudja, hogy mindez nem létezik már, csupán az önámító fantázia vágyálmaiban született újjá. A harmadik mondat logikailag nem zárul le (vessző, gondolatjel): a mellékmondatok mellől hiányzik a befejező főmondat.
- A negyedik, záró egységben egy felkiáltásszerű kérdő mondat („de hisz lehet talán még?”) jelzi a csüggedésen végül is diadalmaskodó elszántságot. A kétségbeesett, észszerűtlen remény most a telihold épségébe kapaszkodik: mindent mégsem rombolt szét a háború, hiszen „a hold ma oly kerek!” – Az utolsó sor már a túlélés határozott szándékát sugározza, s a pesszimista én azonosul a reménykedő „bolonddal”.
A vers szövege
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, –
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
Bor, 1944. szeptember 15.