„Berki Krisztián (médiaszereplő)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎Politika: megfogalmazás
53. sor: 53. sor:
2019 júliusában bejelentette, indul a [[2019-es magyarországi önkormányzati választás|2019-es önkormányzati választáson]] [[Budapest]] főpolgármesteri posztjáért, amihez követőitől kért támogatást. 2019 augusztusában a Sláger TV új műsorában induló [[valóságshow]]-ban úgy nyilatkozott, hogy „fél éve írtam alá ezt a szerződést a Sláger TV-hez, ahol Hajdú Péterrel közösen gyártjuk a saját napi realitymet. De még nem tudom, hogy összeegyeztethető-e a kettő, én a fővárosra akarok koncentrálni, de bevállalnám a műsort is.”
2019 júliusában bejelentette, indul a [[2019-es magyarországi önkormányzati választás|2019-es önkormányzati választáson]] [[Budapest]] főpolgármesteri posztjáért, amihez követőitől kért támogatást. 2019 augusztusában a Sláger TV új műsorában induló [[valóságshow]]-ban úgy nyilatkozott, hogy „fél éve írtam alá ezt a szerződést a Sláger TV-hez, ahol Hajdú Péterrel közösen gyártjuk a saját napi realitymet. De még nem tudom, hogy összeegyeztethető-e a kettő, én a fővárosra akarok koncentrálni, de bevállalnám a műsort is.”


A szintén főpolgármester-jelölt [[Puzsér Róbert]] szerint Berki aláírásgyűjtésével kapcsolatban aggályok merülhetnek fel, ugyanis a celeb aláírásgyűjtőinek utcai jelenléte a leadott kb. 10 000 aláírással nem állt arányban, így kérdéses, hogyan jött össze az induláshoz elegendő aláírás.<ref>{{Cite web |title=Puzsérék: Honnan van Berki Krisztiánnak ennyi aláírása? |url=http://azonnali.hu/cikk/20190910_puzserek-szerint-lehetetlen-hogy-berki-ennyi-ajanlast-tenyleg-osszeszedett-volna |work=https://azonnali.hu/ |accessdate=2019-09-12 |language=hu}}</ref><ref>{{Cite web |title=Berki a politikában: már csak egy vasalt heréjű szélhámos vállalja a piszkos munkát |url=https://24.hu/belfold/2019/07/24/berki-krisztian-fopolgarmeter-jelolt-troll-fidesz/ |work=24.hu |date=2019-07-24 |accessdate=2019-09-12 |language=hu-HU}}</ref> Az ellenzéki sajtó szerint Berki kommunikációs tanácsadója túl sok szállal kötődik a kormánypártokhoz, továbbá a celeb indulása a kormánypártoknak kedvez.<ref>{{Cite web |title=Berki, a Fidesz roncsa |url=http://hirklikk.hu/kozelet/berki-a-fidesz-roncsa/352727 |work=hirklikk.hu |accessdate=2019-09-12 |language=hu}}</ref><ref>{{Cite web |title=A Fidesszel sűrűn egyetértő Kárász Róbert lett Berki Krisztián "kommunikációs segédje" |url=https://zsurpubi.hu/cikk/8786-a-fidesszel-surun-egyeterto-karasz-robert-lett-berki-krisztian-kommunikacios-segedje/ |work=zsurpubi.hu |accessdate=2019-09-12 |language=hu}}</ref> A Magyar Narancs szerint aggályos, hogy a kormányzati [[Origo.hu|Origo]] fizetett hirdetésben ismerteti a Berki indulásáról szóló hírt a közösségi médiában.<ref>{{Cite web |title=Hirdetésben tolja az Origo a hírt, hogy Berki Krisztián főpolgármester akar lenni |url=https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/hirdetesben-tolja-az-origo-a-hirt-hogy-berki-krisztian-fopolgarmester-akar-lenni-121631 |work=magyarnarancs.hu |accessdate=2019-09-12 |language=hu}}</ref> A [[Fidelitas]] Berkit és a többi ellenzéki jelöltet közösen ábrázoló plakátkampányt indított, amelyben „cirkuszolással” vádolja az indulókat.<ref>{{Cite web |title=A Fidelitas plakátkampányt indít, hogy összemossa az ellenzéki jelölteket |url=https://index.hu/belfold/2019/09/03/fidelitas_plakatkampany_fopolgarmester-jeloltek_puzser_karacsony_berki_tarlos/ |work=index.hu |date=2019-09-03 |accessdate=2019-09-12 |language=hu |first=Bozzay |last=Balázs}}</ref>
A szintén főpolgármester-jelölt [[Puzsér Róbert]] szerint Berki aláírásgyűjtésével kapcsolatban aggályok merülhetnek fel, ugyanis a celeb aláírásgyűjtőinek utcai jelenléte a leadott kb. 10 000 aláírással nem állt arányban, így kérdéses, hogyan jött össze az induláshoz elegendő aláírás.<ref>{{Cite web |title=Puzsérék: Honnan van Berki Krisztiánnak ennyi aláírása? |url=http://azonnali.hu/cikk/20190910_puzserek-szerint-lehetetlen-hogy-berki-ennyi-ajanlast-tenyleg-osszeszedett-volna |work=https://azonnali.hu/ |accessdate=2019-09-12}}</ref><ref>{{Cite web |title=Berki a politikában: már csak egy vasalt heréjű szélhámos vállalja a piszkos munkát |url=https://24.hu/belfold/2019/07/24/berki-krisztian-fopolgarmeter-jelolt-troll-fidesz/ |work=24.hu |date=2019-07-24 |accessdate=2019-09-12}}</ref> Az ellenzéki sajtó szerint Berki kommunikációs tanácsadója túl sok szállal kötődik a kormánypártokhoz, továbbá a celeb indulása a kormánypártoknak kedvez.<ref>{{Cite web |title=Berki, a Fidesz roncsa |url=http://hirklikk.hu/kozelet/berki-a-fidesz-roncsa/352727 |work=hirklikk.hu |accessdate=2019-09-12}}</ref><ref>{{Cite web |title=A Fidesszel sűrűn egyetértő Kárász Róbert lett Berki Krisztián "kommunikációs segédje" |url=https://zsurpubi.hu/cikk/8786-a-fidesszel-surun-egyeterto-karasz-robert-lett-berki-krisztian-kommunikacios-segedje/ |work=zsurpubi.hu |accessdate=2019-09-12}}</ref> A Magyar Narancs szerint aggályos, hogy a kormányzati [[Origo.hu|Origo]] fizetett hirdetésben ismerteti a Berki indulásáról szóló hírt a közösségi médiában.<ref>{{Cite web |title=Hirdetésben tolja az Origo a hírt, hogy Berki Krisztián főpolgármester akar lenni |url=https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/hirdetesben-tolja-az-origo-a-hirt-hogy-berki-krisztian-fopolgarmester-akar-lenni-121631 |work=magyarnarancs.hu |accessdate=2019-09-12}}</ref> A [[Fidelitas]] Berkit és a többi ellenzéki jelöltet közösen ábrázoló plakátkampányt indított, amelyben „cirkuszolással” vádolja az indulókat.<ref>{{Cite web |title=A Fidelitas plakátkampányt indít, hogy összemossa az ellenzéki jelölteket |url=https://index.hu/belfold/2019/09/03/fidelitas_plakatkampany_fopolgarmester-jeloltek_puzser_karacsony_berki_tarlos/ |work=index.hu |date=2019-09-03 |accessdate=2019-09-12 |first=Bozzay |last=Balázs}}</ref> Az Origo beszámolójában Berki tagadja, hogy Fidesz- vagy MSZP-tag lett volna.<ref>{{Cite web |title=Karácsonyra és Puzsérra mért kemény ütéseket a celebhős Berki |url=https://www.origo.hu/itthon/20190817-karacsony-gergely-berki-krisztian-puzser-robert.html |work=https://www.origo.hu/ |accessdate=2019-09-12 |last=Origo}}</ref>


== Magánélete ==
== Magánélete ==

A lap 2019. szeptember 12., 09:43-kori változata

Berki Krisztián
Személyes adatok
Születési dátum1980július 1. (43 éves)
Születési helyTatabánya, Magyarország
Halálozási dátum2022. május 6. (41 évesen)[1]
Halálozási helyBudapest IX. kerülete, Magyarország
SírhelyFarkasréti temető
Állampolgárságmagyar
Magasság191 cm
Posztkapus
SablonWikidataSegítség

Berki Krisztián (Tatabánya, 1980. július 1. –) magyar médiaceleb, reality-show szereplő. Több tévéműsorban is feltűnt, főként botrányairól, különc életviteléről híresült el. Évek óta részt vesz különféle magyar valóságshow műsorokban.

Élete

Szülei kilencéves korában váltak el, anyja egyre mélyülő alkoholbetegsége miatt súlyos lelki sebeket kapott kisfiúként. 12 évesen elköltözött otthonról. Az általános iskola elvégzése után szakmunkásképzőbe jelentkezett, ahol villanyszerelő képesítést szerzett. 27 évesen, sportvezetői pályafutása kezdetén felsőfokú végzettséggel és szakmai tapasztalattal nem rendelkezett. Később azonban a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakára járt.[forrás?]

Tevékenysége

Sport

2004–2006 között, 2 évig volt az FTC szerződtetett labdarúgója, az itt eltöltött időszak: 2004. július 17. – 2006. június 30. (szerződés lejárta),[2] de tétmérkőzésen nem lépett pályára. Az FTC színeiben egy hazai díjmérkőzésen a Hajdúnánás ellen védett 2004. július 3-án.[3] Korábban a Budafok, Dunaferr, Csepreg, Balaton FC egyesületekben játszott. Mindössze négy NB 1-es mérkőzésen 276 percet védett és nyolc gólt kapott a Balaton FC (Siófok) és a Diósgyőr csapatában.

25 évesen sérülés miatt abbahagyta a profi futballt. 2007-ben a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója lett,[4] mely tisztéről 2010 júniusában lemondással távozott.[5]

2012-ben az IFBB Goda Lajos Emlékverseny Men's Physique mezőnyében lépett pódiumra, és mutatta meg izmait. A zsűri a 3. helyre találta méltónak a testépítőt.[forrás?]

Médiaszereplés

2013-ban és 2015-ben az Édes Élet reality, valóságshow-ban szerepelt, és az egyik legmegosztóbb celebként folyamatosan beszédtémát generált.

2014-ben a Hal a tortán című vendégváró valóságshow-ban is szerepelt, 2016-ban pedig A nagy duett című show-műsorban a TV2 csatornáján.

2017-ben az Ázsia Expressz (első évad) című műsorban szerepelt, ahol a versenyzőknek Vietnámot, Laoszt, kambodzsát és Thaiföldöt kellett átszelniük. A Berki Krisztián–Ambrus Attila páros lett a győztes. 10 milliós nyereményt vehettek át. A páros a kalandról egy könyvet is írt, amivel - nem sokkal később - több tízmilliós összegeket kerestek.

Az Éden Hotel, illetve a FEM3 Café műsorvezetője volt.

Több tévéműsorban, vetélkedőkben is feltűnt, főként botrányairól és különc életviteléről híresült el.

Szerepelt a mórahalmi Patkó Lovas Színház Leányvásár operett-westernében (Pintér Tibor (színművész) által megálmodott darabban) egy cameoszerepben, ahol osztották a pofonokat egymásnak Pintér Tiborral.

2018. novemberben indult A legbátrabb páros című, a TV2 licencszerződésen alapuló valóságshow-jában Berki Renátával, azonban Laky Zsuzsanna és Dietz Gusztáv lett a győztes páros.

Berki Krisztián egy ideig a FEM3 Café műsorvezetője volt, azonban lejárt a szerződése a TV2-vel, és nem terveznek vele a tavaszi műsorokban. Nem hosszabbították meg 2019-ben lejárt szerződését.[forrás?]

Politika

2019 júliusában bejelentette, indul a 2019-es önkormányzati választáson Budapest főpolgármesteri posztjáért, amihez követőitől kért támogatást. 2019 augusztusában a Sláger TV új műsorában induló valóságshow-ban úgy nyilatkozott, hogy „fél éve írtam alá ezt a szerződést a Sláger TV-hez, ahol Hajdú Péterrel közösen gyártjuk a saját napi realitymet. De még nem tudom, hogy összeegyeztethető-e a kettő, én a fővárosra akarok koncentrálni, de bevállalnám a műsort is.”

A szintén főpolgármester-jelölt Puzsér Róbert szerint Berki aláírásgyűjtésével kapcsolatban aggályok merülhetnek fel, ugyanis a celeb aláírásgyűjtőinek utcai jelenléte a leadott kb. 10 000 aláírással nem állt arányban, így kérdéses, hogyan jött össze az induláshoz elegendő aláírás.[6][7] Az ellenzéki sajtó szerint Berki kommunikációs tanácsadója túl sok szállal kötődik a kormánypártokhoz, továbbá a celeb indulása a kormánypártoknak kedvez.[8][9] A Magyar Narancs szerint aggályos, hogy a kormányzati Origo fizetett hirdetésben ismerteti a Berki indulásáról szóló hírt a közösségi médiában.[10] A Fidelitas Berkit és a többi ellenzéki jelöltet közösen ábrázoló plakátkampányt indított, amelyben „cirkuszolással” vádolja az indulókat.[11] Az Origo beszámolójában Berki tagadja, hogy Fidesz- vagy MSZP-tag lett volna.[12]

Magánélete

2013. október 29-én lánya született, aki a Berki Natasa Zselyke nevet kapta.[13] Élettársa, gyermeke édesanyja, Hódi Pamela volt, akivel 2018-ban szakadt meg a kapcsolata.

2017 decemberében Hódi Pamela, Berki Krisztián volt élettársa gyermekelhelyezési pert kezdeményezett. 2018 júliusában döntött a bíróság, Berki Natasa Zselyke az édesanyához került.

2018-tól felesége: Berki Renáta.

Vagyona

2012 áprilisától egy angol cég megbízásából tárgyalásba kezdett az NB II-es Vác FC-vel és a váci városvezetéssel a labdarúgócsapat megvásárlásáról.[14] A nyári[15] tulajdonosváltást négy hónapos munkája követte. 2013 augusztusában bírósági ítélet alapján 42,5 millió forintos fizetési kötelezettséget szabtak ki rá, amelyet a csapat tulajdonosának megkárosítása miatt ítéltek meg.[16][17]

Berki Krisztián 2014-ben pár száz millió forintra becsülte saját vagyonát. Elmondása szerint bejelentett lakcíme Amerikában van, ahol több üzlet és ingatlan tulajdonosa.[18]

Első karóráját egy angol üzletember húszezer fontért, vagyis mintegy hétmillió forint körüli összegért vette le a kezéről. Később ebből a pénzből vette meg az első Omegát, de van Rolexe is.

Átlagosan egy öltönye háromszázezer forint, a legdrágább hatszázezer körül van, de az ingeit is varratja.

Arra kérdésre, hogy miből él, ezt válaszolta:

Nekem mindenre megvan a szponzorom. Az egész családom ruházkodására, a kocsikra, de még a húst is kapom valakitől. Minden pénzt, amit keresek, a hobbimra tudom fordítani.

"Jelenleg embereket coachingolok. Megkeresnek és életmóddal, stílussal, edzéssel kapcsolatban adok nekik javaslatokat. Van egy ember, aki most tart valahol, de ezzel nem elégedett. Akkor segítek neki, és elviszem egy másfajta életbe. Szerencsére nagyon magas az óradíjam. Óránként több mint százezer. Ahhoz, hogy ez érjen is valamit, minimum tíz órára van szükség”

"Az ügynököm szerint a Berki életérzést akarják az emberek. Akarnak látni, akarnak hallani, megfogni, találkozni velem. Nem adok elő semmit, aláírásokat osztok vagy beállok a pultba sört csapolni. Nekem is jó, mert kapok érte százötvenezret, sofőrrel megyek a szórakozóhelyekre, meg nekik is, mert láthatnak”

– Berki Krisztián

A TV2 – két évben – 100 millió forintot fizetett ki a FEM3 és az Éden Hotel műsorvezetésért és az Édes életben való szereplésért.

Ez azt jelenti, hogy Berki Krisztián havonta több mint 4 millió forintot kapott a TV2-től.

Miközben 100 milliót keresett két évben, az adóhatóság semmit sem tud behajtani rajta. Amerikai címre van bejelentve, így a NAV nem is nagyon tudja felvenni vele a kapcsolatot, holott egy cége ellen bírósági végrehajtást, valamint kényszertörlést kezdeményeztek, emellett pedig érvényben van ellene egy 42 millió fizetési meghagyás is, amelyet a váci futballklub tisztázatlan eladása miatt kapott.[19]

Berki Krisztián szerint nem valós a tartozás, amit követelnek:

Hivatalosan hat éve nem élek Magyarországon, és egy amerikai cég alkalmazásában állok.”

– Berki Krisztián

2019. májusban kezdődött Berki Krisztián pere, ahol különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és egyéb büntettek miatt 1 év börtönbüntetésre és 5 millió forint vagyonelkobzásra ítélték. Mivel beismerte bűnösségét, felfüggesztett börtönbüntetésre módosították az ítéletet.[20]

Könyv

Ambrus Attila–Berki Krisztián–Karizs Tamás: Rosszfiúk Ázsiában; Alexandra, Pécs, 2018 ISBN 978-963-447-149-3

Jegyzetek

  1. Blikk: Meghalt Berki Krisztián. Telex.hu. (Hozzáférés: 2022. május 6.)
  2. http://www.ftc.hu/index.php?action=players&p_id=542 Archiválva 2013. november 3-i dátummal a Wayback Machine-ben Berki Krisztián lapja az FTC oldalán
  3. Zsiga László: Ők 929-en. FTC Labdarúgó Zrt, Budapest. 106. o.
  4. http://archiv.pepsifoci.hu/node/59334 Archiválva 2013. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója
  5. http://www.elsoosztaly.hu/2010/06/04/lemondott-berki-krisztian/ Archiválva 2013. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben Lemond Berki Krisztián
  6. Puzsérék: Honnan van Berki Krisztiánnak ennyi aláírása?. https://azonnali.hu/. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  7. Berki a politikában: már csak egy vasalt heréjű szélhámos vállalja a piszkos munkát. 24.hu, 2019. július 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  8. Berki, a Fidesz roncsa. hirklikk.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  9. A Fidesszel sűrűn egyetértő Kárász Róbert lett Berki Krisztián "kommunikációs segédje". zsurpubi.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  10. Hirdetésben tolja az Origo a hírt, hogy Berki Krisztián főpolgármester akar lenni. magyarnarancs.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  11. Balázs, Bozzay: A Fidelitas plakátkampányt indít, hogy összemossa az ellenzéki jelölteket. index.hu, 2019. szeptember 3. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  12. Origo: Karácsonyra és Puzsérra mért kemény ütéseket a celebhős Berki. https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
  13. (2013. november 5.) Amikor Berki Krisztián először tartotta kezében a kislányát. bors.hu. [2013. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 6.)  
  14. (2012. április 14.) Berki Krisztián a Vác FC-nél. Sport1 TV. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 6.)  
  15. (2012. augusztus 14.) A Berki Krisztián által képviselt angol befektetők kezébe került a Dunakanyar-Vác. extra.livesport.cc. (Hozzáférés: 2013. november 6.)  
  16. (2013. szeptember 3.) 42,5 millió forintos pert vesztett a labdarúgó Berki Krisztián. hetivalasz.hu. (Hozzáférés: 2013. szeptember 7.)  
  17. (2013. szeptember 3.) Berki Krisztián: nem veszítettem semmilyen pert!. bors.hu. (Hozzáférés: 2013. november 6.)  
  18. Pénzügyeiről beszél Berki Krisztián. Life.hu (magyarul) (2014. március 20.) (Hozzáférés: 2019. február 28.) (HTML) „Berki Krisztián a Frizbiben arról beszélt, jelenleg pár száz millióra becsüli vagyonát, de nem tud pontos összeget. Állítja, Amerikában rendelkezik bejelentett lakcímmel, ahol ingatlana és több üzlete is van, és hozzátette, adózási szempontból is kedvezőbb számára a kinti lakhely.”
  19. Bajban Berki? Felülvizsgálják a szerződését a TV2-nél! (magyar nyelven). Blikk.hu, 2016. január 11. (Hozzáférés: 2019. május 22.)
  20. erdelyip: Kuna Tibor és Berki Krisztián is elismerte a bűnösségét a bíróság előtt az áfacsalási ügyben. 444, 2019. május 21. (Hozzáférés: 2019. május 22.)

Források