„Monte Cassinó-i csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a felesleges unicode karakter ki AWB |
|||
| 49. sor: | 49. sor: | ||
=== A győzelem === |
=== A győzelem === |
||
A szövetséges csapatok június 4-én, két nappal a partraszállás előtt bevonultak Rómába. Az olasz fővárosért nagy árat |
A szövetséges csapatok június 4-én, két nappal a partraszállás előtt bevonultak Rómába. Az olasz fővárosért nagy árat fizettek az angolszász nagyhatalmak, a siker több mint 40 000 emberükbe került, szemben a 20 000 fős német veszteséggel.<ref>Szalaykönyvek A második világháború teljes története 7. kötet</ref> |
||
== Jegyzetek == |
== Jegyzetek == |
||
A lap 2019. szeptember 11., 02:22-kori változata
| Monte Cassinó-i csata | |||
 | |||
| Konfliktus | második világháború | ||
| Időpont | 1944. január 17. - 1944. május 18. | ||
| Helyszín | Monte Cassino, Olaszország | ||
| Eredmény | szövetséges győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Térkép | |||
 Monte Cassinó-i csata
Pozíció Olaszország térképén
| |||
 é. sz. 41° 29′ 24″, k. h. 13° 48′ 50″Koordináták: é. sz. 41° 29′ 24″, k. h. 13° 48′ 50″ | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Monte Cassinó-i csata témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
A Monte Cassinó-i csata a második világháborúban a szövetségesek és a Tengelyhatalmak között zajlott 1944-ben.
Az Itália területén harcoló szövetséges csapatok 1944. januárban beleütköztek a Gustav-vonalba, amelyet a németek Rómától délre, a hegyeken alakítottak ki. A Gustav-vonal aknavetőkkel telezsúfolt betonbunkerekből, aknamezőkből, szögesdrót akadályokból és géppuskafészekből állt.
Első csata
A szövetséges csapatok január 17-én intéztek első ízben támadást a monostor és az alatta fekvő kisváros ellen. A német hadsereg feltartotta a rohamot. Kesselring pedig a térségbe rendelte a Róma mellett állomásozó 19. és 90. páncélgránátos hadosztályt. Január 20-án az amerikai 36. hadosztály is bekapcsolódott a harcokba így átmenetileg a támadók kerültek fölénybe, de másnap megérkezett a két német páncélgránátos alakulat, amelyek feltartóztatták a rohamokat. A brit 10. hadtest a csatában mintegy 4000 katonát, az amerikaiak pedig alig 48 óra alatt 2100 főt veszítettek, az áttörés azonban sikertelen volt. Január 22-én az amerikai 1. páncélos és három gyaloghadosztály partra szállt a Rómától 50 kilométerre lévő Anzio mellett, hogy a Gustav-vonalat megkerülve indítson támadást Róma irányába. A németeket ugyan meglepte az újabb amerikai partraszállás, de villámgyors átcsoportosításokkal sikerült elszigetelniük a viszonylag szűk hídfőt, és az amerikai támadás kudarcba fulladt.
Második csata
Alexander tábornok, az olasz front főparancsnoka több sikertelen támadást is intézett Monte Cassino irányába a Liri-völgyön keresztül, de csapatai súlyos veszteségeket szenvedtek. Az angolok úgy vélték, hogy műemléket a németek megerősítették és megfigyelő állásnak használják a falak közül irányítva a védekező harcokat, így meghatározó jelentőségű célpontként tekintettek rá. Február közepén a szövetséges légierő pusztító bombatámadást intézett a monostor ellen, mintegy 230 bombázó közel 1150 tonna bombát dobott le. A monostor szörnyű károkat szenvedett, de Alexander tábornok az alkalommal óriásit tévedett: a németek ugyanis nem használták azt főhadiszállásként, ellenben a gyalogság gyorsan megszállta a romokat, amelyek remek védelmi állásnak bizonyultak. Február 17-én újabb csata bontakozott ki, amelyben a brit parancsnokság remélte, hogy a hegyi hadviselésben tapasztalt különleges alakulatok győzelmet hozhatnak a támadók számára, de az áttörés ez alkalommal sem sikerült, így másnap visszarendelték a kivérzett egységeket.
Harmadik csata
A Monte Cassinó-i monostorért vívott véres és eredménytelen harcok elkeserítették a szövetségeseket, de nem adhatták fel a küzdelmet. Március 15-én új rohamra indultak az elátkozott célpont ellen, az offenzívát megsemmisítő tüzérségi előkészítés és nagyarányú légitámadás előzte meg. A britek oldalán bevetésre kerültek az új-zélandi és az indiai hadosztályok, de a német 1. ejtőernyős hadosztály újra visszaverte a sorozatos támadásokat. Március 23-ra Alexander tábornok egységei olyan súlyos vereséget szenvedtek, hogy az kénytelen volt leállítani a hadműveletet.
A győzelem
A szövetséges csapatok június 4-én, két nappal a partraszállás előtt bevonultak Rómába. Az olasz fővárosért nagy árat fizettek az angolszász nagyhatalmak, a siker több mint 40 000 emberükbe került, szemben a 20 000 fős német veszteséggel.[1]
Jegyzetek
- ↑ Szalaykönyvek A második világháború teljes története 7. kötet
Források
- Melchior Wankowicz: A Monte Cassinó-i csata (Népszerű történelem sorozat, fordította: Kovács István, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979) ISBN 9630912155
- Janusz Piekałkiewicz: Die Schlacht von Monte Cassino Augsburg, 1997
