„Ősmagyar vallás” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
114. sor: 114. sor:


=== Totemizmus ===
=== Totemizmus ===
Egyes nézetek szerint a magyarok mitológiájában az ősi [[totemizmus]] elemei is jelen voltak. Például abban az eredetmítoszban, amely a népet a [[Turul (madár)|turulmadártól]] származtatja.{{refhely|Gecse Gusztávː Vallástörténeti kislexikon → magyar ősvallás}}
A magyarok mitológiájában az ősi [[totemizmus]] elemei is jelen voltak. Például abban az eredetmítoszban, amely a népet a [[Turul (madár)|turulmadártól]] származtatja.{{refhely|Gecse Gusztávː Vallástörténeti kislexikon → magyar ősvallás}}


Hitték, hogy az ősök szelleme állatokba is beleköltözhet, ezért azt az állatot, amelyről azt gyanították, hogy az ősök szellemét birtokolja, tisztelettel vették körül; nem vadásztak rá, nehogy haragját magára vonják. Az állat nevének kiejtése is tilos volt, jellegzetes testrészeit [[amulett]]ként viselték. De nem magát az állatot tisztelték, hanem a benne élő szellemet, az ősüket.<ref>[http://acta.bibl.u-szeged.hu/5434/1/belvedere_kk_010_004-139.pdf Ősi hiedelemvilágunk]</ref>
Hitték, hogy az ősök szelleme állatokba is beleköltözhet, ezért azt az állatot, amelyről azt gyanították, hogy az ősök szellemét birtokolja, tisztelettel vették körül; nem vadásztak rá, nehogy haragját magára vonják. Az állat nevének kiejtése is tilos volt, jellegzetes testrészeit [[amulett]]ként viselték. De nem magát az állatot tisztelték, hanem a benne élő szellemet, az ősüket.<ref>[http://acta.bibl.u-szeged.hu/5434/1/belvedere_kk_010_004-139.pdf Ősi hiedelemvilágunk]</ref>

A lap 2019. augusztus 25., 15:21-kori változata

Az ősmagyar vallás a kereszténység felvétele előtti magyar hitvilágot jelenti, mindazokat a mitológiai képzeteket, lényeket, és a világ keletkezésére, felépítésére és működésére vonatkozó elgondolásokat, melyek egy többnyire egységes mitológia, pogány kori államvallás részét képezték. A vallásukról tömören annyit mondhatunk hogy az ősmagyarok túlnyomórészt pogányok voltak, azaz vallásuk nem az egyistenhit alapján állt, nem imádtak feltétlenül egy transzcendens lényt, de viszont ugyanúgy volt erkölcsi, lelki-tudati és szellemi tanításrendszerük és életcélokat kijelölő eszmerendszerük, mint napjaink világvallásainak.[1]

Kutatók szerint az ősmagyar nép a magával hozott természetmágián túl kapcsolatba került az ősiráni vallásokkal, a zoroasztrizmussal és annak ágával, a zurvánizmussal, a Mithrász-kultusszal, a manicheizmussal, továbbá a védikus hagyománnyal és a kereszténység elemeivel.[2][3] A kereszténység előtti magyar ősvallás valószínűleg egy, a sámánizmus és a tengrizmus néven ismert hiedelemrendszerek sajátosan magyar[4] elemekkel kiegészült változata. A „magyar ősvallás” pontos mibenlétével, elemeivel kapcsolatban azonban a tudományos életen belül, és azon kívül is különféle elméletek léteznek, így jelenleg nincs egységes kánonja a magyar ősvallásnak és a magyar mitológiának. (Ehhez az is hozzátartozik, hogy egyes alakok, történetek a különböző időben és helyen történt gyűjtésekben eltérhetnek vagy akár ellent is mondhatnak egymásnak.)

Az ősmagyarok nem készítettek írásos feljegyzéseket, így csak más népek feljegyzéseire, régészeti leletekre, illetve későbbi beszámolókra és a folklórra támaszkodhatunk. A kereszténység is gondoskodott arról, hogy az egykori pogány hit tanai megsemmisüljenek.[5]

„Babba (Mária) kapcsolata a régi Nagyasszony emlékeiként tisztelt napoltárkövekkel nyilvánvaló"[6]

Történelem

A történelem folyamán a magyar nép "magába olvasztotta" az avar, hun, kun, besenyő, jász, székely, továbbá a germán, szlovák, rutén, szerb, horvát, román, zsidó, bolgár, cigány és sok más betelepülő népeket, néptöredékeket is. A magyar nyelv "önálló életre" kelt, mert az egységes nyelv alkotja a nemzetet, ugyanakkor a mai nemzet legnagyobb részében az előbb felsorolt népek utódaiból tevődik össze. A nyelv megmenekült az eltűnéstől, ugyanakkor az embertanilag magyarnak nevezett eredeti népcsoport szinte kihalt, de legalábbis majdnem az eltűnés szélére került.[1]

A hunok közül sokan keresztények lettek, Keleten is. Többségük a nesztoriánus kereszténységhez tartozott, míg Pannóniában inkább az arianizmus volt jellemző. A magyarságba beolvadt avarok is bizonyítottan keresztények voltak. Az ősmagyarok egy csoportja már a honfoglalás előtt, a kaukázusi őshazában megkeresztelkedett, ami keleti rítus szerint történhetett.[7] A 9. században a Fekete- és Kaszpi-tenger közötti terület nagy részét uraló Kazár Birodalom elitje zsidó hitre tért (akiknek a fennhatósága alá tartoztak a magyarok is), de Közép- és Kelet-Európában ekkor a kereszténység részéről is intenzív térítés folyt,[8] ennek ellenére a magyarság túlnyomó része még a 9. század végén is pogány volt.

A kalandozó magyarság idejéből van egy történeti adatunk, amely a pogány magyart a 11. sz.-i, kereszténység elleni lázadóknál valamivel közönyösebbeknek mutatja. A 926-os Sankt Gallen-i kaland alkalmával bennjártak az ottani kolostorban, abban mindent felkutattak, Szt. Gallus oltárához azonban hozzá se nyúltak, s a templomban őket csendre intő, féleszű Heribald nevű barátot figyelmeztetéseiért egypárszor nyakon teremtették, különben azonban nevettek a bolondságán. Két bajtársuk beleveszett abba a vakmerő vállalkozásukba, hogy le akarta szedni a templom tetejéről az aranyozott kakast. Az egyik a kakas piszkálgatása közben zuhant le, a másik a toronyból le akart csúnyítani, de nagyon kihajolt, kibukott és agyonütötte magát. Holttestüket a templom kapujában égették el. Olyan máglyát raktak, hogy lángjai a templom boltozatáig felcsaptak, de a templomban kárt nem tettek. Néhány kóborló ráakadt Viborada apáca hajlékára, melybe az befalaztatta magát s mindössze egy kis nyíláson érintkezett a külvilággal. Felülről behatoltak a házikóba, s a benne imádkozva talált Viboradát agyba-főbe verték, úgy hogy az másnapra meg is halt. Heribald azonban holta napjáig megemlegette a magyarokat, akik bántották ugyan, de bort is adtak neki, s jól is lakatták.[9]

A fejedelmek idején, Taksony és Géza korában erős geopolitikai nyomás nehezedett a népre, hogy hagyjanak fel az ősvallásukkal és bár a kényszer hatására Géza felvette a kereszténységet, azt vallotta, hogy elég nagy úr ahhoz, hogy két istennek áldozzon.[1] A népnek a kereszténységre térítése súlyos harcok árán ment csak végbe.

Géza fia, (Vajk) István legitimálta magát, mint keresztény, Isten kegyelméből uralkodó királyt.[10] Nyugati papokat hozatott az országba, kötelező vallássá tette és erőszakkal terjesztette a kereszténységet. (A lakosság nagy része csak a kényszernek engedve hajtotta a fejét a keresztvíz alá.)[11] Az egyház zászlaja alatt és erős német segítséggel legyőzte Koppányt, Somogy urát, (ezt a küzdelmet később a németek és magyarok harcának is nevezték) majd Prokuj gyulát, Erdély urát, s ezzel a régi vallást erősen visszaszorította.

István utódja, Péter azonban nem kellett a népnek és a pogányság visszaállítása érdekében a megvakított Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát hívták vissza a trónra. Ez volt az ún. első pogánylázadás ideje. Levente, mint "koronázatlan fejedelem, a pogányok vezetőjével, Vatával tíz hónapig irányította az országot, utána tisztázatlan okok miatt átkerült a hatalom Andráshoz (Endréhez).

András a megkoronázása után újra betiltotta a pogányságot. A Képes krónika alapján: „megparancsolta tehát az egész nemzetének fejvesztés terhe mellett, hogy hagyják el a pogány szokást, amit előbb engedélyezett nekik, térjenek vissza Krisztus igaz hitére, és mindenben ama törvény szerint éljenek, amelyre Szt. István király oktatta őket”.[12] Béla ezután legyőzte a németekre támaszkodó Andrást, és 1060-ban elfoglalta a trónt.

Amikor Béla megkoronáztatta magát, gyűlésre hívta össze a népek véneit. Elrendelte, hogy minden falu két-két véne jelenjen meg. Azok számosan el is jöttek, majd elöljárókat választottak és követelték a királytól, hogy őseik példáját követve "pogány" módon élhessenek, továbbá hogy a püspököket, papokat és dézsmaszedőket elkergethessék, hogy a keresztény templomokat és a harangokat széttörjék.[1]

Ismét a Képes Krónikát idézveː Harmadnapon pedig, mikor a választ várták, a király parancsára fegyveres katonák rontottak rájuk, néhányukat megölték, vezetőiket az emelvényről letaszítva eltiporták, a többieket megkötözték és keményen megkorbácsolták, és egy részüket megölve, másokat megkötözve és megkorbácsolva nagy nehezen lecsillapították a lázadást a katonák...
Miután Szent István király Krisztus hitére térítette Hungariát, az még kétszer tért vissza a pogánysághoz. Először Endre király idejében, másodszor Béla király idején, amint most megírtuk.

Ez volt a pogány nép utolsó egységes fellépése az országban, amikor a régi hitre való visszatérést követelték. A felkelésben részt vett Vata fia, Javas is, aki – apja szokását követve sok varázslót, javasasszonyt és jóst gyűjtött maga köré. Alig három év múlva I. Béla királyra rászakadt a trón nehéz faépítménye, súlyosan megsebesült, és "félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból."[13] Sokan a pogány máguspapok átkai beteljesülésének tartották a szokatlan esetet.

A kereszténnyé lett magyar királyok később törvényekben tiltották meg a régi hit gyakorlását. Kálmán király dekrétuma szerint törvényt sértenek azok, akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek.[14]

A világ szerkezete

A magyar mitológia világfelépítésében a samanisztikus háromszintű modellt követiː

  • a felső világban van a jó szellemek világa
  • az ún. középső világ az általunk ismert fizikai valóság, ebben a világban él az ember és a földi élőlények és rajtuk kívül a Földön élő természetfeletti lények
  • az alsó világ a rossz szellemek világa.

Más archaikus világfelépítésekhez hasonlóan a magyar mitológiában is egy mitológiai vagy szent közép az, amihez a világszerkezet viszonyul. Ezt általában a világfa, életfa, égig érő fa, vagy más néven tetejetlen fa szimbóluma jeleníti meg. Lombja a felső világban van, tetején pedig a turul madár él. Az ismert világ a törzse körül helyezkedik el, az alvilág pedig a gyökerei körül fekszik. Egyes történetekben a fa gyümölcse az aranyalma.

A háromszintű világban a mindennapi ember a középső világban él, azonban szükség van arra, hogy a fizikai világon túl létezőkkel, a nálunk hatalmasabb lényekkel, a szentséggel megmaradhasson a kapcsolat.[forrás?] A világ szintjei között az erre (isteni tulajdonságai, testi elváltozásai, képességei alapján és a szentség vagy származás által) kijelölt személy, a sámán vagy táltos biztosítja a kapcsolatot.

A kapcsolattartó változatai

A természetfeletti képességű emberek között találjuk a táltost és a sámánt, akik egyes értelmezésekben ugyanazt fedik, máshol a táltos a sámánhoz hasonló, de tőle sok tekintetben különböző személy. A táltos és a sámán kiválasztott, általánosságban a szentség elrendelése nyomán. Természetfeletti ismertetőjegyei általában már születésekor megnyilvánulnak: például „több csonttal” születik (fogakkal vagy tíznél több ujjal, mint Ady Endre). De a táltos születhet csillaggal a vállában, valamint aranyfoga és aranyhaja is lehetett (lásd gömöri népmesék). A sámánnak és a táltosnak tulajdonított képességek:

  • A jövendölés képessége
  • Az időjárás szabályozása, jégesőt vagy vihart okozni vagy eloszlatni azt (→ mágia, boszorkányság). A táltosok viaskodhattak kerekek, vörös és kék lángok, szürke és pej csődörök, füstös és szőke bikák képében, melynek célja az időjárás jóra vagy rosszra fordítása volt.
  • A gyógyítás. A táltosok jól ismerték a gyógynövényeket (akárcsak a boszorkányok) és jól tudták kezelni a gyakori sérüléseket, csonttöréseket is. Régészeti leletek alapján a sérült harcosok koponyáját is sikeresen gyógyították (trepanáció).[15][16]
  • Közvetítés az emberek és istenek világa között
  • Némely esetekben a világ uralásáért is harcba szállnak a Fél-világok bajnokai (lásd Szőlő-Szült-Kálmány és Világ-Griffmadár-Vitéz harca).

Jellemző hitvilág és gyakorlatok

Más vallások befolyása

A magyar nép története szorosan összekapcsolódott a kereszténység születésével, az ősvallás pedig a kereszténység előtti ősiráni vallásokkal, elsősorban a zoroasztrizmussal, majd a Mithrász-kultusszal.[2] Több ősi, többek között a zoroasztrizmusban is meglévő szimbólum került át a kereszténységbe, például a 7-es szám központi jelentősége.[2] Feltehetően Zoroaszter-hitű eleink voltak iráni népcsoportok gyűjtőnév alatt a jazigok, szarmaták, alánok és jászok, akik több hullámban és különböző időpontokban érkeztek hazánk területére.[2]

Avar kori és honfoglalás kori archeológiai leletek egyértelműen bizonyítják, hogy a magyarok évszázadokon keresztül a kulturálisan gazdag közép-ázsiai, Kaukázus-menti népek társaságában élt, onnan hozta hitét és tárgyi kultúráját.[2] Az ősmagyarok vallásai között egészen bizonyosan megtalálható volt több kora keresztény gnosztikus irányzat hatása, a manicheizmus, továbbá az arianizmus, valamint ezek bölcsője, a zoroasztrizmus és az abból kinövő, a Kárpát-medencében is elterjedt és ott sajátos formában működő Mithrász-kultusz, hogy csak a legjelentősebbeket említsük.[2] Mindegyik vallás a Kaukázus-menti térség kultúrájára, az ősi Mezopotámia földjére vezethető vissza. A csodaszarvasról szóló mondánk is Mezopotámia földjéhez kapcsolja eleinket.[2]

Fehér ló áldozat

A fehér mén (ló) áldozat, ami már a védikus vallásban [17] és az ősi perzsa vallásban is megtalálható volt,[megj. 1] a szkítáknál is teljesen általánossá lett,[18][19] a magyaroknál egészen Nagy Lajos királyig megmaradt.[20]

Az a felfogás, melyet a régi magyarok a fehér színhez fűztek, a lónak különös jelentőséget kölcsönzött. Akit kiváló ajándékkal akartak kitüntetni, annak fehér lovat adtak, s az isteneknek bemutatott nagy áldozatok alkalmával, melyekről Anonymus oly sokszor beszél, szintén fehér lovat öltek le. A honfoglalás kori mondák mindegyik gyűjteményében, úgy Anonymusnál, mint a Márk-féle krónikában megtaláljuk azt a mondát is, hogy a magyarok fehér lóért szerezték meg az országot.[21]

(A magyarok minden valószínűség szerint mén-nek nevezték a lovat, ebből maradt a ménes szavunk.)

Boldogasszony / Mária

Mindenekelőtt a mai napig fennmaradt istenanya-hit, a Boldogasszony-tisztelet volt és maradt a magyaroknál az egyik legjelentősebb.[2]

A Kárpát-medence területén - főleg a Dunántúlon - évezredek óta élő őslakosság a régészeti emlékek szerint anyaistenhívő volt. Ennek a női termékenységszobrai anyaistenszobrokká, majd Mária-képekké alakultak,[2] és érdekes módon leggyakrabban azokon a helyeken kerültek elő, amelyek a mai napig is jelentős Mária-kegyhelyek, pl. Andocs.[2]

(A kereszténység terjedésével párhuzamosan a korábbi pogány kultuszokat és szokásokat Európa-szerte fenntartották és azoknak keresztény értelmet adtak.[22])

Tűztisztelet

Keleti források, pl. Ibn Ruszta perzsa író szerint (930) az ősmagyarok tűzimádók voltak.[2] (Elképzelhető viszont, hogy itt is inkább csak tűztiszteletről van szó, akárcsak a zoroasztriánusoknál (→ tűztemplom). Számos forrás tudósít a tűz-tisztelet meglétéről, különösen az Árpád-háziak alatt.

A tűz-tisztelet, a tűz-kultusz (a csillagtisztelettel együtt) a magyar kereszténységben, a népi liturgiában még a 20. században is nyomon követhető volt. Minden újholdat követő vasárnap tűzgyújtással kezdődött a szentmise.[2] Cornides Dániel 1791-ben kiadott Értekezés a régi magyarok vallásáról azt írja, hogy az ősvallás a perzsa vallási körbe kapcsolódott.

Őskultusz

A vallás fontos eleme volt a halottkultusz és az ehhez kapcsolódó őskultusz, az ősök nagy hatalmú szellemeibe vetett hit, amire a régészeti emlékek és a díszítőművészet a legfőbb bizonyíték. Hitték, hogy ha a halott szelleme a túlvilágon nem érzi jól magát, visszatér és bajt hoz az itt maradottakra – míg meg nem születik egy új létben.

Animizmus

Kutaknál, ligetekben áldoztak, szent fákhoz, forrásokhoz, kövekhez ajándékokat vittek,[23] mert hitük szerint a szellemek kedvelték e helyeket. Az animizmusból fakadtak a halotti szertartások, a halottkultusz is.[24] Hittek benne, az ember is képes olyan tárgyak létrehozására, amelybe aztán szellem költözhet, azaz lelke lehet (pl. vőfélybot, kard stb.).[25]

Lélekvándorlás

Az egyistenhívő vallások előtt minden vallás, minden pogány tradíció a keleti vallásokig bezárólag a születések körfogását tanítja. Aligha hihetjük, hogy a magyaroknál ez másképp lett volna, annál is inkább, hogy Dienes István régész Karoson végzett ásatások során feltárt sírokban a főmágus sírdombját gyermeksírok vették körbe, s ez az újjászületések képzetének meglétére utal.[1] A magyar hagyomány számos olyan elemet őriz, amelyek alapján biztosra vehetjük. hogy a kerek világ, azaz a ciklikus világ képzete mögött ugyanaz a világkép állhatott, amit a keleti vallások szanszárának neveznek.[1] A kerek dombon végzett szertartások, az évkör során mindig visszatérő ünnepek éppen úgy ennek kifejeződései lehettek, mint az, hogy a hun fejedelmek és előkelőségek temetése alkalmával a harcosok a sír körül lovagolva kántálták az elhunyt érdemeit, valamint az, hogy az elhunyttal együtt eltemették lovát és használati tárgyait, ételt és italt tettek mellé, vagy vele elégették, hogy ne szenvedjen hiányt a túlvilági útja során.[1] Semmi okunk kételkedni, hogy a magyar ősvallásban is az újraszületés és bizonyos feltételek mellett az újjászületés tanítása élt, amelyet a Lehel kürtje monda is megerősít. [megj. 2] Meséinkben se szeri, se száma azoknak az elemeknek, amelyek arra utalnak, hogy a halál után újraszülethetünk.

Mágia

Az ősi magyar hagyomány megannyi eleme, a népi gyógyászat, a szómágia, a mindennapok hagyománya és általában a néprajz által feltárt minden terület arról tanúskodik, hogy az ősmagyarok a mágia világképében éltek és a mágikus praxis szőtte át életük mindennapjait.[1] A magyar hagyományban a mágus olyan tudós vagy látó, aki kapcsolatban van azokkal a természetfeletti erőkkel, amelyek a világot és általában a létet alakítják. Ezen erők közé tartoznak a magasabb világok lényei, az istenek és félistenek is, de ezek messze nem olyan tudattól független természetfeletti hatalmak voltak, mint az egyistenhívő (ábrahámi) vallások istene.[1]

A természet világa a pogányok számára szent hely. Az újpogányság és boszorkányság hívei ma is többnyire a természetben próbálnak ráhangolódni a tündérek és más szellemek jelenlétére.[26][27]

A természetmágia a természet mágikus uralmát jelentette, a természeti elemek ismeretét és irányítását, egyensúlyának fenntartását és gondozását.[megj. 3] Minden bizonnyal a pogány papok nem is értették vagy nem akarták megérteni, hogy miért kell a természet emelte test templomát kőtemplomokra, és a létről szóló tudást a közvetítő útján megnyilatkozó megváltóba vetett hitre felcserélni.[28]

Mágikus világkép

A mágikus világképben a menny és a föld, a természet szellemei, továbbá a túlvilági ősök mindent megadnak az embereknek és védelmezik őket. Ezen világkép legfontosabb területe az elemi vagy természetmágia, amely mindenséget alkotó elemek mágikus befolyásolása volt. A természetmágiában a víz, tűz, lég és föld nem mint elvont fogalmak voltak jelen, hanem amiből az ember és minden más alkotva van. A tüzet például a magyarok minden évben újra szentelték, és ezt a szentelt tüzet az oltárra tették, s ezzel az embert mozgató belső erőt, a népet védő harcosok virtusát megáldották. A víz a megtisztulásnak, a táplálásnak és a fennmaradásnak a szimbóluma volt. A forrásoknál végzett szertartásokkal érték el például, hogy az eső áldást hozó legyen és ne pusztító.[1]

A tűz és a víz, mint őselemek tisztelete a kereszténységbe is átkerült, és a mai napig megőrződött a katolikus szentmisében. Úrnapi és feltámadáskori körmenetkor az oltáriszentség (amely a fényes napkorongra emlékeztet) kitételéhez mindig tüzet raknak.[2]

A levegő a mozgásnak, a felemelkedésnek és az áthagyományozásnak volt a szimbóluma, és a magasba felnyúló fa vagy kerecsen madár formájában tisztelték. A föld a beteljesülésnek, az újjászületésnek és a megtartásnak a jelképe és kő, hegy vagy szikla formájában tisztelték.[29]

Vezérkultusz

Az egységesítő, összefogó tényezője a vallási hit- és hiedelemrendszernek a mennyei erők pártfogásából és támogatásával uralkodó nagyfejedelem személye volt; ennek megnyilvánulását vezérkultusznak hívjuk.

bővebben lásd lejjebb

Asztrológia

Az égitestek járása szerint osztották be az idejüket. Kifejlett asztrológiájuk volt, melynek alapelve szerint szellemekkel van benépesülve a látható ég, kiknek befolyása alatt áll minden földi élőlény.[30]

A csillagok nevei összefüggésben voltak a nép szükségeivel és szokásaival. A Sarkcsillagot például, amely szerintük mint iránypont első helyet foglal el az égen, Vastuskónak vagy Égi cöveknek nevezték, míg a Nagy Medvét a hét farkashoz hasonlították.[30]

Totemizmus

A magyarok mitológiájában az ősi totemizmus elemei is jelen voltak. Például abban az eredetmítoszban, amely a népet a turulmadártól származtatja.[31]

Hitték, hogy az ősök szelleme állatokba is beleköltözhet, ezért azt az állatot, amelyről azt gyanították, hogy az ősök szellemét birtokolja, tisztelettel vették körül; nem vadásztak rá, nehogy haragját magára vonják. Az állat nevének kiejtése is tilos volt, jellegzetes testrészeit amulettként viselték. De nem magát az állatot tisztelték, hanem a benne élő szellemet, az ősüket.[32]

Egyéb

László Gyula őstörténész,[33], Vargyas Lajos [34] és Kiszely István antropológus [35] a régi magyar hitvilág és gyakorlat keleti elemei közé a következőket sorolják:

  • "ördög mint teremtő (demiurgos),
  • a világ teremtése a tengerből fölhozott homokból,
  • a nap és a hold elrablása és megszerzése,
  • a föld a cethal hátán (Adynál is fölmerülő néphagyomány),
  • a pünkösdi király,
  • a lóversenyek, a bikafékezés, a birkózás,
  • a táltosparipa (gyakran 6-7-8 lábbal),
  • a hősök birkózása (mind mélyebbre vágja ellenfelét a földbe),
  • az ember alakú, sokfejű sárkány,
  • a vashegy a világ tetején."
  • az égig érő fa,
  • a kancatejfürdő,
  • a kacsalábon forgó kastély.

Egyes feltevések szerint az ősmagyar vallás szerkezetében a kereszténységhez hasonlított, de tartalmában eltért tőle. Az ősi magyar vallás számos eleme továbbélve fontos részét képezte a középkori magyar keresztény gondolatkörnek.[36]

A magyar mitológia képzeteinek egy része nyelvünkben a mai napig megmaradt (bár többnyire megváltozott jelentéssel, mint a lidérc esetében).

A nyelvtudomány nyelvünk emlékeiben, különösen földrajzi- és helységnevekben talál itt-ott utalást az egykori pogánykorraː Áldozókő, Bálványkő, Oltár-kő, Tűzhalom, Pogányvár és hasonlók mutatnak az ősi kultusz nyomaira.

A vallás és mitológia lényei

Istenségek

Arany Atyácska Hajnal Anyácska társa, Hadúr, Napkirály és Szélkirály atyja. Valószínűleg ugyanaz, mint Isten.
Boldogasszony Anyaistennő vagy istenanya néven is nevezik.
Hadúr A Hadak Ura rövidítése. Hadúr a tűz istene volt, később a háború istene lett. Szokás volt, hogy a magyarok harc előtt fehér mént (lovat) áldoztak neki.
Hajnal Anyácska Istennő. Valószínűleg ugyanaz, mint a Boldogasszony.
Hold (Éj) Atya Istenség. Török és tatár neveː Ay Ata.
Isten (Tengri) Az ég istene és a magyar panteon feje.
Nap Anya Napistennő.
Napkirály A "Nap királya" a magyar napisten. Minden nap ezüstszőrű lovával Keletről Nyugatra lovagol, látva mindent, ami alatta van.
Ördög A halál, a betegségek és a gonosz dolgok istene, aki a Pokol/alvilág birodalmát uralta.
Szélanya A szél istennője. Bölcs, idős nő, aki egy barlangban él, egy hatalmas hegy tetején, valahol a világ végén. A szélben játszik, viharokat és forgószeleket hoz létre.
Szélkirály A "Szél királya", más néven Szélatya. A szél és az eső magyar istene és Szélanya férfi megfelelője.
Tűz Anya A tűz istennője és Tűz Atya női társa.
Tűz Atya "Tűz Atya", más néven Tűz Apa. A tűz istene és Tűz Anya férfi megfelelője.
Víz Anya A víz istennője és a Víz Atya női társa.
Víz Atya "Víz Atya", más néven Víz Apa. A víz istene és a Víz Anya férfi párja.

Állatok és szellemek

Bába A bába jelentése eredetileg jó tündér volt, aki később gonosszá degradálódott. Mágikus képességei ellenére nem volt boszorkány. Úgy hitték, hogy a szökőkutakban él, és ha a kisgyermekek túl közel mentek a barlangjába, becsalogatta őket.
Boszorkány Egy ellenséges, ártalmas, természetfeletti erejű idős asszony, aki képes átalakulni, repülni és hatásos átkokat szórni.
Bubus A bubus vagy mumus egy démon, amely a barlangokban él.
Csodaszarvas A magyarok származását körülvevő legendák központi szereplője.
Fene A betegség démonja. Manapság egy szólás továbbra is a nevét használja: "A fene egye meg!"
A "Fené"-nek azt a helyet is tekintik, ahol a démonok barangolnak, ahogy a népszerű mondás szólː "Menj a fenébe!" azaz "Menj a pokolba!" A mai magyar nyelv néhány betegség, például a lépfene elnevezésében is megtartotta a "fenét".
Griff A magyar mitológiában hasonló a turulhoz. Bizonyos tündérmesékben (például Fehérlófia, a fehér ló fia ) kegyetlen, kapzsi madár, amely embereket eszik, de ez az egyetlen módja annak, hogy visszatérjenek az alvilágból a középső világba.
Guta Félelmetes magyar démon, aki halálosan megverte áldozatait, gyakran szívrohamban vagy hirtelen bénulásban.
Lidérc A magyar folklór egyedi természetfeletti lénye.
Sárkány Szinte minden népmesében megjelenik, amely lángot lélegzik, és fogságban nőket, továbbá kincseket őriz, de a nyugati társaival ellentétben mindig férfi alakú, (gyakran többféle) fegyverrel rendelkezik, lóval rendelkezik. A sárkányok általában az emberi viselkedést vagy karaktert szimbolizálták, azaz amikor a hős vele harcolt, küzdött, hogy legyőzze saját rossz viselkedését, szokását vagy jellemzőit.
Szépasszony A Szépasszony egy démon, hosszú a haja és fehér ruhája. A fiatal férfiakat elcsábította.
Turul Az eredetmítosz a magyarokat a turulmadártól származtatja. [megj. 4] Az első királyok voltak a Turul örökösei ("Turul-nemzetség")
Vadleány A Vadleány általában meztelen, hosszú haja a talajt éri.

Hősök és emberi alakok

Hunor és Magor A hunok és a magyarok legendás ősei.
Álmos Félig legendás alak volt, az Árpád-ház őse. Születése előre látható volt anyja álmában (lásd az Emese-legenda).
Emese Ügyek felesége, Álmos anyja. A táltos az álmát azzal magyarázta, hogy fiat szül, aki egy idegen földön uralkodó nagy család őse lesz.
Dula Dula neve a Csodaszarvas-legendában jelenik meg. Valószínűleg a volgai bolgárok valamiféle törzsfőnöke volt.
Garabonciás Egy férfi alak, aki a varázslatot tanulta, ellentétben a → táltosokkal, akik már születésükkor is természetfeletti erejűek voltak.
Göncöl Egy csodatevő táltos volt, aki értett az állatok nyelvén, ismerte a gyógyfüveket, betegeket gyógyított. Amikor eltörött a szekerének a kereke, hiába várt segítséget az emberektől, ezért a szekérrel együtt az égbe repült, és azóta ott kocsizik éjjelente (Göncölszekér).

Vallási specialisták

Egy magyar sámán(?) ábrázolása a 9. századból
  • Mágusok – A kettős fejedelemség idején a világi hatalmat gyakorló hun Árpád [37] mellett ott találjuk a magiar Kurszán főmágust is. Géza idején még erős befolyásuk volt, de a kereszténység felvételével elvesztették hatalmukat. A legkorábbi időkben apáról fiúra szálló hagyományt őriztek, később minden alkalmas kiválasztottnak tanították a tant, annak a szellemében, hogy a mágusi állapot nem történik az emberrel, hanem azzá kell válni. A mágusok "második születése" az azzá válás, a beavatás vagy elragadás, s ekkor kapták meg a magiar nevüket. A 12-13. században még felbukkantak mint tanítók, látnokok, jósok és gyógyítók, később rejtezésbe vonultak vissza.[38]
  • Táltosok – Szerepük többnyire nem volt tanulható, s nem tanítható volt. Elhívatás alapján történt.
  • Javasok – Elsősorban gyógyítással és jóslással foglalkozó papok voltak. Leginkább faluközeli helyen éltek, ahol betegségekkel és különféle problémákkal keresték fel őket. Nevük a jauas → jós vonalról származik.[39]
  • Sámánok – Egy kisebb közösség szellemi elöljárói voltak, akik a táltoshoz hasonlóan révület útján emelkedtek testen túli tartományokba.
  • Garaboncok – Garabonciás diákból lehetett mágus, javas és táltos egyaránt.[40] Tudományát hosszú évek alatt szerezte meg. Mindenekelőtt azt kellett megtanulnia, hogy miként éljen a megszerzett mágikus erőkkel, illetve hogy ne éljen vissza ezekkel.
  • Harsányok – A mágusok mellett segédkeztek, énekkel és zenével segítették azok tevékenységét. Nagyon kevés adat maradt fenn róluk.
  • Regősök – A népek között vándorolva fenntartották a régiek hitét és vallását, még akkor is, amikor a mágusok és táltosok már rejtezésbe vonultak vissza és nem tevékenykedhettek.[41]

A három világ lényei

Felső világ

Isten (Tengri)

A fő istenalak (Tengri) a teremtő. [megj. 5] Ő a panteon feje, segítő és igazságos, de büntet is. Ezek az általános tulajdonságok egy általános istenfogalom jellemzői lehetnek, eredettől (pogány-keresztény) függetlenül. Nincs külön kultusza. Az égben lakik, ahonnan bizonyos mértékig passzívan figyeli a világ történéseit, de neki tulajdonítják a sorscsapásokat (vö.„istencsapása”), a villámot (vö. „istennyila”).

Rédei Károly nyelvész szerint Isten szavunk iráni-árja eredetű is lehet.[42] A sumer nyelvben szintén megtalálható a magyar szavunk megfelelőjeː istin (jelentése „egy, egyetlen"), de ez a szó nem számnévként szerepel a sumerban.[43]

Boldogasszony / Istenanya

A csíki székelyek, a gyimesi csángók és Moldova csángóságának egy része a csíksomlyói kegyszobrot „Babba Máriának, a Napba öltözött Boldogasszonynak” nevezik[44]

A Nap a régi kultúrákban az istenatya, a Hold pedig az istenanya szimbóluma volt. Később, Mária lábánál a holdsarló ennek az ősi attribútumnak a késői emléke.[2]

A kutatók szerint a Boldogasszony a keresztény Szűz Mária alakjával azonosult, a pogány anyaistennő-tiszteletből a kereszténységbe átszármazó elem.[45] [46]

A Boldogasszony a kereszténység előtt, jóval korábban létező mitológiai alak, akit Babba Mária néven ismer a hagyomány. A székely és csángó családok életében fordulópontot jelent, amikor a kisgyerek a Holdra mutatva, felismeri Babba Máriát. Neve a gyimesi csángók körében élő Babba Mária elnevezés, aki egy holdistennő, a Holdat nevezik Babba Máriának, a holdvilágot „Babba Mária lámpásá"-nak, a csintalankodó gyereket pedig a Holdra mutogatva azzal ijesztgetik, hogy „megver a Babba Mária". A népi vallásosságban azonossá vált Máriával, Jézus anyjával, az új hit részben a régire épült. A keresztény Szűz Mária csak a magyarok körében Boldogasszony, tehát a Boldogasszony nem egy általános keresztény elem, hanem inkább az ősi magyar hitvilág egy részének továbbélése keresztény elemekkel kiegészítve.[47] (→ lásd még: Mária-kultusz)

  • A „baba” szóalak igen régi, már a sumerek is tiszteltek Baba nevű anyaistennőt.
  • Emellett két külön alakról is lehet szó, feltételeznek anya-lánya viszonyt is a Nagyboldogasszony és a Boldogasszony között.
  • Eredeti neve nagy valószínűséggel a babba lehetett (Gyimes környékén ma is él a hagyomány). A csángóknál még ma is szokásban van, hogy a csíksomlyói búcsú előtt hajnalban megnézték a felkelő napot (imádkoztak) a Kis-Somlyó hegyéről. Úgy tartották ő babba, benne van babba.
  • Elképzelhető a babba sztyeppei eredete is, akár a hun eredet is (mivel náluk nagyon dívott az anya-kultusz).
  • Csángók szerint Babba a világmindenség anyja és csak annyi köze van szűz Máriához, hogy mint minden mást, azt is ő szülte. Szerintük Babba Máriát a papság találta ki, hogy az ősmagyar Istenanyát elhalványítsa és keresztényesítse. /Benesóczky A. Tamás/

Egyéb lények

  • Szélanya: A világfa ágai között lakozó öregasszony, aki a szeleket engedi ki barlangjából.
  • Hadak Ura: Arany Atyácska fia, a kovácsok és a had istensége, ő kovácsolta Isten kardját, melyet a legnagyobb hős, Attila vett birtokba. A hunok istenként is tisztelték, fehér lovat áldoztak fel neki. Szent fémje a réz, és ő hajtja a Csillagszekeret.

A középső világ lényei

A tündérek

A tündérek csodálatosan szép nőnemű lények, nevük valószínűleg a tündököl, elcsábít, illetve tünékeny, fel- és eltűnik szavakból ered. Élhetnek túlvilági helyeken, többek között víz alatti palotákban. Egyes gyűjtések szerint a Csallóközben régen tündérek laktak.

A szépasszony

A szépasszonyok hiedelemköre is a boszorkány cselekedeteivel rokonított, jóllehet ezeket külön hiedelemlényként tartjuk számon: a tilalmas helyek tabujának megsértése, a szépasszony táljába való belelépés már a boszorkányok tetteinek széles skáláját bővíti. A néphit szerint újszülött csecsemőket rabolt, férfiakat csábított el, az ördöggel hált. Ellentétben a tündérrel, csak rossz tetteket hajtott végre.

A boszorkány

A tündérek ellentéte a csúf öregasszony képében lefestett boszorkány vagy a „vasorrú bába”. (A vasorrú bába nem azonos a boszorkánnyal.[48])

A sárkány

A magyar mitológia sárkánya a balkáni sárkányalakokhoz hasonlóan alapvetően időjárásdémon, többek között a jégesőt is sárkány okozza. Úgy tartották, hogy olyan kígyókból és halakból lesznek sárkányok, amik 7 éven keresztül mocsárban élnek. A táltos feladatai közé tartozhat a sárkánnyal való harc, de nem a fizikai világsíkon, hanem szimbolikus, vagy szellemi síkon. A „sárkányharc-történetekben” a táltos az égbe emelkedik, hogy a felhők között megküzdjön a sárkánnyal, hogy ezzel elűzze a rossz időt.

A garabonciás

A garabonciás természetfeletti erejű személy, a táltosokhoz hasonlóan foggal születik. Rongyos köpenyben, kezében könyvvel kopogtat be a házakba: tejet vagy tojást kér. Egész köcsög tejet kell eléje tenni: ha eltagadják, megmondja, hogy van a háznál tej, és fenyegetődzik: „majd adnál, de már késő lesz”. Büntetésül vihart, jégverést okoz vagy könyvéből „kiolvassa” a sárkányt és azon lovagol a falu fölött. A sárkány hosszú farka lesöpri a házak tetejét, a fákat pedig tövestől kicsavarja. A garabonciás ellen harangozással lehet védekezni. Bűvös könyve segítségével a levegőbe tud emelkedni. Sárkány húsából tesz a nyelve alá, akkor nem érzi a nap közelében a hőséget.

A lidérc

A lidérc vagy lúdvérc nevének eredetét nem ismerjük. Alakja rendkívül összetett, a 20. századi folklór ugyanakkor már csak gonosz-démoni vagy mulatságos tyúk-alakjában őrzi. A lidérc a régi magyar néphit szerint az emberre ráül, megnyomja, megszopja (mellbimbóit megduzzasztja), néha vérét szívja.[49]

Lüdérc

A magyar ősi hiedelmek egészét tekintve leginkább három vonása tűnik ki: a tüzes alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-jelleg. A lüdérc egy szexuális démon, ami általában hímnemű, és az ellenkező nemmel tart kapcsolatot, de lehet nő is. A földre leszállva emberi alakot ölt (általában régi szerető, vagy meghalt házastárs képében jön).[50]

Markoláb

A markoláb egy égitestfaló mitikus lény, neki tulajdonítják a nap-, ill. holdfogyatkozást.

További lények

Az ungvári várkertben található turulszobor feje

Mitikus állatok nagyon gyakoriak a magyar mítoszokban, köztük:

  • a turul (Attila és Árpád hadijelvénye[51])
  • a griffmadár
  • a csodaszarvas
  • a fehér ló
  • manók és törpék – alacsony növésű, erős, hosszú hajú és szakállú lények
  • óriások – a világ peremén élő hatalmas termetű lények

Az alvilág lényei

Ördög

Az Isten ellenpárja az ördög, aki kezdetben a sötétség, gonoszság általános szimbóluma volt, később szerepét és tulajdonságait a keresztény mitológia alakította. Egyes gyűjtésekben az Isten és az Ördög (Démiurgosz) a teremtéskor együtt alakítja ki a világot. Amikor a jó és gonosz nagyjából egyforma hatalommal vesz részt a világ teremtésében illetve küzd egymással, dualizmusnak, dualista hitvilágnak nevezzük. A perzsáknál, a zoroasztriánus vallásban is megtaláljuk keleti megfelelőjét. Úgy az ősi perzsa “tűztisztelő“, mint az eurázsiai hitek (pl:taoizmus) többsége erősen dualisztikus volt. A perzsa hitvilágban Ahura Mazdá (Ormuzd, a legfelsőbb jó) és Angra Mainju (Ahrimán, a legaljasabb rossz) korokon átívelő küzdelme az idők végezetén Ahura Mazda győzelmével fog zárulni. A magyar ősvalláshoz legközelebb álló példa azonban az ótörök Erlik.

A Rábaközi táltos hagyományokban az ördög mint őr-dög, tehát őrzőszellem szerepel. Amely az embereknek segíthet is, óvhatja (ördöngös, ördöge van – mint pozitív értelmű kifejezés) is őket, de némelyik akadályozza, bajt hoz annak a fejére akit követ. Lásd még: Máté Imre: Yotengrit

Kísértetek

A lidércek mint túlvilági lények mellett a túlvilágra került lelkek, a szellemek és kísértetek jellemzően a kereszténység elfogadása után nyerték el jelentőségüket, az ősi mondákban a lelkekkel együtt a feltámadt holtakat jelentették.

Betegségdémonok

A népi gyógyítás és a hitvilág szorosan összefonódik.

  • Guta, az agyvérzés, néha az infarktus démona
  • Nyavalya, az epilepszia démona, gyakran összefoglaló kifejezés a betegségekre
  • Gyík, a torokgyík és a torokfájás démona
  • Szent Antal tüze, az orbánc, kiütések, lázas állapot szelleme
  • Fene rosszindulatú daganatos betegségek démona
  • Döghalál, a pestis vagy kolera démona
  • Igézet, a fejfájás és a láz démona
  • Ijedtség, a különböző pszichikus bajok démona
  • Mirigy

További démonok:

A vezérkultusz

A vezérkultusz jelentősége, az ősi magyar államvallás kialakulása, szerepe az etnogenezisben (néppé alakulás)

A kazárokhoz és dunai bolgárokhoz hasonlóan, a magyarságnál is megteremtődött a vezérek kultusza. Ennek ékes példái Botond vitéz és Lél vezér története.[52] Még a keresztény középkor lovagszentjét, László királyt is keleti eredetű hősmonda népe nevében kiálló vitézeként szerepeltetik.[53] A vezérkultusz tehát, keresztény köntösben kissé átalakulva/kiegészülve, de tovább élt a magyarság lelkében.

A vezér ill. nagyfejedelem a napot megszemélyesítő, megszentelt vezető volt. Felsőbb hatalmak akaratából és támogatásával uralkodott.[54] A földi világ az égi világnak vetülete,kiterjesztése, tehát amint a vezér ill. nagyfejedelem rosszul uralkodik, uralma alatt nagy csapások történnek, ez azt jelenti, hogy elveszítette a felsőbb erők támogatását, és élete feláldozásával át kell adnia helyét a mennyei erőktől kedveltebb utódjának.[55] Ez magyarázhatja Álmos feláldozását, úgy jelképes mint valóságos értelemben, a Kárpát-medencébe történő belépéskor. Szabados György történész (SZTE Magyar Mediévisztika) az egyik Szent István-legenda leírása nyomán megengedhetőnek tartja, hogy Géza nagyfejedelem saját uralmát, vérvonalát megőrzendő számos rokonát tette el láb alól. Ez elmélet igaz lehet Álmosra nézvést is, aki elképzelhető ezáltal lett alkalmatlanná belépni a Kárpát-hazába.[56] Ezt erősíti, hogy a vérrokonok közti viszály visszatérő jellegzetesség az Árpád-ház története során.[57]

A népüket képviselni tudó, hivatott hősökben való bizodalom mellett a földi szent fejedelem mintájára, annak légbe vetült másaként kialakult a Felső-Ég-Istenbe vetett hit, a Mindenség-Fejedelmének képzetével, a samanizmusnál magasabb rendű vallásos meggyőződés, afféle pogány kori államvallás. A különféle eredetű, különféle pogány hiedelmeket valló, sőt a tételes vallások tanaitól is megérintett népelemek egységbe forrtak össze, s a világmindenségről alkotott képzeteikben - a hitéletüket híven tükröző temetkezési szokások[58] és művészetük tanúsága szerint - legfeljebb árnyalatnyi különbség észlelhető.[59]

Állatok

Állatok a régi magyar hiedelem- és gondolatvilágban

Az ősi totemizmus emlékei őrződtek meg a szokásban, amely az állatokat külső vagy belső tulajdonságaik alapján jelöli és még inkább abban az eredetmítoszban, amely a magyarokat a turulmadártól származtatja.[31]

Az oroszlán

Az oroszlán szerepe a régi hitvilágában: bátorság, nemesség, merészség megjelenítője, a királyi hatalom jelképe és védelmezője. Mivel az oroszlán az „állatok királya” néven is ismert, ezért sokszor királyi házak címerében is előfordul, mint pl. Anglia és Dánia esetében. Magyar vonatkozásban is a királyság egyik jelképe. Imre király, III. László és II. András címereiben is előfordul, de a III. Béla király által építtetett esztergomi királyi várkápolna életfás oroszlánjai is jelentősek. „A szentély alsó részét sávszerűen sorakozó címerkorongokkal díszítették, melyek az új királyi címer állatját, a lépő oroszlánt foglalják magukban. Ma csak kettőnek a töredéke látszik,[60] eredetileg oldalanként hét volt, akként elhelyezve, hogy az oroszlánok a szentély két végétől számítva, egymással szemben haladtak az apszisfal közepén elhelyezett királyi trón felé s azt mintegy védelmezték.”[61] Egyik lábukat felemelve lépkedő, dekoratív megoldású olívazöld oroszlánok lépkednek, mögöttük vörös alapon stilizált okkersárga életfa látható, melynek ágai úgy szertekanyarognak, hogy a körben semmi üres hely ne maradjon. A keretdísz vörös, ugyanilyen színű a külső szegélye is, míg a fehér pontozásokkal díszített gyöngysorszerű két belső sávja s az oroszlánok szeme fekete.[62] Keleti örökségünk fontos maradványa áll előttünk, mely igen ősi, mezopotámiai jelkép. Erre utal az oroszlánok hátsó combján található tízlevelű rozetta és az oroszlánok hasán a négy ékjel. Elég ehhez az ókori keleti emlékeket futólag áttekinteni.[63][64] Hasonló oroszlánok maradványait találták meg Vitéz János palotájában is.[65] Az oroszlánok szintén rajta vannak a X. századi koronozási jogar kristálygömbjén is, sőt – Bakay Kornél szerint –, a mellső combjukon ott az ékjel is. Az Árpádoknak, más néven a Turul-dinasztiának tehát címerállatuk volt az oroszlán.[66]

A kutya

A kutya khthonikus (az alvilághoz tartozó halottkísérő, közvetítő, a gonosz társa, az alvilági erők eszköze) lény és lélek hordozó állat. Innen származnak az olyan rossz értelmű szólásaink, mint a „kutya szülte, ebadta, kutya fajta, kutya-fáját”.[67] A kutyák közvetítenek föld és ég között védik a halott lelkét és kísérik a túlvilágon. Szárazság idején a földbe temetett kutyát okolja a magyar néphagyomány. Hogy a szárazságnak vége szakadjon meg kell keresni és ki kell ásni a kutyát. Ipolyi az állatáldozatokat még az emberáldozatok helyettesítésének véli. Dr. Vörös szerint viszont a kutya/farkas áldozat nem tartozik a szertartások ezen körébe. Dienes István a kutya szerepének tisztázása végett felveti a kenézlői és a gádorosi nyakörves kutyaábrázolások vereteit. Noha Szőke B. egyszerűen ünnepi, vadászatokon használt lószerszám díszeiként határozza meg ezeket, ők a kérdést az egész pogány hitvilág, a honfoglalás kori állatábrázolások szellemi hátterébe ágyazva vizsgálták. Az a tény, hogy a vadászó (kutya) és a vadászott (szarvas) állat különválasztva szerepel, továbbá, hogy a gádorosi leleten a kutya nyakán – a kenézlőihez hasonló – hármas tojásmintával jelzett nyakörv látható. A 10-13. század közötti 15 település és 18 temető feltárásából, 32 kutyacsontváz és 23 különálló koponya került elő. Ami azt jelentheti, hogy a ló áldozat mellett a kutya áldozatok is fontos szerepet töltöttek be a honfoglaló és a kora középkori magyarok életében. A nomád népek hitvilágában a lelket (értsd. íz) a fej (esetünkben a koponya) foglalja magában. Így ez az áldozat képviseli egyrészt az állatot, másrészt közvetítő szerepet is betölt. Ezeket a testrészeket edénybe helyezve temették el, amire, mint az íz „tartó edényére” nagy figyelmet kell szentelnünk. Barba Rafael így fejtegeti a temetők tartalmát további cikkében: A feltárt temetőkben 9 esetben halottal együtt, 1 helyütt utólag rátemetett, 4 ízben pedig sírok között, különálló gödörben eltemetett kutyát, illetve kutyakoponyát sikerült azonosítani. Más a helyzet a települések ásatásainál. Itt az előfordulás sokkal változatosabb. Házba temetés 5 lelőhelyen, kemencébe 4, gödörbe 5, verembe 2, árokba 2 és cserépfazékba 1 helyen történt.[68]

A temetések mellett kutyát áldoztak a halálozási évfordulók (halotti torok) alkalmával is. A településeken feltárt bizonyítékok legtöbbje esetén baj elhárító, bűbáj törő célra kell gondolnunk. Egy másik szokás érdekes lelete egy Visegrádról származó lelet, ami egy 10-11. század között élt nő felnégyelésének képe. A nőt a temetőtől távol földelték el az akkori szokás szerint és mellé 6 kutyát temettek. A kutyák közül 3-at a felismerhetetlenségi összekaszaboltak, a többit pedig csak simán megölték. A szokás értelmében az elítélt húsából, csontjaiból evett kutyákat is kegyetlenül lemészárolták.[69] Az ilyen cselekedetben átesett ember számára nem jöhet el a keresztény felfogás szerinti feltámadás. Visszatérve a dolog szimbolikája az elítélt "kutya" (az ember) és a "tisztátalan" kutya (állat) össze Népi szóláskészletünk is érdekes bizonyítékokat is sorol fel. Például ilyen az „ebek harmincadjára kerül/jut” kifejezés, vagy az „átesett az ebek harmincadján” mondás, ami Csefkó Gy. szerint, az „ebek szájába került / az ebek kivették belőle a vámot” Az ebadta, ebtől származik kifejezéssel ellentétes az „ebadóban hagy” szólás.

Szent ill. tisztelt állatok szerepe

Az eurázsiai népek többségének gondolatvilágában a szent vagy tisztelt állatok nagy becsben állottak. A tisztelt állat onnan ismerhető meg, hogy nevét nem szabad kimondani. Pusztán valamilyen jellemzője kapcsán szabad rá utalni. A magyar hitvilágban kettő ilyen van: a szarvas és a farkas. Szarvas, aminek szarva van, farkas, aminek farka van. A névhasználat alapján bizonyosnak tűnik, hogy e két állatot a magyarság hagyományosan nagy tisztelettel övezte (pozitív vagy negatív értelemben). A szarvas és a farkas ellentétpárt képeznek egymással: a szarvas (szelídsége, növényevő természete okán) a nőiesség, míg a farkas (ragadozó volta, merészsége okán) a férfiasság megtestesítője.

A szarvas

László Gyula szerint: "(...) mind az onogur-avar-magyar népnél, mind pedig Árpád magyarjainál kimutatható a szkíta hagyományréteg. Nekünk is szarvas volt az ősi istenasszonyunk, vezető állatunk, akárcsak a szkítáknak."[70] A mi csodaszarvasmondánkban egyfelől vezérlő állat, másfelől pedig termékenységszimbólum, hiszen általa leli meg Hunor és Magor a királylányokat és népes kíséretüket, akiktől aztán -a krónikák szerint- hunok és magyarok népes sokasága ered.

A kereszténység felvétele után felvett jelentései: Évenként lehullatott és újra növesztett agancsa révén a fához kapcsolódó egyetemes jelkép: az örök megújulás, az újjászületés, a Nap, illetve Krisztus szimbóluma. A hosszú életnek, a halhatatlanságnak, a bőségnek és a termékenységnek a jelképe.

A korai keresztény művészet kedvelt témája az élet vizének kútjából, az „igaz élet” paradicsomi fájának tövéből eredő folyókból ivó szarvas.

A gyorsaságnak is a szarvas a jelképe.

A ló

Az ősi magyar nép a fehér lovat nagy becsben tartotta. A táltos feláldozta őket máglyán, rendszerint csaták előtt (a siker érdekében). Hérodotosz írja, hogy a földért cserébe küldött fehér ló hadüzenetnek számított. A ló küldése abban az ősi keleti hiedelemben gyökerezik, hogy a lopott föld elveszíti termőképességét. Őseink egy fehér lóval vásárolták meg az országot Szvatopluktól a monda szerint, ez tehát egybevág. Ha ingyen foglalták volna el, az lopott földnek számított volna, ezért valamit adniuk kellett cserébe. Ilyen értelemben tehát a fehér lóval kapcsolatos hiedelmek a szkíta hitvilág továbbélésének tekinthetőek.

Ha a lovas meghalt, vele temették a lovát is. Bőrét lenyúzták és egy karóra feszítették, majd pár napig száradni hagyták. A „húzza a lóbőrt” mondás arra a recsegő hangra utal, amikor a lóbőrt a karóra feszítették. - A "húzza a lóbőrt" mondás az alvó, az éjszakai-hajnali hidegben lóbőr takaróját magára húzó, bele burkolódzó embert jeleníti meg és nem a lóbőr állítólagos recsegését. /Benesóczky A. Tamás/

A farkas

Nomád népként őseink nemegyszer találkoztak a toportyánokkal, s számtalan negatív, ördögi jelzőt kapcsoltak hozzájuk, mint minden erős, károsnak ítélt jószághoz teszik azt még ma is. Ennek ma is élő, kézzel fogható jele az a régies szitok forma, mely ekként hangzik: „A fene egye meg!” vagy „A fene vinné el!” Fene a farkas szó archaikus alakja, egyes vélemények szerint egyfajta ártó szellemet is e néven neveztek, s ezt tudva máris értelmet nyer a szitok.

Jegyzetek

  1. a b c d e f g h i j Mireisz Lászlóː A magyar vallás
  2. a b c d e f g h i j k l m n Szabó Máriaː A magyarok csillagai
  3. Mireisz Lászlóː A magyar vallás
  4. Ékes példája ennek a „magyarok Istene” szófordulat, mely sajátosan magyar istenfogalmat feltételez.
  5. Szimonidesz Lajosː Iszlám és buddhizmus → Milyen volt a pogány magyar vallás?
  6. Takács, György. Babba Mária - adalékok a magyarság őshitének istenanya alakjához. Debrecen: Főnix könyvek, 71. o. (2002). ISBN 963-86315-1-1 
  7. Szabó Máriaː A magyarok csillagai, 79. old, 2005.
  8. Zimonyi Istvánː A magyarság korai történetének sarokpontjai
  9. Szimonidesz Lajosː Iszlám és buddhizmus, 227. old., 1931. Dante
  10. Kristó Gyula.szerk.: Zsoldos Attila: The Life of King Stephen the Saint, Saint Stephen and His Country: A Newborn Kingdom in Central Europe – Hungary (angol nyelven). Lucidus Kiadó, 15–36. o. (2001). ISBN 978-963-86163-9-5
  11. Gecse Gusztávː Vallástörténeti lexikon → Kereszténység Magyarországon
  12. Képes Krónika – Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978, fordította és a szövegmagyarázatokat összeállította Geréb László
  13. Képes Krónika
  14. (László ún. I. törvénykönyvéből
  15. Hunhír.infoː A táltosok által végzett koponyalékelés több, mint hungarikum
  16. A HONFOGLALÁS KORI GYÓGYÍTÁS EMLÉKEI
  17. Ashvamedha
  18. Homéroszː Íliász 13.5
  19. Sztrabón 7.300.
  20. Szabó Máriaː A magyarok csillagai, 59. o., 2005.
  21. Pallas → fehér ló
  22. Szimonidesz Lajos: Iszlám és buddhizmus, 205. old, 1931
  23. “akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz, kövekhez ajándékot visznek, bűneikért egy ökörrel fizessenek.” (részlet I. László törvényéből)
  24. A pogány magyarok hitvilága
  25. Ősi hiedelemvilágunk
  26. Teresa Mooreyː Spirituális vezetők
  27. Szelídítetlen boszorkányság, 2017.
  28. Mireisz Lászlóː A magyar vallás, 99-100. o.
  29. Mireisz Lászlóː A magyar vallás, 85. o.
  30. a b Szimonidesz Lajosː Iszlám és buddhizmus, 228. old., 1931. Dante
  31. a b Gecse Gusztávː Vallástörténeti kislexikon → magyar ősvallás
  32. Ősi hiedelemvilágunk
  33. László Gyula: Árpád népe. Helikon Kiadó, Budapest, 1988. 133.old
  34. Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti, keleti elemek a magyar folklórban. Történelmi Szemle 1977/1: 107-121. old
  35. http://www.kiszely.hu/istvan_dr/021.html Archiválva 2017. május 29-i dátummal a Wayback Machine-ben Kiszely István: A magyar nép őstörténete - Az ősmagyarok hitvilága
  36. Pár jelentős példa: 1) vezérkultusz - szakrális király (Szt István, Szt László stb); 2) Ősi boldogasszony - csíksomolyói Babba Mária; 3) Csodaszarvas-monda - szarvas gyertyákkal (gyújtatlan-gyulladó, oltatlan-aludó) agancsain, mely István királyt vezérli a kereszténységbe; 4) Oroszlán, mint a királyság jelképe, stb.
  37. A Képes krónika szerint a hun Aetilea/Attila hatodízigleni leszármazottja
  38. Mireisz Lászlóː A magyar vallás, 112-113. o., Vizsom
  39. Mireisz Lászlóː A magyar vallás, 116. o., Vizsom
  40. Mireisz Lászlóː A magyar vallás, 118. o., Vizsom
  41. Mireisz Lászlóː A magyar vallás, 120. o., Vizsom
  42. Isten szavunk eredete. (Hozzáférés: 2019. április 23.)
  43. Isten szavunk eredete. (Hozzáférés: 2019. április 23.)
  44. Az ősmagyarok hitvilága Archiválva 2012. november 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, istvandr.kiszely.hu
  45. Gecse Gusztávː Vallástörténeti kislexikon → Anyaistennők
  46. Szűz Mária tiszteletében felrémlik a magyarság ősi kultusza. [2012. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 7.)
  47. Napbaöltözött Asszony ikonográfiája
  48. Erről lásd Solymossy Sándor: „A vasorrú bába és mitikus rokonai”. Budapest, 1991
  49. Magyar néprajzi lexikon -lidérc
  50. Az emberi világ démonikus lényei "nyomó” lények: lidércnyomás, „nyomó” boszorkány, nora
  51. László Gyula, i.m. 137.old
  52. "Hősi epikánk töredékeit itt-ott felcsillantó krónikáinkból is kitűnik, hogy e hősök egész népük képviselőiként kerekednek felül ellenségeiken, mint Botond, vagy buknak el, mint Lél." Dienes István: A honfoglaló magyarok. Corvina kiadó, 1974, Budapest, "Hereditas"-sorozat, 55.old
  53. Dienes 1974, 55. old.
  54. "A Nap-jelkép mindenekelőtt a szent fejedelemhez, a kündühüz kötődött, akinek a méltóságnevében is a török kün, "nap" szó lappang. Olyan kivételes lény volt a magyarok hite szerint, mint a türkök szent kagánja vagy a kazárok szakrális királya, aki az Égtől született, s így felsőbb erők, az Ég rendeléséből szervezte meg birodalmát, szabott törvényt, s tette boldoggá, gazdaggá népét. (Dienes 1974, i.m.56. old)
  55. Kialakult egy égi sugallatú rend képzete, melynek földi letéteményese a nagyfejedelem, aki az "Ég csúcsáról" támogatva, egész népe érdekében végzett varázsos tevékenységéhez segítséget nyer, s ha pártfogói kegyét elveszti, elöregszik, vagy népét csapás éri, élete feláldozásával át kell adnia helyét a földöntúli erőktől kedveltebb utódjának. (Dienes 1974, 56. old)
  56. https://www.youtube.com/watch?v=NPOxHVzL56Q
  57. Néhány eset: István-Koppány, Salamon és a hercegfiak, Kálmán és Álmos herceg stb.
  58. Például: a hétrétegű másvilág megjárásához hét nyílcsúcs velük adása; sajátos szemfedő alkalmazása, lovas temetkezés, stb.
  59. Dienes 1974, 56.old
  60. A mű 1938-as állapotokat tükröz
  61. Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei. Budapest, 1938, 95.old
  62. Kádár Zoltán: Az esztergomi oroszlános freskók eredetéről. Komárom megyei múzeumok közleményei 1 (1968) 133-154. old.
  63. Tukulti Ninurta asszír palotájának falfestménye a Kr. e. 13. századból. - Az örmény irepúni palota falfestménye, Kr. e 8. század. - A girszui fogadalmi tábla. Kr. e. 2430 körül. - Az Arslan Tas-i asszír istenábrázolás, Kr. e. 8. század. - Asszír pecsétlők, Kr. e. 9–8. század. - Az Alaca Höyük-i kőfaragványok, Kr. e. 1400 körül. - A bet seani asszír kőreliefek, Kr. e. 1400 körül. Lásd: Winfried Orthmann: Der Alte Orient. Propyläen Kunstgeschichte in achtzähn Bänden. Berlin, 1975, XVII.t. XLVI.t., 88. kép, 217. kép, 273. kép, 344. kép, 418. kép.
  64. Paolo Matthiae: Geschichte der Kunst im Alten Orient 1000-330 v. Ch. Die Großreiche der Assyrer, Neu Babylonier und Achämeniden. WBG, Darmstadt, 1999, 104., 254. old.
  65. Dercsényi Dezső: Esztergomi királyi palota (1975), 26.old
  66. Bakay Kornél: Az Árpádok országa. Budapest, 2002, 427-430. old.
  67. Barba Rafael Péter: A kutyához fűződő babonák, hiedelmek
  68. Kutya a néphitben. [2009. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 10.)
  69. "… megérdemelte, hogy emberek közönséges halálából kirekesztve, kutyához illő hirtelen halállal haljon meg, és mint valami kutya a kutyák sorsában részesüljön.” Ezért „kutyáknak lett eledele”, „…és eltávozván e világból az alvilág foglya lett…” De fia és szolgája sem kerülhették el sorsukat: „kutyák falták fel az utcán holttestüket csontjaikkal együtt”.
  70. László Gyula: Árpád népe. Helikon Kiadó, Budapest, 1988, 133. old
  1. de nem a zoroasztrizmusban, mert Zarathustra megszüntette az állatáldozást, így a lóáldozást is
  2. A Kálti Márk, majd Thuróczi János krónikájában (14., 15. század) is megidézett Lehel-monda szerint: „A császár azt mondta nekik: »Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok!« Lehel így felelt: »Hozzátok ide kürtömet, amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.« Odavitték a kürtöt, és a császárhoz közeledve, mikor nekikészült a kürtfúvásnak, erősen homlokon vágta a császárt, kit egy csapással megölt. S azt mondta neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon.« Mert az a hite a szittyáknak, hogy akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon...
  3. Amelyet a mai ember nagyképűen semmibe vesz és melynek éppen napjainkban issza meg a levét. Amikor őseinket a természeti elemek szent tiszteletétől törvényekkel eltiltották, akkor nem gondoltak arra, hogy ezzel hosszú távon megzavarják az ember és a természet harmonikus viszonyát.
  4. Ügyek… nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.
    (Anonymus)
  5. A dualisztikus teremtésmondákban Isten és az Ördög (Démiurgosz) a teremtéskor együtt alakítja ki a világot.

Források

További tudnivalók

Kapcsolódó szócikkek