„Egyiptom” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
734. sor: 734. sor:


==== Külkereskedelem ====
==== Külkereskedelem ====
A kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat külön minisztérium koordinálja, még az EU-tagságunk előtt velünk is rengeteg kétoldalú kereskedelmi kapcsolat született. Kőolajtermékeket, gyapjút, textilt exportál elsősorban az EU felé, de a vevők között van az USA, India, közeli szomszédjai és Törökország is. Fő behozatali forrása Kínához és az európai országokhoz kötődik, de kedvelik az amerikai termékeket is. Néhány jellegzetes adat: a kitermelt 6 milliárd hordó olajból mindössze 300 milliót dolgoz fel, a többit eladja nyersolajként (a 2000-es évek elején). A halászatból mintegy évi 300 ezer tonna hal kerül külföldre részben feldolgozva, részben jegelve.
A kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat külön minisztérium koordinálja, még az EU-tagságunk előtt velünk is rengeteg kétoldalú kereskedelmi kapcsolat született.
Néhány jellegzetes adat: a kitermelt 6 milliárd hordó olajból mindössze 300 milliót dolgoz fel, a többit eladja nyersolajként (a 2000-es évek elején). A halászatból mintegy évi 300 ezer tonna hal kerül külföldre részben feldolgozva, részben jegelve.

Főbb termékek <ref>CIA World Factbook</ref>ː
* Kivitelː Nyersolaj és kőolajtermékek, gyümölcsök és zöldségek, textília, vegyi anyagok, feldolgozott élelmiszerek
* Behozatalː Gépek és berendezések, élelmiszerek, vegyszerek, fatermékek, üzemanyag


Legfőbb kereskedelmi partnerei 2017-ben:<ref>CIA World Factbook</ref>
Legfőbb kereskedelmi partnerei 2017-ben:<ref>CIA World Factbook</ref>

A lap 2019. augusztus 11., 19:07-kori változata

Egyiptomi Arab Köztársaság
جمهورية مصر العربية
(Dzsumhúrijat Miszr al-Arabijah)
Arab Republic of Egypt
République arabe d'Égypte
Egyiptom zászlaja
Egyiptom zászlaja
Egyiptom címere
Egyiptom címere
Nemzeti himnusz: بلادي، بلادي، بلادي
(Biládí, biládí, biládí)
Hazám, hazám, hazám

FővárosaKairó
é. sz. 27°, k. h. 29°Koordináták: é. sz. 27°, k. h. 29°
Államformaköztársaság
Vezetők
ElnökAbdel Fattáh el-Szíszi
MiniszterelnökMosztafa Madbuli
A Népgyűlés elnökeAli Abdel Áal
Hivatalos nyelvarab
Beszélt nyelvekegyiptomi arab

Tagság
Népesség
Népszámlálás szerint94 798 827 fő (2017. márc. 28.)[1]
Rangsorban14.
Becsült98 423 595[2] fő (2018)
Rangsorban14.
Népsűrűség96 fő/km²
GDP2006
Összes305 253 milliárd dollár (32)
Egy főre jutó4317 dollár
HDI0,652 (112.) – közepes
Földrajzi adatok
Terület1 001 449 km²
Rangsorban30.
Víz0,6%
IdőzónaEST (UTC+2)
EEST (UTC+3)
Egyéb adatok
Pénznemegyiptomi font (EGP)
Nemzetközi gépkocsijelET
Hívószám20
Segélyhívó telefonszám
  • 122
  • 123
  • 180
Internet TLD.eg
Villamos hálózat220 volt
Elektromos csatlakozó
  • Europlug
  • Schuko
Közlekedés irányajobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Egyiptomi Arab Köztársaság témájú médiaállományokat.

Egyiptom (arabul: مصر, IPA: [misˤɾ] (Miszr), egyiptomi arab ejtéssel: [ˈmɑsˤɾ]), hivatalosan Egyiptomi Arab Köztársaság (arabul: جمهورية مصر العربية, IPA: [Dzsumhúrijat Miszr al-Arabijah]) független ország Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában. A Sínai-félsziget által Afrika egyetlen transzkontinentális országa, és jelentős hatalom az egész földrészen és a tágabb értelemben vett Közel-Keleten. Az országot nyugatról Líbia, délről Szudán, északról a Földközi-tenger, északkeletről a Gázai övezet és Izrael, keletről pedig a Vörös-tenger határolja. Fővárosa a középkor óta az arab és az iszlám világ központja, Kairó, mely csaknem húszmilliós népességével a világ egyik legnagyobb városa.

Egyiptom közel 100 milliós népességével a legnépesebb arab ország, a harmadik legnépesebb Afrikában és a kilencedik Ázsiában. A népesség nagy része a Nílus partján és a Nílus-deltában él, ami az ország területének töredéke, és itt találhatók a termőföldek is. Az ország többi részét túlnyomórészt a gyéren lakott Szahara sivatag borítja.

Egyiptomban a leghíresebbek az ókori birodalom monumentális épületei, ilyenek például a gízai piramisok, a nagy szfinx és a karnaki templom. Ismertek még a romvárosok, úgy mint Memphisz, Théba és Ahet-Aton, illetve a temetők, például a Királyok völgye és a Királynék völgye, valamint az ezekhez kapcsolódó Dejr el-Bahari. Mindezek mellett említésre méltók az ország középkori emlékei is, hiszen sokáig Egyiptom-központúak voltak az iszlám világ vezető államai (Fátimida Kalifátus, Ajjúbida és Mamlúk Szultanátus), Kairó pedig ezekben az időkben a muszlim kultúra és gondolkodás fellegvára volt, a világ egyik legnagyobb és egyik leggazdagabb városa, tudományának egyik központja. A mamlúkok uralmát I. Szelim oszmán szultán döntötte meg 1517-ben, ez a közel 400 éves oszmán uralom kezdetét jelentette, majd a brit félgyarmati időszak következett, ami alól névlegesen 1922-ben, ténylegesen csak a második világháború után szabadult föl az ország. A köztársaságot 1953-ban kiáltották ki, miután lemondatták II. Fuád királyt. 1956-tól, Gamal Abden-Nasszer elnöksége idején Egyiptom újra nagyhatalommá vált és bár a hatnapos háborúban vereséget szenvedett Izraeltől, a jom kippuri háborúban visszaszerezte a hatnapos háborúban elvesztett területeit és csak amerikai nyomásra adta föl harcot. 2011-ben az országban forradalom tört ki (az ún. nílusi forradalom), aminek eredményeképpen a már 30 éve hatalmon lévő Hoszni Mubárak elnököt elűzték, és az ország évekig anarchiában stagnált, sőt, gazdasága, főként a turizmus jelentősen visszaesett.

Egyiptom gazdasága az egyik legváltozatosabb a Közel-Keleten, mert az olyan ágazatok, mint a mezőgazdaság, az ipar, a turizmus és a szolgáltatás nagyjából azonos termelési szinten állnak. Az országot azon államok közé sorolják, melyek az elkövetkező évtizedekben a világgazdaság nagyhatalmaivá válhatnak, addig azonban olyan akadályokat kell elhárítani, mint a túlnépesedés valamint a vízhiány. Ennek érdekében számos reformot készített elő vagy vezetett már be a kormány a nílusi forradalom óta, többek között megkezdték egy új adminisztratív főváros megépítését, a mezőgazdaság modernizálását, a megújuló energiaforrások kihasználásának növelését, valamint határozott lépéseket tettek a születésszabályozás bevezetésére.

Etimológia

km.t
kmmt
niwt

Az európai nyelvekben elterjedt alak, melynek magyar változata Egyiptom, a latin Aegyptus szóból származik, amely viszont az ógörög Αιγυπτος; „Aigüptosz” átvétele. Az ógörög szó Ptah isten memphiszi templomának nevére vezethető vissza: ḥwt-k3-ptḥ („Hut ka Ptah”).

Az országnak az ókorban több neve is volt, egyik legismertebb a kemet („fekete ország”), amely nevet a Nílus által lerakott termékeny fekete föld után kapta, eltérően a sivatag „vörös földjétől(deseret). A későbbi kopt időkben a név „kéme”-vé rövidült. Egyiptom jelenleg használt, hivatalos rövid arab neve (Miszr) sémi eredetű szó, jelentése alapvetően „nagyváros”. A köznapi egyiptomi beszélt nyelvben Kairót is így szokás nevezni.

Földrajz

Műholdfelvétel


Domborzati térkép

Egyiptom területe 1 001 449 km2 és ezzel a világ harmincadik legnagyobb országa. Összehasonlításul a területe akkora, mint az összes közép-amerikai ország együttvéve, mint kétszer Spanyolország vagy négyszer az Egyesült Királyság, és a területe nagyjából megegyezik az Egyesült Államok legnagyobb államaival, Texas és Kalifornia együttes területével.

Mivel Egyiptom éghajlata száraz, ezért az ország nagy területét sivatag borítja, és a lakosság mindössze a terület 5,5%-át használja. Nyugati irányból Líbia, délről Szudán, északkeletről a Gázai övezet és Izrael határolja. Mivel az ország transzkontinentális ország, ezért fontos geopolitikai szerepe abban rejlik, hogy rendelkezik egy földnyelvvel (a Szuezi földszorossal) Afrika és Ázsia között. Itt hozták létre a tengeri kereskedelem részére a Szuezi-csatornát, ami a Földközi-tengert köti össze a Vörös-tengeren át az Indiai-óceánnal.

A Nílus völgyétől és deltájától eltekintve az ország nagy része sivatagi táj. A szél homokdűnéket hoz létre, amik akár a 30 métert is elérhetik. Sok helyen kősivatag jellemző.

Egyiptom földrajzilag öt nagyobb egységre osztható:[3]

  • Nyugati (Líbiai-) sivatag. A Nílus völgyétől nyugatra terül el, ez Egyiptom területének 2/3-a. Északi részén fekszik a Kattara-mélyföld, továbbá több nagyobb oázis található itt.
  • Keleti- (Arab-) sivatag. A Nílus völgyétől keletre, a Nílus és a Vörös-tenger között.
  • A Nílus-völgy – a Nílus hatalmas folyami oázisa; a folyóhoz simuló, szalagszerű kultúrterület Asszuántól Kairóig fokozatosan szélesedik (0,3 km → 23 km)[4].
  • A Nílus-delta – az eredetileg mocsaras deltavidéket a természettel vívott évszázados küzdelem teljesen átformálta.
  • A Sínai-félsziget – itt találhatók az ország legmagasabb hegycsúcsai.
Képek
A Nílus-völgye Luxor közelében
A Nílus-völgye Luxor közelében
A Nílus völgye a magasból
A Nílus völgye a magasból
Tájkép Hurghada környékén az Arab-sivatagban
Tájkép Hurghada környékén az Arab-sivatagban
A Fekete-sivatag a Farafra és Baharijja oázisok között
A Fekete-sivatag a Farafra és Baharijja oázisok között
A Sínai-hegy tájképe
A Sínai-hegy tájképe
Egy vádi a Sinai-félszigeten
Egy vádi a Sinai-félszigeten
Homoksivatag sziklaformákkal Abu Szimbel környékén
Homoksivatag sziklaformákkal Abu Szimbel környékén
A Dakhla-oázis
A Dakhla-oázis
Hyphaene thebaica
Hyphaene thebaica

Vízrajz

Egyiptomnak egy folyója van, a Nílus. A Nílusnak Egyiptom területén nincs komolyabb mellékfolyója, csak mesterséges öntözőcsatornák ágaznak ki belőle és térnek vissza bele. Tavaszi áradását már az ókorban is nagy biztonsággal tudták előre jelezni. Az évente lerakott hordalék a trágya szerepét töltötte be az ártéren. Az Asszuáni-gát megépítésével megszűnt az áradások hordalék-lerakása.

A természeti erők és az emberi tevékenység hatására a Nílus deltájában ma a folyónak csupán két fő ága létezik: a keleti, Damiettánál 240 km hosszú, a nyugati, Rosettánál – Alexandria mellett – 235 km.[5] A közel negyed Magyarország területű deltában számos csatornát építettek, ezek közül a legjelentősebb a közel 80 km hosszú, 30 méter széles Mahmoudia-csatorna.[6]

Egyiptom legnagyobb tava a Nasszer-tó, ami egy mesterséges víztározó Egyiptom és Szudán határán. Az Asszuáni-gáttal duzzasztották fel. Ezen kívül a tengerpartokon alakultak ki lagúnák, illetve a Szuezi-csatornát vezették keresztül pusztai sós tavakon.

Az időszakos vízfolyások, az egy-egy záport követően vizet hordozó vádik zöme az Arab- (vagy Keleti-) sivatag területén találhatók.

Éghajlat

A passzátövezetben fekvő Egyiptomnak zonális sivatagi éghajlata van. Csak a Földközi-tenger partvidékén, illetve a Nílus-delta északi peremén hull (télen) valamennyi csapadék – itt száraz szubtrópusi éghajlat alakult ki.

Egyiptomban a legtöbb, de elenyésző mennyiségű csapadék a téli hónapokban esik. Az ország déli részén a csapadék átlagban 2–5 mm, Kairónál kb. 25 mm évente.[7] Közép- és Felső-Egyiptomban évek telhetnek el anélkül, hogy eső egyáltalán esne. Viszont egy nagyon vékony sávban az északi tengerparton a csapadék mennyiség elérheti az évi 400 mm is, elsősorban október és március között. csak a Sínai-hegy környékén és nagy ritkán néhány északi városban, mint Damietta, Baltim, Sidi Barrany és Alexandriában esik.

Az évi átlaghőmérséklet 27 °C és 32 °C között van. Nyáron gyakran akár 45 °C is lehet, míg januárban 8-9 °C-ra is lesüllyed a hőmérséklet. A legnagyobb meleget eddig Asszuánban, júliusban mérték, 51 °C-ot, a legnagyobb hideget el-Miejában, januárban –2,2 °C-ot. [8]

A Földközi-tengernél az állandó északnyugati szél segíti a területet, hogy ne melegedjen föl. A sivatagban 43 °C mellett a homokfelszín 80-85 °C-ra forrósodik fel.[8]

Nyáron nagyon alacsony a levegő relatív páratartalma, de a legalacsonyabb a száraz, forró khamszin(wd) szél uralma idején süllyed (kb. márc. → május), ilyenkor 1-5%. [8]

A globális felmelegedés következtében a jövőben a tengerszint emelkedésnek indulhat, és veszélyeztetheti a sűrűn lakott tengerparti sávokat, ami komoly hatással lehet az ország gazdaságára, mezőgazdaságára, iparára egyaránt. Ez a hatás egyes szakértők szerint a 21. század végére már bekövetkezik.

Élővilág

Homoki róka

Az ország területének túlnyomó része az állandó növényzet nélküli sivatag. A szárazsághoz maximálisan alkalmazkodó növények azonban helyenként és időszakosan a sivatagban is élnek. A Nyugati-sivatagban a 10–20 m mélyre lehatoló gyökérzetű tamariszkuszfajok fordulnak elő, a sós mocsarak területén pedig a sóballa (Suaeda) és a szittyó. [8] Az Arab-sivatagban a vádik mentén is megtalálhatók a tamariszkuszfajok, néhány keserűfűféle társaságában (bolhafű, egyiptomi kender, ballagófű stb.). [8] Az őshonos datolyapálma szerte az országban megtalálható.

A mediterrán területeken néhány boroszlán- és labodafaj alkotja a természetes vegetációt. A Nílus menti, egykor gazdag természetes vegetáció (papiruszsás, nádfélék, lótusz stb.) eltűnt, ameddig a folyó vizével öntözni lehet, ott már évezredek óta intenzív mezőgazdasági termelés folyik. [8]

Állatvilága átmenetet jelent a kelet-afrikai fauna és a mediterrán faunavidék között. Néhány jellegzetes faj: kisded cickány, sivatagi sün, vörös róka, sivatagi róka, homoki macska, vadmacska, mocsári hiúz, sörényes kecske, núbiai kőszáli kecske, sivatagi hiúz, csíkos hiéna, cibethiéna.[3]

Nemzeti parkok

Történelem

A kezdetek

A Szahara kiszáradásának folyamata feltehetőleg az i. e. 4.3. évezred fordulója körül gyorsult fel,[9] és az elsivatagosodás arra kényszerítette a korai közösségeket, hogy a Nílus mentén alakítsák ki településeiket. A predinasztikus kortól a folyó völgye vált Északkelet-Afrika urbanizációs tengelyévé. A földrajzi és éghajlati viszonyok alakulása jelentősen befolyásolta az ókori egyiptomi állam fejlődését.

Az I. dinasztia koráig az egész ország területén a Nagada-kultúra volt jellemző.

Ókor

Hafré piramisa

A terület viszonylagos elszigeteltsége és a Nílus évenkénti áradásai következtében a Nílus völgyében alakult ki az ókori Egyiptom, az ókor egyik legfejlettebb civilizációja, miután Ménész (Mina) I. e. 3000 körül egyesítette Alsó- és Felső-Egyiptomot. A birodalom mintegy háromezer évig állt fenn; a XXX. dinasztia hatalmát a perzsák döntötték meg I. e. 342-ben, így rövid függetlenedést követően az I. e. 525-ben már meghódított Egyiptom ismét az Óperzsa Birodalom része lett. A folyton lázongó tartományt I. e. 332-ben foglalták el Nagy Sándor csapatai, majd halála után egyik hadvezére, I. Ptolemaiosz vezetésével ismét függetlenedett. A hellenisztikus Egyiptom központja Alexandria lett, amely az ókor egyik legnagyobb, legpezsgőbb kultúrájú városává nőtte ki magát. Az ország az I. e. 3. században a Római Köztársaság szövetségesévé és fő gabonaellátójává, majd az elkövetkező évszázadok során mindinkább alattvalójává vált. A Ptolemaidák birodalma I. e. 30-ban szűnt meg, amikor Augustus elfoglalta, utolsó uralkodója, VII. Kleopátra pedig öngyilkos lett.

Egyiptom ettől kezdve a Római Birodalom része lett, mint a császárok magánprovinciája; továbbra is kiemelt szerepet játszott Itália és Róma városának gabonaellátásában. A kereszténység a 3. században rohamosan elterjedt a tartományban, és itt bontakozott ki a többek között Remete Szent Pál és Remete Szent Antal nevével fémjelzett remete-, majd a Szent Pakhomiosz által kialakított szerzetesi mozgalom. Egyiptom I. sz. 395-ben a Keletrómai Birodalom része lett, és az Alexandria központú kopt egyház monofizitizmusából fakadóan számos konfliktus terhelte viszonyát Konstantinápollyal.

Középkor

A Mohamed próféta hirdette iszlám által egyesített arabok Amr ibn al-Ász vezetésével a 640-es években hódították meg a tartományt, melynek az újonnan alapított al-Fusztátot (ma Kairó része) tették meg központjául. Az iszlamizáció és arabosodás csak lassan haladt előre, a helyi keresztény kopt lakosság a középkor végéig megőrizte fontosságát az államéletben. Egyiptom az Omajjádok, majd az Abbászidák kalifátusa alatt is megőrizte kitüntetett jelentőségét, mint a központi bevételek jelentős forrása.

A középkori Fátimida-dinasztia uralma alatt épült Al-Azhar mecset

A központi hatalom gyengülését kihasználva a 868-ban kinevezett Ahmad ibn Túlún emír (helytartó) függetlenedett Bagdadtól, és Szíria nagy részét is befolyása alá vonta. A kalifátus ideiglenes megerősödése és a Túlúnidák hatalmának hanyatlása lehetővé tette, hogy 905-ben ismét központi irányítás alá kerüljön Egyiptom, de csak rövid időre. 939-ben az új helytartó, Muhammad ibn Tugdzs al-Ihsíd önállósodott, szintén meghódítva Szíriát. Utódainak hatalmát a mai Tunéziából kiinduló Fátimidák döntötték meg, akik 969-ben foglalták el a tartományt, megalapítva az új fővárost, al-Káhirát (Kairó). Az iszmáilita síita Fátimidák kora Egyiptom számára a gazdasági és kulturális virágzás ideje volt, bár a dinasztia hatalma a 11. század közepén meggyengült.

A Fátimidák 1171-ig tartó uralmának, mely során Egyiptom a keresztes háborúk egyik főszereplőjévé vált, Szaláh ad-Dín, azaz Szaladin vetett véget, megalapítva az Ajjúbida-dinasztiát. Az egyiptomi mellett több szíriai ágra szakadó dinasztia viszonylag rövid életű volt, Kairóban 1250-ben asz-Szálih Ajjúb hajdani szultán rabszolga státuszú katonai és állami adminisztrációs célokat ellátó kísérete, a mamlúkok vették át a hatalmat. A tehetséges mamlúk szultánok a 13. század végére meghódították Szíriát, megállították a mongolok terjeszkedését (Ajn Dzsálút, 1260), és felszámolták a szentföldi keresztes államok írmagját is (Akkon eleste, 1291). A mamlúk időszakban a 14. század első fele, an-Nászir Muhammad uralma jelentette a fénykort: az uralkodó hatalma stabil volt, és az államot komoly külső erők sem fenyegették. A hanyatlás azonban rövidesen megindult az 1347-ben lecsapó, majd rendszeresen visszatérő pestisnek és a mamlúkrendszer belső hibáinak köszönhetően. A szultánok nem tudtak örökletes hatalmat kialakítani, mivel az államhatalomba jutó mamlúkjaik pozícióik megőrzésére törekedtek, ezért az önállósodni vágyó szultánokkal rendszerint leszámoltak, és tehetetlen gyermekeket ültettek a trónra – vagy ha a belső pártharcokban épp nyerésre álltak, saját maguk foglalták el a trónt. Ezzel párhuzamosan a mamlúkok harcértéke is csökkent: a sereg nem modernizálódott, de még hajdani morálját és harcértékét sem volt képes megőrizni.

Az 1798. július 21-én vívott piramisok csatája (Bonaparte Napoléon és a mamelukok között)

Oszmán fennhatóság alatt

Az Oszmán Birodalom egy kisebb, anatóliai konfliktust követően 1516-ban tönkreverte a megroggyant Mamlúk Birodalom hadait Szíriában, majd 1517 elején bekebelezte Egyiptomot. A mamlúkréteg azonban továbbra is fennmaradt, és ellátta a szír-egyiptomi térség igazgatási funkcióit. Az Oszmánok gyengülése a 18. századra ahhoz vezetett, hogy Egyiptom gyakorlatilag függetlenné vált, és az egymással rivalizáló mamlúkok irányították. Ilyen helyzetben érkeztek Napoléon Bonaparte tábornok francia hadai 1798-ban a területre.

1805-től kezdve Egyiptom tényleges vezetője Muhammad Ali egyiptomi alkirály volt. Az ő és utódjai uralkodása alatt Egyiptom gyakorlatilag függetlenné vált Törökországtól. Ebben az időszakban az állam intézményeit - különösen a hadsereget - modernizálták. A Vörös-tenger vidékén és a mai Szudánban sok területet átmenetileg Egyiptom szállt meg. A Szuezi-csatorna elkészülte (1869) után Egyiptom a világkereskedelem fontos központja lett, ugyanakkor pénzügyi válságba is került. Befektetései védelme érdekében a Brit Birodalom 1882-ben a gyakorlatban átvette a kormányzást, hivatalosan azonban Egyiptom 1914-ig az Oszmán Birodalom része volt.

20. század

1922-ben nyert részleges, majd a második világháborút követően teljes függetlenséget. 1952-ben I. Faruk királyt katonai puccsal eltávolították, és helyére fiát, II. Ahmed Fuádot nevezték ki. Az Egyiptomi Köztársaságot végül 1953. június 18-án kiáltották ki; első elnöke Mohamed Naguib volt. Lemondása (1954) után Gamal Abden-Nasszer, az 1952-es forradalom kulcsfigurája vette át az elnöki hatalmat, és az egyiptomi nép birtokába vette a Szuezi-csatornát, mely az ún. szuezi válsághoz vezetett (1956).

1958 és 1961 között Egyiptom és Szíria uniót alkotott, Egyesült Arab Köztársaság néven. Gamal Abden-Nasszer elnöksége alatt a Szovjetuniót tekintette legfőbb támogatójának annak ellenére, hogy az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik alapítója volt.

Hoszni Mubárak lemondását ünneplő tömeg 2011 február 11-én Kairóban

1967-ben az úgynevezett hatnapos háborúban az izraeli haderő súlyos vereséget mért az egyiptomira. Megszállta a Sínai-félszigetet. Gamál abd en-Nászer 1970-ben bekövetkezett halála után hű támogatója, Anvar Szadat vette át a helyét, aki először lazított a szovjetekhez fűződő kapcsolaton, végül felszámolta azt. 1973-ban összehangolt szír-egyiptomi támadás indult Izrael ellen (úgynevezett jom kippuri háború), amit a zsidó állam csak amerikai diplomáciai segítséggel tudott visszaverni. Nem sokkal ezután az immár Washington felé orientálódó Szadat az ország gazdasági nehézségeire való tekintettel béketárgyalásokba kezdett, amelyet az 1978-as Camp David-i egyezménnyel pecsételtek meg. Ekkor Egyiptom elismerte Izrael állami létét, Izrael pedig kivonult a Sinai-félszigetről. Bár a nyugati közvélemény szemében nagyot nőtt, Szadat belső támogatása rohamosan csökkenni kezdett, végül 1981-ben merénylettel végeztek vele. Utódja Hoszni Mubárak lett.

21. század

2011. január 25-én tizenhét napig tartó tüntetéssorozat kezdődött Kairóban, mely később átterjedt az ország több más városára is. A tüntetők a 30 éve hatalmon lévő Hoszni Mubárak elnök lemondását és reformokat követeltek. A tüntetések hatására az elnök február 11-én lemondott hivataláról. A Husszein Tantávi marsall vezette katonai tanács és a katonaság vette át a hatalmat, amely első lépésként felfüggesztette az ország alkotmányát. Az átmenet több hónapig eltartott.

2011. november 28-a és 2012. január 10-e között rendezték az első szabad választásokat.[10] A választásokat a korábban betiltott Muzulmán Testvériség alapította mérsékelten iszlamista Szabadság és Igazságosság Pártja nyerte, a második a radikális iszlamista an-Núr párt lett.[11]

2012. január 25-én feloldották az 1981-es merénylet után bevezetett szükségállapotot.[12] 2012. június 24-én elnökválasztást tartottak, ahol a Muzulmán Testvériség jelöltje, Muhammad Morszi nyert. Hatalmát nem tudta stabilizálni, 2013 tavaszán-nyarán tüntetések robbantak ki ellene Kairóban. 2013. július 3-án a hadsereg Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornok vezetésével puccsal megdöntötte.[13] Az ideiglenes államfő Adli Manszúr lett.

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

Egyiptom államformája 1953. június 18. óta parlamentáris köztársaság. A köztársasági elnök 1981. október 14-étől Hoszni Mubárak volt, de kormányzása alatt végig rendkívüli állapot volt érvényben. A 2011-es arab tavasz során kitört nílusi forradalomnak köszönhetően 2011. február 11-én lemondott tisztségéről.

A jelenlegi (ideiglenes) köztársasági elnök Adli Manszúr, akit a hadsereg nevezett ki 2013-ban. A korábbi, demokratikusan megválasztott elnök, Mohammed Murszi házi őrizetben van. 2014. március 1. óta Ibrahim Mahlab a miniszterelnök.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

Egyiptomban többpártrendszer működik. A kormányzás félelnöki rendszerben történik, azaz a végrehajtó hatalom megoszlik az elnök és a miniszterelnök között. A választópolgárok a parlament tagjain kívül az elnököt is közvetlenül választják (a legutóbbi elnökválasztás 2005 októberében volt). Egyes emberi jogi szervezetek szerint félő, hogy a kormányzat beleavatkozik a helyi választásokba.

Kairóban található az Arab Liga székhelye.

Egyiptom közigazgatási egységei
Egyiptom közigazgatási egységei

Politikai pártok

Közigazgatási beosztás

  1. Alexandria
  2. Asszuán
  3. Aszjút
  4. Buhajra
  5. Bani Szuvajf
  6. Kairó
  7. Dakahlijja
  8. Damietta
  9. Fajjúm
  10. Gharbijja
  1. Gíza
  2. Iszmailija
  3. Kafr es-Sajh
  4. Matrúh
  5. Minja
  6. Minúfijja
  7. Új völgy
  8. Észak-sínai
  9. Port Szaíd
  10. Kaljúbijja
  1. Kena
  2. Vörös-tengeri
  3. Sarkijja
  4. Szohág
  5. Dél-sínai
  6. Szuez
  7. Luxor
  8. (Heluán; megszűnt, visszaolvadt Kairó kormányzóságba)
  9. (Október 6.; megszűnt, visszaolvadt Gíza kormányzóságba)

Védelmi rendszer

Népesség

Általános adatok

Egyiptom a legnépesebb arab ország. Lakosainak száma 2017-ben becslések alapján 95-97 millió fő. A népesség terület szerinti eloszlása szinte egyedülálló a Földön. Az ország területének alig huszadán zsúfolódik össze szinte az egész lakosság: a Nílus völgyében és deltájában, továbbá a Szuezi-csatorna mellett. A természetes szaporodás továbbra is nagy.

Az ország népsűrűségi térképe
Egyiptom népességének növekedése[14]
Év Népesség (millióban)
1960 27 M
1970 35 M
1980 43 M
1990 56 M
2000 68 M
2010 82 M
2017 95 M

Legnépesebb települések

Egyiptom fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa Kairó, mintegy 20 millió fős agglomerációval. Más nagyvárosok: Alexandria, Gíza, Port Szaíd, Szuez, Luxor, Asszuán.

Nyelvi megoszlás

Az országban az arab nyelv egy dialektusát beszélik az egyiptomi arab nyelvet, de beszélik még az angolt és a franciát is.

Etnikai megoszlás

Etnikum: 98% – egyiptomi, 1% – szudáni, 1% – egyéb (görög, núbiai, európai).

A demográfiai mutatók az egyiptomi népességet többnyire homogén, arab nyelvet beszélő közösségként ábrázolják, de jelentős csoportot alkot ezen belül a dél-ázsiai eredetű, egymás között saját nyelvet beszélő cigány népesség (dom, domari), amelynek száma meghaladja az 1,6 millió főt (2017),[15] más adatok szerint a 2,5 millió főt is.[16]

A núbiaiak faji értelemben is különböznek más egyiptomi etnikai csoporttól, hiszen rokonaik a mai Szudán, illetve a szub-szaharai-Afrika területén élnek. Ők az állam déli területét népesítik be.[17]

Vallási megoszlás (becslés)
Vallás százalék
muszlim
  
93%
kopt ortodox
  
6%
más keresztény
  
1%
Forrás:[18][19][20]

Vallási megoszlás

A lakosság zöme, 92-95%-a muszlim (a többség szunnita), a maradék 5-8% legnagyobb része keresztény (zömük kopt ortodox).[18][19][20]

Szociális rendszer

A szociális háló teljes hiányáról beszélhetünk, nincs nyugdíj- és társadalombiztosítási rendszer.

Gazdaság

Képek
Kairó
Kairó
A főváros, Kairó
A főváros, Kairó
Gyárépület, Sadat City
Gyárépület, Sadat City
Konténerhajó a Szuezi-csatornán
Konténerhajó a Szuezi-csatornán
A Nasr állami autógyár Sahin autótípusa
A Nasr állami autógyár Sahin autótípusa
Bevásárlóközpont, Alexandria
Bevásárlóközpont, Alexandria
Gyümölcskínálat a piacon, Kairó
Gyümölcskínálat a piacon, Kairó
Az éves infláció (kék és fekete) és a GDP (piros) változása
Az éves infláció (kék és fekete) és a GDP (piros) változása

Egyiptom gazdaságának meghatározó ágazatai a mezőgazdaság, a kőolaj-export, a turizmus és a média. Jelentős bevételi forrást jelent a több mint 5 millió külföldön (Szaúd-Arábiában, az Arab-öböl térségében és Európában) dolgozó egyiptomi által hazaküldött pénz.

Egyiptomban kevés a megművelhető földterület, és a gazdálkodás nagymértékben függ a Nílustól. Az 1971-ben elkészült Asszuáni-gát és az általa létrehozott Nasszer-tó javított a helyzeten (bár az ökológiai rendszerre gyakorolt hatása nem volt kedvező), a gyors népességnövekedés (az arab világban a leggyorsabb) továbbra is problémát okoz az élelmiszerellátás terén, és a társadalmi feszültségek egy része is erre vezethető vissza.

A kormány az elmúlt években főként az Egyesült Államok támogatásával jelentős hírközlési és infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett a gazdasági reform érdekében (Izrael után Egyiptom kapja a legtöbb segélyt az USA-tól).

Gazdasági ágazatok

Mezőgazdaság

Egyiptom legnagyobb része mezőgazdasági termelésre alkalmatlan. A kivételt a Nílus mente és az oázisok képezik. A Nyugati-sivatag oázisaiban (Kharga, Farafra, Dakhla, Baris) az artézi kutak fúrása nyomán félmillió hektárral nőtt a kultúrterület.[4] A megművelt földek azonban az ország területének csak 15%-át képezik.

Régen egyiptomi gyapotot használtak a brit textiliparban, lévén, hogy Egyiptom brit gyarmat volt. Mára a gyapot szerepe csökkent, de még mindig az egyik legfontosabb termény. A minősége terén még vitathatatlanul a világ élvonalában van.[4]

Ma a legfontosabb mezőgazdasági termények: búza, kukorica, rizs, cukornád, cukorrépa, burgonya, hagyma, paradicsom, datolya, narancs, citrom és szőlő.

Egyiptom a világ legnagyobb datolyatermelője. A jó termés érdekében a fákat gondozzák (öntözés, mesterséges beporzás stb.).[4]

A csemegeszőlők termesztésére berendezkedett szőlészeteket tart fent mezőgazdaságában. A csemegeszőlők termesztésének és exportjának 80%-át két fő fajta, a piros húsú „flame seedless” és a fehér húsú „sugraone” teszi ki. Mindkét fajta magnélküli, mézédes, roppanós, vastagabb héjú. Gazdag és telített ízvilágukkal igen közkedvelt fajtának számítanak.

Az állattenyésztés a rendkívül intenzív talajművelés és a kevés legelő miatt nem játszik nagy szerepet. Főbb tenyésztett állatok: szarvasmarha, bivaly, ló, szamár, teve, kecske, juh, baromfi.

Ipar

Egyiptomban összeszerelt modern autóbusz

A vegyipar kiemelkedően fejlődik, amely főként a tengerparti sólepárlók és a hazai kőolaj- és foszfátbányászat termékeit dolgozza fel. A kőolajmezőket csővezetékek kötik össze Alexandria, Kairó, Port-Szaíd és Szuez olajfinomítóival. A finomítás melléktermékeit a műtrágyagyárak dolgozzák fel.

Az élelmiszer- és textilipar szintén jelentős. A gyapotot feldolgozó pamutipar a deltavidék városaiban koncentrálódik. Több új iparágat is meghonosítottak az elmúlt évtizedekben: alumíniumkohászat, repülőgép- és gépjármű-összeszerelés, kábelgyártás, híradástechnika. Különösen a vegyipar előretörése szembeötlő. A fémfeldolgozó ipar a kohászat megteremtése után – az 1950-es évektől – indult fejlődésnek. [4]

A hajóépítés- és javítás a nagy kikötőkben összpontosul (Alexandria, Port-Szaíd, Szuez). A gépjárműgyártás (vagongyártás, autó- és repülőgép-összeszerelés) Kairóban, a bányagépgyártás Asszuánban. A vaskohászat, acélgyártás, kábelgyártás Heluánban.[21]

Külkereskedelem

A kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat külön minisztérium koordinálja, még az EU-tagságunk előtt velünk is rengeteg kétoldalú kereskedelmi kapcsolat született. Néhány jellegzetes adat: a kitermelt 6 milliárd hordó olajból mindössze 300 milliót dolgoz fel, a többit eladja nyersolajként (a 2000-es évek elején). A halászatból mintegy évi 300 ezer tonna hal kerül külföldre részben feldolgozva, részben jegelve.

Főbb termékek [22]ː

  • Kivitelː Nyersolaj és kőolajtermékek, gyümölcsök és zöldségek, textília, vegyi anyagok, feldolgozott élelmiszerek
  • Behozatalː Gépek és berendezések, élelmiszerek, vegyszerek, fatermékek, üzemanyag

Legfőbb kereskedelmi partnerei 2017-ben:[23]

  • Kivitel: Egyesült Arab Emírségek 10.9%, Olaszország 10%, USA 7.4%, Egyesült Királyság 5.7%, Törökország 4.4%, Németország 4.3%, India 4.3%
  • Behozatal: Kína 7.9%, Egyesült Arab Emírségek 5.2%, Németország 4.8%, Szaúd-Arábia 4.6%, USA 4.4%, Oroszország 4.3%

Közlekedés

Út a Sínai-félszigeten

Közút

Az úthálózat hossza (2010): 137 430 km, ebből burkolt 126 742 km.[18]

A deltavidéki közutak mellett a fővárost Asszuánnal és Szuezzel összekötő műút a legfontosabb.

Vasút

Vízi közlekedés

A Nílus Asszuántól a tengerig hajózható. A Szuezi-csatorna világforgalmi jelentőségű.

Légi közlekedés

Nemzeti légitársasága az Egypt Air; az ország fő repülőtere a Kairói nemzetközi repülőtér. A kisebb repülőterek közül kiemelkedik Alexandria, Asszuán, Luxor, Port-Szaíd.

Kultúra

Képek a kultúráról
Rebáb, nyárshegedű
Rebáb, nyárshegedű
Hastáncos
Hastáncos
Darbuka
Darbuka
Úd, vagyis arab lant
Úd, vagyis arab lant
Mecsetek Kairóban
Mecsetek Kairóban
Az Abu Szimbel-i templomok egy belső része
Az Abu Szimbel-i templomok egy belső része
Egy fiú Dél-Egyiptomban, a hagyományos viseletben, a galabijában áll a Nílus-völgyének csatornarendszere mellett
Egy fiú Dél-Egyiptomban, a hagyományos viseletben, a galabijában áll a Nílus-völgyének csatornarendszere mellett
Ókori egyiptomi hieroglifák
Ókori egyiptomi hieroglifák
Részlet a Halottak Könyvéből, Kr. e. 1300.
Részlet a Halottak Könyvéből, Kr. e. 1300.
Ókori egyiptomi zenésznők a 18. dinasztia korából
Ókori egyiptomi zenésznők a 18. dinasztia korából
Tutankhamon halotti aranymaszkja
Tutankhamon halotti aranymaszkja

A főváros, Kairó, Afrika legnagyobb városa, évszázadok óta kulturális, oktatási és kereskedelmi központ.

Egyiptomban mind az iszlám, mind a kereszténység befolyása meghatározó. Az Al-Azhar Egyetem a legrégebbi iszlám felsőoktatási intézmény: 970 körül alapították az azonos nevű mecsettel együtt. Mindenkori első emberét hagyományosan a szunniták legfőbb vezetőjének tartják (ilyen hivatalos cím nem létezik). A Kopt Ortodox Egyház mintegy 50 millió hívőjének vezetője az alexandriai pátriárka.

Bár nem túl gazdag ország, Egyiptomban nem kevesebb mint 30 műholdas csatorna üzemel, és évente több mint száz film készül, immár az új stúdiónegyedben is, amelyet „a Kelet Hollywoodjának” neveznek. A filmiparban fő versenytársai a térségben a Perzsa-öböl államai és Libanon. Az arab országok közül egyedül Egyiptomban található operaház.


A Szfinx és Khephrén piramisa Gízában, Kairó mellett. Mindkettő az Óbirodalom idején épült

Kulturális világörökség

Az UNESCO szerint az emberiség közös kulturális örökségéhez tartozik:

Felső-egyiptomi népzenészek

Művészetek

Irodalom

Szokások, illemtan

Szokások

[24]

  • A személyes méltóság, a tisztesség és a jó hírnév a legfontosabb dolgok közé tartozik.
  • Az egyének szűkebb csoportjuknak vagy családjuknak vannak alárendelve. A család adja meg társadalmi azonosságtudatukat.
  • A hagyománytisztelő arabok mindkét lábukat a földön tartják; ültükben nem keresztezik a lábukat. Valakinek a lábára mutogatni agresszivitást jelent.
  • A lábbeliket általában az ajtó előtt leveszik.
  • Az egyiptomiak erősen fatalisták, s úgy gondolják, hogy sorsuk Allah kezében van. Ezért elfogadják a dolgokat úgy, ahogy vannak, többnyire nem próbálnak rajtuk változtatni.
  • A muszlimok nem esznek disznóhúst és nem fogyasztanak alkoholt.
  • Az egyiptomiak kifejezésmódja nyomatékos és hangos. Üzleti tárgyalás közben sem ritka a kiabálás, a hangos beszéd.
  • Ha egy egyiptomi megfogja valakinek a kezét, az a barátság jele. Az arab férfiak gyakran kézen fogva sétálnak.
  • Az arabok kedvelik a kávé mellett folytatott hosszas beszélgetéseket. Kedvelik a túlzásokat, a költői szófordulatokat és az érzelemkitörést.
  • Az egyneműek közelebb állnak egymáshoz beszélgetés közben, mint a nyugatiak és gyakran meg is érintik egymást. Az ellenkező neműek viszont távolabb állnak egymástól, mint a nyugatiak.

Illemtan

[24]

  • Egy férfi és nő (akár házasok, akár nem) nem érinthetik meg egymást mások előtt.
  • Ne érdeklődjünk partnerünk feleségének vagy lányának egészsége felől. Ezzel szemben jó beszélgetési témák lehetnek a kosárlabda, az egyiptomi táblajáték, az ókori történelem és mai egyiptomi tudományos eredmények. Ne említsük Izraelt és a Közel-Kelet problematikáját.
  • Bár az egyiptomiak gúnyolódhatnak magukon (főleg kormányzatuk bürokráciáján), a nem egyiptomitól nem tűrik el az effajta humorizálást.
  • Ha egyiptomi családnál étkezünk virágot vagy édességet vigyünk magunkkal, soha ne alkoholt. Egy kis maradékot hagyjunk a tányérunkon, jelezve ezzel, hogy eleget ettünk. A tiszta, üresen hagyott tányér azt jelzi, hogy éhesek maradtunk. Sértésnek vehetik továbbá, ha megsózzuk az ételt.
  • A bal kéz a személyes higiénia műveleteinek elvégzéséhez van fenntartva, ezért tisztátalan. Ne használjuk a bal kezünket étkezéshez vagy gesztikulálásra.

Gasztronómia

  • taamiya: Bő olajban sütött, erősen fűszerezett, összetört babszemek.
  • kushari: Fűszeres paradicsomszósszal leöntött tészta, rizs és lencse keveréke.
  • fuul: Citrom, só, bors és szezámolajos lóbab keveréke. Körítése saláta.
  • tahina: Őrölt szezámmagvakból készítik.
  • ghanoug: Tahinából és tojásnövényből készítik.

Ünnepek

Nemzeti ünnepek

dátum név arabul megjegyzés
Jan. 1. Újév رأس السنة الميلادية
Jan. 7 Ortodox karácsony عيد الميلاد المجيد a kopt naptárnak megfelelően (29 Koiak)
Jan. 25 Nemzeti ünnep[25] عيد الشرطة - عيد ثورة 25 يناير 1952-re és a 2011-es forradalmi eseményekre emlékezve
Ápr. 25 A Sínai-fsz. felszabadulásának ünnepe عيد تحرير سيناء
Máj 1 A munka ünnepe عيد العمال
Jún 30 A forradalom napja ذكرى 30 يونيو 2013 júniusára emlékezve
Júl 23 A forradalom napja عيد ثورة 23 يوليو 1952-re emlékezve
Okt. 6 A fegyveres erők napja عيد القوات المسلحة az 1973-as, Izrael ellen indított háború első napja

Egyiptom az egyetlen muszlim ország, ahol megünneplik a húsvétot, körülbelül 4000 éve.

Változó dátumú nemzeti ünnepek

A következő nemzeti ünnepek – a tavaszi fesztivál kivételével – az iszlám naptár alapján alakulnak, amely a Hold járásán alapuló hónapokat használó holdnaptár.

dátum név arabul megjegyzés
Ápr. vagy Máj. Tavaszi fesztivál (Sham El Nessim) شم النسيم az ortodox húsvétot követő hétfő
1 Muharram iszlám újév عيد رأس السنة الهجرية
12 Rabi' al-Awwal Maulid (Szunnita iszlám) المولد النبوي الشريف Mohamed próféta születésnapja
1 - 3 Shawwal Eid al-Fitr عيد الفطر المبارك A Ramadan vége, 3 napos (1-3 Shawwal)
10 - 13 Zul-Higga Eid al-Adha عيد الأضحى المبارك

Turizmus

Képek
Mohammed Ali Basha-mecset, Kairó
Mohammed Ali Basha-mecset, Kairó
Kairó, kopt negyed
Kairó, kopt negyed
Gizai piramisok
Gizai piramisok
Szakkara, Dzsószer fáraó lépcsős piramisa
Szakkara, Dzsószer fáraó lépcsős piramisa
Alexandria
Alexandria
Qaitbay citadella, Alexandria
Qaitbay citadella, Alexandria
Hurghada
Hurghada
Szent Katalin-kolostor, Sínai hegy
Szent Katalin-kolostor, Sínai hegy
Hatsepszut Dejr el-Bahari-i temploma
Hatsepszut Dejr el-Bahari-i temploma
Árusok a Királyok-völgyében Luxor mellett
Árusok a Királyok-völgyében Luxor mellett
Edfu, a Hórusz-templom pülonkapuja
Edfu, a Hórusz-templom pülonkapuja
Abu Szimbel-i templomok
Abu Szimbel-i templomok
Kom Ombo temploma
Kom Ombo temploma
Shali óvárosa a Szíva-oázisban
Shali óvárosa a Szíva-oázisban
El-Qasr, Dakhla-oázis
El-Qasr, Dakhla-oázis
Tevegelés Quseir közelében
Tevegelés Quseir közelében
Sharm el Sheik
Sharm el Sheik
A Vörös-tenger élővilága. A képen Zászlós tündérsügér
A Vörös-tenger élővilága. A képen Zászlós tündérsügér

Látnivalók

Kairó és környéke
Nílus-völgy
A Földközi-tenger melléke
  • Alexandria: Midán et-Tahrir tér, Szent Márk templom, Görög-Római múzeum, Kom es-Sugafa katakombája, Pompeius-oszlop, Állatkert, Qájtbáj erőd, Akvárium, Tengerészeti múzeum.
  • El-Alamein: II. világháború legnagyobb sivatagi csatája dúlt itt. A csatára múzeum és három katonai temető emlékeztet.
Sínai-fsz. és a Vörös-tenger melléke
Sivatagok, oázisok

Oltások

Javasolt oltások Egyiptomba utazóknak:

Malária elleni gyógyszer.

Kötelező oltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik valaki:

Sport

Kairói Nemzetközi Stadion

Olimpia

Egyiptom eddig hét aranyérmet nyert a játékok során. A legeredményesebb sportág a súlyemelés.

Labdarúgás

Az Egyiptomi labdarúgó-válogatott igen eredményes. Az Afrika-kupán hét alkalommal állt a dobogó felső fokán (2010-ig).

Egyéb

A fallabda, kosárlabda és a tenisz még népszerű sportágak az országban.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. https://www.citypopulation.de/Egypt-Cities.html
  2. Világbank-adatbázis
  3. a b Magyar Nagylexikon: Országok lexikona, 2007
  4. a b c d e Probáld Ferenc: Afrika és a Közel-Kelet földrajza
  5. http://countrystudies.us/egypt/
  6. http://www.ess.co.at/SMART/DELIVERABLES/D06.1_final.pdf pp. 7-9
  7. http://worldweather.wmo.int/en/city.html?cityId=248
  8. a b c d e f Országok lexikona A-Z, 2007
  9. https://ng.hu/fold/2010/04/12/mikor_valt_sivatagga_a_szahara/
  10. Megkezdődött a maratoni választás – Népszabadság,
  11. Az iszlamisták győztek Egyiptomban – Origo, 2012. január 21.
  12. Feloldják a 31 éve tartó egyiptomi rendkívüli állapotot – Hvg.hu, 2012. január 24.
  13. Murszi megbukott – 2013. július 3.
  14. http://www.livepopulation.com/country/egypt.html
  15. https://joshuaproject.net/people_groups/11597/EG
  16. Lewis, M.P. /ed./ (2009): Domari. in Ethnologue: Languages of the World. Dallas, TX: SIL International, www. ethnologue.com/show_language.asp?code=rmt
  17. Dr. Besenyő János, Miletics Péter: Országismertető: Egyiptom, 2013
  18. a b c https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/eg.html
  19. a b http://www.globalreligiousfutures.org/countries/egypt/religious_demography#/?affiliations_religion_id=0&affiliations_year=2010
  20. a b http://www.pewforum.org/interactives/muslim-population-graphic/#/Egypt
  21. Országok lexikona, Magyar Nagylexikon Kiadó, 2007.
  22. CIA World Factbook
  23. CIA World Factbook
  24. a b Gemini Budapest Kiadó: Az üzleti kultúra enciklopédiája, 1998
  25. Archivált másolat. [2013. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 2.)

Források

  • Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5

További információk