Szexuális irányultság

A szexuális irányultság (szexuális orientáció, nemi irányultság, szexuális beállítottság) dönti el, hogy az egyén társkereső aktivitása döntően milyen partnerre (elsősorban, hogy melyik nem képviselőire) irányul.

Hasonló jelentéstartalommal bír a szexuális preferencia kifejezés is, de az utóbbit többnyire azok használják, akik szerint a szexualitás nem rögzült és szabad választáson alapul, ellentétben azokkal, akik szerint a szexualitás iránya korai életkorban dől el.

Többféle besorolási sémát használtak már a szexuális orientáció meghatározására a 19. század közepe óta, és többen többféleképpen definiálták a fogalmat. Mindazonáltal a legtöbb definíció tartalmaz egy pszichológiai összetevőt (mint például valaki erotikus vágyainak tárgya) és egy viselkedéstani összetevőt (ami valaki szexuális partnerkapcsolataira összpontosít).

A „szexuális irányultság” jogi kifejezésként elsősorban az antidiszkriminációs ügyekben használatos.

A szexuális identitás a szexuális orientáció szinonimája lehet, de a két kifejezést megkülönbözteti, hogy a szavak szoros értelmében az identitás az egyén önmagáról alkotott képét jelöli, míg az orientáció az illető vágyait, elképzeléseit és/vagy viselkedését. A kettő nem szükségképpen esik egybe.

A szexuális irányultságok besorolása

Egy személyt általánosan heteroszexuálisnak tekintünk, ha szexualitásuk elsősorban ellentétes nemű partnerekre irányul, homoszexuálisnak, ha azonos neműekre, és biszexuálisnak, ha mindkettőre számottevő mértékben. A kevésbé formális „meleg” és „leszbikus” szavakat korábban csak a hétköznapi társalgásban használták, de ma már a tudományos életben is elfogadottá váltak. Szolgálhatnak arra is, hogy a szexuális irányultságot mint társadalmi identitást hangsúlyozzuk.

Aszexuálisnak nevezzük azokat az embereket, akiknek egyáltalán nincs vagy alig van szexuális érdeklődésük, és a cölibátus vagy szexuális absztinencia kifejezéseket azok esetében, akik szexuálisan nem aktívak (akár meglévő nemi érdeklődésük ellenére). Az autoszexualitás szintén tekinthető önmagunkra irányuló szexuális orientációnak. Ritkán, de előfordul a monoszexualitás szó is a csak egy nemre korlátozódó szexualitásra, a biszexualitás ellentétpárjaként.

Újkeletű kifejezések

Az 1960-as és 1970-es évek szexuális forradalmát követően a szexuális kisebbségek kérdéseit széles körben tárgyalni kezdték. Az 1990-es évek óta több új kifejezés is megjelent, például a pánszexualitás, ami tartalmazza a nemektől független, valamint a kétoldalú nemrendszerbe nehezen beilleszthető személyek iránti vonzódást is.

Parafíliák

A parafíliákat a pszichológia nem tartja szexuális irányultságnak; ezeket a nemeken alapuló besorolástól független tényezőknek tekintik. Egyes parafíliák azonban fontosabbak lehetnek az illető egyén szexualitásában, mint a partner neme. Ilyenek lehetnek a szexuális fétisizmus, a szexuális exhibicionizmus, vagy az állatokhoz való vonzódás (zoofília). Nem érvényes viszont a pedofília esetében, ahol, bár mindkét nemhez való vonzódás előfordulhat, csaknem mindig jelen van az egyik nem előnyben részesítése.

Irodalom

• Anders Agmo, Functional and Dysfunctional Sexual Behavior (Elsevier, 2007).
• Brum, Gil, Larry McKane, & Gerry Karp, Biology: Exploring Life (John Wiley & Sons, Inc., 2d ed. 1994), p. 663. (About INAH-3.)
• De La Torre, Miguel A., Out of the Shadows, Into the Light: Christianity and Homosexuality (Chalice Press, 2009).
• Dynes, Wayne, ed., Encyclopedia of Homosexuality. (New York & London: Garland Publishing, 1990).
• Sell, Randall L., Defining and measuring sexual orientation: a review, in Archives of Sexual Behavior, 26 (6) (December 1997), 643–658. (excerpt).
• Wunsch, Serge, PhD thesis about sexual behavior (Paris: Sorbonne, 2007).