„Vita:EMKE-díjak” változatai közötti eltérés

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a typo
97. sor: 97. sor:
* Az Éghy Gissa díjat egy másik forrás szerint (EMKE saját táblázata a honlapjukon) 4-en kapták meg, azok akik a Művelődés folyóirat mint forrásra hivatkozva most szerepelnek, nem abban az években kapták meg a díjat, hanem 1993,4,5. Az 1992-es (hiányzó) díjazott: Bogáncs együttes és [[Tolna Éva]] [[Szerkesztő:JSoos|JSoos]] <sup>[[Szerkesztővita:JSoos|vita]]</sup> 2019. június 7., 12:57 (CEST)
* Az Éghy Gissa díjat egy másik forrás szerint (EMKE saját táblázata a honlapjukon) 4-en kapták meg, azok akik a Művelődés folyóirat mint forrásra hivatkozva most szerepelnek, nem abban az években kapták meg a díjat, hanem 1993,4,5. Az 1992-es (hiányzó) díjazott: Bogáncs együttes és [[Tolna Éva]] [[Szerkesztő:JSoos|JSoos]] <sup>[[Szerkesztővita:JSoos|vita]]</sup> 2019. június 7., 12:57 (CEST)
* A [[Művelődés (folyóirat)]] szócikke szerint ill. más források szerint is 1990-ben indult újra Romániában a 39. évfolyamtól. Az Éghy Gissa díjnál a Művelődés folyóirat évolyamaként különböző adatok vannak megadva: 1993: '''42'''. évf. / 1994: '''46'''. / 1995: '''44'''. Ezeknek folyamatosan 42, 43, 44. évfolyamoknak kellene lenniük. Kérdés továbbá, hogy mennyire megbízható ez a folyóirat, ahogy két másik forrás is (EMKE honlap, Szabadság folyóirat) ellentmond a "Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007" cikkének. Úgy tűnik valami nem stimmel az évszámokkal a Művelődésben. [[Szerkesztő:JSoos|JSoos]] <sup>[[Szerkesztővita:JSoos|vita]]</sup> 2019. június 7., 12:57 (CEST)
* A [[Művelődés (folyóirat)]] szócikke szerint ill. más források szerint is 1990-ben indult újra Romániában a 39. évfolyamtól. Az Éghy Gissa díjnál a Művelődés folyóirat évolyamaként különböző adatok vannak megadva: 1993: '''42'''. évf. / 1994: '''46'''. / 1995: '''44'''. Ezeknek folyamatosan 42, 43, 44. évfolyamoknak kellene lenniük. Kérdés továbbá, hogy mennyire megbízható ez a folyóirat, ahogy két másik forrás is (EMKE honlap, Szabadság folyóirat) ellentmond a "Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007" cikkének. Úgy tűnik valami nem stimmel az évszámokkal a Művelődésben. [[Szerkesztő:JSoos|JSoos]] <sup>[[Szerkesztővita:JSoos|vita]]</sup> 2019. június 7., 12:57 (CEST)

{{Ping|Palotabarát}} Levettem a sablont, mert egyrészt az utóbbi egy hétben semmilyen szerkesztés nem volt, másrészt előtte sem volt olyan jelentős szerkesztés, ami indolkolná a sablont, harmadrészt, mert a hibás adatok már több mint 3 hét óta javítatlanok. Ezeket most javítottam. [[Szerkesztő:JSoos|JSoos]] <sup>[[Szerkesztővita:JSoos|vita]]</sup> 2019. június 27., 10:03 (CEST)

A lap 2019. június 27., 10:03-kori változata

Ez a szócikk témája miatt az Erdély-műhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe!
Bővítendő Ez a szócikk bővítendő besorolást kapott a kidolgozottsági skálán.
Közepesen fontos Ez a szócikk közepesen fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján.
Értékelő szerkesztő: Hkoala (vita), értékelés dátuma: 2019. április 12.
Erdéllyel kapcsolatos szócikkek Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Egybe tartozó díjak szétdarabolása

Kedves @Palotabarát:!

Bár a korábbi megbeszélésen azt írtad, vannak "bizonyos" praktikus szempontok, ami miatt szerinted jobb, ha minden egyes díj külön van, ezt azonban nem fejetted ki. Egy szerköfben valamiféle zöldlink problémára utalsz, ami viszont eleve abból adódik, hogy ha nincsenek külön a díjak, nem is kell nekik külön wikidata elem, amihez hozzá kell kapcsolni. Azokat is te hoztad létre, és nem is valószínű, hogy más nyelveken ezeket valaha megírnák. Szintén valamilyen korábbi "koncepcióra" hivatkozol, ami szerint ezeknek a díjaknak külön kellene lenni, de ezt sem részletezted. Én azonban ismét azzal érvelek, hogy ezeket a díjakat 1 szervezet hozta létre, ugyanazok döntenek az odaítéléséről, ugyanazok/ugyanakkor osztják ki a díjakat, egy ünnepség keretében, én nem látom semmi előnyét, hogy külön szerepeljenek, csak hátrányát. Egyrészt az itteni "bővebben" átirányítás megtévesztő, mert egyetlen betűvel sincs több információ a külön cikkekben, valamint minden egyes díjkiosztás alkalmával külön-külön kell frissíteni a szócikkeket, bár azokat szintén egyszerre hozzák nyilvánosságra. Bár a díjaknak külön nevük van a célja mindnek ugyanaz, csak a különböző kulturális területek váloznak, ami egy-egy mondat eltérés, és ha külön vannak akkor a díjazottak névsora is feleslegesen szétdarabolódik, vagy pedig duplán kell frissíteni itt is meg a külön szócikkekben is. Szeretném ha te is mondanál érveket, hogy szerinted miért jobb az ha szét vannak darabolva. (NB. a korábban már meglévő 3 szócikkben hibásan szerepeltek díjazottakat: hiányoztak, vagy rossz évszámnal szerepeltek. A beolvasztás során javítottam ezeket, azonban az átirányítás megszüntetésével ezeket nem javítottad, most eltérő adatok szereplenek itt és a ott) JSoos vita 2019. május 27., 10:13 (CEST)Válasz

Kedves @JSoos:

A Wikidatában nem szükségszerű, hogy legyen a Wd-elem mögött szócikk. Ha csak a díjakat nézzük többezer olyan díj van, amely mögött semmilyen szócikk nem áll (csak a díszdoktorok és a díszpolgárok cikk nélküli Wd-adatlapjainak száma félezer). Mindemellett semmi nem gátolja, hogy ezeknek legyen szócikkük, nincs szabály sem arra, hogy meg kell írni, sem arra, hogy tilos megírni. Természetesen nyilván jobb, ha egy díjnak van szócikke, és ott az adott díjjal kapcsolatos minden információ olvasható - gondolom ebben egyetérthetünk.
Azt, hogy valaki valamilyen díj birtokosa, természetesen jelölni kell a Wikidatán, erre egyetlen megoldás van: az adott díjnak egy adatlapot kell létrehozni. Ha van lehetőség arra, hogy a díj adatlapjához egy szócikket kapcsoljunk, akkor azt nyilván tegyük meg. Arra nincs lehetőség, hogy 16 díjnak egy adatlapot csináljunk, mert a díjazottaknál később nem lehet leválogatni, hogy a 16-ból melyiket kapta meg. A mostani állás szerint a világ 17527 díjáról van adatlap a Wikidatán, és ebből cirka 2500 lehet olyan, amiről semmilyen nyelven nincs szócikk. A mérleg nyelve tehát afelé áll, hogy a nevezetes díjaknak előbb-utóbb lesz adatlapjuk és szócikkük is, teljesen mindegy, hogy én csinálom meg most 2019-ben, vagy te, vagy más 2030-ban: az EMKE díjai előbb-utóbb bekerültek volna a Wikidatába, mert az egész adatbázis a fenti 15000 példával alátámasztottan ebbe az irányba megy, és mert a logika is ezt kívánja.
Érvelsz ezzel, de mutass is kérlek néhány példát arra, hogy az egy szervezet által adományozott, de különböző tudományos vagy művészeti területek résztvevőinek osztott díjakat csak azért kezeljük egy szócikkben, mert az adományozó ugyanaz, vagy mert ugyanakkor adják át. Erre írtam is ellenpéldákat, de még mindig nem látok a magyar Wikipédián egyet sem az EMKÉ-n kívül, pedig sok olyan díjunk van, amit ugyanaz a szervezet ad át (erre is írtam példákat).
Erre a mondatodra: nem is valószínű, hogy más nyelveken ezeket valaha megírnák tényleg fel mernél tenni egy jelentősebb összeget? Teljesen kizártnak tűnik, hogy egy Erdélyben adott díjról például román nyelven szócikk szülessen? Vagy az angolt zárnád ki? Biztosan tudod, hogy x év múlva nem lesz olyan reputációja a díjnak, hogy akármilyen nyelven is szülessen róla szócikk? De megfordítom a kérdést: a Munkácsy Mihály-díjnak és az Ybl Miklós-díjnak nincs interwiki szócikke, akkor most dolgozzuk be őket az Emberi Erőforrások Minisztériuma szócikkbe? Ez tényleg egy érv?
A Poór Lili*díj mielőtt külön szócikkbe költözött volna 11 tételt tartalmazott, forrás és link nélkül. Az önálló szócikkben 19 tétel szerepelt 17 forrással.
A Spectator*díj szakaszában a szétválasztás előtt 11 díjazott volt, nulla forrás és nulla link mellett, a különköltözés után 15 tétel szerepelt benne 15 forrással.
A Balázs Ferenc*díj két tételből állt, most kilenc van benne.
A Janovics Jenő-díj két tételt mutatott nulla forrással és nulla linkeléssel. Amikor különválasztottam a fő szócikkből. Hét tételből állt és nyolc forrás van benne.
A fentiek alapján ki merem jelenteni, hogy az a tény, hogy egy helyen vannak, semmivel sem tette naprakészebbé a cikket. Vagyis azt a megjegyzésedet, hogy minden egyes díjkiosztás alkalmával külön-külön kell frissíteni a szócikkeket nem fogadom el a cikk színvonalát befolyásoló tényezőnek: a cikk nem frissült akkor sem, amikor egyben volt. Az a tény, hogy most külön van, nem fog érdemi hatást gyakorolni arra, hogy szerepelnek-e benne adatok, vagy sem.
Ezt a mondatot: Egyrészt az itteni "bővebben" átirányítás megtévesztő, mert egyetlen betűvel sincs több információ a külön cikkekben hogy érted? Jelenleg a bővebben sablonnal érintett szakaszok díjazottai külön szócikkben szerepelnek, tehát pont annyi betűvel van több a külön szócikkben, ahány betűt kitesz a díjazottak felsorolása. Vagyis például a Monoki István-díj esetében 400 betűvel van több a Monoki István-díj cikkben, mint az EMKE-díjakban.
És még egy kérdés, ha már észrevételezted: május 3-án vetettem fel, hogy problémás a személy infoboxokban szereplő zöld link, de egyébként is össze-vissza mutogattak a linkek hol az EMKE, hol az EMKE-díjak lapra. Mi történt tegnap estig ennek a problémának a megszüntetése érdekében?
De a legfontosabb, múltkor feltett kérdésemre még mindig nincs válasz: mi volt az a gondolatmenet, ami alapján úgy érezted, hogy egy fél évvel azelőtt született változást egy máig aktív szerkesztővel megbeszélés nélkül kell felülírni? Egyszer szeretném megérteni azt a gyakorlatot, hogy egy deklaráltan kontributív szerkesztésre épülő projektben egy koncepció megbeszélés nélkül felülírható?

Egyébként már most szólok, hogy az a terv, hogy az EMKE-díjak lapot - ha mindegyik díj kikerül belőle önálló szócikkbe - átalakítom egy lista típusú szócikké, ahol valamennyi díjazott betűrendben szerepel majd. Palotabarát vita 2019. május 27., 11:47 (CEST)Válasz

@JSoos: most beszélgetünk róla, és meg sem vártad a válaszom, az érveimet, hanem visszaírod az adatokat? Milyen magatartás ez? Palotabarát vita 2019. május 27., 11:48 (CEST)Válasz

Ismét elmondom: A szócikket nem én hoztam létre, de egyetértek a létjogosultságával, kell a bevezető, és egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy átalakítsd egy listává! Egy táblázatos forma valóban jó lenne a "Díjak" szakaszban, hogy név szerint, díjak szerint, évszámok szerint rendezni lehessen bárhogy, sajnos én nem értek hozzá. De az, hogy itt egyben legyenek a díjazottak, a te "lista terved" szerint sem ellentétes magatartás, és az hogy nincsen minden egyes névhez külön forrás, egyáltalán nem lényeges, hiszem rögtön a jegyzetek elején megtalálható az évenkénti díjazottak forrása, ezért teljesen felesleges minden névhez odaírni. (Az itteni források alapján a korábbi 3 listát ellenőriztem, azok helytállóságáért felelősséget vállalok, és az hogy egy szócikkel rendelkező név mellé van egy újságcikk linkelve pl. a haláláról semmit nem ad hozzá). Amúgy (ami várható, hogy más esetben is elő fog fordulni), az hogy időközben egy díjat átneveznek, szintén amellett szól, hogy egyben elérhető legyen az összes díj és a díjazottak. Nekem úgy tűnik, hogy egy általad kialakított saját koncepcióhoz ragaszkodsz a WD felől megközelítve, mert valami nem lehet itt zöld, ha már van (kell) külön WD eleme, mert az "olyan izé".

A zöld link problémához végülis az egyetlen hozzászóló sem a külön, sem az egybe "koncepció" mellett nem tette le a voksát. Tehát tulajdonképpen hárman elfogadhatónak tartjuk azt, hogy egyben legyen, te pedig nem. Most azt kifogásolod, hogy "egy fél évvel azelőtt született változást egy máig aktív szerkesztővel megbeszélés nélkül" felülírtam, holott te magad is elismerted, hogy semmi nem veszett el, ez a koncepció is elfogadható, én meg elmondtam, hogy az a szándék vezetett, hogy minden egy helyen elérhető legyen miután ebben a szócikkben is voltak adatok, az EMKE szócikkben is meg a te külön szócikkeidben is.

Engem nem zavar, hogy legyenek külön szócikkek, csak rendkívül körülményesnek, és felesleges plusz munkákat generáló koncepciónak tartom, amire az egyetlen indok az, hogy nem legyen valami zöld. Az viszont zavar, ha innen kitörölgetsz adatokat (mégis "milyen magatartás ez? :-), a Poór Lili-dij esetén egyébként itt most 25 tétel szerepel, a te szócikkedben pedig 19, szerinted melyek hibásak az itteniek közül?), és ha csak a saját koncepciódat tartod elfogadhatónak. Én nem azt kifogásolom, hogy miért hoztad létre a WD elemeket, csak azért írtam a más wikiket példának, mert úgy gondolom, ha érdemes, akkor valószínűleg egyben érdemes megírni. Nem a másik koncepció ellen, hanem az itteni egyben kezelés mellett érv, mint, ahogy nem ellened dolgoztam/ok, hanem annak érdekében, hogy ebben a szócikkben egyben elérhető legyen minden. JSoos vita 2019. május 27., 12:51 (CEST)Válasz

@JSoos: mielőtt reagálnék a leveledre nyomtaékkal kérlek, hogy a korábban feltett kérdéseimet válaszold meg: mutass kérlek olyan szócikkeket a magyar Wikipédián, ahol különböző művészeti vagy tudományos területek képviselőinek a díjai csak azért vannak egy szócikkben, mert ugyanaz a díj adományozója. Linkeld be kérlek a konkrét szócikket, ne kerüld meg a választ ismét.

Mindketten tudjuk, hogy nem fogsz tudni ilyet mutatni, ezért nem válaszolsz a kérdésemre a többedik fordulóban. Ezt azért fontos tisztázni, mert te az én koncepciómnak próbálod beállítani a díjak önálló szócikkbe vitelét, holott ez nem az én "találmányom", hanem a Wikipédián az összes díj cikke így van megírva, tehát az a koncepció, hogy 16 díjat egy szócikkben tartsunk, nélkülöz minden alapot (és a józan észt is). Ha tehát az egy cikkben tartás hibás koncepció - márpedig az, ha nem tudsz ennek alátámasztására több példát is hozni - akkor ezt fel kell számolni. A fentiek fényében teljesen logikátlan érvelés lenne például az Ybl Miklós és a Munkácsi Mihály vagy éppen a Táncsics Mihály díjakat összevonni, csak azért, mert ugyanaz a szervezet adja át azokat. Ezt kezdtem el fél éve, és ennek tartasz be most minden erővel, de érvek és gyakorlati példák nélkül. És miközben beszélgetünk, újra rászerkesztesz a hibás koncepciód alapján a cikkre. Most a díjazottak listája két helyen szerepel, amire aztán végképp nem találsz sehol semmilyen példát.

A másik, aminek az ismertetését kértem tőled, de már harmadízben kerülöd meg. annak a gondolatmenetnek az ismertetése, hogy mielőtt elkezdted volna visszadolgozni az EMKE-díjak szócikkbe a különválasztott díj cikkeket, számodra mi támasztotta alá azt, hoyg megbeszéld a szerkesztést? Palotabarát vita 2019. május 27., 13:51 (CEST)Válasz

@Palotabarát: Valóban nem tudok olyat mutatni neked most, hogy hol van még ilyen, ami hasonló az Emke-díjakhoz, bevallom nem is kerestem. Nem én állítok be valamit a te koncepciódnak, hanem valójában az általad elindított korábbi megbeszélésben ezt te magad tetted, és most is, amikor azt állítod, hogy én azzal szembe megyek. Én eleve úgy látom, hogy személyes támadásnak vetted, hogy a 16 díjból háromnak megírt szócikkét átirányítássá tettem ide, ahol minden díjnak megvan a leírása és egyben szerepelnek a díjazottak is. Úgy állítod be a dolgot, mintha csak az egyik koncepció lehetne elfogadható, holott, az az érv, hogy esetleg tényleg nincs másik ilyen, az még nem támasztja alá, hogy ennek a szócikknek nincs meg a maga létjogosultsága. Mi indokolja azt, hogy itt nem lehetnek egyben a díjazottak? Én nem dolgozok vissza semmit, az átirányításokat nem írtam vissza. Harmadjára is elmondom, azt hogy itt egyben szerepeljen minden, azt jó koncepciónak tartom, és nem én találtam ki. Annyit tettem, hogy az öt különböző helyen megtalálható díjazottakat ide gyűjtöttem össze. Azóta valóban létrehoztál újabb szócikkeket is a díjakról, de attól nem lesz semmivel sem jobb a wikipédia, ha ezzel együtt, az ide más szerkesztők által befektetett munkát eltűnteted. (Te ugyanúgy nem válaszolsz a kérdésemre, hogy mi a hiba az itteni listában, ugyanakkor tény, hogy a listák eltérőek). Én el tudom fogadni, hogy te ragaszkodsz a külön szócikkekhez (bár nem értek vele egyet), és talán azzal mindketten egyetértünk, hogy ennek nem az EMKE szócikkben van a helye. Neked milyen érveid vannak az ellen, hogy ebben a szócikkben ne lehessenek egyben a díjazottak (NB. a lista készítési szándékod is azt mutatja, hogy szerinted is jó lenne, ha meg van egyben)? Te kivel beszélted meg azt, hogy innen kitörlöd a másik szócikkben is megtalálható adatokat? JSoos vita 2019. május 27., 14:33 (CEST)Válasz

@Palotabarát: Meg tudnád magyarázni, hogy miért írtad felül a szerkesztéseimet? Mi az amit szeretnél befejezni? Van itt egy koncepció, hogy a díjazottak egy listában szerepeljenek. A szakasz elején meg van adva a források listája, nem kell minden egyes névhez odaírni, abban benne van pl. az 1992-es Éghy Gissa díjazottak, mégis kitörölted. "Milyen magatartás ez?" Ismét megkérdezem, milyen érveid vannak az ellen, hogy ebben a szócikkben egyben szerepeljenek a díjazottak? Kérlek, ha van egy elképzelésed, ami szerint szeretnéd átépíteni a szócikket, akkor azt beszéljük meg! Nem igazán értem, hogy ha eleve nem értesz egyet ennek a szócikknek a koncepciójával, akkor miért nem maradsz az általad preferált koncepciónál és haladsz azon a külön szócikkekkel. Kérlek írd le mi a szándékod! Köszönöm. JSoos vita 2019. június 4., 11:21 (CEST)Válasz

@JSoos: Persze, hogy meg tudnám, hiszen van példa az ilyen típusú cikkek szétbontására, illetve a fenti beszélgetésfolyamban is érintettük már. Kb. ugyanazért, amiért te átstrukturáltad a szerkesztésem: ellenszelet képzünk egymásnak. Ez az egész szituáció valószínűleg abból fakad, hogy egy példa nélkül álló koncepció alapján, megbeszélés nélkül bedolgoztad a már kivitt szócikkeket ide, majd a rákérdezésem és a hibákra való figyelmeztetés után sem javítottad, majd három hetes várakozás után sem történt semmi, ám amikor elkezdtem rendbeszedni, attól a pillanattól kezdve visszatértél, és hol velem levelezel, a saját koncepciómnak próbálod a díjazotti listák külön szócikkben való feldolgozását feltüntetni (vagy az én mondandómat kitekerni ebbe az irányba), hol a szerkesztéseimet írod felül.
De komolyra fordítva a szót: jeleztem fentebb - és vissza is igazoltad, hogy vetted -, hogy a jelenleg itt duplikálódó névsort át fogom alakítani. Ezt követően viszont folyamatosan ebbe a listába dolgozol bele, pedig tudod, hogy meg fog szűnni. Csinálhatnál a díjaknak szócikkeket, vagy bedolgozhatnád az adatokat a Wikidatába - ami a tervem szerint az alapját fogja képezni a listának -, de mégis ebben a szócikkben frissítesz, ami nem előrevivő, hanem ellenszél, hiszen ez így ebben a formában meg fog szűnni. Nyitott kérdés, hogy ki fogja az itteni szerkesztéseket utólag kibogarászni? Ráadásul te magad is írtad fentebb negatívumként, hogy minden egyes díjkiosztás alkalmával külön-külön kell frissíteni a szócikkeket, ami nem volt cél, tehát nem kézzel frisítendő listában gondolkodik egyikünk sem, mégis rendre az itteni névsort javítgatod. Ezért tettem fel végül az építés alatt sablont (tény: korábban kellett volna. Mentségem, hogy amikor felhívtam a figyelmet a hibákra, három hétig nem történt semmi, és nem számítottam arra, hogy akkor leszel ismét aktív, amikor én is dolgozni kezdek vele). A lista típusú szakasz egy allapomon készül egyébként.
A fentiek tükrében még viccesebb olvasni például az akkor azt beszéljük meg kitételt, hiszen eddig háromszor kérdeztem már, és még mindig nem ismert előttem az a gondolatmenet, hogy a szócikkek visszaalakításával kapcsolatban miért nem kezdeményeztél előzőleg beszélgetést, hogy miért ilyen fontos, hogy az én koncepciómként tüntesd fel azt, ami Wikipédia-szerte általános gyakorlat (17 ezer példát mutattam). Ráadásul itt írtam fentebb az átalakítási szándékomról, erre csak itt frissítesz, csak tudnám miért...?
Szépen kérlek, hogy egy kicsit most hagyd ezt a cikket, és ne törekedj arra, hogy engem elszámoltass lépésről lépésre. A cikk átalakításának az irányát már rég megbeszéltük: az egyes díjak a Wikipédia gyakorlata alapján külön szócikkbe kerülnek. Az egyes díjátadások után az adatokat ott (a szócikkükben), illetve a Wikidatában kell majd frissíteni. Itt, ebben a szócikkben egy olyan lista lesz, ami automatikusan frissül a Wd alapján, ehhez azonban még technikai megoldást kell keresni és a közösséget is meg kell kérdezni. Ezért nem tudok napi szinten referálni neked. Palotabarát vita 2019. június 4., 13:42 (CEST) ui.: az első pillanattól nem vettem személyes sértésnek, csak egy hibás koncepciónak az átalakítást. A megbeszéléseket én kezdeményeztem szintén az elejétől kezdődően.Válasz

@Palotabarát: Semmiféle olyan megbeszélés nem történt, hogy ez a cikk megszűnne, pláne nem a cikk átalakításának az iránya, sem régen sem itt nem lett megbeszélve. Annyi történt, hogy te kifogásoltad, hogy 3 díj szócikkéből átirnyítás lett és ezért egyes linkek zöldek lettek. Elfogadtam és meg is értem, hogy te azon dolgozol, hogy külön szócikkek legyenek. Az általad citált "megbeszélésen" 3:1 arányban alulmaradtál abban a kérdésben, hogy nem lehet egy közös lista egyben. Kifejezetten ellenvéleményemet fejeztem ki korábban itt a szócikk átalakításod ellen , hogy itt szétdarabolod a díjazottak listáját. És nincs tudomásom róla, hogy ez a szócikk megszűnne, maximum abban állapodhatunk meg, hogy a díjazottak szakasz egy táblázatos formába kerüljön. Nincs olyan megbeszélés, hogy ne lehetne olyan szócikk, hogy EMKE-díjak és a mostani díjazottak szakaszra egy EMKE-díjasok átirányítás. Az hogy vannak/lesznek külön szócikkek egyrészt nem jelenti azt, hogy azok teljeskörűek lesznek, azt pedig pláne nem, hogy ne lehetne itt egyben egy teljes névsor. És erre érvet sem mondtál eddig. Ha ilyen szándékod van, kérlek indíts erről TMB-t!!! Az ellenszelet te fújod azzal, hogy egy "ál-megbeszélésre" hivatkozva az ebben a szócikkben létrejött egységes listát tönkreteszed. Kérlek idézd ide azokat a "rákérdezésedet és a hibákra való figyelmeztetésedet", ami erre a szócikkre vonatkozik. Semmi ilyen nem volt, csak annyi, hogy szerinted kellenek külön szócikkek, és azt állítod, hogy ha vannak külön szócikkek, akkor itt nem lehet egyben egy lista a díjazottakról. Semmi olyasmi nem merült fel eddig, hogy "Itt, ebben a szócikkben egy olyan lista lesz, ami automatikusan frissül a Wd alapján, ehhez azonban még technikai megoldást kell keresni és a közösséget is meg kell kérdezni." Én amúgy nem hiszem, hogy ez technikailag megvalósítható. Szépen kérlek, hogy nagyon hagyd ezt a cikket, és ne törekedj arra, hogy az általam források alapján szerkesztett adatokat eltüntesd. Ha majd végeztél a külön szócikkekkel, és lesz egy valódi megbeszélés (TMB?) arról, hogy azokkal párhuzamosan itt nem lehet egy teljes lista, majd akkor egyszerre, egyben törölheted. Addig azonban ennek a szócikknek az a koncepciója, hogy itt meglegyen minden egyben, a díjakra vonatkozó közös információ, a létrehozástól kezdve, a díjkiosztásig, és külön szakaszban a díjazottak. Ha ettől eltérő struktúrára szeretnéd átalakítani, akkor továbbra is kérlek fejtsd ki mit szeretnél átalakítani mert még mindig nem értem. JSoos vita 2019. június 4., 14:56 (CEST)Válasz

@Palotabarát: Komolyan kérlek, hogy beszéljük meg mi a szándékod ezzel a szócikkel. Megnéztem az allapodat, és értem, hogy te azt szeretnéd, hogy legyen egy lista, ami az összes WD-ben szereplő díjast kilistázza. Azonban a Wikipédia és a Wikidata két külön projekt, amik ugyan segíthetik egymást, de szerintem, hogy ha a Wikipédiában valaki szerkeszteni szeretne egy adatot, ami nincs benne a WD-ben, akkor erre nem lehet rákényszeríteni, ugyan úgy mint az infoboxokban szerintem lehetőséget kell hagyni, hogy a hiányzó vagy téves adatot itt is lehessen szerkeszteni. Ráadásul ugyanúgy, ahogy másik szócikk, vagy más nyelvű wiki szócikke sem fogadható el önmagában forrásnak, úgy a WD-ből generált listaelemek is max. tájékoztató jellegű lehet.

Hogyan képzeled el, hogy fog ez a szócikk kinézni az átalakítás után? Lesz egy generált lista, amit valahogy lehet frissíteni, meg lesz egy másik, ami a WD-ből hiányzókat tartalmazza? Hol lesznek ezek a hiányzók? Lesz külön egy WD lista szócikk, meg lesz itt egy külön, esetleg a díjak leírása szakaszban, ahogy most az Éghy Gissa díjhoz beírtad? Vagy itt lesz két külön szakasz? Lesznek olyan díjak, amiknek nem lesz külön szócikkük, és azok itt szerepelnek majd mint pl. amiket csak egyszer adtak ki (Erkel Ferenc, Kolozsvári testvérek). Hogyan lehet majd szerkeszteni a hiányzó adatokat a huwikiben? Lesz egy figyelmeztetés, hogy ne a listában szerkessz, hanem a külön szócikkben? Ha igen az onnan hogyan fog frissülni a WD-be majd vissza a generált listaszócikkbe vagy te úgy képzeled, hogy csak a WD-ben lehet szerkeszteni? Hogyan lehet kezelni elképzelésed szerint itt a huwikiben azt ha pl. átnevezésre kerül egy díj, akkor az egy díjként jelenjen meg mint pl. Kallós Zoltán-díj/Kacsó András-díj.

Szerintem jó ha van egy lista a WD-s díjazottakról, megmutatva, hogy mik az eltérések a két projekt adatai között, azonban amíg ezeket a kérdéseket nem tisztázzuk nem értek egyet azzal, hogy csak WD lista legyen, amiben egyben vannak a díjazottak és ne lehessen szerkeszteni egy egységes listát.

Mi a terved meddig fogod "építeni" a szócikket? Amíg az összes külön szócikk el nem készül, addig kisajátítod ezt a szócikket, és kiteszed rá az építés sablont? Éppenséggel te írogatsz bele lista tagokat (a saját koncepcióddal szembemenve), ráadásul visszavonod a hibák javítását, és azok vajon meddig maradnak a szócikkben? Ha amúgy is az allapodon dolgozol, miért írsz be ide is díjazottakat, ha viszont te beírhatsz, én miért nem javíthatom? JSoos vita 2019. június 5., 11:17 (CEST)Válasz

JSoos Figyelj csak: odáig olvastam, hogy azt írtad bármiféle szavazás lett volna, amiben én 3:1 arányban alulmaradtam volna, ez azonban nettó hazugság, kérlek menj vissza és olvasd el újra azt a megbeszélést - nem szavazást -, és értelmezd újra a hozzászólásokat. Tovább most nem olvastam, mert a kommunikációnkat az első pillanattól kezdve terhelik azok az állítások, amiket a magad értelmezése szerint forgatsz és interpretálsz, és a cikk feljavítását egy hanggal nem viszik előrébb, de marha sok időt elvisznek. A cikk átalakításának az irányát a fentiekben megbeszéltük (szintén nem volt szó a cikk megszüntetéséről, ez is csak a Te csavarásod, és a lista ebben a formában való felszámolásáról beszéltem).
A koncepció (mint a fentiekből is egyértelmű) a következő:
  • Az EMKE díjai önálló szócikkben szerepelnek majd, háttérben a Wikidata adatlapokkal, mert a díjazottaknál csak így biztosítható, hogy a cikkek infoboxában és a Wikidatán az adatok megjelenjenek.
  • A díjazottak listái is a Wikipédia gyakorlatának megfelelően az önálló szócikkekben szerepelnek majd (feltéve, ha van értelme listát összeállítani róluk).
  • Ebben a szócikkben a díjazotti lista a jelenlegi formában megszűnik (mivel ugye kivittük azt a díjak szócikkeibe), és egy automatikusan frissülő listát tervezek, ha sikerül.
Szépen kérlek hagyj egy kicsit élni, lélegzethez jutni, szeretnék végre a cikkel foglalkozni anélkül, hogy újra és újra el kellene magyaráznom ugyanazt, vagy nap mint nap felülírnád a szerkesztésemet. Köszönöm előre is. Ha a munka befejeződik, visszatérek ide és ígérem, továbbolvasom a hozzászólásod és megválaszolom, azt, ami választ kíván. Palotabarát vita 2019. június 5., 11:43 (CEST)Válasz

@Palotabarát: Az a lényegi probléma, amit egy zárójelben próbálsz elsikkasztani: attól még, hogy külön szócikkekbe kerülnek az egyes néven szereplő díjak díjazottjai, attól még itt egyben nem KELL megszüntetni a listát, és egy WD listával helyettesíteni. Látom indítottál a WD lista problémáról egy megbeszélést (amiről itt elfelejtettél szót ejteni), és ott is hasonlóan az előzőhöz, nem veszed figyelembe az ellentétes véleményeket. Én semmilyen szavazásról nem írtam, azt írtam, hogy nem volt ellenkezés arra vonatkozólag, hogy az EMKE-díjazottak listája egyben ne lenne elfogadható legyen ebben a szócikkben: sem a szócikk készítője (közvetetten, hiszen erről szól a szócikk), sem én, sem Linkoman nem írt ilyet, csak egyedül te állítasz ilyet, kicsavarva azt a tényt, hogy a külön szócikkek ellen sincs kifogás. A WD listával kapcsolatos véleményemet beleírom oda. JSoos vita 2019. június 7., 10:48 (CEST)Válasz

Amikor tőled, hogy hagyj lélegzetvételnyi szüntet, hagyj élni, nem arra gondoltam, hogy adj 24 órát és csak utána kérdezz ismét nap mint nap, hanem hogy hagyd kifutni a megvalósításra vonatkozó, fentebb elírt, általad is támogatott elképzelés megvalósítását. Konkretizáljuk: amikor szóltam, hgy milyen gond van a szerkesztéseiddel, akkor három hétig nem csináltál semmit. Ezt a három hetet kérem tőled ismét jó? Picit engedd el ezt a témát. (Csak emlékeztetlek: kézzel frissített listákat sem szokás duplikálni, fentebb magad is írtad, hogy az nem jó dolog, tehát abban az alapvetésben eddig egyetértettünk, hogy kézzel frissítendő díjazotti lista ebben a szócikkben nem lesz duplikálva). Én akkor most három hétig nem nézek a vitalapra, hiszen korábban már ezeket megbeszéltük, új ötlet sem merült fel a megoldásra, szeretném befejezni a megkezdett munkát. Akkor három hét, oké? Június 27-én visszatérek ide is. Palotabarát vita 2019. június 7., 11:02 (CEST)Válasz
Valóban nem tartom jónak, de mivel te ragaszkodsz a külön szócikkekhez, ezért elfogadhatónak tartom, hogy duplikálva legyen. Valamilyen félreértés részedről, hogy olyan megállapodás született volna itt v. korábbi megbeszélésen, hogy "kézzel frissítendő díjazotti lista ebben a szócikkben nem lesz" (mi lehet vajon az, amit félreértettél, nem tudom). A probléma felvetés, amire szerintem három hétig nem volt megoldás a zöld linkekre vonatkozott, nem pedig arra, hogy itt van lista v. nincs. Az átirányítások megszüntetésével a probléma megoldódott, az újabb problémát az okozza, hogy ezzel egyidejűleg a listát itt meg akarod szüntetni. Az EMKE szócikk vitalapján sem, és itt sem jelezted azt, hogy az a szándékod, hogy a díjazottak kizárólag külön listákban szétszórva jelenjenek meg, és a korábbi megbeszélésben sem ez volt a lényegi kérdés. Részedről megjelent ott egy praktikus szempont és részemről egy másik. Többet nem reagáltál. Én elfogadom, hogy legyenek külön szócikkek mögötte a WD elemekkel, te viszont az itteni listát nem fogadod el, annak ellenére, hogy azt írtad: "nincs ellenemre, hogy egy cikkben legyenek az együvé tartozó dolgok". Lehet, hogy én is félreértek valamit, de az biztos, hogy az általam javasolt táblázatos forma itt, nem WD lista volt, ilyen eszembe sem jutott. Lehet te arra gondoltál, de leírva nem lett, és amikor leírtad tiltakoztam. JSoos vita 2019. június 7., 11:47 (CEST)Válasz
Ha azt akarod befejezni, hogy három hét múlva eltünteted innen a kézzel szerkeszthető listát, azzal nem értek egyet. De közben sem kellene hibás adatokat ide felvinni. Én éppúgy kérhetném, hogy dolgozz a külön szócikkeken, meg WD-listán, és csak akkor nyúlj ehhez a szócikkhez ha végleges állapotban teljességgel képes vagy kiváltani az itteni adatokat, akkor már konkrétan lesz miről vitatkozni, hogy mi az ami hibás azon, vagy mennyire működőképesen javítható. Meglátjuk. Az azért elég vicces, hogy kitiltasz a szerkesztésből az építés sablonnal, hibás adatokat írsz a szócikkbe amik javítását visszavonod (gyakorlatilag szerkesztési háborút viselsz), és még a vitalapról is ki akarsz tiltalni. Ha nem bírod elviselni a kritikát, akkor ne olvasd, ne válaszolj. Ha nem írnék ide, akkor méginkább az lehetne a víziód, hogy valamiféle egyetértés van közöttünk arról, hogy itt ne legyen szerkeszthető lista. JSoos vita 2019. június 7., 12:08 (CEST)Válasz
(Pl. egy félreértés: azt írod nem volt szó a szócikk megszüntetéséről... Akkor idézek tőled: "már most szólok, hogy az a terv, hogy az EMKE-díjak lapot - ha mindegyik díj kikerül belőle önálló szócikkbe - átalakítom egy lista típusú szócikké". Ez számomra azt jelentette, hogy a leíró részt meg akarod szüntetni és kizárólag egy lista lesz, és tiltakoztam is ellene. Lehet, hogy te itt arra gondoltál, hogy WD lista lesz. Az hogy "kikerül" számomra csak azt jelentette, hogy elkészülnek a külön szócikkek, és lesz it egy rendezett lista, nem pedig azt, hogy innen törölni kell a szekeszthető adatokat) JSoos vita 2019. június 7., 12:17 (CEST)Válasz

Építés sablon miatt a szócikkben nem javítható problémák

  • Vagy a "Lásd még" v. a "Bővebben" sablont kellene használni, nem vegyesen. JSoos vita 2019. június 7., 12:57 (CEST)Válasz
  • Az Éghy Gissa díjazottjai a díj leírásánál találhatók, míg a többi díjazott, egy külön szakaszban, ezeket is ott kellene felsorolni.JSoos vita 2019. június 7., 12:57 (CEST)Válasz
  • Az Éghy Gissa díjat egy másik forrás szerint (EMKE saját táblázata a honlapjukon) 4-en kapták meg, azok akik a Művelődés folyóirat mint forrásra hivatkozva most szerepelnek, nem abban az években kapták meg a díjat, hanem 1993,4,5. Az 1992-es (hiányzó) díjazott: Bogáncs együttes és Tolna Éva JSoos vita 2019. június 7., 12:57 (CEST)Válasz
  • A Művelődés (folyóirat) szócikke szerint ill. más források szerint is 1990-ben indult újra Romániában a 39. évfolyamtól. Az Éghy Gissa díjnál a Művelődés folyóirat évolyamaként különböző adatok vannak megadva: 1993: 42. évf. / 1994: 46. / 1995: 44. Ezeknek folyamatosan 42, 43, 44. évfolyamoknak kellene lenniük. Kérdés továbbá, hogy mennyire megbízható ez a folyóirat, ahogy két másik forrás is (EMKE honlap, Szabadság folyóirat) ellentmond a "Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007" cikkének. Úgy tűnik valami nem stimmel az évszámokkal a Művelődésben. JSoos vita 2019. június 7., 12:57 (CEST)Válasz

@Palotabarát: Levettem a sablont, mert egyrészt az utóbbi egy hétben semmilyen szerkesztés nem volt, másrészt előtte sem volt olyan jelentős szerkesztés, ami indolkolná a sablont, harmadrészt, mert a hibás adatok már több mint 3 hét óta javítatlanok. Ezeket most javítottam. JSoos vita 2019. június 27., 10:03 (CEST)Válasz