„Erőltetett menet” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 46.107.145.173 (vita) szerkesztéséről Atobot szerkesztésére
Címke: Visszaállítás
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
Az '''Erőltetett menet''' [[Radnóti Miklós]] költeménye, utolsó előtti verse. [[1944]] [[szeptember 15.|szeptember 15]]-én írta a [[Bor (Szerbia)|bor]]i lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak [[Győr]] felé. Bemutatja a hadifoglyok - köztük a [[zsidók]] - szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is.
Az '''''Erőltetett menet''''' [[Radnóti Miklós]] költeménye, utolsó előtti verse. [[1944]]. [[szeptember 15.|szeptember 15]]-én írta a [[Bor (Szerbia)|bor]]i lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak [[Győr]] felé. Bemutatja a hadifoglyok - köztük a [[zsidók]] - szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is.


==Keletkezés==
==Keletkezés==

A lap 2019. április 11., 18:24-kori változata

Az Erőltetett menet Radnóti Miklós költeménye, utolsó előtti verse. 1944. szeptember 15-én írta a bori lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak Győr felé. Bemutatja a hadifoglyok - köztük a zsidók - szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is.

Keletkezés

A munkatábor foglyai állandóan a kétségbeesés és a remény végletei között hányódtak. Ez a lelkiállapot jelenik meg az Erőltetett menetben is (1944 szeptember 15.). A vers 13-14 szótagos ún. „nibelungizált alexandrinokból” áll. Radnóti itt is egy sok évszázados, középkori sorfajt használ: Walther von der Vogelweide (kb. 1170–1230) ugyanilyen formában írta Ó jaj, hogy eltűnt minden... kezdetű elégiáját (a verset Radnóti is lefordította). A jambikus lejtésű sor közepén kihagyással is hangsúlyozott, erőteljes sormetszet található. Maga a forma, a szünettel kettétört sorok tartalmi mondanivalót hordoznak: az el-elbukó, majd feltápászkodó foglyok menetét érzékeltetik.

A költemény drámai feszültségű párbeszéd, belső vita: a költő két énje kerül egymással szembe. Az egyik én még reménykedik, s az élet makacs folytatása érdekében „fölkél és újra lépked”, a másik inkább ottmaradna az árok szélén, s várná a szenvedésektől megváltó halált.

Elemzés

Felépítés

A vers négy mondatból áll:

  1. Az elsőben a józan, keserű bölcsesség, a kiábrándult pesszimizmus szólal meg: értelmetlen, „bolond” dolog tovább is ragaszkodni az élethez, az összeesés után újra vonszolni a vándorló fájdalmat. Ehhez a biztatást a hazaváró asszony és „egy bölcsebb, szép halál” hamis illúziója adja.
  2. A második szerkezeti egységben (mondatban) a végletes kétségbeesés szétrombolja a reménykedés érveit: a vers szétbombázott otthonokat láttat, mindent átszövő félelmet, védtelenséget, kiszolgáltatottságot érzékeltet: nincs már hová hazatérni.
  3. A harmadik mondat a vers érzelmi, hangulati fordulópontja: a nyers, durva valóságot az álmokat szövő ábrándozás váltja fel. Az egyes szám első személyében megszólaló énben felébred az irreális remény, a feltételes mellékmondatok tétova bizonytalanságában apró részképekből áll össze a béke, a vágyott otthon vonzó idillje. A hazatérés ábrándja impresszionista képsort teremt, s a lelassult idő nyugalmában békésen szemlélődik a képzelet. Felidézi a nyárvégi, őszi kertet, a szilvalekvárfőzés családias hangulatát, a szerető hitves törékeny alakját, a pihentető csöndet. Az igék mozdulatlanságot (hűl, napozna, várna) vagy alig észlelhető mozgást (ringnának, írna) érzékeltetnek, s festői és zenei elemek (szinesztéziák, halk alliterációk, megszemélyesítések) teszik kifejezővé a szöveget. – Az ész persze tudja, hogy mindez nem létezik már, csupán az önámító fantázia vágyálmaiban született újjá. A harmadik mondat logikailag nem zárul le (vessző, gondolatjel): a mellékmondatok mellől hiányzik a befejező főmondat.
  4. A negyedik, záró egységben egy felkiáltásszerű kérdő mondat („de hisz lehet talán még?”) jelzi a csüggedésen végül is diadalmaskodó elszántságot. A kétségbeesett, észszerűtlen remény most a telihold épségébe kapaszkodik: mindent mégsem rombolt szét a háború, hiszen „a hold ma oly kerek!” – Az utolsó sor már a túlélés határozott szándékát sugározza, s a pesszimista én azonosul a reménykedő „bolonddal”.

A vers szövege

Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván
s vándorló fájdalomként
de mégis útnak indul,
s hiába hívja árok,
s ha kérdezed, miért nem?
hogy várja őt az asszony
Pedig bolond a jámbor,
fölött régóta már csak
hanyattfeküdt a házfal,
és félelemtől bolyhos
Ó, hogyha hinni tudnám:
mindazt, mit érdemes még,
ha volna még! s mint egykor
a béke méhe zöngne,
s nyárvégi csönd napozna
a lomb között gyümölcsök
és Fanni várna szőkén
s árnyékot írna lassan
de hisz lehet talán még!
Ne menj tovább, barátom,
 
fölkél és újra lépked,
mozdít bokát és térdet,
mint akit szárny emel,
maradni úgyse mer,
még visszaszól talán,
s egy bölcsebb, szép halál.
mert ott az otthonok
a perzselt szél forog
eltört a szilvafa,
a honni éjszaka.
nemcsak szivemben hordom
s van visszatérni otthon;
a régi hűs verandán
míg hűl a szilvalekvár,
az álmos kerteken,
ringnának meztelen,
a rőt sövény előtt,
a lassú délelőtt, -
a hold ma oly kerek!
kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek