„Erdélyi Magyar Hírvivő” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
→Története: nem kell - (AkH 200.) |
|||
| 38. sor: | 38. sor: | ||
Hochmeistert decemberben azzal vádolta az erdélyi országgyűlés, hogy a rendek hozzájárulása nélkül jelentette meg a király válaszát rendekhez; ezt a támadást a nyomdász azzal védte ki, hogy az országgyűlésnek nem, csak a főkormányszéknek tartozik felelősséggel. 1791. januárban azzal az új váddal került az országgyűlés elé, hogy az 1791. évi 3. számában engedély nélkül és hibás fordításban tette közzé a királyi leiratokat. Az üzletben tartott házkutatás során lefoglalták az ominózus lapszám példányait, viszont kiderült, hogy a cenzúra engedélyezte a szöveget. Ezért – noha az országgyűlés a nyomdász megbüntetésére tett javaslatot, – a főkormányszék csak helyesbítést kért. Az ügy [[II. Lipót magyar király|II. Lipót]] elé került, aki nem értett egyet az országgyűléssel. Utóbb azonban a rendek tiltakozása miatt megváltoztatta álláspontját, és egyes vélemények szerint ez vezetett a lap megszűnéséhez; erre vonatkozó követlen bizonyíték azonban nincs. |
Hochmeistert decemberben azzal vádolta az erdélyi országgyűlés, hogy a rendek hozzájárulása nélkül jelentette meg a király válaszát rendekhez; ezt a támadást a nyomdász azzal védte ki, hogy az országgyűlésnek nem, csak a főkormányszéknek tartozik felelősséggel. 1791. januárban azzal az új váddal került az országgyűlés elé, hogy az 1791. évi 3. számában engedély nélkül és hibás fordításban tette közzé a királyi leiratokat. Az üzletben tartott házkutatás során lefoglalták az ominózus lapszám példányait, viszont kiderült, hogy a cenzúra engedélyezte a szöveget. Ezért – noha az országgyűlés a nyomdász megbüntetésére tett javaslatot, – a főkormányszék csak helyesbítést kért. Az ügy [[II. Lipót magyar király|II. Lipót]] elé került, aki nem értett egyet az országgyűléssel. Utóbb azonban a rendek tiltakozása miatt megváltoztatta álláspontját, és egyes vélemények szerint ez vezetett a lap megszűnéséhez; erre vonatkozó követlen bizonyíték azonban nincs. |
||
Az ''Erdélyi Magyar Hírvivő'' |
Az ''Erdélyi Magyar Hírvivő''nek összesen 64, [[Gyalui Farkas]] feltételezése szerint 65 száma jelent meg, de az 1791-ben megjelent három vagy négy szám nem maradt fenn. Az 1790-es lapszámok is csak részben fellelhetőek. |
||
A lap megszűnését követően csak 1822-ben történt újabb kísérlet erdélyi magyar nyelvű lap indítására (''[[Erdélyi Hírmondó]]''). |
A lap megszűnését követően csak 1822-ben történt újabb kísérlet erdélyi magyar nyelvű lap indítására (''[[Erdélyi Hírmondó]]''). |
||
A lap 2019. március 3., 11:22-kori változata
 |
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
| Erdélyi Magyar Hírvivő | |
 | |
| Adatok | |
| Alapítva | 1790 |
| Megszűnt | 1791 |
| Kiadó | Martin Hochmeister |
| Szerkesztő | Fábián Dániel Cserei Elek[1] |
| Nyelv | magyar |
| Székhely | Nagyszeben, Kolozsvár |
Az Erdélyi Magyar Hírvivő, korabeli helyesírással Erdélyi Magyar Hír-vivő az első erdélyi magyar nyelvű sajtótermék. 1790–1791-ben jelent meg Nagyszebenben illetve Kolozsváron; a lap kiadója ifj. Martin Hochmeister nyomdász és könyvkiadó volt.
Története
A 18. század végén Erdélyben még nem létezett magyar nyelvű hírlap, viszont a pozsonyi illetve bécsi magyar lapoknak számos erdélyi előfizetője volt. Ifj. Martin Hochmeister nagyszebeni nyomdász[2] 1790. január 28-án engedélyt kért a főkormányszéktől önálló magyar nyelvű hírlap indítására. Először a Nagyszebenben megjelenő Der Kriegsbote fordítására kapott engedélyt, de Hochmeister ezzel nem elégedett meg, azzal érvelve, hogy a fordítással megnövekedett átfutási idő alatt a hírek elavulnának. Az újság alapításához megnyerte Bánffy György kormányzó támogatását is, aki pártját fogta minden erdélyi magyar közművelődési kezdeményezésnek. 1790. március 4-én az Erdélyi Udvari Kancellária engedélyezte az önálló újság kiadását, előzetes cenzúra mellett. A háborús híreket közlés előtt a hadsereg parancsnokságával is egyeztetni kellett.
A lap megjelenése előtt több helyen is hirdette programját: a beharangozó először a Neuer Kurier aus Ungarn von Kriegs und Staatssachen című német újság mellékletként jelent meg február 18-án, utána közzétette a Hadi és más Történetek illetve az Ephemerides Budenses is.
Az első szám a terveknek megfelelően 1790. április 3-án jelent meg, de ekkor még csak más, korábban engedélyezett lapok híreit vehették át, mert még nem érkezett meg az önálló lapra vonatkozó engedély. Sándor István 1803-ban megjelent bibliográfiája szerint szerkesztői Fábián Dániel táblai levéltáros és Cserei Elek kormányszéki allevéltáros voltak.[1] A kormányszék Kolozsvárra költözése miatt 1790. december 16-ától a lap Kolozsváron jelent meg. Itt azonban a város korábban létező katolikus és protestáns nyomdái közös támadást indítottak az új versenytárs ellen: „A' Catholicus Püspök Ur ő Excellentiája, és a Helvetica Confession lévők Kolosvári Kollegyiom Curátori részéről pedig panaszoltatik: hogy noha mindeniknek ezen Városban Könyv nyomtató Mühellye vagyon, mindazonáltal Könyv-nyomtató Hochmeister itten Jövevény lévén, a meg-nevezett panaszló Feleknek nagy kárával maga Mesterségét gyakorolván, a' Fő Igazgató Tanátstól való Munkákon kivül egyebeket-is sajtó alá tenni 's Világ eleiben ki-botsátani merészel, kérvén ezek iránt elég tételt s rész szerént orvoslást tétetni.”[3]
Hochmeistert decemberben azzal vádolta az erdélyi országgyűlés, hogy a rendek hozzájárulása nélkül jelentette meg a király válaszát rendekhez; ezt a támadást a nyomdász azzal védte ki, hogy az országgyűlésnek nem, csak a főkormányszéknek tartozik felelősséggel. 1791. januárban azzal az új váddal került az országgyűlés elé, hogy az 1791. évi 3. számában engedély nélkül és hibás fordításban tette közzé a királyi leiratokat. Az üzletben tartott házkutatás során lefoglalták az ominózus lapszám példányait, viszont kiderült, hogy a cenzúra engedélyezte a szöveget. Ezért – noha az országgyűlés a nyomdász megbüntetésére tett javaslatot, – a főkormányszék csak helyesbítést kért. Az ügy II. Lipót elé került, aki nem értett egyet az országgyűléssel. Utóbb azonban a rendek tiltakozása miatt megváltoztatta álláspontját, és egyes vélemények szerint ez vezetett a lap megszűnéséhez; erre vonatkozó követlen bizonyíték azonban nincs.
Az Erdélyi Magyar Hírvivőnek összesen 64, Gyalui Farkas feltételezése szerint 65 száma jelent meg, de az 1791-ben megjelent három vagy négy szám nem maradt fenn. Az 1790-es lapszámok is csak részben fellelhetőek.
A lap megszűnését követően csak 1822-ben történt újabb kísérlet erdélyi magyar nyelvű lap indítására (Erdélyi Hírmondó).
Fennmaradt példányok
| Lapszámok | Lelőhely | Megjegyzés |
|---|---|---|
| 1–6., 8–12. | Kolozsvári Egyetemi Könyvtár | Szabó Károly találta meg a krasznai Cserey-könyvtár szemetében. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárából került át az egyesület 1948-as megszüntetésekor. |
| 7., 13., 14., 17–40. | 1903-ban a torockószentgyörgyi unitárius lelkész küldte el a kolozsvári unitárius kollégiumnak; a könyvtáros Tordára vitte az egybekötött lapszámokat, és halála után már nem találták meg. | |
| 10., 43–46., 48–49., 51., 53–54., 58–59., 61. | Országos Széchényi Könyvtár | 1911-ben vásárolták Boldizsár Andortól. |
| 17. | Kelemen Lajos találta meg Koncz József marosvásárhelyi tanár hagyatékában, Gyalui Farkas megvásárolta, és az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárának adományozta; 1940-ben még megvolt, utóbb eltűnt. | |
| 48–56. és 59–61. | A 19. század végén a Budapesti Református Kollégium Ráday Könyvtárában; 1940-ben már nem voltak fellelhetőek. |
Leírása
Az újság kis nyolcadrét alakban, 16x11,5 centiméter méretben jelent meg 4 levélen, 1790. júliusig hetente egyszer, utána hetente kétszer. Ehhez gyakran két levélnyi Toldalék is tartozott.
Jegyzetek
- ↑ a b A lapszámokon nincs feltüntetve a szerkesztők neve; Jakab Elek Sándor István 1803-ban megjelent bibliográfiájára hivatkozik, Gyalui Farkas szerint a szerkesztők kiléte közismert volt, a többi forrás kommentár nélkül közi az információt.
- ↑ Dezsényi Béla illetve A magyar sajtó története az idősebbik Martin Hochmeisternek tulajdonítja a lap indítását, ez azonban téves, mert ő már 1789-ben elhunyt.
- ↑ Az 1790. december 12-én kezdődött erdélyi országgyűlés jegyzőkönyve, idézi Bíró Annamária 133. o.
Források
- Bíró Annamária: Martin Hochmeister magyar vállalkozásai. In Értékek és ideológiák az irodalomban. Szerk. T. Szabó Levente, Korondi Ágnes. Kolozsvár: Láthatatlan Kollégium. 2008. 125–150. o. ISBN 978-973-0-06086-7
- Dezsényi Béla: Az Erdélyi Magyar Hírvivő százötven esztendeje. Magyar Könyvszemle, LXIV. évf. 3. sz. (1940) 274–278. o.
- Ferenczy József: Az első erdélyi magyar hírlapról. Magyar Könyvszemle, VIII. évf. 1–4. sz. (1883) 219–221. o.
- Gyalui Farkas: Az első erdélyi magyar hírlap újonnan felfedezett számai. Vasárnapi Ujság, L. évf. 33. sz. (1903) 542–544. o.
- Győrffy Gábor: Az Erdélyi Magyar Hírvivő századai. ME.DOK Média–Történet–Kommunikáció, VI. évf. 2. sz. (2011) 39–48. o.
- Jakab Elek: Az erdélyi hírlapirodalom története 1848-ig. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1882.
- A magyar sajtó története I. Főszerk. Szabolcsi Miklós. Budapest: Akadémiai. 1979–1985. 138–139. o. ISBN 963 05 1772 8
- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V/1. (S–Sz). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010. ISBN 978-973-26-0961-3
- Sándor István: Magyar könyvesház, avagy a magyar könyveknek kinyomtatások ideje szerént való rövid említésök. Győr: Streibig. 1803.
- Ürmössy Lajos: A magyar hírlapirodalom kezdete Erdélyben. Erdélyi Múzeum, XIV. évf. 7. sz. (1897) 379–386. o.
További információk
- Erdélyi Magyar Hír-vivő, epa.oszk.hu
- Bényei Miklós: Erdélyi Magyar Hír-Vivő: Kétszáz éve jelent meg az első erdélyi magyar nyelvű lap. Erdélyi Tükör, II. évf. (1990) 26. o.
- Éder Zoltán: Tiszti szójegyzék 1790-ből. Magyar Nyelvőr, XCIX. évf. 2. sz. (1975) 156–169. o. [a digitalizált változatban csak a 161–162. oldal látható]
- Gyalui Farkas: Erdélyi Magyar Hírvivő. Pásztortűz, II. évf. 9. sz. (1924) 27–28. o.
- Gyalui Farkas: Az "Erdélyi Hírvivő" célkitűzése és hírek a lapból. Pásztortűz, 5. sz. (1940) 263–268. o.
.svg){kind=small}