II. Béla magyar király

II. Béla
Béla ábrázolása a Képes krónikában
Ragadványneve	Vak Béla
Magyarország királya
Uralkodási ideje
1131. március 1. – 1141. február 13. (9 év, 11 hónap, 12 nap)
Koronázása	Székesfehérvár 1131. április 28.
Elődje	II. István
Utódja	II. Géza
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Árpád
Született	1108 körül Tolna vármegye
Elhunyt	1141. február 13. (kb. 32 évesen) Székesfehérvár
Nyughelye	Nagyboldogasszony-bazilika, Székesfehérvár
Édesapja	Álmos herceg
Édesanyja	Kijevi Predszláva
Testvére(i)	Adelhaid magyar királyi hercegnő
Házastársa	Szerbiai Ilona
Gyermekei	többek között: II. Géza magyar király II. László magyar király IV. István magyar király Zsófia hercegnő Erzsébet lengyel fejedelemné
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Béla témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

II. Béla - ragadványnevén Vak Béla - (1108 körül – 1141. február 13.) Magyarország királya 1131 és 1141 között. Apja Álmos herceg, I. Géza király fia, anyja Predszláva, II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem leánya.

Álmos herceg testvére Könyves Kálmán király, Álmost a fiával Bélával együtt - Álmos rendszeres trónkövetelése és árulása okán - megvakíttatta, így téve alkalmatlanná őket az uralkodásra. Azonban Kálmán fiának, II. Istvánnak nem született örököse, így kerülhetett a korona a vak Béla herceg fejére. Uralkodása alatt nagyrészt felesége, az erőskezű és kegyetlen Ilona királyné kormányozta az országot.

Gyermekkora

Álmos herceg és fia, Béla megvakítása (Képes krónika)

Apja életét a magyar koronáért folytatott szüntelen, néha titokban, néha nyíltan folytatott harc jellemezte. Ez a mozgalmas, kalandos élet rányomta bélyegét családja életére is. A kor szokásait figyelembe véve ugyanis, Álmos családja indokoltan gondolhatott arra, hogy Álmos egy meggondolatlan lépése után egyszer nekik is bűnhődniük kell. 1115 körül ez be is következett: Álmos egy újabb akciója után Kálmán király parancsára Álmos herceget több emberével és az ekkor legfeljebb hétéves Béla herceggel együtt megvakították. Álmos herceget és Bélát a dömösi kolostorba vitték. Az 1120-as évek közepén ismét menekülniük kellett. Részleteket nem ismerünk, de feltehetően Álmos ismét szervezkedni kezdett a főhatalom megszerzésére. Álmos herceg eljutott Bizáncba, de Béla ismeretlen okból a pécsváradi apátságba került.

II. István 1128 körül kapott hírt a Pécsváradon bujkáló unokaöccséről. A király feleségül kérte Béla számára Ilonát, I. Uros szerb nagyzsupán leányát, majd Tolnán telepítette le őket. Középkori krónikáink szerint István azért karolta fel megvakított rokonát, mert ő magának nem volt fiúgyermeke és Bélát akarta örökösévé megtenni. Ez nem felel meg a valóságnak, mert II. Istvánnak ekkor már unokaöccse, Saul – István Zsófia nevű testvérének fia – személyében kijelölt utódja volt. 1131. március elején meghalt II. István. II. Béla koronázására csak két hónappal később került sor. Ebből arra lehet következtetni, hogy Saul és Béla között harc folyt a trónért, amely Béla győzelmével végződött. Felicián esztergomi érsek 1131. április 28-án Székesfehérvárott magyar királlyá koronázta II. Bélát. A hatalom ezzel az Árpád-ház Kálmán-ágáról az Álmos-ágra szállt át.

A hatalom megszilárdítása, az aradi gyűlés

Az aradi mészárlás, a Képes krónika miniatúrája

A hatalom egyik ágról másikra kerülése általában együtt jár a belső hatalmi viszonyok átrendeződésével is. A Kálmánt és II. Istvánt támogató főurak kiszorultak a hatalomból, és pozícióba jutottak azok, akik az addigiakban Bélát támogatták. Ebben az esetben azonban, feltehetően a Béla vaksága felett érzett düh, elkeseredettség és bosszúvágy miatt, ez a hatalomváltás véres eseménnyel vette kezdetét. Az 1131-ben Arad mellett tartott országgyűlésen kegyetlenül meggyilkoltatták azokat a főembereket, akikről feltételezni lehetett, hogy felelősek Béla megvakításáért. A források szerint a vérengzésnek hatvannyolc főúr esett áldozatul. Az esemény megszervezésében és kivitelezésében meghatározó szerepe volt Ilona királynénak.

Harca Borisz ellen

Kálmán király törvénytelennek tartott fia, Borisz, tudva, hogy a magyar trónon egy vak király ül, elérkezettnek látta az időt arra, hogy harcot indítson a magyar koronáért. Ehhez Lengyelországban, III. Boleszláv udvarában keresett szövetségest. Mivel 1127 óta ellenséges volt a magyar-lengyel viszony, Borisz itt kedvező fogadtatásra talált, a lengyel hadak megindultak Magyarország ellen. Béla, testvérének osztrák házassága révén, III. Lipót osztrák őrgrófban talált katonai szövetségesre. Az 1132. július 22-én a Sajó folyó völgyében vívott csatában a magyar és osztrák seregek súlyos vereséget mértek Borisz és Boleszló hadaira. Borisz nem halt meg a csatában, de a továbbiakban már nem veszélyeztette Béla királyságát. Ez elsősorban II. Béla hatékony külpolitikájának volt köszönhető.

Külpolitikája

II. Béla korában a magyar külpolitika rendkívül hatékony és sikeres volt. A Borisz elleni háború idején az osztrák őrgrófság és Csehország házassági kapcsolat révén volt Béla szövetségese, Přemysl fejedelmét, Vlagyimirkót és a kijevi fejedelmet, Jaropolkot már ügyes diplomáciával állította maga mellé a király. Így gyakorlatilag bekerítette Lengyelországot Magyarország szövetségeseivel. A magyar-lengyel ellenségeskedésnek az vetett véget, hogy Béla megnyerte ügyének III. Lothár német-római császárt is, akinek követelésére Boleszláv elállt Borisz további támogatásától. II. Béla II. Anaklét ellenpápával szemben II. Incét támogatta, amivel elérte, hogy az egyházi ügyeket teljesen önállóan, pápai beleszólás nélkül intézhette. Tehette ezt annak ellenére, hogy 1106-ban Kálmán király a maga és utódai nevében lemondott az invesztitúra jogáról.

A sikeres kül- és belpolitika lehetővé tette az ország területi terjeszkedését is. 1136-ban Közép Dalmácia újra magyar fennhatóság alá került. 1137-ben II. Béla meghódította Boszniát (Rámát) és fiát, Lászlót (a későbbi II. Lászlót) Bosznia hercegévé nevezte ki.

Belpolitikája

A véres leszámolások után építőmunka indult a belpolitikai életben is. A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint II. Béla idején kezdett szerveződni az udvarban egy olyan hivatal, amely az oklevelek kiadásával már nemcsak alkalmilag, hanem hivatásszerűen foglalkozott. Ez a hivatal a III. Béla korára kialakult kancellária elődjének tekinthető.

Béla jó viszonyt ápolt a hazai egyházi vezetőkkel, az egyház javára jelentős adományokat tett. Az 1137-ben leégett pannonhalmi apátságot az ő segítségével építették újjá. Mindezek nagymértékben hozzájárultak az ország konszolidálásához.

Béla következetesen bevonta a királyi tanácsot a hatalom gyakorlásába. Nem tehetett mást, mivel vaksága miatt teljesen ki volt szolgáltatva környezetének. A források alapján bizonyosra vehető, hogy a hatalmat nem egyedül ő, hanem szűk környezetével, elsősorban Ilona királynéval együtt közösen gyakorolta.

Családja

Ilona királynét műveltsége, intelligenciája és határozott jelleme alkalmassá tette arra, hogy Béla mellett az ország előtt gyakorlatilag mint társuralkodó jelenjen meg. Az oklevelek tanúsága szerint az ország lakói is tisztában voltak azzal, hogy az országban ketten uralkodnak. Az uralkodópár gondoskodott az 1131-ben még csaknem a kihalás sorsára jutott Árpád dinasztia továbbéléséről is. A következő gyermekeik születtek:

• 1130-ban Géza herceg, Béla utódja;
• 1131-ben László herceg, későbbi ellenkirály;
• 1133 körül István herceg, későbbi ellenkirály;
• 1134-ben Álmos herceg, aki nevét feltehetően nem Álmos nagyfejedelem, hanem nagyapja, Álmos herceg iránti kegyeletből kapta. Keresztelője 1134. június 3-án történt. Még II. Béla életében meghalt;
• 1136-ban Zsófia, aki 1139-ben III. Konrád német király Henrik nevű fiának jegyese lett, de a házasság nem jött létre. Életét admonti apácaként fejezte be;
• Gertrúd születési ideje nem ismert. 1149 körül III. Miciszláv lengyel uralkodó második felesége lett. 1156-ban halt meg.

Béla apja emlékét kegyelettel megőrizte: testét 1137-ben hazahozatta Bizáncból és a székesfehérvári koronázóbazilikában temettette el.

A vak király a korban megszokottnál mélyebben és érzékenyebben élte át a családjával kapcsolatos eseményeket. Külföldi forrásnak köszönhetően fennmaradtak a császári udvarba távozó Zsófia leányát búcsúztató szavai (1139-ből):

„	Ég és föld Ura, te mindent látsz, én viszont semmit sem látok. Rendelésedre, mivel így akartad, én vakká lettem. […] Ő az én egyetlen leányom. […] ma őt […] férjhez adom […] legyen köztem és közted olyan erős megállapodás, Istenem, hogy te őt soha el nem hagyod.	”

A német-római császári udvarban kegyetlenül és megalázóan bántak az általuk műveletlennek tartott magyar királyi családból érkező Zsófia hercegnővel, aki jegyessége felbontása után zárdába vonult. Béla ezt már nem érte meg.

Halála

II. Béla 1141. február 13-án halt meg. Székesfehérvárott, a koronázóbazilikában temették el.

Galéria

• 
  Béla dénárjainak rajzolata
• 
  A király egyik ezüstdénárja
• 
  II. Béla királyi pecsétje
• 
  Josef Kriehuber színezett kőnyomata, 1828

Források

• Makk Ferenc: II. Béla (In.: Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpádok – fejedelmek és királyok, ISBN 9639278483 )
• Kristó Gyula: Az Álmos-ág (Rubicon 2000/3)
• Királyok könyve (szerkesztette: Horváth Jenő), ISBN 9635485808
• Kristó Gyula: Háborúk és hadviselés az Árpádok korában, ISBN 9639441872

További információk

• Grandpierre K. Endre. Királygyilkosságok. Magyarok Titkos Története, 92–97. o. (1991). ISBN 963-7707-00-X 

Előző uralkodó: II. István

Magyarország uralkodója 1131 – 1141

Következő uralkodó: II. Géza