„Harmadik Birodalom” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
0 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
Leonae (vitalap | szerkesztései)
a →‎Lásd még: irodalom megadása
147. sor: 147. sor:
* Hamza Gábor: A „Harmadik Birodalom” eszméje a német filozófiai és politikai gondolkodásban. Magyar Tudomány 44 (1999) 779-787.
* Hamza Gábor: A „Harmadik Birodalom” eszméje a német filozófiai és politikai gondolkodásban. Magyar Tudomány 44 (1999) 779-787.
* Gábor Hamza: Die Idee des „Dritten Reichs“ im deutschen philosophischen und politischen Denken des 20. Jahrhunderts. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Germanistische Abteilung. Böhlau, Wien/Köln/Weimar, Bd. 118 (2001), S. 321–336.
* Gábor Hamza: Die Idee des „Dritten Reichs“ im deutschen philosophischen und politischen Denken des 20. Jahrhunderts. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Germanistische Abteilung. Böhlau, Wien/Köln/Weimar, Bd. 118 (2001), S. 321–336.




== Lásd még ==
== Lásd még ==
160. sor: 158. sor:
* Johannes Öhquist: ''A Führer Birodalma''
* Johannes Öhquist: ''A Führer Birodalma''


== Irodalom ==
{{Nácizmus}}

* Aly, Götz: ''Hitler népállama. Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus'' (ford. Teller Katalin), [[Atlantisz Könyvkiadó]], Budapest, 2005 (''Circus maximus''), ISBN 9789639777132

<br />{{Nácizmus}}
{{csonk-dátum|csonk-tört|2006 júniusából}}
{{csonk-dátum|csonk-tört|2006 júniusából}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{Nemzetközi katalógusok}}

A lap 2019. január 12., 15:44-kori változata

Harmadik Birodalom
19331945
A Harmadik Birodalom címere
A Harmadik Birodalom címere
A Harmadik Birodalom zászlaja
A Harmadik Birodalom zászlaja
A Harmadik Birodalom 1944-ben
A Harmadik Birodalom 1944-ben
Mottó: Ein Volk, ein Reich, ein Führer
Egy nép, egy birodalom, egy vezér
Nemzeti himnusz: Das Lied der Deutschen első versszaka, Horst Wessel-Lied
Általános adatok
FővárosaBerlin
Terület696 265 km²
Népesség90 030 775 fő
Hivatalos nyelveknémet
Pénznemnémet birodalmi márka (RM)
Kormányzat
Államformaköztársaság
ÁllamfőPaul von Hindenburg (1933–34),
Adolf Hitler (1934–1945),
Karl Dönitz (1945)
KormányfőAdolf Hitler (1933–1945),
Joseph Goebbels (1945),
Schwerin von Krosigk (1945)
ElődállamUtódállam
 Weimari KöztársaságNémetország szövetséges megszállása 
 AusztriaAusztria szövetséges megszállása 
 CsehszlovákiaCsehszlovákia 
 Danzig Szabad VárosLengyelország 
 Saar-vidék

A Harmadik Birodalom (németül: Drittes Reich) a nemzetiszocialista Németország félhivatalos elnevezése volt 1933 és 1945 között, amikor Adolf Hitler és pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezetése alatt állt.

A kifejezés használatát 1941-ben Adolf Hitler betiltatta, az állam hivatalos elnevezése 1943-tól Nagynémet Birodalom (németül: Großdeutsches Reich) volt. A mai német történelemtudomány Német Birodalomnak (Deutsches Reich) nevezi ezt az időszakot is.

A Harmadik Birodalom elnevezése elsősorban nem az országot és a német népet, hanem a kormányzatot és hivatalrendszerét jelöli. Törvényhozó szerve a Reichstag volt, amelynek szerepe a parlamentáris rendszerekhez képest korlátozott volt. Az 1919-ben elfogadott Weimari Alkotmány formailag továbbra is hatályban maradt.

A kifejezést Arthur Moeller van den Bruck 1923-ban megjelent művéből eredeztették, melyben a szerző a 962 és 1806 között fennálló Német-római Birodalmat első, míg az 1871 és 1918 között fennálló Német Császárságot második birodalomnak nevezi. Innen vette át a nemzetiszocialista propaganda, akik saját államukat a harmadik birodalomnak tartották. A propaganda célja az volt, hogy az 1919-es Weimari köztársaság, majd a rettenetes infláció időszaka után egy korábbi, erősen misztifikált dicsőséges német múlthoz való visszatérést sugalmazza. Ezt erősíti a Birodalom jövőbeli, tervezett fővárosának is az elnevezése: Germania.

Út a hatalom felé

Az 1923-as ún. sörpuccs sikertelenségéből okulva Hitler törvényes úton akarta megszerezni a hatalmat. Bár pere országosan is ismertté tette, Hitler a következő öt évben mégsem tudta érdemben növelni az NSDAP támogatottságát. A párt csak 2,6%-ot ért el a választásokon. Az 1929 októberében kitört világgazdasági válság különösen sújtotta a legyőzött Németországot. A munkanélküliek száma meghaladta az ötmilliót, a hiperinfláció teljesen elértéktelenítette a német márkát. A válság a felelőtlenül ígérgető szélsőségeseknek, a nemzetiszocialistáknak és kommunistáknak kedvezett. A Hitler szociális demagógiájára és szónoki képességeire építő, Joseph Goebbels későbbi propagandaminiszter által irányított kampányok eredményeként 1930-ban az NSDAP 18,3 és 1932 nyarán már 37,3%-ot kapott az országos választásokon. Ezzel az ország legerősebb pártjává vált. A párt rendezvényeit a barnainges SA rohamosztagosok biztosították, akik naponta csaptak össze a kommunista párt aktivistáival. Ezeknek a verekedéseknek gyakran voltak halálos áldozatai. 1932 végén a gazdasági válság elérte mélypontját, a szintén erősödő kommunisták hatalomra kerülésétől rettegő nagyiparosok egyre inkább a nemzetiszocialistákban látták a mind közelibbnek tűnő bolsevik forradalom egyetlen ellenszerét.

1933. március 5. Rendőrjárőr a választások napján, amelyen a nemzetiszocialisták 43,9 százalékos eredményt értek el

Több rövid életű kormány bukása után Hindenburg birodalmi elnök 1933. január 30-án Hitlert bízta meg egy koalíciós kormány megalakításával. Mivel a nemzetiszocialista párt vezére (Führer) törvényesen lett kancellár, sokan azt gondolták, hogy hatalomra kerülve a nemzetiszocialisták radikalizmusa csökkenni fog. Mások abban reménykedtek, hogy a nemzetiszocialisták tevékenységükkel hamar lejáratják magukat. Egy német kommunista vezető 1933 februárjában egyenesen így fogalmazott: „Hadd jöjjenek most a nemzetiszocialisták… Egy hónap múltán a kommunisták vezetik a munkásságot”. Valamennyien tévedtek. Február végén kigyulladt a Birodalmi Gyűlés, a Reichstag épülete. Bár a lángoló épületben csak egy holland elmebeteget fogtak el, a nemzetiszocialista propaganda a kommunistákat vádolta. A kommunista pártot betiltották, a párt vezetőit és Reichstag-képviselőit letartóztatták. Az SA-legényekkel megerősített rendőrség egyszerű kommunista párttagok ezreit hurcolta el. Márciusban Dachauban megnyílt az első koncentrációs tábor, országszerte internáló táborok és börtönök tucatjait állították fel. A megfélemlített képviselők (a szociáldemokraták ellenszavazataival) március végén áldásukat adták a felhatalmazási törvényre. Ennek értelmében Hitler kormányának rendeletei automatikusan törvényerőre emelkedtek, anélkül, hogy a Reichstag megszavazta volna őket. Áprilisban megjelentek az első zsidórendeletek, amelyek egyre több pályáról tiltották el a nem árja származású állampolgárokat. Nyáron betiltották a szakszervezeteket, majd a szociáldemokrata pártot, az év végére pedig valamennyi politikai pártot feloszlatták. A szakmai, ifjúsági szervezeteket, a keresztény, az autós- és lovas egyleteket nemzetiszocialista egyesületekbe olvasztották. Az iskolások számára kötelezővé tették a Hitlerjugend (Hitleri Ifjúság) tagságot, külön szervezeteket hoztak létre a lányok és nők számára. Az állami hatóságokkal párhuzamosan kiépítették az NSDAP egész országot behálózó szervezetét. Az állami szintre emelt nemzetiszocialista propaganda hatékonyabbá tétele érdekében Goebbels vezetésével propagandaminisztériumot szerveztek.

Németország belső biztonságára az 1934-re egységes struktúra alapján megszervezett Állami Titkosrendőrség, a Gestapo ügyelt. A Gestapo több tízezer főből álló besúgóhálózatot épített ki. Az általában fekete bőrkabátot viselő gestapósok már a puszta gyanú alapján is bárkit „védőőrizetbe” vehettek, majd bírósági ítélet nélkül koncentrációs táborba küldhettek. A táborokba a kommunisták és szociáldemokraták után hamarosan megérkeztek az alkoholisták, a munkakerülők, a köztörvényes bűnözők, az aszociálisnak nyilvánított vándorcigányok, a homoszexuálisok és a rendszerrel nem szimpatizáló keresztények. Az 1900-ban született Heinrich Himmlert még 1929-ben nevezték ki az SA egyik elittagozataként működő feketeinges SS Birodalmi Vezetőjévé (Reichsführer-SS). Az SA-val ellentétben Himmler a mennyiség helyett a minőségre helyezte a hangsúlyt: a több millió SA-taghoz képest az SS 1933-ban csupán 52 ezer fős volt. 1934. június 30-án Hitler leszámolt a hadsereg SA-ba olvasztását és a párt tőkeellenes programjának végrehajtását követelő SA-vezérkarral. A „hosszú kések éjszakáján” a hadsereggel együttműködő SS egységek több száz embert végeztek ki államellenes összeesküvés vádjával. Az SA létszáma 1,5 millióra csökkent, a Hitlerhez fanatikusan hű, faji alapon válogatott SS jelentősége folyamatosan nőtt. 1936-ban a Gestapo és az SD (a párt és az SS titkosszolgálata) mellett valamennyi német rendőri szerv irányítása is Himmler kezébe került. Az SD és a Gestapo vezetését Himmler egy volt tengerésztisztre, az 1904-es születésű Reinhard Heydrichre bízta.

A nemzetiszocialista rendszer belső megszilárdulását elősegítette a világgazdasági válságot követő gazdasági élénkülés. Hitler a Roosevelt-féle New Deal-hez hasonlóan nagy állami csatorna-, gát- és autópálya-építési programot indított. 1936-ban sikeres olimpiát rendezett Berlinben, jóléti intézkedéseket (betegbiztosítási rendszer kiterjesztése, házassági kölcsön, állami üdültetési programok stb.) vezetett be. A munkanélküliek száma hamarosan 3, majd 2 millió alá csökkent, az évtized végére a fegyverkezési program következtében pedig gyakorlatilag megszűnt.

A rendszer belső megszilárdulásával párhuzamosan Hitler hozzálátott a versailles-i békerendszer lebontásához. Németország kilépett a Népszövetségből, 1935 januárjában a Saar-vidék népszavazással tért vissza Németországhoz, márciusban bejelentették az általános hadkötelezettség ismételt bevezetését. 1936-ban az új német haderő, a Wehrmacht bevonult a Rajna-vidékre. Berlin a fasiszta Olaszországgal lépett szövetségre (Berlin-Róma tengely). 1938 márciusában teljesült Hitler régi vágya: az osztrák nemzetiszocialisták által kirobbantott válsághelyzetet kihasználva csapatai élén bevonult szülőföldjére. Az Anschluss következtében Ausztria Ostmark néven beolvadt a birodalomba. 1938 őszén háborúval fenyegetve szerezte vissza a Csehszlovákiához tartozó, de németek lakta Szudétavidéket a megrettent nyugati államok jóváhagyásával. Hitler uralmának első öt éve szinte példátlan sikersorozat volt. A legyőzött, szétzilált Németország helyén megjelent a területileg és gazdaságilag megerősödött nagyhatalom, a Német-római Birodalom és a Hohenzollernek császárságának jogutódja, az ezerévesnek hirdetett Harmadik Birodalom. A totalitárius államban Hitler kezében korlátlan hatalom összpontosult. Führerként (vezér) ő volt az államfő és az NSDAP vezetője, kancellárként irányította a kormányt, a hadsereg főparancsnokaként pedig a fegyveres erők is neki tartoztak engedelmességgel.

Jogrendszere, a nemzetiszocialista jogi felfogás

Az 1920-ban elfogadott nemzetiszocialista pártprogram 19. pontja így hangzik: „Követeljük a materialista világnézetet szolgáló római jog helyére a német közösségi jogrendszert.”[1] Ennek a mondatnak lapidáris fogalmazását egy szokványos jogász primitívnek tarthatja. Azonban legteljesebb rövidségében is eléggé érthetően foglalja össze annak lényegét, amire a nemzetiszocialista jogi felfogás törekszik.

Hitler 1937. január 31-i birodalmi gyűlési beszédében világosan és közérthetően kifejtette ezt a felfogást. Két poláris ellentét van, mondotta, amely itt egymással szemben áll. Az egyik felfogás szerint a jog, mint olyan, önmagában hordozza létjogosultságát s ilyenformán hasznossága szempontjából nem vizsgálható. Állania kellene, ha a világ tönkre is menne miatta. A másik álláspont úgy hangzik, hogy a jog feladata a néptársakat és tulajdonukat oltalmazni és a népet biztosítani azokkal az elemekkel szemben, amelyek mint aszociálisak vagy a közös kötelességek teljesítése alól igyekeznek magukat kivonni, vagy e közös érdekek ellen vétkeznek. Az első felfogás a római jog alapelveire és a felvilágosodás bölcsészetének természetjogára támaszkodik. A másik felfogás a nagy német jogtudós, Friedrich Carl von Savigny (szül. 1779. február 21.) álláspontjához kapcsolódik, aki a népiség élő, természetes egységét tartotta a jog megteremtőjének és hordozójának: „A jognak ugyanis magában véve nincsen létezése, lényege sokkal inkább maga az emberek élete, bizonyos oldaláról szemlélve”.

Nemzetiszocialisták megkísérlik ez utóbbi álláspontot közelebbről is megindokolni. „A törvények nem alapulhatnak többé azon a nézeten, - mondja Göring birodalmi tábornagy, - hogy van absztrakt, a néptől teljesen független jog… A törvényhozó nem helyezheti az értelmi absztrakciókból eredő önkényt a népjog helyére.” Darré nézete szerint az egész római jogot áthatja a „jogbirtokos” képzete; a közjogban ez az államfő akarata, a magánjogban a tulajdonos és más szubjektív jogok birtokosainak akarata volna. A germán jogban a közösség gondolata uralkodik, amit a római jog nem ismer. Az egész német jogtörténetet áthatja a társaság- és bajtársiasság alakításának jellemvonása. Az egyes itt mindig szűkebb, vagy tágabb közösségek tagjaként jelenik meg, a közösség magasabb szükségességeivel és kívánalmaival szemben az egyes jogának és szabad akaratelhatározásának engednie kellett. Kerrl birodalmi miniszter kijelentette: „Szabadulnunk kell a törvénygyártás sablonjaitól, amelyek minden egyes esetben a bíró kezére akarnak járni, úgy, hogy az nem egy magas királyi jogot gyakorol, hanem csak technikát hajt végre”.

És Walter Buch birodalmi vezető, a NSDAP legfőbb bírája azt mondja „Faj és jog" című értekezésében: sekélyes igazság az, hogy ami az egyiknél helyes, az méltányos a másiknál is. Sokkal nyomatékosabb a szó: „Ha ketten ugyanazt cselekszik, az nem ugyanaz.” Itt mérlegelni, miként értékelendő, vagy megtorlandó valamely cselekmény, vagy mulasztás, a mindennapi életből meríteni a jogot, ez a bíró nehéz, de határtalanul szép feladata. Csak ha a bíró azt tartja szemei előtt, hogy orvosként kell részt vennie a német nemzettest ápolásában, ha azon fáradozik, hogy a megbotlottat a törvényesség útjára gondos kézzel visszavezesse, ha módjában áll bizonyos kártevőket a nemzet testéből eltávolítani, csak akkor találhatja meg fontos munkájához azt a békét, amire mélyen járó feladatok megoldásánál minden embernek szüksége van.

A jogállam liberális felfogása elsősorban az egyesek szabadságjogainak alapvető biztosítását kívánja meg. A nemzetiszocializmus nem a magán-szabadság és jogérdekeket helyezi jogrendjének előterébe, hanem a népközösség javának biztosítását. Nemzetiszocialista álláspont szerint a bíró feladata nem a törvényszakaszok interpretálásában áll, hanem abban, hogy keresse az igazságot. Ebben a fáradozásában támogassa őt a törvény. A bíró azonban nincsen a törvény betűihez kötve, ha annak betű szerinti alkalmazása igazságérzetével ellentétes döntésre vezetne. Ne sáncolja el magát kényelemszeretetből, vagy aggályoskodásból a paragrafusok szó szerinti értelme mögé. Ha tapasztalása és emberismerete azt diktálja, hogy bizonyos esetben a törvényszakaszt szabadabban kell értelmezni, mint ahogy azt annak betűi látszólag kívánják, nemcsak jogosult, de köteles belátása szerint cselekedni. Ez a bíró szabadsága és felelősségteljes önállósága a nemzetiszocializmus szellemében. Legyen független s egyúttal felelősséget ismerő. Ezek azok az alapelvek, amelyek az északi jogot ősidők óta áthatják.

Az új jog szellemét a legvilágosabban és leghatározottabban az új polgári perrendtartás bevezetése juttatja kifejezésre: „Népi igazságszolgáltatás csak olyan eljárással lehetséges, amely a nép előtt érthető s amely épp oly biztos, mint gyorsan ható jogsegélyt nyújt. A feleknek és képviselőiknek tudatában kell lenniük, hogy az igazságszolgáltatás nemcsak őket, hanem egyúttal és elsősorban a nép egészének jogbiztonságát szolgálja. Egyik félnek sem szabad lehetővé tenni, hogy a bíróságot valótlanságokkal félrevezesse, vagy munkaerejével a per gonoszindulatú, vagy hanyag elnyújtása révén visszaéljen. A jogsegélynek, amire mindenkinek igénye van, megfelel a kötelesség, hogy a per becsületes és gondos vezetésével a bírót az igazság megtalálásában segítsék.

A bírónak feladata oda hatni, hogy az eljárás rövidre fogott vezetése és a felekkel való szoros érintkezés révén minden vitás ügyet alapos előkészítés után, lehetőleg egyetlen tárgyalással tisztázzon és eldöntsön. Kerülnie kell az elnapolást, ha azt sürgős tárgyi indokok nem kívánják, s meg kell akadályoznia, hogy az eljárást elkésett előadásokkal elnyújtsák.

Csak így lehet, teljes szóbeliséggel és közvetlenséggel eljutni az élő eljáráshoz, amely módot ad a bírónak az igazság biztos felderítésére és amelynek lefolyását a felek megértik és bizalommal fogadják.”

Egészen nemzetiszocialista szellemben rendezi az 1936. május 5-i szabadalmi törvény a szellemi tulajdon kérdését, amikor a szabadalomra vonatkozó jogot kifejezetten a feltaláló, vagy jogutódja számára biztosítja, nem pedig testületeknek és üzemeknek. Másfelől kényszer-engedélyt is lehet adni, ha a birodalmi kormány kijelenti, hogy a találmány felhasználását a népközösség érdekében általánosan hozzáférhetővé kell tenni. Ez esetben a feltalálónak meg kell elégednie a megfelelő kártalanítással.

1938. augusztus 1-jén új házassági törvény lépett életbe, amely számos fontos pontjában egészen új álláspontot foglal el a házasságkötést és válást illetően. Különösen említésre méltó és a nemzetiszocialista jogi és eljárási felfogásra jellemző az 55. §., amely a házassági életközösség ún. „ziláltságát” (Zerrüttung) tárgyalja s az eljárási gyakorlatban és a jogi irodalomban már számos példát szolgáltatott arra, milyen nehezére esik még a megelőző formalisztikus jogi felfogásnak a nemzetiszocialista jog életteljes és észszerű álláspontját megérteni. A „Schwarze Korps” idevágóan számos jellemző esetet közölt (például 1939. március 16-án).

A német jogi akadémia (Akademie für Deutsches Recht) egy emlékiratban állást foglalt az örökösödési jog új szabályozása érdekében. E szerint a jövőben a törvényes rokoni öröklés lezáródnék a nagyszülőkkel és leszármazóikkal s a házasságon kívül született gyermekek örökösödési joga kedvezőbbé válnék.

A gyógyászat terén az összes gyógyító hivatásokat megtisztították a világnézetileg, politikailag és erkölcsileg meg nem felelő elemektől. Az előzetesen érvényben volt gyógyítási szabadság elvileg módot nyújtott a hivatás- és iparszerű gyógykezelésre bárkinek, előismeretek, kiképzés és szakvizsgák nélkül is. Ezt az állapotot szünteti meg az 1939. február 17-i törvény „a gyógyászat javadalmazás nélküli hivatásszerű gyakorlásáról”. Bizonyos feltételek mellett azonban a gyógyászatban jártas emberek előzetes vizsgák stb. nélkül is tevékenykedhetnek. Itt is, mint mindenütt a nemzetiszocialista államban, nem a formális szempont a döntő, hanem a beigazolt hozzáértés.

A perjogban az ún. „Ermittlungshilfe” eljárása emelkedett bizonyos jelentőségre, amit gyakorlatilag különösen a NSV-nál alkalmaznak. /Az „Ermittlungshilfe” laikus segélynyújtás, ami arra szolgál, hogy az államügyésznek és a bírónak módot adjon, hogy lehetőleg objektív ítéletet hozzanak. A NSV Ermittlungshilfe hivatali helyisége a berlini főtörvényszéken van s vezetője maga a főügyész. A „segítőket” (Helfer) a NSV illetékes körzetvezetője választja ki. A segítőnek minden állítása bizonyítására meg kell forrásait neveznie s mindig készen kell állania, hogy megállapításait, mint tanú, esküvel erődítse meg. A bagatell ügyek és a súlyos bűncselekmények (gyilkosság és hasonlók) nem tárgyalhatók ezzel az eljárással. Igen célszerűnek bizonyult az Ermittlungshilfe a politikai bűnperekben és a vétségeknél.

A nemzetiszocializmus alapvető világnézeti beállítottsága a polgári jog egész területén is messzemenő reformokat kívánt. „Búcsú a polgári törvénykönyvtől” címmel Schlegelberger államtitkár 1937. január 25-én egy később nyomtatásban is megjelent előadást tartott, amelyben bejelentette, hogy a birodalmi igazságügyminisztérium a Führer beleegyezésével hozzáfogott a BGB (polgári törvénykönyv)-ben szabályozott jog átalakításához s ez a munka egy új törvénykönyv helyett a polgári élet különböző területeinek megfelelő egyes törvényeket fogja előkészíteni. /Közelebbieket tartalmaz a tekintélyes jogtanárok előadásait felölelő gyűjtemény, amely „Zur Erneuerung des Bürgerlichen Rechts” címmel jelent meg.

Amikor a nemzetiszocializmus a polgári jog terén véget akar vetni az aszociális prókátorkodás és kliensei fortélyainak és huzavonáinak, a büntetőjogban is hasonló határozottsággal lép fel a „pereat mundus, fiat iustitia” álláspontja ellen, amennyiben a büntetőjog eddigi általános elvével szemben „nincs büntetés büntetőtörvény nélkül”, azt az elvet proklamálja, hogy „nincs bűncselekmény büntetés nélkül”.

A megelőző büntetőtörvény csak akkor tette lehetővé valamely cselekedet megtorlását, ha annak büntethetőségét a törvény kifejezetten megállapította. Ezzel szemben az 1935. június 28-i „törvény a büntetőtörvénykönyv megváltoztatásáról” kimondja, hogy minden cselekményt, „amely a büntetőtörvény alapelvei szempontjából és az egészséges közfelfogás szerint büntetést érdemel", meg kell torolni. Bűnhődést érdemlő magatartással szemben a büntetőjogi védelem nem hiúsulhat meg annak folytán, hogy a büntetőtörvényben hézagok vannak, amelyeken át az ügyes gonosztevő kisiklik. Az a mondat, hogy „nulla poena sine lege” - jelentette ki dr. Roland Freisler igazságügyi államtitkár, - szabadságot védelmez ugyan, „de a tisztességtelen cselekvés szabadságát; azoknak a polgároknak védelme, akik életüket a tisztesség és a kifejezetten tilalmas közötti széles posványban akarják felépíteni; az ügyes, minden hájjal megkent, jogilag körültekintő, lelkiismeretlen síberség területén”.

Viszont az is megtörténhetik, hogy egy büntetendő cselekményt nem üldöznek, ha a közösség igazsága, tehát egy magasabb igazság így kívánja. Mert az a jog, ami a népnek használ s az a jogtalanság, ami árt. /Vesd össze H. Barth „Rechtssicherheit und Gerechtigkeit” című cikkével. („Deutscher Juristentag 1936", 137-148. o.)/

Ugyanígy kimondja az idézett törvény 9. szakasza, hogy aki szerencsétlenségnél, vagy közveszedelemben nem segít, holott ez az egészséges népfelfogás szerint kötelessége s ennek önmaga veszélyeztetése és más fontos kötelességek sérelme nélkül eleget tehetett volna, fogházzal, vagy pénzbírsággal büntetendő.

A büntetés végrehajtásánál azt az elvet juttatják érvényre, hogy a büntetést a megbüntetettnek is büntetésként kell átéreznie. (A weimari kormány büntetés-végrehajtási rendszeréről ezeket mondja A. J. Berndt: „A büntetés végrehajtását fellengzős fantaszták és marxista ideológusok üdüléssé változtatták. A gonosztevőknek sokkal jobb dolguk volt a fenyítőintézetekben, mint a kereset nélküli millióknak az utcán. Világos, barátságos cellájuk volt, kellemesen bebútorozva, rádiót hallgathattak, virágcsokor volt az asztalukon, kanárimadarak a cellákban, jó és kiadós ellátást kaptak, könnyű munkát végeztek s szórakozhattak a klub- és olvasóhelyiségben, jó könyvtárral, így egyáltalán nem ment ritkaságszámba, ha a büntetés letöltése után könyörögtek, hogy a fegyházban maradhassanak.”)

A büntetés „a belső neveléssel hozzáférhetetlen gonosztevőknél is akadály legyen”, hogy újabb bűncselekményeket követhessenek el. „Ehhez szükséges a fegyelmezés és rend céltudatos érvényre juttatása, a munkára és kötelességteljesítésre való szoktatás, s a vallásos, erkölcsi és szellemi befolyásolás megkísérelése.” (1933. augusztus 1-jei törvény 6. §.). Egészen szigorú és kérlelhetetlen a büntetőtörvény a különösen aljas bűncselekményekkel szemben (mint például a zsarolással egybekötött gyermekrablás, stb.). Ezekre a halálbüntetés nemcsak elő van írva, hanem tényleg végre is hajtják s nem csak papíron lévő üres fenyegetés, mint bizonyos országokban. Fiatal, büntetlen előéletű foglyokat viszont nem szabad megrögzött gonosztevők közé zárni, hanem külön fenyítőintézetekben helyezik el őket. (A birodalmi védelem minisztertanácsa 1940. május 6-i rendeletében kimondotta, hogy a német büntetőjog vonatkozik minden német állampolgárra, akár belföldön, akár külföldön követi el a bűncselekményt.)

Az új, fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogot csak akkor alkalmazzák, ha a nevelőeszközök nem mutatkoznak kielégítőnek, de ez esetben a büntetést teljes szigorral végrehajtják (szükség esetén ún. ifjúkorúak fegyháza). Meg kell kísérelni az utolsó bűntettes fiatalember megmentését is a népközösség számára.

Közigazgatás

A Nagynémet Birodalom

1943-ban Hitler rendeletet adott ki, melyben a Nagynémet Birodalom (ném.: Großdeutsches Reich) elnevezést határozta meg a német állam hivatalos elnevezésének, ezzel megszüntetve az általa se személyesen, se hivatalosan soha nem támogatott Harmadik Birodalom elnevezés használatát.

A Birodalom területének kiterjesztése

Az 1938. március 12-én és 13-án az Anschluss során Németországhoz csatolt Ausztriát átnevezték „Ostmark” névre, majd a terület 1942-ben a Donau- und Alpenreichsgaue nevet kapta (magyarul kb.: Dunai és alpesi birodalmi körzetek).

1938 márciusa után a német és osztrák területeket együtt nem hivatalosan Nagynémet Birodalomnak nevezték, köznyelvien pedig Nagy-Németországnak. A Harmadik Birodalom 1944. március 19-én megszállta Magyarországot.

A nemzetiszocialisták ezzel azt kívánták szemléltetni, hogy elérték az 1848-ban megfogalmazódott célt egy nagy, egységes németajkú birodalom megvalósítására, melynek Németország és Ausztria is része. A fogalom expanzív törekvéseket is sejtetett. Azokat a nagy területeket – főleg a keleti térségben –, ahol ún. „népi németek” (Volksdeutsche) laktak, a birodalomba kívánták olvasztani.

Az NSDAP 1920-ból származó 25 pontos programját a „nemzet egységének” és az „élettérre” vonatkozó népi és faji vélekedései kívánták alátámasztani. A náci rezsim a későbbiek során meghódított területeket a „Főkormányzóság” (Generalgouvernement) kivételével a Nagynémet Birodalom részeként tartotta számon, azaz ezeket a területeket a birodalomba olvasztották.

Hivatalossá tétel

Fájl:Grossdeutsches Reich - Reichsarbeitsdienst.jpg
Bélyeg a „Grossdeutsches Reich” felirattal 1944 júniusából. A képen egy RAD (Reichs Arbeits Dienst) munkaszolgálatos látható

Hans Heinrich Lammers RK 7669 E számú rendelete 1943. június 26-án hivatalossá tette az addig nem hivatalos „Nagynémet Birodalom” megnevezést. A névváltoztatás először 1943. október 24-én vált láthatóvá, amikor megjelentek az első bélyegek az új megnevezéssel, majd 1944 júniusától minden kiadványon a „Nagynémet Birodalom” megnevezés szerepelt.

Jegyzetek

  1. Például itt[halott link] a világrendet szerepel.

Külső hivatkozások

Commons:Category:Third Reich
A Wikimédia Commons tartalmaz Harmadik Birodalom témájú médiaállományokat.

Lásd még

Források

  • Johannes Öhquist: A Führer Birodalma

Irodalom