„Tengerész Henrik” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
TurkászBot (vitalap | szerkesztései)
a {{Életrajz infobox}} cseréje {{Személy infobox}}-ra (WP:BÜ), apróbb javítások
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
{{Személy infobox
{{Személy infobox
|név=Henrique
|név=Tengerész Henrik
|kép=Heinrich der Seefahrer.jpg
|kép=Heinrich der Seefahrer.jpg
|képméret=200px
|képméret=200px

A lap 2018. október 11., 19:46-kori változata

Tengerész Henrik
Született1394. március 4.
Porto
Elhunyt1460. november 13. (66 évesen)
Sagres (?)
BeceneveInfante Dom Henrique o Navegador
Álneve
  • Henrique o Navegador
  • Infante de Sagres
ÁllampolgárságaPortugál Királyság
Nemzetiségeportugál
Házastársa
Gyermekei
SzüleiI. János portugál király, Lancasteri Philippa
FoglalkozásaViseu hercege, a Krisztus-rend kormányzója
TisztségeGrand Master of the Order of Christ
Kitüntetései
SírhelyeGyőzelmes Szűz Mária-kolostor

Tengerész Henrik aláírása
Tengerész Henrik aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Tengerész Henrik témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Címere
Tengerész Henrik szobra Funchalban

Tengerész Henrik (1394. március 4.1460. november 13. Sagres) portugál herceg I. János portugál király harmadik fia, Covilhã ura. A nagy felfedezések korának egyik legismertebb személyiségévé vált; Afrika nyugati partjait feltáró expedíciói elősegítették Portugália gyarmatosításait.

Legendák

Állítólag már 1414-ben rávette apját, hogy támadja meg Ceuta arab kikötőt. 1415 augusztusában a támadás sikert hozott, a várost elfoglalták és ettől kezdve Portugália ellenőrizte a Gibraltári-szorost. Ez volt az egyetlen olyan expedíció, amin maga a herceg is részt vett; a többit „csak” szervezte. A feljegyezések szerint „sosem érintett borospoharat vagy asszonyi szájat, egyetlen szenvedélye az volt, hogy az afrikai partokról föllebbentse a fátylat”.

Sokat tett a hajózás fejlesztéséért; Portugália legdélibb részén, a Vincent-foknál fekvő Sagresben alapított navigációs iskolát, ami mellett csillagvizsgáló tornyot is építtetett. Ott nevelkedtek a kor legjobb hajósai. A közeli Lagos kikötője jó lehetőséget nyújtott a hajózás és a hajóépítés fejlesztésére. Sagresbe hívta a híres kartográfust, Jehuda Cresquest is. Valószínűleg legenda, hogy az ő hajóépítő mérnökei tervezték az első karavellákat – ezek a hosszú tengeri hajózásra alkalmas, háromárbócos, háromszögvitorlás, karcsú, fordulékony, gömbölyített fenekű, tőkesúlyos hajók váltak a tengeri felfedező utak fő eszközeivé. A portugál tengerészeknek sikerült először úgy rögzíteniük az iránytűt, hogy az mindig vízszintesen álljon, és pontosan mutassa az irányt.

A hajók kapitányainak kötelességévé tette, hogy a megtett útról térképet és hajónaplót készítsenek. Elsőnek gyűjtötte össze a különféle térképeket és hajónaplókat. A térképeket a titkos gyűjteményben, a Tresorariá-ban helyezték el. Ez azt a célt is szolgálta, hogy illetéktelenek ne ismerhessék meg az új felfedezéseket. Például az Azori-szigetek felfedezése után hosszú ideig csak Sagres lakói tudtak a kilenc szigetről.[2]

Valószínűsíthető céljai

A ceutai diadal jutalmaként 1420-ban ő lett a Krisztus-rend (a templomos lovagok rendjének utódja) kormányzója. A rend anyagi eszközeit bonyolult és zavaros udvartartásának fenntartására, ennek részeként első expedícióira fordította.

Élete nagyobbik részében „saját” királyság létrehozásával próbálkozott: ezt eleinte a még mórok uralta Andalúziában, később az észak-afrikai Magrebben, végül a Kanári-szigeteken próbálta megteremteni, de tapogatózó kísérletei eredménytelenek maradtak.

Idővel arra a meggyőződésre jutott, hogy tervei megvalósításához a szaharai aranykereskedelem kiváltásával biztosíthatja az anyagi alapot. Ehhez Észak-Afrikában és a Kanári-szigeteken támaszpontokat kellett létrehoznia.

A kasztíliai Maciot de Béthencourt-tól megvette a Kanári-szigetek birtokjogát, de a portugálok csak La Gomerát tudták az őslakos guancsoktól elfoglalni. Az 1430-as évektől a Kanári-szigetek iránti érdeklődése egyfajta megszállottsággá vált, az afrikai partok felderítése (ami emlékét máig fenntartja) pedig afféle mellékes tevékenységgé degradálódott. Egyebek közt ezért is bízta a partvidék felderítését az 1450-es évek közepétől lovagjai helyett immár genovai hajósokra.

A Kanári-szigeteken minimális sikerekkel kellett beérnie, az Afrika partjaira küldött hivatásos hajósok viszont értékes eredményeket értek el:

Az első négert 1442-ben vitték haza Lisszabonba, és az általános csodálat (valamint az ugyancsak hazahozott arany és elefántcsont) hatására sorra alapítottak üzleti társaságokat újabb felfedező utakra, amiket továbbra is Henrik herceg hangolt össze. Az anyagi siker egyensúlyba hozta udvartartásának költségvetését, és további utak szervezésére ösztökélte.

Expedícióinak földrajzi felfedezései

Nagy, bonyolult és költséges udvart tartott, számos „lovaggal” és „fegyverhordozóval”. Expedícióit eleinte lovagjai vezették; így fedezte fel João Gonçalves Zarco két társával a Madeira-szigeteket (1418-ban Porto Santót, 1419-ben Madeirát, valószínűleg 1422-ben a Selvagens-szigeteket – a Madeira-szigeteket be is telepíttette.

Az ő megbízásából 1427-ben valószínűleg Gonçalo Velho fedezte fel az Azori-szigeteket. Állítólag ekkor használtak először karavellákat. A szigeteket 1432-ben telepítették be.

I. János halála után 1434-ben Henrik idősebbik bátyja, Ékesszóló Eduárd (1433–1438) lett a király, és addigi érdemeit elismerve, „királyi ötödként” Henriknek adta az addig elfoglalt szigeteket, valamint a délre vezetendő gyarmatosító hadjáratok szervezésének jogát.

Nagy része volt az 1437-ben Tanger bevételére indított hadjárat előkészítésében. A támadás kudarccal végződött. Többek között Henrik öccse, Ferdinánd is fogságba esett, majd 11 év raboskodás után ott is halt meg.

Az 1440-es évek kezdetétől szervezte expedícióit Afrikába. Nyugat-Afrika partvidékének felderítését főleg a kedvezőtlen széljárás akadályozta – pontosabban, a gyakori szélcsend. Henrik érdemének tekinthető annak felismerése, hogy a szélcsendes zóna az óceánon kikerülhető. Alapvetően ezért telepítette be az Azori-szigeteket: az így létrehozott Portugália–Azori–Nyugat-Afrika „navigációs háromszögben” végig kedvező volt a széljárás.

I. Eduárd halála után V. Alfonz nagykorúvá válásáig nagybátyja, Péter herceg volt a régens. Ő megerősítette Henriket birtokaiban. Eközben V. Márton pápa kiterjesztette Portugália tulajdonjogát mindama tartományokra, amelyeket Afrika partjain és azok mentén föl fognak fedezni.

1440-ben Antonio Gonzalez és Nuño Tristan tengerészek elérték a Fehér-fokot (Cabo Blanco). Afrika legnyugatibb pontját, a Zöld-fokot (Cabo Verde) 1444-ben hajózták körül.

Luigi de Cadamosto 1455-ben fölfedezte a Zöld-foki szigeteket, a Szenegál-folyót és felhajózott a Gambia folyón. Expedíciójáról 1456-ban tért vissza, és még ez évben újra útnak indult. Második útján eljutott a Rio Grande folyóig, felfedezte a mai Bissau-Guinea partvidékét az előtte elterülő szigetekkel.

Az utolsó, Henrik által szervezett expedíción Diego Gomes 1458–1459-es útján a Guineai-öböl bejáratát őrző Pálma-fokig jutott el.

A nyolc nagyobb és négy kisebb szigetből álló Zöld-foki szigeteket 1461-62-ben Diego Afonso kapitány vezetésével telepítették be.

Tengerész Henrik halála után 30 éven belül portugál hajósok kerülték meg a Jóreménység fokát, majd egy újabb évtized múlva Vasco da Gama elérte Indiát, Pedro Álvares Cabral pedig felfedezte Brazíliát.

Jegyzetek

  1. Gomes Eanes de Zurara: Crónica da Tomada de Ceuta (portugál nyelven)
  2. Dr. Göcsei Imre: Az ismeretlen vándorai, Tankönyvkiadó, Budapest, 1990, p. 24.

Források