François de Montmorency

Montmorency marsall portréja

François de Montmorency (1530 – Écouen, 1579. május 6.) Montmorency hercege, Dammartin grófja, Châteaubriant bárója és L'Isle-Adam hűbérura, Franciaország pairje és nagymestere volt.

Anne de Montmorency, a számos királyt szolgáló connétable és Madeleine de Savoie elsőszülött fia volt, tőle örökölte hercegi, grófi és pairi címét 1567-es halála után. A családi hagyományoknak megfelelően katonai pályára állt, először 1551-ben fogott fegyvert a piemonti Lenz ostrománál. Ezt követően részt vett az V. Károly elleni harcokban. Hamarosan csatlakozott II. Henrik hadaihoz a német-római határon, ahol részt vett Damvillers és Ivoy, majd 1552-ben Metz atyja által irányított bevételében.

Ezt követően rábízták Thérouanne védelmét, amelyet sokáig hősiesen tartott, majd a császári túlerővel szemben 1553. május 30-án kénytelen volt kapitulálni, és fogságba esett. Kiváltását követően a Szent Mihály-rend tagja lett, 1556-ban Párizs és Île-de-France kormányzójává nevezték ki, 1557-ben pedig II. Henrik törvénytelen lányát, Diane de France későbbi angoulême-i hercegnőt vehette feleségül. A frigy azonban akarata ellenére jött létre, ezért megakadályozandó először titokban valaki mással kötött házassági szerződést, ám az atyai harag jobb belátásra kényszerítette. A házasság végül gyermektelen maradt.

Az ifjabbik Montmorency-t ezután Itáliába küldték IV. Pál pápa megsegítésére küldték a spanyolok ellen, akiktől sikeresen elfoglalt több települést Róma körül, így Ostiát. 1557. augusztus 10-én jelen volt a vesztes Saint-Quentin-i csatában, ahol a franciák komoly vereséget szenvedtek II. Fülöp erőitől, és számos előkelőség – köztük atyja – is fogságba esett.

1558-ben Angliába küldték, hogy tárgyaljon Erzsébet királynővel a spanyolokkal kötendő, végül 1559-ben aláírt Cateau-Cambrésis-i béke kapcsán. Még ebben az évben, I. Ferenc trónra lépésekor a Montmorency-család befolyása jelentősen lecsökkent a lotharingiai Guise-ekkel szemben, mindazonáltal François elnyerte a marsalli rangot.

1560-ban ismét fordult a kocka, mert I. Ferenc halálát követően öccse, IX. Károly került trónra, őt pedig a Guise-ekkel szemben a Montmorency-klánra támaszkodó Medici Katalin anyakirályné tartotta kezében. Ugyanebben az évben részt vett az Orléans-ban összehívott rendi gyűlésen.

1562-ben kitörtek a francia vallásháborúk. A köztük feszülő ellentétek ellenére a mérsékelt katolikus Montmorency-család és a szélsőséges Guise-ek összefogtak a hugenották ellen. François atyja oldalán részt vett a királyi győzelemmel végződő dreux-i csatában 1562-ben, majd 1563-ban Le Havre angoloktól történő visszafoglalásában és az 1567-es Saint-Denis-i csatában is – édesapja ez utóbbiban szerzett halálos sérülést.

Azzal, hogy François vált a családfővé, a Guise-ekkel szembeni rivalizálás elmélyült – még Párizs kormányzójaként, 1565-ben egy utcai csetepaté során emberei majdnem meggyilkolták Charles de Guise bíborost, és a Medici Katalin követelésére kötött látványos megbékélés egyáltalán nem bizonyult őszintének.

Montmorencyra hárult a feladat, hogy a fanatikus katolikus párizsi népességet békében megőrizze, amikor megköttetett a szerintük megengedhetetlenül toleráns 1570-es Saint-Germain-i béke a király és Coligny admirális – François de Montmorency unokatestvére, a hugenották vezére – között. Pierre de Brantôme szerint az érdemdús, bölcs kapitány és politikus „vendôme-i bőrkesztyűhöz hasonlatosan hajlékonnyá és engedelmessé” tette a forrongó, rebellis párizsiakat a király nagy megelégedésére.

1572-ben Angliában járt, hogy aláírassa I. Erzsébettel a Franciaországgal kötendő szövetségi szerződést, ekkor lett a térdszalagrend kitüntetettje. Hazatérve a Guise-ek intrikái és a „politikus” mérsékeltségét elutasító egyháziak prédikációi hatására Párizsban rendkívül népszerűtlenné vált, és képtelen volt lecsillapítani a kedélyeket. Lemondott, és néhány nappal Szent Bertalan éjszakája előtt elhagyta a várost. Állítólag ő is szerepelt a legyilkolásra kiszemelt előkelőségek között, de távozásával megmentette életét. Később ő gondoskodott róla, hogy Coligny megszégyenített holttestét a Montfauconról elvigyék és méltó végtisztességben részesítsék.

Montmorency címere

1574-ben térhetett vissza az udvarba, de csak rövid időre, mert a Guise-ház kiűzte a királyi kegyekből. Helyzetébe nem kívánt belenyugodni, ezért még abban az évben részt vett az ún. elégedetlenek összeesküvésében, melyet a királyi erők felszámoltak. Montmorencyt a Bastille-ba zárták Artus de Cossé-Brissac marsallal együtt.

1575 áprilisában az új uralkodó, III. Henrik a parlament által elfogadott pátensben nyilvánította ki ártatlanságát. A kiszabaduló marsall a továbbiakban nem vállalt politikai szerepet, 1579-ben családi kastélyában, Écouenban érte a halál. Földi maradványait a montmorencyi Szent Márton templomban helyezték örök nyugalomra. A hercegség élén Henri, az öccse követte, aki maga is a „politikusok” közé tartozott.