„Apor István” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
63. sor: | 63. sor: | ||
== Emlékezete == |
== Emlékezete == |
||
A szegény tanulók megsegítésére tett alapítványa folytán Apor István lett a [[Báthory–Apor Szeminárium]] egyik névadója.<ref>{{KatLex|12||S/Szent%20Józsefről%20nevezett%20Báthori-Apor%20Szeminárium.html}} [Szent Józsefről nevezett Báthory–Apor Szeminárium]</ref> 1998 óta nevét viseli a kézdiszentléleki általános iskola is.<ref>{{CitWeb|tit=Kézdiszentlélek honlapja|url=http://sanzieni.ro/index.php/hu/home-53|elér=2018-06-04}}</ref> |
|||
== Jegyzetek == |
== Jegyzetek == |
A lap 2018. június 4., 17:16-kori változata
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
Apor István | |
Született | 1638 Altorja |
Elhunyt | 1704. november 10. Nagyszeben |
Állampolgársága | erdélyi |
Házastársa | Veres Borbála Csintalan Zsófia Farkas Zsuzsánna |
Szülei | Apor Lázár és Imecs Judit |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | Erdély kincstartója Torda vármegye főispánja Erdély főgenerálisa |
Iskolái | kolozsmonostori jezsuita konviktus |
Sírhelye | kolozsvári piarista templom |
A Wikimédia Commons tartalmaz Apor István témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Altorjai gróf Apor István (Altorja, 1638 – Nagyszeben, 1704. november 10.) erdélyi főúr, Erdély kincstartója, Torda vármegye főispánja, erdélyi főgenerális, a katolikus restauráció (ellenreformáció) egyik legfőbb támogatója Erdélyben.
Élete
Régi székely családból származott, amelynek eredetét a hagyomány Opour székely rabonbánig vezeti vissza.[1] Apja Apor Lázár kézdiszéki alkirálybíró, anyja Nagy Borbála volt.[2] Kezdetben Altorján, majd 1642-től a kolozsvári jezsuita konviktusban tanult Lázár nevű bátyjával együtt.[3] Apja 1643-ban bekövetkezett halála[4] után anyja, Imecs Judit szükségét látta, hogy a fiút erős férfi nevelje, így Petki Istvánra bízta, aki a székelyek főgenerálisa, Csík-Gyergyó és Kászon főkapitánya, Küküllő vármegye főispánja és a fejedelem főudvarmestere volt, egyben az erdélyi katolikusok vezető egyénisége.[5] Amikor Petki a fejedelmi udvarban tartózkodott, neveltjét inasként magával vitte, hogy kapcsolatba kerülhessen az ott tartózkodó főnemesi ifjúkkal; itt maga II. Rákóczi György fejedelem is felfigyelt rá.[6]
1666-ben Petki segítségével alcsíki alkirálybíró lett.[7] Első két feleségét is Petki választotta ki számára Báthory Zsófia udvarhölgyei közül;[8] első felesége Veres Borbála (Szeredai István özvegye), a második Csintalan Zsófia (csíkszentgyörgyi Kelemen István özvegye) volt. Egyetlen gyermeke, László, 1676-ban négyéves korában elhunyt.[9]
Valódi karrierje a Béldi Pál-féle összeesküvés leleplezésével kezdődött, amelynek során saját testvérét is elárulta; ezzel megnyerte a fejedelem bizalmát. Anyagilag is előre lépett: megkapta bátyja, Lázár és Kálnoky Bálint jószágát és a brassói harmincadvám bérleti jogát. Harmadik házassága Farkas Zsuzsannával (Korda Zsigmondné, majd Ugron Istvánné) szintén gyarapította vagyonát.[10] Szép jövedelmet húzott a bérletekből, különösen a harmincadból, de kölcsönök nyújtásával és kereskedelemmel is foglalkozott.[11] A fejedelem 1685-ben Csík, Gyergyó és Kászon főkirálybírájává nevezte ki, 1686-ban pedig a feljebbviteli bíróság tagja lett, és felmentést kapott a hadbamenés kötelezettsége alól.[12]
Tagja volt annak a bizottságnak, amely a balázsfalvi paktumban megszabott kötelezettségeket osztotta fel az adózók között. Az Antonio Caraffa katonai főbiztos által kierőszakolt fogarasi nyilatkozat megtárgyalásakor a vonakodó Bethlen Miklóssal értett egyet.[13] Apafi halála után Thököly Imre ellenében a német pártot támogatta, és 1690-ben részt vett a Thököly ellen vívott zernyesti csatában, ahonnan alig tudott megmenekülni.[14]
A Diploma Leopoldinum életbe lépését követően, a főkormányszék megalakulásakor kincstartóvá választották, de maga helyett a tapasztaltabb Haller Jánost javasolta. 1693-ban I. Lipót bárói rangra emelte.[15] 1694-ben főkormányszéki tanácsos lett, 1695-ben Haller lemondása után megkapta a kincstartói tisztséget, 1696-ban grófi címet nyert, és Torda vármegye főispánja lett.[16]
Kincstartóként látnia kellett, hogy a bécsi pénzügyi kamarától kapott utasítások nem felelnek meg sem a korábbi erdélyi gyakorlatnak, sem az ország érdekének. A gazdálkodáson kétségkívül javítani kellett, de a két fél elképzelései a követendő utat illetően eltértek. Apor az Apai-uralom idején követett gyakorlattal szemben a Bethlen Gábor korabeli gazdálkodási rend visszaállítását szorgalmazta, de terveit Bécsben nem fogadták el. Belefáradva a konfliktusokba, 1697-ben korára való hivatkozással lemondott tisztségéről, de lemondását a bécsi udvar visszautasította.[17] 1697-ben Bécsbe utazott Bánffy György gubernátorral és Bethlen Miklós kancellárral kormányzati- és adóügyekkel kapcsolatos megbeszélésre. Utazásáról vezetett naplóját, amely értékes kortörténeti adalék, Bíró Vencel tette közzé 1930-ban.[18] 1698-ban Mikes Mihály javaslatára a megpróbálta bécsi jóakaróin keresztül a kincstartóságot a főgenerálisságra cserélni, de azt érte el, hogy 1703. márciustól mindkét tisztséget be kellett töltenie.[19] Közben 1699-ben kamarai vizsgálóbizottságot küldtek rá; a vizsgálóbizottság visszavette Aportól és Bánffytól a harmincadszedési jogot, és számos kellemetlenséget okozott a kincstartónak, például elszámolást követeltek tőle a hivatalviselése előtti időszakra.[20]
Az Erdélyi Római Katolikus Státus részéről tagja volt annak a bizottságnak, amely a felekezetek közötti vitás kérdéseket hivatott megbeszélni 1692-ben. Apor „tekintélyét, állását és egyéni súlyát” egyaránt bevetette a katolikusok érdekében, és erős támogatói voltak: Erdélyben Vizkeleti (Csete) István kolozsmonostori plébános, Veterani és Rabutin tábornokok, Bécsben Hevenesi Gábor jezsuita házfőnök és Kollonich Lipót bíboros, esztergomi érsek.[21] A Státusban sikerült háttérbe szorítania a régebbi tagokat, Haller Istvánt és Mikes Mihályt; a katolikus érdekekben fáradozva ugyanakkor saját karrierjét is építette.[22]
Számos erőfeszítést tett a katolikus templomok és iskolák támogatása érdekében. Fogarasba és Kantába katolikus papot vitetett, Gyulafehérváron helyrehozatta a Báthory-templomot, Kolozsváron az óvári templomot és rendházat. A katolikus nevelőintézetnek tett adományával a szegény diákok tanulását mozdította elő. Kézdivásárhelyen telket adományozott az iskola építéséhez, Tövisen felújíttatta a romos templomot, és mellé pálos rendházat emeltetett, Désre ferenceseket telepített be, támogatta az esztelneki és csíksomlyói ferenceseket, valamint a nagyszebeni jezsuita missziót.[23] Ugyanakkor református felesége kedvéért református lelkészt is tartott házánál a katolikus pap mellett, és Tövisen a katolikus templommal egyidejűleg a reformátust is felújíttatta.[24] Támogatta a román görögkatolikus egyház létrejöttét, és közbenjárt a görögkatolikus papok kiváltságai érdekében. Az első püspököt, Atanazie Anghel Popát saját hintaján vitte a beiktatásra.[25]
A Rákóczi-szabadságharc alatt a császár oldalán maradt. A szabadságharc kitörése már a főgenerálisi hivatalban találta, de idős kora miatt ez inkább csak névleges tisztséget jelentett, a hadsereg vezetése ténylegesen Rabutin kezében volt. Hivatala miatt azonban – a többi erdélyi főúrhoz hasonlóan – anyagi támogatást kellett nyújtania a katonaságnak. Ingó vagyonát igyekezett több helyre szétosztva tárolni, de nagy részét elvesztette a háborút kísérő fosztogatások során.[26]
Életének utolsói éveit betegségben töltötte. 1704. november 10-én hunyt el. Kolozsváron az óvári templomban temették el, de innen 1725-ben maradványait átszállították az újonnan épült jezsuita templomba. 1935-ben díszes sírfeliratot és a templomban emléktáblát helyeztek el; mindkettő Vágó Gábor műve.[27]
Személyisége
Emlékezete
A szegény tanulók megsegítésére tett alapítványa folytán Apor István lett a Báthory–Apor Szeminárium egyik névadója.[28] 1998 óta nevét viseli a kézdiszentléleki általános iskola is.[29]
Jegyzetek
- ↑ Nagy 1857 : 53. o.
- ↑ Nagy 1857 : 55. o.
- ↑ Bíró 1935 :10. o.
- ↑ Nagy 1857 : 55. o.
- ↑ Bíró 1935 : 11. o.
- ↑ Bíró 1935 : 14–16. o.
- ↑ Nagy 1857 : 55. o.; Bíró 1935 : 14–16. o.; Balogh 2014 : 399. o.
- ↑ Balogh 2014 : 395. o.
- ↑ Bíró 1935 : 16–17. o.
- ↑ Bíró 1935 :17–19. o.; Balogh 2014 : 396–398. o.
- ↑ Bíró 1935 :167–168. o.
- ↑ Bíró 1935 : 20. o.; MÉL 1967 ; Balogh 2014 : 399. o.
- ↑ Bíró 1935 : 22. o.
- ↑ Bíró 1935 : 22. o.
- ↑ Bíró 1935 : 24. o.; MÉL 1967
- ↑ Bíró 1935 : 27–8. o.; Balogh 2014 : 400. o.
- ↑ Bíró 1935 : 37–51. o.
- ↑ Bíró 1930 : 143. o.; Bíró 1935 : 124–125. o.
- ↑ Bíró 1935 : 59–63. o.
- ↑ Bíró 1935 : 62–68. o.
- ↑ Bíró 1935 : 93–101. o.
- ↑ Balogh 2014 : 399. o.; Papp 2015 : 24–29. o.
- ↑ Bíró 1935 : 102–103. o.
- ↑ Bíró 1935 : 104. o.
- ↑ Bíró 1935 : 105–106. o.; MÉL 1967
- ↑ Bíró 1935 : 153–158. o.; MÉL 1967
- ↑ Bíró 1935 : 172–174. o.; Sas 2007 : 151. o.
- ↑ Magyar katolikus lexikon XII. (Seq–Szentl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2007. [Szent Józsefről nevezett Báthory–Apor Szeminárium]
- ↑ Kézdiszentlélek honlapja. sanzieni.ro (Hozzáférés: 2018. június 4.)
Források
- ↑ Apor 1982: Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae. In Magyar emlékírók : 16-18. század. Bratislava: Madách; Budapest: Szépirodalmi. 1982. ISBN 963 15 2249 0
- ↑ Balogh 2014: Balogh Judit: Apor István, az erdélyi katolikus arisztokrata helye a székely elitben. In Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában. Szerk. Bárány Attila, Orosz István, Papp Klára, Vinkler Bálint. Debrecen: Debreceni Egyetem Történelmi Intézet. 2014. = Speculum Historiae Debreceniense, 18. ISBN 978-963-473-767-4
- ↑ Bíró 1930: Bíró Vencel: Gróf Apor István naplója bécsi útjáról. Erdélyi Múzeum, I. évf. 4–6. sz. (1930)
- ↑ Bíró 1935: Bíró Vencel: Altorjai gróf Apor István és kora. Cluj: Minerva. 1935.
- ↑ MÉL 1967: Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- ↑ Nagy 1857: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: I. kötet [Aaron - Benyovszky]. Pest: Friebeisz István. 1857. 53–56. o.
- ↑ Papp 2015: Papp Kinga: Az önreprezentáció formái Apor István leveleskönyvében. Erdélyi Múzeum, LXXVII. évf. 3. sz. (2015)
- ↑ Sas 2007: Sas Péter: A kolozsvári piarista (egykori jezsuita) templom sírfeliratai. Lymbus, (2007) 149–177. o.