„Palágyi Lajos (színművész)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
24. sor: 24. sor:
Penyáska István posta altiszt és Olbricht Anna fiaként született. 1894-ben még asztalossegéd volt, amikor egy műkedvelő előadáson felépett, később beiratkozott [[Horváth Zoltán (színművész, 1860–1930)|Horváth Zoltán]] színiiskolájába. Karrierjét vidéken kezdte, 1895. április 1-én [[Balogh Árpád]] színigazgatóhoz szerződött [[Vác]]ra, 45 forint gázsival. Ezután különböző igazgatóknál, mint pl. [[Krecsányi Ignác]]nál és [[Makó Lajos]]nál is dolgozott, fellépett [[Székesfehérvár]]on, [[Szombathely]]en, [[Pozsony]]ban, [[Zombor]]ban, [[Arad (Románia)|Aradon]], [[Debrecen]]ben, [[Temesvár]]ott, [[Miskolc]]on és [[Szeged]]en is. 1907-ben lett a miskolci színház igazgatója, 1920-tól 1923-ig pedig a [[Szegedi Nemzeti Színház]] élére került. 1922. március havában megülte 15 éves igazgatói jubileumát. 1925-től a budapesti [[Nemzeti Színház]]nál működött, 1925. március 2-án mint szerződött tag fellépett a ''Haramiák''ban Moór Ferenc szerepében. Jellemábrázolása realista stílusú, természetes modorú volt, a hangsúlyt a mozgásra és a beszédre helyezte.

Első neje [[Hevesi Janka]] színésznő, a második nagykereki [[Menszáros Margit]], színésznő, akivel 1904. április 28-án [[Debrecen]]ben kötött házasságot,<ref>[https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:33SQ-GTXF-RGP?i=110&cc=1452460 A házasságkötés bejegyezve a debreceni állami házassági akv. 205/1904. folyószáma alatt.]</ref> majd elváltak, s Menszáros később Fabényi Sándor neje lett. Harmadik felesége [[Greguss Margit]] színésznő, akivel 1920. október 30-án kötött házasságot Szegeden.<ref>[https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3QS7-99QF-QTZ5 A házasságkötés bejegyezve a Szeged I. ker.(?) házassági akv. 862/1920. folyószáma alatt.]</ref>
Első neje [[Hevesi Janka]] színésznő, a második nagykereki [[Menszáros Margit]], színésznő, akivel 1904. április 28-án [[Debrecen]]ben kötött házasságot,<ref>[https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:33SQ-GTXF-RGP?i=110&cc=1452460 A házasságkötés bejegyezve a debreceni állami házassági akv. 205/1904. folyószáma alatt.]</ref> majd elváltak, s Menszáros később [[Faragó Sándor (színművész, 1886–1933)|Fabényi Sándor]] neje lett. Harmadik felesége [[Greguss Margit]] színésznő, akivel 1920. október 30-án kötött házasságot Szegeden.<ref>[https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3QS7-99QF-QTZ5 A házasságkötés bejegyezve a Szeged I. ker.(?) házassági akv. 862/1920. folyószáma alatt.]</ref>

==Főbb szerepei==
==Főbb szerepei==

A lap 2018. április 2., 09:17-kori változata

Palágyi Lajos
Született1876. március 9.
Baán
Elhunyt1932. január 4. (55 évesen)
Budapest
HázastársaGreguss Margit
Foglalkozása
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (34-2-55)

A Wikimédia Commons tartalmaz Palágyi Lajos témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Palágyi Lajos, Penyáska Alajos (Baán, 1876. március 9.Budapest, 1932. január 4.) magyar színész, színházigazgató.

Életrajz

Penyáska István posta altiszt és Olbricht Anna fiaként született. 1894-ben még asztalossegéd volt, amikor egy műkedvelő előadáson felépett, később beiratkozott Horváth Zoltán színiiskolájába. Karrierjét vidéken kezdte, 1895. április 1-én Balogh Árpád színigazgatóhoz szerződött Vácra, 45 forint gázsival. Ezután különböző igazgatóknál, mint pl. Krecsányi Ignácnál és Makó Lajosnál is dolgozott, fellépett Székesfehérváron, Szombathelyen, Pozsonyban, Zomborban, Aradon, Debrecenben, Temesvárott, Miskolcon és Szegeden is. 1907-ben lett a miskolci színház igazgatója, 1920-tól 1923-ig pedig a Szegedi Nemzeti Színház élére került. 1922. március havában megülte 15 éves igazgatói jubileumát. 1925-től a budapesti Nemzeti Színháznál működött, 1925. március 2-án mint szerződött tag fellépett a Haramiákban Moór Ferenc szerepében. Jellemábrázolása realista stílusú, természetes modorú volt, a hangsúlyt a mozgásra és a beszédre helyezte.

Első neje Hevesi Janka színésznő, a második nagykereki Menszáros Margit, színésznő, akivel 1904. április 28-án Debrecenben kötött házasságot,[1] majd elváltak, s Menszáros később Fabényi Sándor neje lett. Harmadik felesége Greguss Margit színésznő, akivel 1920. október 30-án kötött házasságot Szegeden.[2]

Főbb szerepei

Galéria

Jegyzetek

Források