Magyar Királyság (1920–1945)

Az 1918 őszén létrejött polgári demokratikus rendszer és az azt felváltó, rövid életű Magyarországi Tanácsköztársaság képtelen volt feltartóztatni az antant túlerejét. Magyarország teljes területét megszállták, és a román erők 1920-ban, a szerb csapatok pedig csak 1921-ben hagyták el a megcsonkított Magyarországot. Az elsődleges cél kétségtelenül nem lehetett más, mint a függetlenség visszaszerzése és lehetőség szerint az ország területi egységének megőrzése. Mindezt a szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminiszterének, Horthy Miklósnak részben sikerült elérnie, aki az antant jóváhagyásával a románok távozása után átvette a hatalmat. A Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre.

Fájl:Horthyarckép.JPG

Horthy Miklós, Magyarország kormányzója

Az államforma alkotmányos monarchia lett, ún. „király nélküli királyság”, a király szerepkörét (részben) átvette a kormányzó. Ezt a tisztséget a nemzetgyűlés Horthy Miklósra bízta, aki ilyen tekintetben működését 1920. március 1-jén kezdte meg. Erősen korlátozta a demokratikus parlamentarizmust: nemcsak a szavazók körét szűkítette, de nem voltak titkos szavazások sem.

A trianoni békeszerződés

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a területi változások a Párizs környéki békeszerződések után

1920. június 4-én aláírták a Magyarországgal kötött békeszerződést a versailles-i Trianon-palotában. A Párizs környéki békeszerződések törvényesítették Nyugat-Magyarország, a Felvidék, Kárpátalja (Ruszinszkó), Erdély, és a Délvidék elszakítását; az ország haderejének létszámát 35 ezer főre korlátozta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget, korlátozta a fegyvergyártást, kötelezte Magyarországot az általa okozott háborús károk megtérítésére később megállapítandó jóvátétel formájában; a nemzetközi kereskedelemben a legnagyobb kedvezmény elvét köteles biztosítani a győztes hatalmaknak; a békeszerződés e pontjainak betartását az e célból Magyarországra küldött katonai ellenőrző bizottság végezte.

Horthy és környezete csak a helyzetet stabilizálandó írta alá a diktátumnak tekintett szerződést, azt nem tekintették véglegesnek, sőt elfogadhatatlannak tartották. Általános maradt a Szent István-i állameszme képe.

A két világháború közötti korszak külpolitikája

Az első világháború következményeként Magyarország nemzetközileg elszigetelődött, négy szomszédja közül egyedül Ausztriával nem voltak nagyobb ellentétei. A háborút követően Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Román Királyság részvételével megalakult a kisantant, amelynek legfőbb célja a Párizs környéki békék rendszerének fenntartása volt. A kifejezés maga egy magyar újságírótól ered, aki „apró antant”-nak nevezte a szövetséget.

A Magyarországot gazdasági és diplomáciai szempontból is elszigetelő kisantant többször gyakorolt katonai-politikai nyomást Magyarországra: először IV. Károly visszatérési kísérleteikor (mely a Habsburg-ház visszatérésével fenyegetett) rendelt el a kisantant mozgósítást. 1928-ban a szentgotthárdi fegyverszállítási botrány miatt a kisantant a sajtón és a Népszövetségen keresztül támadta a magyar politikát. 1934-ben a magyar–jugoszláv határon háborús felvonulás kezdődött, mivel a Marseille-ben I. Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter megölésével végződött merénylettel Magyarországot gyanúsították. A merénylet megszakította a magyar–jugoszláv közeledést és hozzájárult Magyarország külpolitikai mozgáskörének beszűküléséhez.

A két világháború közötti Magyarország hivatalos politikájának fő célkitűzése az 1920-as trianoni békeszerződés revíziója és a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés volt, ennek érdekében olasz, majd német segítséget remélt. Lehetőséget a nyitásra egyedül Olaszország kínált. Ennek eredménye lett 1927-ben az olasz-magyar örök barátsági szerződés. A kisantant azonban egységes maradt, nem mutatott egyik fél sem hajlandóságot az engedményekre. Bár Magyarország Jugoszlávia esetében sem fogadta el a trianoni határokat, a kapcsolatai viszonylag jók voltak a délszláv állammal. Mihelyt Magyarország szorosabb kapcsolatra lépett Olaszországgal, a kapcsolatok elhidegültek.

A politikai élet újraszerveződése 1920-ban

Nagyatádi Szabó István, az első paraszt származású („csizmás”) nemzetgyűlési képviselő, a radikális földreform akarója

A proletárdiktatúra bukását követő időszakban az úri vezető réteg újra elfoglalta pozícióit az ország irányításában, ám az 1918-19-es forradalmak társadalmi változásainak következtében már Nagyatádi Szabó István paraszti érdekeket képviselő kisgazdapártja lett az ország legerősebb pártja, ő pedig az ország legnépszerűbb politikusa. A kommün bukása után alakult első, szakszervezeti kormányt vezető Peidl Gyula, az antant bécsi képviselőinek tett ígéretének megfelelően koalíciós alapon, haladó polgári politikusokkal akarta kiegészíteni kormányát, s ezért tárgyalt Nagyatádi Szabó Istvánnal is. Mielőtt a koalíciós kormányzás létrejöhetett volna, augusztus 6-án a Friedrich István-féle puccs a Peidl-kormányt megszüntette. A Friedrich-kormányban átszervezések után végül a földművelésügyi tárcát a radikális földreformot követelő Nagyatádi helyett Rubinek Gyula kapta. A háború és forradalmak alatti földreform ígéretekből kiábrándult falusi szegénység, most a nemzeti jelszavakat hangoztató új kormányzattól várta a földreform megvalósítását. Egy mérsékelt földreformot a nagybirtokosok többsége is elkerülhetetlennek látott, ennek előkészítését azonban jobbnak látta a mérsékelt, nagybirtokos-párti Rubinek Gyula kezében tenni, aki egyúttal a nagybirtokosok érdekképviseleti szervének, az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) a főtitkára is volt.

A mindeközben Szegeden majd Siófokon szerveződő, Horthy vezetése alatt álló ellenforradalmi erők egyik legfontosabb ellenfelüknek tekintették a Kisgazdapártot. 1919 szeptemberében a valódi hatalmat egyre inkább kézben tartó, az antant által támogatott és kormányzói posztra szánt Horthy fővezér tárgyalásra hívta Nagyatádit Siófokra. A tárgyalást követően Nagyatádi támogatni kezdi Horthy kormányzói kinevezését. Egyesek feltételezik, ennek fejében próbálta Horthyt elkötelezni a kisgazda agrárprogram és mindenekelőtt a földreform megvalósítása mellett. Horthyéknak a nemzetgyűlési választások előtt a legitimista KNEP-pel szemben kellett egy erős, egységes kisgazdapárt, amely a szabad királyválasztást támogatja. Horthy némi nyomására Nagyatádi belement az általa „a pestiek által a gazdák megtévesztésére kreált, Szabó István-hasonmás pártnak” tartott Rubinek Gyula-sokorópátkai Szabó István féle Egyesült Kisgazda és Földműves Párttal való egyesülésbe.

Az 1920. januári nemzetgyűlési választás az úri nagybirtokosokat képviselő KNEP mögött alig elmaradó Nagyatádi Szabó István paraszti érdekeket képviselő, földosztást követelő kisgazda pártjának komoly politikai tényezővé válását hozta. A forradalmak előtti „úri” parlamenthez képest jelentős változás volt a Nagyatádi vezette paraszti származású képviselők tömeges jelenléte, akikre az úri képviselők kezdetben lenézően tekintettek. A tüntető paraszti öntudattal a parlamentbe is csizmában járó paraszt politikusok vita- és előadókészségükkel hamar nehéz parlamenti csatákra kényszerítették arisztokrata képviselőket.

Az első Teleki-kormány működése – a konszolidáció kezdetei

1920. július 15-én a rövid életű Simonyi-Semadam-kormány után Horthy Miklós Teleki Pál grófot bízta meg kormányalakítással.

Fájl:Teleki.jpg

Teleki Pál

Teleki a háború előtt liberális-konzervatív arisztokrata vezető volt. Miniszterelnökként igyekezett mind a jobb, mind a baloldal visszásságait visszaszorítani. Többek között betiltotta a kommunista pártot (1921 márciusában), és azt a rendőrséggel üldöztette. Teleki miniszterelnökségének idejére került sor az első földreformra (Nagyatádi-féle földreform, 1920). A nagybirtokos lobbi azonban sikerrel gyengítette és végrehajtásában is minden módon akadályozta a törvényt, így az nem elégítette ki a parasztság igényeit. Sok életképtelen kisbirtok jött létre, ráadásul a kisajátított birtokok gazdáit az új tulajdonosok terhére kártalanították. Végeredményben a nagybirtokrendszer érintetlen, a politikai-gazdasági vezető réteg változatlan maradt, a radikális földosztás iránt elkötelezett, népszerű Nagyatádit pedig az Eskütt-féle panama üggyel sikerült félreállítani.

A hazaáramló (zömmel értelmiségi) 400 ezer magyar menekült által gerjesztett konkurenciaharc az értelmiségi és alkalmazotti pályákon, a Tanácsköztársaságot irányító nagyszámú zsidó népbiztos és más társadalmi tényezők hatására felerősödött a zsidóság magyarországi gazdasági és társadalmi befolyásnövekedésével szembeni ellenérzés és az antiszemitizmus. 1920-ra a legnagyobb presztízsű (orvosi, jogi, műegyetemi, közgazdasági, tudományegyetemi) egyetemi karokon feltűnően magas (jellemzően 30% feletti) zsidó hallgatói arányok alakultak ki. A zsidóság országon belüli számarányával egyező mértékre szorításának szándékával a felvehető hallgatók „népfajok és nemzetiségek” szerinti maximális arányát meghatározó törvényt (Numerus clausus tv.) fogadott el, melyet a történészek „első zsidótörvényként” értékelnek. A Teleki által megkezdett konszolidációt átmenetileg megakasztotta IV. Károly két visszatérési kísérlete. 1921. március 26.–április 6. között IV. Károly végrehajtotta első puccskísérletét. A Habsburg uralkodó trónra kerülését az antant, s főként a kisantant elfogadhatatlnannak tartotta. Katonai beavatkozással fenyegetőztek. A visszatérési kísérletek idején a magyar elit királypárti (legitimista) csoportjai is elbizonytalanodtak, így az első puccskísérlet során Teleki is, ezért Horthy elvesztette a bizalmát vele szemben.

A Bethlen-kormány – a konszolidáció kiteljesedése

Magyarország és a kisantant haderőinek mérete és felszereltsége az 1920-as években

Ezért április 14-én Horthy kormányzó a Telekihez közelálló, hasonló elveket valló Bethlen István grófot bízta meg kormány alakítással. Bethlen folytatta Teleki politikáját.

Bethlen István

Politikai konszolidáció

A politikai konszolidáció első lépéseként Bethlen kiegyezett Peyer Károly szociáldemokrata vezetővel (Bethlen–Peyer-paktum, 1921), mely egyezségnek eredményeként az SZDP működhetett, de nem szervezhetett sztrájkot, és kapcsolatot sem kereshetett a KMP-vel. Az Eskütt panamával lejáratott Nagyatádit Bethlen már rávette pártjaik egyesítésére: 1922-ben a két legnépszerűbb párt az FKgP és KNEP egyesítésével létrehozták az Egységes Pártot. Az új Egységes Párt agrárpártból széles gyűjtőpárttá válva megnyerte az 1922-es választásokat, így Bethlen folytathatta konszolidációs politikáját. Bár a közös párt hivatalos irányvonala a kisgazdákéhoz állt közelebb, elnöke névlegesen Nagyatádi volt, ám a valóságban Bethlen fokozatosan a háttérbe szorította és lemondatta, a párt politikáját pedig átformálta a konzervatív-keresztény politikai erők és saját konszolidációs elképzeléseihez, a korábbi gazdapárt tagsága elvesztette saját arculatát. A Bethlen-kormány a szélsőbal után a szélsőjobbot is visszafogta, nem neveztek ki erősen antiszemita politikust például. Részben ilyen indíttatásból hozta létre Gömbös Gyula a Fajvédő Pártot.

Gazdasági konszolidáció

Fontos feladat volt, hogy átálljon gazdaságunk a békés termelésre a háborús gazdaságpolitika helyett. Ehhez jelentős szerkezeti váltásokra, ahhoz pedig tőkére volt szükség. A kormányzat kezdetben az infláció eszközéhez nyúlt, mely azonban veszélyes eszköz, alááshatja egy ország gazdaságát. Elkerülhetetlenné vált a külföldi tőke bevonása. Bethlen külpolitikájának köszönhetően 1922. szeptember 18-án Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Ennek eredményeként fel tudtuk venni a hatalmas (250 millió aranykoronás) népszövetségi kölcsönt. A kölcsönből finanszírozták a gazdasági szerkezetváltást, bevezették az új valutát (pengő, 1927). hitelt nyújtottak a mezőgazdaság, a turizmus, a villamosipar, a közlekedés fejlesztéséhez. Olyan beruházások fémjelzik ezt a korszakot, mint a lillafüredi Palota Szálló, a csepeli szabadkikötő, vagy a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal villamosítása. Bethlen tevékenységének köszönhetően az ország gazdasága stabilizálódott, 1929-re számos területen túlszárnyalta az utolsó háború előtti év (1913) teljesítményét, ugyanakkor azonban a gazdaság külföldi tőkén nyugodott.

1938-ban az ország áramfogyasztásának egy harmadát Budapest áramfogyasztása tette ki. Az áramfogyasztási fejkvóta a fővárosban évi 470 kilowattóra volt. Vidéken, a városokkal együtt számítva az áramfogyasztás 140, míg a községekben átlagosan 50-60 kilowattóra áramfogyasztás jutott évente egy főre. Az országos áramfogyasztási átlag 154 kilowattóra/év volt. Nyugat-Európában ugyanekkor már 600-800 kilowattóra volt az átlagos áramfogyasztás mértéke. Ez alapján jól látható, hogy az ország vezetése elsősorban a főváros érdekeit tartotta szem előtt a villamosenergia hálózat kiépítése során, míg a vidéki lakosságot, különösen a falvakban élőket nem látták el megfelelő mennyiségű elektromos árammal.

Kulturális konszolidáció

Klebelsberg Kuno akkori oktatás és vallásügyi miniszter forradalmasította a magyar oktatást, iskolákat és könyvtárakat létesített. Szinte teljesen felszámolta az analfabetizmust. Külföldön magyar kulturális intézeteket létesített és magyar ösztöndíjasokat küldött egyetemi tanulmányaik elvégzésére.

A világgazdasági válság és hatásai – Gömbös Gyula kormánya

A nagy gazdasági világválság hatására mindaz, amit Bethlen majdnem tíz évig épített, összeomlott. A gazdaság tönkrement, az egységes kormánypárt felbomlott (az „örökös” kisgazda miniszter, Mayer János lemondott). Bethlen kénytelen volt lemondani, a kormányzó pedig Károlyi Gyulát nevezte ki miniszterelnökké, aki szintén nem ért el jelentős eredményt, noha szigorú takarékossági intézkedéseket foganatosított. Az új miniszterelnök a biatorbágyi merénylet hatására bevezette a statáriumot.

Gömbös Gyula

A válságból Gömbös Gyula dinamizmusa és 95 pontból álló Nemzeti Munkaterve tűnt kiútnak , így Horthy régi harcostársát, a diktatórikus ambíciókat dédelgető, feltétlenül olaszbarát politikust tette meg miniszterelnöknek (1932–1936). Gömbös fajvédő múltja miatt a zsidósághoz kapcsolódó nézeteinek nyilvános felülvizsgálatára kényszerült. A pénzügy tekintetében az is megkönnyítette a dolgát, hogy 1932 nyarán a Lausanne-ban megtartott konferencián Magyarország jóvátételi kötelezettségeit eltörölték. Gömbös a kapcsolatok erősítésére törekedett Németországgal és Olaszországgal, valamint 1934-ben felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval. A német és az olasz kapcsolatok gazdasági sikert hoztak, azonban a Szovjetunió esetében nem sikerült kihasználnia a kapcsolatban rejlő lehetőségeket az ideológiai különbségek miatt.A gazdaságot fasiszta mintára korporatív (hivatásrendi) rendszerbe akarta kényszeríteni. Emellett igyekezett a kormánypárt Bethlen vezette mérsékeltebb köreit kiszorítani az országgyűlésből, amit jelzett Imrédy Béla és Kállay Miklós miniszterek eltávolítása is. 1935-ben elérte, hogy a kormányzó feloszlassa a parlamentet, majd a csalásokban és terrorban (endrődi sortűz) bővelkedő választásokon igyekezett visszaszorítani az FKgP-t, így a mandátumok 70%-át pártja szerezte meg az újjáalakuló parlamentben. Hatalmi ambícióit és egyéb törekvéseit mind a munkásságot képviselő szociáldemokrata, mind a kisiparosok és az állami alkalmazottak egy részét képviselő keresztényszocialista szakszervezetek is elutasították. Bethlen és köre kibuktatásával azonban Gömbös kivívta Horthy ellenszenvét is, a miniszterelnököt csak azért nem mondatta le a kormányzó, mert az halálos beteg volt, és 1936-ban el is hunyt.

Társadalmi mozgalmak a húszas és harmincas években

Az első világháborút Európa számos országában baloldali és nacionalista tömegmozgalmak kísérték. A frontról visszatérő katonák és elégedetlenkedő civilek forrongásai több államforma- és rezsimváltással jártak együtt, mint a kettős Monarchia megszűnése vagy az 1918–19-es németországi forradalom. A háború és a forradalmak hosszú távú hatásai közé sorolható még a hivatásos katonatisztek politikai életbe való bekapcsolódása. Az első világháborút végigharcoló magyarországi katonatisztek többsége az ellenforradalmi, legitimista vagy fajvédő erők oldalán kapcsolódtak be a politikai életbe, illetve a második világháború magyar katonai elitje is az első világháborúban szocializálódott.

Fájl:Gombos Gyula Turul Szovetseg.jpg

Gömbös Gyula miniszterelnök (középen) a Turul Szövetség vezetőivel 1934-ben (balján Végváry József Turul-fővezér)

A két világháború közötti fiatal generációk jelentős részének gondolkodásmódját meghatározó jelenség volt a 30-as évek végére jobboldali radikális egyetemi szervezetből széles tömegmozgalommá fejlődött Turul Szövetség. Tagjainak száma elérte a 40 000-et. Nemzeti-konzervatív értékrendjével, trianoni revizionizmusával, a zsidóság visszaszorítását célzó antiszemitizmusával a korhangulat szerint nem szélsőséges szervezetnek, inkább széles körben elfogadott tömegegyesületnek számított, mely baloldali elemeket magába foglaló szociális és népi programjának köszönhetően számos későbbi nyilas, népi és kommunista irányzat alapítóinak gyűjtőhelyéül szolgált. Gömbös és Darányi miniszterelnöksége alatt a Turul közvetve befolyással volt a politikai döntésekre és történelmi folyamatokra is.

Jobbratolódás a háború előestéjén

Darányi Kálmán kormányának (1936–1938) már nemcsak a nácik, hanem a magyarországi támogatóik, a különféle nyilas és nemzetiszocialista mozgalmak fenyegetésével is meg kellett birkóznia. 1938-ban hirdette meg a miniszterelnök a hadsereg-fejlesztésre irányuló győri programot, mely egymilliárd pengőt áldozott a trianoni békében kikötötteknek megfelelően kis létszámú és katasztrofális felszereltségű magyar hadsereg fejlesztésére. A tervet 1940-re vitték véghez, ám a Királyi Honvédség továbbra is igen alacsony szinten állt, és kis erőt képviselt.

Imrédy Béla, a Darányit követő miniszterelnök (1938–1939) – bár a létező mozgalmaktól és pártoktól külön úton – a szélsőjobb irányába sodródott (a „csodás forradalom” megvalósítása az általa alapított Magyar Élet Mozgalomra várt volna). Az eseményeket nyugtalanul figyelő Teleki–Bethlen–Horthy-csoport végül 1939-ben leváltotta a német érdekeknek megfelelően politizáló miniszterelnököt. Magyarázatként azt hozták fel, hogy egyik dédszülője zsidó származású. A sors fintora, hogy épp Imrédy alatt fogadták el az első zsidótörvényt, mely vallási alapon maximálta az egyes értelmiségi pályákon a zsidók létszámát, illetve ekkor terjesztették be a másodikat, ami már nemzetiségi alapon szigorította az előző intézkedést.

A két világháború közötti rendszer ideológiája

Az 1919–1920-ban megszülető ellenforradalmi, jobboldali rendszer az előző két forradalommal szemben határozta meg önmagát (a Tanácsköztársaság létrejöttét számos történész nem tekinti forradalomnak), tehát az ellenforradalmiság a két világháború közötti rendszer önmeghatározása volt. Ugyanakkor a rendszer nem tért vissza a dualizmus korának uralkodó eszméihez, Tisza István liberális konzervativizmusától is különbözött. A jobboldali politikai gondolkodók, mint a magyar belpolitikát konszolidáló Bethlen István a századforduló liberális és baloldali ideológiáit tették felelőssé a történelmi Magyarország összeomlásáért, míg Szekfű Gyula Három nemzedék című munkájában a teljes 19. századot hanyatlástörténetként mutatta be, éppúgy kritizálva Kossuth „izgató tevékenységét”, mint a dualizmus korának liberalizmusát és (saját szóhasználatával) a századfordulón megerősödő „politikai destrukciót.”

Az 1920-as évek nemzeti függetlenségi (fajvédő) és keresztényszocialista, majd az 1930-as évek harmadik utas, illetve korporativista, a német és olasz rezsimet másoló vagy adaptáló törekvései – melyeket szélsőjobboldali gyűjtőnéven illetnek, jóllehet több képviselőjük kívül helyezte magát a hagyományos politikai spektrumon – a Horthy-korszak társadalmi viszonyait kritizálták és több kísérletet tettek tömegpártok szervezésére. Imrédy Béla 1938 szeptemberében megtartott beszédében kijelentette, hogy „forradalmat csinálunk, de csodás forradalmat, amelyet [...] a történelemben példaként fognak emlegetni mint a huszadik század nagy magyar csodáját.” Ugyanakkor a magyar konzervatívok továbbra is elutasították a forradalmi átalakulást követelő vagy baloldali elemeket tartalmazó gondolatokat (ezt mutatta többek között a nyilasmozgalom „zöld bolsevizmus” néven való emlegetése).

Kapcsolódó szócikkek

• Horthy Miklós kormányzósága
• 20. századi magyar történelem

Források

• Száray Miklós-Kapocsi József: Történelem IV. (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2007, ISBN 978-963-19-3501-1)
• A két nagy háború (Larousse-Magyar Könyvklub, 1993)
• SZTE Klebelsberg Könyvtár – Hadtörténeti Gyűjtemény
• Párhuzamos Világtörténet (Stúdium könyvek, 1991)
• Kerepeszki Róbert: A Turul Szövetség 1919-1945. Egyetemi ifjúság és jobboldali radikalizmus a Horthy-korszakban, Máriabesnyő, 2012, Attraktor Kiadó
• Sípos József: A földkérdés, Rubicon, 2010

Angol nyelvű irodalom

• http://www.hungarian-history.hu/lib/horthy/horthy.pdf
• http://archive.is/20120629062707/http://lcweb2.loc.gov/frd/cs/hutoc.html
• http://www.hungarian-history.hu/lib/m_w.htm
• http://www.hungarian-history.hu/lib/macartney/
• http://depts.washington.edu/cartah/text_archive/boner/meta_pag.shtml
• http://www.hungarian-history.hu/lib/hevizi/HEVIZI2%20DOC.DOC
• http://www.hungarian-history.hu/lib/kapronczay/kapronczay1.pdf
• http://www.hungarian-history.hu/lib/halecki/halecki.pdf
• http://www.hungarian-history.hu/lib/feher/feher.pdf
• http://www.hungarian-history.hu/lib/cleansing/cleansing.pdf
• http://www.hungarian-history.hu/lib/jeszenszky/

További információk

• Horthy-korszak; linkgyüjtemény

Lásd még

• A Horthy-korszak katolikus ifjúságnevelő könyvei

A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar Királyság (1920–1945) témájú médiaállományokat.