Szerkesztő:Tamas0907/próbalap

Az Erdély tüntetés

Előzmény:

Nicolae Ceaușescu román államfő 1988. április 29-én bejelentette, hogy az általa elmaradottnak ítélt falusias település hálózatot fel kell számolni. A „településrendezési és szisztematizálási program” keretében Románia 13 ezer falva közül 7-8 ezret terveztek megsemmisíteni, és helyettük agráripari centrumokat hoztak volna létre. A terv különösen hátrányosan érintette volna Románia nemzetiségeit, köztük különösen az erdélyi magyarságot. A magyarlakta falvak többsége nem érte el az életképesnek nyilvánított két-háromezer főnyi alsó határt, és a magyar városok történelmi központjainak lerombolása is a program része volt.

A magyarországi ellenzéki mozgalmak, akkori nevükön alternatív szervezetek, részéről széles társadalmi bázison nyugvó tiltakozás terve fogalmazódott meg. Május 16-án a Magyar Demokrata Fórum a Jurta Színházban tartott Nyilvánosság című fórumán hangzott el, hogy május 30-ára nagy szabású tiltakozó demonstrációt szerveznek a román nagykövetség budapesti épülete elé.

1988. január 29-én alakult meg a Romániából érkező menekültek támogatására a Menedék Bizottság, mely a demokratikus ellenzékhez és az 1979-ben szerveződő Szegényeket Támogató Alap (SZETA) köréhez kapcsolódott.

Az 1987 szeptemberében alakult Magyar Demokrata Fórum alapító nyilatkozatában is kiemelten hangsúlyozta a magyar kisebbségek iránt érzett szolidaritás fontosságát. Az ország határain kívül élő magyar nemzetiségek megmaradásáért folyó küzdelmet az MDF az egyik alapvető feladatának tekintette. Nem csupán a kivándorlást kiváltó jogtalanságokra, a menekültek segélyezésére koncentráltak, hanem a szülőföldre való visszatérés lehetőségét is napirendet tartották. Ennek jegyében kezdődött meg Joó Rudolf koordinálásával egy feltáró munka, melynek eredményét 130 oldalas jelentésben közölték az erdélyi helyzetről, az ott élő kisebbségek életkörülményeiről. (IN: Für Lajos (szerk): Az erdélyi magyarságért - Dokumentumok, beszédek. Budapest, Eötvös Kiadó, 1989)

Szervezés

1988 januárjában egy, a román nép meg címzett levelet fogalmaztak meg, melyben együttérzésüket fejezték ki a diktatúra okozta szenvedések miatt. A levelet 420-an írták alá, többek között Csoóri Sándor, Mészöly Miklós, Szabó Miklós, Kiss Gy. Csaba, Für Lajos, Bíró Zoltán és Vásárhelyi Miklós.

A tüntetés menetéről és időpontjáról május végén született döntés ezután kezdődött meg a lázas szervezés. Hivatalosan számos szervezet vett benne részt, de az előkészítő és szervező munka zömét az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság és a Széchenyi Casino végezte. Két fontos kérdés merült fel: hogyan lehet minél több embert tájékoztatni a demonstrációról, illetve biztosítani a legális kereteket. A tüntetés nyílt meghirdetésére a médiának keresztül nem volt lehetőség. A június 27. két megelőző vasárnap A Hét című műsor és néhány napra beszámolt ugye a rendezvény helyszínére, időpontjáról, de csak azzal az ürüggyel volt mód erre, hogy a BRFK tüntetéssel kapcsolatos figyelmeztetéseit tették közre, amelyek rendbontástól és provokációtól óvtak. A tüntetésre való toborzás tehát főként még mozgalmi eszközökkel történt, plakáton, röplapokon és személyes kapcsolatokon keresztül terjesztették a rendezvény hírét. Június 6-ra készült el Csurka István fogalmazásában a tüntetésre szóló felhívás, amit Aknay János szentendrei művész plakátjával együtt tízezres példányszámban nyomtatták ki. 1988 nyarán még nem létezett a jogállamiság nap megfelelő gyülekezési törvény. A tüntetések kezelése, engedélyezése, az esetleges rendőri fellépés kérdése politikai döntésen múlott. Június 20-án Fejti György, az MSZMP KB titkár elfogadta a Csurka István, Bíró Zoltán, Kósa Ferenc, Makovecz Imre, Czine Mihály és Pálffy István alkotta küldöttséget, ahol közölte, akár feltételeinek elfogadása esetén nem fogják megakadályozni a tüntetést. A feltételek: ne hangozzanak el rendszerellenes kijelentések, valamint soviniszta jelszava, és ne legyenek utcai rendbontások. A megfelelő lebonyolításáért a személyes felelősség a rendezőket terheli.

A demonstráció

1988. június 27-én este 7.00-ra százezer fő körüli tömeg gyűlt össze a fővárosi Hősök terére, miközben a szervezők harmincezer emberben reménykedtek. A több száz karszalagos rendező, annak ellenére, hogy soha ilyen feladatot nem láthattok még el, nagyszerűen bevált. A tüntetés minden provokáció és mellékzönge nélkül, a legnagyobb méltósággal zajlott le. A romániai menekültek több száz fős csoportját Csoóri Sándor kísérte be a térre, őket nagy tapssal fogadták az emberek.

A román nagykövetségen, amelyet pajzsos rendőrsorfal védett, a tüntetés delegációját nem fogadták, a tiltakozó memorandumot nem vették fel. Válaszul másnap bezárták a kolozsvári magyar főkonzulátust, munkatársukat kiutasították az országból. Az új konzulátus megnyitására kilenc év múlva kerül csak sor.

Ceausescu 1988. április  29-i bejelentését követően megkezdték a romániai falvak felmérését. A kitelepítéseket Románia Kárpátokon túli részen meg is kezdték, de mélyreható rombolás nem tudtak végezni. A külföldi tiltakozások és az anyagi források egyaránt nehezítették a barbár terv végrehajtását, az 1989-es decemberi forradalom pedig végleg véget vetett a településrendezésnek és Ceausescu diktatúrájának.

Forrás:

Szekér Nóra: “Dunának, Oltnak egy a hangja” IN: Nagymihály Zoltán (szerk.) A történelem útján – Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára

Antológia Kiadó

Lakitelek, 2016